2013. augusztus 29., csütörtök

Munkával és fáradsággal - 2Thessz 3:6-13

„Munkával és fáradsággal, éjjel-nappal dolgozva…”
2Thessz 3:6-13

n  Az aratási ünnep a lelki aratásra is utal, arra, hogy az aratnivaló sok, és a munkás kevés. A tájékok fehérek az aratásra. Lelki munka van elég.
v  De a testi munka is az aratáshoz tartozik! A kenyeret meg kell keresni: dolgozni kell.
v  Persze, a meggazdagodási vágy, a pénz szerelme eltávolít az Úrtól. A gazdagság nem mindig áldás, és a szegénység nem mindig átok. 1Tim 6:6 – „Valóban nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel.”
n  Némelyek szerint a munka egy szükséges rossz. Valami, amit muszáj megcsinálni, és ha muszáj, akkor essünk túl rajta minél hamarabb. Legyen minél kevesebb munka, minél kevesebb erőfeszítéssel, minél több pénzért.
v  Vannak, akik túl keveset dolgoznak, mások túl sokat.
v  Vannak, akik akkor dolgoznak, amikor kell, mások, amikor nem kell.
n  Mit tanít a Biblia a munkáról?

I. Mi okból kell dolgozni? (A munka eredete)
n  Ez Isten terve volt, Édentől kezdve.
v  1Móz 2:15 – „És vette az Úr Isten az embert, és helyeztette őt az Éden kertjébe, hogy művelje és őrizze azt.”
n  A munka élvezet volt, a bukás előtt, de keserves átokká vált azután:
v  1Móz 3:17-19 – „Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Tövist és bogáncskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek füvét. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel.”
v  A „tövis és bogáncskóró” értelmezhető szó szerint is, de érthető alatta azokat a nehézségeket, frusztrációt, kiábrándultságot, ami a bukást követően a nehéz munkával együtt járt.
n  Munka és élet összetartoznak.
v  10. v. – „azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék”. Ez szó szerint így is volt az elején: ha nem volt vetés, nem lett kenyér. A koldus, kéregető, ingyenélő hozzáállás nem helyes.
n  A munka az egészséges életmódhoz hozzá tartozik.
v  A negyedik parancsolat a pihenéssel kapcsolatos. Vannak, akik sem dolgozni, sem pihenni nem tudnak!
n  Van szellemi munka, és van fizikai munka. A kettő összetartozik.
v  1Tim 5:8 – „Ha pedig valaki az övéiről és főképpen az ő háznépéről gondot nem visel, a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél.”
v  Ha munkánk során van fedél a fejünk felett, ruházatod, eledeled, orvosi ellátásod, adjunk hálát. Van, ahol bármilyen sokat dolgozik egy édesapa, ezeket nem tudja biztosítani a családjának.
v  Gondot viselni a családodról nem azt jelenti, hogy mindent megadsz nekik, amit akarnak. Tanítsd meg gyermekeidet megelégedni.
n  Azért dolgozunk, hogy legyen miből adakozni.
v  Ef 4:28 – „Aki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, a mi jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek.”
n  Munkánkkal jó példát adhatunk a világnak.
v  1Thessz 4:11 – „És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utána lássatok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, a miként rendeltük néktek.”
v  11. v. – „Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak.”

II. Hogyan kell dolgozni?
n  A Példabeszédek könyve gyakran bíztat a szorgalomra, és beszél a lustaság ellen.
v  Péld 10:4-5 – „Szegénnyé lesz, aki cselekszik rest kézzel; a gyors munkások keze pedig meggazdagít. Gyűjt nyárban az eszes fiú; álomba merül az aratás idején a megszégyenítő fiú.”
v  Péld 24:30-34 – „A rest embernek mezejénél elmenék, és az esztelennek szőlője mellett, és ím, mindenütt felverte a tövis, és színét elfedte a gyom; és kőgyepűje elromlott. Melyet én látván gondolkodám, és nézvén, ezt a tanulságot vevém abból: Egy kis álom, egy kis szunnyadás, egy kis kézösszetevés az alvásra, és így jő el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szükséged, mint a pajzsos férfiú.”
n  Legyünk szorgalmasak, de sajnos, azt is túlzásba lehet vinni! A munkának ideje van. 
v  Préd 9:10 (9:12) – „Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban, ahová menendő vagy.”
n  A nyugalomnapot Isten rendelte a pihenésre:
v  2Móz 23:12 – „Hat napon át végezd dolgaidat, a hetedik napon pedig nyugodjál, hogy nyugodjék a te ökröd és szamarad, és megpihenjen a te szolgálód fia és a jövevény.”
v  Isten gondoskodott arról, hogy teremtményei ne roppanjanak össze a munka alatt.
v  Az ÚSz-ben a nyugalomnak a hetedik napról átkerült az első napra. Nem valamilyen parancs miatt, hanem az Úr Jézus tiszteletére, és az első gyülekezetek gyakorlatát követve.
n  Az aratási idő a legzsúfoltabb időszak, ami a munkát illeti. De a pihenés ilyenkor is kötelező.
v  2Móz 34:21 – „Hat napon munkálkodjál, a hetedik napon pedig pihenj; szántás és aratás idején is pihenj.” A következő igevers az ünnepek megtartásáról rendelkezik: „A hetek ünnepét is megtartsd a búza zsengének aratásakor; meg a betakarás ünnepét is az esztendő végén. Háromszor esztendőnként minden férfiú jelenjen meg az Úrnak, Izráel Ura Istenének színe előtt…”
v  Ez azt jelenti, hogy a munka nem lehet kifogás, hogy amiatt nem jelenünk meg az Úr házában. Azt idejében félbe kell hagyni, és hétköznap is odaadni az Úrnak azt az időt, amit az istentiszteletre szántunk.
n  Munkánk legyen hasznos munka.
v  Az Internetezés sokszor nem hasznos munka. Malmozni lehet, amikor pihenünk, de a munka mást jelent.
n  Dolgozzunk örömmel!
v  Gyakran olyan munkát kell végezni, amit nem szeretünk. De ha Isten ajándékának tekintjük a munkát és annak eredményét, akkor tudjuk végezni örömmel: Préd 5:19 – „…örvendezzen az ő munkájának: ez az Istennek ajándéka!”
v  Talán akkor tudnánk jobban értékelni, ha nem tudnánk többé dolgozni…

III. Mi célból kell dolgozni?
n  Péld 20: 4 – „A hideg miatt nem szánt a rest; aratni akar majd, de nincs mit.”
n  A csapatmunka összetartja a generációkat. A gyermek tanulhat a szülőtől – dolgozni.
n  Ha megtettünk mindent, elégtételt ad.
v  Mária azt tette, ami tőle telt (Mk 14:8).
n  Ha munkánkkal szereztünk vagyonunkat, az segít jobban értékelni azt.
v  Péld 13:11 – „Könnyen szerzett vagyon elfogy, de aki keze munkájával gyűjt, az gyarapodik.” MBT
n  Jobban tudjuk értékelni a pihenést is.

v  Préd 5:12 – „Édes az álom a munkásnak, akár sokat, akár keveset egyék; a gazdagnak pedig bővölködése nem hagyja őt aludni.”

2013. augusztus 26., hétfő

A felhő és a tűzoszlop - 4Móz 9:15-23

A felhő és a tűzoszlop
4Móz 9:15-23

 15 A hajlék felállításának napján pedig befedezé a felhő a hajlékot, a bizonyság sátorát; és estve a hajlék felett vala, tűznek ábrázatjában reggelig.
 16 Úgy vala szüntelen: A felhő borítja vala azt; és tűznek ábrázatja éjjel.
 17 Mihelyt pedig felszáll vala a felhő a sátorról, azonnal elindulnak vala Izráel fiai; és azon a helyen, ahol a felhő megáll vala, ott ütnek vala tábort Izráel fiai.
 18 Az Úr szava szerint mennek vala Izráel fiai, és az Úr szava szerint táboroznak vala; mind addig, míg a felhő áll vala a hajlékon, táborban maradnak vala.
 19 Még ha a felhő sok napig nyugszik vala a hajlékon, akkor is megtartják vala Izráel fiai az Úr rendelését, és nem indulának.
 20 Megesék, hogy a felhő kevés napon át lőn a hajlékon: akkor is az Úr szava szerint maradnak vala táborban, és az Úr szava szerint indulnak vala.
 21 Megesék, hogy a felhő estvétől fogva ott lőn reggelig; mikor azért reggel a felhő felszáll vala, akkor indulnak vala el; vagy egy nap és egy éjjel lőn ott; mikor azért a felhő felszáll vala, ők is indulának.
 22 Vagy két napig, vagy egy hónapig, vagy hosszabb ideig lőn ott; ameddig késik vala a felhő a hajlékon, vesztegelvén azon, táborban maradnak vala az Izráel fiai is, és nem indulnak vala tovább; mikor pedig az felszáll vala, ők is indulnak vala.
 23 Az Úr szava szerint járnak vala tábort, és az Úr szava szerint indulnak vala. Az Úrnak rendelését megtartják vala, az Úrnak Mózes által való szava szerint.

n  Az Isten dicsőségét jelző felhő az Ószövetségben olyan, mint a Szentlélek jelenléte a hívőben.
n  A felhő hűsített, védelmet nyújtott a sivatagi nap ellen, éjjel pedig melegített az hidegben.
n  De főképpen: vezetett. Lehetőségük volt követni, vagy – a maguk útját járni.

I. A felhő megvárakoztat
n  A felhő felemelkedését meg kellett várni.
v  Figyelni kell hitünk Fejedelmére: Zsid 12:1-2 – „Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, a ki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.”
v  Ez azt jelentette, hogy a tervezés és előreláthatóság korlátozva volt. Jak 4:13-15 – „Nosza immár ti, akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk ama városba, és ott töltünk egy esztendőt, és kalmárkodunk, és nyerünk; Akik nem tudjátok mit hoz a holnap: mert micsoda a ti életetek? Bizony pára az, a mely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik. Holott ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt fogjuk cselekedni.”
n  Jézus azt mondta: Én vagyok az út…
v  Róm 8:14. – „Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.”
v  Lehet, hogy Isten azt mondja neked, hogy várj. A felhő nem mozdul. A várakozás nem kívánatos. Ez nem az, amit te szeretnél. De garantálom, hogy ez a legjobb számodra! Isten hűséges marad.
n  Mivel a felhő bármikor felszállhatott, mindig késznek kellett lenni az indulásra.

