Karácsonyi kinyilatkoztatás

Karácsonyi kinyilatkoztatás
Gal 4,4-5 (és Lk 2,1-7)

Karácsony előtt mindig eszünkbe jut az emberiség legnagyobb szégyene, az, hogy amikor Isten Fia emberré született ezen a földön, akkor itt nem volt számára hely. De milyen hely kellett volna Neki? Hát, kellett volna egy üres hely, ahol semmi sem szorítja ki őt. Máriának egy üres szobára lett volna szüksége! Ilyen nem volt, ezért a Dicsőség Királya jászolban született meg. Ma is üres helyet keres az Úr! Bűnöktől, szenvedélyektől, önmagamtól is megüresített hely kell Neki, ahol ő állandó lakozást vehetne. Nemcsak egy karácsonyra, nemcsak egy napra, nemcsak egy évre akar ott lakni, hanem mindörökké. Ilyen-e a te szíved, az én szívem? Tud-e parancsolni ott, Úr-e ő ott, megalapította-e már ott az ő királyságát?

A Galatákhoz írt levélből az olvassuk, hogy kibocsátotta Isten az ő Fiát, amikor az időnek teljessége eljött, hogy asszonytól törvény alatt megszülessen, hogy a törvény alatt levőket megváltsa. Ezt az örömhírt angyalok adták tudtul először. Az első karácsonyi evangéliumot angyalok hirdették. De csak akkor. Azóta emberek adják tovább. Már a következő versekben arról olvasunk, hogy pásztorok vitték tovább, Mária forgatta a szívében, másutt olvassuk, hogy keletről bölcsek jöttek hogy hódoljanak Neki.

Az a gondolat van bennünk: milyen szépen énekelhettek az angyalok ott Betlehem mezején... Az angyalok lehet, hogy szépen énekelnek, de a Bibliában ezt sehol nem olvassuk. Ott a pásztorok jelenlétében mondták, nem énekelték a karácsonyi örömhírt. A megváltottak, azok énekelnek még a mennyben is... Majd egykor új éneket fognak énekelni a Bárány tiszteletére. Az angyal első karácsonykor viszont azt mondta, hogy „Ne féljetek! Mert hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz. Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. És hírtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, akik az Istent dicsérik, és azt mondják: Dicsősség... Békesség... Jóakarat.”

Isten legcsodásabb, legnagyobb kijelentése Jézus Krisztus. Hajdan szólott Isten sok rendben és sokféleképpen a próféták által, ez utolsó időben szólott nékünk az ő Fia által! (Zsid 1,1) Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, az ő valóságának képmása, a mindenségnek teremtője. Isten valóságban közénk jött. Velünk az Isten! Ez a karácsonyi ünnep lényege. Ennek a kinyilatkoztatásnak néhány jellegzetes tényét szeretném, ha megvizsgálnánk ma. Először annak idejét, hogy mikor történt, majd annak a módját, hogyan nyilatkoztatta ki magát Isten Jézus Krisztus által, és végül, hogy miért, mi volt a célja Istennek ezzel, mit akart vele elérni.

