Az Istennel való közösség jelei - 1Jn 1:5-2:1

Az Istennel való közösség jelei

1Jn 1:5-2:1

⁵ És ez az az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség.  ⁶ Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekedjük.  ⁷ Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

3Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk. ⁹ Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.

¹⁰ Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő Igéje nincsen mi bennünk. ^2:1 Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.

n János apostol, aki egy volt a 12 közül, életének vége fele írja ezt a levelet. Talán még a Jelenések könyve is hamarább íródott, mint ez a levél. A tanítványok közül már csak ő maradt életben csupán. A hagyomány szerint csak János apostol halt meg természetes halállal, a többiek mind mártírhalált haltak. János tehát, így öregen, visszaemlékszik arra, amikor még fiatal volt és az Úr Jézus követésébe állott. Hallgatta Jézus tanításait, látta Jézus csodáit, ott volt vele a megdicsőülés hegyén, keblére hajthatta fejét az utolsó vacsorán. Aztán ott volt, amikor Péterrel együtt megvizsgálták a nyitott sírt, majd találkozott a feltámadott Úrral, amikor megjelent a 11-nek, és majd, amikor újra megjelent, mikor Tamás is ott volt. János ott volt a Tibériás tengerénél, és elsőként ismerte fel az Urat, aki a parton várta őket kész ebéddel. Többször találkozott tehát az Úrral feltámadása után, és közösségben volt Vele.

n Az Úr azt a kegyelmet is megadta neki, hogy meglássa azt a helyet, amelyet Isten készített az övéinek. János tehát megírhatta nemcsak az evangéliumot, hanem a Jelenések könyvét is.

n Ezt a levelet is azzal kezdi, hogy joga van a tanúskodáshoz, mert ő csak azokat mondja el, amiket látott, amiket hallott, és amiket a kezeivel megérintett. Az élet igéjéről beszél, arról az üzenetről, amelyet megtapasztalt. Nem másodkézből kapott üzenetek ezek, nem kétséges, és bizonytalan állítások, amelyeket nem lehet elfogadni, elhinni, hanem igaz bizonyságtételek egy szemtanú és fültanú részéről. Ő úgy beszél, mint akinek joga van a tanúskodásra. Ugyanúgy, ahogyan az ószövetségi próféták, akik arra hivatkoztak, amikor az Úr kijelentését továbbadták, hogy részt vettek az Úr tanácsában, hallották, látták Isten igéjét (lásd: Ézs 1:1. Ám 1:1. Mik 1:1. Hab 1:1).

n János apostol, amikor az evangéliumban leírja, hogyan indult el Jézust követni, elmondja, hogy akkor, amikor az Úrtól azt kérdezték, hogy „Mester, hol lakol?” és Ő azt válaszolta: „Jöjjetek, és lássátok meg”, akkor körülbelül tíz óra volt (Jn 1:39). Sok mindent elfelejtett már, de azt, hogy mikor lett Jézus tanítványa, azt öregen is óra-pontossággal meg tudta mondani! Azért, mert ez mély nyomot hagyott az életében, ezt nem lehetett elfelejteni. Ez ugyanígy van velünk is: ha valaki meghallotta Jézus Krisztus hívását és elindult Őt követni, az megváltoztatja az életét, az egy életre szóló, felejthetetlen esemény lesz. Ezt szeretném, ha történne ma este azokkal, akiknek még nem volt ilyen átformáló találkozásuk Jézussal!

n Ma esti fő gondolatunk az, hogy közösségbe, közösségre vagyunk elhívva. Isten elhívott szent közösségre az Atyával, az Ő Fiával, Jézus Krisztussal és a Szentlélekkel. Ahogyan közeledünk a Szentháromság Istenhez, úgy jutunk közelebb egymáshoz is. Ha elindultunk Jézust követni, ha átéltük az Ő csodáit, megtapasztaltuk az Ő közelségét, az Ő jelenlétébe kerültünk, bele születtünk az Ő családjába, része lettünk a vele való közösségnek, az Ő népéhez tartozunk, országának polgárai lettünk - akkor mi is mondhatjuk, ahogyan János mondja: „közösségünk van Vele” (6. v.).

n János apostol feltételes módban mondja ezt: „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele”, és ezt a feltételes kijelentést megismétli még kétszer: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk” (8. v.), és végül „Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk” (10. v.). De azt is elmondja, hogy ezek a feltételes kijelentések bizonyos körülmények között igaz kijelentéseknek bizonyulnak, valósággá válnak.

n Most csak az első kijelentéssel foglalkozunk, amely arról szól, hogy közösségre vagyunk elhívva. Először, figyeljük meg, hogy van valami, amit tudnunk kell – (5. v.) – „ez az az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség”. Másodszor, van valami, amit el kell kerülnünk – (6. v.) – „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekedjük.” Harmadszor, van valami, amit tennünk kell – (7a. v.) – „Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással”, és végül van valami, amiben részesülünk – (7b. v.) – „Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”

n A négy kijelentés közül a második és a harmadik ugyanazt mondja, csak az egyik negatív megfogalmazásban, a másik pedig pozitív megfogalmazásban: (1) „ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekedjük”, és persze, így nem lehetünk közösségben sem vele, sem egymással. (2) „Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással”, és közösségünk van Vele is.

