"És bocsásd meg..." - Mt 6:12

„És bocsásd meg!...”

Mt 6:12

Bűneink kérdését a halál után senkinek sem lesz lehetősége megoldani. A purgatóriumról szóló tanítás emberi kitaláció: ilyet a Biblia nem tanít. Azok találták ki, akik szeretnének még egy lehetőséget kapni a halál után. Az biztos, hogy odaát mindenki megtér, de az a megtérés már késő lesz, mivel a megtérésnek ideje van: „ma van a kellemetes idő, most van az üdvösség napja” (2Kor 6,2) - mondja Isten igéje. Semmiképpen nem a halál után tehát.
A Miatyánk kérései közül e mostani immár az ötödik, melyben a bűneinkről van szó. Bűneink kérdésével most kell foglalkoznunk. Találóan jegyezte meg valaki, hogy nem hiába kezdődik kötőszóval. Idáig mondatonként következtek az Úr Jézus szavai: Szenteltessék meg a te neved. Pont. Jöjjön el a Te országod. Pont. Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. Pont. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma... No, itt nem pont következik, hanem vessző és kötőszó. „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Ez első kötőszó az Úrtól tanult imádságban összekapcsolja a mindennapi kenyeret a mindennapi bocsánattal. Ahogy szükségünk van a mindennapi kenyérre, úgy van szükségünk a mindennapi bocsánatra is Istentől.
Ennek a kérésnek két része van. Az első részében Isten bocsánatáért kiáltunk, a második részében a mi bocsánatunkat ajánlunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek. Az a bocsánat amit mi adunk a mércéje, mintája és feltétele az Istentől kért bocsánatnak.

I.
Kezdjük azzal a bocsánattal, amit Istentől kérünk.
„És bocsásd meg a mi vétkeinket” - tanít bennünket Jézus imádkozni. Vajon miért? Azért, mert a bűnre az egyetlen megoldás a bocsánat. Bűneink nagy részét nem lehet jóvátenni, sem meg nem történtté tenni. Azzal, hogy a bűnöst börtönbe zárják valahány évre, vagy akár életfogytiglanra, azzal nincs jóvátéve az a bűn amit elkövetett, mivel az életével kellene fizetnie. A bűn zsoldja a halál. Többszörösen bűnösen többszörösen halált érdemelnénk. Ezt semmiképp sem tudjuk megfizetni, vagy levezekelni. A bűnt csak megbocsátani lehet.
Az Úrtól tanult imádság ötödik kérését az imádkozhatja, akinek megszólalt a lelkiismerete, bűntudata lett és nem bírja tovább hordozni bűneinek terhét. Ilyenkor felkiálthat azokkal a szavakkal, amelyekre Jézus Krisztus tanított: „bocsásd meg!...” Azért tehetjük ezt, mert Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért a kereszten. Ő az Isten Báránya, aki elvette a világ bűnét (Jn 1,29). Őt Jézusnak nevezték, mert Ő szabadította meg az Ő népét bűneiből (Mt 1,21). Van bocsánat Jézus Krisztus által!
Az előbbi kérés, melyhez kötőszóval csatlakozik e mostani, azt is megmutatja milyen gyakran kell imádkoznunk ez imádságot. Ugyanis mindennapi kenyerünket minden nap kérnünk kell. Ugyanígy, bűneinkre a bocsánatot mindennap kérnünk kell. Erre még a kenyérnél is nagyobb szükségünk van.
„És bocsásd meg...” Mit? A mi vétkeinket. A Biblia többféle szót használ a bűnre, az Ószövetségben is, és az Újszövetségben is. Máté az ofeilema - a „vétek” kifejezést használja, Lukács a hamartia - a „bűn” szót. Árnyalati különbség lehet a kettő között, de mindkettő Isten ellen van. Tudatosan vagy tudatlanul, minden bűn Isten ellen irányul. Fordíthatjuk „tartozásnak” is. Eszerint azt kérjük, hogy Isten engedje el tartozásunkat, miképpen mi is elengedjük azt, amivel nekünk tartoznak.
Az Úr Jézus az adós szolgáról szóló példázatában tízezer talentum adósságról beszél. Ez óriási nagy összeg. Izrael évi jövedelme mindenestől nem haladta meg a hétezer talentumot. Az, aki tízezerrel adós, és azt hajtogatja, hogy csupán haladékra van szüksége és mindent megfizet, az nem tudja mit beszél. Valójában elengedésre, bocsánatra, irgalomra van szüksége. Ha ezer élete lenne, akkor sem tudná megfizetni. Bűn-tarozásunk olyan nagy, hogy csak a kegyelem segíthet. Csak megbocsátani lehet, megfizetni nem.
Vannak, akik nagy kölcsönöket vesznek fel egy banktól, nagy kamattal. Ha azonban nem tudja kifizetni, mindjobban eladósodik, és a végén minden vagyona rámehet, és akkor sem tudja kifizetni. De ha ilyenkor valaki azt mondaná, nézd, én kifizetem helyetted, te újra szabad lehetsz, micsoda öröm lenne az! Nos, ez történt a kereszten. Isten kifizette bűneink adósságát. „Bűneink büntetése rajta van” - mondja Ézsaiás (Ézs 53,5). Van bocsánat! Van kegyelem! Mint a mindennapi kenyeret, úgy kérhetjük: „és bocsásd meg a mi vétkeinket!...” Erre máris ott van a válasz: elvégeztetett! (Jn 19,30) Beszennyezett lelki ruhád újra tiszta lehet. Adósleveled ki van fizetve. Tartozásod el van törölve. Szabad vagy!
Emlékezzünk arra, hogy ez a kérés is Isten gyermekeinek imádsága. Kérdezhetnénk: hát a fiaknak is kérni kell? Amikor megtértek, újjászülettek, akkor nem igazította meg őket az Isten? De igen. Azonban azóta újabb tisztulásra van szükségünk. Mindennapi tisztulásra. János evangéliuma 13. részében az Úr Jézus megmosta a tanítványok lábát. „Az én lábaimat nem mosod meg soha!” - tiltakozott Péter. Erre az Úr ezt válaszolta: „Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám”. Erre Péter újabb túlzásba esett: „Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is” - mondta. De Jézus így szólt: „Aki megfürdött, annak nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta.” Ezeknek a szavaknak átvitt jelentőségük van. Azt jelenti, hogy aki megfürdött, vagyis megigazult Jézus Krisztus által, az már egészen tiszta, de szüksége van a rendszeres lábmosásra, vagyis a napi tisztulásra. Ezt a tisztulást kérjük ebben az imádságban, melyet Jézus Krisztus érdeme által ad a mi Istenünk. A fiak kiváltsága, hogy kérhetik a napi bocsánatot, mint a mindennapi kenyeret.

II.
Ez volt az első része az ötödik kérésnek. A második része a mi bocsánatunkról szól, amit készségesen felajánlunk azoknak, akik nekünk tartoznak. Ez feltétele, mércéje és tükörképe annak, amit Istentől kérünk.
Isten bocsánata ingyenes. „Ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsásson, és megtisztítson minden hamisságtól” (1Jn 1,9). Ebben a kérésben azonban nyilvánvaló, hogy az Istentől jövő bocsánatot feltételhez köti az Úr.
Az egyik feltétel a mi megbocsátó szívünk. Ha mi nem tudunk megbocsátani, akkor az egy sorompó lesz a számunkra kért bocsánatban. Nekünk sem lehet bocsánat, ha mi nem adunk bocsánatot. Az irgalmasok irgalmasságot nyernek. (Mt 5,7) „Amiképpen mi is” - ez alól nincs kibúvó. Ha meg tudsz bocsátani, kérheted a bocsánatot te is. Ha azonban a szíved kemény, és nem akarsz megbocsátani, akkor neked sincs bocsánat.
Lehet erre azt válaszolod, hogy te szeretnél megbocsátani, de nem tudsz. Ez nem igaz. A bocsánat nem érzelem kérdése, hanem akarat kérdése. Akarod-e? A szeretet nem rója fel a gonoszt. Vagyis kész elfelejteni. Nem emlegeti, nem veti a szemére újra meg újra. Megbocsátotta, vagyis úgy veszi, mintha meg sem történt volna.
Egy szilágysági faluban lakott egy ember, akinek szomszédságában egy egyszerű szalmafedeles házban egy öreg néni lakott. A kerítés nem volt épp a legjobb rendben. Ha a néni majorsága átjött az ő udvarára, abból mindig nagy csetepaté lett. A harag általában mindig semmiségből született. Aztán ez így ment hónapról hónapra, évről évre. Valaki aztán megkérdezte: mondja kérem, jól van ez így? A Miatyánkot nem szokta imádkozni: „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk?...” Erre aztán egyszerűen azt válaszolta: én azt ki szoktam hagyni!
No, hát ilyen is van. Az legalább őszinte volt. Mások nem ennyire érzékenyek, ha az Úrtól tanult imádságot mondják. Nagyon sokan vannak akiknek ez a kérés áldás helyett átkot jelent, mert ha Isten úgy bocsát meg nekik ahogyan ők is megbocsátottak, akkor az nem jelent semmilyen bocsánatot. Azt mondják, ők nem tudnak megbocsátani. Annyira megsértett, úgy megbántott, a szavával is, tettével is... letiport, megrövidített, megalázott, kisemmizett, hogyan bocsáthassak meg neki? Nos, ha így gondolkozol, ne számíts arra, hogy Isten neked megbocsásson. Csak ha te kész vagy az ellened vétkezőknek megbocsátani, akkor kérheted Atyádtól a bocsánatot, miképpen te is megbocsátottál.
Nagy hógolyócsatát rendeztek egyszer az iskolában. Egy gyermeknek aztán csúnyán betörték a fejét. Hogyan? Hiszen a hógolyó nem üthet akkorát! Igen ám, de a hógolyóba valaki beletett egy követ, és úgy dobta el. Így teszünk mi is, amikor visszaütünk. Még bíztatjuk is egymást: ne hagyd magad! Azt gondoljuk, hogy abban van a talpraesettség, a gerincesség, ha visszaütünk. Ez nem igaz, ez állati reakció: ha a másik megharapott, én is vissza harapok. Az isteni reakció az, amikor el tudod szenvedni a bántalmakat is. Amikor szelídnek marad akkor is, ha joga lenne visszaütni.
Az sem megoldás, ha nem ütsz vissza, de felírod magadnak. Elraktározod, nyilván tartod összes sérelmeidet. Az ilyen ember mondja, hogy megbocsát, de nem felejt. Még dicsekszik is, hogy ő „nem bosszúálló fajta”. Már tele a raktár mindenféle nyilvántartott sérelmekkel... s aztán egy napon kirobban, mint egy tűzhányó, és elborít mindent az évtizedek során felgyűlt sok meg nem bocsátott bűn.
Simon farizeus házában az Úr Jézus azt mondta: akinek sok bocsáttatott meg, az nagyon szeret. (Lk 7,47) Nem tudom, neked mennyit kell megbocsátani? Isten kész a bocsánatra, sőt, „bővölködik a megbocsátásban”! (Ézs 55,7) A tenger mélységébe veti minden bűnödet (Mik 7,19), és kiírja, hogy halászni tilos. Amit Ő megbocsát, az meg van bocsátva. De gondoljuk meg, hogy ez csak tükörképe lehet annak a bocsánatnak, amelyre mi készek vagyunk. Határozzuk el, hogy előre megbocsátunk mindazoknak akik ellenünk vétkeznek. Legyen az bármi, soha ne hordozzuk magunkban a sérelmet. Bármivel tartoznak nekünk, engedjük el nekik. A megbocsátó szív számíthat Isten bocsánatára.