Asa viszonyulásai - 1Kir 15:9-24

Asa viszonyulásai

1Kir 15:9-24

⁹ Jeroboámnak az Izráel királyának a huszadik esztendejében Asa lett a király Júdában, ¹⁰ És uralkodott negyvenegy esztendeig Jeruzsálemben; és az ő anyjának Maaka vala neve, az Abisálom leánya. ¹¹ És Asa azt cselekedte, ami kedves volt az Úr szemei előtt, mint Dávid, az ő atyja. ¹² Mert kivesztette a férfiú paráznákat az országból; és lerontotta mind a bálványokat, amelyeket csináltak volt az ő atyái. ¹³ És Maakát az ő anyját is megfosztotta a királynéságtól, mivelhogy egy iszonyú bálványt csináltatott a berekben; és elrontotta Asa az ő bálványát, és megégette azt a Kidron pataknál. ¹⁴ De ha a magaslatokat nem rontották is le, mégis Asának szíve tökéletes volt az Úrhoz életének minden napjaiban. ¹⁵ És bevitte az Úrnak házába az ezüstöt és az aranyat, és az edényeket, amelyeket az ő atyja és ő maga arra szenteltek volt.

¹⁶ És hadakozás volt Asa és Baása, az Izráel királya között mind éltig. ¹⁷ Mert feljött Baása, az Izráel királya Júda ellen, és megépítette Rámát, hogy [senkit] ki és be ne bocsásson Asához a Júda királyához.

 ¹⁸ És vévén Asa mind az ezüstöt és aranyat, amely megmaradt volt mind az Úr, mind a király házának kincseiből; adta azt az ő szolgáinak kezébe, és elküldte azt Asa király Benhadádnak, Tabrimmon fiának, aki Héczion fia volt, Siria királyának, aki Damaszkuszban lakott, ezt üzenvén [néki:] ¹⁹ Szövetség van köztem és te közötted, az én atyám és a te atyád között. Íme, ajándékot küldök néked, ezüstöt és aranyat, bontsd fel a te szövetségedet Baásával, az Izráel királyával, hogy távozzék el tőlem. ²⁰ És Benhadád engedelmeskedett Asa királynak és elküldte az ő seregeinek vezéreit az Izráel városai ellen; és bevette Hijont és Dánt, és Abel Beth-Maakát, és az egész Kinneróthot a Nafthali egész földével. ²¹ Mikor pedig Baása ezt meghallotta, abbahagyta Ráma építését, és lakott Thirsában. ²² Akkor Asa király egybegyűjtötte az egész Júdát, senkit ki nem hagyva, és elhordták Rámának mind köveit, mind fáját, amelyekkel Baása épített volt, és építette azokból Asa király Gébát, a Benjámin nemzetségében és Mispát. ²³ Asának minden egyéb dolgai pedig és egész uralkodása és valamit cselekedett, és a városok, amelyeket épített, vajon nincsenek-e megírva a Júda királyainak krónika-könyvében? Kivéve azt, hogy vénségében megbetegedett a lábaira. ²⁴ És elaludt Asa az ő atyáival, és eltemettetett az ő atyáival Dávidnak, az ő atyjának városában. És Jósafát, az ő fia, uralkodott helyette.

Asa király uralkodása részletezve van nemcsak itt az 1Kir könyvében, hanem a 2Krón könyvében is (2Krón 14-16). Ahogyan az előbbi királynál, Asa esetében sem azonos a két leírás, mivel másféle szempontok szerint voltak feljegyezve.

A Királyok könyvében Asa úgy van bemutatva, mint egy nagy reformer, és mint jó politikus, aki megújította, megreformálta az országot vallási és gazdasági szempontból. Kezdeményezése sikerrel járt, mert jó stratégiát választott a Baasával való háborúban. Személyiségét viszonyulásai határozták meg, amelyeket az itt leírtak, és a Krónikák könyvében leírtak alapján fogunk vizsgálni. Viszonyulásai között megfigyelhetjük (1) az Úrhoz való viszonyulását, (2) a Baásához és Izráelhez való viszonyulását, és végül (3) a Benhadádhoz és Arámhoz való viszonyulását.

I. Asa viszonyulása az Úrhoz

Asának az Úrhoz való viszonyulásáról csak jót mondhatunk. Kr.e. 910-ben új szelek fújtak Jeruzsálemben. Közel száz év telt el Dávid után, hogy végre valakiről azt mondja az Ige, hogy azt cselekedte, amit Dávid, az ő atyja (11. v.). Asa szíve tökéletes volt az Úrhoz az ő Istenéhez. A beszámoló részletezi, hogy mennyire komoly Asa reformja: kivesztette a férfi paráznát, lerontotta a bálványokat, még Maakát, az ő anyját is megfosztotta a nagyasszonyságtól. Ez a gébîrâ héber szó valamilyen különleges tisztségre utalhat, amely Maakának jutott a királyi udvarban. Asát nem lehetett megvesztegetni: még saját édesanyját is megfosztotta a királynéságtól, ha szükséges volt. Összetörte annak bálványát, megégette és a hamut szétszórta a Kidron völgyében. Megtisztította az országot. A reformnak megvoltak a korlátai, de az Asa szívéhez őszinteségéhez nem fért semmi kétség. Az ő viszonyulása az Úrhoz mindig őszinte, helyes, egyenes, becsületes volt, mert azt cselekedte, amit Dávid, az ő atyja. Micsoda szép bizonyság! A cselekedetek bizonyságot tesznek arról, hogy mi van a szívben!

Ha összehasonlítjuk azzal, amit erről a Krónikák könyvében olvasunk, akkor azt kell mondanunk, hogy nagyon jól kezdte, de nem jól végezte (2Krón 16:1-14).

II. Asa viszonyulása Baásához és Izráelhez

Figyeljük meg, hogyan viszonyult Asa az északi országrészhez és annak királyához, Baasához. Szinte átmenet nélkül folytatja az ige, azzal az ellenségeskedéssel, ami Asa és Baása között volt: „Hadakozás volt Asa és Baása között, Izráel királya között mindéltig” – 16. v. Ne zavarjon minket az, hogy Baasáról még nem hallottunk semmit... A Biblia szent írója sem tehet egyszerre két dolgot: nemsokára rátér majd arra, hogy hogyan lett Baása Izráel királya, a 15:27 után. Most elég annyi, ha tudjuk, hogy Izráelben Baása volt a király, és hadakozás volt Asa és Baása között egész életükben.

Baása politikai krízist idézett elő azzal, hogy építeni kezdte Ráma erődítményét a Benjámin nemzetségének területén. Ráma egy stratégiai fontosságú város volt, Jeruzsálemtől körülbelül 7-8 km-re észak felé, egy útkereszteződésnél. Ugyanis Jeruzsálemből nem lehetett kijutni a tengerpartra, sem a Jordán vidékre, Jerikóba, csak Rámán keresztül! Az volt a kijárat, az útkereszteződés.

A modern Ramalla, Rámának ókori helyén, arab jellege miatt, hasonló helyzetet idézett elő a modern Izráelben, ezért a kormány kénytelen volt külön autópályát építeni a tengerpart felé, Tel Avivba, amelyet manapság is használnak. Asa idejében viszont még nem volt kellő felszerelés arra, hogy a szakadékokat áthidalják és alagutakat fúrjanak. Jeruzsálemből, a hegyen épített városból, nem volt más kijárat, csak Rámán keresztül.

Nos, feljött Baása az Izráel királya Júda ellen, és megépítette Rámát, hogy senkit ne engedjen se ki, se be Jeruzsálembe, Asához, a Júda királyához. A kijárat Jeruzsálemből Gibeonon felé, az Ajalon völgyében, Rámán keresztül – a hivatalos kereskedelmi útvonal volt. Baása tehát gazdasági és kereskedelmi blokád alá akarta helyezni Izráel királyát és Jeruzsálemet! Építette az erődítményt, hogy senki be ne mehessen, senki ki nem jöhessen, és mindent ellenőrzése alatt tarthasson. Ezzel megbéníthatta a gazdasági életet Jeruzsálemben, és ellenőrzése alá vethette a fővárost és az ország nagy részét.

Az Ige tehát nemcsak annyit mond, hogy hadakozás volt Asa és Baása között, hanem megjegyezi azt is, hogy miért: „hadakozás volt Asa és Baása között, Izráel királya között, mindéltig, mert feljött Baása hogy megépítse Rámát” – 16-17. v. Nos, hogyan viszonyul mindehhez Asa?

Asa abban találja a megoldást, hogy kiürítette a királyi és a templomi kincstárat, és az összes aranyat és ezüstöt becsomagoltatta és felvitette Damaszkuszba (18. v.). Szíria fővárosában, Damaszkuszban Benhadád volt a király, aki arra kért, hogy a küldött ajándék fejében lépjen szövetségre vele, és intézkedjen, hogy Baása eltávozzon Ráma építésétől (19. v.). Benhadád úgy vélte, hogy aki a bőröndöket így megtöltötte, az megérdemli, hogy segítségére siessen… Sőt, neki is jól fog, ha ellenőrzése alá vonhatná a Naftali földjén átvonuló kereskedelmi útvonalat. A gazdaság bálványa minden nép panteonjában előkelő helyet foglalt el.

Azt olvassuk „És Benhadád engedelmeskedett Asa királynak és elküldte az ő seregeinek vezéreit az Izráel városai ellen; és bevette Hijont és Dánt, és Abel Beth-Maakát, és az egész Kinneróthot a Nafthali egész földével.” (20. v.) A Kinneróth a Genezáret tavát jelenti. Benhadád az egész vidéket elfoglalta, sőt, még meg is fizették neki, hogy ezt megtette… Pontosan úgy történt, ahogyan Asa gondolta: Baása nem folytathatja Ráma építését, mert északon megtámadták az országát.

Ebből aztán az lett, hogy Asa összehívta Júda férfijait, és közmunkával elhordatta a köveket és a fákat, amelyek fontos építő eszközök voltak abban az időben. Az így kapott anyagból megépítette Gébát és Micpát, Júdában.

Ám feltevődik a kérdés bennünk, hogy mi volt ez? Diplomácia? Eszesség, furfangosság? Dicsérni kellene emiatt Asát? Együtt örülhetünk Micpa és Géba új falainak felavatásán?

