Kornya Mihály élete rajzokban - folytatás

Folytatás: Kornya Mihály élete rajzokban.
Rajzolta: Borzási Mírjám.

Így gyalogolt a misszionárius Kornya Mihály, Bibliákkal megrakva, Erdély poros útjain...
Volt az úgy is, hogy a háziasszony indulatosan elkapta Kornya és társa elől a kaláccsal teli tányért, mivel Kornyáék imádkoztak mielőtt hozzányúltak volna!
Csendőrök állták útját a faluvégen, várva Kornya érkezését. Mivel nem ismerték, nem tudhatták, hogy épp Kornya érdeklődött tőlük...
Kornya gyakran a megvetettebbekhez ment ebédre, látogatva a betegeket és szegényeket.
Kornya felesége 1890. május 17-én az Úrhoz költözött. Hét gyermeke, Juliánna, Zsuzsánna, Mária, Erzsébet, Sára, Teréz és Mihály, valamint férje vette körül a gyászos sírt... Nem sokáig maradtak árvák, mert Kornya Mihály újranősült, feleségül vette özv. Tóth Máté Zsuzsánnát. Neki is volt még két félárva gyermeke. Így Kornyáék 11-en lettek...
Egyik éjszaka tolvaj járt a padláson... Kornya felsegítette neki a zsákot, majd beerőltette az asztalhoz, ettek, istentiszteletet tartottak, imádkoztak, és a zsákkal hazabocsátotta. A tolvaj hamarosan meg is bánta tettét, és jó útra tért!
Kornya Mihály családja nem csak a vendégszeretetben, de az adakozásban is elöl járt. Még állataikból is eladtak, hogy árával támogassanak az imaházépítéseket és a teológiai diákokat.
1890-es években a Tulka-i bíró bezáratta Kornyát egy jéghideg kamrába télen, hogy ott fagyjon meg, és többet ne menjen Tulkára Jézusról tanítani. De Kornya, amint a sötétben tapogatózott, talált egy súlyos követ, amit a hordós káposzta nyomtatására használhattak, ezt emelgette reggelig és nem fázott meg...
Belényesen a vásárban valaki egy lovat bízott Kornyára, mivel neki hirtelen dolga akadt... Az ember azonban nem jött vissza, de megjelent egy másik ember két zsandárral: „Na, te lútolvaj, hát idejöttél?” A kakastollasok megragadták Kornyát és vitték a községházára. Ott azonban kiderült, hogy mi történt. Az ácsorgó tömegnek ott helyben a Máté 12:35-ből prédikált: „A jó ember jó kincséből hoz elő jót, a gonosz ember gonosz kincséből hoz elő gonoszt”.
1890-es években Kisházán bemerítési ünnepre készültek a fehérruhások, Kornya Mihály és a hívő közösség. Történetesen egy olyan asszony is várta a bemerítését, akinek a férje régóta ellenezte ezt... Mikor megtudta mi történik, az erdőről futva szaladt egy nagy fejszével a kezében, hogy agyonüsse feleségét... Meg is érkezett még a kezdés előtt, mire nagy lett a parton a riadalom. Kornya észrevette, hozzá ment és azt mondta: "Jó, hogy eljöttél. Na, segíts nekünk, mert látom, fejsze van nálad, és ezt a nagy karót meg kell hegyezni, és le kell verni a sátor mellé, hogy biztosabban álljon, ha szél támadna..." A férfi szótlanul engedelmeskedett, sőt vállalta azt is, hogy a sátor mellett vigyázz, míg tart a prédikáció. Nemsokára ő is bemerítkezett.
Kornya foglalkozott a gyermekekkel is. Ilyen beszélgetések folytak: - Na, mikor leszel már hívő? - Majd ha megkeresztelnek. - Előbb hívőnek kell lennünk és aztán keresztelkedünk. Ki lánya vagy? - Az apámé és az anyámé. - Hát az Úr Jézusé mikor leszel?
Élete utolsó két évében, 70 évesen, Kornya betegessé vált. Megviselte egyetlen fia halála, aki elesett 1914 októberében a szerbiai harctéren. Kornya élete során annyit gyalogolt, hogy 5-6-szor körbejárhatta volna a földet... Szekéren ment Szalárdra, utolsó gyülekezetlátogatására. Búcsúzáskor könnyes szemmel köszönt el a gyülekezettől, miközben kis unokáját magához szorította: „Na, testvérek, nem jövök többet Szalárdra...”
Betegágyán mindenkitől bocsánatot kért, akiről csak úgy gondolta, hogy megbánthatta valamikor. 1917 január 3-án költözött haza Urához, akinek szolgált.
„Jól van jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!”(Máté 25: 23)