"Megjelent Simonnak!" (Lk 24:34)

„Megjelent Simonnak!”
Lk 24,34

Foglalkozzunk most csupán ezzel a két szóval, hogy „megjelent Simonnak”. Ez a két szó az Úr Jézus Simonnal történt találkozásáról tesz említést. A Bibliában nincs több írva erről a találkozásról csak ez a két szó. Nem szeretnék mást mondani mint amit a Biblia mond. A körülményekből, az előzményekből és a következményekből megérthetjük, hogy miről is van szó. Szeretnék szólni a találkozás tényéről, a beszélgetésről ami a találkozáson lezajlott, amiről nincs írva semmi, és arról, hogy miért nincs írva semmi.

Az Úr Jézus találkozásait különböző emberekkel az evangéliumok részletesen közlik. Mária és Jézus között János leírja a találkozást és a párbeszédet. Az emmausi tanítványok és az Úr Jézus közötti találkozást Lukács közli, valamint azt a beszélgetést amikor az Úr Jézus megjelent a tizenegynek ugyanazon a napon. Leírja az Írás mi az amit az Úr Jézus mondott, hogy jelent meg, mit válaszolt, hogy történtek az események. Nem olvasunk viszont semmit arról mi történt a Simonnal való találkozáson. Mindenki, még Péter is hallgat róla. János Mária Magdolnát találja fontosnak, ezért az asszonyok közül csak vele foglalkozik, míg Lukács az emmausi tanítványokkal. A többi evangélista is ír különböző találkozásokról. Egyedül Lukács említi azt, hogy Jézus a feltámadás napján, a tanítványok közül elsőnek Simonnak jelent meg.

Mária Magdolnának azért jelent meg az Úr először, mert ő nagyon szerette az Urat. Az emmausi tanítványok keresték az igazságot, és Jézus jött, hogy megmagyarázza nekik, megfejtse az írásokat: tartott nekik egy rendkívüli Bibliaórát. Jézusnak célja volt Simonnal is. Ezért jelent meg neki egyedül.

I.
Ez a két szó bizonyítja először a találkozás tényét, azt, hogy ez a találkozás megtörtént. Mikor? Az első napon. Kora reggel találkozott Mária Magdolnával és a többi asszonyokkal, délután és naplementekor találkozott az emmausi tanítványokkal, este pedig a többi tanítványokkal. Tehát valamikor kora délután, az asszonyok után, de az emmausi tanítványok előtt, Jézus találkozott Simon Péterrel.

Azért volt erre szükség, mert Péter volt az, aki megtagadta az Urat háromszor, állítva, hogy nem ismeri Őt. Ezt az eseményt szinte mindegyik evangélium közli, legrészletesebben Márk, mivelhogy a Márk evangéliuma úgy ismert, mint a Péter evangéliuma. Egyedül ebben az evangéliumban amely Pétertől származik, található az a részlet, hogy amikor kora reggel az asszonyok a sírhoz mentek, az angyal ilyen üzenetet adott át nekik: menjetek el, mondjátok meg tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába, ott meglátjátok öt... Péternek bizonyára nagyon sokat jelentett ez a kötőszó... „és Péternek”. Jézus üzeni: mondjátok meg tanítványaimnak, és Péternek...

Azért, mert a főpap udvarán, az apródok tüzénél, egy szolgáló reászólott: te is közülük való vagy... Mire Péter azt válaszolta: nem vagyok! Kis idő múlva újra mondják: ez is tanítványa a Názáretinek... Nem igaz! mondja Péter. Harmadszor is mondják: Ne beszélj, hiszen a kiejtésed is galileai, te biztos hozzá tartozol... Erre esküdözni és átkozódni kezdett: Nem ismerem azt az embert! Nem tudom mit beszélsz. Ekkor megszólalt a kakas. Arról olvashatunk az evangéliumban, hogy Jézus rátekintett Péterre akkor, amikor őt gúnyolták, csúfolták, öklözték, verték, bántották... Rátekintett Jézus a Tagadóra. Ez volt az utolsó találkozása Péternek az Úrral, a feltámadás napja előtt. Ott a főpap udvarán, Simon megemlékezett az Úr Jézus szavairól... Kiment, és keservesen sírni kezdett. Abban a jézusi tekintetben minden részvét és szánalom, minden vád, szemrehányás, fájdalom, melegség, megbocsátás, szeretet, erő... mennyi minden lehetett abban az egy tekintetben! Péter azon az éjszakán kiment, és keservesen sírt.

