A Gyülekezet, amit Jézus épít - Mt 16:13-28

A Gyülekezet, amit Jézus épít

Mt 16:13-28

n  A kérdés a 11. részben lévő szakaszhoz tartozik, ahol Keresztelő János két tanítványát küldi, hogy Jézust megkérdezzék.

v  4-6. v

v  Jézust a próféták vonalán várták, ahogyan Mózes megígérte: 5Móz 18:15-22.

v   De Ő Főpap is volt (110. zsoltár) és Király is! – a Dávid trónján.

n Ez az első említése a Gyülekezetnek az Újszövetségben.

n Jézus az Építője, Aki bennünket is felhasznál Gyülekezete építésében.

I. A Gyülekezet nem az Imaház/Templom

n Az Ige 140-szer beszél a gyülekezetről, de sohasem egy épületet ért alatta: az Úr szaporította a gyülekezetet, Heródes üldözte, Pál üdvözölte, a gyülekezetnek békességük volt…

II. A gyülekezet nem egy Felekezet

n A felekezet-központiság idegen a Szentírástól.

III. A Gyülekezet nem a „B” terve Istennek

n A Gyülekezet nem azért született meg, mert a zsidók elutasították Krisztust, hanem azért, mert ez benne volt Isten tervében és az ÓSz végig erről beszél.

n A népek megáldatnak Ábrahámban (1Móz 22:18. 26:4)

n Minden nép imádni fogja az Urat (Zsolt 22:27-28)

n Az utolsó napokban népek özönlenek Isten házához (Ézs 2:2-3)

n A pogányok keresni fogják Jesse gyökerét (Ézs 11:10)

n A népekre a Messiás vére lesz hintve (Ézs 52:15)

n Sok népek csatlakoznak az Úrhoz (Zak 2:11)

n Az Úr neve nagy lesz a népek között (Mal 1:11)

n Benne reménykednek a pogányok (Mt 12:21).

IV. A Gyülekezet Isten országának a központi része

n Az Isten országa több a Gyülekezetnél, mert magába foglalja a mennyei seregeket is, az ÓSz-i szenteket is. Ám az ÚSz-i Gyülekezet a központi része Isten Országának. Pünkösd után nem üdvözülhetsz, csak ha a Gyülekezet része vagy! –

v  Mt 13:16-17.

v  1Pt 1:12.

v  1Pt 2:5-9 – Mózes szerette volna látni a királyi papságot!

v  Ézs 28:10-12 – Ézsaiás szerette volna látni Pünkösdöt!

v  ApCsel 2 – Jóel szeretett volna ott lenni a felső szobában!

V. A Gyülekezet az egyetlen dolog, amit Istennek meg kellett vásárolnia

n Isten a mindenség teremtője, de a Gyülekezet a legtöbbe került számára.

n ApCsel 20:28 – tulajdon vérével szerezte.

VI. A Gyülekezet sohasem inog meg

n Egyének és közösségek meggyengülhetnek. A Gyülekezet azonban a Kijelentés Sziklájára épült. Jézus építi a Gyülekezetet!

n Nem inog meg – Ézs 2:19-21.

n Izráel népe meginog – Ez 38:19-20

n Az egek meginognak – Hagg 2:6-7

n Minden, ami meginoghat, meginog – Zsid 12:26-29.

n A Gyülekezet egy Üzenetre, Kijelentésre épül, nem egy személyre, hanem arra a kijelentésre, hogy „Te vagy a Krisztus” – 16. v.

Az Úr Jézus igazi rokonai - Mt 12:46-50

Az Úr Jézus igazi rokonai

Mt 12:46-50

⁴⁶ Mikor pedig még szólott a sokaságnak, íme, az ő anyja és az ő testvérei álltak odakinn, akarva Ő vele szólni.

⁴⁷ És monda néki valaki: Íme, a te anyád és testvéreid odakünn állnak, és szólni akarnak veled.

⁴⁸ Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim?

⁴⁹ És kinyújtván kezét az ő tanítványaira, monda: Íme, az én anyám és az én testvéreim!