III. Asa viszonyulása Benhadádhoz és Arámhoz

Nem szükséges találgatnunk a választ, mert erről tájékoztat Isten igéje 2Krón 16:7-10-ben, hogyan viszonyult Asa Benhadádhoz és Szíriához: „Az időben ment Hanáni próféta Asához, a Júda királyához, és monda néki: Mivel a szíriai királyban volt bizodalmad, és nem az Úrban, a te Istenedben bíztál: ezért szabadult meg a szíriai király hada a te kezedből. Avagy nem volt-e a szerecseneknek és a líbiaiaknak nagy seregük, felette sok szekerük és lovagjuk? Mindazáltal, mivel az Úrban volt bizodalmad, kezedbe adta azokat; Mert az Úr szemei forognak az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, akik őhozzá teljes szívvel ragaszkodnak; bolondul cselekedtél ebben; azért mostantól kezdve háborúk lesznek te ellened. Akkor megharagudott Asa a prófétára, és vetette őt a tömlöcházba, mert igen megharagudott e szóért reá; és ugyanakkor Asa a nép közül is sokat megnyomorított.”

Asa a prófétára haragudott meg, aki ilyet mert neki mondani: börtönbe záratja. Pedig a próféta nem volt hibás azért, amit az Úr reábízott üzenetként, mint ahogyan a prédikátor sem hibás, ha az üzenet szíven talál!

Első olvasásra úgy tűnik, mintha ez a súlyos kritika hiányozna a Királyok könyvéből. Pedig nem hiányzik! „Íme, ajándékot küldök néked” – üzeni Asa. A sohad csúszópénzt, megvesztegetési ajándékot jelent. Asa azért fizetett annyit, hogy Benhadád megtörje (párar), „felbontsa”, megszegje a szövetséget Izráellel, és lépjen szövetségre Júdával.

A Biblia mindig negatívan értékeli a megszegett szövetséget. Ezt megfigyelhetjük abban, ahogyan Isten értékelte Sédékiás szövetségszegését Babilonnal (Ez 17:11-21):  „És lőn az Úr szava hozzám, mondván: No, mondjad a pártos háznak: Avagy nem értettétek-e mi ez? Mondjad: Íme, eljött a babiloni király Jeruzsálembe, és fogta királyát és fejedelmeit és elvitte őket magához Babilonba. És vett a királyi magból, s frigyet szerzett vele, s megeskette őt, de a földnek erőseit elvitte, hogy alacsony királyság legyen, hogy fel ne emelkedjék, hanem frigyét megőrizze, hogy ez megálljon. De pártot ütött ellene, bocsátván követeit Egyiptomba, hogy adjon néki lovakat és sok népet. Vajon jó szerencsés lesz-e? Vajon megszabadítja-e magát, aki ezeket cselekszi? aki megszegte a szövetséget, megszabadul-e? Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy annak a királynak lakóhelyén, aki őt királlyá tette, akinek tett esküjét megvetette, s akivel tett frigyét megszegte, [ott] nála, Babilonban hal meg.”

Az Asa sikere tehát az ő hűtlenségnek a sikere: hűtlenségre bíztatta Benhadádot, és hűtlen lett ezzel ő maga is az Úrhoz. A 11. versben így olvassuk: „Először Asa azt cselekedte, ami kedves volt az Úr szemei előtt, mint Dávid az ő atyja”, és a 15. versben: „Bevitte az Úr házába az ezüstöt, az aranyat s az edényeket, amelyeket az ő atyja és ő maga arra szentelt volt.” Most pedig kivitte az ezüstöt és aranyat, és elvitte azt Damaszkuszba! Ezzel elfordult a szíve, emberekben bízott. Értéktelen az a pragmatizmus, amely hűtlenségre késztet és hűtlenséget eredményez, még akkor is, ha látszólag sikereket ért el. A sikerrel nem lehet igazolni a hűtlenséget.

Ez utóbbi negatív beszámoló ellenére megjegyezhetjük Asáról, hogy élete, uralkodása arról tanúskodik, nincs elveszve minden. A fordulat megtörtént. Vissza lehet térni az alapokhoz, az igéhez, a Dávid által fémjelzett irányvonalhoz. Asa szíve hű volt az Úrhoz, mint a Dávidé volt. Lehet így is, tehát: vissza lehet fordulni az Úrhoz, meglehet keresni őt újra, le lehet rontani a bálványokat és a magaslatokat. Később a fia, Jósafát folytatni fogja apja munkáját, és befejezi azt.

Isten közbelép, hogy ilyen nagyfokú megújulást hozzon. Aki megígérte, hogy Dávidért, mindig lesz szövétnek Jeruzsálemben – íme, megtartotta szavát. De az igazi szövétnek, a világ világossága, Jézus Krisztus, a Dávid Fia. Tartsuk meg a vele való szövetséget!

Nézz az örökkévaló dolgokra! - 2Kor 4:16-17. 5:1-10.

Nézz az örökkévaló dolgokra!

2Kor 4:16-17. 5:1-10.

I. A láthatatlanok – 4:16-18.

n  Kol 1:15-17 – „¹⁵ Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született; ¹⁶ Mert Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, a láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek; ¹⁷ És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.”

n  2Kir 6:8-12 – „⁸ Siria királya pedig hadat indított Izráel ellen, és tanácsot tartván az ő szolgáival, monda: Itt meg itt lesz az én táborom. ⁹ És elküldött az Isten embere az Izráel királyához, mondván: Vigyázz, ne hagyd el azt a helyet, mert ott akarnak a siriaiak betörni. ¹⁰ És elküldött az Izráel királya arra a helyre, a melyről néki az Isten embere szólott, és őt megintette volt, és vigyázott magára nem egyszer, sem kétszer. ¹¹ És felháborodott ezen a siriai király szíve, és összegyűjtvén az ő szolgáit, monda nékik: Miért nem mondjátok meg nékem, ki tart közülünk az Izráel királyával?! ¹² Akkor monda egy az ő szolgái közül: Nem úgy uram király, hanem Elizeus próféta, aki Izráelben van, jelenti meg az Izráel királyának a beszédeket, amelyeket te a te titkos házadban beszélsz.”

