A korinthusi gyülekezet - 1Kor 1:1-17

A korinthusi gyülekezet

1Kor 1:1-17

¹ Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola, és Sosthenes, az atyafi, ² Az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken: ³ Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.

⁴ Hálát adok az én Istenemnek mindenkor ti felőletek az Isten ama kegyelméért, mely néktek a Krisztus Jézusban adatott, ⁵ Mivelhogy mindenben meggazdagodtatok ő benne, minden beszédben és minden ismeretben, ⁶ Amint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel. ⁷ Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését, ⁸ Aki meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján. ⁹ Hű az Isten, ki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre,

¹⁰ Kérlek azonban titeket Atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok, és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben. ¹¹ Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek. ¹² Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. ¹³ Vajon részekre osztatott-e a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-e meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-e meg? ¹⁴ Hálákat adok az Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, kivéve Krispust és Gájust, ¹⁵ Hogy valaki azt ne mondja, hogy a magam nevére kereszteltem. ¹⁶ Megkereszteltem azonban Stefana háza népét is, ezenkívül nem tudom, hogy valakit mást kereszteltem volna. ¹⁷ Mert nem azért küldött engem a Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem; de nem szólásban való bölcsességgel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen.

Korinthus régi város volt, Kr.e. 1000 környékén alapították, de már korábban laktak ezen a vidéken. A Rómaiak Kr.e.146-ban lerombolták, majd Kr.e. 44-ben Julius Caesar újjáépíttette.

Fontos gazdasági, kereskedelmi és utazási csomópont volt. Akhája nevű római provincia fővárosa volt, amelyet egy proconsul vezetett. Lakossága több nép összevegyüléséből állt, sokféle kulturális és vallási háttérből. A lakosság kétharmad része rabszolgasorban élt. A gyülekezet tagjai főként szegényekből tevődött össze, mert az első rész végén Pál apostol ezt írja: „Mert tekintsétek csak a ti hivatásotokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek; Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse: Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem.” (1Kor 1:26-29)

A gazdagok főként kereskedelemből szerezték vagyonukat. Jeruzsálem és a szíriai Antiokhia után itt alakult a harmadik önálló gyülekezet.

Szólnunk kell a gyülekezet hátteréről és jellegzetességeiről.

I. Korinthusi háttér információk

A gnosztikusok tanítása szerint az ismeret és bölcsesség által be lehet hatolni az istenség titkaiba, így az ember egyesülhet az istenséggel, és önmaga is isteni rangra emelkedhet. Erre titkos ismeretre, bölcsességre utal az 1Kor 2:1-2 – „Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcsességgel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét. Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig, mint megfeszítettről.”

A dualisták tanítása az volt, hogy az ember lelke nagyszerű, értékes, de az anyag, vagyis a test rossz. Ezért a testet sanyargatni kell, folyamatosan büntetni kell, mert csak ez vonja maga után a lélek megtisztulását. Ezért voltak, akik a házastársi kapcsolatot is rossznak tartották. Másrészt pedig voltak, akik a dualista gondolkozásból azt a következtetést vonták le, hogy a testtel nem kell törődni, mert nem számít, hogy mit tesznek vele. Ez vezetett a paráznasághoz, a laza erkölcshöz, például, hogy valaki együtt élt az apja (második) feleségével, vagyis a mostohaanyjával

A feltámadás gondolata szintén problémát okozott a korinthusiaknak, mert a dualizmus szerint a feltámadás akkor történik meg, amikor valaki az ösztöneit háttérbe tudja szorítani…

A hellenizmusnak fontos jellemzője volt a misztériumvallások jelenléte, amelyek egyik jellemzője az extázis, vagyis a gondolkodás és az értelem kikapcsolása. A korinthusiak megtérése előtt az extatikus állapotok, és ezzel együtt az érthetetlen nyelven történő beszéd elterjedt gyakorlat volt a vallásukban. Így történt, hogy a keresztyén gyülekezet istentiszteletein is gyakorolták az extázist, ahol az érzelmek felszínre törtek és az értelmet kikapcsolták.

A görög istenségek templomaiban, például Afrodité templomában ezer hierodula, vagyis kultikus paráznaságra szerződött papnő volt, akik pénzért szexuális szolgáltatást nyújtottak a templomba eljövőknek. A templom ebből a jövedelemből tartotta fenn magát. Itt vettek részt a bálványáldozati lakomákon is. A társadalmi élet része volt az ilyen lakomákon való részvétel. Ezért volt az, hogy a korinthusi gyülekezetben a mészárszékben árult hús némelyeknek gondot okozott, vagy hogy a szeretetvendégségeken dorbézoltak és lerészegedtek.

A görög városállamok szétesése után kisebb közösségek, partikulák jöttek létre, amelyek nagymértékű függetlenséggel rendelkeztek és jogilag is önállóságuk volt. Korinthusban ezekhez a világi hatóságokhoz fordultak a hívők, hogy vitás kérdéseiket rendezzék!

Pál apostol másfél évet töltött a városban, míg a gyülekezet létrejött. A zsinagóga szomszédságában, Jusztusz házában találkoztak egymással (ApCsel 18:1-11). A gyülekezet még csak három éves lehetett, mikor Pál apostol levelet írt nekik. Az első levél 55-ben íródott. Egyébként több levelet írt nekik.

1Kor 5:9 – „Azt írtam néktek ama levelemben, hogy paráznákkal ne társalkodjatok.” A 2Kor 6:14-7:1-ben írja az apostol, hogy szakítsák el magukat a bűnben élőktől. (A 2Kor 6:13 a 7:2-vel folytatódik. Az 1Kor 1-4-et a Kloé emberei által hozott hírekre írta az apostol. Ezt Timótheus vitte el: 1Kor 4:17 – „Azért küldtem hozzátok Timótheust, ki nékem szeretett és hű fiam az Úrban, a ki eszetekbe juttatja néktek az én útjaimat a Krisztusban, a mint mindenütt, minden gyülekezetben, tanítok.”

Az 1Kor 5-6 és 7-16 részeket újabb hírekre írta az apostol, amiket Stefanász, Fortunász és Achaikosz hoztak. Ezt is Timótheus vitte el az előbbiekkel együtt. Ebben található a 7. 8. 12. és 16. részekben a korinthusiak kérdéseire adott válasz.

Aztán van az ún. „szigorú levél”: 2Kor2:3 – „És azért írtam néktek éppen azt, hogy mikor oda megyek, meg ne szomoríttassam azok miatt, a kiknek örülnöm kellene; meg lévén győződve mindenitek felől, hogy az én örömöm mindnyájatoké.” 2Kor 7:8 – „Hát ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom, noha bántam; mert látom, hogy az a levél, ha ideig-óráig is, megszomorított titeket.” Ekkor Titusz örvendetes híreket hozott Korinthusból.

Az ún. „megbékélés levele” feltehetően a 2Kor 1-9-ben található.

A levél(ek) megírásának oka az volt, hogy a három éve megtértek több évtizedes pogány háttérrel rendelkeztek, és környezetük nagy hatással volt rájuk: a misztériumvallások istenségei hasonlítottak a zsidók Istenére, és Jézus személyére és nem különültek el tőlük teljesen. Inkább a hasonlóságokat kezdték kihangsúlyozni és összeolvasztani a keresztyén hittel. Nehéz volt megőrizni a keresztyén hit egyedülállóságát, tisztaságát, hogy az ne olvadjon össze más vallásokkal. A korinthusi gyülekezet tehát válaszút előtt állt: sikerül-e Krisztus útján járniuk, vagy régi életmódjukba süllyednek vissza?

A két zsinagógai elöljáró közül, Kriszpusz és Szószthenész, az utóbbi, Szoszthenész küldi a levelet az apostollal együtt. A görögöket felingerelte, amikor Pál elkezdte hirdetni az evangéliumot, és összekeverték a keresztyénséget a zsidósággal: Szószthenészt kezdték el ütlegelni! Neki kellett elszenvednie a bántalmazásukat. Ez az ember viszont Pál apostol társa, sorstársa lett, most pedig együtt küldi a levelet a gyülekezetnek.

II. A korinthusi gyülekezet szentsége – 1-3. v.

Miután köszöntötte a gyülekezetet, az apostol két információt közöl a gyülekezet szentségéről: (1) azt, hogy a gyülekezet Isten tulajdona, és ők mindnyájan „megszenteltek”, de azt is, hogy ők (2) „elhívott szentek”: egyrészt már részesültek a szentségben, másrészt még nem szentek, de erre vannak elhívva!

A 2. v. végén az apostol arra is utal, hogy a gyülekezet nincs egyedül, nincs monopolhelyzetben, nem az egyetlen gyülekezete Istennek, hanem része Isten világméretű „egyetemes” közösségének: „mindazokkal egybe, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken”.

Kik a gyülekezet tagjai? A baptisták? Szeretnénk, ha mind azok lennének, de meglehet, hogy némelyeknek csak a nevük az. Mi lesz a reformátusokkal, vagy épp a katolikusokkal? Nem a mi dolgunk ezt eldönteni, de tudnunk kell, hogy a mennyben nemcsak baptisták lesznek (habár szeretnénk, ha ők legalább mindnyájan ott lennének)!

Elhívott szenteknek nevezi az apostol a gyülekezetet, de ennek alanya Jézus Krisztus, nem pedig a korinthusiak! Ám Jézus Krisztusról a korinthusiak nem egészen úgy vélekednek, mint Pál, aki ebben az igeszakaszban 14-szer említi Krisztus nevét. A korinthusiak pogány felfogása szerint nem lényeges a Megváltó személye, csak a tőle jövő bölcsességnek van valódi jelentősége, amit akár tőle függetlenül is lehet alkalmazni… Az átadott ismerettel a Megváltó nélkül is el lehet boldogulni.

III. A korinthusi gyülekezet kiteljesedése – 4-9. v.

„Hálát adok az én Istenemnek mindenkor ti felőletek az Isten ama kegyelméért, mely néktek a Krisztus Jézusban adatott.” – 4. v. Ez egy feddő levél, de az apostol előbb hálát ad. Mindig van ok a hálaadásra!

Más most „mindenben meggazdagodtak ő benne, minden beszédben és minden ismeretben” és „megerősíttetett bennük a Krisztus felől való bizonyságtétel”, „semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködnek”. Mindenben meggazdagodtak, és már semmire sincs szükségük. Az apostol részletezi, hogy mit jelent ez a „minden”: beszédben, és ismeretben gazdagodtak meg. Az Úr viszont azt szeretné, ha elsősorban a kegyelemben lennének gazdagok.

A korinthusiak látszólag gazdagok voltak a kegyelmi ajándékokban, de az Úr Jézus nem volt középponti helyzetben. Jézus nélkül pedig nem lehet az ő kegyelemének ajándékairól szólni.

Azonban ez a teljesség mégis ezután következik, amikor Krisztus megjelenik: „várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését, Aki meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján.”

Őket, és azóta minden más gyülekezetet Isten a Krisztussal való közösségre hívta el. „Hű az Isten, ki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre!” – 9. v. Az elhívás alapja: hogy az Isten hű. Az elhívás ténye: 1:9, 23-24, 26. Gal 1:15-16. Az elhívás célja: a Vele való közösség.