2009. július 8., szerda

Két tábor után jön a harmadik

Két gyermektáborban vettünk részt a Hargitán. Holnap, csütörtökön kezdődik a harmadik, ezúttal nem a Hargitán, hanem Nagyszeben mellett, a Bába-völgyben (Valea Moaşei). Most Abafájáról, azt követően pedig Marossárpatakról jönnek a gyermekek táborozni. Megismételjük, amit tavaly és tavalyelőtt is megtettünk. Évről-évre nagyobb a változás az abafáji gyermekeknél. Bárcsak az Úr kegyelmesen munkálkodna a szívükben most is!

Egy kis ízelítő az első táborozásunkról:
Csoportkép
Tőtős János testvér minden faluból hívott ki imádkozókat, azután pedig fehívásra került sor, hogy aki megtérni akar, az jöjjön előre. Látható, hogy az ének alatt egyre szaporodott a megtérők csoportja. Dicsőség az Úrnak!




A második táborozásunk közvetlenül utána, ugyancsak a Hargitán volt, immár magyar gyermekekkel.
Itt van egy csoportkép róluk:

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Aldjon az Ur Jezus Istvan testver.Tőtős testvernek az imáját Isten meghallgatta, mert vasárnap tanuja voltam három ifju tanubizonyságának,akik a táborba voltak és akkor még nem fogaták be Jézus de Isten munkálkodott ,bizonyságot mondtak és boldogság áradt szét az arcukon.További jo aratást kivánok.Szeretettel Moni Vajábol.