nA Kebár folyónál kapta Ezékiel az isteni kijelentést. Most
pedig elragadtatik új
munkaterületére,a fogságba kerültek közé,a
tel-ábibi kolóniába.
vAhhoz, hogy Isten használhasson, engedelmeskedünk kellett Neki.
vŐ szabta meg munkaterületét a szolgálatban. Ő gondoskodni fog őrállóiról.
I. Felelőssége – 15. v.
nIsten embereket hív el Gyülekezetéből, akikre különleges
felelősséget helyez, és a Gyülekezet vezetését bízza árjuk.
nAz őrálló életével példát mutat, és szavaival figyelmeztet.
Nagy felelőssége van.
nA rábízottakról egyszer majd számot kell adnia Isten előtt. „Atyámfiai, ne legyetek
sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen.”(Jak 3,1).
vOdaült, ahol a nép
ült. Része volt az életüknek. Az őrálló elérhető.
vJézus ismeri a
juhait.
nFelelőssége
helyzetéből, megbízatásából fakad. Isten
EzékieltIzráel háza
fölé tette őrállóvá, nem
a pogányok vagy az egyes emberőrállójává csupán. A próféta őrállói felelősségét a 33:7-9 szinte szó
szerint megismétli.
vKik az őrállók? A prófétákat, prédikátorokat, tanítókat,
misszionáriusokat stb. hívják így.
vEzek őrködnek, hogy az ellenség (tévtanítások, bűnös
gyakorlatok) ne törhessen be a gyülekezetbe. Rámutatnak a veszélyekre és óvnak a félrevezetőktől.
nA szent angyalok is őrállók (Dán 4:14).
II. Feladata
nFigyeljen az Úrra, figyeljen
a népre, és figyeljen az ellenségre.
Azőrálló nem aludhatott el. Várja, hogy Istenteljesíti adottígéreteit.
nŐrködik
vMegvizsgálja a
zárakat, a hangokat és mozgásokat.
vMindig éber, és
észreveszi a veszélyt.
v A zsidók három őrállási időszakra osztották az
éjjel 12 óráját. A rómaiak négyre (Mk 6:48).
nHirdet
vEzékielnek szájává=szóvivőjévé kell
lennie a Babilonba hurcoltak számára – 3:10-15.
vEhhez először Ezékielnek kell az Úr minden Igéjét szívére
vennie és fülébe fogadnia, csak azután mehet honfitársaihoz, hogy hirdesse
nekik az Úr Igéjét – akár hallgatnak rá, akár nem.
vNem a maga szavait, hanem az Úr szavát kell hirdetnie. Ezékiel százszor
használta, hogy: „így szól az én Uram, az Úr.”
vNem hallgathatott, ha
figyelmeztetni kellett. „Ha szót hall az én számból…”
vMint Ézsaiás: „Kiálts teljes torokkal,
ne kíméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bûneiket, és
Jákób házának vétkeit.”– Ézs
58:1.
vHáború
idején: 4Móz 10:1-8.
nNégy eset lehetséges:
n(1) Ezékiel hallja, hogy Isten halálos ítélettel fenyegeti abűnöst,denem figyelmezteti. Abűnösön beteljesedik azítélet. Meg kell halnia. Apróféta azonbanéletével felel érte.
n(2) Ezékiel figyelmezteti a bűnöst,de az nem hallgat a figyelmeztetésre,és ezért meghal. A próféta nem felelős.
n(3) Egyigaz bűnössé válik. Ezékielnem figyelmezteti, és ezért annak az embernek meg kell halnia. Ekkoraz őrálló felelős az életéért, mivel nem figyelmeztette.
n(4) Apróféta figyelmezteti az igazat, aki ezértnem vétkezik és életben marad. Ezékiel a másik
életével együtt a sajátját is megmentette (Jak 5:19-20).
nIII.