II. A felhő útnak indít
n  Amikor a felhő felemelkedett, akkor indulni kellett!
n  Isten adott nekünk egy vezetőt: az Ő Szentlelkét. Jn 16:13-14 – „De mikor eljő amaz, aki igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.” Testünk a Szentlélek Temploma.
v  A vezetés mindig összhangban van az Ő Igéjével. 2Tim 3:16 – „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.”
v  Zsid 4:12 – „Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.”
n  Amikor a felhő a Veres-tengerhez vezette őket, zsákutcának tűnt - 2Móz 14:19-20 – „Elindúlt azért az Istennek Angyala, aki járt az Izráel tábora előtt, és méne mögéjük; a felhőoszlop is elindult előlök s mögéjük állt. És oda méne az Égyiptombeliek tábora és az Izráel tábora közé; így lőn a felhő és a sötétség; az éjszakát pedig megvilágosítja vala. És egész éjszaka nem közelítettek egymáshoz.”
v  De várakozni Istenre gyakran mégis Isten védelmét jelenti. Isten szándékosan vezette őket zsákutcába: meg akarta tanítani őket várni, és hinni abban, hogy bármilyen kétségbeejtő a helyzet, Istennek akkor is van megoldása.
n  Isten mozgásban van. Ő nem szűnt meg vándorolni.
n  Mi nem szeretünk költözni. De ha mégis, akkor a szép helyeket szeretjük. Megvannak az elképzeléseink a helyről, a házról… Pedig csak ott érdemes lakni, ahol ott van az Úr!
v  Rubeniták – 4Móz 32:1-5 – „Rúben fiainak pedig és Gád fiainak igen sok barmok vala. Mikor látták a Jázér földét és a Gileád földét, hogy ímé az a hely (jószág-marha-tartani való hely: Eljövének Gád fiai és Rúben fiai, és szólának Mózesnek és Eleázárnak, a papnak, és a gyülekezet fejedelmeinek, mondván: Atárót, Díbon, Jázér, Nimra, Hesbon, Elealé, Sebám, Nébó és Béon: A föld, amelyet megvert az Úr az Izráel fiainak gyülekezete előtt, baromtartó föld az; a te szolgáidnak pedig sok marhájuk van. És mondának: Hogyha kedvet találtunk a te szemeid előtt, adassék ez a föld a te szolgáidnak örökségül, ne vígy minket át a Jordánon.”
n  Élim pálmái alatt, Szin pusztájában, Márá vizeinél, Sinainál… Csak ott érdemes lakni, ahol ott van az Úr!
n  A hívő élet lényege: követni Istent. Követni Jézust.

III. A felhő vezet
n  Amikor nem az Úrra figyeltek, célt tévesztettek. 1Kor 10:1 – „Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; és mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben.”
n  Van, amikor nehéz időkön megyünk keresztül: - mintha Isten megnémult volna, nem szól már, és mintha imádságaidat sem hallaná már. Ilyenkor a tennivaló: bízni, bármibe kerülne is.
n  Fennáll a veszély, hogy olyankor eltérj Isten programjától, és embereket kövess. De a tömeg nem a felhő. Nem a tömeget kell követni, habár erre nagy hajlamunk van…
v  Jn 6:60-66. – „60 Sokan azért, akik hallák ezeket az ő tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?  61 Tudván pedig Jézus ő magában, hogy e miatt zúgolódnak az ő tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat?  62 Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani oda, a hol elébb vala?!  63 A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.  64 De vannak némelyek közöttetek, akik nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki elárulja őt.  65 És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki.  66 Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele.”
n  Ha mégis embereket tekintesz felhőknek, akkor legalább a „bizonyságok fellegét” kövesd! (Zsid 12:1)
v  Más tömeg általában eltávolít az Úrtól – lásd: 1Sám 15:24 – „Akkor monda Saul Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az Úrnak szavát és a te beszédedet; de mivel féltem a néptől, azért hallgattam szavukra.”
n  Más helyettesítők is lehetnek, amivel a vezettetést próbáljuk helyettesíteni. A gyapjú, a hitetlenség jele: Bír 6:14 – „És az Úr hozzá fordult, és monda: Menj el ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt Midián kezéből. Nemde, én küldelek téged?”
v  Bír 6:36-40 – „És monda Gedeon az Istennek: Ha csakugyan az én kezem által akarod megszabadítani Izráelt, a miképpen mondottad, Íme egy fürt gyapjat teszek a szérűre, és ha csak maga a gyapjú lesz harmatos, míg az egész föld száraz lesz: erről megtudom, hogy valóban az én kezem által szabadítod meg Izráelt, a mint mondottad. És úgy lőn. Mert mikor másnap reggel felkelt, és megszorítá a gyapjat, harmatot facsart ki a gyapjúból, egy tele csésze vizet…”
n  A jelek kérése és keresése lehet bűnös dolog: 1Kor 1:22 – „Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcsességet keresnek.” Gyakran azért kérünk jeleket, mert nem akarunk engedelmeskedni Istennek. Pl. Bálám.
v  Mt 12:38-41 – „Ekkor felelének néki némelyek az írástudók és farizeusok közül, mondván: Mester, jelt akarnánk látni te tőled. Ő pedig felelvén, monda nékik: E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván; és nem adatik jel néki, hanemha Jónás prófétának jele. Mert amiképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában.”
n  Isten azt akarja, hogy ne önmagunkban bízzunk, hanem Benne: Péld 3:5-6 – „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te útjaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útjaidat.”
n  Ha közönségeset akarsz, vagy kiszámíthatóságot – akkor a hívő élet nem neked való. Ha biztonságot akarsz, akkor neked való: higgy és engedelmeskedj! (Ábrahám)

