Pál apostol magányossága - 2Tim 4:9-22

Pál apostol magányossága

2Tim 4:9-22

n  Pál apostol utolsó fennmaradt sorai sokat beszélnek magányosságáról.

v  Lottie Moon, Georg Frederick Händel, Ludwig von Beethoven, Corrie ten Boom és Pál apostol között az volt a közös: hogy mindnyájan egyedül éltek.

I. A magányosság céltáblái

n  Manapság is sokan élnek egyedül.

v  Vannak, akik egyedül élnek, mert így döntöttek: elhalasztották a házasságot a tanulmányaik vagy karrierjük miatt.

v  Mások azért élnek egyedül, mert félnek a házasságtól.

v  Mások a körülmények miatt élnek egyedül: még nem találták meg az igazit.

v  Újra mások azért élnek egyedül, mert már egyedül maradtak: a férjük, feleségük vagy gyermekük útlevelet kapott az örök hazába. Vagy talán csak külföldre!...

n  Van, amikor az ige azt tanácsolja, hogy „Nem jó az embernek egyedül lenni…” (1Móz 2:18)

v  Máskor meg azt, hogy „Jó a férfiúnak asszonyt nem illetni…” (1Kor 7:1)

n  Persze, nincs abban semmi rossz, ha valaki azt választja, hogy nem köt házasságot, és egyedül marad.

v  Ugyanis azok, akik megházasodnak éppúgy boldogtalanok lehetnek, mint azok, akik nem mennek férjhez, vagy nem nősülnek meg. Végigmenni a templom középső folyosóján, valakivel a karodon, még nem garantálja a boldogságot.

v  A boldogság forrása nem az, hogy Isten megváltoztatja a körülményeidet, hanem az, hogy megváltoztat téged!

n  Ne mondd, hogy azért vagy boldogtalan, mert nem élsz házasságban! Egy boldogtalan egyedüli személyből a házasság után is csak egy boldogtalan házas személy lehet!

v  Egy keserű, haragos, egyedüli személyből csak keserű, haragos házasfél válhat. Sőt, az, amit a házasság után kapsz, néha rosszabb, mint ami a házasság előtt volt!

n  Továbbá, az „Igen” nem garantálja a magány megszűntét sem.

v  A párok látása a tévében, a kocsiban, a repülőgépen, az vendéglőben mindegyre arra emlékeztethet, hogy milyen magányos vagy. De megoszthatsz egy házat, asztalt, vagy akár ágyat valakivel, és mégis magányos maradsz! Az „Igen” nem garantálja a magány megszűntét.

n  Isten kétféle kapcsolatot rendelt az egyedüllét és magány megszüntetésére: a házastárssal való kapcsolatot és az Istennel való kapcsolatot.

v  A házastárs megszünteti az egyedüllétet.

v  Isten megszünteti a magányt.

v  Az egyedüllétet megszüntetheti egy barát vagy munkatárs is. A magányt viszont nem szüntetheti meg csak Isten. Csak az Úrral való személyes kapcsolat adhatja a megelégedés és teljesség érzését.

n  Pál apostol, a világ leghíresebb egyedül élő embere, de nem volt boldogtalan vagy hiányos életű. Ő nem kapta a házasság ajándékát, (mert a házasság Isten ajándéka), de kapta az egyedül való élet ajándékát Istentől.

n  Amit nekünk meg kell tanulnunk, az az egy-célú gondolkozás: meg kell tanulnunk Istenért élni. A kétszínű ember „minden útjában állhatatlan” (Jak 1:8).

v  Pál apostol azt mondja, hogy ő egyet cselekszik.

v  Jézus arra bíztat, hogy keressük először Istennek országát. Nem kell szétszórtan ide-oda futkosnod... Egyet kell cselekedni: az Istennel való kapcsolatra kell koncentrálni!

n  Háromféleképpen tekintheted egyedüllétedet:

v  Az első a türelmetlen panaszkodás: „Uram, belefáradtam abba, hogy várjam, mikor küldesz nekem egy házastársat!…”

v  A második a türelmetlen engedetlenség: „Uram, nem várok tovább, az első, akivel megtehetem, házasságot kötök!…”

v  És végül az engedelmes szolgálatkészség: „Uram, taníts meg, hogyan használjam fel ezt a rendkívüli, drága időt, amíg egyedül vagyok!”

n  Ha Pál apostol házas ember lett volna, mennyivel többet kellett volna szenvednie misszióútjai során a megverettetések, börtönök, hajótörések és megkövezés miatt, miközben feleségére és gyermekeire gondolt volna!

v  (Pál apostol beszél „a jelenvaló szükségről” (1Kor 7:25-35), amikor a házasság nem ajánlatos. Korinthusban bizonyára változó idők jártak, de annak részleteiről nem sok tudomásunk van. Továbbá, az Úr Jeremiásnak is hasonlót parancsol: Jer 16:1-4. Néha az üldözések, máskor a kapott küldetés kívánja meg, hogy egyedül maradj. De a házasság nem börtön, hanem vár.)

n  Tegyük fe a kérdést mégis, hogy kik azok, akiket sújt a magány, és mikor sújtja őket?

n  Erre nyugodtan válaszolhatjuk azt, hogy azokat, akik Krisztus nélkül élnek, mivel az ő életük valóban üres.

v  Isten nélkül bárki is legyen, csak átmeneti kapcsolatokat tud kialakítani.

n  A magány sújtja a gazdagokat és szegényeket, időseket és fiatalokat, egyedülieket és családosokat, egyedül valókat vagy tömegben élőket, betegeket és egészségeseket, munkásokat és nyugdíjasokat, hívőket és hitetleneket, egyaránt. Mindenkit.

v  Ezt a Bibliában is megfigyelhetjük például József vagy Illés életét, akik hívő emberek voltak, mégis magányosak.

v  A magány miatt panaszkodott a bethesdai 38 évig fekvő beteg is...

n  Mindannyian céltáblák lehetünk az elmagányosodás világában. És tudnunk kell, hogy amikor sújt a magány, akkor hogyan védekezhetünk ellene.

II. A magányosság időszaka

n  Lássuk, hogy mikor támad a magány?

v  Az Igéből azt láthatjuk, hogy a magány általában akkor támad, amikor azok, akikhez közel voltál, már távol vannak. Ezt olvashatjuk az igében: „Mert Démás engem elhagyott, e jelen való világhoz ragaszkodván, és elment Thesszalónikába; Krescens Galáciába, Titus Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem.” (9-11 v.)  Vagy a 19-20. versben: „Erástus Korinthusban maradt; Trófimust pedig Milétumban hagytam betegen.”

v  Démás megalkudott, és elhagyta Pált és az Úr szolgálatát a jelenvaló világért. Kreszcensz elment Galáciába. Titusz elment Dalmáciába. Priszka és Akvila saját missziójukat folytatják már. Erásztusz Korinthusban van. Trofimus Milétusban maradt betegen. Lukács kivételével mind szétszóródtak, akik valamikor mellette szolgáltak, szeretetben.... Sürgősen szüksége lett volna közeli barátokra! Ezért írja kedves fogadott fiának, hogy igyekezzen hozzá jönni hamar... Még a tél beállta előtt!

n  Továbbá, a magány akkor támad, amikor a nosztalgikus emlékek visszatérnek.

v  Figyeljük meg: „Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak; ne számíttassék be nékik. De az Úr mellettem állott, és megerősített engem; hogy teljesen bevégezzem az igehirdetést, és hallják meg azt az összes pogányok: és megszabadultam az oroszlán szájából.” (16-17. v.) Pál itt áttekinti eltelt éveit, átgondolja, hogyan volt az, amikor egyedül maradt, és megszabadult az oroszlán szájából… De amikor visszatekint, látja, hogy Isten mellette állott! Megemlékezik a sokféle oltalomról és szabadulásról, amelyben része volt! Nem keseredik el, hanem hálát ad.

n  A magány támad, amikor az év bizonyos szaka elérkezik.

v  A 9. versben így ír: „Igyekezzél hozzám jönni hamar.” A 21. igeversben pedig: „Igyekezzél tél előtt eljönni.” Ugyanis a tél közeledett, és ez érezhető volt a hideg római börtönben. Egy-egy évszak magányosabb lehet némelyeknek, mint a másik. Néha azért, mert az az időszak szomorú emlékeket ébreszt, és az emlékeken nehéz túllépni.

n  A magány támad, ha a jövő sötétnek látszik. Korábban azt írta, hogy „Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott.” (6. v.)

v  Pál tudta, hogy halála közel van, és nem éri meg a tavaszt... Eddig a pogányok közötti teljes keresztyén misszió az ő személye körül forgott, most pedig be van zárva, és nem reméli, hogy még egyszer kiszabadul... Ez elkeserítő lehetett.

III. A magányosság pozitív hatásai

n  Figyeljük meg azt is, hogy milyen pozitív eredményei lehetnek a magánynak.

n  Ebben az állapotban jobban tudunk értékelni másokat.

v  Pál talán sohasem értékelte Lukácsot annyira, mint éppen itt a börtönben, a magányban.

v  Mivel csak Lukács volt mellette, aki testi szükségeiben segíthetett, most János-Márkot is másképp látta. Annak idején, azt olvashatjuk Pál második missziói útja előtt, hogy „Barnabás azt tanácsolta, hogy vegyék maguk mellé Jánost, ki Márknak hívatik. Pál azonban azt tartotta méltónak, hogy a ki elszakadt tőlük Pamfiliától fogva, és nem ment velük a munkára, ne vegyék maguk mellé azt. Meghasonlás támadt azért, úgyhogy elszakadtak egymástól, és Barnabás maga mellé vette Márkot, elhajózott Ciprusba; Pál pedig Silást választván maga mellé, elment, az Isten kegyelmére bízatván az atyafiaktól.” (ApCsel 15,37-40). Akkor Márkot nem találta alkalmasnak, most pedig „alkalmas, hasznos” a szolgálatra...

n  A magány segít Istenre koncentrálni, inkább mint önmagunkra vagy az emberekre.

v  Alexander rosszat cselekedett, de Pál nincs abban a helyzetben, hogy válaszoljon (14-15. v.). Figyelmezteti Timótheust, hogy őrizkedjen tőle. Mivel egyedül volt, Istenre kellett támaszkodnia.

IV. A magányosság ellenszere

n  Befejezésül, lássuk, mi a magányosság ellenszere? A válasz egyszerű: a társaság (9-11).

v  Pál nem embereket kér, hanem barátokat. A barátok közül is főképp hármat kér: Lukácsot, János-Márkot és főképp Timótheust. A jóbarát az, akinek elmondhatod, ami szíved legmélyén van, és ő mégis barátod marad.

n  A magány ellenszere lehet, ha valaki gondoskodik testi szükségeidről: „A felsőruhámat, melyet Troásban Kárpusnál hagytam, jöttödben hozd el, a könyveket is, kiváltképpen a hártyákat.” (13. v.)

v  Aki nem olvas, semmivel sem különbözik attól, aki nem tud olvasni. Még egy apostolnak is olvasnia kell! Pedig, ahogy Spurgeon mondja, Pál egy Istentől ihletett ember – mégis, könyveket akar! Vagy 40 évet prédikált már  – mégis, könyveket akar! Látta a feltámadott Úr Jézust  – mégis, könyveket akar! Több tapasztalata van, mint a legtöbb embernek  – mégis, könyveket akar! Elragadtatott a harmadik égig, ahol kimondhatatlan beszédeket hallott, és amelyeket nem mondhat ki halandó ember – mégis, könyveket akar! Az ÚSz nagy részét ő írta, – mégis, könyveket akar!

v  Arra bíztatta Timótheust, hogy olvasson: „Amíg megérkezem, legyen gondod az Írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra.” (1Tim 4:13)

v  Az olvasás segít elúzni a magányt. Az az ember, aki nem olvas, azt sohasem fogják olvasni. Aki nem idéz másokat, azt nem fogják idézni.

n  Két dolgot tehetsz magányodban: olvashatsz és imádkozhatsz. Az apostol nem szégyelli megvallani, hogy könyvekre van szüksége. Ő olvas. Nem szégyelli megmondani Timótheusnak, hogy még mindig könyvekre van szüksége.

v  Most láncokban van, fogságban. Nincs mellette senki. Mit tehet egy rab? Nem prédikálhat, de olvashat. Tanulhat.

n  Különösen a pergameneket kéri, a bőrből készült „hártyákat”. A könyvek között különbség van! A pergamenek bizonyára a Biblia kéziratai voltak. Főképp a Bibliát kell olvasni! Ez szükséges a lelki egészséged megőrzéséhez.

n  Aztán, igyekezz megőrizni testi egészségedet is! A beteg egyre inkább csak önmagával tud foglalkozni!

v  Sokan siránkoznak magányosságuk miatt: „szegény fejem, senkinek se volt ilyen nehéz!” Ez egyáltalán nem megoldás. Emeld fel a fejed! Gondolj Pál apostolra, és tanuld meg tőle, hogyan győzte le magányosságát!