Teljetek be Szentlélekkel! - Ef 5:15-21

Teljetek be Szentlélekkel!

Ef 5:15-21

n A különböző vallási mozgalmak hatására bizonytalanság alakult ki a Szentlélekkel kapcsolatos kérdésekben. Például, van, aki Szentlélekkeresztséget egy második áldásként értelmezi, amit a nyelveken szólás hitelesítene, esetleg egy leeséses önkívület, vagy ehhez hasonló megtapasztalás...

n Az igét kevéssé ismerő emberek elbizonytalanodnak abban, hogy van-e bennük Szentlélek.

n Mások alacsonyabb rendű hívőknek tekintik azokat, akiknek nem volt rajongó megnyilvánulásokkal együtt járó ún. Szentlélek-élményük.

n A karizmatikus hatások miatt több gyülekezetben szakadás támadt, ahol újjászületett emberek kerültek szembe egymással. Az egységet munkáló és teremtő Szentlélek helyett valamilyen versengések támadtak a gyülekezetben, mint Korinthusban (1Kor 1:11-13; 3:1-3).

n Az egyik oka ennek az állapotnak az, hogy van, ahol a gyülekezet nem tükrözi azt az élő, erőteljes kapcsolatot, ami a Szentlélekkel teljes élet jegye. Az első szeretet elhagyása, a missziói tűz hiánya, az erőtlen bizonyságtételek, öröm nélküli istentiszteletek és az elhatalmasodó önelégültség egyre hangosabban kiált a Szentlélek-élmény után.

n De hiányzik a Szentlélekről szóló alapos tanítás is! Felkészületlenül érte a gyülekezeteket a közösségi gyakorlattól és hitvallástól eltérő, új tanítások, mert irtóztak beszélni mindarról, ami a Szentlélek munkájával kapcsolatos. Pedig a Szentlélek-keresztségről szó van az Újszövetségben, és nem hagyhatjuk ki az igehirdetéseinkből.

n Pünkösd előtt az emberek nem kaphatták a Szentlélek ajándékát automatikusan. Az Úr Jézus az élő víz folyamait a benne hívőknek ígérte. „Ezt pedig a Lélekről mondta, amelyet veendők voltak az őbenne hívők: mert még nem volt Szentlélek; mivelhogy Jézus még nem dicsőíttetett meg.” (Jn 7:38-39) Még a tanítványokban sem lakozott a Szentlélek úgy, ahogyan azt Pünkösdkor átélték. Az Úr Jézus az „igazság ama Lelkét” ígérte nekik, „akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.” (Jn 14:17) Vagyis, Velük volt, de Pünkösd után bennük maradt!

n Mielőtt a Szentlélekkel való beteljesedésről beszélnénk, előbb szólnunk kell a Szentlélek keresztségről.

I. A Szentlélek keresztség

¹⁵ Meglássátok annak okáért, hogy mi módon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek:

¹⁶ Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.

¹⁷ Annak okáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akarata.

n Az Ige arra bíztat, hogy értsük meg mi az Isten akarata. Ehhez hozzátartozik az is, hogy megértsük a Szentlélek ajándékával, keresztségével és beteljesedésével kapcsolatos tanítást.

n A Szentlélek-keresztség meg volt ígérve még Keresztelő János idejében (Mt 3:11; Mk 1:7-8; Lk 3:16; Jn 1:33; ApCsel 1:4-5 és 11:15-17), de annak beteljesedése, megvalósulása után sohasem mondja az ige Szentlélek-keresztségnek!

n Ehelyett, a következő kifejezéseket használja:

v megteltek Szentlélekkel (ApCsel 2:4. 9:17),

v kaptak, vettek Szentlelket (ApCsel 8:17; 10:47),

v leszállott a Szentlélek (ApCsel 10:44; 19:6),

v kitöltetett a Szentlélek (ApCsel 10:45),

v adta nekik a Szentlelket (ApCsel 15:8).

n Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek-keresztség ígérete pünkösdre, a Szentlélek kitöltetésének egyszeri, meg nem ismétlődő, üdvtörténeti eseményére vonatkozik! Amikor ez az ígéret megvalósult, Pünkösd után már nem Szentlélek-keresztségnek van nevezve, hanem a Szentlélek vételének, annak, amikor a Szentlélek lakozást vesz bennük.

n Ha mégis használjuk a Szentlélek-keresztség kifejezést, azt csakis ebben az értelemben tehetjük: azt az eseményt jelöli, amikor valaki hit és megtérése folytán újjászületik, és a Szentlélek ajándékának részese lesz.

