János Márk - ApCsel 13:13

Ma Borszéken és Gyergyószentmiklóson jártam. Este, a bibliaóra megtartása után a Biblia Liga misszionáriusaival és a Biblia Liga magyarországi képciselőivel volt tanácskozásunk 22:00 óráig.
Mivel most sincs több idő egyebet írni, idemásolok egy prédikációt János Márkról, akiről id. Veress Ernő testvérrel beszélgettünk együtt...

János Márk
ApCsel 13,13

Az a néhány említés a Bibliában János Márkról elég ahhoz, hogy életét és jellemét legalább vázlatosan megismerhessük. Édesanyja háza Jeruzsálemben egy jól ismert gyülekezeti hely volt, már Péter börtönből való szabadulása idején. Ott voltak összegyűlve a gyülekezet tagjai, akik imádkoztak Péter szabadulásáért.
Mivel Barnabás unokatestvére volt János Márknak, ezért az első misszióútra ő is társulhatott a többiekhez, és hárman indulnak útnak: Pál, Barnabás és Márk. Később azonban, érdektelenség vagy könnyelműség miatt Márk abbahagyta a missziómunkát és visszatért otthonába. Rokona, Barnabás, hajlandó lett volna második alkalommal is maga mellé venni János Márkot, de Pál keménysége ezt nem engedte meg. Pál úgy vélte, hogy aki ilyen könnyen abbahagyja a missziót, az nem alkalmas arra, hogy velük menjen. Így tehát elváltak egymástól, és Barnabás Márkkal Ciprusba hajózott, és ezzel kiestek az Apostolok Cselekedetei eseményeiből. Csak Pál életének vége felé hallunk még egyszer Márkról, amikor a Kolosséi és Filemoni levél újra Pál társaságában említi őt. A második misszióút után tehát újra Pál apostol mellett szolgálta az Urat. A nagy apostol halála után valószínű Péter mellett maradt, akinek utasításai szerint megírta a második evangéliumot.
Próbáljuk most összefoglalni élettörténetének tanulságait. Láthatjuk mindenekelőtt Márk hitehagyását, vagyis meghátrálását, aztán láthatjuk az ő háttérbe szorulását, vagyis lelki „napfogyatkozását”, később azonban nyilvánvaló lett a helyreállása is. Vegyük sorba az ő életének főbb állomásait.

I.
Márk hitehagyása nem szükségszerűen a Krisztustól való eltávozását jelentette, hanem egy világos feladat elöl való menekülését, a munkában, megbízatásban való meghátrálását.
Ha megnézzük az időpontot, mikor hagyta abba Márk missziót, megláthatjuk azt is, hogy miért tette ezt. Ciprus szigetén történt mindez. Barnabás idevalósi volt. Amíg Márk rokonainál, ismerőseinél időztek, minden elfogadható volt. Valószínű jól érezte magát szerettei körében. Azonban ahogyan Kis-Ázsiába értek, Márk hátat fordított. Miért? Mert itt nehezebb körülmények adódtak. Úgy történt ez, mint ahogy némely katonák nagy dérrel-dúrral indulnak a harcba, de ahogy elkezdenek süvíteni a golyók, robbanni a bombák, azonnal iszkolnak visszafelé „szégyen a futás, de hasznos” - alapon. János Márk kész volt a misszióra addig, amíg könnyű volt. Még jóformán ki sem próbálta heroizmusát, még meg sem várta, amíg szembesül a megpróbáltatásokkal, máris visszafordult. Visszament édesanyjához, Jeruzsálembe.
Van ez így ma is. Százan is indulnak, de a megérkezésnél alig maradnak hárman-négyen... Ti, akiknek már fehér a hajatok, emlékezzetek, hányan indultatok annak idején. Ti akik már néhány évtizede, hogy fogadást tettetek az Úrnak, emlékezzetek, hányan maradtatok meg az Úr közelében. Egyiket egyik akadály, a másikat másik akadály állította meg. Sajnos, nagyon sokan vannak Márkhoz hasonlóak, akik visszafordultak. Száz és ezer kezdő keresztyén története ez: elindultak Jézust követni, de útközben történt valami és abbahagyták. Kezdetben, mint a frissen hullott hó olyan volt a buzgóságuk. De néhány nap múlva, hagyúlt és piszkos lett, elveszítette csillogását és tisztaságát. Megbotránkoztak a kemény beszéden, megijedtek a szenvedésektől, hiányzott belőlük a kitartás. Talán te is ezek közül való vagy?

II.
Lássuk ezek után Márk „napfogyatkozását” is.
Pál és Barnabás abban is különböztek egymástól, ahogyan a renegátokat kezelték. Melyiknek volt igaza? Jobb lett volna visszavenni a missziós csapatba, és adni neki egy második lehetőséget? – ez volt a Barnabás véleménye. Vagy az volt a jó, amit Pál hajtogatott, hogy aki egyszer visszafordult, az nem méltó, hogy ugyanabba a szolgálatba visszaállítsák!
Barnabás, a „Vigasztalás” bátorítás, pártfogás fia volt, egy nagylelkű ember, aki mindenkiben a jót fedezte fel. Ő volt az, aki annak idején Pált is maga mellé vette. Márk esetében azonban tévedett. Márk számára az lett volna a legrosszabb dolog, ha teljesen visszaállítják őt a szolgálatba megalázkodás, bűnbánat és megtérés nélkül. Ha csakugyan megtörtént volna ez, akkor talán sohasem látta volna be hibáját, és sohasem tudta volna kijavítani azt.
A gyülekezet persze Pállal szimpatizált. Nagyon nyilvánvaló az a ellentét, ami az igében Pál csapata és Barnabás csapata között van. Márkról és Barnabásról szinte semmit sem szól a történet, de Pálról és Silásról viszont az van megírva, hogy „Isten kegyelmére bízatván az atyafiaktól” indultak neki a második misszió útnak. Az antiókhiai gyülekezet előtt nyilvánvaló volt, hogy kinek van igaza.
Isten ugyanígy kezeli a renegátokat, mint Pál. Persze, Isten kész megbocsátani is, visszafogadni is, de csak azokat, akik az ajtón jönnek vissza. A szívnek össze kell törnie először, hogy Isten megtudhassa gyógyítani azt. A szeretet nem örül a hamisságnak de együtt örül az igazsággal. A fenyítés valójában szeretetből történik, sőt, fenyítés nélkül nem is vagyunk fiak.
Ott van például a Filemon és Onézimosz esete. Onézimosz nem azért jött vissza Filemonhoz, hogy megmagyarázza a bizonyítványát. Nem, ő megtérő szívvel jött haza, készen arra, hogy vállalja bűneinek következményeit. Persze, az is igaz, hogy Filemon feladata ebben a helyzetben az volt, hogy őt szerető szívvel visszafogadja. De megtérő szív nélkül nincs visszafogadás!
Aki meghátrál az Úr munkájában, annak büntetése épp abban áll, hogy a munka folytatását tagadják meg tőle. Alkalmatlannak ítélik a feladatra. A hűségesek pedig azzal jutalmaztatnak meg, hogy többet bíznak rájuk. Így történt ez Dáviddal, az egyszerű pásztorfiúval: előbb csak juhokat őrzött, de később Izrael királya lett. Hű volt a kevesen, többre bízták azután. Ha valaki elhanyagolja a reábízott feladatot, attól azt is elveszik, amije még maradt, és annak adják akinél úgymond tíz talentum van. Ha eddigi megbízatásaidat elmulasztottad teljesíteni, akkor Isten másoknak adja a neked szánt feladatot, téged pedig mellőzni fog. De ha megtérsz, akkor számodra is fel van kínálva a helyreállító kegyelem.
Márk és Barnabás mindenek ellenére készek valamilyen szakadár-missziót kezdeni Cipruson, de abból nem lesz semmi. Valójában kiesik a történetből, kiesik az Apostolok cselekedeteiből. Ők nem részesülnek azokból a próbákból sem, üldözésekből sem amelyekből Pál részesül, de nincs részük a sikerekből sem. Pál áthasítja a Római Birodalmat, mint egy meteor, keletről nyugat felé, és fényt vitt a sötétségbe ahol megfordult. Vajon mit érezhetett Márk, amikor hallott Pál apostol dolgairól? Nem tudjuk, mert erről nem szól az Írás. De azt tudjuk, hogy azok a kényszerű, homályos, tétlen évek meghozták gyümölcsüket, Márk belátta, hogy rossz vágányra futott.

III.
Így tehát örömmel szólhatunk Márk helyreállításáról is.
Csakis egy út van, amelyen egy meghátrált renegát visszatérhet Mesteréhez. Ezen az úton három állomás található: az első állomás a bukás elismerése és megbánása, a második a bocsánatkérés a Mestertől, és a harmadik a még mélyebb odaszánás az Ő követésére és szolgálatára.
Két ismert személy életét szeretném példának állítani, egyet az Ószövetségből, egyet az Újszövetségből. Ábrahám a hívők atyja. Mégis, még az ő életében is megtaláljuk a bukás nyomait. Egy alkalommal az éhség elől Egyiptomba menekül, ahonnan megszégyenülten és megalázva tér vissza Kánaán földjére. No, és mit tesz? Elmegy arra a helyre, ahol először vonta fel a sátorát, és ahol először épített oltárt az Úrnak. Mindent újrakezd, és hálás, hogy mindent újra kezdhet.
A másik személy Péter apostol. Ő is elbukott, pedig nem sokkal bukása előtt hencegett hitével és bátorságával. Háromszor megtagadta az Urat, gyáva és hazug módon. Amikor az Úr Jézus reátekintett azon az éjszakán, akkor azt hiszem, hogy abban a tekintetben nem a szemrehányás vagy ítélet volt kiolvasható, hanem a szánalom. Péter kiment, és hullatta a bűnbánat keserves könnyeit. Az Úr feltámadása után legelőször a tanítványai közül Péternek jelent meg. Miért? Hogy helyreállíthassa őt. A Genezáret tavánál újra szolgálatot bíz reá.
Márk helyreállásáról két helyen olvasunk a Bibliában: a kolosséi és filemoni levélben. Érdekes és szép utalások ezek. Ott azt állítja Pál, hogy Márk hasznára van a szolgálatban, Rómában. Küldi Filemonnak a megtért renegát üdvözletét a Démáséval együtt. Mellesleg jegyzem meg, hogy Démás ugyancsak holtvágányra futott, de sajnos sohasem tért vissza. Végül, a Timóteushoz írt második levélben azt a kívánságát írta lelki fiának, hogy Márkot hozza magával, mert neki hasznos a szolgálatra. Íme, meg lehet térni a bukásból is. Nincs olyan mélyre esés, ahová az Úr ne tudna lenyúlni, hogy onnan újra felemeljen. Igaz, hogy megtérés nélkül nincs helyreállás, de az őszinte megtérés után mondhatod majd te is, mint Izrael népe mondta: „mindeddig megsegített minket az Úr”, „Ében Háézer”!