n  2Kir 6:15-17 – „¹⁵ Felkelvén pedig jókor reggel az Isten emberének szolgája, kiment, és íme, seregek vették körül a várost, és lovak és szekerek. És monda néki az ő szolgája: Jaj, Jaj, édes uram! mit cselekedjünk? ¹⁶ Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik ő velük. ¹⁷ És imádkozott Elizeus és monda: Ó, Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitotta az Úr a szolga szemeit és látott, és íme, a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.”

n  Ján 20:19 – „¹⁹ Mikor azért este volt, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva voltak, ahol egybegyűltek a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus és megállott a középen, és monda nékik: Békesség néktek!”

n  Jn 20:26 – „²⁶ És nyolc nap múlva ismét benn voltak az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva volt, bement Jézus, és megállott a középen és monda: Békesség néktek!”

v  Karácsonykor – az angyalok megjelentek.

v Jézus megdicsőülésekor megjelent Mózes és Illés.

II. A hit, amellyel látható a láthatatlan – 5:1-9.

n  Zsid 11:1-2 – “A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. ² Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régebbiek.”

n  Zsid 11:7 – “⁷ Hit által tisztelte Istent Noé, mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, házanépe megtartására bárkát készített, a mely által kárhoztatá e világot és a hitből való igazságnak örökösévé lett.”

v  Ábrahám hitte a feltámadást. Zsid 11:19.

v Jób hitte – Jób 19:25

v Dániel prófétált róla - Dán 12:3. 13.

v Jézus hirdette - Jn 5:28-29.

n  Jn 6:67 – "mi elhittük és megismertük".

n  A sátorház: ideiglenes, kényelmetlen, múlandó.

v Most távol vagyunk, hitben járunk, vágyakozunk.  

v Az új test: Istentől van, örökkévaló, mennyben van.

III. Az Élet könyve / az ítélet – 5:10.

n  Kulcsszavak ezek:

v  mindnyájan

v meg kell jelennünk

v Krisztus ítélőszéke előtt – Jn 5:22. 26-27. ApCsel 17:31.

v hogy megjutalmaztassanak

v jó és gonosz cselekedet szerint.

n  A szentek is ítélkeznek? Nem tudjuk – 1Kor 6:2-3.

n  Mikor lesz az ítélet?

v elragadtatáskor (a hívők tettei)?

v pogányok az 1000 év előtt?

v Izráel, az 1000 év előtt?

v meghalt gonoszok az 1000 év után?

v vagy inkább, egyszerre, ahogyan Jézus tanította?

n  Egy feltámadásról tudunk és egy ítéletről. (A Jel 20:5 egyébről beszél.)

v  Minden cselekedet, minden szó és minden gondolat ítéletre kerül: Mt 12:36-37. 1Kor 4:5.

v A világ végén – Mt 13:36-43.

v Jézus visszajövetelekor – 2Thessz 1:7-10.

n  1Tim 5:24-25.

Befejezés:

n  A fő célunk, hogy Neki kedvesek legyünk – 9. v.

Jobb nektek, ha én elmegyek - Jn 16:1-7

„Jobb nektek, ha én elmegyek”

Jn 16:1-7

 ¹ Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok.

 ² A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. ³ És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem. ⁴ Ezeket pedig azért beszéltem néktek, hogy amikor eljön az az idő, megemlékezzetek róluk, hogy én mondtam néktek. De ezeket kezdettől fogva nem mondottam néktek, mivelhogy veletek voltam.

 ⁵ Most pedig elmegyek ahhoz, aki küldött engem; és senki sem kérdezi tőlem közületek: Hová mégy? ⁶ Hanem, mivelhogy ezeket beszéltem néktek, a szomorúság eltöltötte a szíveteket. ⁷ De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.

<  Az Úr Jézus utolsó tanácsait mondja el tanítványainak. Ezek között figyelmeztet a közelgő üldözésekre, amelyek érni fogják őket, az ő mennybemenetelére, és a Szentlélek eljövetelére.

v Összefoglalja a lényeget. „Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok.” – 1. v. „Ezeket beszéltem néktek, amíg veletek valék.” (Jn 14:25)

v A közelgő üldözés – amelyről már a 15. részben is beszélt, esetleg megbotránkozásra adhat okot: „hogyan engedheti ezt meg Isten”, stb.

<  Eddig nem volt üldözés, mert az Úr Jézus velük volt.

v „Ezeket kezdettől fogva nem mondottam néktek, mivelhogy veletek voltam.” – 4b. v. Ezt azt jelenti, hogy eddig az Úr Jézus személye volt a célpont, akit az ellenség támadott, de mennybemenetele után a tanítványok lesznek a célpontok. A tanítványokat eddig mellőzhetőknek vélték – hagyták is őket szétrebbenni a Gecsemáné kertben. Futottak, ki mertre tudott. De ezután az ellenség mérge őket fogja érni, mert nem lesz ott Jézus, aki mindezt kivédje.

v Viszont Jézus azonosulni fog az ő üldözött követőivel: ApCsel 9:4 – „Saul, Saul, mit kergetsz engem?”

I. Az üldözésekről – 2-4. v.

<  Az Úr Jézus világossá tette, hogy az út, ami tanítványai előtt áll, nem lesz könnyű. Figyelmezteti őket, hogy ne érje őket meglepetés. Csak az fog történni velük, amit Jézus előre megmondott, hogy történni fog.

v  „A gyülekezetekből kirekesztenek titeket” – 2. v. Ez azt jelenti, hogy megszakítják a közösséget. Megpróbálnak teljesen elszigetelni: mi nem fogadunk, de mások se fogadjanak. Ha mégis megteszik, megbüntetik, megbélyegzik őket.

<  Az üldözés idejéről szól: „sőt, jön idő” – 2. v. „amikor eljön az idő” – 4. v.

v Jézus mindig tudta, mikor minek van az ideje. (Lásd: Jn 2:4. 4:21. 23. 5:25. 7:6. 30. 8:20. 12:23. 31. 13:1. 17:1)

<  Aki üldöz, megöl, az azt hiszi, „hogy isteni tiszteletet cselekszik” – 2. v.

v Thomas Cranmer elégetése az inkvizíció idején jó lelkiismerettel történt, prédikálva a máglyánál. Az üldözők mindig azt hiszik, hogy amit tesznek, az kedves az Istennek.

v Emiatt döbbent meg Pál apostol a damaszkuszi úton, amikor rájött, hogy ennek épp az ellenkezője igaz: ő Isten ellen rugódozik, lázad, nem pedig neki kedves dolgot cselekszik.

<  Ez egy bizonyos dolog. A hitért ezután szenvedni kell. Az üldözés tudatlanságból fakad.

v „Ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem” – 3. v.

II. Jézus elmeneteléről – 5-6. v.

<  ⁵ Most pedig elmegyek ahhoz, aki küldött engem; és senki sem kérdezi tőlem közületek: Hová mégy? ⁶ Hanem, mivelhogy ezeket beszéltem néktek, a szomorúság eltöltötte a szíveteket.

<  Hová megy Jézus?: visszatér Ahhoz, aki küldte.

<  „Aki küldött engem” – az Úr Jézus mindig tudatában volt küldetésének.

v Jn 7:33 –  „Monda azért nékik Jézus: Egy kevés ideig még veletek vagyok, és majd ahhoz megyek, aki elküldött engem.”

v Jn 3:17 – „Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.”

<  Senki sem kérdezi…

v Pedig Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy? Felele néki Jézus: Ahová én megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban utánam jössz.” (Jn 13:36)

<  „A szomorúság eltöltötte a szíveteket”

v Később azonban olvasunk arról, hogy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe, az Úr Jézus mennybemenetele után. Lk 24:52 - Ők pedig imádván őt, visszatértek nagy örömmel Jeruzsálembe

III. A Szentlélek eljöveteléről – 7. v.

<  ⁷ De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló (v. Pártfogó, Ügyvéd, Segítő); ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.

v Ez új korszakban jobb, ha nem a Fiú, hanem a Szentlélek van velünk.

<  A következőkben az Úr Jézus meg is magyarázza, hogy a Szentlélek milyen munkát végez majd:

v „megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében” – 8. v.

v „elvezérel majd titeket minden igazságra” – 13. v.

v „nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.” – 13. v.

v „az engem dicsőít majd” – 14. v.

<  A Szentlélek bennünk lakik, így az Ő tulajdonai vagyunk, szolgálatra késztet, és megdicsőíti Jézust.

v  

<  Teológiai látásunk néha különbözik…

v Például az Atyáról: Mikor üdvözít: a mi döntésünk, vagy az Ő döntése a határkő?

v A Fiúról: Mikor jön vissza: a nagy nyomorúság alatt, előtte vagy után? Vagy a nagy nyomorúságot másképp kell érteni?

v A Szentlélekről: mikor üdvözít és szül újjá, mikor tölt be, mikor távozik el végleg?

v „Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás: De mikor eljön a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.” – 1Kor 13:9-10.

<  Az Atya, Fiú és Szentlélek mindig együtt munkálkodott, az ÓSz-ben és az ÚSz-ben egyaránt.

v Itt arról van szó, hogy „Egyiknek” távoznia kellett ahhoz, hogy a „Másik” eljöhessen. Ez viszont csak a láthatókban, az érzékelhetőkben, az előtérben mutatkozott meg. Nem tudjuk megmagyarázni, hogy valójában hogyan is történik az Isten munkálkodása.

v „A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.” – Jn 3:8

<  A lelki ajándékok – a csoda-ajándékokat kivéve – ma is működnek.

v A csoda ajándékok (a nyelvek, a prófétálás, és a gyógyítás) az aposoli korral megszűntek. Ez a megállapítás a következő érvekre támaszkodik: (1) a csodáknak sajátos céljuk volt, az isteni üzenet hitelesítése, mint Mózes-Józsué és Illés-Elizeus idejében. És Jézus-apostolok idejében (Jn 5:36. 6:14. 7:31. 10:24-26. 37-38. ApCsel 14:3. Zsid 2:3-4) (2) Az apostoli ajándék megszűnt: a szemtanú, Jézustól kiküldött és csodatévő apostoloké.  (3) A gyülekezet a próféták és apostolok alapkövére épül (Ef 2:20-22), és fundamentumot csak egyszer kellett vetni. (4) Az ÚSz-i csoda ajándékok természete más, mint amilyen állítólag ma van (pl. a nyelveken szólás, vagy prófétálás [Wayne Grudem]). (5) Az egyháztörténelem bizonyítja a csoda-ajándékok megszűnését: Chrisostom, Ágoston, Luther, Kálvin, Jonathan Edwars, Spurgeon, B.B. Warfield). (6) Az Ige elégséges. (7) A nyelveken szólást az ÚSz szigorúan szabályozza: ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Az Úr mennybemenetelének jelentősége - ApCsel 1:9-11

Az Úr mennybemenetelének jelentősége

ApCsel 1:9-11

⁹ És mikor ezeket mondotta, az ő láttukra felemeltetett, és felhő fogta el őt szemeik elől. ¹⁰ És amint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elment, íme, két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában. ¹¹ Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit álltok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.

<   A mennybemenetel is örömre ad okot: „Míg áldotta őket, tőlük elszakadván, felvitetett a mennybe. Ők pedig imádván őt, visszatértek nagy örömmel Jeruzsálembe; És mindenkor a templomban voltak, dicsérvén és áldván az Istent. Ámen.” (Lk 24:51-53)

v Mint a Lázár halála, amelyben az Úr megdicsőült – „És örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy higgyetek” - Jn 11:15.

v Mint a különféle kísértések – „Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek” - Jak 1:2.

v Mint az üldöztetés Jézus nevéért – „Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, akik előttetek voltak.” – Mt 5:12.

I. Mutatja, hogy küldetését teljesítette. Megdicsőült.

<  Jn 17:4-5 – „Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt. És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, a mellyel bírtam te nálad a világ létele előtt.”

<  Fil 2:9-11 – „Annak okáért az Isten is felmagasztalta őt, és ajándékozott néki oly nevet, amely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”

<  Jel 5:11-14 – „És láttam, és hallottam a királyiszék, a lelkes állatok, és a Vének körül sok angyalnak szavát; és az ő számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; ¹² Nagy szóval ezt mondván: Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást. ¹³ Sőt hallottam, hogy minden teremtett állat, a mely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, a mi ezekben van, ezt mondta: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké. ¹⁴ És a négy lelkes állat ezt mondta: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádta az örökkön örökké élőt.”

II. Mutatja, hogy közbenjárónk lett

<  Főpapi szolgálata ebben folytatódik.

<  „A Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek.”

v Zsid 9:24 – „24 Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.”

<  Földi életében beszélt az emberekhez, Isten nevében. Most közbenjár az Atyánál, a mi nevünkben.

v Krisztus teljességgel helyettesítette Áron papságát.

v Gal 3:19-20 – „Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól. A törvényt angyalok közölték közbenjáró által. 20 Közbenjáróra nincs szükség, ahol nincs két fél. Isten pedig egy.”

III. Mutatja, hogy helyet készít övéinek

<  Ő lett az út az Atyához.

<  Biztosítja a feltámadás és az örökélet reménységét.

v  Zsid 7:26 – „Mert ilyen főpap illetett minket, szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott, és aki az egeknél magasságosabb lett.”

v  Zsid 10:19-21 – „Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, ²⁰ Azon az úton, amelyet ő szentelt nekünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által, ²¹ És lévén nagy papunk az Isten háza felett…”

<  Helyet készít övéinek.

v Jn 14:2-3 – „² Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. ³ És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”

IV. Mutatja, hogy elküldi a Szentlelket

<  A Szentháromság misztériumát hinni kell, nem megmagyarázni.

v ApCsel 1:8 - „Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljön reátok…”

<  Jn 16:7-11 – „De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. ⁸ És az, mikor eljön, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: ⁹ Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; ¹⁰ És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; ¹¹ Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett.”

v Testünk a Szentlélek temploma. (1Kor 3:16-17. 6:19-20)

V. Mutatja, hogy így fog visszajönni

<  Visszajön, hogy bebizonyítsa létezését, és az örökélet valóságát. 

v Hitben járunk, nem látásban.

<  Beváltja ígéretét.

v  Megígérte, hogy visszajön. Úgy jön vissza, amint eltávozott. A felhőkön (Jel 1:7).

<  Elhozza a jutalmat.

v  Mindnyájunknak meg kell jelennünk az Ő ítélőszéke előtt. (1Thessz 5:10)

<  Helyreállítja a bukott világot.

v Új eget és új földet várunk…

VI. Mutatja, hogy nekünk kell folytatnunk az evangélium munkáját

<  Átadta a megbízatást tanítványainak.

v „Ti vagytok ezeknek bizonyságai” (Lk 24:48)

v Lesztek nékem tanúim (ApCsel 1:8)

<  Elsőrendű feladatunk a ránk bízott küldetés teljesítése. Jn 21:22.

v  Mondjuk ezt, Ézsaiással: „Ímhol vagyok, küldj el engemet!” – Ézs 6:8.

Az imádság fegyvere - Ef 6:18-20

Az imádság fegyvere

Ef 6:18-20

“¹⁸ Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért, ¹⁹ Én érettem is, hogy adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ismertessem meg az evangélium titkát, ²⁰ Amelyért követséget viselek láncok között; hogy bátran szóljak arról, amiképpen kell szólanom.”

Jóllehet a fegyverzet leírása megtörtént, de az imádsággal való folytatás arra utal, hogy ez is hozzá tartozik a lelki harchoz. A Lélek által mondott imádság kiegészíti a Lélek kardját, az Isten beszédét. Mindkettő fegyver, melyeket a Lélek ad a kezünkbe: az egyik által Ő üzen, a másik által mi szólíthatjuk meg. Az imádsággal is lelki harcot harcolunk, és a csata legtöbbször a térdeinken dől el.

Az imádság tehát nemcsak a napi áhítatunk része, nemcsak hasznos időtöltés, nemcsak a lelkipásztor feladata, vagy némelyeknek adatott kiváltság, hanem olyan fegyver, amellyel minden hívő rendelkezhet.

Persze, ennek használata nem könnyű, mert fegyelmezettség és elkötelezettség kell hozzá. Imátlanságunkat szégyelljük ugyan megvallani, pedig az ott lappanghat az intenzív lelki aktivitás mögött is. Még ha van is imaéletünk, meglehet, hogy hiányos, felszínes, vagy szegény: talán a látszat azt mutatja, hogy minden rendben van, de a valóság mégis egészen más. Vizsgáljuk meg, hogy milyen imaéletünk van!

Személyesen szeretném mindezt elkerülni, amiről beszélek, de sajnos, én is része vagyok mindennek, amit most elítélek… Ha ezt nem vallanám meg, akkor nem lennék őszinte. Ha pedig nem ítélném el, akkor nem lennék becsületes Istennel szemben. Tehát, az Ige kétélű kardja újra először az igehirdetőt vágja, de azután a hallgatókat is.

Figyeljük meg azokat az imádság-módokat, amelyeket Pál apostol itt felsorol: először az imádság formáját említi, majd annak idejét: „minden időben”, erejét: „a Lélek által”, vigyázását: „állhatatossággal”, és tárgyát: „minden szentekért”, ezek között különösen Pál apostolért.

I. Az imádság formája - „minden imádsággal és könyörgéssel”

A „minden imádsággal és könyörgéssel” arra utal, hogy az imádságnak többféle fajtája van. Pál apostol azt írja Timótheusnak: „Intelek azért mindenekelőtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért.” (1Tim 2:1). Egy felosztás szerint az imádság lehet hálaadó, dicsőítő, kérő, bűnbánó és közbenjáró jellegű.

Mindenekelőtt, hálát kell adni mindenért, hiszen mindent Istentől kaptál. „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt” (Fil 4:6).

A dicsőítés ezzel rokon, de különbözik abban, hogy nem azért magasztalja Istent, amit kapott, sem nem annak reményében, amit kapni szeretne, hanem szabadon és érdek nélkül dicsőíti az Urat.

A kérő imádság talán a leggyakoribb. Habár bizalommal fordulunk bármilyen kérésünkkel a szerető Urunkhoz, mégis, a dicsőítés és magasztalás ennél fontosabb. Legalábbis, az Úr Jézus így tanított a Miatyánkban.

A bűnbánó imádság legyen őszinte és rendszeres. Ahhoz, hogy hiteles legyen, a jóvátétel szándékának is ott kell lennie.

A közbenjáró imádságot az önzés miatt felejtik el sokan. Emberek térnének meg Istenhez, gyógyulnának meg (Jak 5:15), szabadulnának meg, ha a közbenjárást komolyabban gyakorolnák a hívők.

Helye van a közös imádságnak is. Jézus mennybemenetele után a tanítványok „egy szívvel-lélekkel foglalatosak voltak az imádkozásban és a könyörgésben” (ApCsel 1:14. 2:42).

Mindezek az imafajták legyenek jelen az imaéletünkben. (A kérő, közbenjáró, és dicsőítő imádságok inkább reggel, a hálaadó, bűnbánó imák pedig inkább este.)

II. Az imádság ideje – „minden időben”

Mi a legnagyobb szükség jelenleg a gyülekezetben? Az erkölcsi élet tisztasága? Családi harmónia? Hálás és adakozó szív? Jobb evangélizálás? Bibliai gondolkozás? Tanítványság? Komolyabb imádat és dicsőítés? Nem. A legnagyobb szükségünk, hogy jobban és személyesen ismerjük az Urat: ez magával hozza az erkölcsi tisztaságot, a családi harmóniát, a hálás és adakozó szívet, az odaszántabb evangélizálást, a bibliai gondolkozást, és a komolyabb dicsőítést. Az Isten megismerésének folyamatában pedig az imádság a legfontosabb tényező. Ezzel kezdődik, és ezzel folytatódik az Úrral való közösség. Lelki, mély, állhatatos, bibliai imádságra van szükség.

Megtanultunk szervezkedni, építkezni, könyveket írni, rádiózni, adminisztrálni, de nem találjuk gyönyörűségünket az imádságban! HA nem hiszünk igazán az imádság erejében, akkor gyenge lesz az imaéletünk, vagy teljesen kihal. De ha hisszük, hogy az imádságot Isten meghallgatja, akkor hajlandóak leszünk időt szánni rá. Az imádság azért marad el, mert nem jut rá idő.

Az imádságra vonatkozó egyik parancs ez: „szüntelen imádkozzatok” (1Thessz 5:17). De ez nem arra vonatkozik, hogy állandóan térden állva, összekulcsolt kézzel, behunyt szemmel imádkozzunk, hanem arra, hogy a szívünk ilyen állapotban legyen: állandó kapcsolatban legyen az Úrral. Ez akkor is lehetséges, ha másokkal beszélgetünk, dolgozunk vagy utazunk. A szív dicséretet énekelhet, hálát adhat, vagy épp bűnöket vallhat és könyöröghet. Imádkozni lehet az imádságtalanság ellen is: imádkozz, hogy megtanulj imádkozni!

Imádkozni annyit jelent, hogy Istennel közösségben vagyok, és bármikor Hozzá fordulhatok. Ha ott vagyok a közelében szüntelen, akkor nem nehéz hozzá fordulnom, ha bajban vagyok. Ilyen értelemben nem lehet egy kézzel Istenbe kapaszkodni, és a másik kézzel a világba. Így szétszakadunk! Az imádság két kézzel való kapaszkodást jelent, ahogyan a gyermek kapaszkodik apja kezébe.

III. Az imádság ereje – „a Lélek által”

A „Lélek által” imádkozni azt jelenti, hogy a Lélek segítsége által. Erről szól a Róm 8:26b-27: „Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.”

Ha a Lélek segítségével imádkozunk, akkor a Szentlélek közli velünk, hogy miért és hogyan imádkozzunk. Így nem lesz az imádságunk száraz és monoton, hanem élő és hatékony. Ha a Lélek által imádkozunk, akkor nem kérünk önző, testi dolgokat, hanem összhangban leszünk Isten akaratával. „Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért” (Róm 8:27).

A Lélek által imádkozni azt is jelenti, hogy a Szentlélek erőt ad az imádkozásra olyankor, mikor fáradtak, leterheltek, kedvtelenek vagyunk imádkozni. Ez gyakran megtörténik. De az imádságban nem kifárad az ember, hanem felfrissül, megerősödik, ha a Lélek által imádkozik.

Az Úr Jézus szerint „Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják” (Jn 4:24). Az imádság tehát nem arra való, hogy te jól érezd magad. A „lélekben” való imádság azt jelenti, hogy a testiességtől elhatárolva kell, hogy történjék, a Lélek erejében! Az „igazságban” pedig azt jelenti, hogy hazudva Istennek az imádsággal. Nem monoton ismételgetések, nem illetlen öltözetben vagy testtartással, nem érzékiséggel ésd testiességgel, hanem a Lélek által.

IV. Az imádság vigyázása – „állhatatossággal”

Pál apostol éberségre szólít fel: „ugyanezen dologban vigyázván” (18. v.). Ebben a felszólításban az Úr Jézus tanítása visszhangzik, Aki éberségre, vigyázásra szólított fel, mivel nem lehet tudni, mikor fog visszatérni (Mk 13:33; Lk 12:37), vagy mikor támad a Kísértő (Mk 14:34-38). Vigyázni kell, mert az ördög ordító oroszlánként szerte jár (lPt 5:8), és a hamis tanítók is farkasként garázdálkodnak (ApCsel 20:29).

Az állhatatos, kitartó imádságról az Úr Jézus példázatot is mondott Lk 18:2-5-ben. A példázatban a hamis bíró az özvegyasszony kitartásáért teljesítette annak kérését. Más helyen az Úr Jézus azt mondja: „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.” (Mt 7:7) Nem hagyhatjuk abba az imádkozást, amíg választ nem kapunk. „Ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! És ne hagyjatok nyugtot néki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet e földön.” (Ézs 62:6-7)

„Az imádságban állhatatosak legyetek, vigyázván abban hálaadással.” (Kol 4:2)

V. Az imádság tárgya: „minden szentekért”, és Pál apostolért

Pál apostol maga mutatta be, hogy mit ért ezalatt. A Fil 1:3-4-ben így ír önmagáról: „Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben, mindenkor minden én könyörgésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén.”

De most, a „minden szentek” közé oda sorolja magát is. Neki is szüksége van arra, hogy imádkozzanak érette: „Én érettem is, hogy adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ismertessem meg az evangélium titkát, Amelyért követséget viselek láncok között; hogy bátran szóljak arról, amiképpen kell szólanom.” (19-20. v.)

Kétszer használja a „bátorsággal” kifejezést (παρρησία, parrésia). Ez eredetileg a görög polgárok demokratikus szólásszabadságát jelentet­te, majd olyan beszédet, amely őszinte, nyílt, világos, semmit sem titkol el, semmit sem hagy ki, hanem bátorsággal, magabiztossággal, merészséggel, rettenthetetlenséggel hangzik, különö­sen magas rangú emberek jelenlétében. Erre a bátorságra van szüksége Pál apostolnak.

Két dologért kéri, hogy imádkozzanak érette: azért, hogy világos igehirdetése legyen, „adassék nékem szó”, és azért, hogy azt bátran, félelem nélkül, adhassa tovább, „amiképpen kell szólanom”. Vannak, akik világosan beszélnek, de nem merik kimondani, amit kell, mások meg félelem nélkül prédikálnak ugyan, de üzenetük zavaros. Mindkét dolog Isten adománya, ezért Istenhez kell imádkozni. Szoktál-e imádkozni az igehirdetőkért? „Legyetek erősek az Úrban!” Az üzenet ereje, és az igehirdető bátorsága Istentől jövő adomány.

A közbenjáró imádság mások érdekében történik. Maga Pál apostol is úgy véli, hogy mások imádsága nélkül ő nem tud világosan prédikálni, és nem lesz elég bátor kimondani, amit ki kell mondania. Az érthetőségnek és bátorságnak együtt kell járnia a prédikációban. Pál nem azt kéri, hogy az efézusiak azért imádkozzanak, hogy kezéről lehulljon a bilincs, hanem hogy az Ige ne legyen bilincsbe verve. Nem azt kéri, hogy őt bocsássák szabadon, hanem hogy az evangélium terjedhessen szabadon.

Készítsünk imalistát, és imádkozzunk „minden szentekért”, kiváltképpen az igehirdetőkért. Minden imádsággal, minden időben, minden szentekért, a Lélek által... Harcoljuk meg a hitnek szép harcát az imádság fegyverével!