Befejezés:
23. Zsoltár – „Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom; nem szűköldököm.
 2 Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem.
 3 Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ô nevéért.
 4 Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.
 5 Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam.
 6 Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.”
Zsoltár 139:7-10 – „7 Hová menjek a te lelked elől, és a te orcád elől hová fussak?
 8 Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.
 9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
 10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobb kezed fogna engem.”

Ez 48:35 – „…a város neve ama naptól fogva: Ott lakik az Úr!”

2013. augusztus 23., péntek

Az elhívás lépcsői - Ez 1:28-3:3


Az elhívás lépcsői
Ez 1,28-3,3

 

A Bibliában olvasunk arról, hogy Isten embereket keres, embereket akar elhívni az ő szolgálatára. Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Előttünk most Ezékiel próféta példája áll, hogyan hívta el őt Isten a szolgálatra.

Itt szó kell legyen arról, hogy az üdvösségre való elhívás után Isten a szolgálatra akar elhívni, beállítani. A nekünk adott tálentumot, gírát - a példabeszéd szerint - el is áshatjuk, de a gazda számon kéri azt. Ha így teszünk, minket is gonosz szolgáknak lehet nevezni. Ha üdvösséget nyertünk, Isten számon kéri tőlünk, hogyan sáfárkodtunk vele. Isten hív bennünket a szolgálatra. Nem egyforma szolgálatra, hanem külön megbízatás szerint. Nincs semmilyen sablon. Mindegyik elhívás külön történet.

Az elhívás alapelveit, lépcsőit, fokozatait láthatjuk ez igében. Ma lemérhetjük magunkat, hol is állunk mi ezen az úton. Ez a három lépcső, három parancs, felszólítás, ami most nekünk szól: Először, állj lábaidra! másodszor: Küldelek én téged! majd a harmadik: Mondjad nékik! Ezzel a három felszólítással szeretnék foglalkozni, hogy az ige mérlegén lemérhessük magunkat.

 

I.

Miért mondja Isten Ezékielnek, hogy állj lábaidra? Azért, mert azelőtt épp Isten dicsősségét látta, és azt olvassuk, hogy „orcámra esém”. Leesett, mint egy holt. De ekkor jött az első felszólítás: Állj lábaidra!

Ézsaiás is amikor látta Isten dicsőségét, orcájára esett, leborult. János Páthmosz szigetén, amikor látta a Feltámadott Úr dicsősségét, orcájára esett. Saulus amikor találkozott az Úrral és az ő dicsőségével a Damaszkuszi úton, látott nagy fényességet, leesett. Az Úr azt mondja neki, kelj fel! Állj lábaidra! Ha láttuk Isten dicsőségét, ha találkozásunk volt már az Úrral, akkor most ez a következő lépés: Állj lábaidra! Ha volt leborulásunk, most kell következzen a lábainkra állásunk. Kelj fel! Ott fenn a hegyen, a három tanítvánnyal együtt ha mi is láttuk volna Isten dicsőségét, biztos mi is egyetértettünk volna Péterrel: jó nekünk itt lenni... építsünk itt három hajlékot... itt nagyon közel van a mennyország... lakjunk itt. De az Úr nekünk is azt mondaná: keljünk fel, menjünk le a völgybe! Ott várnak a betegek, a megszállottak, vár a munka.

Másszóval, ha már kaptál üdvösséget, ha kegyelemben részesültél, ha Istennel volt találkozásod, ami megváltoztatta az életed, akkor következik mint első felszólítás az elhívás folyamatában: Állj lábaidra!