n Sehol nincs parancsolva, hogy keressük a Szentélek-keresztséget. A tanítványoknak az volt parancsolva, hogy „várják be az Atyának ígéretét” (ApCsel 1:4). Pünkösd volt az ő Szentlélek-keresztségük. Csak a Szentlélekkel való beteljesedés van parancsolva.

n Ma pedig az érvényes, hogy minden igazi hívőben ott lakik a Szentlélek. Itt a Szentlélek teljes személyéről beszélünk, nemcsak egy kicsi részéről: nem kaphatsz kis-Szentlelket, míg mások nagy-Szentlelket vesznek! Te a Lélek tejességét nem fogadhatod be, mivel te csak ember vagy, de beteljesedhetsz Vele.

n Pünkösd után a Szentlélek-keresztség tehát bemerülés a Krisztus-testébe (1Kor 12:13).

v Ez pedig egyenlő az újjászületéssel (Jn 3:5),

v a Szentlélek vételével (ApCsel 11:15-16),

v a Szentlélek által való megpecsételéssel (Ef 1:13).

n A fiúság Lelke nélkül nem lehetünk Isten gyermekei, nem lehetünk az Úréi (Róm 8:9. 15).

n Annak ellenére, hogy a Szentlélek kitöltésének egyes alkalmait (pünkösdkor – ApCsel 2:4, Kornélius házánál – ApCsel 10:45-46, és Efézusban – ApCsel 19:6) a nyelveken szólás jele kísérte, nem kell azt gondolnunk, hogy a Szentlélek vételének vagy a Szentlélekkel való beteljesedésnek mindig ilyen különleges jel-szerepe van.

n Pál apostol a nyelveken szólást a lelki ajándékok utolsó helyére sorolta (1Kor 12:10 és 28), és kimondja, hogy mindnyájan bemerültünk ugyan a Krisztus testébe, de nem mindnyájan szólunk nyelveken (1Kor 12:30).

n Nyilvánvaló tehát, hogy a nyelveken szólás nem ismertetőjele a Szentlélek-keresztségnek.

II. A Szentlélekkel való beteljesedés

n A beteljesedés Szentlélekkel azoknak szóló parancs, akiknek bizonyosságuk van újjászületésük felől és bűnbocsánatot kaptak Istentől. Ezekben a Szentlélek már bennük van, de az ige arra szólítja fel őket, hogy teljesedjenek be Szentlélekkel (Ef 5:18).

v Ugyanis, nem mindegy, hogy megszomorodva (Ef 4:30), visszavonulva lakozik bennünk a Szentlélek, vagy pedig irányító, mindent átható ereje hívő életünknek.

n Akik valóban újjászülettek, azok átélhették az első szeretet idején a Szentlélekkel való beteljesedést. De szolgálatunk és küzdelmeink során szükség lehet új feltöltődésre.

v Ilyen ismétlődő beteljesedés történt Péternél (ApCsel 2:4; 4:8, 31)

v és Pálnál is (ApCsel 9:17; 13:9).

v István Szentlélekkel teljes ember volt (ApCsel 6:5).

n De egyik sem bírta a Lélek teljességét, mivel a Szentlélek nagyobb, mint amennyit mi befogad-hatunk. Egy palack az óceánban megtelhet az óceán vizével, azt kívül és belül teljesen birtokába veszi az óceán vize, de ő nem fogadhatja be a teljes óceánt, mivel egyszerűen nem fér bele...

n A Szentélek-keresztségnem egyéneknek ígért ajándék, hanem Pünkösdkor teljesedett be, amikor betöltötte azt a mintegy 120 főnyi sokaságot, akik össze voltak gyűlve abban a felházban.

v Amikor a Szentélek-keresztséghez hasonló eseményről olvasunk, mindig egy csoport hívőről olvasunk, nem pedig egyénekről. Pünkösd megismétlődését nem kérhetjük, mert az egy egyszeri esemény volt, mint az Úr Jézus születése, vagy kereszthalála és feltámadása. De kérhetjük a beteljesedést Szentlélekkel!

n Nem az apostolok mondták magukról, hogy Szentlélekkel teljesek, hanem mások látták ezt meg rajtuk.

n A Szentlélek-keresztség egy befejezett esemény a hívő élet kezdetén, a Szentlélekkel való betelés szükség szerint megismétlődik.

n „Vettél-e Szentlelket?” (Ef 19:2) – ez mindig az első kérdés. Ha a válaszod pozitív, akkor halljad a következő parancsot: „Teljesedjetek be Szentlélekkel!” (Ef 5:18).

v Életed hasonlítható egy palotához, sok-sok szobával. A Szentlélek adatott, és lakozást vesz a házban. Sohasem kaphatsz többet belőle, mert Ő egész teljességével benne lakik. Azonban elzárhatsz szobákat előle, és zárva tarthatsz szekrényeket és fiókokat, amelyeket nem engedsz át ellenőrzésének. Meg ne részegedjetek bortól (= ne engedd át hatásának magadat), hanem engedd át magad a Szentlélek hatásának: teljesedj be Szentlélekkel! (Ef 5:18)

III. A Lélek szerinti élet

¹⁸ És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van; hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel,

¹⁹ Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak,

²⁰ Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának.

