A kegyelem Igéje Jeroboámhoz - 1Kir 13:1-10. 33-34.

A kegyelem Igéje Jeroboámhoz

1Kir 13:1-10. 33-34.

¹ És íme, Isten embere jött Júdából Béthelbe, az Úrnak intésére, és Jeroboám ott állott az oltár mellett, hogy tömjént gyújtson. ² És kiáltott az oltár ellen az Úr intése szerint, és monda: Oltár, oltár! Ezt mondja az Úr: Íme, egy fiú születik a Dávid házából, akinek neve Józsiás lesz, aki megáldozza rajtad a magaslatok papjait, akik most te rajtad tömjéneznek, és emberek csontjait égetik meg rajtad. ³ És ugyanazon napon csodát tett, mondván: Ez lesz jegye, hogy az Úr mondotta ezt: íme, az oltár meghasad, és kiomol a hamu, mely rajta van. ⁴ És amikor meghallotta a király az Isten emberének beszédét, amelyet kiáltott az oltár ellen Béthelben, kinyújtotta Jeroboám az ő kezét az oltártól, mondván: Fogjátok meg őt! És megszáradt az ő keze, amelyet kinyújtott volt ellene, és nem tudta azt magához visszavonni. ⁵ És meghasadt az oltár, és kiomlott a hamu az oltárról a jel szerint, amelyet tett az Isten embere az Úrnak beszéde által. ⁶ És szólott a király, és monda az Isten emberének: Könyörögj az Úrnak a te Istenednek, és imádkozz érettem, hogy ismét hozzám hajoljon az én kezem És mikor könyörgött az Isten embere az Úrnak, visszahajlott a király keze, és olyan lett, mint azelőtt. ⁷ És monda a király az Isten emberének: Jere haza velem és egyél ebédet, meg akarlak ajándékozni. ⁸ És monda az Isten embere a királynak: Ha a te házadnak felét nékem adnád is, nem mennék el veled, és nem enném kenyeret, sem vizet nem innám e helyen; ⁹ Mert azt parancsolta az Úr nékem az ő beszéde által, mondván: Ne egyél ott kenyeret, vizet se igyál; vissza se térj az úton, a melyen elmész. ¹⁰ És elment más úton, és nem tért meg azon az úton, amelyen Béthelbe ment.

³³ De még e történet után sem tért meg Jeroboám az ő gonosz útjáról, hanem ismét papokat rendelt a nép aljából a magaslatokra, és aki akarta, azt szentelte fel, hogy legyen a magaslatok papja. ³⁴ És ez a dolog lett az oka a Jeroboám háza vétkének, és a föld színéről való kiirtatásának és megsemmisíttetésének.

Érdekes történet ez, abból az időből, amikor az északi országrész már elszakadt nemcsak a Dávid házától, hanem elfordult az Úrtól is. Ahia próféta megjövendölte, hogy a Salamon bálványozása miatt elszakít tíz törzset a Dávid házától. Jeruzsálemben Roboám uralkodott, a Salamon fia. Északon viszont Jeroboám lett a király, aki nem a Dávid házából való volt. Ő volt az, aki bűnbe ejtette az Izráelt: hamis isteneket készített és annak megfelelő hamis papságot, áldozást és ünnepeket határozott meg. Jeroboám gonoszt gondolt a szívében, hogy elkerülje azt, hogy Izráel népe visszatérjen a Júda házához. Meg akarta akadályozni, hogy az istenfélő izráeliek rendszeresen feljárjanak Jeruzsálembe az ünnepekre. „Sok néktek Jeruzsálembe felmennetek: ímhol vannak a te isteneid, ó, Izráel, akik téged kihoztak Egyiptomnak földéből” (1Kir 12:28) Úgyhogy, két bálványistent, kér aranyborjút állított fel, egyet Béthelben és egyet Dánban, ahová papokat szentelt fel a nép aljából.