I.
Kezdjük tehát azzal, mikor volt e kinyilatkoztatás ideje?

Pál apostol csupán annyit említ, hogy „amikor az időnek teljessége eljött”. Ebben minden benne van. Lukács evangélista szerette a pontosságot, és mindent próbál kronologikusan elmondani. Az Úr Jézus születését is belehelyezi a történelmi kontextusba, környezetbe. Elmondja például, hogy Keresztelő János munkássága Tibériusz császár uralkodásának 11. évében kezdődött, amikor Judeában Poncius Pilátus volt a helytartó, Galileában Heródes, Ithurea és Trakhonitisz tartományokban Filep, Heródes testvére, Abilénében Liszániász volt negyedes fejedelem. A Templomban pedig Annás és Kajafás voltak a főpapok. Ezek nagyon pontos történelmi feljegyzések. Hasonlóképpen helyezi bele a történelembe Lukács a karácsonyi eseményeket is. „Azokban a napokban Augusztusz császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeírattassék”. Az egész föld azt jelentette abban az időben, hogy a Római Birodalom. Mindenki saját városába kellett menjen, a népszámlálás végett, hogy összeírják. Ezek a rendeletek inkább az adó behajtása miatt, máskor a katonai szolgálatok miatt történtek. Így történt, hogy Mária és József a Dávid városába, Betlehembe kellett felmenjenek. Mintha csak véletlenül történt volna minden. Talán még bosszankodtak is, hogy vajon miért éppen most kellett ezt a rendeletet kiadni, amikor Máriának eljöttek az ő szülésének napjai. Miért? Így volt benne Isten tervében. Ezt Pál apostol úgy fejezi ki, hogy „mikor az időnek teljessége eljött”.
Sokat várakozott Izráel népe: várták a Messiást. Meg volt ígérve. Úgy volt ez, mint ahogy ma várjuk az ő visszajövetelét. Bármikor megjöhet, bármelyik éjjel, bármelyik órában... „amikor nem gondoljátok”- mondta az Úr Jézus. Úgy fog meglepni titeket, mint az éjjeli tolvaj. Legyetek készen! Nos, Izráel is várta a Messiást, de nem volt készen fogadni őt. De az időnek teljessége eljött, Isten órája ütött. Mikor? Feltevődik a kérdés, miért nem jött előbb, vagy később... Miért nem jött ma a húszadik század végén... Mi nem feszítettük volna meg, ugye? Nem a jászolban adtunk volna Neki helyet... De Isten azt jobban tudta, mikor kell eljöjjön... Amikor az időnek teljessége eljött!

Szeretném leírni egy néhány szóban, milyen volt az akkori világ. Mindenesetre, nem olyan volt, mint a mai. Nem voltak tömegkommunikációs eszközök, nem volt ilyen apróra feldarabolt Európa. Akkor minden a rómaiaké volt. Az összeírás az „egész földre” vonatkozott. Ez nemcsak egy néhány évre, vagy egy rövid időre volt így... Többszáz évig így volt, sok császár uralkodott egymás után ebben a birodalomban. Sokféle kérdést tehetnénk fel ezzel kapcsolatban, de itt csak a lényegre szeretnék kitérni. Mit jelentett „az időnek teljessége”?

Vallási téren, minden új terület elfoglalásával a rómaiak hozzáadták annak a népnek istenét a már meglévő istenek csoportjához. Maradhattak szokásaikkal, vallásos szertartásaikkal, csak tisztelni kellett a császárt is, mint egy istent a sok közül. Cserébe békét és biztonságot biztosítottak, a jól megszervezett római birodalom kiváltságait élvezhették. Új nép, új istenek... Ez oda vezetett, hogy megszámlálhatatlan sok isten volt, akik között a rendfokozat nem volt világos. A római többistenhit mellett, ott voltak a zsidók, akik kezdettől fogva azt vallották „Halljad Izráel, az Úr, a mi Istenünk egy Úr”! ők nem hajtottak térdet a császár előtt, ők csak az egy igaz Istent imádták. Így tehát, elérkezett az ideje annak, hogy egy új vallásos rend vegye kezdetét.

Amíg a rómaiak kölcsönözték ennek a birodalomnak a határok eltörlését, a békét, a görögök kölcsönöztek egy kultúrát, egy nyelvet, amit az egész birodalomban beszéltek. Ezért utazhatott például Pál apostol országokon és világrészeken át, hirdetve az evangéliumot, mert mindenki értette azt a nyelvet, amit ő beszélt. Az Ószövetség le volt fordítva már görög nyelvre, az Újszövetséget görögül írták. Útlevélre pedig nem volt szükség. Elérkezett az időnek teljessége.

Morális téren, az erkölcsi színvonal olyan mélyre zuhant, hogy megérett a világ a változásra. Magasra ugrott a házasságok felbomlásának száma, nagy volt az erőszak, az elnyomás, a társadalmi osztályok közötti különbség.

A világtörténelem nem ismer még egy ilyen időszakot, amikor ilyen körülmény adódott volna elő. Amikor az evangélium bejött erre a világra, akkor azonnal lehetett hirdetni mindenütt az akkor ismert világban, egy olyan nyelven, amit mindenki ismert, egy olyan országban, ahová mindenki beletartozott, egy olyan társadalomban, ahol mindenkinek éppen erre volt szüksége.

Ha tehát megkérdezzük, miért nem jött el a Megváltó a régi Sumér- vagy Akkád birodalomban, a Perzsa-, az Asszír-, a Babiloni birodalomban, vagy az Inkák és a Mayák birodalmában... A válasz az, hogy azért, mert ekkor jött el az időnek teljessége. Most ütött Istennek órája. Kibocsátotta Isten az ő Fiát!

II.
Lássuk másodszor e kinyilatkoztatás módját.

Az ige így szól: „Aki asszonytól lett”. „Felment József is Galileából, Názáret városából Judeába, a Dávid városába, mely Betlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt, hogy beírattassék Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül, és várandós volt. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai, és szülé az ő elsőszülött fiát”... Isten, a mindenség Ura, Aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik, Akinek kezébe esni rettenetes dolog, felvette az emberi formát. Hogy ez mit jelent, hogy az Ige testté lett, hogy kilépett Isten a keretből, valóságos emberi formát vett fel, közénk jött, gyermekké született, - ezt nem tudjuk megmagyarázni. Így jött be Isten erre a földre, Így szólott hozzánk. Szólott hajdan sokféleképpen, sok rendben, de ez utolsó időben így szólott hozzánk az Isten. Sok módszert használt már az Úr, de most úgy szólott, mint még soha: egészen hozzáférhetően, érthetően.

Ha most franciául, vagy eszperantóul hirdetném az igét, nem sokan értenék meg. Nem tudnánk kapcsolatot teremteni, kommunikálni... De mert ezt a nyelvet mindannyian értjük, amelyen beszélek, egész közel érezzük magunkat egymáshoz. Isten karácsonykor olyan nyelvet használt, hogy megértesse magát velünk. Az Ige testté lett, hogy megérthessük végre! Azért mondta az Úr Jézus, hogy én azokat mondom, amiket az Atya kijelent nékem. Isten kijelentette magát Jézus Krisztus által. Nem úgy, mint a próféták által, vagy események által! Az ő Fia által szólalt meg az Isten.

A Zsidókhoz írt levélben olvasunk arról, hogy mi nem járultunk egy megtapintható hegyhez, mondások szavához, Isten városához, angyalok ezreihez, tűzhöz, homályhoz, sötétséghez, szélvészhez, trombitaharsogáshoz, mondások szavához, rettenetes látományhoz. Most nem úgy szólott az Isten, mint a Sinai hegynél. Akkor még Mózes is megijedt, és remegett. A nép kérte, hogy ne szóljon velük az Isten, nehogy meghaljanak. Jézus Krisztus által úgy szólott az Isten, hogy mindnyájan megérthetjük őt. Hozzáférhetővé lett. Hitkezünkkel megérinthetjük őt. Lelki szemeinkkel láthatjuk őt. Szívünkbe befogadhatjuk: a miénk lehet. Jézus Krisztus nemcsak egy képmása Istennek: ő valóságos Isten, és valóságos ember, egy személyben.

Ha a napról azt mondanám, hogy olyan, mint egy tányér, vagy egy fénylő ballon... igazat mondanék. Még közelebb járnék a valósághoz, ha azt mondanám, hogy a nap olyan, mint ez a földgömb. Mégis, a valóságot nem tudnám ezzel igazán érzékeltetni. Egészen más az, amikor valaki belenéz a napba, átérzi melegét és fényét, látja, amit életre hívja a télből a növényeket. Nos, szólott Isten sok rendben és sokféleképpen hajdan a próféták által... kijelentette magát, bemutatta magát, de sohasem szólott még az Isten úgy, mint az ő Fia által. ő a valóságos Isten. „Kibocsátotta Isten az ő Fiát”.

A szőlőművesekről szóló példázatban az Úr Jézus említi azt, hogy miután a gazda szolgáival gúnyt űztek, megcsúfolták, megkövezték, majd újabb szolgákat küldött, újabb rendben, másképpen szólott, de azokkal is hasonlóképpen bántak. Majd a gazda így szólt: „elküldöm a saját fiamat, azt meg fogják becsülni”. Nem tudjuk kibeszélni azt, hogy mit jelent a János 3:16: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta”! Nem egy Ézsaiást adott, nem egy Illést, nem egy Ezékielt, nem egy Dánielt, nem egy Dávidot, nem egy embert, hanem az ő Fiát, - hogy ha valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!

III.
Itt van a válasz a harmadik kérdésre: arra, hogy Miért történt e kinyilatkoztatás? Mi volt a célja Istennek ezzel?

Isten jól tudta, hogy az ő Fiát hova küldi, hogy nekünk mire és kire van szükségünk. Isten jól tudta, hogy ezt a mai sötétséget senki és semmi nem tudja megtörni, csupán ő. Nem tud az ember feljutni Istenhez, nem tudja legyőzni szenvedélyeit, bűnös voltát, nem tudja bűneit meg nem történtté tenni. De tudott Isten leszállni, emberré lenni.

A Biblia arról beszél, hogy lesz ítélet, van örök üdvösség, vagy örök kárhozat. Rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni. Karácsonykor nem ítélettel jött. Jaj lett volna nekünk, ha úgy jön! Szeretettel jött. Kegyelemmel. Isten ítélete, haragja Jézus Krisztust sújtotta a kereszten. Meghalt a mi bűneinkért: ő épp azért jött, hogy életét adja váltságul. Azért jött, hogy kijelentse magát nekünk.

Többször ítéletek által jelentette ki magát az Isten. Például Egyiptomban. A fáraó kijelentette, hogy nem tudja kicsoda az Úr, és nem is bocsátja el az Izráelt. Erre az Úr azt mondta: majd én megmutatom neki. Majd megtudja, hogy kicsoda az Úr. Gondolom, ismerjük a történetet, mi következett ezek után: jöttek a csapások egyre-másra: Isten sorra vette Egyiptom bálványisteneit, és ítéletet tartott felettük. Aztán jött az utolsó csapás, amikor általment az Úr Egyiptom földén, egy éjjelen, és megölt minden elsőszülöttet Egyiptom földén, az embertől fogva a baromig, és Egyiptom minden istene felett ítéletet tartott az Úr. Mikor a trónörökös is meghalt, akkor a fáraó elismerte, hogy az Úr az Isten. Menjetek, - mondja Mózeséknek - de hamar. Áldjatok engem is! A Veres tengernél amikor Isten eltörli az Egyiptombeliek seregét, ezt azért teszi, hogy megtudják az összes egyiptomiak, hogy ő az Úr.

Ha karácsonykor is így jött volna hozzánk az Úr... Vagy úgy ahogy Akháb meg kellet ismerje, hogy az Úr az Isten. Nem volt eső három évig és hat hónapig... A Kármel hegyén Illés ítéletet tartott... Leszállott az Úr tüze, megemésztette az áldozatot, a fát, a köveket, a port, a vizet az árokból. És a kétfelé sántikáló nép, közöttük a király, Akháb, felkiáltottak: Az Úr az Isten!

Mi lett volna, ha karácsonykor is így jött volna közénk az Úr? Ha Mózes is megrettent, és remegett. Mit tettünk volna mi? Amikor az időnek teljessége eljött, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki... aki nem villámcikázásként, vagy angyalként jött. Aki nem a haragot hozta, hanem a szeretet kinyilatkoztatása volt. Jézus Krisztus által tudja meg ez a világ, hogy kicsoda Isten. Jézus azért jött, hogy éljünk általa, hogy üdvösségünk legyen általa.

A Biblia beszél arról, hogy lesz még egy nap, amikor Isten kibocsátja az ő Fiát másodszor is. De nem úgy, mint először. „Egyszer jött, mint Bárány, ki bűnünkért, halleluja, meghalt keresztfáján“. Másodszor nem a kegyelem hanem az igazság lesz kinyilvánítva általa.

Most „Velünk az Isten”! Nem ellenünk van. De ha az általa kinyilvánított kegyelmet most elutasítod, amikor másodszor lesz kibocsátva, majd ítélettel fog jönni feléd. Ne várd meg azt a napot! Most Jézus a te szívednél vár, bebocsátást kér az életedbe. Fogadd be őt! Engedelmeskedj Neki! Borulj le Előtte! Térj meg Hozzá! Higgy Benne, hogy üdvösséged legyen általa!