²¹ Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében.

n A Szentlélekkel való beteljesedés feltétele:

v Az őszinte vágy: az apostolok tíz napig türelmesen várták az ígéret megvalósulását.

v Lelki éhség, hiányérzet, elégedetlenség kell jellemezzen, a jelenlegi száraz, élettelen hívő élet miatt!

v Mély szomorúság és bűnbánat amiatt, hogy a szívünk nincs csordultig tele az Úr Jézus bizonyságtételével.

n A Szentlélekkel való beteljesedés első következménye a készség a bizonyságtételre, ahogyan ez az apostolokkal történt.

n Ennek folyamatossága, tartóssága pedig az Úr iránti állandó engedelmességünktől függ.

n A korinthusi érthetetlen nyelven való szólás – ami ellenkezője a jeruzsálemi érthető nyelven való szólásnak – egyáltalán nem jele a Szentlélekkel való beteljesedésnek!

v Az alázat, a lélekmentés égető vágya, a győzelem a kísértések felett, az őszinte bűnvallás és bűnrendezés Isten és emberek felé, ezek a feltételei és látható jelei a folytonos beteljesedésnek a Szentlélekkel.

n Az ige szerint a részegség kizárja a Szentlélekkel való beteljesedést. Ne úgy… hanem…

n A következménye pedig

v beszélgetés egymás között zsoltárokban, dicséretekben és lelki énekekben

v énekelve és dicséretet mondva a szívben

v hálákat adva mindenkor mindenekért

v engedelmesség egymásnak (inthetőség).

Apostoli problémamegoldás - ApCsel 6:1-7

Apostoli problémamegoldás

ApCsel 6:1-7

Az első gyülekezetben is voltak bajok. Talán azt mondjuk magunkban, hogy van nekünk bajunk éppen elég, nem kellene az ősgyülekezet bajával is foglalkozni. Azonban, az, ami miatt ez támadt, és ahogyan megoldották, az példa lehet a számunkra. „Amik megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg.”

Az ördög ellentámadása először kívülről jött, üldözéssel. Ma is van ilyen. Közel kétszázezren halnak meg évente csak azért, mert az Úr Jézus követői.

Ha az üldözéssel nem ért célt, az ördög megpróbált belülről támadni, Ananiás és Sabira bűnével. Ez sem ját sikerre.

A harmadik próbálkozása arra vonatkozott, hogy elterelje a figyelmet: foglalkozzanak egyébbel, ne az imádkozással és az igehirdetéssel.

I. A probléma

Morgolódás támadt a keresztyének között.

Az soha nem jó, ha morgolódás támad egy gyülekezetben: sok bajnak lehet az okozója. Megosztja a közösséget.

Mi miatt támadt a morgolódás, zúgolódás? - „A görögül beszélő zsidók morgolódni kezdtek a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban.” (2. v.)

Tudjuk a Bibliából és a Szentíráson kívüli iratokból, hogy a zsidóság hamar szétszóródott. Mindenfele zsinagógák épültek a babiloni fogság után. A Római Birodalomban szétszóródott zsidók vallásukat tekintve, megmaradtak zsidónak, de görögül beszéltek, és átvették a görög kultúrát. Azok, akik otthon maradtak, azok viszont a héber-arám nyelvet beszélték.

A szétszóródottak közül megöregedve, sokan visszatelepültek, mert bizonyos okok miatt minél többen szerettek volna Jeruzsálemben meghalni. Ezek között sok özvegy is volt, akiknek a gyerekeik viszont távol maradt.

Akkor még nem volt nyugdíj, és semmilyen szociális védőháló. Az özvegyek kiszolgáltatottak voltak. Róluk a keresztyén gyülekezet gondoskodott. Sokan eladták vagyonukat, mezejüket, és annak árát szétosztották a szegények között.

Az apostolok tehát azzal voltak elfoglalva, hogy osztogatták a segélyeket. Mivel egyre nőtt a tanítványok száma, és ezzel együtt azok száma, akikről gondoskodni kellett, ez növelte az apostolok munkáját.

Nem volt még tágas imaház. Nem voltak vacsoráló termek. Nem közös étkezések voltak, hanem az ételt házhoz kellett szállítani. Ez időigényes és fáradságos munka volt.

Az apostolok egyre túlterheltebbek lettek. A túlterhelés több hibalehetőséget rejtett magában. Ilyenkor egyre nehezebb minőségi munkát végezni. Bizonyára előfordult, hogy kifelejtettek egy-egy öreg nénit. Vagy nem volt elég idő mosolyogni. Sem annyi idejük nem maradt, hogy annyit beszélgessenek, amennyi idejük lett volna erre az özvegyeknek.

De mindezt nem mondták meg az apostoloknak, hanem elkezdtek morgolódni. Kialakult a „mi” és „ti” csoportosulás. Azt a következtetést vonták le, hogy őket mellőzik a többiekkel szemben.

Az az ördögi folyamat egyre megismétlődik ma is a hívők közösségében. HA sikerül a bizalmat megingatni az elöljárókban, egymásban, akkor elérte célját.

Képzeljük el, hogyan is történtek a dolgok. Az első keresztyén gyülekezetben is voltak érzékenyek, akiket meg lehetett sérteni. Ők azt feltételezték, hogy őket mellőzik, másokkal kivételeznek. Azzal gyanúsították meg az apostolokat, hogy személyválogatók. Minden bizonnyal ennek semmi alapja nem volt: az apostolok örültek, ha győzték az egyre növekvő munkát.

Senki nem mondta meg nekik, nem kérdezte meg: kedves apostolok, miért nem kaptam ma ebédet? Mi ennek az oka? Haragszotok? Erre talán azt a választ kapták volna, hogy jaj, kedves néni, a nagy rohanásban magát kifelejtettem. No, de miért éppen engem? Hogy-hogy nem felejtették ki a szomszédomat… stb.

Az első gyülekezetben hirdették az egyenlőséget nemcsak a nemek között, hanem a nemzetiségek között is. Krisztusban nincs zsidó meg görög – Gal 3:28. Kol 3:11. Jézus lerontotta a közbevetett választófalat és eggyé tette a két nemzetséget, békességet szerezve – Ef 2: 11kk.

II. A probléma oka

Lássuk, mi lehetett az érzékenykedésnek és morgolódásnak.

Az egyik oka volt, hogy a hívőknek is megmarad a régi természetük. Az újjászületés folytán a megromlott, régi, lázadó természetünk nem szűnik meg. Azt „megöldökölni” kell, hogy „megerőtlenüljön” a bűnnek teste… De nem szűnik meg. Továbbra is önző marad, maga körül forog, lázad Isten ellen.

A két természet kibékíthetetlenül hadakozik egymás ellen: „a test hadakozik a lélek ellen, a lélek a test ellen, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok”. Ez a harc megvan minden hívő ember életében.

Sok hívő ember azonban cinkosául szegődik a régi természetének! Védik és mentegetik a régi természetük tulajdonságait. Kifogásokat hoznak, amelyekkel bűneiket mentegetik: rosszul aludtam… felidegesítettek… bárkivel előfordulhat… a lónak is négy lába van, mégis megbotlik…

Ilyenkor kiderül, hogy régi természetének nem ellensége, hanem pártfogoltja lett!

Pedig azt kellene nyilvánvalóvá tenni, hogy ellensége vagyok a régi természetemnek, és hűséges szolgája Jézus Krisztusnak! Régi természetemet nem mentegetem, nem paktálok le vele. Nem szegődöm cinkosául, hanem elítélem! Ez a lelki növekedés egyik feltétele.

A probléma másik gyakori oka pedig az, hogy sokan elvárják a gyülekezetben is, hogy szolgáljanak nekik. És ha nem megfelelő a kiszolgálás, akkor morgolódnak. Meg tudják bírálni, hogy valaki jól szolgál, vagy rosszul, miközben elvárják, hogy őket kiszolgálják.

Pedig az Úr nem arra hívott el, hogy mások szolgálatát elvárjuk, hanem arra, hogy mi szolgáljunk mások felé.

Ezt tanuljuk Jézustól. Ő „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért”. Úgy szolgált, hogy ebben a szolgálatba belehalt! És ma is belepusztul a gőgje, a hiúsága, büszkesége, önzése annak, aki krisztusi lelkülettel szolgál.

Néki növekednie kell, nekem meg egyre kisebbé lennem.

Mondhatták: öregek vagyunk, kiszolgáltatottak és betegek... De biztosan nem volt mindegyik mozgásképtelen, munkaképtelen és ágyban fekvő beteg! Voltak azok között olyanok, aki bírták még magukat. Segíthettek volna. Felajánlhatták volna, hogy elviszik egy-két házhoz az ételt. Esetleg, az egész utcában…

Amikor Pál apostol a gyülekezetet egy egészséges testhez hasonlítja, amelynek sok tagja van. Mindegyik tagnak a maga helyén megbízatása van. Így kell működnie egy gyülekezetnek. Csak az a tag nem szolgál, amely beteg, vagy halott!