⁵⁰ Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám.

n Kik az Úr Jézus testvérei, rokonai? Mennyire tartozunk Jézus Krisztushoz, mennyire vagyunk rokonságba vele? Ha valaki nem tartozik Isten családjába és nem rokona (testvére) Jézus Krisztusnak, akkor az nem juthat be Isten Országába.

n A földi életben is sokat számít, ha valakinek van egy valami magas beosztásban lévő rokona, egy „protekciós”, akihez folyamodni lehet ügyes-bajos dolgokkal, hogy segítsen, mondjon egy jó szót az érdekünkben… Mennyivel többet jelent, ha a mennyben van valaki, aki éretted mondhat egy jó szót, akinek köze van hozzád, mert a testvéred!

n Egy ének azt mondja, hogy „az Úr jót tett mivelünk, eltörölte bűneink”. Ezt nem mindenki tudja elmondani, mert aki nem fogadta el a bűnbocsánatot, nem fogadta Krisztus váltsághalálát, az nem mondhatja, azt, hogy köze van Jézus Krisztushoz.

n A rokonságot meghatározza egy néhány fontos tényező. Mindenek előtt a származás. Aztán a név meghatározza a rokonságot. A viszony és a hasonlóság is meghatározza a rokonságot

I. A Jézus Krisztussal való rokonságot meghatározza a származásunk

n Kezdjük a származással. A származásom eldönti, hogy milyen családba születtem bele. Kik a rokonaim, elődeim és utódaim.

n Akik fentről származnak, fentről születtek, azok Jézus rokonai. A Zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy nem szégyelli azokat testvéreinek nevezni. Nem szégyell bennünket, akik hozzá tartozunk, fentről származtunk, nem szégyell testvéreinek nevezni!

n Újjászületés nélkül senki nem láthatja meg Istennek országát, aki nem születik víztől és lélektől. Aki nem származik az Ő családjából, aki nem nyer Tőle új természetet, az nem lehet az Ő rokona, testvére.

n Jézus Krisztus az, aki újjá tudja formálni az embert. Az újjászületést nem lehet betanulni, begyakorolni, utánozni lehet, de az utánzat soha nem fedi a valóságot. Az utánzat egy olyan rossz ízt hagy maga után, egy meghamisított életet mutat be. Utánozzák a gyümölcsöket, virágokat, de azok művirágok, gyümölcsök, s nincsen illatuk, ízük, nincs benne valóság. Pál Apostol írja Timóteushoz írt második levélben, hogy vannak, akiknél meg van a kegyességnek a látszata, de megtagadják annak erejét. Vannak embereknek, akiknél megvan az újjászületésnek a látszata, de csak a látszata, csak egy utánzat, egy hamisítvány, csak imitáció, de nem igazi, természetes, valódi élet. Nem történt meg az újjászületés.

n Valaki egy alkalommal, egy gyűlésen úgy kiáltotta a pódiumról: „a szocializmus új ruhát tud adni az emberre!” Valaki a tömegből visszakiáltotta: „Jézus Krisztus új embert tud adni a ruhába!” - ez még mindig többet jelent, mert új emberekre van szükségünk, hogy Őhozzá tartozzunk.

n Nem mindegy, hogy mi lakik bennünk, mert lehet, hogy az Ur Jézusnak az lesz a véleménye, hogy „Olyanok vagytok, mint a meszelt sírok”, kívülről szép fehér, de mi van belül? Az számít, ami belül van. Az Ő gyümölcséről ismeritek meg őket  mondja más helyen. Máté evangéliuma 7. részében olvassuk az igét, a huszadik verstől: „Azért az ők gyümölcseiről ismeritek meg őket...”

n James Stark jegyzi fel, hogy egy utcán találkozott egy részeggel, megfogta a gallérját, és azt mondta neki: Ááá, James uram, engem ön térített meg! Erre a lelkipásztor így válaszolt: Látszik, mert ha Isten térített volna meg téged, nem lennél ilyen állapotban!

n Pál Apostol úgy írja le az újjászületést, hogy a régiek elmúltak, s újjá lett minden. A régi természet, a régi gondolkozás, a régi cselekedetek, a régi érzések, régi szenvedélyek elmúltak, új öröm, új békesség, új nyugalom, új elhatározás, új cél jött helyébe, ujjá lett minden. Nem egy megjavítása a régi életnek az újjászületés, hanem teljes változás.

n Nekünk fentről kell származnunk, a természetünknek, az új életünknek mennyből kell származnia. Jézus Krisztusból kell származnunk, hogy az Ő családjába tartozhassunk. Nem hiába beszél Istennek igéje a fiúságról, arról, hogy fiává fogadott bennünket Isten. János Evangéliumában azt olvassuk, hogy „Az övei közé jött, és az övéi nem fogadták be Őt”.  Az első rész tizenkettedik részében pedig így olvassuk: „Valakik pedig befogadták Őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek, akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.”

n Ahhoz, hogy új életünk legyen, Istentől kell származzunk, az Ő családjába kell tartozzunk.

