2007. október 25., csütörtök

Sajátos ökuménia

Különleges gyűlésen vettem részt ma Kolozsváron, az Evangélikus Püspökségen. Ott volt Colin Williams, az ECC (Európai Egyházak Tanácsa) titkára, Dieter Brandes, a "Healing of Memories" projekt felelőse, Lukács Olga - magyar részről, Nt. Kató Béla, református részről, evangélikus, katolikus képviselők, és angliai, illetve németországi lelkészek.
Miért voltunk együtt? Hiszen az ökuméniát, úgy ahogyan azt általában értelmezik, nem támogatjuk: nem vagyunk hajlandók feladni identitásunkat, és lemondani hitelveinkről. De jónak látjuk a párbeszédet és kommunikációt a különböző felekezetek között, hogy ha egy mód van rá, akkor megértessük egymással, hogy nem vagyunk ellenségek. Nos, ez az, amiről beszélgettünk.
A "Healing of Memories" keretében egy 20 oldalas történelmet írtam az erdélyi magyar baptistákról, Kiss Lehel teológus segítségével. Ezt megjelentetik magyarul, németül és angolul. Ugyanakkor, a többi egyházak is közlik saját történelmüket, amelynek alapján beszélgetni, kommunikálni lehet.
Nálunk a sérelmek, amelyek gyógyulásra várnak, ott vannak, amikor egy-egy faluban megtiltják a Kultúrotthon használatát evangélizációra, fenyegető telefonhívást kell fogandi a tiszteletes úr részéről, és ha meglátogatjuk őket, akkor is "süketek párbeszéde" folyik... Amikor az "uralkodó egyház" képviselője "lóhátról" beszél velünk, akkor egyáltalán nem az az érzés kerekedik felül bennünk, hogy Krisztusban testvérek vagyunk, és Istennek ugyanazon szőlőjébe kaptunk elhívást... Úgyhogy, a párbeszéd folytán oda szeretnénk eljutni, hogy az ellenségeskedés szünjön meg. Kevés remény van rá, mert a Biblia egyébről beszél... Dehát, ez nem jelenti azt, hogy nem kell megpróbálni!
Délelőtt Angus testvéremmel és csapatával a Radnóti Imaháznál tettünk látogatást, ahol Szűcs Ottó lakik családjával. Sajnos, a dolgok még nagyon feleútján állnak a fürdőszobával, és fűtés sincs. Gáz kellene, csempézés és szerelési munka... És mindehhez pénz!
Délután, míg én Kolozsváron töltöttem az időt, addig Márta és Tóth Attila, együtt Angusékkal Gernyeszegre mentek, az új Imaházat megnézni, és istentiszteletet tartani. Az Úr megáldotta ezt az estét is! Dicsőség Néki!