Így tágul ki előtted a látóhatár. Így tudsz felfele is tekinteni. Nem henyélésre, pihenésre hív most az Úr, hanem munkára. Állj lábaidra! Nemcsak imádkozni kell, hanem cselekedni is. Bűn akkor imádkozni, amikor cselekedni kellene, és bűn akkor cselekedni, amikor imádkozni kellene.

Egyszer két istenfélő ember futott a vonathoz, nagyon igyekeztek, hogy elérjék azt, mert már hallatszott a robogása ahogy közeledett. Akkor az egyik így szólt: Tudod mit? Gyere térdeljünk le, és imádkozzunk, hogy elérhessük a vonatot. Erre a másik azt mondta: Nem úgy! Fussunk ahogy csak bírunk, és közben imádkozzunk! Ez a kettő együtt kell járjon. Állj lábaidra!

Ha nem tudsz még megállni saját lábaidon, még nem lehet munkát bízni reád. Ha nem tudsz szilárdan állni a viharban, a próbák között, akkor még nem vagy alkalmas az Istentől kapott feladat teljesítésére. Állj lábaidra! - szól a felhívás. Lehet, hogy Ezékiel nem lett volna képes felállni, de arról tesz bizonyságot, hogy „jöve belém lélek, és állított engem lábaimra, és hallám azt aki szól vala nékem”.

Természetes, hogy nemcsak Isten dicsőssége teríthet le minket... Leteríthet a bűn, a gonosz, az ellenség, a nehézségek, próbák amelyekkel küszködünk. De bármi ok miatt estünk is le, most szól a felhívás: állj lábaidra!

 

II.

Aztán következik a második felszólítás, az elhívás második lépcsője: Küldelek én téged! Ne rettegj és ne félj, mert én küldelek téged. Én küldelek! Mintha Isten menne személyesen a pártütő nemzetséghez, Izrael népéhez. Úgy ahogy Góliáth ellen is Isten ment Dávid személyében. Ahogy a fáraó ellen Isten ment Mózes személyében, azt mondva, hogy Egyiptom minden istene ellen ítéletet tartok, én az Úr! Eredj Mózes, én küldelek téged! Jeremiás személyében is Isten ment, prédikálni a népnek, ezért nem hallgathatott. Isten küldte el.

Ez nagyon fontos, hogy Isten küld. A küldetés parancsa nekünk újszövetségi hívőknek is szól: azoknak, akiket előbb lelki értelemben lábaira állított. Akik már feltámadtak a halálból, a bűnből, és készek fogadni ezt a felszólítást.

De hová is küldte Ezékielt az Úr? Kemény beszéd az, amit itt hallunk: a pártos nemzetséghez küldelek téged. A kemény orcájú fiakhoz, a makacs szívűekhez. Bogácsok és tövisek közé. Skorpiókkal kell együttlakoznod. Az Úr Jézus szavai szerint: küldelek, mint bárányokat a farkasok közé. Menj. Indulj. Ha az ellenség közepébe is kelljen menni, ne félj tőlük. Ide küldelek téged. Oda kell menned. Ezek kell megtérjenek.

Most átgondolhatnánk azt, ahogyan Isten küldöttei kivitelezték megbízatásukat a Bibliában. Hasonlóképpen küld minket is az Úr. Jól érezzük magunkat azok között, akikkel egy húron pendülünk, akikkel összedobban a szívünk, akikkel együtt hiszünk, remélünk, egymást szeretjük, közösségben vagyunk, de az Úr felszólítása indulást parancsol most nekünk. Menjetek ki! Menjetek e széles világra! A pártos fiakhoz, a makacs szívűekhez, azokhoz, akik nem hisznek Istenben, akik ellenséges indulattal vannak, a farkasok, bogácsok, skorpiók közé... Menjetek! Jánosok, - de Júdások közé is. A megkövezés, arculverés, ostorozás, halál vidékére. Egy hitbeli vállalkozással, indulj! Törd meg elszigeteltségedet, zárt körödből lépj ki. Aki lábaira állt és lélek jött belé, aki Isten társaságához tartozik, aki megváltásban részesült annak tovább kell lépni egy lépéssel az elhívás lépcsőjén: Küldelek én téged, eredj!