II. A Jézus Krisztussal való rokonságot meghatározza a nevünk

n A név nem árul el mindent, mert olyan neveink vannak, amelyek nem fedik a valóságot. Pl. „Kulcsár”: nem hordozza kezében a kulcsokat, „Szabó, Molnár, Kovács, Borzási, Bonczidai…”: egyiknek sem fedi a neve a valóságot, mert Kulcsár asztalos, A Boncidai és Borzási mind perecseniek, mint ahogyan a Ballák és Józsák sem ballaiak vagy józsaiak!

n Éppen inkább így van ez a lelki életben, mert úgy nevezzük magunkat, hogy keresztyének: „chrisztiánosz”: ez azt jelenti, hogy krisztusi, krisztusiak. Jézus Krisztus nevéből származtattuk magunkat, és a mi nevünk elárulja, hogy Jézus Krisztus családjába tartozunk.

n Ugyanis, akit úgy hívnak, mint engem, azzal valamilyen rokoni kapcsolatban lehetek, azzal összeköt valamilyen közös származás is. A név összeköti a rokonokat. Igen ám, de a név nem árul el mindent, s az a szó, hogy „keresztyén”, sokszor nem fedi a valóságot! „Nem minden, aki azt mondja Uram, Uram”, nem igazi keresztyén mindaz, aki keresztyénnek mondja magát. Lehet, hogy csak a neve az! 

n Isten igéjében van egy könyv, egy levél, a Filemonhoz írt levél, amelyben szó van egy fiúról, Onézimoszról, ami lefordítva azt jelenti, hogy „Hasznos”. Mennyire örülhetett Filemon, mikor ez a rabszolga megszületett. Amikor nevet adtak neki, arra gondoltak, milyen hasznos ez, ha megnő, a háznál. Az történt, hogy a fiú megszökött, meglopta a gazdáját, eltűnt, majd Pál Apostol lábainál rátalált Jézus Krisztusra, megtért, és visszatért gazdájához. Pál Apostol a Filemonhoz írt levélben szól róla. Onézimus méltó lett a nevéhez!

n Mert a nevünk elárulja. Ha minket keresztyéneknek hívnak, legyünk keresztyének! Ha azt mondják rólunk, hogy hívő, akkor legyünk hívők! Krisztus követője, akkor kövessük Jézust! Legyen igaz a nevünk!

n Egy ember ment az utcán, nagyon éhes volt, s az egyik ember kiáltotta: „Meleg perec! Meleg perecet vegyenek!” Megállott, hogy vegyen két három perecet, s mikor beleharapott, észrevette, hogy a perec hideg, és kemény. Visszament, hogy számon kérje az illetőt, hisz az azt kiáltotta, hogy meleg perec! Ez meleg perec? Azt mondta az illető, hogy „En nem mondtam, hogy ez meleg perec, hanem így kiáltottam, mert így hívják, ez a neve.”

n Azt hiszem, hogy sokak neve nem igazolja az ő életüket. A cselekedetek nem árulják el azt, amit a nevünk mond. A név nem árulja el a valóságot, pedig a név határozza meg a rokonságot Jézus Krisztussal. Ha valaki nem él keresztyén módra, hívő módra, az ne is nevezze magát ilyennek, mert semmi köze sincs Jézushoz. Jézus nem vallja őt testvérének, rokonának, aki nem él hozzá méltó életet.

III. A Jézus Krisztussal való rokonságot meghatározza a szeretet (a Vele való viszonyunk)

n Harmadszor úgy látom, hogy a viszony is meghatározza a rokonságot Jézussal. Közünk van Jézushoz, ha szeretjük Őt! A rokonoknak közük van egymáshoz, azok szeretik egymást, ezért tartják a kapcsolatot egymással.

n Simon Péter, Jézus egyik tanítványa háromszor tagadta meg Jézust nagypéntek éjszakáján, de feltámadása után megjelent az Úr Tibériás tengerénél, és úgy tűnik, mintha nem is foglalkozna a többi tanítvánnyal, csak Péterrel. Nem hányja szemébe bűneit, hanem egy kérdést tesz fel neki: „Simon, Jónának fia, szeretsz-e engem?” Szeretsz-e engem? Mert a szeretet, a viszony Jézus Krisztushoz meghatározza a rokonságot.

n Ha testvére vagy Jézusnak, akkor szereted Őt. Itt vagy az áhítaton. Imádkozol. Szolgálsz Neki. Érdekel az Ő ügye. Gondod van mindarra, amit parancsolt, amire tanított. Azok az emberek, akik hamisításokat követnek, semmi közük sincs Jézushoz. A viszony mindig meghatározza a rokonságot Jézussal. Milyen kapcsolatod van vele? 

n Gondolsz-e reá? Vagy csak a nyomorúságban, bajban, betegségben gondolsz Rá, amikor szükségben vagy, akkor hívod segítségül? A „jaj, Istenem” Isten, nem létezik.

n Ha mindig törődsz vele, csak ha a szívedben él, ha vele kelsz és vele fekszel, és ha az Ő Ígéjéről gondolkozol éjjel és nappal, ha helyreállott a viszony közöttetek, akkor vagytok rokonságban. Isten nem mondott le rólad, Jézus Krisztus szeret téged, akarja, hogy az Ő családjába tartozzál. Csupán rajtad áll, hogy te akarod e? Te akarod e Őt követni? Te akarsz e neki szolgálni? Akarod e szeretni Őt? Helyre akarod e hozni az elrontott viszonyt? Ő téged elfogad, ha hozzájössz.

IV.  Jézus Krisztussal való rokonságot meghatározza a hasonlóság

n Befejezésül, még megszeretném említni, hogy azok az Úr Jézus rokonai akik hasonlítanak hozzá: mert a rokonok hasonlítanak egymásra. Akik egy apától, egy anyától származtak, azok hasonlítanak egymásra. Akik egy vérből származnak, hasonlítanak egymásra.

n A kérdés úgy tevődik fel, hogy hasonlítunk e Jézus Krisztusra? Fehér embernek nem lehet fekete gyermeke, s fordítva!

n Ha te világi élsz, akkor nem hasonlítasz Jézus Krisztusra, mert Ő mennyei életet élt, nem volt e világból való. A tanítványairól is ezt a megállapítást tette: „Ti nem vagytok e világból valók, azért gyűlöl titeket a világ.” Semmi közünk Jézushoz, ha világiak vagyunk. Aki a sötétségben él, annak semmi köze a világ világosságához.

n Amikor a tanító leírja a gyermek füzetébe az első betűt, a sor elejére, és kéri, hogy abból írjon tíz sort, akkor a gyermek megnézi, és leírja élete első betűjét. Mikor azonban a következőt írja, akkor már nem a tanító által írt mintát nézi, hanem a sajátját, és már nem épp olyanra sikeredik, mint az eredet! Mikor a sor végére ér, már nem is hasonlít arra, amit a tanító a sor elejére írt… Az Ur Jézus megkérdezték az írástudók, hogy szabad-e férfiúnak elbocsájtani az ő feleségét? – Mit parancsolt Mózes? – kérdezte Jézus. – Mózes megengedte, hogy váló levelet írjunk, és elbocsáthassuk őket. Az Úr így válaszolt: „A ti szívetek keménysége miatt parancsolta ezt Mózes, de kezdettől fogva nem így volt!” Vagyis: Nem Mózesig kell visszamenni, nem száz, kétszáz évvel kell visszamenni, még csak nem is a reformációig kell visszamenni, vagy Mózesig, hanem a kezdetig! Legyünk hasonlók Isten eredeti tervéhez, elképzeléséhez.

n Akkor vagyunk igazi rokonságba Jézus Krisztussal, ha hasonlítunk reá. Pál Apostol azt mondta: „Nekem az élet Krisztus, s a meghalás nyereség.” Más helyen: „Krisztussal együtt megfeszítettem, élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” „Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé.”      

n Példát hagyott nekünk Krisztus, hogy hogyan kell élni. Úgy kell engedelmeskednünk, ahogy Ő engedelmeskedett, úgy kell szeretnünk, ahogy Ő szeretett, még ellenségeit is. Olyan igazságot, kell mondanunk, ahogy Ő is megállt az igazság mellett, úgy kell szolgálnunk, ahogyan Ő Isten szolgája volt. Tanuljunk Jézustól, legyünk hozzá hasonlók, mert a hasonlóság meghatározza a rokonságot.

n Az egyik énekünk azt mondja (Hith. 437): „Lássék lelkemben Jézusnak békéje, / Tiszta szíve és mennyei szent lénye! // Ó, szállj, Szentlélek, ránk, / Áldd meg szívünk és szánk, / S bennünk teljes lesz Jézusnak szépsége! // 2. Lássék éltemben Jézusnak fensége, / Tisztán ragyogjon általam szent fénye! // 3. Lássék szívemben Jézusnak kegyelme, / Hű megbocsátó, segítő készsége!”

n Egy másik ének második versszaka pedig így szól (Hith. 685): „2. Szeretnék, Jézus, hasonlítni Hozzád, / Tükrözze lényem dicsőségedet! / Ha sötét vétkem eltakarja orcád, / Tisztítsd meg újból bűnös szívemet! // Úgy vágyom drága jelenléted bírni, / Szent igéd által élj a szívemben! / Hadd haljon meg mind bennem, ami régi, / Formáljon át Szentlelked teljesen!”

n Legyen ez most mindnyájunk imádsága!

Megtisztult ajkak ígérete - Zof 3:1-13

Megtisztult ajkak ígérete

Zof 3:1-13

n A harmadik fejezet különálló próféciák gyűjteménye, de tartalmilag az 1:8 folytatása.

n Zofóniás ítéletet mond Jeruzsálem egyházi, politikai és gazdasági jelene felett. Jeruzsálem nem a kiválasztott és szent város többé, elve­szítette értékét és szépségét. Ennek oka az Úrral való kapcsolat megromlása.

n A felsorolás azokkal folytatódik, amelyek részben kimaradtak az első fejezetből. A nép gazdasági, politikai és szellemi elitjéről, a fejedelmekről, prófétákról és papokról van szó. Vezetők és vezetettek egyaránt elzüllöttek, elfordultak attól az erkölcsi méltóságtól, amelyre Isten elhívta őket. Siralmas mindezt látni.

n Az Úr ítélettel közeledik, de a kegyelem is ott lebeg. A 2:1-3-ban a próféta a megtérés lehetőségét már meghirdette Jeruzsálem számára. A város viszont nem vette komolyan ezt a lehetőséget.

I. Az ellenszegülő város (Jeruzsálem) ítélete – 1-5. v.

¹ Jaj az ellenszegülőnek és undoknak, az erőszakos városnak! ² Nem hallgatott a szóra, nem fogadta a fenyítéket, nem bízott az Úrban, Istenéhez nem közelített! ³ Fejedelmei olyanok benne, mint az ordító oroszlánok, bírái, mint az este járó farkasok, nem hagynak reggelre a csonton. ⁴ Prófétái hivalkodók (megbízhatatlanok), hitető férfiak; papjai megfertőztetik a szent helyet (megszentségtelenítik azt, ami szent), erőszakot tesznek (követnek el) a törvényen. ⁵ Az Úr igaz ő benne, nem cselekszik hamisságot; reggelről reggelre napfényre hozza ítéletét; nem mulasztja el: de nem ismeri a szégyent a gonosz!

n A próféta jajkiáltással kezdi, miként a filiszteusok felett hirdetett ítéletet (2:5. lásd még: Ézs 1:4; 5:8. 11. 18. 20-21; Mik 2:1; Jer 48:1; 50:27). Ez jelzi, hogy Jeruzsálem sem jobb, mint Gáza, Askelon, Asdód vagy Ekron. Jeruzsálemre is ugyanaz az ítélet vár.

n A jajkiáltás után bemutatja a város portréját. Három dolgot állapít meg róla.

n A város ellenszegülő lett – Isten ellen lázad, provokáló magatartására van, amelynek hátterében ott áll a gőg, a büszkeség és az önhittség (4Móz 20:10; 5Móz 21:18; Jer 5:23; Zsolt 78:8; Zsolt 5:11).

n A város undok (foltos, fertőzött) lett – a vérrel való bemocskolódásra, elfoltosodásra, a vérontások, terrorcselekmények sorozatára utal (Ézs 59:3; JSir 4:14).

n A város erőszakos lett - elnyomó, hatalmaskodó (Jer 46:16; 50:16; 25:38; Jer 22:3; vö. Ez 18:7. 12. 16; 22:7), a kereskedelmi életben, az adásvételkor tanúsított inkorrekt ma­gatartásra is (3Móz 25:14. 17). Jeruzsálem tehát lezüllött. A prófétának mindez fáj.

n A 2. versben a bukás okaival ismerkedhetünk meg: Nem hallgatott a szóra, nem fogadta a fenyítéket, nem bízott az Úrban, Istenéhez nem közelített!

