Ezelőtt jó harminc évvel, több hetet laktam együtt a Megyesi házaspárral, a Forajului sétányi tömbházlakásukban. Mint fiatal teológus, akkor legációs szolgálatomat teljesítettem Nagyváradon. Érthető, hogy sok időnk volt a beszélgetésekre, úgy kettesben... Napról napra egyre többet tanultam tőle abból, ahogyan mindennapjait élte, családját kezelte, és a szolgálatokra felkészült. Sajátos stílusban, közvetlen baráti kapcsolatban maradtunk. Ennek egyik gyümölcse az lett, hogy elvállalta megrajzolni imaházainkat, amelyeket aztán a négyszólamú énekeskönyvünkben kinyomtattunk. Egy immár letűnt kornak volt a tanúja és harcosa. Hű volt mindhalálig. Emléke legyen áldott!
1
Dávid miktámja. Tarts meg engem Istenem, mert benned bízom. 2 Ezt
mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen.
3
A szentekben, a kik e földön vannak és a felségesekben, bennük van minden
gyönyörűségem. 4 Megsokasodnak fájdalmaik, akik más isten után
sietnek; nem áldozom meg véres italáldozatukat és nem veszem nyelvüket
ajkaimra.
5
Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat. 6
Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem. 7
Áldom az Urat, aki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én
veséim.
8
Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök. 9
Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban
lakozik. 10 Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a
te szented rothadást lásson. 11 Te tanítasz engem az élet ösvényére,
teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.
nDávid miktámja, mint Zsolt 57. 58. 59. 60.
nKrisztusról szól, és a Krisztusban lévőkről.
nKedves nép, kedves osztályrész, kedves állapot.
I. Az Úrról – 1-2. v.
1
Dávid miktámja. Tarts meg engem Istenem, mert benned bízom. 2 Ezt
mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen.
■Az Úrral való
helyes viszony: „Én Uram vagy Te!”
■„Feletted való jóm nincsen!”
■„Tarts meg, őrizz meg!” – testőrség. Jób 7:20
■Mint pásztor a
nyájat.
■Mint kotló a
csibéit.
II. Az Úr népéről és ellenségeiről – 3-4. v.
3
A szentekben, a kik e földön vannak és a felségesekben, bennük van minden
gyönyörűségem. 4 Megsokasodnak fájdalmaik, akik más isten után
sietnek; nem áldozom meg véres italáldozatukat és nem veszem nyelvüket
ajkaimra.
■A hívőkkel és
hitetlenekkel való viszonyról van szó.
■„Szentek” –
ApCsel 9:13. 23. 43.
■„Felségesek”
- „Őfelsége”, „Nemes”, „Nemzetes”, „Főtiszteletű”, „Vitéz” – az igazi
arisztokrácia!
■„Bennük van minden gyönyörűségem.”
■A többi8ek: „Akik
más isten után sietnek” – v. 4.
■Sok bálvány = sok fájdalom: „megsokasodnak fájdalmaik”
■Nem áldozom áldozatukat!
■Nem ejtem ki
nevüket!…
III. A jelenlegi áldásokról – 5-8. v.
5
Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat. 6
Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem. 7
Áldom az Urat, aki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én
veséim.
■Jelenlegi áldások:
az örökség.
■A léviták
öröksége: az Úr. Lásd: JerSír 3:22-26 (24) – „22 Az Úr kegyelmessége az, hogy még
nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! 23 Minden reggel meg-megújul; nagy
a te hűséged! 24 Az Úr az én
örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom. 25 Jó az Úr azoknak, akik várják őt;
a léleknek, amely keresi őt. 26
Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.”
■Vándorok és
zsellérek, jövevények még az ígéret földjén is. Zsolt 39:12. 1Krón 29:15.
■5Móz 18:6. „1 A Lévita-papoknak, a Lévi egész nemzetségének ne legyen
se része, se öröksége Izráellel, hanem éljenek az Úrnak tüzes áldozatjaiból és
örökségéből. 2 Annakokáért ne
legyen néki öröksége az ő atyjafiai között: Az Úr az ő öröksége, amint
megmondotta néki.”(Józs 13:14. 33. 14:3-4.)
■minden és az Úr
nem több mint az Úr önmagában
■Ezt vallották a mártírok,
a pátriárkák
■„az Úr jobbkezem felől van”… „a Te jobbodon”…
IV. A jövőbeni áldásokról - 9-11. v.
8
Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök. 9
Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik.
10 Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te
szented rothadást lásson. 11 Te tanítasz engem az élet ösvényére,
teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.
Közel kilenc hónap szüneteltetés után újra írok. Közölni fogom majd a krasznai prédikációkat is, amiket a YouTube-on lehet majd megtekinteni, de előbb a szilágysági gyülekezetek énekkarainak első találkozójáról közlöm a videókat, három részben:
John Hagee
2013-ban írta a „Négy vérhold” című könyvét, amelyben bibliai igazságokat ötvözött
hiábavaló emberi spekulációkkal. Fő mondanivalója abból állt, hogy egy sor
közelgő ritka holdfogyatkozás összhangba kerül a zsidó ünnepekkel, amely nagy
fontosságú prófétai eseményeket jeleznek. Erre utal a könyv alcíme: „Valami
hamarosan változni fog”.
A könyvet
nagy példányszámban vásárolták meg a sekélyes hitű evangéliumi hívők, akik „az
egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint
gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük; és az igazságtól
elfordítják az ő fülüket, de a mesékhez odafordulnak”. (2Tim 4:3-4)
A könyvben
ilyen dramatikus megállapítások olvashatók:
„A világ történelme
hamarosan mindörökre megváltozik… erről beszél a közelgő négy vérhold… lesz-e,
aki meghallja?” (Kindle változat, 326-328)
„Folyasd az
olvasást, mert ez az üzenet Istentől olyan sürgős, hogy Isten szuverén módon
pontos vonalba állította a napot és holdat, hogy tetrádot alkosson, egymást
követő négy vérholdban. (Kindle változat, 498-501)
„Isten ezzel
kiált nekünk: valami rendkívüli dolog fog történni hamarosan.” (Kindle
változat, 2568-2572)
„A négy
vérhold majdnem itt van. Készen vagy-e?” (Kindle változat, 244)
Ezek a
kijelentések a következő TÉVES értelmezésre támaszkodnak:
(1) Azt
feltételezi, hogy a vörös színű holdfogyatkozás ugyanaz, mint a prófétai
kijelentés arról, amikor a nap elsötétedik, és a hold vérré változik.
„Csodajeleket mutatok az égen és a földön; vért, tüzet és füstoszlopokat. A nap
sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljön az Úrnak nagy és
rettenetes napja.” (Jóel 2:30-31. ApCsel 2:19-20) Lásd még: Mt 24:29. Lk
21:25-26. Jel 6:12-13. A valóság az, hogy a tetrádoknak és holdfogyatkozásoknak
semmi közük sincs azokhoz az égi jelenségekhez, amelyekről a próféciák
beszélnek.
(2) Azt
feltételezi, hogy az utóbbi 500 évben észlelt tetrádok, amelyek zsidó ünnepekre
estek, dramatikus események tanúi voltak, és ezért a 2014-2015-ös tetrádok is
dramatikus események tanúi lesznek. Szerinte az 1493-94-es tetrád a zsidók
Spanyolországból való kiűzetésével kapcsolatos, az 1949-50-es tetrád a modern
Izráel állam megalapításával kapcsolatos, az 1967-68-az tetrád a hatnapos
háborúval kapcsolatos. Ám ha jobban megfigyeljük, az említett események nem
estek a tetrádok idejére! Csak spekulációval hozhatók összefüggésbe: a zsidók
kiűzetése Spanyolországból 1492-ben volt, nem pedig 1493-94-ben. A modern
Izráel megalapítása 1949-ben történt, míg a tetrád 1950-ben ért véget. A
hatnapos háború 1967-ben volt, míg a tetrád 1968-ban ért véget. Tavaly a
tetrádok április 15-re, október 8-ra, az idén pedig április 4-re és szeptember 28-ra estek. Nincs
semmi bizonyíték arra, hogy ezek valami isteni jelt mutatnának. Ezek csak John Hagee
számára jelentenek természetfeletti eseményt.
(3) Azt
feltételezi, hogy Isten mennyei jellel mutatja meg a mai világnak, hogy rossz
irányba halad (Kindle változat, 1871). A valóság az, hogy nincs szükség égi
jelre ahhoz, hogy ezt megállapítsuk. Különben, Isten sehol sem ígérte, hogy
jelezni fogja, ha rossz irányba fordul a világ… Az írott Ige teljesen elégséges.
3És arról
tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.
4Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és
nincs meg abban az igazság.
5 Aki pedig
megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete.
Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk:
6Aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia,
amint ő járt.
7 Atyámfiai, nem
új parancsolatot írok néktek, hanem régi parancsolatot, amely előttetek volt
kezdettől fogva; a régi parancsolat az Ige, amelyet hallottatok kezdettől
fogva.
8 Viszont új
parancsolatot írok néktek, ami igaz ő benne és ti bennetek; mert a sötétség
szűnni kezd, és az igaz világosság már fénylik.
9Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő
atyjafiát, az még mindig a sötétségben van.
10 Aki szereti az
ő atyjafiát, a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való.
11Aki pedig
gyűlöli az ő atyjafiát, a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja
hová megy, mert a sötétség megvakította az ő szemeit.
nAzért „újabb”, mert
az első részben már elhangzott három feltételes kijelentés:
v„Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és
sötétségben járunk; hazudunk” – 1:6.
v„Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat
csaljuk meg”
– 1:8.
v„Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük
őt”
– 1:10.
nEzek a kijelentések
is igazak, de csak bizonyos feltételek mellett.
nUgyanúgy, igazak
lehetnek bizonyos feltételek mellett ez újabb kijelentések is. Melyek ezek?
v„Aki ezt mondja: Ismerem őt,
és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az
igazság.”
– 4. v.
v„Aki azt mondja,
hogy ő benne marad, annak úgy kell
járnia, amint ő járt.” – 6. v.
v„Aki azt mondja, hogy a
világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát, az még mindig a sötétségben
van.”
– 9. v.
nA három kijelentés
tehát:
vElőször az Isten ismeretére vonatkozik, amely akkor
igaz, ha megvan az Ő parancsolatai iránti engedelmességet.
vMásodszor, a Jézus Krisztusban való maradásra
vonatkozik, amely akkor igaz, ha úgy élünk, járunk, amint Ő járt, és
vharmadszor, a világosságban való életre vonatkozik,
amely akkor igaz, ha szeretjük a testvéreinket.
I. Az Isten ismerete
az Ő parancsolatainak megtartásában mutatkozik meg – 4. v.
v„Aki ezt mondja: Ismerem
őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az
igazság.” – 4. v.
nJános idejében a
tévtanítások a gnosztikusok részéről jelentkeztek, akik azt hirdették, hogy
ismerik Istent, de az Ő parancsolatait nem tartották meg.
nA Sátán
félrevezetését csodák kísérhetik. – 2Thessz 2:9-10. Mt 24:24.
nNe vezessen félre
minket senki! A kegyesség látszata lehet csak egy látszat. Egy állítás hazugság
marad, ha nincsenek ott a bizonyítékok.
nAz Isten ismerete
megváltoztatja az életet. Láthatók a gyümölcsök!
nAz Isten
parancsolatai a szeretet parancsának különböző változatai.
II. Jézus Krisztusban
maradunk, ha úgy járunk, amint Ő járt – 6. v.
v„Aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia,
amint ő járt.” – 6. v.
nMegmaradni Benne – 2:6.
nMegmaradni a világosságban – 2:10.
nMegmaradni a keresztyének közösségében – 2:19.
nMegmaradjon az evangélium bennünk – 2:24.
nMegmaradni az Atyával és a Fiúval való közösségben – 2:24.
nMegmarad bennünk a kenet – 2:27. Megmaradni
Istenben.
n„Amint Ő járt” – Hogyan járt/élt Jézus?
vLemondása
vEngedelmessége
vSzeretete
vSzolgálata
vIgazsága
III. Akkor vagyunk a
világosságban, ha szeretjük testvéreinket – 9. v.
v„Aki azt mondja, hogy a
világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát, az még mindig a sötétségben
van.” – 9. v.
nTestvéreink
szeretése tükrözi az Isten iránti szeretetünket.
nA szeretet nemcsak
szép szó. Cselekedetben nyilvánul meg.
-
A BLOG is egyféle szószék: itt is megoszthatom Isten igéjét és magamat olvasóimmal. De nemcsak gondolatok közlése ez, hanem kapcsolatteremtés: ezért, időnként jó, ha visszajelzel! Azokat kívánom közel engedni magamhoz, akik az Úr ügyét és szolgáit szívükön hordják. A blogban vállalt nyíltság feltételezhetően megelőzi majd a gyanakvásokat...
Prédikáljon tehát nemcsak a szavam, hanem az életem, a házasságom és a családom is! „Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé!” (1Kor 11:1)