Számadása és jutalma – 16-21. v.
nSzámot kell adnia
arról, hogyha figyelmeztetett (18. 20. v.), vagy ha nem (19. 21. v.).
nA jutalmat az
határozza meg, hogy mennyire volt hűséges az üzenet átadásában.
vLk 12:47-48 – „És amely szolga tudta az ő urának akaratát, és nem
végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg; Aki pedig nem tudta,
és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és
akire sokat bíztak, többet kívánnak tőle.”
nAz Ez 3:16-21-el összhangban a Zsid
13:17 az újszövetségi Gyülekezetről szól: „Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót,
mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók; hogy ezt örömmel műveljék és nem
bánkódva, mert ez néktek nem használ.”
nMindegyik
evangélium beszámol arról, hogy az Úr Jézust drága kenettel megkente egy
asszony (Mt 26:6-13; Mk 14:3-9; Jn 12:1-8). Az az eset azonban, amelyről Lukács
beszámol, annyira különbözik a többitől, hogy joggal feltételezhetjük, hogy itt
egy másik esetről van szó.
nKr. u.
200-tól, Tertulliánusz idejétől fogva ezt az asszonyt Mária Magdolnával
azonosították. Azonban szükséges különbséget tenni e történet, és a többi
evangéliumokban leírt történet között.
nA többi
evangéliumokban Jézus megkenetése az Úr szolgálatának közvetlenül a
befejezése előtt történt, és az ő szenvedéseire és halálára utalt. Itt
viszont jóval korábbi időről van szó.
nAz Úr
Jézus megkenetése a többi evangéliumban a júdeai Bethániában történik.
Lukácsnál nincs megnevezve, de úgy tűnik, hogy az Úr Jézus ekkor Kapernaumban
van (7:1), vagyis Galileában.
nMt és Mk
evangéliumában a házigazda a bélpoklos Simon, Lukácsnál viszont Simon
Farizeus. Habár zavaró, hogy nevük azonos, furcsa, hogy Mt és Mk nem említi
meg, hogy ő egy farizeus. Lukácsnál ez egy lényeges tényező.
nA többi
evangéliumok nem említik az asszony provokatív megnyilvánulásait, mint
sírás, csókolás, és Jézus lábának hajával való törlése. Nehéz elképzelni, hogy
e dramatikus részleteket ne említették volna meg, ha ugyanazon esetről van szó.
nA többi
evangéliumokban a drága olajjal való tékozló bánásmód miatt emelnek
kifogást, itt viszont az asszony bűnössége a lényeg, és hogy Jézus nem utasítja
el cselekedetét.
nA többi
evangéliumok nem közlik az adósok példázatát (40-42. v.) és nem utalnak
a bűnbocsánatra, ami Lukács beszámolójában a központi üzenet.
nEbben a
részben az Úr Jézus úgy van bemutatva, mint Aki nagyobb egy prófétánál. Jézus
ismeri az asszony bűneit, amit normális megfigyelés következményének is lehetne
nevezni. De ő ismeri a házigazdájának a bűneit is, ami prófétává minősíti.
Legtöbb ember nem látja a kedves, tisztelt, vendégfogadó Simon bűnösségét.
nJézus
megbocsátja a bűnt, (47. v.), és ez teszi Őt prófétánál nagyobbá.
I. Meghívta Jézust, de jönnek a bűnösök is
nA farizeusok közül egy, egy jóindulatú,
komoly ember, meghívta az Úr Jézust egy lakomára a házába. „Kéré pedig őt egy a farizeusok közül, hogy ő vele egyék” – 36. v.
vEz egy jó jel, egy piros pont egy
farizeusnak: meghívni a Mestert, Jézust, akit mások megvetnek, gyűlölnek, vagy
meg akarnak ölni... Simon nem azt keresi, hogyan veszíthetné el az Urat: ő
befogadja a házába. Ám hamarosan kiderül, hogy gondolatai messze állnak attól,
hogy Jézust elfogadják.
vA 34.
versben így olvassuk: „Eljött az embernek Fia, aki eszik és
iszik, és ezt mondjátok: Íme, a falánk és borivó ember, a vámszedők és bűnösök
barátja.”A történet igazolja, hogy
Jézus csakugyan a bűnösök barátja.
nSimonnak olyan meglepetésekben van
része, amire nem számított.
nAz első meglepetése az, hogy ő meghívta Jézust, de jönnek a bűnösök is,
akiket ő nem hívott. Bejött egy bűnös asszony egy farizeus házába! Hogy merte
oda betenni a lábát? A hívatlan bűnös jelenléte meglepetés volt számára.
nEnnek az asszonynak híre volt. Pontosabban, hírhedt volt.
