A száműzött Király
Mt 2,13-23
(elhangzik a Kolozsvári Rádióban, 2009. karácsonyán)
Máté evangélista nagyon gyakran idézi az Ószövetséget. Azt mondják, az Újszövetségben van 295 idézet az Ószövetségből, de ha összeszámoljuk az összes utalásokat is, ezek száma meghaladja a négyezret is. Ez márpedig az Újszövetségnek több mint tíz százaléka. Mintha minden tizedik igevers egy idézet az Ószövetségből, vagy utalás annak valamelyik igéjére. Az Újszövetségnek minden könyve idézi az Ószövetséget, kivéve hármat vagy négyet. A kivételek nagyon rövid levelek, mint a Filemonhoz írt levél vagy a János három levele.
Az idézetek között van, amikor rámutat az Újszövetség arra, hogyan teljesedett be egy ószövetségi ige, máskor egyszerűen ószövetségi igével illusztrálja azt az igazságot, amit mondani akar. Van amikor párhuzamot von, alkalmazza vagy egyszerűen azt a nyelvezetet kívánja használni amit az Ószövetség használ.
A legtöbb alkalommal az ószövetségi ige az Úr Jézusra van vonatkoztatva. Ezt teszi például Máté, aki gyakran szó szerint idézi az Ószövetséget, és legtöbbször úgy vezeti be, hogy: „mindez azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt”, és következik a pontos idézet az Ószövetségből.
Most három ilyen igét szeretnék felidézni Máté evangéliumának 2. részéből. Némelyek úgy gondolják, hogy Máténak az volt a szándéka, hogy az Úr Jézus életét párhuzamba helyezze a zsidók Egyiptomból történt kijövetelével. Hát az igazság az, hogy ha nem is feltételezünk ilyesmit, mégis találunk egy néhány szembetűnő hasonlóságot. Máté evangéliuma is nemzetségi táblázattal kezdődik, mint Mózes 2. könyve. Az Úr Jézusnak is le kellett menni Egyiptomba, mint Jákób fiainak. Aztán feljött Egyiptomból, mint Izrael fiai is, ahogyan megírta a próféta - idézi Máté - “Egyiptomból hívtam ki az én fiamat”. Igaz, hogy a próféta szavai Izraelre vonatkoznak, de az evangélista jó párhuzamot talált ebben Jézus Egyiptomba való menekülésére és onnan való visszajövetelére. Heródesben a fáraó tükörképét láthatjuk meg, az Úr negyven napos böjtjében a negyven éves pusztai vándorlást, a hegyi beszédben pedig a törvényadást.
A mostani igénkben három jól körülhatárolható történet áll előttünk. Az első az Egyiptomba való menekülés és az ezzel kapcsolatos prófécia. A második a betlehemi vérfürdő, Heródes gyermekgyilkossága, és az ezzel kapcsolatos prófécia. A harmadik pedig Jézus Názáretben való letelepedése és az ezzel kapcsolatos prófécia. Próbáljunk e három történetből levonni néhány tanulságot a magunk számára.
I.
Kezdjük először
az Egyiptomba való meneküléssel és az ezzel kapcsolatos próféciával.
Az Úr Jézusnak Egyiptomba való menekítését egy angyal parancsolta meg Józsefnek és ebben Máté Hóseás 11. rész 1. versének beteljesülését látja Máté: „Egyiptomból hívtam ki az én fiamat”.
Mit akar ezzel mondani nekünk az Úr? Azt, hogy az Úr bennünket is tud és akar vezetni. Nem ez az első eset, hogy József hallgat az angyal, szavára. Nem az első eset, hogy az Úr kijelentést ad neki, amely engedelmességet kért tőle. Habár sok ezer miértje lett volna, sok kérdése amit fel szeretett volna tenni Istennek, József kész volt úgy cselekedni ahogyan Isten parancsolta neki, még akkor is ha nem volt számára világos minden, még az sem, hogy meddig kell majd ott maradnia.
Már az első részben olvashatjuk, hogy József elgondolta magában, hogy nem fogja kitenni Máriát a közszégyennek és a megkövezésnek, hanem tikon bocsátja el, és a szüleire bízza. Ezt magában elhatározta, mert igaz ember volt és nem akarta őt gyalázatba keverni. De akkor megjelent az Úr angyala és azt mondta neki, hogy ne féljen magához venni Máriát, mert ami benne fogantatott, az a Szentlélektől történt, és annak nevét Jézusnak kell neveznie, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből. Mikor felserkent az álomból akkor mindent úgy cselekedett, ahogyan neki megmondták. Tudott engedelmeskedni Istennek. József olyan ember volt, akit lehetett vezetni.
Mert ugye mondhatta volna, hogy a mi Istenünk olyan hatalmas Isten, hogy Heródes haragjától is megtud őrizni. Még ha veszedelemben vagyunk is itt, mivel a király halálra keresi a gyermeket, Isten meg tud minket őrizni ilyen veszedelemben is. Mondhatta volna, ugye? De nem mondta. Nem morfondírozott, hanem engedelmeskedett az Úrnak.
Jézus is azt válaszolta a Sátán kísértésére, hogy „ne kísértsd az Urat a te Istenedet!” (Mt 4,7) Az Úr nyílván meg tud őrizni, de nem kell visszaélni Isten bizalmával, hatalmával vagy szeretetével. Igaz, hogy az Úr megőrizte a három zsidó ifjút a tüzes kemencében is, de ők készek voltak oda menni akkor is, ha ez nem történik meg! (Dán 3,17-18) Dánielt megőrizte az oroszlánok vermében (Dán 6,22), de nem kell azt képzelnünk, hogy Dániel ott hergelte volna az oroszlánokat... Azt hiszem, hogy nem húzogatta a fülüket vagy farkukat, hencegve, hogy „na ugye, nem tudsz megharapni”… Én inkább azt hiszem, hogy Dániel csendben letelepedett az egyik sarokban és ott imádkozott, amíg felvirradt, örülve, hogy a vadállatok nem nyúlnak hozzá.
Ha az Úr azt mondta Józsefnek, hogy “vedd a te gyermekedet és annak anyját és fuss Egyiptomba”, akkor tanulj meg engedelmeskedni Istennek, mint József. Mert Isten vezet, ha van kit vezetni. Józsefet lehetett vezetni. Amikor az Úr azt mondta, hogy menni kell, akkor ő indult is. Az engedelmesség egyik alapvető jellegzetessége a hívő életnek. Az ige parancsa szerint engedelmeskednünk kell Istennek, a felső hatalmasságoknak, az elöljáróinknak sőt, egymásnak is. „Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében!” (Ef 5,21) A hívő életünk az engedelmességen áll vagy bukik. Sajnos, az ember úgy gondolja, hogy ő jobban tudja, és nem engedelmeskedik az Istennek. Csak miután csődbe jutott, akkor jön és könyörög, hogy „Uram, segíts meg, Uram, szabadíts meg!” Nagy kegyelem az, ha Isten még ezek után sem mond le rólunk és hajlandó lehajolni és felemelni engedetlenségünk és makacsságunk ellenére is. Jogosan várja el azt, hogy az övéi engedelmeskedjenek Neki.
II.
A másik kép
a betlehemi vérfürdőt és az azzal kapcsolatos próféciát mutatja be. „Szó hallatszott Rámában, sírás, rívás, keserves jajgatás, Rákhel siratta az ő gyermekeit és nem akart megvigasztalódni, mert nincsenek.”
Rákhel itt az izraeli édesanyát jelenti, azon édesanyát, aki siratta gyermekét, mivel Heródes lemészárolta őket. Hozzáértők szerint Betlehemben és környékén nem több mint tíz-tizenöt gyermek lehetett abban az időben, akiket Heródes megöletett.
Ezzel azt kívánja mondani nekünk az Úr, hogy az Úr Jézusért van, amikor meg kell halni és ez általában nem mitőlünk függ. Megtörténhet, hogy éppen azt kell vállalni Jézusért, ami ott Betlehemben történt, amikor egy vérengző király azt gondolva, hogy elpusztítja az Urat, sokakat a halálba küldött azon a napon. Van, amikor az Úr Jézusért ilyen nagy dolgot is vállalni kell. Kész vagy-e erre? Meglehet nem a halált kell vállalnod érette, hanem az életet. Élni az Úr Jézusért néha még nehezebb, mint meghalni érte.
Amikor az Úr arról beszélt, hogy az Ő követői fel kell vegyék a keresztet és úgy kövessék őt, akkor nem a betegségre vagy valamilyen megváltoztathatatlan nyomorúságra utalt, hanem olyasmire, amit le lehet tenni vagy fel lehet venni az Ő nevéért. Egy betegséget nem lehet letenni, azt kénytelen-kelletlen hordani kell. De a megvetést, a gúnyt, a kiközösítést neked kell eldöntened, hogy vállalod-e Jézusért. Felveszed-e az Ő keresztjét? Visszaemlékszem, amikor az iskolában néha felállítottak, csúfot űztek a hívőkből, vagy a munkahelyen nem adták meg a megillető helyet vagy lefokoztak… Az Úr Jézus nevéért mindig vállalni kellett valamit. A hitednek mindig következménye van. Az Úr Jézus azt mondta: „ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek fia is szégyellni fogja azt, mikor eljön az ő Atyja dicsőségében” (Mk8,38) És újból: „ha valaki én utánam akar jönni, vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.” (Mk 8,34)
A keresztyénségnek ára van. Ha a hited nem kerül semmibe, akkor félek, hogy az nem is igazi hívő élet, az nem is keresztyénség. Az Úr Jézus azt mondta: „ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt tinálatoknál. Ha e világból volnátok a világ szeretné azt, ami az övé, de mivel nem vagytok e világból… azért gyűlöl titeket a világ.” (Jn 15,18-19) A valóságban tehát két lehetőség van: vagy Isten barátja lettél, vagy a világé. Aki a világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz, és fordítva. (Jak 4,4)
Meglehet, hogy némelyek most arra gondolnak, hogy az Úr Jézus a békesség fejedelme, és az angyalok is azt énekelték Betlehem mezején, hogy „dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és a földön békesség”. Ez igaz, de az is igaz, hogy Máté 10. részének végén azt mondja az Úr, hogy: “Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békeséget bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa között; És hogy az embernek ellensége legyen az ő háza népe.” Nagy dolog, ugye? Miközben az Úr Jézus által kibékülsz Istennel, ez meglehet ellenségeskedést jelent azokkal, akik még nincsenek kibékülve vele. A kérdés az, hogy vállalod-e ezt? Amikor Jézus, az igazság és a világ világossága megszületett, azzal Isten hadat üzent a sötétségnek és a bűnnek. Két úrnak szolgálni nem lehet és tudnod kell, hogy melyikhez tartozol. Mi közössége a világosságnak a sötétséggel? A Jézus Krisztushoz való tartozásodnak mindig következménye van.
III.
Végül a harmadik kép
a Názáretben való letelepedésről beszél és az ehhez kapcsolódó próféciáról.
Józsefnek újra szólott az Úr, hogy visszajöhet Izrael földjére, mert Heródes meghalt. De mivel meghallották, hogy Arkhelaus, Heródes fia uralkodik Judeában, Galilea városában, Názáretben telepedtek le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak, hogy Názáretiek fog neveztetni.
Mit tanulhatunk ebből? Azt, hogy még a lakóhelyünk is meg van határozva Istentől. Ugyanis Jázus Názáreti lakhelye sem volt a véletlen műve. Az sem véletlen, hogy a te lakhelyed hol van. Isten tud arról, hogy Erdélyben magyarnak születtél. Pál apostol Athénben azt prédikálta, hogy „Isten az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározva eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait”. (ApCsel 17,26) Jézus sem születhetett és lakhatott az asszír birodalomban, a mayák vagy az inkák birodalmában, a perzsák vagy az indusok idejében, mivel nem akkor volt az időnek teljessége. Máté azt mondja, hogy a próféták megmondták, hogy Názáretinek fog neveztetni. Ez nem olyan dolog, amit következmények nélkül, önkényesen meg lehet változtatni.
Persze, lehetnek kivételek a kivándorlók között is, de azok csak erősítik a szabályt. A szabály pedig ez: Isten meghatározta születésed idejét és lakásod helyét. Ne próbálj kifogásolni a bölcs és szerető Isten döntését. A meggyökerezett és felnőtt fát már nem lehet úgy kiszakítani és egy másik földrészen ültetni el, hogy az ott otthon érezze magát. Inkább adj hálát az Úrnak azért, amit életed felől eltervezett, és köszönd meg kapott perceidet, éveidet, nemzetiségedet és lakásodat.
Szeretném, ha olyan emberek lennénk, akiket Isten vezetni tud, akik engedelmeskedünk az Ő szavának, bárhová küldene is. Szeretném, ha vállalnánk a hívő élet minden következményeit, mindazt, amit az Ő nevéért szenvednünk kell, és hálát adnánk az Úrnak azért, hogy ismeri még sorsunkat is és lakásunk helyét is. Ámen!