n A város erkölcsi és lelki hanyatlásának első oka az, hogy Jeruzsálem nem hallga­tott a szóra, vagyis nem engedelmeskedett neki (1Móz 3:17; 16:2; 1Sám 12:15; Zsolt 95:7). Zsid 1:1.

n A második ok az, hogy nem fogadta a fenyítéket, a fenyítés által történő erkölcsi képzést.

n A harmadik ok az, hogy nem bízott az Úrban. Ennek ikertestvére a hitetlenség.

n A negyedik ok az, hogy nem közeledett Istenéhez. EZ a kifejezés jelzi a szentélybe való belépést (4Móz 18:22), az oltárhoz való közeledést (2Móz 40:32; 3Móz 9:7; 4Móz 18:3).

n A 3-4. v. tovább részletezi: „Fejedelmei olyanok benne, mint az ordító oroszlánok, bírái, mint az este járó farkasok, nem hagynak reggelre a csonton. ⁴ Prófétái hivalkodók (megbízhatatlanok), hitető férfiak; papjai megfertőztetik a szent helyet (megszentségtelenítik azt, ami szent), erőszakot tesznek (követnek el) a törvényen.”

n A fejedelmek ordító oroszlánok – ami félelmet kelt.

n A város bírái esti farkasok – akiknek feladata az igazságszolgáltatás lenne (5Móz 17:9. 12; Mik 7:3). A metafora a bírák kapzsiságára utal (Hab 1:8). Korruptakká, megvásárolhatókká lettek. Mohóságukat és pénzéhségüket fejezi ki a következő mondat is: „reggelre semmit sem hagynak a csonton” (lásd: Mik 3:1-12)

n A város erkölcsi, jogi és konfesszionális bukásáért a próféták és a papok is felelősek (4. v.).

n A próféták hivalkodók = megbízhatatlanok, hitetők, könnyelműek (henyélők, mint Abimélek emberi – Bír 9:4).

n Papjai (1) megfertőzik, profánizálják [kilyukasztják] a szent helyet és (2) erőszakot követnek el a törvényen: hamisan tanították, elnyomták, jelentését kicsa­varták.

n 5. vers: Az Úr igaz. Nem vonult félre a várostól, nem mondott le róla, benne van, mint saját tulajdonában. Ő másképp látja a városban uralkodó állapotokat, más az erköl­csi értékrendje. Az Úr igaz ő benne, nem cselekszik hamisságot; reggelről reggelre napfényre hozza ítéletét; nem mulasztja el: de nem ismeri a szégyent a gonosz!

n Ki- és elmaradás, szünet és hiány nélkül hozza világosságra az ítéletét, az Ő jogrendjét. Ezzel a megtérés lehetőségét kínálja fel a városnak.

n Másrészt, az Úr szünet nélkül hirdeti az ő ítéletét, azt a büntetést, bírói végzést, ami a városra fog következni (Ilyen értelemben nincs szó felkí­nált megtérési lehetőségről).

n Ezt maga az Úr hirdeti, mivel a kultuszi személyzet hitelét vesztette. Az Úr veszi át a próféták és a papok szolgálatát. Sajnos, ennek sincs eredménye, mert „a gonosz (az alattomos) nem ismeri a szégyent (Jób 18:21; 27:7; 29:17; 31:3). Ez érvényes A a fejedelmekre, a bírókra, a prófétákra és a papokra, valamint a városlakókra.

II. A népek ítéletének figyelmeztető jellege – 6-7. v.

⁶ Nemzeteket irtottam ki; elpusztultak tornyaik; feldúltam falvaikat, nincs, aki átmenjen rajtok; elromboltatták városaik, egy ember sincs bennük, nincsen lakosuk! ⁷ Mondtam: Csak félj engem, vedd fel a fenyítéket (akkor nem irtatott volna ki lakhelye; mindaz, amit felőle végeztem): mégis mihelyt felvirradtak, rosszra indították minden cselekedetüket.

n Sofóniás nyíltan kimondja: Jeruzsálem jövője a város megtérésétől függ.

n Jahve kész mindent megtenni, hogy jobb belátásra bírja a város lakóit.

n Az ítélet állandó hirdetése (az igehirdetés) és a történelmi katasztrófák az Úr pe­dagógiai eszközei, a város megmentésére. De Sofóniás szomorúan vonja le a következtetést: Jeru­zsálem süket és vak mindezt hallani és látni.

n A 6. versben az Úr a történelemben véghezvitt ítéletekre hívja fel Jeruzsálem figyelmét. Nincs konkrét példa, csupán az ítéletek célja van kihangsúlyozva.

n Az Úr a történelem ura. Hatalmat gyakorol mind Izráel, mind a népek felett – anélkül, hogy tudnák ezt. Isten népeket irtott ki. A bástyák pusztává let­tek, tornyaik elpusztultak, és velük együtt a civilizáció és a kultúra is, mert a városok lakatlanná váltak. Hasonló sorsra jutottak az országutak is, rajtuk senki sem közlekedik többé.

n Mindennek okát nem ismerjük. De a célját igen! Népét akarja figyelmez­tetni és nevelni ezzel. Izraelnek le kell vonnia az ítéletek történelmi tanulságát. Ez a tanulság csak egy lehet: istenfélelem.

n A 7. vers szerint mindennek pedagógiai célkitűzéséi vannak. Ha Izráel felveszi a fenyítéket és féli Istent, okul a népek sorsán, megtér Istenéhez, akkor megmenekül a kihirdetett ítélettől – attól az ítélettől, amitől a pogány városok nem menekültek meg.

n A várt megtérés azonban elmaradt. Izráel nem vette fel a fenyítéket, nem tért meg, nem okult a népek sorsán. Sofóniás szomorúan jegyzi meg (miként az 5. vers vé­gén): korán felkeltek, tönkretették minden cselekedetüket: „mihelyt felvirradtak, rosszra indították minden cselekedetüket”.

III. A megtisztított ajkú pogányok – 8-10. v.

⁸ Azért várjatok rám, azt mondja az Úr, míg prédára kelek; mert elvégeztem, hogy egybegyűjtöm a népeket, hogy összeszedem az országokat, hogy kiöntsem rájuk búsulásomat, haragomnak egész hevét, mert gerjedezésem tüzében emésztetik meg az egész föld! ⁹ Akkor változtatom majd a népek ajkát tisztává, hogy mind segítségül hívják az Úr nevét, hogy egy akarattal szolgálják őt. ¹⁰ Kús folyóvizein túlról hozzák imádóim, szétszórt népemnek leányai ételáldozatomat nékem.

n Az Úr tehát hir­dette Jeruzsálem számára az ítéletet (1-5. v.), feltárta a város előtt a tör­ténelemben véghezvitt ítéleteit (6-7. v.), Jeruzsálem azonban nem hallotta az igét, és nem látta Isten cselekedeteit, s ezért nem tért meg.

n A megtérés a város helyreállítását, megtisztítását és megszentelését jelentette volna. De Jeruzsálem to­vábbra is ellenszegülő, undok és erőszakos város marad (3:1). A helyzet nem változott.

n Az itt elmondott prófécia egy eszkatológikus beszéd, és két lényeges kérdésre ad választ: (1) Mikor következik be Je­ruzsálem életében a megtérés és a vele járó helyreállítás? és (2) Milyen lesz Jeru­zsálem tulajdonképpeni jövője?

n Mikor? Az első kérdés az idő kérdése. Elmaradt a megtérés, elmaradt a helyreállítás. Jeruzsálemnek várnia kell az Úr napjáig.

n A második kérdés a hogyan tovább kérdése. Erre a pró­fécia nem ad közvetlen feleletet. Egyelőre Jeruzsálem nem tért meg. Ezzel megpecsételte sorsát. Az Úr nem Jeruzsálemen fogja elkezdeni a helyreállítást, az új­játeremtést és a megszentelést, hanem a pogányokon. Először a pogányok kö­zül fog magának népet gyűjteni. Jeruzsálemnek so­káig kell várnia. Sofóniás az üdvösség egyetemességének hírnökévé, a pogányok evangélistájává válik.

n A 8. versben az Úr újból megszólítja a megtérni nem akaró Jeruzsálemet: „Azért várjatok rám, azt mondja az Úr, míg prédára kelek”...

n A várásra való felszólítás logikailag nehezen érthető. A zsoltárokban a várakozók a kegyesek, akik hittel és reménységgel várják az Úr érkezését (Zsolt 33:20; 106:13; Ézs 64:3; Hab 2:3). Van, aki úgy érti, hogy Sofóniás a kegyeseket szólítja meg, akiket a 2:3- ban a föld alázatosainak nevez. Ők azok, akik Jeruzsálem helyreállításáért imádkoz­nak és munkálkodnak. A várakozás türe­lemre és kitartásra szólít. Ami a jelenben nem következett be, bekövetkezik a jövőben, de másképp, mint ahogyan azt Jeruzsálem elképzeli.

