„Nyilvánosan és házanként” (ApCsel 20:20)

 

Az istentiszteletek felfüggesztése 2020 márciusában sok helyen a házi közösségek reneszánszát hozta magával. Némelyek ezt igyekeztek valamilyen sajátosan romantikus hermeneutikával úgy beállítani, hogy ez lenne az egyetlen bibliai formája a keresztyén gyülekezésnek! Arra hivetkoztak, hogy az Újszövetségben lépten-nyomon azzal találkozunk, hogy a keresztyének magánházakban tartották istentiszteleteiket (ApCsel 2:46. 5:42. 8:3. 10:22. 12:12. 16:32. 16:40. 18:7. 20:20. Róm 16:5. 1Kor 16:19. Kol 4:15. Fil 1:2).

A római házak, amelyek helyet adtak a keresztyén gyülekezetek vasárnapi istentiszteleteinek, Jusztinusz Mártír szerint (II. sz.) úgy lettek módosítva, hogy nagy számú hallgatóságnak biztosíthassanak helyet, amíg megjelentek az istentiszteleti helyek a IV. században. Az első ilyen építészeti terv az 200-as évek elejéről való, amely 70 tagú hallgatóság befogadására volt képes. Jusztinusz arról is beszámol, hogy 100 után azonnal már vasárnap tartották az istentiszteleteket, amikor felolvastak az apostolok és próféták írásaiból, majd a gyülekezet vezetője azok alapján tanított és buzdított. Ezt követően a gyülekezet imádkozott, és úrvacsorához járult. Az úrvacsorát a gyülekezet vezetője osztotta ki, a diakónusok segítségével, és elvitték a szükségben lévőknek is. Az istentisztelet végén közös gyűjtést tartottak az árvák, özvegyek, betegek és szükségben lévők megsegítésére.

Jusztinusz apológiáiból tudjuk, hogy a prédikáció végén, akik nem voltak megtérve, még ha katekizmusra jártak is, nem vehettek részt az imádságon, a kenyértörésen és a közös gyűjtésen. Mivel az imádságot Jézus nevében mondták, ezt így csak a Krisztus testének tagjai mondhatták. A gyülekezés helyét befolyásolta a földrajzi terület, és néha részt vett az istentiszteleten egyik-másik apostol is.

A kenyértörés nem jelentett mindig úrvacsorát. Az úrvacsora részben követte a zsidó asztalülést, a „chaburah”-t, amikor a legfontosabb személy imádkozott és törte meg a kenyeret. Zsidó keresztyének ezt a gyakorlatot folytathatták, mint például az emmausi tanítványok (Lk 24:30. V.ö. ApCsel ). Az egyházatyák írásaiból az tűnik ki, hogy az úrvacsora az egész gyülekezet számára volt fenntartva, és nem a kisebb házi közösségekben gyakorolták. Ahogy nőtt a keresztyének száma, változtatásokra volt szükség, de az úrvacsora ügyében nem történt változás. Helyszűke miatt több házi közösség működhetett (Róm 16:23, 1Kor 14: 23), de még a nagyobb városokban is (Korinthus, Efézus, Róma), csak egyetlen gyülekezet volt (1Kor 1:2. Kol 4:16. 1Thessz 1:1).

Mindezekről az első és második századbeli írások, a Didaché, Hermas, és Kelemen illetve Ignác levelei tanúskodnak. Ignác, a szmirnai Polikárpnak írt levelében már külön említi a püspököt, a presbiter és diakónus mellett. Később, Ciprián, karthágói püspök a III. században tette le az intézményesítés alapjait, különválasztva a klérust a laikusoktól.

Az Újszövetség beszámolóiban is olvashatunk hasonló szervezésről: Júdás a tizenkettő pénztárosa volt (Jn 12:6), a jeruzsálemi gyülekezet diakónusokat választott az adminisztrációs szolgálatokra, és említve vannak a többi szolgálattevők is (Fil 1:1. ApCsel 14:23. 1Tim 3. Tit 1:5). Mindezeknek a Lélek osztogatta az ajándékokat, a szolgálat munkájára (Róm 12:6. 1Kor 12:4-11. 12:28-30. Ef 4:11).

A Gyülekezet tehát mindig helyi és egyetemes, látható és láthatatlan, harcoló és győzelmes maradt, és az is marad, mint egy élő szervezet akár a falakon belül, mint azokon kívül.