Simon megbotránkozott a megjelenésén és a cselekedetein ezen a vacsorán. Bűnös.
Az ilyet nem hívjuk meg vacsorára, és ha hívatlanul megjelenik,
megbotránkozunk. Hát még, ha viselkedése ilyen botránkoztató, megsértve az
etikett szabályait! Botrányos volt, ha egy nő köszöntött egy idegen férfit,
vagy ha szóba állt vele. Hát még ha megérintette, ilyen intimitással, mint ez
az asszony! Elképesztő!
vKitette magát annak, hogy belerúgnak, mint egy kutyába!
Letartóztatják!
nDe talán azt gondolta, ha más elutasítja is, Jézus nem fogja
őt elutasítani. Nem fogja elhúzni a lábát. Nem fog hidegen nézni rá. Nem fogja
elítélni. Jól gondolta.
nAz Úr
Jézus gyakran bírálta a farizeusokat (Mt 23:13-29. Lk 11:39). Ők voltak az Úr
legádázabb ellenségei.
nÁm a
farizeusok nem a gonoszság megtestesítői voltak. Az írástudók talán ádázabb
ellenségei voltak az Úrnak. Ezek olyan papok voltak, akik nem álltak
szolgálatban.
vLk
13:31-ben a farizeusok figyelmeztetik Jézust, hogy Heródes meg akarja ölni.
vJn 3-ban
egy farizeus, Nikodémus jött Jézushoz éjjel (Jn 3:2).
vItt,
éppúgy mint Lk 11:37-ben és 14:1-ben egy farizeus meghívta vacsorára.
nMeg kell
azonban jegyeznünk, hogy mindezen alkalmakon a farizeusok bírálják Jézust és az
Úr élesen válaszol nekik.
nJézus
egyre népszerűbb. Simon jónak látja őt meghívni. Nem azért, mintha kedvelné. Az
elmulasztott részletek mutatják, hogy egyáltalán nem fogadja szívesen.
nIlyenkor
sokan összegyűlnek, hogy hallgassák a vendégek beszélgetését. Mindanyian
férfiak.
n38. v. –
Abban az időben leheveredtek az asztal mellé, az asztalhoz közel, míg a lábat
hátranyújtották – így vált lehetségessé ennek az asszonynak, hogy hozzáférjen
Jézus lábaihoz. Valószínű, már korábban találkozott Jézussal, és élete megváltozott.
Most a hála könnyei hullnak. „Megbocsáttattak néked a te
bűneid”, pontosan: „Bűneid meg vannak bocsátva” (apheontai - perfectumban).
Az Ige nem részletezi bűneinek jellegét.
vAz utolsó vacsoráról festett képe
Leonárdónak, vagy másoknak, nem éppen történet-hű: a zsidó kultúrában nem
székeken ültek az asztal mellett, hanem leheveredtek mellé.
nDe ez az amit mindannyian meg kell
értsünk: Jézus befogadja a bűnösöket. Jézus vonzza magához a bűnösöket. Jézus
közösséget vállalt a bűnösökkel. Jézus Krisztust Isten „bűnné tette érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk
Őbenne”.
nSimon Farizeus meglepődik azon, hogy
Jézus közösséget vállal a bűnösökkel: megengedi ennek az asszonynak, hogy
hozzáérjen. Ha valóban próféta volna – gondolja Simon –, akkor tudná, hogy ez
az asszony ki és miféle: hogy bűnös! Jézus mind ezeket kiolvassa Simon
gondolataiból, mert Jézusnak nem kellett pszichológiát tanulnia ahhoz, hogy
megtudja mi van az emberben. Ő az ember teremtője. Ő mindentudó.
vAz
asszony provokatív módon viselkedett, főképp, ha prostituált volt: sírását
elszabadult érzelmei okozhatták… A szokás nem engedte meg a nők hajának
kibontását más férfiak előtt: ez akár válóok is lehetett egy férj számára.
