"Ki vagy te, hogy ítélkezz?"

„Ki vagy te, hogy ítélkezz?” – teszik fel néha a kérdést.

Ilyeneket kérdeznek: Ki vagy te, hogy azt mondd, hogy Isten elítéli a homoszexualitást? Ki vagy te, hogy azt mondd, hogy a Jehova Tanúi tévednek? Ki vagy te, hogy azt mondd, hogy amikor az emberek összeesnek, mert egy „felkent” prédikátor „szellemben leterítette őket”, akkor nem a Szentlélek „terítette le” őket? Ki vagy te, hogy azt mondd, hogy ha valaki meggyógyult egy összejövetelen – akkor lehet, hogy az nem az Isten ereje által történt? Ki vagy te, hogy azt mondd, hogy amikor Szűz Mária könnyezik, akkor nem kell arra gondolni, hogy üzenetet próbál eljuttatni hozzánk? Ki vagy te, hogy azt mondd, hogy amikor valaki látomást lát vagy prófétál, akkor nem biztos, hogy ez Istentől jövő üzenet? A kérdéseket lehetne még folytatni.

Vannak, akik nem is akarnak semmilyen ítéletet alkotni: ők élnek, és elvárják, hogy élni hagyják őket… Szerintük sem egyénnek, sem gyülekezetnek, hát még szövetségnek, nincs jogában megítélni őket. Vagyis, hogy az ítélet nem a mi dolgunk… Az egység szerintük fontosabb, mint az igazság. A szeretet fontosabb, mint az igaz tanítás. Ez a felfogás terjes mértékben téves! „Nem tudjátok-e, hogy a szentek a világot ítélik meg? És ha ti ítélitek meg a világot, méltatlanok vagytok-e a legkisebb dolgokban való ítéletekre? Nem tudjátok-e, hogy angyalokat fogunk ítélni, nemhogy életszükségre való dolgokat?” (1Kor 6:2-3)

Persze, nem fölényeskedve kell ítéletet hozni, hanem alázattal. Tényeket kell látnunk, nem pedig feltételezéseket. Előbb magunkat kell megvizsgálnunk, mielőtt másokat vizsgálnánk. A mérce a teljes Szentírás kell legyen, nem pedig személyes preferenciánk. Még így is, ítéletünk csak átmeneti, mert a végső, örökre szóló ítélet egyedül Isten előjoga. De kötelességünk a Szentírás tanulmányozása során választ adni két egyszerű kérdésre: (1) mit akar Isten, hogy higgyünk, és (2) hogyan akarja, hogy megéljük a hitünket?

Valaki azt mondta, hogy egy hamis próféta szavai és az emberek viszkető füle szinkronban vannak egymással. Az anyagi boldogulás és jólét délibábja, és a betegségektől való szabadulni vágyás ámítása sok követőt talál magának. Hát még az ún. „prófétai kijelentés”, amely mindig friss ígéreteket és üzeneteket hoz, mintha nem is lenne szükség komoly bibliatanulmányozásra többé! Aki megkérdőjelezi a jelenséget, annak neki szegezik a kérdést. „Ki vagy te, hogy megkérdőjelezd azt, amit Isten tesz?” De mi van, ha azt mégsem Isten teszi? Még ha elfogadják is, hogy az Ige mérlegére kell tenni minden jelenséget, idézik Ézs 43:19-at, mint kibúvót: „Mert én újat cselekszem!...” És nem számít, hogy a szövegösszefüggés szerint az „új dolog” az, hogy Isten visszahozza a zsidókat a fogságból, – ők ez minden új dolog legitimizálására értelmezik, és ha te nem így teszel, akkor „Isten munkájának ellensége vagy”.

De mi van, ha az egyáltalán nem Isten munkája?