2Móz 20:4-6 - "Ne készíts bálványt!"

Ötnapos távollét után újra itthon (?) vagyok. (Perecsen után két napot Nagyváradon töltöttem a Teológiákoan, majd kétnapos zeneügyi bizottságunk volt Zilahon).
Remélem, hogy sokak számára nem mondok újat azzal, hogy a vasárnap délutáni igeszakaszokra (a tízparancsolatról) egy-egy igehirdetés található az Szövetség honlapján...
http://www.magyarbaptista.com/magyar/index.php?option=com_content&task=view&id=157&Itemid=58
A január 13-i délutáni ige a második parancsolatról szól:

A második parancsolat: „Ne készíts bálványt!”
2Móz 20,4-6

Gondolom hasznos lesz, ha megemlítem, hogy a Tízparancsolat két kőtáblára volt írva. Az első táblán voltak azok a parancsolatok, amelyek az ember Istennel való kapcsoltát szabályozták, a másikon az ember embertársával való kapcsolatát. A második tábláról gyakran hallani idézeteket, de az első tábla parancsolatai szinte ismeretlenek. Pedig ezek nincsenek egymástól függetlenítve! Az Istennel való kapcsolatunktól függ az, hogyan viszonyulunk az emberekhez.
Isten nem azzal kezdi, hogy ne paráználkodj, ne lopj, ne ölj... hanem azzal, hogy „Én vagyok az Úr, a te Istened”. Ebből ered például a második parancs, hogy nem készíthetsz bálványokat magadnak. De a többi is mind szorosan kapcsolódik az előbbiekhez: meg kell szentelned az Ő nevét, az Ő napját. Aztán ha Istennel helyes kapcsolatban vagy, akkor szinte magától érthető a többi, ami a második táblán volt.
Sokan szigorú tiltásokként érzékelik a Tízparancsolatot, és ezért erős ellenszenvük van mindenféle parancsolgatásra. Az ilyenek szokták emlegetni, hogy „nekem ne parancsolgasson senki”! Szeretném elmondani, hogy itt egyáltalán nem erről van szó. Egészen más az, ha kiírják az ajtóra, hogy „Dohányozni tilos!”, mintha egy dohányzó fiatalember nagyon szeretne együtt dolgozni édesapjával, és a műhelyajtóban szépen megegyeznek: „Jól van fiam, de ha velem akarsz dolgozni, akkor ugye nem dohányzol...” Ugyanis az együttmunkálkodás, a közösség követeli meg ezt, és az engedelmesség lelkülete a mérvadó.
Izrael együtt akart járni Istennel. A Sinai hegyen szövetségre lépett Istennel. A Tízparancsolat táblái a szövetség táblái voltak. Nem Isten erőltetett követelményei ezek, hanem Izrael önkéntes vállalása. Mivel Istennel szövetségre léptek, ezért ők többé nem paráználkodhatnak, nem lophatnak, nem ölhetnek, nem csalhatnak, és főként nem imádnak mást, csak az Urat. A Vele való kapcsolatból ered a tíz ige, ami nem az üdvösségre vezető út, hanem az Istennel való együttjárás tíz igéje.
Úgyhogy nem a bosszantásunkra adattak ezek a parancsolatok. A gépkocsivezető sem bosszankodik, amikor számtalan irányítótáblával meg közlekedési rendszabállyal találkozik, sorompóval, kötelező elsőbbségadással meg a villanyrendőr piros lámpájával. Tudja, hogy azok védelmére vannak felállítva. Ha élni akar, azokat figyelembe kell vennie. Isten is így tett: azért adta a tíz igét, hogy Izrael élhessen, még akkor is, ha a mindenható Istennel jár.
A második parancs tartalmazza a bálványimádás tiltását, beszél Isten igazságos ítéletéről és Isten végtelen hűségéről.

I.
A bálványimádás tiltásáról van tehát mindenekelőtt szó. „Ne csinálj magadnak faragott képet, sem semmi hasonlót azokhoz, amit az égben, a földön vagy a vizekben látsz, ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én Él Qánná, féltőn szerető Isten vagyok.” Íme, az Úr, a te Istened kizárólagos jelleggel lép fel: nem oszthatod meg szíved mással, az csak az Övé lehet, csak az Urat a te Istenedet imádhatod, és csak neki szolgálhatsz. (Mt 4,10/b).
Szükséges egy kis történelmi áttekintést tennünk. A bálványimádásnak szomorú története van.
Izrael népe már ott a pusztában borjút öntött aranyból és imádta azt. A bírák ideje alatt valósággal virágzott a bálványkultusz. Hol Kánaán isteneit, hol a moábiak, az ammóniak isteni előtt hódolt. Aztán különösképpen Szíria Baál és Astarót istenpáros kultusza honosodott meg a választott nép között. Akháb Damaszkuszból küldte el az ottani bálványnak emelt oltár rajzát, melyhez hasonlót aztán a Jeruzsálemi templom előtt építtetett. Jeremiás hiába feddi a népet és az elöljárókat bálványimádásukért, azok továbbra is a bálványokat szolgálták. Abban az időben Jeremiás próféta ezeket mondta a bálványokról: „A népek bálványai csupa hiábavalóság, hiszen az erdő fájából vágják azt. Ácsmester kezei készítik bárddal. Ezüsttel és arannyal megékesíti azt, szegekkel és pörölyökkel megerősíti, hogy le ne essék. Olyanok, mint az egyenes pálmafa és nem beszélnek. Viszik, hordják őket, mert mozdulni nem tudnak. Ne féljetek tőlük, mert nem tehetnek rosszat, de jót tenni sem képesek. Nincs Hozzád hasonló, Uram. Nagy vagy és nagy a Te neved a Te hatalmadért. Ki ne félne Téged?” (Jer 10,3-5) Más helyen semmiségeknek, hiábavalóknak és ugorkaföldön levő madárijesztőknek nevezi a azokat. Mennyire igaza volt!
De jöjjünk kissé közelebb. A reformációt is bálványimádás robbantotta ki, az amulettek, kis szobrocskák, ereklyék, képek tisztelete, a szentek imádata és a Mária-kultusz. A teremtmény tisztelete a Teremtő helyett. Persze, még ma is hallani olyan bizonyságokat, hogy az én imádságomat Szent Antal vagy Szent Péter meghallgatta, mintha ilyen megtapasztalás igazolná a hozzájuk való imádságot. Jeremiás könyvében is beszél a nép olyat, hogy „amíg az ég királynéjának ital- és ételáldozatot vittek, addig beteltek kenyérrel, jó dolguk volt és semmi rosszat nem láttak. Mióta ezt nem teszik, szükség, fegyver és éhség miatt emésztetnek.” (Jer 44,17-18) Azonban Jeremiás világosan rámutatott bálványimádásuk gonoszságára, arra, hogy a megtapasztalásuk téves istenképeket alkotott számukra. A vallásnak, az Istenhitnek sohasem a megtapasztalásra kell épülnie, hanem a kijelentésre. Ez alkalommal magára a Tízparancsolatra.
„Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem, ne imádd és ne tiszteld azokat. Sem semmi hasonlót, amit a földön, az égben vagy a vizekben látsz.” Arról van szó, hogy ne próbáld magadnak elképzelni Istenről. Hitben járunk, nem látásban. Ne próbáld megformázni, lerajzolni, leírni Azt, akit nem foghatnak be az egeknek egei. Ne helyettesítsd Őt valami mással, amely csak halvány utánzata lehet az igazinak. Ne legyenek bálványaid!
Erre lehet, hogy azt válaszolod, hogy nincsenek! Hát, lehet, hogy nincsenek Ozirisz meg Baál szobraid, Molok, Kámós, Dágon, Apolló, Aphrodité előtt nem áldozol, de mégis lehetnek bálványaid, amolyan modern bálványaid. Ilyen bálvány lehet a szenvedélyed, a TV, a sport, a magyarok istene, vagy egy személytelen hamis isten-képzelet. Az Úr helyét elfoglalhatja az élettársad, a gyermeked, a diplomád, az Éned és a pénz. Régtől fogva gyártja az újabbnál újabb bálványait az ember! Talán te is ezt teszed? Most gondolj arra, Isten mindent látó szeme mit talál a szívedben, a házadban, a szobádban? Ki az, mi az, akinek szolgálsz? Ha bálványra találtál, akkor szenteld oda magad újra Istennek, mondd el Neki, hogy csak az Urat a te Istenedet akarod imádni és csak Neki akarsz szolgálni!

II.
Másodszor Isten igazságos ítéletéről beszél a második parancs. Azt mondja. „megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek, de irgalmasságot cselekszem ezer íziglen azokkal, akik engem szeretnek és az én parancsolataimat megtartják”.
Sokan azt mondják, milyen borzasztó, Isten megbünteti az atyák vétkét a fiakban. Miért kellene nekem szenvedni azért, hogy nagyapám bűnös volt? Mások mentegetik Istent. Azt mondják, hát nézd meg az arányt: három vagy négy az ezerhez. Ha negyven évet számolsz egy emberöltőre, akkor az negyvenezer év. Még negyedrésze sem telt el Isten irgalmasságának...
De azt hiszem, nem kell sem vádolni sem mentegetni Istent. Sokkal mélyebb dolgokról van itt szó. Arról, hogy egy gyermek növekedését, fejlődését meghatározza az otthon légköre. Az otthoni élete kihat azután beszédjére, viselkedésére, kapcsolataira... Persze, van személyes felelősség is, hiszen Isten mindenkit személyesen fog elszámoltatni, mindenki a maga bűnéért fog bűnhődni, de az is igaz, hogy a szülők élete és példája a koporsóig végigkísér.
Egy ember élete legfeljebb addig tart, míg meglátja unokáit, esetleg dédunokáikat is: harmad- vagy negyedíziglen... Bűnei ilyen hosszan, egész életre szólóan kihatnak. És nemcsak őt fertőzi, hanem környezetét is! Mintha állandóan hordozná a felírást: vigyázat, fertőzésveszély! Mert aki otthon erkölcstelenséget látott, csúnya beszédet hallott, az könnyen meglehet, hogy ugyanazt fogja gyakorolni felnőtt korában.
„Meglátogatom az atyák vétkét a fiakban” - mondja az Úr. Ez Isten igazságos ítélete. De Isten látogatása nem mindig negatív. Meglátogatta Sárát, hogy ígéretét beváltsa és megszületett Izsák. Ruth 1. részében Isten meglátogatta az Ő népét, hogy adjon nekik kenyeret. Az atyák bűnei által is Isten kegyelme szól hozzánk! Ha Isten meglátogatja a fiakat, azért teszi, megtérjenek, Hozzá jöjjenek, hogy a bűn fertőzéséből kigyógyulhassanak, megtisztulhassanak és Vele közösségben élhessenek.
Sajnos, hogy gyakran épp az ellenkezője történik, mivel a bűn ragályos, hódít, fertőz. Kisiskolás koromban ha rácseppent a tinta a lapra, átütött a második és harmadik lapra is... Az nem elég, ha te megtisztultál: munkálkodnod kell azon, hogy környezeted is megtisztulhasson. Ézsaiás érezte, hogy nemcsak ő tisztátalan ajkú, hanem ugyanilyen nép között lakik. Dávid bűne kihatott másokra is. De az is igaz, hogy Jákóbért Isten megáldotta Lábánt is. Jézus Krisztusban pedig mindannyian áldást örököltünk, és arra hivattattunk, hogy ítélet helyett áldást örököljünk ezer íziglen! Milyen nagy kegyelem ez!
Az Ószövetség azzal fejeződik be, hogy Illés újra eljön, hogy „az atyák szívét a fiakhoz fordítsa s a fiak szívét az atyákhoz”. Isten azt akarja, hogy a nemzedékek között harmónia legyen ne szakadék, hogy áldást örököljenek, ne átkot.

III.
Mert harmadsorban Isten végtelen hűségét jelenti ki a második parancs: „irgalmasságot cselekszem ezer íziglen azokkal, akik engem szeretnek és az én parancsolataimat megtartják”.
Míg azokat, akik cserbenhagyják, helyettesítik, detronálják Őt, büntetéssel, igazságos ítélettel fenyegeti, addig a hűeket ezerszeres hűségéről biztosítja. Nem ember az Isten, hogy hazudjék. Minden igéje igaz és ámen. Hűnek lenni azt jelenti azonosképpen dönteni minden körülmények között. Megmaradni az ígéret mellett, és valóra váltani azt. Márpedig a második parancsolat szerint aki Istent szereti és az Ő parancsolatait megtartja, azzal ezerszeresen, egy örökkévalóságra szólóan irgalmasságot cselekszik Isten!
Azért, mert Isten hű. Erről beszél a természet, az évszakok váltakozása, az evangélium üzenete. Jézus Krisztus által Isten kezünkbe adta összes ígéretét. A kereszten látható Isten irgalmának és szeretetének kolosszusa, az ezerszeres kegyelem piramisa. Jézus Krisztusban hív az Isten irgalma, hogy szeressük őt, teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből. Jézus Krisztus által vár a kegyelem, a bocsánat, az új élet, az örökkévalóság. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minden hamisságtól.” (1Jn 1,9)