Régi szép idők

Azokra az időkre emlékszem vissza, amikor még otthon laktunk a szülői háznál, szüleinkkel és nagyszüleinkkel együtt. Édesapám minden vasárnap el volt foglalva az énekkarral (vagy zenekarral), tartotta az énekórákat, kottázott rendületlenül. Abban az időben minden éneket kézzel írtak. Nálunk az volt a gyakorlat, hogy minden szólam négyhangra kottázott példányból énekelt. Úgyhogy volt kottáznivaló elég... Aztán egyéb gyűlések is rendre sorra kerültek vasárnaponként, az istentiszteletek előtt vagy után. Így történt, hogy a vasárnapi ebédhez édesapám általában késve érkezett haza az imaházból, gyorsan felhörpintette a levest, bevágta a második fogást, és mindjárt ment is vissza, énekórára. A megszokott vasárnapi programra édesanyám csak azt szokta mondani: "apátoknak hosszabban prédikálnak!"
Ez visszahagzik előbbi bejegyzésemben, amikor a radnótra ment misszióscsapatról megjegyeztem: "hosszan prédikáltak nekik". Vagyis, szent dolgokkal voltak elfoglalva és a hálaadó ünnepen több mindenre sor kerülhetett, ami időigényes volt. Hiszem, hogy mindaz Isten dicsőségét szolgálta.
Áldott legyen érte az Úr!