Nem engedélyezett kapcsolat - 1Kir 22:1-12

Nem engedélyezett kapcsolat

1Kir 22:1-12 (2Krón 18:1-3)

¹ És három esztendő lefolyt úgy, hogy nem volt hadakozás a szíriaiak és az Izráel között. ² De a harmadik esztendőben aláment Jósafát, Júda királya az Izráel királyához.

³ Akkor monda az Izráel királya az ő szolgáinak: Nem tudjátok-e, hogy Rámoth Gileád a miénk? És mi hallgatunk, és nem vesszük vissza azt Szíria királyától? ⁴ És monda Jósafátnak: Feljössz-e velem e hadba Rámoth Gileád ellen? Felelt Jósafát az Izráel királyának: Úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped; úgy az én lovaim, mint a te lovaid. ⁵ És monda Jósafát az Izráel királyának: Kérdezősködjél még ma az Úr beszéde után.

⁶ És összegyűjtötte az Izráel királya a prófétákat, közel négyszáz férfiút, és monda nékik: Elmenjek-e Rámoth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? És mondának: Menj fel; mert az Úr kezébe adja azt a királynak. ⁷ És monda Jósafát: Nincs itt már több prófétája az Úrnak, hogy attól is tudakozódhatnánk? ⁸ És monda az Izráel királya Jósafátnak: Még van egy férfiú, aki által megkérdhetjük az Urat, Mikeás, a Jemla fia; de én gyűlölöm őt, mert soha nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat. És monda Jósafát: Ne beszéljen így a király! ⁹ És előszólított az Izráel királya egy udvari szolgát, és monda: Hívd ide hamar Mikeást, a Jemla fiát.

¹⁰ És ott ült az Izráel királya és Jósafát, Júda királya, ruhákba öltözötten, mindenik a maga trónusán Samaria kapuja előtt a térségen, és a próféták mind ott jövendöltek előttük. ¹¹ És Sédékiás, a Kénaána fia, vasszarvakat készített, és monda: Ezt mondja az Úr: Ezekkel ökleled a szíriaiakat, míg meg nem emészted őket. ¹² És a próféták is mindnyájan ekképpen jövendöltek, mondván: Menj fel Rámoth Gileád ellen, és jó szerencséd lesz; mert azt az Úr a király kezébe adja.

Az igében körvonalazódó konfliktus, Rámót Gileád miatt, egy elvett és nem visszaadott város miatt robbant ki, Izráel és Szíria között. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy a 20. részben leírt győzelmek után Akháb és Benhadád szövetségesekként harcoltak az Orontes folyó mellett, a qarqari csatában az asszír Salmanasszár ellen. Erre a csatára Kr. e. 835-ben került sor. A Biblia nem beszél erről a csatáról, de Salmanasszár egyik krónikája a British Museum-ban beszámol róla. Meglehet, hogy ez a győzelem bátorította fel Akhábot arra, hogy szembeszálljon addigi szövetségesével, Benhadáddal.

A történet mondanivalója Jósafát bukásának lépésit mutatja be, amelyek egy nem engedélyezett kapcsolatról, egy nem engedélyezett látogatásról, és egy nem engedélyezett ígéretről szólnak.

I. Egy nem engedélyezett rokonság

Jósafátról sok szép és jó dolgot mond a Biblia, főleg a Krónikák könyvében (2Krón 17-20). Megmagyarázhatatlan, hogyan kerülhetett ilyen kapcsolatba az istentelen Akhábbal, amely majdnem az életébe került. Az egymással való szövetség szentesítéseként Akháb a leányát, Attáliát Jósafát fiához, Jórámhoz adta feleségül (2Kir 11:1). Ennek következményeképpen történhetett az, hogy „békességben élt Jósafát az Izráel királyával” (44. v.).

Ám nagyon úgy tűnik, hogy mindez az ördög csapdája volt, mert a ravasz Akháb saját céljaira próbálta meg felhasználni a kegyes Jósafátot. A krónikás részletesebben beszámol erről: „Jósafátnak nagy gazdagsága és dicsősége volt. Ő sógorságot szerzett Akhábbal. Néhány esztendő múlva aláment Akhábhoz Samariába, és levágatott Akháb az ő és a vele való nép számára sok juhot és ökröt, és rávette őt, hogy felmenjen vele Rámóth Gileádba.” (2Krón 18:1-2) Akháb tervébe jól beleillett az a rokoni látogatás, amelyet a naiv Jósafát Samariában tett, jelentős hadinép kíséretében. Részt vett a vendéglátója által készített lakomán, amelyen Akháb egy alkalmas pillanatban megkérdezte, hogy elmenne-e vele Jósafát a hadba, hogy visszaszerezzék Rámót-gileádot a szíriaiaktól. Jósafát könnyelműen így felelt: „úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped; úgy az én lovaim, mint a te lovaid.” (4. v. 2Krón 18:3).

