Nábót szőlője - 1Kir 21:1-10. 15-21

Nábót szőlője

1Kir 21:1-10. 15-21

Az ország kettészakadása óta az Omri dinasztiája bizonyult a legtartósabbnak Izráelben. Jeroboám fia, Nádáb, mindössze két évig uralkodott. Az Izsakárból származó Baása ölte meg. Baása fiát, Elát, a saját tisztje, Zimri gyilkolta meg, de csupán hét napig élvezhette hatalmát, mivel a nép a hadsereg főparancsnokát, Omrit kiáltotta ki királynak. Omri az istentelen Jeroboám nyomában járt, mint elődei is mindnyájan. Ő jelölte ki és alapította meg az új fővárost, Samariát.

Omri fia, Akháb, elődjei vétkeit még azzal tetézte, hogy feleségül vette a föníciai Szidón királyának, Ethbaálnak lányát, Jézabelt. A dinasztikus házasságokat még Dávid kezdeményezte, amikor a gessuri Talmai király lányát feleségül vette, akitől született Absolon. Salamon már magának az egyiptomi fáraónak lett a veje… A Mózes törvénye tiltotta az idegenekkel való házasságkötést, mert az idegen istenek imádásának veszélyét hordozta magában. Sajnos, ebbe Salamon is beleesett, idős korára, de Akháb esetében már teljes pogányságról van szó.

Akháb és Jézabel talán a legrészletesebben bemutatott királyi pár az ÓSz-ben. Akháb nemcsak „elzarándokolt” feleségének szülővárosába, hogy áldozzon Baálnak, hanem Samáriában templomot épített Baálnak (2Kir 16:10-16), habár számos jel arra mutat, hogy nem volt szándékában teljesen szakítani Izráel imádatával. E rész végén részleges megtéréséről is olvashatunk, és gyermekeinek is az Úr nevét hordozó (theoforikus) neveket adott: Akházia, Jórám, Athália…

Ismerve az előzményeket, egyáltalán nincs mit csodálkoznunk a Nábót szőlőjével kapcsolatos eseményeken. Újra elénk tárul Akháb vallási-erkölcsi állhatatlansága, Jézabel bitorló öntörvényűsége és Akháb pipogya viselkedése feleségével szemben. Ettől a házaspártól nem várhatunk semmi jót.

Az elbeszélés három fontos kérdést vet fel, amelyet az Ige fényében próbálunk megvizsgálni: a tulajdonjog, a hatalom és az igazságszolgáltatás kérdését, a Biblia szerint.

I. A tulajdonjog kérdése – 1-4. v.

Az első kérdés, amellyel szembesülünk, ez: Kié a föld?

Akháb fő rezidenciája Samariában volt, de nyári rezidenciáját Jezréelben építette ki, Samariától 32 km-re északkeletre, a Galileai-tenger felé vezető út fele útján. Akháb házaira utalhat később Ámós próféciája: „Ledöntöm a téli házat a nyári házzal együtt, és elpusztulnak az elefántcsont-házak is; megsemmisülnek a nagy házak, ezt mondja az Úr.” (Ám 3:15) A jezréeli háza mellett volt Nábót szőlője, amelyre szemet vetett: jó lenne veteményes kertnek… Dicséretére legyen mondva, ahogyan az akkori királyok tettek, pénzt ajánlott fel érte, vagy egy másik szőlőt, cserébe. Emiatt számunkra talán kissé érthetetlennek tűnik Nábót válasza, miért mondott nemet egy ilyen ajánlatra. A válaszhoz ismernünk kell Mózes törvényének rendelkezését a tulajdonjogról.

A szőlők fontosak voltak az ÓSz-ben: több törvény vonatkozik rájuk (2Móz 22:5. 23:11. 3Móz 19:10. 25:3. 5Móz 22:9. 23:24. 24:21). Aki szőlőt plántált, és még nem evett annak terméséből, mentesítve volt a katonai szolgálat alól (5Móz 20:6). A veteményes kerttől eltérően, amelyet egyik évben ide, másik évben oda lehet költöztetni, a szőlőskert hosszú távú, többéves befektetést igényel. Egy örökölt szőlőskert nemcsak földet és szőlőt jelentett, hanem az ősök fáradozásának és álmainak gyümölcsét, a család jövőjét is. Az egyetlen utalás a veteményes kertre Egyiptommal kapcsolatos (5Móz 11:9-11), míg Izráel Isten szőlőskertjének van nevezve (Ézs 5:1-7).

Akháb másképp tekintett erre a földterületre, mint Nábót. Számára ez csak pénzügyi tranzakció kérdése, de Nábót számára fontosabb volt, mint a pénz, mert az atyáitól kapott örökségről nem mondhatott le. A Mózes törvénye egyrészt megtiltotta a földnek végleges eladását, másrészt kijelentette, hogy a föld Isten tulajdona: “A földet pedig senki el ne adja örökre, mert enyém a föld; csak jövevények és zsellérek vagytok ti nálam.” (3Móz 25:23) Ha valaki mégis arra kényszerült, hogy eladja tulajdonát, “akkor álljon elő az ő rokona, aki közel van őhozzá, és váltsa ki, amit eladott az ő atyjafia” (3Móz 25:25). Egy ilyen esetről szól a Ruth könyve. Ha pedig nem lehetett megváltani ilyen módon sem, akkor az új tulajdonosnak a jubileumi évben mindenképpen vissza kellett szolgáltatnia azt eredeti tulajdonosának: “a kürtölésnek ebben az esztendejében, kapja vissza ismét ki-ki az ő birtokát” (3Móz 25:13). Mivel a földtulajdont senki sem adhatta el örökre, annak értéke aszerint változott, hogy hány év maradt még a kürtölés évéig (3Móz 25:15-17). A törzseknek kisorsolt földterületek soha nem kerülhettek át egy másik törzs tulajdonába.

Akhábot persze nem érdekelte Isten törvénye. Nábót viszont ahhoz tartotta magát. Ha elfogadná Akháb pénzét, akkor neki, vagy leszármazottainak, vissza kellene kérniük a szőlőskertet a jubileumi évben, de Akhábtól nem várhatták el, hogy valamikor is visszaadja azt. Ha más telket fogadott volna el helyette, akkor neki kellett volna visszaadnia azt eredeti tulajdonosának, ha eljött a kürtölés esztendeje! Mindkét ajánlat esetében üres kézzel maradt volna… Akháb szerint a földet el lehet adni, el lehet cserélni, de Nábót ragaszkodott Isten törvényéhez, amely szerint ő nem mondhat le az atyáitól maradt örökségről.

Tegyük fel a kérdést: mi hogyan gondolkozunk önmagunkról és vagyonunkról? “Az Úré a fold és annak teljessége.” (Zsolt 24:1) “Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna?” (1Kor 4:7) Nábót helyesen gondolkozott a tulajdonjogról. Tegyünk mi is hasonlóképpen! “Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6:20) Sok szép dolgot örököltünk atyáinktól: ne mondjuk le az örökségünkről még akkor sem, ha nemcsak Európában, hanem világviszonylatban az a tendencia, hogy megszabaduljanak a keresztyén kultúra örökségétől.

II. A hatalom kérdése – 5-7. v.

A második kérdés ez: Kié a hatalom?

“Akkor haza ment Akháb nagy bánattal és haraggal a beszéd miatt, amelyet szólott néki a Jezréelbeli Nábót, mondván: Nem adom néked az én atyáimtól maradt örökséget; és lefeküdt az ő ágyára, és arcát a fal felé fordította, és nem evett kenyeret” (4. v.) Ez az igevers betekintést ad Akháb valódi személyiségébe: úgy viselkedik, mint az a kisgyermek, aki nem kapta meg délutáni csokoládéját: toporzékol, durcás lesz, a fal felé fordul, nem beszél, és nem eszik… Milyen szánalmas egy király ez! Felesége érdeklődésére előadja bánatának okát, de elhallgatja az igazi okot, amiért Nábót nem volt hajlandó neki adni a szőlőskertet. Habár, az is igaz, hogy Jézabelnek úgysem jelentett semmit az, hogy Nábót mennyire ragaszkodik Isten törvényéhez.

Azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást: Akháb és Jézabel teljesen ellentétes temperamentumúak voltak. Jézabel újra kezébe vette a kezdeményezést. Megvigasztalja férjét és biztosítja a felől, hogy ő majd neki adja azt a szőlőskertet, amelyre annyira vágyik!

Először viszont gúnyos megjegyzést tesz a királyra: „Te bírod-e Izráel királyságát?” Más szóval: Miféle király vagy te, ha ennyit sem tudsz megoldani? Ne legyél már ennyire „papă-lapte” (tutyi-mutyi)! Jézabel felfogásában a király az, aki a törvényt szabja. Szerinte a törvény az uralkodónak az akaratát tükrözi. Éppen ezért, hamar levelet írt a király nevében, lepecsételte a király pecsétjével, és megrendezte Nábót meggyilkolását. Ezt cinikus módon úgy tette, hogy a törvényesség látszatát megőrizze. Jezréel vénei és főemberei talán úgy gondolták, nem érdemes ujjat húzni Jézabellel: maholnap ők is oda kerülhetnek a megkövezendők listájára! Gyalázatos módon végrehajtották a törvénytelenséget. Böjtöt hirdettek, de nem azért, hogy Isten akaratát keressék (1Sám 7:6. 1Kir 21:27. 2Móz 34:28. Dán 9:3), hanem a böjt csak gonoszságuk leplezésére szolgált. Találtak két istentelen embert (5Móz 17:6), akik hajlandóak voltak megvádolni az ártatlan Nábótot istenkáromlással és királykáromlással. Ezért halálbüntetés járt (2Móz 22:28. 3Móz 24:16. ). Úgyhogy, kivittek a városon kívülre, és megkövezték (4Móz 15:36). Úgy halt meg, ártatlanul, mint az Úr Jézus, a városon kívül (Zsid 13:12).

