Merjünk hinni Istenben! - 1Kir 17:17-24

Merjünk hinni Istenben!

1Kir 17:17-24

I. Az özvegy nyomorúsága– 17-18. v.

¹⁷ És történt ezek után, hogy megbetegedett a ház gazdasszonyának fia, és az ő betegsége felette nagy volt, annyira, hogy már a lélegzete is elállott.

 ¹⁸ Monda azért Illésnek: Mit vétettem ellened Istennek embere? Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttassad álnokságomat, és megöljed az én fiamat?

n Annak, amit Illés az özvegyasszony mond, éle van, mert ismerjük, hogy mi előzi ezt meg. Ne mondjuk, hogy ez egy külön történet, és nincs köze az előbbiekhez, mert azzal kezdődik, hogy „és történt ezek után”…

n Azt sem lehet mondani, hogy ez egy későbbi szerkesztő betoldása, mert Illés imájában ez van: „nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, akinél én lakom”… Vagyis: ugyanarról az özvegyről van szó, mint az előbbiekben!

n Ennek ellenére, vannak, akik azt állítják, hogy a 21. vers Illés eredeti imája, amelyben nincs szó az özvegyről, és a 20. v. csak szerkesztői hozzáadás… A valóság az, hogy bármelyik naiv olvasó könnyen felfedezi, hogy folytonosságról van szó, és ugyanazon özvegy e történet főszereplője, mint akiről az előbbiekben szó van.

n Ha az egész részt vesszük, láthatjuk, hogy három történet van benne: előbb a Kérith patakhoz küldi Illést az Úr, aki engedelmeskedik, csodát él át, majd krízis következik. A 8. verstől újra utasítja Illést az Úr, hogy menjen Sareptába. Illés engedelmeskedik, vizet kér egy özvegytől, aki elmondja, hogy milyen krízisben van. Ezt követően az Úr szava kijelenti, hogy mi fog történni, az özvegy engedelmeskedik, átélik a csodát. De utána ebben a történetben olvasunk a krízisről, amely szerintem abból állott, hogy a gyermek meghalt. (Vagy legalábbis egy mély kómába esett.)

n Még Isten engedelmes szolgái életében is vannak akadályok, amelyek veszélyeztetik Isten munkáját: kiapad a patak (7. v.), vagy épp az eszköz tehetetlen (10b-12), vagy halál támadja meg az életet, amelyet eddig sikerült életben tartani (17-18. v.)

n Gondviselés után (15-16. v.) hirtelen veszteség jön (17-18. v.).

n Minden reggel ment a vékához és volt benne liszt, a korsóhoz, és volt benne olaj… „Hűséged végtelen, hűséged végtelen, / Mindennap új áldás árad reám, / Hiányom pótolod hatalmas kézzel, / Hűséged végtelen, Uram, hozzám!” (Hith. 296)

n Aztán hirtelen megbetegszik a gyermeke, és meghal. Mi történt? Nem érti Istent. Hogyan történhetett ez meg? Hát nem lehet megbízni Isten szavában? „Monda azért Illésnek: Mit vétettem ellened Istennek embere? Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttassad álnokságomat, és megöljed az én fiamat?” – 18. v.

n Egyrészt, nincs semmi probléma: Isten ad és elvesz (Jób 1:21) - teljes joga van hozzá.

n Igen ám, de itt elhangzott Isten ígérete – 14. v. Mindeddig ott volt Isten gondviselése – 15-16. v. Valamit mégsem lehet megérteni: Isten fenntartja az életet, hogy azután elvegye azt? Csak azért táplál, hogy azután nagyobb legyen a gyász?

n Az özvegy azt feltételezi, hogy Illés csak bűnösségét jött felfedni, és a gyermek halála jogos büntetés a bűnössége miatt. Még voltak mások is, akik így gondolkoztak – Jn 9:3. Jób barátai.

n Úgy véljük, mi irgalmasabbak lettünk volna Istennél. Miért kell egy friss hívőt ilyen próbával sújtani? Miért nem várt Isten, amíg hite megerősödött volna?... Nem tudjuk a választ. De ahogy történetét olvassuk, megállapítjuk, hogy mi is jártunk „Sareptában”… Ilyesmi velünk is megtörtént már. És nem tudtuk a választ akkor sem. Voltunk próbában, amikor tele voltunk kérdésekkel, és úgy véltük, hogy bűneink büntetése ért utol bennünket. A Biblia nem titkolózik, nem vezet félre. Az Úr keze áldhat, de ugyanúgy büntethet is.

II. Illés imádsága – 19-22. v.

¹⁹ És monda néki: Add ide a te fiadat. És ő elvette azt az ő kebeléről, és felvitte a felházba, a melyben ő lakott, és az ő ágyára fektette.

 ²⁰ Akkor kiáltott az Úrhoz, és monda: Én Uram, Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, akinél én lakom, hogy az ő fiát megölöd?