 

III.

De ezek után is még mindig van egy harmadik lépés, egy harmadik parancs: Mondjad nékik!

Ezt azért parancsolta az Úr, mert Ezékiel jóllehet lábaira állt mert lélek jött belé, erőt kapott erre, aztán elment Tel Avivba, a foglyokhoz, de ott nem tudott megszólalni. Látva azok szenvedését, ott ült némán hét napig közöttük, és nem szólt semmit. Ezért Istennek egy harmadik felszólítással kellet megerősítse Ezékiel elhívását: beszélj! mondjad nékik! Vagy hallják, vagy nem.

Többször ismétli az Úr azt, hogy ők pártos ház, és nem számít az, hogy ők meghallgatják-e az üzenetet, vagy nem. Neked menni kell. A magvető az igét hinti. Aztán, hogy a mag milyen földbe hull, az már nem Ezékiel dolga. Te mondjad nékik! Isten készíti el szíveket, ő adja a növekedést. Te vess, plántálj, öntözz!

Pál apostol Timótheushoz írt második levelének negyedik részében azt írja: Kérlek azért az Isten és a Jézus Krisztus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában, hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmatos és alkalmatlan időben, ints feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. Mert lesz idő, amikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülök; és az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez odafordulnak. De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd. Röviden: hirdesd az igét! Nem  tapasztalataidat, nem önmagadat, nem filozófiákat, nem hazugságot, nem emberi tanításokat, szenzációkat... hirdesd az igét! Mondjad nékik, vagy hallják, vagy nem hallják. Lesz ahol az Úr üzenete nyitott fülekre talál, de lesz ahol majd lepereg, visszahull, nem kell az ige. Te ne törődj azzal. Hirdesd. Beszélj! Mondjad nékik!

Az is le van írva, hogyan tehette ezt meg Ezékiel. Adott az Úr neki egy tekercset, amit kinyitott neki, hogy elolvassa azt. Elől és hátul tele volt írva gyászénekkel, nyögéssel és jajszóval. Majd miután elolvasta, meg kellett egye azt. Megette, és olyan lett az ő belsejében, mint az édes méz. Ez      egy jelképes cselekedet volt. Azt jelentette, hogy miután így azonosult azzal az üzenettel, amit az Úr adott neki, akkor mehetett prédikálni. A szívéből, a belsejéből jött az üzenet, hiszen megette, részévé vált az. Gyászénekeket, nyögéseket és jajszókat mondani... kemény beszéd volt az.

Így látjuk ezt Jeremiásnál is, a síró prófétánál. Jaj, hogy megsötétedett a színarany, jaj, hogy milyen nyomorúságban van Sionnak leánya! Sírt, jajgatott és nyögött. Gyászéneket énekelt. Ez volt az az üzenet, amit nekik mondani kellett.

Nekünk mást mond az Úr most. Elmenvén e széles világra hirdessétek... a gyászéneket? a jajszót? Az ítéletet? Nem. Az evangéliumot! Az örömhírt! Váljon ez részünkké, jöjjön a bensőnkből az üzenet. Mondjad nékik! Így szól az Úr Isten! Vagy hallják, vagy nem. De te hirdesd az örömhírt, az evangéliumot minden teremtésnek. Erre akar az Úr elhívni minket ma. Ilyen munkára akar beállítani.

Először: állj lábaidra! Serkenj fel aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog néked a Krisztus. Másodszor: én küldelek téged! eredj, indulj el, tedd meg az első lépéseket. Aztán: mondjad nékik! Hirdesd az igét, a Krisztusról szóló örömhírt!