n Az Úr napján Jahve zsákmányra kel fel. Ebben a bejelentésben két dolog hangsú­lyos: az, hogy Jahve felkel, és másodszor maga a zsákmány mint a felkelés célja. Nem fogja tétlenül és közöm­bösen szemléli mindazt, ami az országban történik.

n A 9. vers ígérete csodálatos a pogányokra nézve: „Akkor változtatom majd a népek ajkát tisztává, hogy mind segítségül hívják az Úr nevét, hogy egy akarattal szolgálják őt.” Jeruzsálem az eszkatológikus időben („azon a napon”, „akkor”, mint általános időhatározó, lásd 8. v.) nemcsak a pogányok elítéltetését fogja végignézni, hanem azt is, ami számára már a jelenben is a legfelháborítóbb és a legmegalázóbb: az Úr akkor, azon a napon tisztává változtatja a pogányok ajkát, hogy egy akarattal szol­gálják őt. Ez hozzá tartozik Jeruzsálem ítéletéhez.

n A megtérés előtt a pogányok ajka tisztátalan volt. Ézsaiás próféta is tisztátalan ajkúnak nevezi magát elhívatása előtt (Ézs 6:5). A bálványimádás megfertőz. Ez az állapot azonban a megtérés által megszűnik.

n A megtérés második következménye és egyben célja, hogy a jeruzsálemi kultusz tagjaivá lett pogányok az Urat szolgálják. Az imádkozó élet szolgáló élet. A pogányok élete is ilyen lesz.

n A 10. vers szerint a pogányok Jeruzsálem­be zarándokolnak és ételáldozatot hoznak az Úrnak (Ézs 18:7). Vajon kikre utal a „szétszórt népemnek leányai” kifejezés? A pogányokra, mint az Úr szétszórtságban élő népére? A megtért pogányok, szétszórtan, szinte diaszpórákban élnek.

n Róm 11,25 szerint az üdvösség a pogányoké is. De a kegyelmi idő végén Isten a zsidóknak is újból felkínálja ezt az ajándékot, mivel a megkeményedés Izraelre nézve csak részben fog megtörténni, ameddig a pogányok teljessége bemegy. Utána az egész Izráel megtartatik (Róm 11:25-26).

n A szétszórtak pedig a 2:3-ban említett alázatosak. Ők fogják al­kotni a 3:13-ban említett maradék egy részét is. A világba szétszórt alázatosak az Úr szétszórtjai. A Jel 7-ben ők az elpecsételtek (144 ezer), akik az utolsó időben missziót vé­geznek a pogányok között. Az ő igehirdetésükre megtérő pogányokat János apostol megszámlálhatatlan sokaságnak látja (Jel 7:9).

IV. A megtisztított Jeruzsálem – 11-13. v.

¹¹ Azon a napon nem szégyenülsz meg egyetlen cselekedetért sem, amelyekkel vétkeztél ellenem; mert akkor eltávolítom körödből azokat, akik kérkedve örvendeznek benned, és nem kevélykedsz többé az én szent hegyemen. ¹² És marasztok közötted nyomorult és szegény népet, akik bíznak az Úr nevében. ¹³ Izráel maradéka nem cselekszik hamisságot, nem szól hazugságot, és nem találtatik szájában álnokságnak nyelve, hanem legelésznek és lenyugszanak és nem lesz, aki felrettentse őket.

n A kegyelem kiáradásának következménye az, hogy az ítéletben Jeruzsálem meg­tisztított város lesz. a 11. vers szerint „azon a napon”.

n A kegyelem kiáradásának van előzménye és van következménye. Az előzmény az ítélet. Az ítélet következménye: a város nem pusztul el egészen, lesznek olyanok, akik túlélik az ítéletet, lesz bizonyos létszámot kitevő lakosság, amelyik megmarad. Ez lesz a maradék (lásd 13. vers).

n Az események­nek viszont van morális következményük is: Jeruzsálem nem fog többé szégyenkezni azok miatt a cselekedetek miatt, amelyekkel hűtlenkedett, és nem fog többé kevély­kedni a Sionon.

n Az Úr elűzi a városból a kevélyeket (12. v.), de hagy benne szegény és gyenge/szelíd/alázatos/kegyes népet.

n Az Úr pásztorállama a békesség birodalma. Az új világkorszak Jahve pásztorságának korszaka.