I. Valami, amit tudnunk kell – 5. v.

n Kezdjük azzal, hogy van valami, amit tudnunk kell – (5. v.), ez pedig „az az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség”. Mindenkinek tudnia kell, hogy Isten a világosságot képviseli, teljesen elkülönült a sötétségtől. Benne nincs semmi sötétség. Ő a „Világosságok Atyja” (Jak 1:17), és „hozzáférhetetlen világosságban lakozik” (1Tim 6:16).

v  De mit jelent ez? A világosság és sötétség kifejezéseket nem fizikai értelemben kell érteni, hanem lelki értelemben. A sötétség a bűn világát jelenti, a gonosz birodalmát, a világosság pedig Isten tisztaságát és szentségét. Ez tehát két életstílust, életirányt mutat, kétféle állapotot jelez. Az egyik, a sötétség, amely a bűnben élők és a gonosz lelkek állapotát írja le, a másik a világosság, az Istenhez tért és bűntől megtisztult embereket mutatja.

n „Az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség.” E bűnös és sötét világba Jézus Krisztussal érkezett meg a világosság, mivel Ő maga a Világosság.

v  János ezt mondja: „⁴ Őbenne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága; ⁵ És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. ⁶ Volt egy Istentől küldött ember, kinek neve János. ⁷ Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen őáltala. ⁸ Nem ő volt a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról. ⁹ Az igazi világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert.” (Jn 1:4-9)

v  Arról, hogy Jézus hozta el a világosságot, maga az Úr Jézus is bizonyságot tett. Ezt olvashatjuk Jn 12:_35-36-ban: „³⁵ Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. ³⁶ Míg a világosságotok megvan, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.”

v  Azonban az Úr Jézus hallgatói közül nem mindenki szívlelte meg ezeket a szavakat, mert Nikodémusnak ezt mondta: „¹⁹ Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak voltak.” (Jn 3:19)

n Az Ige tehát testté lett, hogy világosságunk legyen. Ez a világosság teljes változást hoz annak életében, aki fogadja ezt a világosságot. Sőt, ő maga is világosság lesz mások számára! És így alkalmas lesz arra, hogy közösségben legyen Istennel.

v  A Hegyi Beszédben az Úr Jézus kijelentette az övéiről, hogy „¹⁴Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. ¹⁵ Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.  ¹⁶ Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:14-16)

n Az Istennel való közösség, és az egymással való közösség össze van kapcsolva. Egymással csak úgy lehetünk élő közösségben, ha előzőleg Istennel már közösségben vagyunk. De hogyan lehetünk közösségben Istennel? Úgy, ha a világosságban járunk. Ez a feltétele az Istennel való közösségnek: „⁶ Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekedjük. ⁷ Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”

n Mivel Isten világosság és nincsen benne semmi sötétség, ezért az Isten Igéje is világosságot terjeszt. Erre jól teszitek, ha figyelmeztek, mondja Péter apostol „mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben.” (2Pt 1:19)

II. Valami, amit elkerülni, és valami, amit tenni kell – 6-7a. v.

n A következőkben viszont János arról beszél, hogy van valami, amit el kell kerülnünk, azt, hogy „a sötétségben járjunk”, és van valami, amit tennünk kell, azt, hogy „a világosságban járjunk, amint ő maga a világosságban van”. Ezekből következik aztán, hogy „közösségünk van egymással”, és persze, Istennel. Erre a közösségre vagyunk elhívva. Szeretném most ezt az elkerülni és cselekedni való dolgot egyszerre megvizsgálni.

n Miközben Isten végzi az Ő megvilágosító munkáját, ezzel egy időben lelkünk ellensége is végzi az ő homályosító, sötétítő munkáját. Az ördög sötétségben kíván tartani, Isten pedig meg akar világosítani.

v  Pál apostol ezt mondja 2Kor 43-4-ben: „³ Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek: ⁴ Akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képe.”

n Egy másik helyen arról beszél, hogy lepel borul azok arcára, akik nem fogadják a világosságot (2Kor 3:14-16).