E három lépcső közül nem tudom, hogy te melyiken állsz, melyik az, amely neked szól? Mi az, amit neked tenned kell most? De bárhol légy, kívánom, hogy halld meg Isten felszólítását, amit személyesen neked mond, és engedelmeskedj az ő hívásának. Egyik énekünk azt mondja: „Halljad a hívást, hívő ifjúság, az Úr szája szól, vedd füledbe jól! Szent hivatásra, kedves zengemény, kérdi most az Úr, kit küldjek el én? Mondja el szíved, szent ígéreted, Uram ímhol vagyok én, küldj el engemet.”

2013. augusztus 18., vasárnap

A presbiterek szolgálata - 1Pt 5:1-4

A presbiterek szolgálata
1Pt 5:1-4

1 A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese:  2 legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen;  3 ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.  4 És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.

<   A gyülekezet szervezeti felépítéséhez tartozik, hogy vannak „presbiterek”.
v  Olyan tekintély ez, amit az Úr ad, de el is lehet veszíteni.
v  Ha nincs tekintély, akkor diktatórikus vezetés nyilvánul meg.

I. A presbiterről, aki Isten elhívottja – 1. v.
1 A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: 
<   Péternek személyes megtapasztalása volt Jézus Krisztussal.
<   Ő egy „presbitertárs” – együtt szolgál a többiekkel. Ő nem Pápa, nem Krisztus földi helytartója, nem uralkodik, hanem szolgál. Vannak társai a szolgálatban.
v  Együtt szolgál másokkal. A szolgák nem egyformák... Nevelni kell őket. (Tit 1:3-8. 2Tim 2:2-4. 1Tim 3:1-7. 1Kor 4:14-15)
v  A festőnek palettáján sok színű festék van... Mindegyikre használja, amikor a festő akarja.
v  Krisztus a fej.
<   Krisztus szenvedésének tanúja
v  „Lesztek nékem tanúim” – ApCsel 1:8. Lk 24:28.
v  Előbb Péter, azután Pál...
v  Ilyen tanúk többé nem lehetünk. De másképpen, igen, azok kell legyünk.
<   Az eljövendő dicsőség részese
v   A koronát ő is megkapja majd.

II. A nyájról, amely Isten tulajdona – 2a. v.
2 legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját;
<   A gyülekezet: Isten nyája. Ez a gyülekezet is Istené.
v  de a lelkipásztor (presbiter) felelős érette!
v  A gyülekezet Angyala a felelős!
<   Legeltesd!
v  a pásztor nem önmagát legelteti, és nem a maga dicsőségét keresi.
v  = „tápláld”, = megfelelő mennyiségű (arányos) és tiszta eledelt, = kicsik és nagyok jászlába...
<   Felvigyázó (episzkoposz), ÓSz: = őrálló.
v  a botja figyelmeztetés is.
v  a felvigyázónak látása kell legyen. Irányt mutat.

III. A szolgálatról, ami Isten elvárása – 2b-3. v.
…ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen;  3 ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.
<   Ne kényszerítésből, hanem önként
v  Akarnia kell. Szeretnie kell.
v  Nem úgy, mint Jónás...
v  De mindig a gyülekezet kell igazolja akarását... Ellenpélda, lásd: Akhimás (2Sám 18:19-32)
<   Ne nyerészkedésből, hanem készségesen
v  Ne legyenek egyéni érdekei.
v  Önfeláldozó. Az prédikálja, amit kell, nem pedig, amit hallani szeretnének.
v  Nem emberek tetszése szerint.
<   Nem úgy, mint akik uralkodnak, hanem mint akik példaképei a nyájnak
v  elöl megy, mert elöljáró. De csak addig vezethet másokat, ameddig ő maga eljutott.
v  Toronyóra. Vak festő? Süket zenész?

IV. A koronáról, ami Isten jutalma – 4. v.
 4 És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.
<   A dicsőség Istené. Ő fogja a jutalmat kiosztani.

v  Nem lophatod el Isten dicsőségét következmények nélkül. Lásd: Mózes. Saul. Gedeon.