Az Akháb és a Jézabel felfogása a hatalom gyakorlásáról felveti a kérdést, hogy kié a hatalom? Akháb úgy véli, hogy az övé. Jézabel úgy cselekszik, mintha az övé lenne. Valójában viszont mindketten visszaélnek hatalmukkal, és jogtalanul bitorolják azt.

A Biblia szerint a hatalom az Istené. Ezzel fejeződik be az Úrtól tanult imádság. Egyedül Istené az abszolút hatalom, és a király Isten akaratából uralkodhat. Dániel szerint Ő az, aki „dönt királyokat és tesz királyokat”. (Dán 2:21) Nemcsak az államban, hanem a családban és a gyülekezetben is Isten az, aki megszabja a rendet, és saját tekintélyéből delegál, átad a férjnek, a szülőknek, és a gyülekezeti elöljáróknak, akik az Ő megbízásából gyakorolják a hatalmat. Vagyis, továbbra is Istené marad az abszolút hatalom. A királykérés az Isten uralkodása elleni lázadás volt: „nem téged utáltak meg, hanem engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük” (1Sám 8:7). Ezen a földön senkinek sem lehet abszolút hatalma, mert az egyedül Istent illeti meg. A meglévő hatalmakat is Isten adja: „nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és  mely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek” (Róm 13:1). Ez még akkor is érvényes marad, ha valakit demokratikus szavazással választottak meg: olyankor is Isten aktív vagy passzív akarata érvényesül.

III. Az igazságszolgáltatás kérdése – 8-10. 15-21. v.

Nábót halála után Akháb lement, hogy elfoglalja Nábót szőlőjét. Ezt azért tehette meg, mert az örökösöket is megölték (2Kir 9:26).

Az igazságszolgáltatás kérdése is felmerül: hol volt az Isten, amikor Jézabel gonosz tervét leírta, amikor a jezréeli elöljárók behódoltak, amikor a hamis tanúk megvádolták Nábótot, amikor kivitték és megkövezték? Ilyen kérdést sokan kérdeznek, ha nem ismerik a Biblia tanítását az igazságszolgáltatásról.

Kijelenthetjük, hogy ezen a földön nem lakik igazság. Számtalan esetben, minden szinten azzal kell szembesülnünk, hogy az igazságot elferdítik. Némelyek nagy árat fizetnek ezért, mint Nábót is. Még ennél is több, hogy Isten nem adta a kezünkbe a bosszúállást: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr” (Róm 12:129. Zsid 10:30). Ha most nem is szolgáltat igazságot minden esetben, lesz egy nap, amikor igazságos ítéletet tart minden ember felett. „Új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik” (2Pt 3:13).

A Nábót esetében is csak a látszat volt az, hogy Istent nem érdekli mi történik Jezréelben. A valóság az, hogy Isten pontosan ismerte Jézabel levelének tartalmát, tudta, hogy hogyan döntenek az elöljárók Jezréelben, mit hazudnak a Béliál fiai… Még a kutyákat is látta, akik felnyalták a Nábót vérét! Akháb három parancsolatot is megrontott a tízparancsolatból: először is megkívánta (2Móz 20:17), aztán Nábótot megölte (2Móz 20:13), és szőlőjét ellopta (2Móz 20:15). Isten mindezt nem hagyhatta annyiban: a megfelelő időben közbelépett, és kihirdette az igazságos ítéletét Akháb és Jézabel felett, amelyet hamarosan végre is hajtott: „mikor mosták az ő (Akháb) szekerét a Samaria mellett lévő tóban: az ebek nyalták az ő vérét…” (1Kir 22:38). Jézabelt pedig mégcsak el sem lehetett temetni, mert holttestét a szó szoros értelmében a kutyák tépték széjjel (2Kir 9:35-36).

„Megint rám találtál, ellenségem?” (20. v.) Akháb korábban „Izráel megrontójának” nevezte Illést (1Kir 18:17). Mivel Isten ellensége lett, ezért ellenségnek tartja azt is, aki Isten oldalán áll. Ma is ilyen a helyzet az Úr gyermekei és a világ között.