2007. október 24., szerda

Az idő rövid

Csak egy gyors bejegyzés arról, hogy mi is történt az elmúlt napokban.
Vasárnap szép napunk volt, és a szolgálatokat az Úr megáldotta. Délelőtt Floyd J. Parker prédikált arról, hogy hogyan kell fénykednünk e világban. Délután Bonyhán prédikáltam (1Kir 18-ból), utána pedig itthon (a Vezérfonal szerint). Az itthoni istentisztelet után másokat küldtem Fintaházára (Farnas Istvánt a feleségével és Krivács Zoltánt, meg persze, Miklós Reginát), mivel Bondor János testvér meghívott, hogy látogassam meg a feleségemmel. Megvolt rá az oka: születésnapja volt...
Hétfőn reggel Nagyváradra utaztam, ahol hétfőn a mi Teológiánkon, kedden az Emanuelnél voltak előadásaim. Kedd este hazajöttem Marosvásárhelyre. Ez azért volt szükséges, mert beszélgetni szerettem volna még Floyd-dal, majd szerdán Angus és Abigail Cleaver érkezett a csapatával Brassóból (hatan). Szerdán Tőtős testvérnél ebédeltünk, majd négy istentiszteleten vettem részt: Erdőszentgyörgyön (3 órától), Gyulakután (4:30-tól) és Balavásárán (6 órától). Persze időközben megálltunk Havadtőn is imádkozni a Gábor családnál. Mikor Marosvásárhelyre érkeztünk, itt még folyt a bibliaóra, úgyhogy bekapcsolódtam...
Holnap reggel gumidefektet javítunk, majd Radnótra megyünk Szűcs Ottóékat meglátogatni. Onnan én Kolozsvárra megyek az evangélikus püspökségre, ahol különböző egyházak képviselőivel hívtak megbeszélésre. Onnan még hazajövök, hogy Angusékkal alkalmam legyen még beszélgetni péntek reggel. Radnótról ők hazajönnek és Tóth Attilával együtt ebédelnek itthon, majd Gernyeszegre mennek az esti istentiszteletre. Még nem látták az új imaházat Gernyeszegen.
Pénteken, miután Angus és csapata visszaindul Brassóba, én újra útra kelek: 3 órára Debrecenbe szeretnék érni Kovács Gyulával és Gergely Istvánnal, egy megbeszélésre a Cigánymisszó Alapítvány vezetőivel. Csak szombaton kerülök újra haza, remélhetőleg Cammidd O. Arrendellel, aki akkorra befejezi a tanítást a Teológiánkon.
Amint látható, ez a hét még az előbbinél is zsúfoltabb... De remélem, hogy nem tart sokáig. Imáitokért hálás vagyok!

2007. október 21., vasárnap

Teaching and (too) much travel

This past week was characterized by teaching: at Emanuel University and at our Seminary in Oradea.
Monday we had an Executive Meeting. In our discussion about the Seminary building we agreed about the necessity of having a common, unanimous agreement... The divergent views are hindering the way to accomplishing this vision.
Tuesday: teaching at Emanuel University.
Wednesday - I went to Timisoara to another mission-meeting, where we prepared a larger evangelistic campaign, for 4-6 July, 2008. I met some of the leaders of the Timisoara Hungarian Baptist Church, and Gergely Vass, the vicepresident for communications was with me. He is pastor in Arad.
Wednesday evening I came home to Targu Mures.
Thursday I took my car to be repaired. Than I went again to Oradea, on Friday. Our girls, Mirjám and Tábita are also in Oradea, at a Youth Leader Course. Johanna came to be home for this weekend.
We have as gusets Floyd (and Bonnie) Parker, who was preaching several nights in Reghin. Tomorrow morning he will be here, in Targu Mures. Floyd is leading "Teleios Ministry", which is "helping God given visions to became present-day realities" (http://teleiosministry.org/). He is visiting Romania each year.
A mother with his two sons are also our guests: she came to visit her son, who is in School here.
Last week I started to work on my doctoral dissertation: A textual and theologycal analysis of the texts related with the rule of David - 2Samuel and 1Kings 1-2.

2007. október 18., csütörtök

Gyűlés, tanítás, utazás

Hétfőn hajnalban indultunk Nagyváradra Cammid O. Arrendell testvérrel, akinek tanítani kell két hetet a Teológiánkon. Útközben Johannát Kolozsváron hagytuk... Az elnökségi gyűlésre kissé megkésve érkeztem (pedig még 5 óra előtt felkeltünk!): a forgalom egyre nehezebbé teszi az utazást.

A Floyd J. Parkerrel való beszélgetés közben Cam is önként megjelent - de nem okozott különösebb bonyodalmat. (Mert előzőleg csak Floyddal kívántunk beszélgetni.) Mindketten, egyenlőképpen megismételték ugyanazt, amivel én júliusban hazajöttem: a kolozsvári épület megépítésére az anyagi fedezet összegyűlne, ha itthon a vezetőség ebben egyértelemre jutna. Más szóval, nem a pénz hiánya akadályozza az épület megépítését, hanem az, hogy itthon a vélemények megoszlanak. De remélem, hogy ezek az akadályok is hamarosan elhárulnak, és az építkezés elkezdődhet.