 ²¹ És ráborult háromszor a gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz, mondván: Én Uram, Istenem, térítsd vissza e gyermek lelkét ő belé!

 ²² És meghallgatta az Úr Illés szavát, és megtért a gyermekbe a lélek, és megéledt.

n Két imádsága van Illésnek feljegyezve: 20 és 21. v. Mindegyik azzal kezdődik, hogy „Én Uram, Istenem…” (Jáhve Eloháj).

n De a két ima nem egyforma: az elsőben panaszkodik, vádol, mégpedig az özvegy szavaival: „nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, akinél én lakom, hogy az ő fiát megölöd?” (20. v.). Átveszi az özvegy szavait, magáévá teszi és azokkal a szavakkal imádkozik Istenhez, közbenjárva az özvegyért. Sőt, átveszi az élettelen fiút is, és felviszi az ágyára: „¹⁹ És monda néki: Add ide a te fiadat. És ő elvette azt az ő kebeléről, és felvitte a felházba, a melyben ő lakott, és az ő ágyára fektette.” (19. v.) Mindez azt mutatja, hogy magáévá tette az özvegy nyomorúságát.

n Szoktunk-e így imádkozni? Átérezzük-e mások baját ennyire, hogy magunkévá tegyük, és úgy imádkozzunk, mintha az a mi bajunk lenne? Vagy örülsz, hogy nem veled történt meg? Esetleg kárörvendés van benned? Nekünk nem válaszra van mindenekelőtt szükségünk, hanem a kegyelem királyi székére. Az pedig adott. Járulhatunk hozzá bizalommal!

n A másodikban imádságban Illés könyörög. Nincs varázs formulája, nincs természetfeletti ereje, csak imádsága van. Illés olyan ember volt, mint mi: „Illyés ember volt, hozzánk hasonló természetű; és imádsággal kérte, hogy ne legyen eső, és nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig: És ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld megteremte az ő gyümölcsét.” (Jak 5:17-18).

n „És ráborult háromszor a gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz” – 21. v.

n Azután olvashatjuk a csodás szavakat: „²² És meghallgatta az Úr Illés szavát, és megtért a gyermekbe a lélek, és megéledt.” (22. v.)

n A kétszeres imádság nagyon jellegzetes. Illés, a nagy próféta, nem egy vallásos varázsló. Nincs kezénél azonnali formula. Csak imádkozik. Az Úr lenullázta Illést egy gyenge emberré. Egy gyenge ember, de akinek nagy Istene van!

III. A gyermek feltámadása – 23-24. v.

²³ És felvévén Illés a gyermeket, alávitte őt a felházból a házba, és adta őt az ő anyjának, és monda Illés: Lássad, él a te fiad!

 ²⁴ És monda az asszony Illésnek: Most tudtam meg, hogy te Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde a te ajkadon: igazság.

n Illés egy lélektelen testet vitt fel a szobájába (19. v.), és egy élő fiút hozott alá (23. v.). „Add ide a fiadat!” (19. v.) „Lásd, a te fiad él!” (23b. v.) Isten szava életet ad. Feltámaszt. „Él az Úr!” (1. 12. v.)

n Kitűnik, hogy Isten megbízhatósága volt kockára téve, mert Illés Istent képviselte. „Most tudtam meg…”

n Az özvegy átélte a gondviselést, minden nap, ahogy az Úr életben tartotta őket. De ahogy a fia meghalt, úgy tűnt, hogy az Úr sem különb a pogányok bálványainál: megbízhatatlan, szeszélyes, kiszámíthatatlan… Nem képes, vagy nem érdekelt abban, hogy megtartsa ígéreteit… Azonban megbizonyosodott arról, hogy az Úr hűséges. Szava igazság.

n Ez a sareptai teológia számunkra is ugyanúgy érvényes. A próbák után mindig kiderül, hogy Isten hűséges és megtartja a szavát.

n „Aki mannával etetett téged a pusztában, amit nem ismertek a te atyáid, hogy megsanyargasson és hogy megpróbáljon téged, és jól tegyen veled azután.” (5Móz 8:16)

n Istennek nem kell meghajolnia Mot előtt, mint Baálnak. Nincs olyan terület, még a halálban sem, ahol ne lenne hatalma. „Felettébb diadalmaskodunk Az által, aki minket szeretett. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely van a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm 8:37-39)

n Ez a szakasz nem olyan, mint a feltámadásról szóló híradások, a nyitott sírról, az emmausiakról, a galileai halfogásról… Inkább Mk 5:21-24. 35-43-hoz (Jairus leányához), Lk 7:11-17) (a naini ifjúhoz), Jn 11 (Lázárhoz) hasonlít. Ez is azt mutatja, hogy Jézus hatalma a halálra is kiterjed.

n Miközben Izráelben elutasítják az Úr szavát, egy sareptai pogány özvegy felismeri, hogy az igazság. Megbízható.

n Fia feltámadása prófécia volt az eljövendő nagy feltámadásról. Jönni fog az a dicsőséges nap!