A 12. rész folytatódik e következő részben, ahol az új istenek oltárainak felszentelése van leírva. Ezen a különleges ünnepen, épp akkor, amikor a király meg akarta gyújtani az oltáron a tüzet, valaki furakodva tolongott előre. Érces hangja érthetően zengett mindenki hallatára: „Oltár, oltár! Ezt mondja az Úr: Íme, egy fiú születik a Dávid házából, akinek neve Józsiás lesz, aki megáldozza rajtad a magaslatok papjait, akik most te rajtad tömjéneznek, és emberek csontjait égetik meg rajtad! És ugyanazon napon csudát tett, mondván: Ez lesz a jegye, hogy az Úr mondotta ezt: íme, az oltár meghasad, és kiomol a hamu, mely rajta van.” (2-3. v.)

Mindezeket hallva, Jeroboám nem nézhette tétlenül az Isten emberének ünneprontását. Kinyújtotta kezét és mutatóujját: Fogjátok meg! És lakájai bizonyára azonnal készen álltak, hogy rávessék magukat az Isten emberére. De a király keze lebénult és nem tudta többé visszahajlítani magához! Abban a pillanatban az oltár is meghasadt, és kiomlott a hamu! A paralízis még a királyokat is arra késztetheti, hogy meggondolják magukat… Vannak királyok, akik gyorsan tanulnak! Kéri az Isten emberét, hogy könyörögjön az ő Istenéhez, hogy visszahajlíthassa kezét magához, ami meg is történt. Ezek után a király már nem akarta elfogatni a prófétát, hanem meghívta ebédre… Meg akarta ajándékozni. De az Isten embere nem volt hajlandó elfogadni a meghívást, mert Isten azt parancsolta neki, hogy „Ne egyél ott kenyeret, vizet se igyál; vissza se térj az úton, a melyen elmész.” (9. v.) Úgyhogy, más úton tért vissza Júdába.

Ez az érdekes történet több kérdést felvet, mint amennyit megválaszol. Egyszerre kíváncsiak leszünk. Ki volt ez az Isten embere Júdából? Miért nem fogadhatta el a király meghívását? Miért kellett más úton visszatérnie, mint amelyiken érkezett?

Sok kérdésünk lehet, de amit nekünk tudnunk kell, az viszont világosan értésünkre van adva: Isten Igéje, intése, kijelentése, szája – ez van említve lépten-nyomon: „és kiáltott az oltár ellen az Úr intése szerint” (1. v.), „ezt mondja az Úr” (2. v.), „az Úr mondotta” (3. v.), „azt parancsolta az Úr nékem az ő beszéde által” (9. v.)… Ehhez az Igéhez való viszonyulás van bemutatva a király részéről és az Isten embere részéről. Láthatjuk magát az Ige bátor hirdetését az Isten embere részéről, majd annak csodálatos szemléltetését, és végül, hogy Jeroboámban mindez mégsem volt elég: továbbra is engedetlen maradt.

I. A kegyelem Igéjének hirdetése

A kegyelem Igéje van hirdetve itt. Szó szerint, „evangélium”, örömhír, amit ha megszívlel a király és a nép, nem jutott volna ítéletre. Ha észhez tért volna az utolsó percben, ha felocsúdott volna az ördög tőréből, és felhagyott volna bálványimádásával, elkerülhette volna az ítéletet.

Már az is nagy esemény, hogy egyáltalán szólott hozzá az Úr! Isten megmenteni, megváltoztatni, visszafordítani szerette volna. Ezért küldte hozzá az Ő szolgáját. Annak idején az Úr megjelentette neki, hogy miért szakítja el az ország egy részét a Dávid házától: azért, mert Salamon elfordult az Úrtól. Ha pedig most Jeroboám fordult el az Úrtól, ez azt jelentette, hogy ugyanolyan sors fog várni reá. De Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen bűnéből és éljen! (Ez 18:23) Ezt a célt szolgálta a kegyelem Igéje.

Tudjuk Mózes törvényéből, és a későbbi kijelentésekből, hogy Isten meghatározta az istentisztelet helyét, a papságot, az áldozati rendszert. Ezeket sem Jeroboám, sem más nem változtathatta meg. Ha mégis megpróbálta, akkor Isten üzenetet küld, hátha megtérésre késztetheti általa. Volt lehetőség a megtérésre: Jeroboám újra hallhatta az Isten Igéjét. Korábban akkor hallotta, amikor Isten őt királlyá tette. Most úgy hallhatja, mint Aki elítéli a hamisítványt, a csalást, amit bálványozásával be akart vezetni.

