2014. május 4., vasárnap

Péter, a Szentlélekkel teljes igehirdető - ApCsel 4:1-21


Péter, a Szentlélekkel teljes igehirdető
ApCsel 4:1-21

n „Akkor Péter Szent Lélekkel megtelve, monda nékik” (8. v.). Milyen az, amikor egy ember Szentlélekkel telve hirdeti az Igét? Hogyan néz az ki? Mi történik vele, általa és körülötte?
v  Meglehetősen homályos és zavaros elképzeléseik lehetnek némelyeknek erről a fontos és szükséges dologról, és mivel nem ismerik fel, nem tudják, hogyan munkálkodik a Szentlélek, mentesek maradnak annak hatásától. Egy igehirdető véleménye szerint ez olyan, mintha egy gyönyörűen megépített orgonában nem volna pneuma – vagyis szél: hiába az egész hangszer, ha nincs fújtatója. Vagy más szemléltetésként, ez olyan, mint egy vitorlás csónak a szélcsendben: ki van feszítve a vitorla, megvan a kormány, csak éppen az erő hiányzik, ami előre vinné. Lehet lökdösni lapáttal, de az nagyon izzadságszagú és kellemetlen, és hosszú távon nem működik. Valahogy ilyen az igehirdető Szentlélek nélkül.
n A gyülekezetnek elsősorban nem éppen sok pénzre, szép és nagyszerű épületekre, kitűnő szervezetre, jól megfogalmazott alapszabályzatra van szüksége, – hanem elsősorban Szentlélekkel teljes igehirdetőkre. Szentlélek nélkül hiába van épület, törvény, pénz, – a gyülekezet nem gyülekezet.
n Valaki azt mondta, hogy ebben az első fokozat, amikor a hitem tudomásul veszi, hogy van Isten.
n A második fok, amikor azt veszi tudomásul a hitem, hogy ez a létező Isten eljött Jézus Krisztusban: Immánuel (velünk az Isten).
n  Végül a harmadik fok az, amikor azt veszem tudomásul, hogy bennem lakozik az Isten.
v  Az, hogy létezik, ez inkább az Atyára vonatkozik.
v  Az, hogy velünk van az Isten, inkább a Fiúra vonatkozik, Jézus Krisztusra.
v  És az, hogy bennem van az Isten: az inkább a Szentlélek személyére vonatkozik.
n  „Akkor Péter, Szent Lélekkel megtelve” prédikált, ami azt érzékelteti, hogy Péter nem volt mindig beteljesedve Szent Lélekkel, hanem „akkor” telt be Vele.
v  De ez nem egy olyan stádium, amit ha elért valaki, akkor abban megmaradhat, hanem inkább egy életre szóló program, amire állandóan törekedni kell.
n  Amikor Péter Szent Lélekkel megtelik, azt jelenti, hogy egészen Isten vette át az uralmat a Lélek által Péter felett. Vizsgáljuk meg, hogy milyen lett Péter, amikor ez megtörtént vele, hogy példát vehessünk róla.
v  Azt láthatjuk, hogy egy egyszerű halászból Isten eszköze lesz, egy gyáva tagadóból bátor hitvalló lesz, egy egyszerű ember ékesszólóvá válik, és az Isten által hitelesített üzenet erőteljessé vált.