Csókolgatva Jézus lábait és megkenve őt olajjal ugyancsak érzelmeinek
ellenőrizhetetlenségére utal.
vJézus
pedig nem tesz semmit, hogy megakadályozza, vagy megfeddje! Ez botrányos!
nAz
asszony is, Jézus is áthágják a bevett szokásokat.
vKépzeld
el, ha egy elegáns vacsorát félbeszakítana valaki ilyen módon…
vVagy ha
nyilvánosan leszólítana egy síró, provokatív nő…
vVagy,
képzeld el a férjedet ilyen helyzetben…
nSimon
megállapítja magában, hogy Jézus nem lehet próféta, mert akkor ezt nem engedné
meg. Jézus vagy nem tudja, vagy nem érdekli, hogy ez a nő bűnös. Mindenképp ez
méltatlanná teszi arra, hogy próféta legyen.
vSimon azt hiszi, felfedezett valamit:
Jézus több mint valószínű, nem az akinek tartja magát. Ej, ha próféta volna,
tudná, hogy ez az asszony bűnös! Ekkor az Úr Jézus mond neki egy kis
történetet, hogy valamit megmagyarázhasson.
nDe mielőtt tovább mennénk, lássuk csak
milyen bűnösökkel vállal közösséget Jézus? Azokkal, akik felismerték bűneiket,
rádöbbentek arra, hogy bűnösök, mert bűntudatuk lett, felocsúdtak állapotukból
és felismerték magukat úgy ahogy vannak. Nem képmutatóskodtak, ‑ nem takargatták,
nem szépítgették, nem kimagyarázták bűneiket, hanem beismerték, hogy bűnösök.
Ez az asszony, akit az Úr fogad tudta, hogy bűnös. Ezzel közösséget vállal az
Úr Jézus. Simon Farizeus nem gondolta ezt magáról. Ezt Jézusnak kellett neki
megmondani: Simon, te is bűnös vagy.
II. Meghívott egy Tanítót, és jöttek vele a vádak is
nEz volt a második meglepetés: ő meghívott egy Tanítót, és jöttek vele a
vádak is, amikre ő nem számított. Behívta a Mestert házába, és lakomát
adott neki. Az Úr Jézus pedig azt mondja: „Nézd,
bejöttem a te házadba, és az én lábaimnak vizet nem adtál. Bejöttem a te
házadba, és engem meg nem csókoltál. Bejöttem hozzád, és fejemet olajjal nem
kented meg.”
vKemény vádak ezek. Egy vendéget akkor
így illett volna fogadni. Tehát, ha ezek elmaradtak, ez azt jelenti, hogy Jézus
nem szívesen látott vendég Simon házánál. Csak úgy tessék-lássék módon volt
meghívva. A fogadása is csak úgy ímmel-ámmal történt.
nHa Jézust te behívod az életedbe, és
így bánsz vele, jönnek majd a vádak is. Jézus nem hallgathatja el az igazságot.
Még Simonnak, a saját vendéglátójának is meg kellett mondani.
nDe Jézus
példázatából kiderül, hogy Jézus nemcsak próféta, hanem még annál is nagyobb!
vJézus beszélget a samáriai asszonnyal
Jákób kútjánál, de nem hallgathatja el a vádakat: „Öt férjed volt, de a mostani nem az.”
vBeszél a farizeusokhoz is, és nem
hallgathatja el az igazat: „Jaj néktek
képmutató írástudók és farizeusok!” És felsorolta, hol van a baj.
nNehogy azt gondoljuk, hogy az ige
mindig igazolni fog minket. Nehogy azt gondold, hogy meg kell keresned mindig
azokat az igéket, amelyek téged igazolnak, kimentenek, ‑ azért, hogy
kimagyarázd a saját tévedéseidet, esetleg bűneidet. Megteheted: ha ismered az
írásokat, mindig olyan igéket kereshetsz, amelyek téged igazolnak. De ne tégy
ilyet! Keressél olyan igéket is, amelyek vádolnak. Amelyek megítélik, felfedik
a bűnt.
nAz ige olyan, mint a kétélű éles kard,
mint a sziklazúzó nagykalapács.
nVolt két
adós. Az egyik adósság másfél évi fizetséggel, a másik két hónapi fizetséggel
tartozott… Mikor egyik sem tudott fizetni, mindkettőnek elengedte az adósságot.
Melyik lesz hálásabb? – A kérdésre a válasz egyértelmű volt. Az, akinek többet
engedtek el.
vSimon
válasza habozó volt, mert érezte, hogy bajban van, és nem lát kiutat... Mert ha
elismeri, hogy az, akinek többet bocsátottak meg, az jobban szeret, akkor Simon
veszíteni fog... De még nem tudta, Jézus mire akart rámutatni!
nNem
mondhatott egyebet annál, ami nyilvánvaló. Az Úr Jézus pedig kijelentette, hogy
az asszonynak sok bocsáttatott meg, ezért nagyon szeret, Simonnak pedig kevés
bocsáttatott meg, ezért kevésbé szeret.
n„Látod
ezt az asszonyt?” – 44a. v. Nem, Simon nem látja, csak a vele járó hírnevet,
azt hogy bűnös. Látja illetlen viselkedését. Látja a jól megszervezett
estéjének megzavarását. Azt látja, hogy a fiatal próféta nem viszonyul
megfelelően. Sok mindent lát, de nem látja az asszonyt. Nem látja, mint emberi
lényt, Isten képére teremtve, és nem látja benne a változást.
nJézus
aztán rámutat még egy-két részletre, amit Simon nem vett észre: a saját
bűneire. Nem kínált italt, köszöntő csókot, lábmosást. Mint házigazda, elmulasztotta
kötelességét, annak ellenére, hogy „Mester”-nek szólítja, és kijárna neki a
legmegtiszteltebb fogadtatás. Bizonyára nem véletlenül, hanem szándékosan,
ítélkező szívvel mulasztotta el!
nJézus rámutatott a bűnre, és ez volt
Simon második meglepetése: Jézus odasorolta azok köze, akiket ő elítélt!
vA bűnös asszonyt Simon elítélte, de jaj,
te is oda tartozol! Ha nem engedik el az adósságodat, menthetetlen vagy, te sem
tudsz fizetni! Senki sem tud fizetni. Jócselekedeteink is olyanok, mint a vérbe
mártott ruha: szennyesek, tisztátalanok.
nPersze,
Simon igazi hiányossága nem a figyelmetlenségében keresendő, hanem a lelki
büszkeségében, felfuvalkodottságában. Annyira igyekszik megtartani a Törvényt,
hogy nem is látja magát bűnösnek. Nem gondolja, hogy neki bocsánatra lenne
szüksége. Az asszonynak azonban, ja, neki igen… Neki sok bocsánatra lenne
szüksége!
vDe a
kettő közötti különbség nem abban van, hogy egyik kicsit bűnös, a másik meg
nagyon, hanem abban, hogy az egyik felismerte bűnösségét és megtért, a másik
pedig önigazult maradt.
nTe hova sorolod magad? Szoktad‑e
rétegezni az embereket, bizonygatva, hogy te különb vagy másoknál? A vádakra
sértődve felkapod a fejed, vagy le tudod hajtani bűnbánattal? Oda tudod‑e
sorolni magad a bűnösök sorába?
vMég ezek után is lehet lépni egyet:
odasorolni magad a bűnösök köze, elsőnek, ahogy ezt Pál apostol tette. Mert
csak akkor tudod meglátni, hogy a bűnösöknek egy nagy Megváltójuk van, aki
meghalt értük, hogy megváltsa őket, és megbocsásson nekik.
III. Meghívta
Jézust, a Mestert, és bejött hozzá Istennek Fia
nA harmadik meglepetése Simonnak az
volt, hogy ő meghívta Jézust, a Mestert,
és bejött hozzá Istennek Fia, amire ő nem számított.
nValamennyien felszisszennek, amikor
Jézus azt mondja „megbocsáttattak néked a
te bűneid”. Hogy mondhat ilyet? Káromlást szólott! Mindannyian meglepődtek.
