Az eltávozás és a hazatérés - Ruth 1:1-22

Az eltávozás és a hazatérés

Ruth 1:1-22

Ruth könyvének első része Elkána családjának eltávozásáról és feleségének egyik menyével való hazatéréséről beszél. Elkána Betlehemből távozott Moáb mezejére, azt gondolva, hogy az éhínség elől el tud menekülni. A történet főképp három asszony köré csoportosul, akik közül a legidősebb Naómi. A másik kettő a moábi Orpa és Ruth, akik fiaihoz mentek feleségül, és hamarosan özvegyen maradtak, mint ahogyan Naómi is.

A történet négy különböző filmkockában, négy képben tárul elénk. Így megfigyelhetjük először az eltávozást, másodszor a távollétet, harmadszor a hazatérést, és végül a megérkezést.

I. Az eltávozás

Az első kép az eltávozást mutatja be. A bírák idejében történt, hogy a tejjel és mézzel folyó földön éhínség lett. Elimélek Naómival és két fiával elköltözött a júdeai Bethlehemből Moáb mezejére. Ugyanis Betlehemben, szó szerint „a kenyér házában” - ezt jelenti „Betlehem”, nincs kenyér. Éheznek. Nos, mit tesz ilyenkor Elimélek és családja? Elköltözik oda, ahol van kenyér. Pedig az éhség is lehet Isten eszköze. Aztán gondolhattak volna arra, hogy Isten Mindenható, és képes gondjukat viselni éhínségben is. Nem a moábiaiakhoz kell ilyenkor fordulni, hanem az Úrhoz!

Néha nekem is magyaráznom kellett, hogy minden embernek ott a helye, ahol Isten látni akarja – és ezért költöztem egyik városból a másikba. Mindenkinek Istentől ki van jelölve a helye. Ő határozta meg rendelt időnket - hogy mikor szülessünk meg -, és lakásunk határait - hogy hol lakjunk. Elhagyni azt a helyet ahová Isten állított: bűn. Elmenni, ha Isten nem küld, vagy maradni, ha Isten küld, egyaránt helytelen. Van a futballban egy olyan helyzet, amit úgy hívnak, hogy „offside”. Amennyire én értek a futballhoz, ez azt jelenti, hogy egy játékos ott van, ahol nem kellene lennie. Ilyenkor van eset, amikor még gólt is rúgnak, de az érvénytelen. Bármi történne is attól kezdve, az mind hiábavaló. A bíró nem fogja elismerni...

Ábrahámmal történt valami hasonló, amikor az éhség elöl Egyiptomba menekült. Szégyent és keserű ízt hagyott maga után az az utazás. Visszajövetelekor oda tért vissza, ahol először volta fel az ő sátorát, Béthelbe ment és újra oltárt épített ott az Úrnak. Meg kellett értenie, hogy éhség miatt sem kell ide-oda futkorásznia, hanem az Úrban kell bíznia. Isten ott tudja megáldani őt, ahová helyezte.

Jónás meg épp azért került bajba, mert nem akart oda menni, ahová az Úr küldte volna: ő ellenkező irányba szaladt... Szeretném, ha velem együtt mindannyian el tudnánk mondani, hogy amíg élek, mindig ott leszek, ahol Isten engem látni akar!

Elimélek családjával nem így történt. Nincs szó arról, hogy Isten küldte volna őket Moáb mezejére. Arról sincs szó, hogy megkérdezték volna az Urat, mielőtt útra keltek volna. De még arról sem, hogy megalázkodtak volna Isten előtt az éhség idején, hogy a gondviselő Istentől kérjék a mindennapi kenyeret. Egyszerűen szedték a sátorfájukat és elköltöztek.

II. A távollét

Következik a második kép, a távollét. Mi is történt Moáb mezején? Másféle nyomorba jutottak, mert Elimélek meghalt. Kenyér talán volt, de kenyérkereső már nem.

Elimélek neve nagyon szép név volt, azt jelentette, hogy „az én Istenem Király”. De valójában ez csak álnév volt, hiszen ő ezt nem vette komolyan. Pogány vidékre költözött, ahol az emberek különböző kőszobrokat tiszteltek és imádtak. Látszólag ez nem zavarta sem őt sem Naómit.

Sőt, azt olvassuk, hogy fiai moábita leányokat vettek felességül. Két idegen, pogány nő került be a családba. Hogyan?! Nem tudták, mit parancsol Mózes törvénye Isten népének házasságáról? Nem emlékeztek Ábrahámra, aki megeskette szolgáját, hogy Izsákot oda vissza ne vigye, ahonnan Ábrahám kijött? Itt megint azt kell mondanunk, hogy újra úgy döntöttek, hogy nem kérdezték meg az Urat. Saját belátásuk szerint cselekedtek. Az ilyen döntéseknek kiszámíthatatlan, súlyos következményei szoktak lenni.

Akkor sem ébredtek fel, amikor ott lakoztak közel tíz esztendeig, de sem Orpának sem Ruthnak nem születtek gyermekei. Isten megvonta tőlük az áldást. Mert van az úgy, hogy a vagyon gyarapszik, a pénz sokasodik, még sincs rajta Isten áldása. Lehet kenyér, lehet ház, lehet nagy szántóföld és vagyon, semmit sem ér, ha nincs rajta Isten áldása. Hiába a sokezer euró, Isten áldása nélkül az nem ér semmit. Isten áldásával a kevés többet ér, mert olyan lesz, mint az özvegy asszony kicsiny olaja és maréknyi lisztje. „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkében kárt vall” (Mt 16:26)?

Egyik faluban egyszer egy ismerőst szerettünk volna meglátogatni, másodmagammal. Jó nagy emeletes ház volt, de akit kerestünk nem volt ott. Kérdeztük, hol van? Elköltözött. Miért? Hát nem ő építette ezt a házat? De igen. Azonban három évig pereskedtünk, mondja az ott lakó fiatalember, aztán ő elköltözött. Igaz, hogy a nagy házban nyugodtan elférne öt család is, de ha nincs békesség?!... Nos, így van ez, ha nincs Isten áldása, még az együttlakozás is keserves. „De mily jó és mily gyönyörűséges, ahol együtt lakoznak az atyafiak! Oda küld áldást az Úr és életet örökké!” (133. Zsoltár)

Ezek után az történik, hogy Isten keményebb eszközökhöz nyúl: meghalt Mahlon is, meghalt Kiljon is. A fenyíték nem az első eszköze Istennek, de ha másképp nem lehet, akkor ezzel próbál más belátásra bírni (Zsid 12,6-13) Naómi ekkor ébredt fel: mindebben Isten keze van! Meghallotta, hogy meglátogatta az Úr az ő népét, hogy adjon nekik kenyeret. Itt van említve először, hogy mi az, amit az Úr tett. Idáig az volt fontos, hogy ők mit tesznek, mibe fognak, mit vállalnak, hova költöznek, emberi bölcsesség és elgondolás szerint. Most azonban Naómi arról kezd beszélni, hogy mit tett Isten.

III. A hazatérés

Itt következik a harmadik kép, a hazatérésről. Naómi megérti, hogy nincs mit keresnie ebben az országban, haza megy a júdeai Betlehembe. Az akkori szokás szerint Naómiról két menyének kellett volna gondoskodnia, élete végéig. Naómi azonban nem akarta ezt bevasalni rajtuk. Miért kötelezné Orpát és Ruthot arra, hogy vele menjenek, amikor nekik jobb lenne népük között? Igen ám, de azok meg azt keresték, mi az, ami Naóminak lenne jobb? Neki az lenne jobb, ha vele mennének.

Naómi megpróbálja hazaküldözgetni őket: menjetek haza édes leányaim! Milyen szép ez a megszólítás. Mindegyik azt keresi, mi az, ami a másiknak jó. Valljuk meg őszintén, manapság sokan másképpen cselekszenek: mindenki a maga hasznát keresi… Hát velem nem törődik senki? Hát én rám nem gondol senki? Engem kihagynak? Hát én!?

Miközben Mahlon és Kíljon meghalt, Orpa és Ruth megszerette anyósát. Ilyen is van. Legyen is! Nemcsak ostoba és hiábavaló viccek, hanem szeretet a meny és az anyós között. A szeretet tud a másik szívével gondolkozni, áldozatot hozni és mások boldogságát keresni.

Naomi megtérését abban is látjuk, hogy másképpen látja már a dolgokat. Amikor a nyomorúság tüzébe kerül, ebbe a kemencébe, akkor megvallja: engem talált az Úr keze. Orpa és Ruth ilyet eddig nem hallott. Főleg Ruth kezdi látni, hogy Naómi rendelkezik valamivel, ami neki nincs. Nem csak Naómi lát és hisz, hanem immár Ruth is: megkívánja azt az Istenfélelmet, amely így segít elhordozni a gyászt. Naomi most már átlátja a dolgokat, igaz, belekerült tíz évbe, de most már látja Isten kezét az események mögött. Tudja, hogy ez nem véletlen, hogy most haza kell mennie. Mi köti őt még ide? Semmi. Az ő Istene, az ő népe, az ő hazája ott van. Megyek haza! Unszolására Orpa visszatért az ő népéhez és az ő isteneihez. Ruth azonban ragaszkodott hozzá. Istenét és népét magáénak vallotta, és ezért vele tartott. Olyan szép az a vallomás, az a bizonyságtétel Ruth részéről: ez az, amiért Isten különleges jövőt készített számára.

IV. A hazaérkezés

A hazaérkezést bemutató negyedik kép arról szól, hogy megmozdult az egész város. Dehát ez Naómi, a kedves! Erre ő így szól: ne hívjatok engem többé Kedves-nek, hanem Keserű-nek, Márá-nak, mert keserűséggel illetett engem a Mindenható.

A 21. vers némelyek szerint a könyv kulcsigéje: „Többedmagammal mentem el, és elárvultan hozott vissza engem az Úr.” Telve mentem el, üresen hozott vissza engem az Úr. Az ellentét nemcsak abban van, hogy telve meg üresen, hogy akkor és most, hanem abban, hogy akkor én mentem el, és most az Úr hozott vissza.

Így történt a tékozló fiúval is: telve pénzzel, büszkén, magabiztosan indult útnak, de nem úgy jött haza. Mit is hozhatott volna magával? Semmit. „Mivel mit sem hozhatok, keresztedre borulok.” Rongyosan, kifosztva, üresen, elkeseredve, de megtérő szívvel és alázatosan jöjjünk haza az Atyához! Úgy, hogy kijelentjük: „nem vagyok méltó, hogy a fiadnak hivattassam”. Valljuk meg az Urat, mint Naómi tette! Ne azt magyarázzuk, hogy mit tettünk mi, hanem azt, hogy mit cselekedett vele az Úr.

Még veszteségek és csalódások után is csodálatos lehet az élet az Úrral! Elmondhatod, hogy az Úr útjai nem a te útjaid voltak, és az Ő gondolatai nem a te gondolataid, aztán elmondhatod, hogy téged is meglátogatott az Úr: úgy is, hogy adjon néked kenyeret, de másképpen is. Az Ő látogatása mindig eredménnyel jár. Naómi az árpaaratás kezdetére érkezett haza. Lelki aratást adhat az Úr az ige magvetése után.