Egy lelkipásztor írja le egy emlékezésében, hogy évekkel ezelőtt egy újév reggelén hirtelen nagy pelyhekben, sűrűn kezdett hullni a hó. Rövid idő alatt több centis hó esett. Az egész ház népe talpra szökött, és lapáttal, seprűvel igyekeztek eltakarítani a járdákat, hogy mire a gyülekezet jön, megközelíthessék a templomot. Az elsők között érkezett egy kedves idős néni. Tudták róla, milyen beteg. De az volt az első kérdése: van-e még egy seprű, mert néhány métert ő is el tudna seperni… Kapott egyet és egy-két métert ő is elsepert. Nem sokkal utána jött két elegáns hölgy. Azt mondta egyik a másiknak: mégis csak borzasztó, hogy nem takarítják el idejében a havat! Nem gondolva azzal, hogy a havat csak azután lehet eltakarítani, miután lehullott. Ez jól szemlélteti a kétféle lelkületet. Az egyik, mint élő tag, megpróbál hozzájárulni annak működéséhez. A másik morgolódik, hogy nem megfelelő a kiszolgálás.

Elvárod-e, hogy kiszolgáljanak? Élvezed-e a gyülekezet előnyeit, anélkül, hogy hozzájárulnál?

III. Az alapelv, amellyel a problémát megoldották

Az apostolokat sértegették, de nem sértődtek meg. Nem hagyták abba a szolgálatot. Nyilvánosságra hozták a morgolódást, és megpróbálták megoldani a problémát.

Hogyan? Először is kimondták, hogy „Nem helyes…” Ha van, valami, ami nem helyes, akkor azt fel kell ismerni, és ki kell mondani, hogy „nem helyes”. Nem struccpolitikát folytattak, nem kicsinyelték le a bajt, nem magyarázták ki magukat, nem a személyekkel foglalkoztak, hanem azzal, ami nem volt helyes. Mi volt az?

„Hogy mi az Isten Igéjét elhagyjuk, és asztalok körül szolgáljunk.” Vagyis: fel kell ismerni a sorrendet! A szeretetszolgálat nem az elsőrendű szolgálata a gyülekezetnek. Legalábbis, az apostolok szolgálatában nem ennek kell lennie az elsőbbrendűnek.

Egy európai nemzetközi missziós konferencián vettem részt, ahol már második napja arról folyt a vita, hogyan segíthetünk a szegényeken, az élelmezésen, a betegek gyógyításán, a vízellátáson, az árvákon és az öregeken. Azt mondtam, ez nem jól van így. Ezek másodrendű dolgok, és az evangélium hirdetésének vannak alárendelve. A missziótársaságok (és a gyülekezetek) elsődleges feladata az imádkozás és az igehirdetés! Az emberek megtérése és a gyülekezetek plántálása! Ennek érdekében kell végezni a szeretetszolgálatot, nem pedig öncélúan. Öncélúan az állam is tud gondoskodni az árvákról és az öregekről, a szegényekről és a vízellátásról – de az igehirdetés és az Isten országának terjesztése nem az államra van bízva! Figyelembe kell venni a sorrendet! Másképp, nekünk is ki kell mondanunk, hogy „nem helyes”!

Mindezt felismerve, megállapították, hogy több munkatársra van szükség. Növelni kell a munkatársak számát. Ez a megoldás.

Nem önjelölteket állította szolgálatba, hanem az alapelvek szerint a gyülekezet választotta meg őket: „kiknek jó bizonyságuk van, kik Szentlélekkel és bölcsességgel teljesek”.

Kérjük az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába!

„És az Isten Igéje növekedett; és sokasodott nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben; és a papok közül is nagy sokan követék a hitet.”

Ki értheti Isten Lelkének dolgait? - 1Kor 2:6-16

Ki értheti Isten Lelkének dolgait?

1Kor 2:6-16

⁶ Bölcsességet pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcsességét;  ⁷ Hanem Istennek titkon való bölcsességét szóljuk, azt az elrejtettet, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre;  ⁸ Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség urát:  ⁹ Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek. ¹⁰ Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. ¹¹ Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek lelke. ¹² Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való lelket; hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nékünk. ¹³ Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem a melyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván. ¹⁴ Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg. ¹⁵ A lelki ember azonban mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg.  ¹⁶ Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.

n Az igeszakasz arra a kérdésre ad választ, hogy ki értheti meg Isten tanácsát, útmutatását, akaratát? Ki érti Isten Lelkének dolgait, Isten bölcsességét?

v  Azok szeretnék ezt tudni, akik cselekedni akarják Isten akaratát. Azok, akik engedelmeskedni szeretnének a Lélek vezetésének, kutatják, hogy megértsék azt.

n Isten bölcsessége különbözik az emberitől, és nem mindenki érti azt. Ennek a megértése feltételhez van kötve. Melyek ezek feltételek?

n Válaszul először azt mondhatjuk, hogy azok értik Isten Lelkének dolgait, akiknek ez a képesség megadatik. Továbbá, azoknak adatik meg, akik igénylik azt, vágyják, keresik azt. Harmadszor, igényelni is csak úgy érdemes, ha megvan a hajlandóság az iránta való engedelmességre, és végül, aki ezt a hajlandóságot mindvégig megtartja, és közösségben él az Úrral.