Kedden Nagyváradon maradtam és az Emanuel Egyetemen óráimat és tantárgyaimat próbáltam az órarendbe megfelelően besorolni. Folytatom a Gyakorlati Liturgika (Liturgica Practica) tanítását, mind a négy évfolyamban, és megkezdem az Ószövetség Teológiájának tanítását, együtt egy angliai látogató tanárral, David Howard-dal, aki egy-egy modult tanít majd szemeszterenként, kezdve a második szemeszterrel.

Szerdán reggel Temesvárra utaztam Vass Gergellyel, akit Aradon felvettem. A Bethel baptista gyülekezetben a 2008. július 4-6 között megrendezendő Franklin Graham evangélizáció előkészítő megbeszélésen népes testvériség vett részt. A kissebbségeket Hubert Imre fogja készíteni az ügyintéző bizottságban, a magyar szolgálat és résztvétel nagyrészt a temesvári és két aradi magyar gyülekezetünkre hárul, valamint a nagyváradi gyülekezetre. Résztvevőket Szilágy megyéből is szállítanak majd a helyszínre, autóbusszal. (Remélem, legalább három autóbuszt biztosítanak majd erre a célra! [a 200 autóbuszból, amire számítani lehet...])
Délután visszajöttem Nagyváradra, ahol 15:00 órától újabb óráim voltak, majd hazajöttem Marosvásárhelyre. Úgyhogy, estére eléggé forgott velem a világ a megtett 600 km után...

Csütörtök este Kolozsváron veszek részt az egyetemista ifjúságin, ahol a Bírák könyvének első három részét fogjuk tanulmányozni. Johannával együtt továbutazunk, hogy pénteken - miután Krasznán megszálltunk -, megérkezzünk Nagyváradra. Johanna ott az ifjúsági vezetőképzőn fog részt venni. Pénteken azonban nem indulunk addig tovább, míg a kocsit meg nem javítják... (Hát igen. Már megint.)

Erre a hétre tehát eléggé kijutott a gyűlésekből és utazásokból. Itthon Foyd Parker evangélizál Szászrégenben, egy női találkozót is szerveznek a jövő hét elejére, Bonnie-val és Mártával, és minderről gondolom Tóth Attila írni fog majd a blogjában (http://gipsey777.blogspot.com/). Különben a jövő hét is hasonlóen mozgalmasnak ígérkezik... De erről majd később.

2007. október 13., szombat

Before Sunday

We had a full week, with many events...
Let me begin with the last one: today the Hungarian Baptist Women's Association had their elective Conference in Cluj. So, several women from each churches, from Mures County, went to be there as delegates. Some of the young people also went for a Youth meeting to Sacuieni (Bihor). They will return Sunday night.
On Friday we expected the arrival of Cammid Arrendell, from Texas, who is going to teach at the Seminary beginning with Monday, New Testament Exegesis. He didn't arrived with the right plane... So, I went to pick him up from Cluj, late evening. We will be together tomorrow, and we will go to Oradea together to teach.
On Thursday I was busy with repairing and registering a car for my wife, Márta...
I had several good (and hopefuly fruitful) discussions with diffreent individuals (members and friends) from our church. I had the opportunity to take part in a Parent's Meeting, where Tabita goes to School. (Usually this is Márta's business...) It was interesting. Sztán Zsuzsanna, a Gispy lady from our church was operated, and her left leg was amputated. I gave her a pair of cruthes. Earlier we borrowed a wheelachair for her from Hargita Camp. Please pray for her recovery, and mumerous family members!
I am very happy for the digital recorder I received from my guest, Cammid! This will make much more easier the recordings of my sermons, necessary for the Radio programs and cassette ministry! The quality of the sound is perfect! (This was a vary important characteristic.) It is even more wonderful, than what I was dreaming for!


We are going to have two Thanksgiving services tomorrow afternoon. (In the morning we will be home.) At 15:00 we will be in Idrifaia, and at 17:00 in Sangeorgiu de Padure. Here is the church building in Idrifaia. In the back yard we are preparing and extending a pastoral house for a future pastor... Please, pray for the victory of the Gospel in this area, especially in Idrifaia and Bahnea!
I wonder if these notes in English in my Blog is helpful for anybody?... Please, drop a comment, if you think so.