I. Egy halászból Isten eszköze lesz
n  Lukács úgy számol be a nagytanács dolgairól, mintha ő is jelen lett volna. Persze, ő nem volt jelen. De Pál jelen lehetett, vagy még inkább Gamáliel, akinek lábainál Pál apostol tanult. Őtőlük informálódhatott Lukács.
n  Rendkívüli dolog az, amikor megtapasztalhatod, hogy felhasznált Isten! Engem, a nyomorultat, a senkit, a nyavalyást felhasznált a mindenható Isten!
v  Ez a hívő élet célja: eszközzé válni az Isten kezében. Nem magunkért, lelki vagy anyagi bajomért/jólétemért vagyok Isten gyermeke, hanem azért, hogy használhasson.
v  Itt Pétert használta fel arra a bizonyságtételre, hogy Jézus él – az a Jézus, Akit ők megöltek.
n Ne mondd azt, hogy Péter alkalmas volt erre, de te alkalmatlan vagy!
v  Péter ugyanolyan közönséges és írástudatlan ember volt, de így is eszköz lehetett Isten kezében, amikor beteljesedett Szent Lélekkel!
v  Valaki azt mondta, hogy ha a ceruzádat egy festőművész veszi a kezébe, elcsodálkozhatsz, hogy mire képes a ceruzád! Attól függ, hogy kinek a kezében van. Még a te ceruzád is csodálatos alkotásra képes.
v  Ugyanígy, ha a Szentlélek veszi kezébe eszközül az életedet, csodát művelhet vele. Ne önmagad körül forgolódj, hanem kezdj el szolgálni! Kérdezd te is Pállal együtt: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?”  (ApCsel 9:6) Uram, mit akarsz általam cselekedni?

II. Egy gyáva tagadóból bátorrá hitvalló lesz
n  Nemrég még a maga erejében bízva és a saját hűségének a tudatában fennhéjázva bizonygatta, ha mindenki elhagyja is az Urat, ő nem fogja… „Uram, te veled kész vagyok mind tömlöcre, mind halálra menni!” (Lk 22:33) Azután egy cseléd gúnyos megjegyzésére mégis úgy megrémült, hogy égre-földre esküdözött, hogy nem is ismeri azt az embert, Jézust!
v  Péter gyáva volt – mint mi mindnyájan. De most a Szentlélek bátorrá tette.
n  Akkora bátorsága van, hogy a nagytanács fejére olvasta, ahogyan megölték a Krisztust, elvetették a Követ, Aki a szeglet fejévé lett! Csak Krisztus által van üdvösség, megtartás. A sánta is Általa gyógyult meg!
v  Mikor el akarták hallgattatni, egyszerűen kijelenti, hogy nem lehet: „Vajon igaz dolog-e Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogy nem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk” (4:19-20) Csakugyan bátor volt – de nem azért, mert most nagyon nekibuzdult, hanem azért, mert a Szentlélek bátorrá tette.
n  Gyávaság a mai hívők részéről, amikor nem mernek kiállni a világ elé a tiszta evangéliummal! Amikor úgy gondolják, hogy nem elég divatosak, le vannak maradva… Aztán elhallgatnak, vagy változtatnak az üzeneten…
v  Krisztusnak tanúi vagyunk. „Nékem adatott minden hatalom, mennyen és földön.” (Mt 28:18) Az Ő szószólói vagyunk.
v  A feltámadott Krisztus bátorrá tesz a katonák előtt is, a vallató bizottság előtt is.

III. Egy egyszerű ember ékesszólóvá lesz
n  Péter megtalálja a kellő szavakat. A Szentlélek azonnal szájába adja, amit mondania kell. Csodálkoznak is rajta a papi fejedelmek: hogy képes ez az analfabéta Péter, így beszélni, és azt ilyen nagyszerűen elmondani?
v  Az Úr Jézus ígérete szó szerint teljesedik be: „mikor átadnak titeket, ne aggodalmaskodjatok, mi módon vagy mit szóljatok; mert megadatik néktek abban az órában, mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátoknak Lelke az, aki szól ti bennetek.” (Mt 10:19-20)
v  „Mikor látták Péter és János szólásban való bátorságát és megtudták, hogy írástudatlan és közönséges emberek” (4:13) „Írástudatlan” – agrammatoi. „Közönséges” – idiotai, (ez nem azt jelenti, amit gondoltok!), hanem azt, hogy laikusok, nem hivatásosak.
n  Sokszor megtörténik velem is, és az igehirdetőkkel általában, hogy nem tudom, hogy mit kell mondanom. Vajon mit akar az Úr rajtam keresztül üzenni? Néha egészen rendkívüli módon megadatik és beteljesedik be az Úr Jézus ígérete rajtam is. Péter apostol sem magától mondta, amit mondott.
v  Csodálkoztak: honnan tudja, ha nem tanulta? Hogyan képes? Honnan ez a bölcsesség? Ő sem tudta ezt megmondani: akkor kapta, abban a pillanatban.
v  Spurgeon sem járt teológiai tanulmányokra, mégis hatalmas igehirdető lett!
n  Vigasztaló ez a szülők számára is, akik úgy érzik, hogy gyermekeik meghaladták őket ismeretben, tudományban. De a szülőknek mégis feladatuk, hogy megmondjanak gyermekeiknek egyet s mást, úgy, hogy annak hatása legyen. De hogyan? Ilyenkor imádkozz! Megadatik majd abban az órában.
n  Vagy a munkahelyen, ahol a munkatársak zavarba tudnak hozni a hit dolgait illetően. Imádkozz, és megfelelhetsz nekik a Szentlélek erejével.

IV. Az Isten által hitelesített üzenet erőteljessé vált
n  Ugyanis, azt olvashatjuk: „Mikor azonban látták, hogy a mely ember meggyógyult vala, ő velük együtt ott áll, semmit nem bírtak ellenük szólni.” (4:14) A tények beszélnek. Azt nem lehet meg nem történtté tenni. Nem lehet ellene mondani.
v  Amikor valaki arra hivatkozik, hogy „vak voltam, de most látok” – ez meggyőző erejű tény.
v  Ugyanúgy, amikor valaki bizonyságot tesz, hogy tisztátalan voltam, de most tiszta vagyok. Elkeseredett, vigasztalhatatlan voltam, de most örömmel vagyok tele. Csapás ért, de békességem van. Megrágalmaztak, de nem haragszom senkire. Elpusztítani akartak, de nincs benne bosszúvágy, stb.
n  Tények nélkül ne szóljon senki Jézusról! Hitelessé teszik-e az életed tényei a Jézusról szóló szavaidat
n  Ezek után kérdezhetjük, vajon mi lett az eredménye annak, hogy Péter így beszélt? Megtért-e a nagytanács?
v  Igen, mi mindig az eredményt szeretnénk látni… Pedig az eredményt nem mi kell számon tartsuk.
v  Nem az lett az eredmény, hogy azok is mind megtértek… - pedig elvárnánk, hogy ez legyen. Sajnos, nincs közvetlen eredmény.
n  De a bizonyságtétel mégsem hiábavaló! A lényeg az, hogy elvégezzük, amit az Úr reánk bízott!
v  „Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.” (Gal 5:16)
n Lélek szerint élni két dolgot jelent: a Szentlélek vezetése alatt és a Szentlélek erejével élni.
n A Szentlélek vezetése alatt élni azt jelenti, hogy figyelünk a Lélek utasítására, irányítására, vezetésére – a Szentírás naponkénti tanulmányozása során. A Lélek nem vezet az Írással ellentétesen. Minél jobban ismered a Bibliát, annál jobban fogod tudni, hogy mit jelent a Lélek szerint élni.
v  Elhallgattatjuk a testi indulatok szavát, és egyre jobban átadjuk magunkat az Úrnak, engedve, hogy Ő vezessen bennünket Igéje által. „Szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket, és ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el” (Róm 12:1-2). Ahogyan az iránytű mutatója észak felé fordul, ugyanúgy ráhangolódunk mi is az akaratunkkal a Lélek akaratára.
n A Szentlélek erejével élni azt jelenti, hogy Reá támaszkodunk a szükséges mindennapi erőért. Csak úgy élhetünk Lélek szerint, ha állandó kapcsolatban vagyunk a Lélekkel. Egy rádió is csak úgy működik, ha áramot kap. Bennünk is csak úgy lehet erő, ha kapcsolatban vagyunk az erőforrással. „Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljön reátok” (ApCsel 1:8).
n A Szentlélekkel való beteljesedés nem egy egyszeri esemény, ami bekövetkezett mondjuk este 9 óra 45 perckor, hanem egy állandó, életre szóló program.
v  Legyünk ilyen igehirdetői, bizonyságtevői Istennek!



Nincsenek megjegyzések: