2014. március 20., csütörtök

Üdvösség hit által - Róm 10:1-21


Üdvösség hit által
Róm 10:1-21

n A 9:30-10:4 központi igazságai a következők:
v  A pogányok birtokolják Isten igazságát a Krisztusban való hit által
v  A zsidók nem birtokolják Isten igazságát, mert nem hisznek Krisztusban
v  A törvény nem adhatott igazságot. Ez Isten ajándéka volt a Krisztusban való hit által,
v  és emberi teljesítménnyel nem lehet megszerezni (vö. 3:21-31)
n A zsidók bűnei:
v  vallásos büszkeség, 10:2a
v  szellemi vakság, 10:2b. 3a
v  önelégültség, 10:3b
v  ellenszegülő makacsság, 10:4a
n „A kiválasztás a kereszt hirdetésével történik.” (vö. 1Thessz 1:4-10).

I. Az üdvösség és Isten igazsága
n 10:1 - én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek” Pál hitte, hogy a zsidók megtérhetnek, és hogy az értük mondott imádságai számítanak. Ez a predestináció meglepő ellenpontja!
n 10:2 „Isten iránti buzgóság van bennük” Az őszinteség és a lelkesedés nem elég (vö. 3-4-es versek). Pál ezt jól tudta (vö. ApCsel 9:1; Gal. 1:14; Fil. 3:6)!
n 10:2-3 „de nem a helyes ismeret szerint. Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el” – epiginōskō - (1) a zsidók nem értették az ingyenes evangéliumot (a „tudni/ismerni” kifejezés görög értelme); vagy (2) a zsidóknak nem volt hit-kapcsolata Istennel (a „tudni/ismerni” kifejezés héber értelme, vö. 1Mózes 4:1; Jer. 1:5). A zsidók nem hagyták figyelmen kívül annak szükségességét, hogy válaszoljanak Isten tettére (16,18,19-es versek), de a hitet az emberi teljesítménnyel helyettesítették, ami büszkeséghez, arroganciához és különcködéshez vezetett (3a vers)!
n 10:3 „Isten igazságát” Az ÓSZ a törvényhez való engedelmességet hangsúlyozta (vö. 5Móz 4:28-6:3. 17. 24-25). Amit azonban nem vettek észre, az az a szükségszerű egyensúly volt, aminek a hit és a megtérés között kell lennie (vö. 5Móz 5:29-30. 6:5). Az 5Móz világosan megerősíti, hogy Isten Izraelért cselekedett, nem az igazságuk miatt, hanem az Ő jelleme alapján (vö. 9:6,7,13,24,27; 10:12-22; Ez 36:22-38). Még a kánaánitákat sem Izrael igazsága miatt semmizték ki, hanem saját bűneik miatt (vö. 9:4-6; 1Móz 15:16).
v  nem vetették alá magukat az Isten igazságának” A zsidók megpróbálták kiérdemelni Isten igazságát, ami viszont ajándék volt (vö. 3:24; 5:15; 6:23; Ef. 2:8-9). Pál ezt az igazságot elég világosan látta a Damaszkuszba vezető úton.
n 10:4 „mert a törvény végcélja Krisztus” - Lásd: Mt 5:17-48. A törvény szándéka, célja és vége (telos) nem az üdvösség volt, hanem a meggyőzés, és ez a célja továbbra is (vö. Gal. 3:24-25).
v  „minden hívő megigazulására” „hogy igazságot nyerjen mindenki, aki hisz”

II. Az üdvösség és a bizonyságtevő hívő élet
n Az üdvösség nem egy termék, hanem egy kapcsolat. A hittel csak elkezdődik. Nem egy tűzkárra szóló biztosítás, nem egy mennybe szóló jegy, hanem egy olyan élet, ami a Krisztushoz való hasonlatosságban növekszik.
v  Az üdvösség egy befejezett cselekmény (aorisztosz)– ApCsel 15:11. Róm 8:24. 2Tim 1:9. Tit 3:5. Róm 13:11.
v  Az üdvösség egy állapot – Efézus 2:5. 8.
v  Az üdvösség egy folyamat (a jelenben) – 1Kor 1:18; 15:2. 2Kor 2:15.
v  Az üdvösség egy jövőbeni beteljesedés – Róm 5:9. 10; 10:9. 13. 1Kor 3:15; 5:5. Fil 1:28; 1Thessz 5:8-9. Zsid 1:14; 9:28. (Mt 10:22; 24:13; Mk 13:13 is utal rá).
n A 10:5 - 3Móz 18:5-re utal. A 10:6-8 - 5Móz 30:11-14-re utal a Septuagintából (LXX).
v  A hitből való igazság pedig így szól” Pál már korábban megszemélyesítette a „bűnt” és a „kegyelmet”, most pedig a „hit általi igazságot” személyesíti meg.
v  ki megy fel … ki megy le” Az embereknek nem kell Krisztust keresniük, Isten a nyilvánosság előtt küldte el Őt mindenkiért. Nem szükséges az emberi kutatás.
v  szíveddel” A szív az egész személyt jelenti.
n 10:9 „ha” vallod”  „Jézust Úrnak” - Ez volt a korai egyház hitvallásának és bemerítkezési liturgiájának teológiai tartalma. Az „Úr” kifejezés használata megerősítette Jézus istenségét (vö. Jóel 3:5 [Károli: 2:32]; ApCsel 2:32-33,36; Fil. 2:6-11), míg a keresztnév, Jézus, megerősítette történelmi ember-létét (vö. 1Jn 4:1-6).
v  szíveddel hiszed” – a „hit” (pistis) (1) személyes bizalom (héber), (2) intellektuális tartalom (görög) és (3) egy folyamatos akaratlagos odaszánást (vö. 5Móz 30:20).
n 10:10 „hogy megigazuljunk” - A hívők arra lettek kiválasztva, hogy szentek és feddhetetlenek legyenek! A kiválasztás nem csak egy tan, hanem egy életstílus is (vö. 5Móz 30:15-20).
n 10:11 Ez egy idézet az Ézs. 28:16-ból.
v  aki hisz Őbenne” - A hit nem csak egy kezdeti válaszreakció, hanem egy folyamatos követelmény az üdvösséghez! Ez nem csak egy helyes teológia, ami megment (evangéliumi igazságok), hanem egy személyes kapcsolat (evangélium személye), ami istenfélő életet eredményez (evangéliumi élet). Óvakodj a könnyű hitektől, amik elválasztják egymástól az igazságot és az életet. Az örök életnek vannak megfigyelhető jellemvonásai!
v  „nem szégyenül meg” - Azok, akik bíznak („hisznek”) Krisztusban, nem fognak elfordulni. Ez az Ézs. 28:16-ból való idézet, ami Pál beszédében a 9:33-ban egy kulcs vers volt.

III. Az üdvösség és a pogányok
n 10:12 „Nincs különbség zsidó és görög között” Ez az új szövetség legfőbb mondanivalója (vö. Róma 3:22,29; Gal. 3:28; Ef. 2:11-3:13; Kol. 3:11).
n 10:14-15 – Isten hírvivőket küld (prófétákat, apostolokat, prédikátorokat, tanítókat, evangelistákat). Ezek a hírvivők Isten áldásai a szükséget szenvedő világ számára. Miközben Isten kegyelmesen küldi az evangélium hírvivőit, a hallgatóságnak a megfelelő módon kell reagálnia azok üzenetére.
v  A megmentő hitnek számos eleme van (1) egy üzenet, amit el kell hinni; (2) egy személy, akit be kell fogadni; (3) egy kezdeti és folyamatos megtérő és hit-teli válaszreakció; (4) engedelmes élet; és (5) kitartás.
n 10:15 - Az üdvösség az evangélium hallásából és az evangélium elfogadásából van. A prédikátorok azért küldettek, hogy „mindenki” megtérhessen!
n 10:16 Pál újra olyan ÓSZ-i profetikus kijelentéseket használ, amik eredetileg YHWH Izraelnek szóló üzenetére vonatkozott, hogy a Messiás Jézus evangéliumára utaljon. Ahogy az ÓSZ-i zsidók elutasították Isten üzenetét, úgy Pál korának zsidói is elutasították azt. Ez az Ézs. 53:1-ből való idézet, de teológiailag az Ézs 6:9-13-hoz is kapcsolódott, ahol Izrael elutasította Isten üzenetét.
n 10:17 Az evangélium elsősorban egy üzenet (vö. Gal. 3:2). De az üzenet személyes szavakká válik, „Krisztus szavaivá” (vö. Kol 3:15-16).
n 10:18 Ez a vers azt erősíti meg, hogy a legtöbb zsidó hallotta az üzenetet, és hogy felelősek voltak annak elutasítása miatt. Nem a tudatlanság volt a probléma, hanem a hitetlenség!
n 10:19-20 A zsidók hallották az üzenetet, még Mózestől is.
n 10:21 Ez a kijelentés a Septuagintából, az Ézs. 65:2-ből való idézet, ami arról szólt, hogy a szövetség népe elutasította YHWH-t (vö. Ézs. 65:1-7). Isten hűséges volt; Izrael pedig hűtlen. Hitetlenségük vezetett népük átmeneti ítéletéhez.
v  Ha Isten választása annyira lényegbevágó, akkor Pál miért imádkozik Izraelért a 10:1-ben? Miért hangsúlyozza annyira a 10:9-13 az emberi válaszreakció szükségességét?
v  Mit jelent a 4. vers? „Krisztus véget vetett a törvénynek”?
v  Sorold fel azokat az elemeket, amik közrejátszanak a hitben a 10:9-10 alapján.
v  Miért idéz Pál olyan gyakran az ÓSZ-ből? Hogyan kapcsolódik ez az elsősorban pogányokból álló gyülekezethez Rómában?
v  Hogyan kapcsolódnak a 11-13-as versek a 9. fejezethez?
v  Hogyan kapcsolódnak a 14-15-ös versek a világmisszióhoz?
v  Hogyan mutatkozik meg a 10. fejezetben az, hogy az ember szabad akarata része az ember üdvösségének?

Nincsenek megjegyzések: