Bocsánatkérés

Májusban írtam a goroszlói mennyegzőről, ahol igehirdetéssel szolgáltam.

Bocsánatot kérek azért, hogy írásommal támadási felületet adtam a család tagjainak, és voltak, akik ezt ki is használták. Főképp Katalint és édesanyját, Esztert okolták a történtekért. Mert hát ugye, nem mindenki olvassa a bolgomat jóindulattal...

Meg vagyok győződve, hogy a Békefi család nem akart rosszat azzal, hogy egy búcsúistentiszteletre vágyott. Én se akartam ártani részvételemmel, hanem inkább segíteni. Talán segítettem is. Az ifjú párt, a gyülekezetet és a lelkipásztort próbáltam segíteni, áthidalva egy számukra nehéz kérdést. Úgy vélem, hogy részvételemmel nem követtem el bűnt: hacsak Isten igéjének hirdetése nem számít annak... Mint idegen, de aki a gyülekezetet és a fiatalokat szeretettel karolja fel, megoldást próbáltam adni a helyzetre, és ez nagyrészt sikerült is. Sajnálom, hogy a történtek után a hullámok nem csitultak, és van, aki írásaimat nem a jóra használja fel.

Az, hogy az esetet részletesen közöltem májusban, annak nem oka, hanem célja volt. Sokaknak hasznára is vált, ahogyan a visszajelzésekből ezt meg lehetett állapítani. A kérdést szükséges is volt végigtárgyalni, mert a tájékozatlanságot csak így számolhatjuk fel. De ezzel semmiképp sem a családtagoknak akartam nehéz napokat vagy éjszakákat okozni! Aki mégis azt tette, annak saját bűnéért kell majd felelnie. Mindannyiunknak felelnünk kell majd gondolt, mondott vagy leírt szavainkért. Az Úr legyen irgalmas hozzánk!

A goroszlói testvériség megosztottsága nem ezzel kezdődött, és ezzel nem is ért véget. Azt csupán a szeretet, az egymás befogadása, az őszinte alázat és megtérés oldhatja meg. Jó lenne, ha elfelejtenék, mi hátuk mögött van, ami pedig előttük van annak nekidőlve, célegyenest igyekeznének a Krisztus elhívásának jutalmára! Ehhez kívánom számukra Isten kegyelmét!