2013. március 3., vasárnap

Építésünk kiértékelése - 1Kor 3:9-15


 
Építésünk kiértékelése
1Kor 3:9-15
 
n  2Kor 3-ban ez a harmadik szemléltetése a gyülekezetnek: a gyülekezet olyan, mint egy épület. Isten épülete: ő építi, az ő embereivel, az ő terve szerint.
n Ez viszont alkalmazható az egyénre is. Itt a gyülekezet a templom, a 6. részben a testünk a Szentlélek temploma.
v Az első mondat az előbbi versekhez kapcsolódik – a második mondat a következő igékhez kapcsolódik.
 
I. Mire építünk? – az alap
n  Jézus Krisztus az alap egyedül (2:1-2)
v  Lásd: Ézs 28:16 – „Íme, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, aki benne hisz, az nem fut!”
Ø próbakő
Ø drágakő
Ø szegletkő
v  ApCsel 4:11-12 – „Ez ama kő, melyet ti építők megvetettetek, mely lett a szegeletnek fejévé. Nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.”
Ø A keresztyénség kizárólagos jellegű.
v  Ef 2:20-22 – „Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban; Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által.”
v  1Pt 2:5-6 – „Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. Azért van meg az Írásban: Íme, szegletkövet teszek Sionban, amely kiválasztott, becses; és aki hisz abban, meg nem szégyenül.”
v  Az alapkő tehát nem Pál, Péter, vagy Apollós, nem más híres prédikátorok, különleges módszerek vagy hitelvek. A fundamentum: Jézus.
v  Nem lehet „felfedezni egy nagy igazságot”, mert nincs olyan igazság a Bibliában, amit ezután fedeznének fel. Minden, ami új, az tévtanítás! (* disszertációk)
n  Üzenetünk: a keresztről való beszéd: 1:14. 2:1-4.
 
II. Mit építünk? – az épület
n  Építenek a gyülekezet szolgái, és építenek a tagok is. Mindannyian építünk.
v  Építést jelent a lelkigondozás: intés, buzdítás, feddés, erősítés.
v  Építést jelent a szószéki szolgálat: igehirdetés, tanítás.
v  Építést jelent a szeretetmunka.
v  Építést jelent a hívő élet: az igehallgatás, az éneklés, az imádkozás, az adakozás, a felvigyázás, a látogatás, stb.
n  aranyat, ezüstöt, drágakövet
n  fát, szénát (füvet), szalmát (pozdorját)
v  Kérdés, hogy a tanítás, a prédikáció, a munka: jó vagy rossz építés? Esetleg keverve van?
Ø  Az igazságot veszélyezteti a fél-igazság és a hamisság.
Ø  Az egyenes utat veszélyezteti a görbe.
Ø  A tanítást veszélyezteti a tévedés.
n  Rombolni is lehet: beszéddel, viselkedéssel, világi kapcsolatokkal
 
III. Miért építünk? – az építés próbája
n  Úgy tűnik, hogy nem az üdvösségünkről van szó, hanem a megjutalmazásról. Akinek munkája megég, az is megmenekül „mintegy tűzön keresztül”, de nem veheti át munkájának jutalmát. "Kárt vall."
n  Építésünket a tűz próbálja meg: az ítéletnap tűzben jelenik meg
v  Az ítélet tűzben jön el, nem vízben. (Nem lesz több özönvíz.)
Ø  Ez nem a purgatóriumról szóló tanítás.
v  „Ő maga megmenekül, de úgy, mint tűzön keresztül” - Mit jelent ez?
Ø  = „hajszálon múlott”
Ø  = „alig menekült meg” – vagyis, nagy része elégett (pl. IV. fokú égési sebekkel…)


Nincsenek megjegyzések: