2007. május 6., vasárnap

A hit hangjai - CD

Reggel Brassóba mentünk a székelyföldi Vasárnapi Iskolai Tanítók gyűlésére. Korán megérkezett Bondor Timea Szászrégenből, majd Nyárádgálfalvára mentünk, ahol csatlakozott hozzánk Nyárádmagyarósról Kádár Ibolya és Kisadorjánból Győrfi Márta. Úgyhogy telt kocsival érkeztünk meg 10:00 órára a brassói imaházhoz.
Azon kívül, hogy beszélgethettem Mike Józseeffel, hasznosnak találtam az iroda csendjét, ahol azon elmélkedhettem, hogyan igazolhatnám, hogy a próféták nem tartoztak a kultikus személyzethez Izráelben, mint például a papok? Ugyanis a próféták nem a törvény tanítói voltak, hanem annak helyreállítói. Nem új tanítások hirdetői, hanem a régi megreformálói.
Késő délután érkeztünk haza, miután a vasárnapi szolgálatokra készültem, közben a zilahi Ifjúsági Konferencia koncertjét néztem, hallgattam, és a Veress Efraim prédikációját. Holnap négy szolgálat vár rám (itthon kettő, Bonyhán és Fintaházán).
Elkészült A hit hangjai CD-s változata, amit a jövő héten bemutathatok az Ének-zenei Bizottságnak.

3 megjegyzés:

krisztina írta...

Hol találhatnám meg azt a listát,amin le van írva a régi és az új Hit hangjai kezdő sorai közti különbség?

Borzási István írta...

Ide másolom (talán innen is kiolvasható):

Régi kezdősor Új kezdősor – „A hit hangjai”

A gecsemánéi kertből A bús gecsemáné kertből 5
Ajánljad a te utad Hagyjad a jó Istenre* 242
Aki nékem megnyíltál Aki értem megnyíltál* 25
A Krisztusért értéktelen A Krisztusért kár és szemét 27
A Krisztus feltámadott! Krisztus, ím, feltámadott! 420
Aki nékem megnyíltál Aki értem megnyíltál* 25
Alázz meg, ó, Uram Alázat, Uram, hadd lakjon 28
Angyalok nyelvén beszéljek Angyalok nyelvén szólhatok 40
Azon épül szilárd hitem Az örök sziklán áll hitem* 66
Az Úr éjfélkor jönni fog Az Úr éjfélkor érkezik* 70
Az Úr Jézusnak tárd ki ma Az Úr Jézusnak még ma tárd ki* 73
Az Úr szent Bárányára Az Isten Bárányára* 64
Áldunk ó, Isten Nagy Isten áldunk* 538
Áldjátok az Urat hálálva Az Úrhoz szálljon fel* 72
Áldjad az Urat a dicsőség Áldjad én lelkem* 90
Áldjuk Jézus szeretetét Áldjuk Jézust hálás szívvel 97
Bátran, bátran, keresztyének Küzdjünk bátran, keresztyének 435
Barátomnak véres szenvedése Jézusomnak kínjait, ha* 373
Bölcs Isten, mi vagyok én? Isten, ó, te bölcsesség* 313
Csodálatos nagy kegyelem Az Úr irgalma végtelen* 71
Dicsérd az Urat a hatalmas Dicsérd én lelkem az Atyát* 140
Dicsérjük lelkesen Mi áldjuk boldogan 493
Dicső király az én Megváltóm Az én dicső királyom Jézus 59
Dicső királyod jő, Sion Ó, Sion, ím jő Királyod* 624
Egy dicsérő ének zendül Hálaének hangja zendül 266
Egyesítsük szíveinket Isten szívén megpihenve* 319
Egykor holt voltam Egykor a bűnben holt voltam 160
Eldőlt a szívemben Szívemben eldőlt 688
Előttem tárva egy kapu Ím, tárva egy dicső kapu 335
Egy dicsérő ének zendül Hálaének hangja zendül 266
Egy drága kincsem van nekem Oly drága kincsem van nekem 568
Eldőlt a szívemben Szívemben eldőlt 688
E világba jött fényesség Te égből jött nagy fényesség* 700
Ez életben oly nehéz a küzdelem E földön lenn oly nehéz a közdelem 153
Ébredjetek, hív a szózat Ébredj alvó, hív a szózat 181
Életünk ideje repül Az éltünk ideje repül 57
Én ismerek egyet Én ismerem Jézust* 195
Énekeld nékem egyszer még Zengjen örömmel énekünk 769
Fel, mert az éj fog jönni Fel, mert közelg az éjjel* 214
Fel evangélisták Krisztus munkatársi* 423
Fogadd éltem, Jézusom Itt az éltem, Jézusom* 324
Gyarló vagyok, eszemhez fel sem ér Gyarló vagyok, kegyed nem értem én 231
Gyújts fel tüzeddel Gyújts égi lángot* 234
Ha alkonyul a nap sugára Ha alkonypír bíborba vonja 238
Ha az Úrnak trombitája Égi trombiták, ha zengnek 191
Habár úgy is látszik néha Még ha úgy is látszik néha 488
Ha Megváltónk, mint Királyunk Hogyha Jézus, nagy Királyunk 238
Halld, az angyali kar zeng Halld, mint zengi angyalhírnök 252
Halld meg Urunk, esdünk Hozzád Istenünk halld meg hő imánk 321
Ha zúg az Úrnak Lelke Ha zendül az Úr Lelke 265
Háláld az Urat, mert Ő kegyelmes Adj az Úrnak hálát 8
Hogyan fogadjalak be? Hogy fogadjalak téged?* 285
Hogy van a régi ige? Mit mond a régi Ige? 528
Hozzád kegyelmes Istenem Feléd, kegyelmes Istenem* 210
Igaz, hogy Jézus értem halt Mily nagy csoda 501
Isten kegyében nem tudom Én nem tudom mért lett enyém 202
Isten küldte szent Fiát, Jézust Istentől jött e földre Jézus 314
Isten szeretet, váltságot szerzett Szeret az Isten* 682
Istenünk jelen van Itt van Isten köztünk* 328
Ím, ma az egész égbolt Ó, nézd a tiszta égbolt 621
Járom a Jézus lábnyomát Járok a Jézus lábnyomán 337
Jertek, gyermekek, mindnyájan Fel gyermekek, mind jöjjetek 212
Jehova Úr, dicsérjed Őt Az Úr nagy Isten, dicsérd Őt! 77
Jézus kopog a szíveden Jézus zörget a szíveden 388
Jézusom, én érettem Énértem, jó Megváltóm 197
Jézusom, én követlek Jézus, nagyon szeretlek 370
Jézus, te vagy az éltem Te életadó élet 702
Jövel az élet vizéhez Jöjj ma az élet vizéhez 404
Jöjj szívem Jézus sebéhez Szívem, jöjj az Úr sebéhez 689
Közelb hozzád, Uram Hadd menjek, Istenem* 240
Legyen szívünk vidámsággal Legyen szívünk mindig vidám 438
Legfőbb öröme éltemnek Legfőbb vágya életemnek 439
Lélek, Golgotára menj Lelkem, nézd a Golgotát 449

Borzási István írta...

(előbbi folytatása)
Majd, ha általlépünk egykor Majd, ha átkelünk mind egykor 456
Meddig kínáltatod magad? Ó, meddig várjon rád Urad? 609
Megváltónk lábához ült le Mária Jézus lába mellé ült le Mária
Menváram énnékem az Úr Az Úr menváram énnekem 76
Messze, fenn egy hegyen Messzi hegytetőn fenn 490
Még mostan hangzik folytonost Még egyre hangzik folytonost 484
Minden javadra válik Minden a javadra lesz 510
Mint sugárzó hajnalcsillag Miként fényt vet hajnalcsillag 495
Mint szarvas hűs vízforrásra Mint szarvas a hűs forrásra 524
Mily boldog érzet tudni azt Mily boldogság, hogy szívemben 496
Mily kedves a Te lakhelyed Hajlékod, égi nagy Felség* 244
Mily örömérzet Mily nagy boldogság 500
Mindezeknek meg kell Krisztust váró lelkek, kik* 427
Míg Jézus bennem él Míg Jézus él bennem* 530
Mondjátok, meghalt-e az Úr Mondjátok, tényleg értem is 532
Mondj hálát Istennek Adj hálát Istennek 11
Most, midőn az ifjúkorban Míg az ifjú évek folynak 529
Nem lesz soha szebb örömhír annál Nincsen ennél drágább hír a földön 561
Nem vezérled-e bárányod? Jó Pásztorom, terelgesd bárányod 391
Neked, Jehova, éneklek én Nagy Isten, Néked zeng 544
Ne rettegj, bármi sújt téged Ne rettegj, akármi sújt téged 556
Onnan a fény és öröm szent honából Onnan a fény, öröm drága honából 574
Ott künn az életnek országútján Küzdelmes útjain az életnek 434
Ó, csodás kegyelem Ó, drága kegyelem 585
Ó, fej vértől átázva Ó, megsebzett Krisztusfő* 611
Ó, győzedelmes, nagy Felség Ó, győzelmes, nagy Királyunk 588
Ó, győztes Fő Ó, győztes Úr, Te* 589
Ó, hála az Úrnak Az Úr legyen áldott* 74
Ó, Jézus, kedvesb vagy nekem Ó, Jézus, drágább vagy nekem 594
Ó, Jézusom, Tehozzád sietek Drága Jézus, Tehozzád sietek 148
Ó, mily boldog ember Boldog minden ember 120
Ó, mily öröm az nékem Ó, mint örül a lelkem 619
Ó, mily szép Istennek hajléka Ó, mily szép az Úrnak hajléka 618
Ó, nagy reggel, melyre földünk Fénnyel teljes reggel támadt 222
Ó, ne menj előlem, Jézus Ó, ne hagyj magamra, Jézus* 620
Ó, Ő vezet, az égi szó Az Úr vezet, mily szent tudat 83
Ó, vajha immár tüzed égne Ó, Uram, bárcsak tüzed égne 631
Öröm, öröm, ó, drága, kedves hír Mily nagy örömet, drága kedves hírt 502
Ragyog jobb honunk a távolból Égi hon fénye int már felénk 188
Serkenj fel, első tanúk lelke Ébredj, bizonyságtévő Lélek* 182
Sion őre, lépj most hittel Krisztus egyházának őre* 419
Szent kezed ha érint Kezed, ha megérint 412
Szeretet, szeretet, hol vagy elrejtve Ébredj újból lángra első szeretet* 184
Szeretnéd levetni bűnterhedet? Vágyod-e elhagyni bűneidet? 748
Szeretnék Jézus olyan lenni, mint Te Szeretnék Jézus folyton Veled járni 685
Tarts meg Uram, Jézus, engemet Tarts meg engem, Uram, Jézusom 696
Társaim, most a szent munka vár Jertek mind társaim 344
Távozzál a bűntől Távozz minden bűntől 697
Terjeszkedj Isten szava Isten szava, terjedj szét* 317
Testvéreim, itt a parton Testvér, várjunk itt a parton 709
Téged szeretlek, Megváltóm Úgy szeretlek, hű Megváltóm 730
Ti angyalok, Jézus Nevét Zengd Jézus Nevét, zengd világ* 766
Tied az ország, Jehova Nagy Isten, ég és föld Ura* 539
(folytatás)
Trónod elé járulunk Dicstrónod elé járulunk* 146
Tudom, az én Megváltóm él Én jól tudom, Megváltóm él* 199
Uram, segíts meg, hogy szívem Ó, Uram segíts, hogy szívem 634
Uram, hallom, akarsz adni Ó, Uram, Te készülsz adni 632
Utánam, Krisztus így kiált Ki utánam jön, szól az Úr 418
Utunk Atyánkhoz érkezik Az út Atyánkhoz érkezik 84
Üdvteli érzet Mily üdvös tudnom* 506
Vándorutam álmodozva járom Vándor utam roskadozva járom 752
Végy időt imára Szánj időt imára 658
Vigyázz szívem nagyon Ó, szívem, jól vigyázz* 626
Zengjél nagy örömmel Zengj az Úrnak vígan 768