A fertőzött és a megszentelt - Hagg 2:10-19

A fertőzött és a megszentelt

Hagg 2:10-19

¹⁰ A kilencedik hónap huszonnegyedikén, Dáriusnak második esztendejében szólott az Úr Aggeus próféta által, mondván: ¹¹ Ezt mondja a Seregeknek Ura: Kérdezd meg csak a papokat a törvény felől, mondván: ¹² Ha szentelt húst visz valaki az ő köntösének szárnyában, és illeti annak szárnyával a kenyeret vagy a főzeléket, vagy a bort, vagy az olajt, vagy bármi más eleséget: vajon szent-e az? És feleltek a papok, és mondák: Nem.

¹³ Aggeus pedig azt mondta: Ha hulla által fertőzött illeti mindezeket, tisztátalanná lesz-e? És feleltek a papok, és mondák: Tisztátalanná!

¹⁴ Aggeus pedig felelt, és azt mondta: Épp így e nép és épp így e nemzet én előttem, azt mondja az Úr, és épp így kezüknek minden munkája, és amit ide felhoznak: tisztátalan az.

¹⁵ Most azért jól gondoljátok meg e naptól fogva az elmúltakat is, mielőtt még követ kőre tettek volna az Úr hajlékában! ¹⁶ Azelőtt elmentek a húszas garmadához, és tíz lett; elmentek a sajtóhoz, hogy ötven vederrel merítsenek, és húsz lett. ¹⁷ Megvertelek titeket üszöggel, ragyával, és kezetek minden munkáját kőesővel, és még sem hajoltatok hozzám, azt mondja az Úr. ¹⁸ Jól gondoljátok hát meg e naptól fogva az elmúltakat is! A kilencedik hónap huszonnegyedik napjától, attól a naptól fogva, a melyen letétetett az Úr hajlékának alapja. Jól meggondoljátok! ¹⁹ Van-e még mag a csűrben? És bizony, a szőlő, a füge, a gránátalma és az olajfa sem termett! E naptól fogva megáldalak.

²⁰ Másodszor is szólott az Úr Aggeusnak a hónap huszonnegyedik napján, mondván: ²¹ Mondd meg Zorobábelnek, Júda fejedelmének: Én megindítom az eget és a földet. ²² És felforgatom az országok királyi székét, és elfogyasztom a pogány országok erejét, és felforgatom a szekeret és a benne ülőket, és lehullnak a lovak és a rajtok ülők: ki-ki az ő atyjafiának fegyvere által. ²³ Azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, felveszlek téged Zorobábel, Sealtiélnek fia én szolgám, azt mondja az Úr, és olyanná teszlek, mint egy pecsétgyűrű, mert téged választottalak el, azt mondja a Seregeknek Ura.

Ez Haggeus harmadik próféciája. Ennek mondanivalója abban áll, hogy az áldozat engedelmesség nélkül (ami a templom építését illeti) nem szentelhet meg. Most azonban, hogy engedelmesek lettek és elkezdték építeni az Úr házát, átélhetik azt is, hogy Isten megáldja őket, még akkor is, ha ennek jelei még nem látszanak. Amíg az Úr háza romokban áll, addig tisztátalan marad bármi, amit végeznek. A maguk házának építése és az áldozatok bemutatása sem lesz szent, csak ha első helyre teszik az Úr ügyét.

I. A szentség és a tisztátalanság terjedése

Az Úr a papokhoz küldte Haggeust, hogy a tiszta és tisztátalan kérdésében véleményt mondjanak. Az Ósz-ben a papoknak kellett érteni és tanítani a törvényt. A Nádáb és Abihú esete után az Úr kijelentette, hogy bort és szeszes italt ne igyanak, „Hogy különbséget tehessetek a szent és közönséges között, a tiszta és tisztátalan között, és hogy taníthassátok Izráel fiait mindazokra a rendelésekre, amelyeket az Úr szólott nekik Mózes által.” (3Móz 10:11. Ez 44:23) Malakiás próféta azt mondja, hogy „a papnak ajkai őrzik a tudományt, és az ő szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának követe ő.” (Mal 2:7) A kérdés és a válasz így hangzott: „Ha szentelt húst visz valaki az ő köntösének szárnyában, és illeti annak szárnyával a kenyeret vagy a főzeléket, vagy a bort, vagy az olajt, vagy bármi más eleséget: vajon szent-e az? És feleltek a papok, és mondák: Nem.” (12. v.) 3Móz 6:27 szerint a köntösre átterjedt a szentelt hús jellege, és nem lehetett egyébre használni, míg ki nem mosták. Ám maga a köntös, amely nem volt félretéve szent használatra (mint a hús), az nem közvetíthetett szentséget. Olyan ez, mintha azt kérdeznénk, hogy ha egy szent ember kabátját felveszem, akkor én is szent leszek? Nem. Engem is csak az engedelmesség szentelhet meg.

Még a jó cselekedeteink is olyanok, mint a vérbe mártott ruha. „És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink” (Ézs 64:6a) Ha a szívünk tisztátalan, akkor az általunk végzett munka is tisztátalanná lesz.

A másik kérdés: „Ha hulla által fertőzött illeti mindezeket, tisztátalanná lesz-e? És feleltek a papok, és mondák: Tisztátalanná!” (13. v.). A holttest a legmélyebb ceremoniális tisztátalanságot okozta, amely hét napig tartott, és a fertőzött csak egy sor szertartás által lehetett újra tisztává (4Móz 19:11-22). A tisztátalanság gyorsabban terjed. Egy ruhát be lehet szennyezni azzal, hogy egy másik sáros ruhához ér, de nem lehet megtisztítni azzal, hogy egy tiszta ruhához ér. A szenny terjed, a tisztaság nem annyira. A bűnnek sok útja van, míg a tisztaságnak csak egy útja.

Ennek alkalmazása valahogy így hangzik: szentté válik-e valaki azzal, hogy a gyülekezet tagja lesz? Hát azzal, hogy verset mond, vagy bizonyságot tesz, vagy énekel az énekkarban, zenél a zenekarban, eljár az imaházba, adakozik, stb? A válasz egyértelmű: nem. Sem az imaház, sem az énekkar vagy zenekar, de még a szószék sem szentel meg! A szentséghez mindenekelőtt engedelmeskedni kell az Istennek. A hazatért népet nem szenteli meg a szentföld vagy az oltár (Ezsd 3:3).

„Tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között la­kom” – mondja Ézsaiás. De az Úr megtisztította, és szolgálatba állította. Pál apostol is megállapítja: „Megtalálom magamban, aki a jót akarom cselekedni, hogy a bűn megvan bennem.” Igen, de a Jézus vére eltörli a bűnt és megszentel.

Az nem megoldás, hogy alkalmatlan, tisztátalan voltunkat látva mentegetőzünk, hogy mi nem vagyunk alkalmasak az Úrnak való szolgálatra! Csak akkor nem vagyunk alkalmasak, ha nem engedjük, hogy Isten alkalmassá tegyen, vagy ha beképzelten úgy gondoljuk, hogy mi alkalmasak vagyunk... Egy igehirdetőhöz oda ment valaki az igehirdetés után, hogy elsőként szeretne gratulálni a szép igehirdetéshez. Erre az így válaszolt: „Elkésett. Az ördög már gratulált.”. Áldássá csak úgy lehetünk, ha Isten azzá tesz. Ehhez látnunk kell a magunk tisztátalanságát és hitványságát. Az Úr szolgái, Mózes, Gedeon, Ézsaiás, Jeremiás, stb. mind látták alkalmatlan voltukat. De azt is tudták, hogy az alkalmatos voltuk az Istentől van (2Kor 3:5).

II. Az áldás feltétele

A nép már három hónapja kezdett el újra dolgozni az Úr házának építésén. Közben Zakariás is prófétált (Zak 1:2-6). „Most azért jól gondoljátok meg e naptól fogva az elmúltakat is, mielőtt még követ kőre tettek volna az Úr hajlékában!” (15. v.) Az elmúlt tizenvalahány évet (14-16 év) kéri, hogy gondolják át. Milyen volt az az időszak, amikor a háttérbe szorították az Úr ügyét? Ennek leírása nagyon szemléletes: „Azelőtt elmentek a húszas garmadához, és tíz lett; elmentek a sajtóhoz, hogy ötven vederrel merítsenek, és húsz lett. Megvertelek titeket üszöggel, ragyával, és kezetek minden munkáját kőesővel, és még sem hajoltatok hozzám, azt mondja az Úr.” (16-17. v.). Erről már az első részben is beszélt az Úr: „Sokat vártatok, de íme, kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra! Mi okért? azt mondja a Seregeknek Ura. Az én házamért, a mely íme, romban áll, ti pedig siettek, ki-ki a maga házához. Azért vonták meg tőletek az egek a harmatot, vonta meg a föld az ő termését. És pusztulást rendeltem a sík földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, a mit a föld terem; sőt az emberre és a baromra és minden kézimunkára is.” (Hagg 1:9-11) A lényeg az, hogy hiába siettek minden nap a mezőre, vetettek, kapáltak, gyomláltak, az Isten iránti engedetlenség hiánya miatt elmaradt az áldás. Munka volt, de áldás nem volt.

A 17. v. hasonlít ahhoz, amit az Úr Ámós próféta által is üzen (Ám 4:6-12): minden féle csapás érte őket, mégsem tértek vissza Hozzá, azt mondja az Úr. Pedig az áldás megvonása épp azért történt, hátha felébreszti őket, hogy Istent tegyék az első helyre.

„Van-e még mag a csűrben?” A válasz nem lehetett pozitív. A kilencedik hónapban, Kiszlév havában (ez november-december) már befejezték a magvetést. Nem volt mag a csűrben, mert el lett vetve. A magvetés Tisri második felében, Marchesvan havában és Kiszlév első felében történt. Úgyhogy december közepén, ha maradt volna is egy kevés mag, az legfeljebb arra volt elég, hogy ne haljanak éhen az aratásig.

Ebben a helyzetben ígért az Úr áldást az Ő népének: „Bizony, a szőlő, a füge, a gránátalma és az olajfa sem termett! E naptól fogva megáldalak.” (19. v.) „A szőlő, a füge, a gránátalma és az olajfa nem termett”, és ha termett volna, már az is elfogyott volna... Az áldás, amit meg fognak tapasztalni olyan lesz, hogy látni fogják a különbséget a korábbi helyzethez képest. A vetésből aratás lesz, a gyümölcsfák termékenyek lesznek. Mindezeket Isten áldása fogja cselekedni.

A 3Móz 26-ban és 5Móz 28-ban Isten feltárja népének az áldást és az átkot. Mózes később kijelenti: „Bizonyságúl hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod; Hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az ő szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert ô a te életed és a te életednek hosszúsága.” (5Móz 30:19-20)

III. Az Isten kiválasztott szolgája

Haggeus negyedik próféciája azokról az áldásokról szólnak, amelyeket Isten Zorobábel által közvetít Izráel számára. Az Úr megőrzi az ő népét az ellenség közepette. Újra utal arra korszakra, amikor az Úr megindítja az eget és a földet, és a népeket, ahogyan az 1:6-ban már említette, hogy minden népből csatlakozzanak a gyülekezethez.

Zorobábel a Messiás előképe (és elődje), aki előre mutat arra a Fejedelemre, aki uralkodni fog a Dávid trónján mindörökké. Ő nem egy politikai uralmat valósít meg, földrajzi határokkal, hanem a szívekbe hozza el az Isten országát.

„Felforgatom az országok királyi székét, és elfogyasztom a pogány országok erejét, és felforgatom a szekeret és a benne ülőket, és lehullnak a lovak és a rajtok ülők: ki-ki az ő atyjafiának fegyvere által.” Nagy változások fognak jönni. Forradalmak és háborúk: a perzsákat legyőzik a görögök, a görögöket a rómaiak, a rómaiakat a gótok, hunok és vandálok, és a Krisztus ellen lázadó államok, ateisták és iszlámisták még ha támadják is Isten népét, nem győzedelmezkedhetnek felette, mert azok Isten védelmét élvezik. Csak a Messiás országán, a gyülekezeten a pokol kapui sem vehetnek diadalmat. „És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át, hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké.” (Dán 2:44)

Végül ilyen szépet mond az Úr Zorobábelről: „Azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, felveszlek téged Zorobábel, Sealtiélnek fia én szolgám, azt mondja az Úr, és olyanná teszlek, mint egy pecsétgyűrű, mert téged választottalak el, azt mondja a Seregeknek Ura.” (23. v.) Zorobábel mutatja, hogy mit tehet Isten egy olyan emberrel, aki teljesen odaszánja magát a neki való engedelmességre: hordozni fogja az Ő nevét, igazolja vele az Ő tervét. Mi is hordozhatjuk Isten képét és hasonlatosságát, ha újjászülettünk.