v  Idézi ő is Ézs 6-ot, ahol Ézsaiásnak azt mondja az Úr, hogy „Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek; ¹⁰ Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon.” (Ézs 6:9-10) A próféta azt kérdezi, hogy „Meddig lészen az, Uram?”, azt remélve, hogy nem tart örökké.

v  Nem is tartott: eljött a Világ világossága, Aki megvilágosít minden embert, aki Őt befogadja. Erről is jövendölt Ézsaiás: „De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van; először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját és a pogányok határát. ² A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük!” (Ézs 9:1-2)

v  Ugyanígy szólt erről Zakariás pap: „meglátogatott minket a naptámadat a magasságból, ⁷⁹ Hogy megjelenjék azoknak, akik a sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek; hogy igazgassa a mi lábainkat a békességnek útjára!” (Lk 1:78-79)

v  Simeon is kijelentette: „Látták az én szemeim a te üdvösségedet, ³¹ amelyet készítettél minden népeknek szeme láttára; ³² világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére.” (Lk 2:30-32)

v  Maga az Úr Jézus is bizonyságot tett erről: „⁴⁶ Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, a ki én bennem hisz.” (Jn 12:46) és „Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (Jn 8:12)

n A közösség feltétele a világosságban való járás. Ez egész világ a sötétségben vesztegel (1Jn 5:19). Senki sem járhat a világosságban, ha még nem hagyta ott a sötétséget! Amikor valaki megvilágosodik, hirtelen meglátja önmagát, úgy ahogy van, és felragyog számára a kegyelem. Kezdi érteni Isten igéjét és megvilágosodik számára az üdvösség útja. Ezt a megvilágosodást nevezi a Szentírás megtérésnek. Olyan ez, mint egy álomból való ébredés.

n Pál így írja ezt Timótheusnak, hogy „ha talán adna az ellenszegülőknek az Isten megtérést az igazság megismerésére, ²⁶ és felocsudnának az ördög tőréből, foglyokká tétetvén az Úr szolgája által az Isten akaratára.” (2Ti 2:25-26) Ez a felocsúdás, felébredés – ez a megtérés! A tékozló fiúról is azt olvashatjuk, hogy „magához tért”, észhez tért, magába szállt, amikor megtért (Lk 15:17). Akkor kezdett el világosságban járni, amikor elindult hazafelé.

n De ha a sötétségben járunk, és mégis azt mondjuk, hogy közösségünk van Vele, akkor hazudunk – mondja az apostol, nem mondunk igazat, és nem cselekedjük az igazságot. Ám „ha a világosságban járunk, mint Ő maga a világosságban van, közösségben vagyunk egymással, és Jézus Krisztussal, mert Jézus Krisztusnak vére megtisztít minket minden bűntől.” (7. v.)

v  Az Úr Jézus vére megtisztít, szabaddá tesz, feloldoz, eltörli a bűnt, megigazít, és visszaállítja a kapcsolatot Isten és ember között. Így lehetünk közösségben vele, és bátran mondhatjuk, hogy közösségünk van Istennel.

n Vizsgáljuk meg magunkat, hogy csakugyan így van-e ez? Vagyis, a világosságban járunk-e? A sötétségben, az éjjel idején aludni szoktak. De ugyanígy történik a lelkileg sötétségben élő emberekkel is: alusznak!

v  Az alvó ember álmában mindent másképpen lát, szépnek, gyönyörűnek, különlegesnek, vagy éppen rémségesnek, miközben nem is tudja, hogy álmodik! Azt hiszi, hogy amit lát, az valóság. Álomvilágban él.

v  Nincs szeme meglátni, nincs füle meghallani a valóságot. Nincs időérzéke sem, nem tudja, hogy eljött az ideje a felébredésnek, és ha nem ébred fel, akkor emiatt talán elkésik valahonnan.

v  Alvó állapota használhatatlanná teszi, sőt, másokat is akadályoz, útban van! Miatta halkan kell beszélni, mert, ő alszik…

v  Az álmosság és ásítás ragályos: az álmos ember álomba merít másokat is, és alvó állapotukban olyat tesznek, amit ébren nem tennének: félre beszélnek, horkolnak. Az alvó emberek cselekedeteit szégyen még emlegetni is!

v  Ezért van az, hogy az ördög, elaltatja, elringatja az embert: aludj csak, mert amíg alszol, a sötétségben vagy, és nem lehetsz közösségben Istennel és testvéreiddel. Az ilyen állapotból kell felserkenni!

n Róm 13:11-14-ben Pál apostol arról beszél, hogy eljött az ideje a felébredésnek az alvásból: „Tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. ¹² Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit.”(Róm 13:11-12)

v  „Ideje már, hogy felserkenjünk!” Riadókészültség van! Nincs vesztegetni való idő! Emlékszem, amikor katona voltam, ha riadót fújtak, öt perc alatt kint kellett legyünk a gyülekező helyen, felöltözve, minden gomb begombolva, a kopka bekapcsolva, a hátizsákkal a hátunkon, készen. Ilyen sürgős a felébredés a lelki álomból! 