Kicsoda ez, hogy a bűnöket is megbocsátja? Egy tanítómestert hívtam meg
vendégnek. Kicsoda ez, hogy bűnöket bocsát? Hát ez Istennek Fia!
nA 47. v.
nem arról szól, hogy a nagy szeretet miatt lettek a bűnei megbocsátva. A
szeretet nem oka, hanem okozata a bocsánatnak. Az Igéből úgy tudjuk, hogy a
bocsánatot a megtérés előzi meg (Lk 3:3; 13:3. 5; 24:47; ApCsel 2:38; 3:19;
5:31; 8:22; 11:18; 17:30-31). A sorrend ez lehetett: bűn, meghívás megtérésre,
megtérés, bocsánat, hála és szeretet.
v„Bűneid meg vannak bocsátva” – ez egy
befejezett cselekedetet jelez.
n„A te hited megtartott téged, eredj el békességgel” – úgy beszél, mint akinek hatalma van,
nem úgy, mint az írástudók. Úgy szól, mint Isten Fia. Parancsol, mint Úr és
Király. Úgy intézkedik, mintha ő lenne a gazda. Rendreutasítja a családfőt,
átveszi a főhelyet. Kicsoda ez, hogy bűnöket bocsát? Kicsoda ez, hogy a szél és
a vihar engednek néki? Kicsoda ez, hogy feltámad a halálból? Ez Istennek Fia!
vKicsoda ez?...
kérdezik. Helyénvaló kérdés. Csak Isten bocsáthatja meg a bűnt. Ez csak úgy
hangozhat el, ha Jézus Isten nevében beszél.
nJézus
tudomásukra hozza az asszony megtisztult állapotát. Úgyhogy, illene őt
helyreállítani, ahogyan a megtisztult leprásokat visszaállították a
társadalomba.
n„ A te hited megtartott téged. Eredj el békességgel!” – 50. v. A
hite mentette meg. Simonnak viszont nem mondotta, hogy az ő bűnei is meg
lennének bocsátva!
nAki Istennek formájában volt, de nem
tekintette ezt zsákmánynak, hanem önmagát megüresítette, és szolgai formát vett
fel. A világmindenség teremtője és ura, a mindenható Isten lejött, hogy ember
legyen. Hatalma lett volna, hogy kérjen tizenkét sereg angyalt Gecsemánéban,
hatalma lett volna leszállni a keresztről, amikor csúfolták: másokat
megtartott, magát nem tudja megtartani. Milyen rettenetes, hogy ez
egyféleképpen igaz volt: ő nem tudta magát megtartani, és minket is. Ezért
vállalta, hogy minket megtart, ő pedig meghal. Volt hatalma letenni az ő
életét, és volt hatalma újra felvenni azt. Ő Istennek Fia.
nEz a hitünk alapja. Ha felismered
kicsoda Jézus, akkor úgy fogod Őt befogadni, mint Istennek Fiát. Mint akinek
joga van megmondani, hol van a baj. Mester, mondjad!
Befejezés:
nLukács
kezdettől fogva hangsúlyt fektet arra, hogy bemutassa a nők szolgálatát Jézus
mellett. A 8. rész elején Mária Magdolnáról, Johannáról és Zsuzsannáról
olvashatunk. Ők ott voltak a keresztnél nagypénteken (Lk 23:49) és a nyitott
sírnál húsvét reggelén (24:10. 22. 24). Mindenképp, olyanokról van szó, akik
bocsánatot nyertek, megtisztultak, meggyógyultak. Most pedig szolgálnak Neki.
-
A BLOG is egyféle szószék: itt is megoszthatom Isten igéjét és magamat olvasóimmal. De nemcsak gondolatok közlése ez, hanem kapcsolatteremtés: ezért, időnként jó, ha visszajelzel! Azokat kívánom közel engedni magamhoz, akik az Úr ügyét és szolgáit szívükön hordják. A blogban vállalt nyíltság feltételezhetően megelőzi majd a gyanakvásokat...
Prédikáljon tehát nemcsak a szavam, hanem az életem, a házasságom és a családom is! „Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé!” (1Kor 11:1)