I. A képesség – Isten bölcsességének megértésére

n Egy különleges képesség adatik a hívőknek, amelynek folytán megérthetik Isten bölcsességét, Isten dolgait. Úgy is mondhatnánk, hogy csak az érti, akinek vevőkészüléke, antennája van fogni azt.

n Tudniillik nincs mindenkinek. Nem úgy születtünk, hogy legyen: a bűn elvette ezt a képességünket. Az Isten elleni lázadásunk lelkileg süketté tett. Nem hallhatjuk, amit Isten mond, mert nem vagyunk rá képesek.

v  Pál apostol világosan leszögezi, hogy az Isten gondolatait csak az Isten Szentlelke érti. Ember tehát nem értheti meg az Isten gondolatait, ha nincs benne az Isten Lelke.

n Azonnal azt kérdezzük tehát, hogy hogyan válhat képessé mégis egy ember arra, hogy megértse az Istent? Úgy, hogy megkapja Isten Lelkét, mint vevőkészüléket, Aki által képes lesz hallani az Isten hangját.

n A hitvallásunk ezt így mondja: „Hisszük, hogy a megtérés által a bűnös ember a kárhozat állapotából az üdvösség útjára lép. A megtérő bűnös – Isten Igéje és a Szentlélek munkája nyomán – fölismeri, megutálja és megvallja bűneit; Isten jogos és igazságos ítélete alól az egyetlen szaba-dítóhoz, Jézus Krisztushoz menekül, és hit által elnyeri bűnei bocsánatát.”

n Az Ige és a Szentlélek munkája kell ahhoz, hogy valaki megtérhessen. Az Isten Lelkét az újjászületés által kapjuk ajándékba.

v  Amikor valaki hittel behívja az Úr Jézust az életébe, mint életének Megváltóját és Urát, ezzel kapja az Ő Szentlelkét is, és ettől kezdve képessé válik arra, hogy értse Isten gondolatait, és cselekedje azokat.

v  Olyan ez, mint a mobiltelefon: alkalmat ad a kapcsolatra. Nem lehet átkiabálni a fél országot, de ha van mobiltelefon, akkor bármikor megérthetjük egymást. Hiába akar valaki valamit mondani, ha nincs meg a vételi lehetőség.

n Itt is erről van szó. „Szükséges újonnan születnetek.” – mondta Jézus Nikodémusnak. Újjászületés nélkül képtelen az ember megérteni és cselekedni Isten akaratát.

n Akiben felmerül a kérdés, hogy hogyan értheti meg Isten akaratát, arra vissza kell kérdezni azzal a kérdéssel, hogy: „Újonnan születtél-e?”

v  E nélkül hiába az igehirdetés, a bibliaóra, az istentisztelet: mind eredménytelen marad. Aki újonnan született, az kapta Isten Lelkét, az képes megérteni és cselekedni Isten akaratát.

II. Az igény – Isten bölcsességének fogadására

n A másik feltétel az, hogy megértsd Isten Lelkének dolgait az, hogy igényeld azt. Isten akaratát igényelni kell, akarni kell, kérni kell!

v  Úgy, ahogyan Salamon tette ezt. Salamon teljesen meg volt győződve arról, hogy képtelenné válik az Istentől kapott feladat megoldására, ha nem kap hozzá bölcsességet. A király sem tudhatja, mit kell tennie, csak ha Isten kijelenti számára. Ő nem szeretné félrevezetni azt a népet, amit Isten reá bízott. „Vezess engem Istenem, hogy vezethessem a reám bízott népet…” „Adj a te szolgádnak értelmes szívet!”

n Ehhez a kéréshez alázat kell. Salamonnál nem a király büszkesége és gőgje szólal meg, hanem az Isten emberének az alázata: „van, amihez értek, van, amihez nem. Az ország vezetéséhez egyáltalán nem értek, de szeretném jól végezni, taníts meg engem, Uram.”

v  A hiba az én készülékemben lehet – ezért adj nekem értelmes szívet, hogy kormányozhass engem, és így kormányozhassam a Te népedet!