n Vannak e körülötted lelkileg alvó emberek, akikkel emiatt nem lehetsz közösségben? Az ilyenek nem foghatják fel Isten Lelkének dolgait, mert azok bolondságok az ő szemeik előtt, mivel azok lelkiképpen ítéltetnek meg – ő pedig testiek, sötétségben élők!

n Hogyan ébredhetnek fel? Hogyan juthatnak világosságra? Pál apostol egy másik helyen ezt írja: „¹¹ Ne legyen közösségetek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább feddjétek meg azokat; ¹² Mert amelyeket azok titokban cselekszenek, éktelen dolog csak mondani is. ¹³ Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jönnek; mert minden, ami napvilágra jön, világosság. ¹⁴ Annakokáért mondja: Serkenj föl, aki alszol és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus.” (Ef 5:11-14)

n Az Ige ébreszt fel minket, amikor néven szólít, és akik felébredtek, azok felébreszthetnek másokat. Akik pedig világosságban járnak, azok közösségben lehetnek Istennel és egymással.

III. Valami, amiben részesülünk – 7b. v.

n Végül van még valami, amiben részesülünk: „Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (7b. v.)

n A bűnből való megtisztulás éppúgy a következménye a világosságban való járásnak, mint az egymással és Istennel való közösség. Később azt mondja az apostol: „⁸ Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk. ⁹ Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1:8-9) A bűn megvallása ugyanaz, mint a világosságban való járás.

v  A felébredt ember elhagyja bűneit: már nem tesz olyan dolgokat, amit alvó állapotában, sötét állapotában tett. Krisztus „megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába.” (Kol 1:13) „Voltatok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok.” (Ef 5:8)

v  A világosságban járó embert a szeretet jellemzi: „⁹ Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát, az még mindig a sötétségben van. ¹⁰ Aki szereti az ő atyjafiát, a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való. ¹¹ Aki pedig gyűlöli az ő atyjafiát, a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja hová megy, mert a sötétség megvakította az ő szemeit.” (1Jn 2:9-11)

n A világosságban járó emberek nem olyan emberek, akik soha nem botlanak meg, nem esnek el, akikben nincs semmi bűn, hanem olyan emberek, akiknek Isten megbocsátott, akiket megigazított, megszabadított, akiknek nagyon komoly elhatározásuk van arra, hogy a világosságban járjanak. A világosság emberei nem akarnak a sötétségben élni, nem akarják a bűnt folytatni! Megvallják bűneiket, és elhagyják azokat: a világosságban járnak.

n Pál apostol így írja: „¹³ Mint nappal, ékesen járjunk, nem dobzódásokban (dorbézolásban) és részegségekben, nem bujálkodásokban és feslettségekben (kicsapongásban), nem versengésben (viszálykodásban) és irigységben: ¹⁴ Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.” (Róm 13:13-14)

n Az Úr Jézus azt mondja János evangéliuma 13. részében, hogy aki megfürdött, annak nincs egyébre szüksége, minthogy a lábait megmossák, különben egészen tiszta. Még Péter apostolnak is szüksége volt, hogy az Úr megmossa a lábait – de ezt nekünk most inkább jelképesen kell értenünk: a fürdés az, amikor valaki Jézus vérében megtisztul a bűneitől, amikor megtér. Akik pedig megtisztultak, megfürödtek, a Jézus vére által megmosdattattak, azoknak azért még szükségük van az ún. „lábmosásra”, a rendszeres bűnvallásra és naponkénti bocsánatra.

n A megvilágosodott ember újra és újra megvizsgálja magukat az Úr Igéjének fényében, megnézni magát a szabadság tökéletes tükrében, és vágyik világosságban járni. Ha a világosságban járunk, a Jézus Krisztus vére megtisztít minket minden bűntől. Ő az engesztelő áldozat a mi bűneinkért.

v  A Korintusi első levélben Pál apostol azt mondja: „⁹ Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák (bujálkodók, kéjencek), se férfiszeplősítők (fajtalanok, férfiakkal paráználkodó férfiak), ¹⁰ Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát. ¹¹ Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk lelke által.” (1Kor 6:9-11)

n Ilyenek voltatok, de!... megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézus vérében és a mi Istenünk lelke által. Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Így lehet közösségünk egymással, mivel Jézus vére eltörölte bűneinket. Ha vétkezünk, van Szószólónk, Közbenjárónk az Atyánál, Aki megváltott minket, megszabadított minket, aki magáénak vall, Akivel mi közösségben lehetünk.