Egy nap eltelt valahogy. Jött a másik, a feltámadás napja. Tudjuk, hogy akkor reggel ketten futottak a sírhoz: Péter és János. János hamarább ért a sírhoz, betekintett, és látta, hogy a lepedők ott vannak. Megérkezett Péter is, aki azonnal bement a sírba, és megvizsgálta a helyzetet. Látta, hogy a lepedők ott vannak, és a keszkenő, ami Jézus fején volt, össze volt göngyölítve egy helyen. János lát és hisz vala olvassuk a híradásban. Lukács viszont Péterről ezeket írja: „Péter pedig felkelvén elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedők vannak ott; és elméne magában csodálkozván e dolgon.” János hisz, Péter csodálkozik!

Péter tudta azt, hogy valami nagy dolog történt közötte és az Úr között. Ahogy az asszonyok hozták a hírt, hogy a sír üres, és hogy angyalok mondták, hogy ő él, Péterben ott volt valószínű egy nagy aggodalom: „Ha Jézus valóban feltámadt, vajon szóba áll e még velem?” Vajon találkozhatok e még egyszer Vele? Ez volt Péter félelme.

Ez a két szó, Lukács 24,34 ben, arról tanúskodik, hogy Jézus megjelenésével azt mondta Simonnak: „Látod, tagadásod ellenére eljöttem, hogy veled találkozzam”. Így lett Péter a tanítványok közül az első, aki találkozott a Feltámadott Jézussal.

Péter tagadását, bukását többféleképpen szoktuk elemezni. Azt, hogy ő már Gecsemánéban elaludt, amikor imádkozni kellett volna, távolról követte az Urat, odakeveredett az apródok közé, egész odáig jutott e folyamat, hogy egy bűnös környezetben megtagadta az Urat. De én azt hiszem, Péter tagadása inkább menthető, mint a miénk. Mert, gyakran látható az, hogy mi emberek elmegyünk Isten házába, és szavunkkal azt mondjuk: Uram, én szeretlek Téged, én hiszek Benned..., majd ahogy jönnek a hétköznapok, a tetteinkkel, a gyakorlatunkkal, az életvitelünkkel mind azt kiáltjuk: Nem hiszek Benned! Nem szeretlek Téged! Hogy ilyen tagadásunk után újra jöjjünk az Úr elé, és imádságunkban, éneklésünkben, külsőségeinkben azt mondjuk, hogy „Jézus, én szeretlek, én hiszek...” amikor másnap újra megtagadjuk Őt... Ne vádoljuk Pétert! Nagyobb annál a mi bűnünk!

A bűn óriási válaszfalat emel Isten és ember közé. Nincs átmenet, kiút, elválaszt Istentől. Ezt a falat senki és semmi nem törheti át, csak a bűnbánat, az a fájdalom, amikor az ember magába roskad és érzi bűnének súlyát. Péterrel ez történt azon az estén amikor tekintete találkozott az Úr Jézus tekintetével: azonnal bűnbánatra, bűntudatra ébredt. „...Kiment és keservesen sírt”. Ritkán lehet látni meglett embereket sírni. De amikor Péter kőszikla létére sír, ez azt jelenti hogy ott a szívében valami nagy dolog történt. Péter megbánta azt amit tett. Ha nincs bűnbánat nincs találkozás Jézussal. Ha nincs bűntudat, nincs feloldozás, menekülés a bűn sorompója, gátja alól, nincs út a Feltámadotthoz. Csak a bűnbánat vághat ajtót a bűn falán át...

Abban az esetben, ha valaki tagadóvá vált, mint Péter, bűnös lett, vétkezett szóval, tettel, gondolattal, ez egy olyan közeget teremt, ami áthatolhatatlan Jézus számára, ha nincs bűnbánat. Az Úr akkor is ott van, zörget, bebocsátásra, bűnbánatra vár. Nincs olyan bűn, olyan tagadás, ami kiolthatná az ő szeretetét. Jézus akkor is szeretne találkozni veled, de ha nincs bűnbánat a szívedben, nem lehet megoldás a bűnre. Ő nem ébreszthet bűntudatra, ha te nem akarsz felébredni. Ő nem kényszeríthet bűnbánatra, ha te nem akarsz megtérni. A bocsánathoz bűnbánat kell.

Péter szívében volt ilyen bűnbánat, tudott keservesen sírni bűne felett, ezért Jézus eljött, hogy vele találkozzon. Jézus tudott a Péter bánatáról már akkor éjjel. Megjelent, hogy Péter az ő vállán sírhassa el bánatát. Folytassa azt, amit a tagadás éjszakáján félbehagyott. Jézus jött, hogy megvigasztalja őt. Isten magasságban és szentségben lakozik, de a megrontottal és alázatos szívvel is, hogy azokat megvigasztalja, megelevenítse és helyreállítsa.

II.
„Megjelent Simonnak”. Vajon miről beszélgettek ketten ezen a találkozáson?

Nem tudunk semmit arról, amit beszélgettek, csupán arról tudunk valamit, hogy miről kellet szó essen ott, ezen a találkozáson. Csak egyetlen egy dolog van, amit egy bűnbánó szív mondhat Istene előtt, aki ellen vétkezett. Azt, hogy „Vétkeztem”. És hála Istennek, erre csak egyetlen egy válasz van, Jézus Krisztus által, amit az Úr válaszol: „Megbocsátok”.

Emlékezzünk arra, amikor Dávidhoz Nátán prófétát küldi az Úr, akinek beszédére Dávid magábaroskadtan felkiált: „Vétkeztem”! mire Nátán azonnal válaszol: „Az Úr elvette a te bűnödet”. Úgy gondolom, hogy ezen a találkozáson, amikor az Úr megjelent Simonnak, volt könny, volt sírás, volt keserű bűnvallomás, de azonnal volt bocsánat, volt feloldozás, volt megoldás, megigazítás az Úr Jézus részéről.

Jézus bocsánata nem szabadít fel bennünket újabb bűnökre. Sőt! Azt hiszem Jézus megbocsátása után Péter még jobban szégyellte magát, mint azelőtt. Még jobban fájt a bűne, mint azelőtt. Krisztus szentségében és megbocsátó szeretetében még sötétebbnek, még feketébbnek látszik a bűn, amikor az ő fehérsége mellé kerül. Az Úr Jézus bocsánata még szentebb életre késztet.

A bűnbánatot azonnal követi a bocsánat. Nem kellett vezekelni Péternek. Igazi bűnbánata után igazi, teljes, azonnali bocsánatot nyert. A bűnbocsánat egyetlen akadálya, meggátolója a megkeményedett, önigazult szív. Ha valaki nem akarja beismerni bűnét, nem akar megtérni hiába is jön Jézushoz... Nincs bocsánat azoknak, akik nem bűnösen jönnek Jézushoz. Ő nem azért jött, hogy az igazakat hívja, hanem a bűnösöket a megtérésre. A bűnbánat lehet fokozatos, de lehet azonnali is. Megtörténhet ma reggel. De az is lehet, már régóta ítél a Szentlélek, próbál meggyőzni bűn tekintetében, és most jött el az idő, hosszú folyamat eredményeként, hogy beismerd: „Én egy bűnös ember vagyok, Uram”!

Simon keservesen sírt. Fájt a bűne, mintha éles tört forgattak volna a szívében. Sírt, sírt, keservesen. Neked volt e ilyen bűntudatod, volt e ilyen bűnbánatod már? Találkoztál e így Jézus Krisztussal? A Péter találkozása Jézussal olyan fordulatot hozott életében, amit semmi és senki nem lett volna képes megvalósítani. Péter élete megváltozott, mert találkozott Jézussal. Épp úgy, ahogy Pál élete is megváltozott akkor, amikor találkozott Jézussal.

Bűnbánat és bűnbocsánat nélkül senki sem láthatja Isten országát. Ezért fogják a paráznák és a vámszedők megelőzni a farizeusokat Isten országában. Azért, mert ezeknél volt bűnbánat, míg a farizeusok igazaknak tartották magukat.

Simon önbizalma megingott tagadásával, de a Jézussal való találkozás egészen Isten iránti bizalmat ébreszt benne. Felkészíti öt Pünkösd napjára. Bártan áll a nagytanács előtt: „Ítéljétek meg ti magatok: Istennek kell inkább engedni, vagy embereknek”? És hirdeti a Feltámadottról szóló örömhírt.

Kedves hallgatóm! Ha nem volt még igazi bűnbánat a szívedben, és nem nyertél igazi bűnbocsánatot, nem a papoktól, hanem Jézus Krisztustól, ne reménykedj az örök életben! Nincs számodra üdvösség. Csak a bűnbánók számára van. Csak bocsánatot nyert bűnösök számára van örök élet! Ezért, arra kérlek, ha üdvözülni akarsz, jöjj bűneiddel Jézushoz, őszintén. Ő elfogad. Pétert is elfogadta. „Feltámadott az Úr bizonnyal, és megjelent Simonnak!“

III.
Egy vagy két gondolatot hadd mondjak arról is, miért nem beszél az evangélium erről a beszélgetésről. Péter sem említi, senki sem említi.

Ha az Úr Jézus feltámadása nem lenne történelmi tény, akkor az apokrif írók nem hallgatnának a Tagadó és a Mester közti beszélgetésről. Az apokrif vagyis nem ihletett írók mindent összehordtak a tények mellé. A Biblia viszont csak a tényeket közli. Ha az evangélisták nem tudtak semmit, nem írtak semmit. Miért nincs semmi nyoma annak a párbeszédnek, ami lefolyt Jézus és Péter között? Azért, mert ez a beszélgetés nem tartozott senkire, csak Péterre és Jézusra.

Az a vallás, amely személyes élményekre épül csupán, nagyon sikamlós talajon áll. A kirakatban levő áruk megfakulnak. Ezt a beszélgetést Péter nem teszi a kirakatba. Ő nem büszkélkedik bűnbánatával. Engedte, hogy nem a szavak, hanem a tettek beszéljenek.

Van úgy, hogy annál igazabbak az érzéseink, minél kevesebbet beszélünk róluk. Máskor viszont a személyes megtapasztalás közlése a legerőteljesebb evangélizáló erő lehet: „vak voltam, most látok”; vagy „én a bűnösök között az első vagyok, de ő könyörült rajtam”... Ilyen bizonyságtevést viszont csak azok tehetnek, akik azt személyesen átélték. „Nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk”. Hála Istennek, én is arról tehetek bizonyságot, hogy volt találkozásom a Feltámadottal, és ez a találkozás az én életemet is megváltoztatta. Neked volt e ilyen találkozásod? Volt e megtérésed? Nyertél e bűnbocsánatot Jézustól? Ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Nincsen senkiben másban üdvösség, csak Jézusban. Nincs üdvözítő egyház, vagy üdvözítő szertartás, csak üdvözítő Jézus létezik. Higgy őbenne. Fogadd el Őt! Térj meg Őhozzá! Tarts bűnbánatot! Jöjj találkozni Vele még ma, hogy életed megváltozzon! Ámen.