n Ehhez fontosnak kell tartania Isten akaratát, vezetését, bölcsességét. E nélkül elronthatja valaki az életét, és félrevezetheti a reá bízottakat.

v  Jak 1:5 – „Akinek nincs bölcsessége, kérje Istentől, és ő szemrehányás nélkül adja. De kérje hittel!”

n Az Isten akaratának igénylése nem egy elméleti feladat. Csak azok igényeljék, akik készek cselekedni is, amit Isten mond!

v  Minket szakadatlanul kísért, hogy Istent is egynek tekintsük a tanácsadóink közül.

v  Valamit szeretnénk eldönteni, nem látunk tisztán a dologban, de a kérdés súlyos, és határideje is van, válaszolni kell… Az ember kapkodni kezd. Tanácsot kér ettől is, attól is, meg Istentől is. Ebből soha nem lesz világosság!

v  Isten szentségével nem fér össze, hogy csak egyik tanácsadómnak tekintsem Őt!

n Ha Ő a tanácsadóm, attól megkérdezhetek még másokat is, főleg Isten gyermekeit, akiknek van igei világosságuk, de nem ők fogják eldönteni végül is, hogy mit teszek. Közben az én Uramra figyelek, és azt fogom tenni, amit Isten akarataként megértettem. Akkor is, ha ez nekem kényelmetlen.

v  Akkor is, ha arra senki sem gondolt!

n Isten bizonyossá tehet, világosságot adhat, én pedig engedelmeskedem Neki!

n Nagy hiba, ha valamit megértettünk, sejtjük már, mi az Isten akarata, és akkor elkezdünk alkudozni vele.

n Magyarázzuk, hogy a mi esetünk egészen speciális… A Te Igéd talán erre nem érvényes… Hogy ne kelljen mindenestől, kategorikusan engedelmeskedni Neki…

v  Ugyanazt teszik például a gyerekek is a tévé nézésével vagy Internetezéssel (már amelyik családban szabályozzák azt, hogy ki mit és mennyit nézheti): „anyu, ma szombat van… hadd nézzem meg mégis azt a filmet… az öcsi még kicsi, de én egy egész évvel idősebb vagyok… Ugye megnézhetem? Csak tíz percig… csak hadd nézzek bele? Jó?...” - Van egy világos szabályrendszer, amiben megegyeztek, de újra és újra jön az alkudozás!

v  Ugyanezt teszik sokan Isten világos parancsaival, mivel nem akarnak engedelmeskedni! Ezért mindenféle kibúvót keresnek.

v  A frissen fejtett bejárati ajtó… „Majd vigyázni fogok!”

n Ez szokott vezetni oda, hogy teljesen összezavarodik valaki: most már végképp nem látja, hogy mi lehet Isten akarata.

v  Az egyik igét így érti, de a másik ige mintha ellentmondana annak, - az egyik hívő testvér ezt mondta, a saját vére mást diktál. Most mire vagy kire hallgasson? Teljes lesz a káosz.

n Az Úr Jézus világosan beszélt erről, amikor a farizeusok odamentek hozzá és azt mondták: bizonytalanságban vagyunk, hogy téged Isten küldött-e, vagy magadtól cselekszel… Vajon az Isten üzeni-e nekünk, amit mondasz, vagy csak te találod ki?

v  Erre Jézus azt válaszolta: „Ha valaki kész cselekedni az Ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.” (Jn 7:17)

n Vagyis az Úr válasza ezt jelenti: ez nem elméleti kérdés. Ha valaki közületek elkezdi cselekedni, amit én Isten akarataként mondtam nektek, rá fog jönni, hogy valóban Isten parancsa-e az, vagy én találtam ki!

IV. A folyamatosság – közösség az Úrral

n A negyedik feltétel az Isten akaratának megértésében a folyamatos figyelés arra, vagyis, folyamatos közösség az Úrral.  

v  Aki nemcsak akkor fut oda Istenhez, hogy jaj, Uram, baj van, megáll az ész, nem tudok dönteni, de holnap utánig igent vagy nemet kell mondanom… Hanem aki akkor is ott áll Isten előtt, ha nincs semmi baj!

v  Ha nem kell eldönteni semmit most, mégis folyamatosan figyelek arra, amit Isten mond.

n Az ilyen emberek értik helyesen kritikus helyzetben is Istennek akaratát.

v  Fontosabb intézményeknek folyamatos figyelőszolgálatuk van. Éjjel nappal, állandóan figyelik, hogy mi történik a nagyvilágban.

n A hívő embert is ez jellemzi: „Az Úr Isten bölcs nyelvet adott én nékem, hogy tudjam erősítni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok. Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam.” (Ézs 50:4-5)

v  Bölcs nyelvre vágyik az illető, és megértette, hogy akkor lesz bölcs nyelve, ha van nyitott füle.

v  Akkor tudok helyén mondott szót mondani, ha minden reggel újra odatartom a fülemet, hogy Isten mit mond nekem!

n Nem úgy megyek oda, hogy hallani akarok tőle valamit, hanem azt fogadom el, amit Ő akar mondani nekem.

v  Lehet, hogy vannak kérdéseim, amikre szeretném már a választ megkapni, de akkor sem toporzékolok ott, mint egy kisgyerek, hogy de én erre akarok most választ kapni, hanem nyitva van a fülem arra, amit Ő akar mondani.

n Mint tanítványa, úgy hallgatom. Tehát tanítható vagyok. Amit meghallottam, annak nem voltam engedetlen. Azt azonnal teljesítem.

v  Volt, aki rossz matekos volt, és az édesapjához ment mindig tanácsért. Mindig azt követelte tőle, hogy apu, itt akadtam el, ezt mondd meg, hogy innen hogy lehet továbbmenni… De az apja megállította: kisöreg, eddig is rossz, látszik, hogy nem érted az egészet, most elmondom neked. Nem úgy van, hogy az első emelet a levegőben lóg: alulról kell elkezdeni építkezni!

v  Ez így van a nyelvtanulással is: vannak, akik héberből a gyenge igék és ún. lyukas igék ragozását akarják megérteni, de még nincsenek tisztában az erős igék perfektumával és imperfektumával sem!

n Nem úgy van, hogy ahol elakadtam, itt segíts tovább – pláne, ha addig sem jó!

n Nem úgy van, hogy most bajban vagyok, mondd meg hamar, Istenem, mi a véleményed, aztán majd eldöntöm, mit csinálok. Ilyen nincs!

v  Minden reggel odatartom a fülemet, fontos nekem Isten igéje, így és ezért olvasom a Szentírást. Aztán adott esetben, tudok igeszerűen gondolkozni.

v  Istentől tanult szempontjaim lesznek, és hamar érzékelem, mi a jó, mi a rossz.

v  Lesz bátorságom a jót választani, másoknak is azt tanácsolni.

n Tehát (1) legyen képességem, Feltétele vevőkészülékem, (2) kérjem elszántan, igényeljem azt, (3) legyek kész cselekedni azt, feltétel nélkül, és (4) ne csak baj esetén keressem az Isten akaratát, hanem folyamatosan figyeljek Rá.

n Csakis az fogja megérteni Isten akaratát, aki együtt él, közösségben az Úr Jézussal.

v  Ezt maga Jézus fogalmazza itt így. Olyan világosan elmondja ennek a logikáját az Úr Jézus: „Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak. Monda néki Júdás (nem az Iskáriótes): Uram, mi dolog, hogy nékünk jelented ki magadat, és nem a világnak? Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.” (Jn 14:21-23)

n Minket gyakran csak ez a vége érdekel: jelentse ki magát nekem. Mondja meg, hogy most őszerinte mit kellene tennem.

v  De nem ezzel kezdődik! Ez a mondat végén van! Azzal kezdődik, hogy „aki ismeri az én parancsaimat”. Aki olvassa a Bibliát, igyekszik azt megtanulni, megjegyezni.

n A másik lépés: ezt megőrzi magában. Nem tudja mindegyiket betartani, de nem is az a szó van itt, hanem az a szó, amit Máriánál olvasunk: ha nem értett is minden Jézusra vonatkozó próféciát, a szívében forgatta ezeket.

v  Nem értem, de szeretném megérteni, mert Isten mondta nekem. Az fontos nekem! Mit jelent ez, Uram? Tisztában vagyok az értelmem korlátaival, de ha te mondasz nekem valamit, azt előbb-utóbb csak megértem. Segíts, hogy értselek téged. Szívében forgatja, foglalkozik vele, s aközben ez az ige munkálkodik benne, és hatással van rá.

n Úgy értheti Isten akaratát.

n Aki ezt teszi, az szereti Jézust. Azt mondja: azt szereti az én Atyám is – és itt jön a csoda bejelentése –, ahhoz elmegyünk, és nála szállást veszünk, és eközben kijelentem magam neki.

v  Lakva ismerni meg egymást. Jézus kész beköltözni egy ilyen ember életébe, együtt él vele, és az ilyen hívő is azt akarja, és nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy az én Uram kész együtt élni velem.

n Így számomra Isten mindig hallótávon belül van.

n Bármikor kérdezhetem Őt. Egy folyamatos, imádságos párbeszéd alakul ki az élő, feltámadott Krisztus között. Közben egyre jobban megismerhetem Jézust. Kijelenti magát nekem az Úr.

v  „Az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja az én szómat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom és Ő énvelem.” (Jel 3:20)