A bukás első lépcsője az volt, amikor Jósafát sógorságot szerzett Akhábbal. Hogyan tehetett ilyet egy istenfélő király, hogy sógorságot szerez az Úr prófétái ellen tomboló Jézabellel és papucs férjével? Hiszen bizonyára tudatában volt annak, hogy Isten megtiltotta, hogy pogányokkal kössenek házasságot, és Jósafát mindeddig Isten igéjéhez kívánta szabni magát!

Nyilvánvaló, hogy érdekházasságról, politikai házasságról volt szó. Dávid is kötött ilyen házasságot Thalmaival, Gessúr királyával – onnan született Absolon. Salamon meg egyenesen a fáraó veje lett, és csodálatos palotát épített egyiptomi feleségének! Tehát itt sem úgy állt a helyzet, hogy Jórám beleszeretett volna Attáliába… Még ha úgy lett volna is, az édesapa maga mellé ültethette volna, hogy megbeszélje vele, valahogy így: „Nézd, én csak a boldogságodat akarom, ezért kérlek, jöjj, beszéljük ezt meg! Tudod-e te, hogy kifélék azok? Gyűlölik az Urat! Megkérdezted-e, hogy mit szól ehhez a kapcsolathoz az Isten?” Ilyen beszélgetésre biztos nem került sor, pedig nagyon jó lett volna, mert később ennek a házasságnak szörnyű következményei lettek. Ez van megírva: „Amikor Attália látta, hogy meghalt a fia, kipusztította a királyi ház minden ivadékát.” (2Kir 11:1. 2Krón 22:10) Vagyis Jósafát utódjait! Ilyet nem kívánhat magának egy édesapa sem!

„Sógorságot szerzett Akhábbal.” Legtöbbször az ilyen kapcsolatokra emelt kifogásokra azt válaszolják, hogy ne szóljon bele senki. Mindenki azzal szerez sógorságot, akivel akar. Megengedheti magának. Joga van a boldogsághoz. Úgy vélik, hogy ezek semleges lépések és nincsenek kihatással a lelkiekre. Pedig nagyon tévednek, mert az ördög csapdája ez. „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? Vagy mi közössége van a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának a bálványokkal? Mert ti az élő Isten temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket. És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.” (2Kor 6:14-18.)

II. Egy nem engedélyezett látogatás

A második lépés az ördög csapdájában az Isten által nem engedélyezett látogatás, ahol Jósafát társult Akháb erkölcstelen és istentelen irányvonalához.

Az Akháb udvarában azok a „haladónak” nevezett kifejezések uralkodtak, amelyeket manapság is sokat hangoztatnak: tolerancia, pluralizmus, ökuménia... Lehet, hogy Jósafát nem talált kivetnivalót abban, hogy elmenjen vendégségbe Akhábhoz. Elvégre, mi rossz van abban, ha egyik szomszéd meglátogatja a másikat? Hol van itt baj? Ott, hogy Jósafát nem diszkrét látogatásra ment, egyedül, hanem sok néppel. Akháb is kitett magáért: sok juhot és barmot vágatott le a vendégeknek, ahol vigadhattak sokáig. Volt ott minden: ital és étel, a bálványáldozatok sorában, az ahhoz kapcsolódó „játékokkal”. Tivornyáztak, ahogyan a világ szokott. De mit keres ott Jósafát? Hogy érezheti jól magát ilyen helyen Istennek gyermeke? Hogy engedheti ezt meg magának? Miért nem kérdezte meg, hogy „hogyan jutottam ide?” Annak idején Péter is kérdezhette volna: „Hogyan melegedhetek együtt azokkal, akik letartóztatták és megcsúfolták Mesteremet?” De nem kérdezte…

Cseri Kálmán egyik prédikációjában elmondja, hogy egy fiatalembernek új életet ajándékozott az Úr az egyik nyáron, de volt barátai szilveszterkor szeretettel és erőszakosan még meghívták egy házi összejövetelre. Úgy éjfél fele, amikor széjjelnézett egy kicsit, mint aki álomból ébredt, látta, hogy már mindenki spicces, a cigarettafüstöt akár vágni lehetne, a zene bömböl, és bárhová néz, mindenütt parázna jelenetek voltak... Erre feleszmélt. „Mit keresek én itt?” – kérdezte magától. Szótlanul felvette a kabátját és elment. Ez mentette meg.

Persze, ilyenkor szoktak jönni a kérlelések, hogy „egyszer te is megteheted”, „Isten kegyelmes, majd megbocsátja”... Azonban mégis úgy van, hogy az ilyen tivornyázásokon ás dorbézolásokon nincs mit keressen Isten gyermeke. „Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók.”

Ezt kellett volna megértenie Jósafátnak, de ő nem eszmélt fel, hanem tovább haladt a bukását előidéző csapdába.

III. Egy nem engedélyezett ígéret

A harmadik lépése Jósafátnak egy nem engedélyezett ígéret volt. Odaígérte magát és népét egy kilátástalan és értelmetlen háborúba, Akháb oldalán.

Az Akháb udvarában lévő próféták nem voltak valódi prófétái az Úrnak, hanem annak a korrupt vallásos rendszernek voltak a kiszolgálói, amelyet annak idején Jeroboám alapított (1Kir 12). Ma is megtörténik, hogy a vallás képviselői cinkosai lesznek a politikai vezetésnek. Ilyenkor valóban „egy hazug lélek” veszi át az irányítást!

Ott, Samária főterén, díszes ruhákban, amikor már jól felönthettek a garatra, Jósafát odaígérte magát a háborúba. Akháb tudni akarta, hogy Jósafát elmegy-e vele a harcba. Jósafát viszont tudni akarta, hogy mi az Úr akarata, és hogy velük fog-e tartani? Akháb saját terveit követte, Jósafát Isten akaratát kereste. Mivel Akháb bizonyos volt az udvarbeli próféták hűségében (cinkosságában), hajlandó volt tejesíteni Jósafát kérését. Minden próféta győzelmet jövendölt. De Jósafátot nem győzte meg a próféták egyhangúsága, hanem az után érdeklődött, hogy van-e olyan próféta, aki nem függ Akháb jóindulatától: „⁷ És monda Jósafát: Nincs itt már több prófétája az Úrnak, hogy attól is tudakozódhatnánk? ⁸ És monda az Izráel királya Jósafátnak: Még van egy férfiú, aki által megkérdhetjük az Urat, Mikeás, a Jemla fia; de én gyűlölöm őt, mert soha nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat. És monda Jósafát: Ne beszéljen így a király!” (7-8. v.) Már az Akháb véleménye is elárulta, hogy az udvari próféták olyan vallásos szélhámosok, akik nem a Szentlélek vezetése alatt prófétálnak. Később Mikeást is arról próbálták meggyőzni, hogy mondja azt, amit a király hallani akar, és amit a többiek is mondanak, nem pedig az igazságot. De Mikeás nem engedte, hogy megvásárolják.

Eddig épp azért tudta Jósafátot megáldani az Úr, mert nem ment oda, ahova mások mentek. Most viszont hirtelen és meggondolatlanul kijelenti: ahova te mégy, oda megyek én is. Hogy mondhatott ilyet? Hiszen eddig csak oda ment, ahová az Úr küldte! Hogyan dönthetett az Úr nélkül?

Mindezt el lehetett volna kerülni: ha nem lép sógorságra Akhábbal, ha nem társul hozzá azon a látogatáson, hanem tiltakozik az istentelen magaviselet ellen. „Aki lágyan viseli magát az ő dolgában, testvére annak, aki tönkretesz.” (Péld 18:9) Amikor Isten gyermekéről és a világról van szó, senki nem viselkedhet lágyan.

A hívő a világban él, de a világi gondolkozást nem teheti magáévá, hiszen akkor már nem Isten országának polgára, hanem ennek a világnak kárhozott fia. A hajó a vízen van, de a víz nem kerülhet a hajóba, mert akkor elsüllyed. A szakítás, elhatárolódás a megtéréskor kezdődik, és mindvégig tart. Ne legyünk megalkuvók az ellenséggel!