A vezető ember

AZ ELÖLJÁRÓK JELLEMVONÁSAI
1Kor 11:1 – „Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé.”

Amit most mondani szeretnék, úgy általánosan minden hívő emberre vonatkoztatható, de most sajátosan a gyülekezet elöljáróiról, a vezetőkről lesz szó. A vezető jellemvonásait szeretném a Biblia alapján körvonalazni.
Négy csoportba próbálom sorolni a jellemvonásokat. Először, hogy a vezetőnek lelki látása van az Isten országára nézve, vagyis célja van, amiért küzd, amiért ha kell nagy áldozat meghozatalára képes. Ennek érdekében vállalja a kezdeményezés kockázatát, ami a vezetőket jócskán megkülönbözteti azoktól, akik nem kezdeményeznek. Harmadszor, az elöljárót az jellemzi, hogy mindig csapatmunkát végez. Először a fiatalokat szedi össze, de a munkát összehangolja a gyülekezet többi vezetőivel és szolgálattevőivel is. A csapatmunka végzésére külön képessége van. Végül, arra kívánok rámutatni, hogy a vezető ember nem tökéletes, de fejlődik. Növekszik a többiekkel együtt a lelkiekben és az ismeretben.

I.
Mindenekelőtt tehát azzal kell kezdenem, hogy a vezetőnek Istentől kapott lelki látása van, más szóval célja van, amiért küzd, és ezért nagy áldozat meghozatalára képes. Nem azt mondtam, hogy céljai vannak, hanem azt, hogy célja van: egy célja van. A többi céljai mind ennek az egynek vannak alárendelve!
A vezető embereket az különbözteti meg a többiektől, hogy világos mennyei, lelki látásuk van, vagyis többet látnak, mint a többiek. A csoportban sokan csak az eseményeket látják, kevesen vannak, akik rálátnak azok okaira és következményeire. Nos, a vezetőnek rálátása van, nagyobb horizontot néz, többet lát és ért, mint a többiek.
Az a cél, amiért a vezetőnek küzdenie kell, az a misszió. Missziónak nevezzük azt a hivatást, azt a küldetést, amely Isten országának terjesztését segíti elő, mások megmentését, a közösségbe való felelősségteljes beépülését és misszióra való nevelését. Ilyenképpen, a vezető főképp a misszióra összpontosít, erre készül, és erre készít másokat is. A misszió a célja, amiért kész áldozatot hozni.
Baj az, ha a vezetőnek egyéni céljai vannak. Például saját jövőjét próbálja kovácsolni, vagy egyéni ambícióit próbálja kivitelezni. Ezek mind méltatlan célok. Csak az Úrnak való szolgálat, a misszió éri meg az áldozatot. Az is baj, ha nincsenek céljai, ha nem lát túl a láthatókon. Ilyenkor öncélúvá válik az ifjúsági együttlét, és hamarosan a gyülekezeti összejövetel is.
Van, amikor a cél érdekében elnézőnek kell lennie, máskor pedig szigorúnak: nem szidni azokat, akik nincsenek jelen, és nem dicsérni önmagát... Ha mégis így van, akkor ez méltatlanná teheti őt a szolgálatra.

II.
Másodszor, a vezető vállalja a kezdeményezés kockázatát. Azért kockázat ez, mert fennáll a csőd lehetősége: nem minden kezdeményezés jár sikerrel. De akkor is érdemes kezdeményezni, mert a tétlenség mindig sikerrel jár! Aki nem tervez semmit, azt meg is fogja valósítani!
Kezdeményezni kell! Ki kell próbálni új módszereket, be kell járni új területeket! Mindent megpróbáljatok, ami jó azt megtartsátok! (1Thessz 5:21) Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek! (1Thessz 5:22) Őszintén szembe kell nézni a kérdéssel, hogy közelebb vitt-e a célhoz az, amit tettél? A célt soha nem szabad szem elől téveszteni!
Úgy kell kezdeményezni, hogy a vezető bizalmat élvezzen a gyülekezetben. Ezt a bizalmat néha megelőlegezik számára, máskor ő előlegez bizalmat másoknak. De az is megtörténik, hogy nem értik meg, és ilyenkor vállalnia kell a megnemértést. Ha konfliktusba kerül, azokat bölcsen kell kezelnie. Nem mindenki tudja kezelni a konfliktusokat, mert személyes sérelemként fogja fel a kritikákat... Pedig a kritika mindig jól fog, ha személyedet függetleníteni tudod az ügytől, és meg tudod állapítani, hogy most az ügyet éri a támadás, vagy téged. Pál apostol nem törődött magával addig, amíg ellenségei Krisztust prédikálták. Nagyvonalú volt.
A vezetőt úgy lehet elképzelni, mint egy jégtörő hajó orrát: ez a legkeményebb rész, és ez töri az utat a hajó többi részének. De csak akkor van értelme, amíg a hajó szolgálatában áll. Elöl megy, és az iránytűt követi. Magával viszi a hajót. Ha azonban tévelyeg, akkor ott fagynak meg mindannyian az északi sarki hidegben!
A kezdeményezéshez tudni kell tervezni és szervezni, döntéseket hozni, és összefogni a csapatot. Akkor fogod elérni a célt, ha úgy mutatod be, hogy azt követni lehessen.

III.
Tehát: céltudatosság és kezdeményezés. Most következik az, hogy mindezt csapatmunkában kell megvalósítani. Pál apostolnak missziós rohamcsapata volt, és mozgósítani tudta a tagokat a misszió érdekében. A küldetés, a misszió a helyi gyülekezetben vagy azon kívül úgy valósul meg, ha rendezzük sorainkat.
A csapatmunka érdekében le kell mondani a kicsinyes, előítéletekkel teljes véleményekről. Mindenkit a szerint kell kezelni, amennyit személyesen ér. Nem a múlt vagy a mások véleménye kell meghatározza a viszonyokat.
A csapatban a vezető akár akarja, akár nem, példát mutat. Ő lesz a mérce, és követni fogják. Ez így történik a vezetőkkel általában. Ha jó példa, akkor érdemes követni, és méltó követőket, tanítványokat nevel. Ha rossz példa... jaj, erről jobb ha nem beszélünk!
A csoportban mindig vannak különbségek. Ezeket tudni kell áthidalni, összehangolni. Különbségek lehetnek az idősebbek és a fiatalabbak között, és a vezető ilyenkor a moderátor és a biztonsági szelep szerepét tölti be. Tudnia kell, hogy az ostor rajta csattan, amikor ütnek. El kell bírnia az ilyesmit... Akkor is elől megy, és mutatja az utat. Ha ilyenkor rossz példa lesz, ne csodálkozzon a következményeken.
A csapamunkában tudni kell dicsérni is, inteni is. Hol erre van szükség, hol arra. A csoporttársakat motiválni kell, de csak akkor lesz képes erre, ha ő is motivált: tudja, mit miért tesz. Lelkigondoz is egyben, és állandóan kapcsolatban van a többiekkel. Hógat és nógat. Kommunikál és kapcsolatokat ápol a cél érdekében.

IV.
Befejezésül: a vezető nem tökéletes, de fejlődik.
Az egy helyben állót nem lehet követni, legfeljebb mellé lehet állni. A vezető nem egy helyben topog, hanem halad előre. Fejlődik.
Egyrészt mindig meg van elégedve önmagával: a kinézésével, a testmagasságával, a képességeivel, a környezetével. Sajnos, manapság az emberek többsége elégedetlen önmagával: az orrával, az ajakával, a haja színével, a szemével, a fogával, a fülével, a lábaival, a bőre színével, a képességeivel, a barátaival, a szüleivel, a rokonságával... Ilyenkor túlzottan visszahúzódó, hiányzik a véleménymondáshoz szükséges bátorság. Ezzel ellentétben, vannak, akik az öndicséret mesterei lesznek. A vezető kell lássa ezeket a csapdákat!
Másrészt, ő soha nincs megelégedve önmagával, mert megtérése után elkezdődött benne egy folyamat, amely több türelemre, több áldozatra, több szolgálatra, több szeretetre, több buzgóságra, több önmegtagadásra készteti. Nem tökéletes, de fejlődik. Megelégedhet-e egy vezető ember azzal, hogy mennyire ismeri a Bibliát? Menyit imádkozik? Mennyit szolgál? Soha! Úgy lehet jártas és tapasztalt, ha állandóan fejleszti magát. Másokat is segít a növekedésben, hogy megtalálják feladatukat, felkészüljenek és helytálljanak abban.
Mindent összevetve, tehát, a vezető egy egyedülálló személyiség, de nem furcsa ember. Egy lelki ember, de nem álszent, egy szabad ember, de nem féktelen. Megvannak a maga korlátai, és azok tudatában úgy végzi a szolgálatát, hogy nem önmagára néz, hanem Jézusra. Nem mondja azt, hogy azért nem megy, mert nincs kedve, mint Jónásnak. Azt sem, hogy nem tud beszélni, mint Mózes. Azt sem, hogy túl fiatal vagy, mint Jeremiás. Azt sem, hogy túl öreg, mint Ábrahám. Ő látja a szükséget, és kész a szolgálatra. Isten nem kéri tőle azt, amije nincs. De amije van, azt elkéri mind. És így tudja megáldani.
Mondjuk együtt Pál apostollal: "Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé!" Ámen.