Az Ige hirtelen jött, az események is egymást követték. Amikor Isten szól, akkor összehangolja még az eseményeket is. Kemény kegyelmi üzenet volt ez. Jeroboám hamar észrevette ezt: nem tudta visszavonni a kinyújtott kezét. Kezének megmerevedésével szinte egy időben repedt meg az oltár és ömlött ki a hamu. A távoli jövőre mondott kijelentés valódiságát igazolta az azonnal beteljesedett prófécia.

A „meghasad, szétszakít” igét a 11:11-13-ban olvashatjuk, ahol Salamonhoz beszél az Isten: „Monda azért az Úr Salamonnak: Miután ez történt veled, és nem őrizted meg az én szövetségemet és az én rendelésimet, amelyeket parancsoltam néked: elszakasztván elszakasztom tőled az országot, és adom a te szolgálnak. Mindazáltal míg élsz, nem cselekszem ezt Dávidért, a te atyádért; hanem a te fiadnak kezétől szakasztom el azt. De nem szakasztom el az egész birodalmat; hanem egy nemzetséget adok a te fiadnak Dávidért, az én szolgámért, és Jeruzsálemért, amelyet magamnak választottam.” Annak idején, Ahia próféta is szétszakította palástját, és tíz részt osztott Jeroboámnak. Ez akkor az azt jelentette, hogy Isten elszakít tíz törzset a Dávid házától, és azt Jeroboámnak adja. Most ugyanaz a szó, hogy „meghasad, szétszakad”, az általa készített oltárra van alkalmazva: egy meghasonlott vallás, ítélet alatt. Ez ugyanazt jelzi, (de ezúttal a Jeroboám házára és kezdeményezésére való ítéletként), hogy amilyen igazságosan ítélt Isten a Salamon királysága felett, ugyanúgy fog ítélni most a Jeroboám háza felett.

Az Ige hirdetése is, hallgatása nagy felelősség: életveszélyes, örökélet veszélyes dolog. Ha megszívleled, akkor megmentheti a lelkedet, ha elutasítod, akkor ez ítéletet hoz reád.

II. A kegyelem Igéjének szemléltetése

A kegyelem Igéje, amit az Isten embere mondott Jeroboámnak, az szemléltetve is volt. E nélkül ugyanis, sokan talán azt mondták volna, hogy nem lehet azt tudni, hogy ez az ember igazat mond-e, vagy hazudik… Úgyhogy, Isten jónak látta jelekkel és csodákkal alátámasztani üzenetét, hogy mindenki előtt nyilvánvaló legyen, hogy az Úr szólott. Először lebénult a király kinyújtott keze. Másodszor, meghasadt az oltár és kiomlott a hamu. Harmadszor, a próféta imájára a király keze újra ép lett. Legalább három csoda volt zsinórban, egymás után.

Az ószövetségi próféták gyakran támasztották alá üzenetüket jelekkel és csodákkal. Például, Ezékielnek napokig egyik oldalán kellett feküdnie, és meghatározott módon étkeznie. Hóseásnak a házassága tartalmazta az üzenetet. Ézsaiásnak jel-értékűek voltak a gyermekei: Seár Jásúv, Máher Sálál Hás Báz, és Immánuel… (Ézs 8:18) A próféták házassága, családja, öltözete, étkezése, viselkedése is prédikált, nemcsak a szavuk. Amikor Elizeus feldarabolta a szántóvető szerszámokat, ezzel azt mutatta, hogy mindent odaáldozott az Úrnak, kész mindent feladni az Úrért.

Az újszövetségi igehirdetésben is találunk eseteket, amikor Isten jelekkel és csodákkal támasztotta alá az üzenetet. Az üdvösségről, „amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr, azok, akik hallották, biztosítottak számunkra, velük együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Léleknek közléseivel az ő akarata szerint” (Zsid 2:3-4). Efézusban is „nem közönséges csodákat cselekedett az Isten Pál keze által” (ApCsel 19:11).

Ma is megtörténik, hogy Isten nemcsak mondja, hanem jelét is adja annak, hogy mit üzenni akar. Olvastam egy puritán igehirdetőről, hogy amikor prédikált, idézte a Zsid 9:27-et, hogy „elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és azután az ítélet következik!” Mikor ezt az igét kimondta, nagy mozgolódás támadt a tömegben: valakit ki kellett vinni, mert meghalt. Azon az istentiszteleten újra megismétlődött ugyanez az eset, hogy ennek az igének az idézésére még egy ember meghalt! Gondolom, ennél hatásosabb szemléltetésre nem is volt szükség. Ott senkinek sem kellett többé magyarázni, hogy az Igét komolyan kell venni!

A ’70-es évek első felében, amikor a nagyváradi ébredés kezdődött, egy fiatal leánnyal fogott kezet Oláh Liviu testvér az ajtónál. Azt kérdezte tőle: nem akarsz megtérni? Az azt válaszolta: hát nem látja, hogy még fiatal vagyok? Ráérek még! Azonban, hazafelé menet elütötte a villamos és szörnyethalt. Ez az eset sokakat megrázott azok közül, akik hallották. Egyre többen értették meg, hogy a megtérést nem szabad halogatni! „Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket!” (Zsid 3:8. 15) „Ne halogasd, ne halogasd, talán az utolsó alkalmad!”

Az Isten embere azzal is szemléltette az üzenetet, hogy nem vállalt közösséget a királlyal. Ezzel szinte ezt üzente: „ki vagy közösítve!” – nem lehet része a szentek közösségében.

III. A kegyelem Igéjének elutasítása

Jeroboámnak mindez mégsem volt elég. Eleinte látszólag fogadta, de a gyakorlatában határozottan elutasította az Isten kegyelmi Igéjét. „De még e történet után sem tért meg Jeroboám az ő gonosz útjáról, hanem ismét papokat rendelt a nép aljából a magaslatokra, és aki akarta, azt szentelte fel, hogy legyen a magaslatok papja. És ez a dolog lett az oka a Jeroboám háza vétkének, és a föld színéről való kiirtatásának és megsemmisíttetésének.” (33-34. v.)

Kétséget nem hagy az Úr a felől, hogy miért irtotta ki Isten a Jeroboám házát. Most, a bűnének kezdetén, amikor az Isten embere hozta az Úr üzenetét, ez még megmenthette volna… De még ezek után sem tért meg.

Később hányszor szólott az Isten Júdához és Izráelhez! Jeremiás, és többi próféta hogy figyelmeztette, szemléltette a népet Isten Igéjével – mégsem volt elég. Jeremiás siralmaiban ezt olvashatjuk: „A te prófétáid hazugságot és bolondságot hirdettek néked, és nem fedték fel a te álnokságodat, hogy elfordították volna fogságodat; hanem láttak tenéked hazug és megtévelyítő prófétálásokat.” (JerSír 2:14) Ez az Ige világosan mutatja, hogy ha megszívlelték volna az Igét, az elfordíthatta volna az ítéletet! Még a babiloni fogságra sem kellett volna sor kerüljön! De ugyanaz történt, mint Jeroboámmal: még ezek után sem tért meg. Hiábavaló volt a kegyelmi üzenet, a csodák és a jelek, amiket az Isten küldött megmentésükre.

Pál apostol kijelenti, hogy „Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok; és az Ő hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan: de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.” (1Kor 15:10)

Más helyen bizonyságot tesz, hogy „Agrippa király, nem lettem engedetlen a mennyei látás iránt! Hanem először a damaszkusziaknak és jeruzsálemieknek, majd Júdeának egész tartományában és a pogányoknak hirdettem, hogy bánják meg bűneiket és térjenek meg az Istenhez, a megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedvén. Ezekért akartak engem megölni a zsidók, megfogván a templomban.” (ApCsel 26:19-21)

Isten üzenete sokféle lehet. „Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által” (Zsid 1:1). Még egy betegség is lehet szemléltetése az Isten üzenetének. Legyen halló fülünk meghallani, és kész szívünk fogadni, ha Isten üzenni akar! Legyünk az Igének ne csak hallgatói, hanem cselekvői is!