2015. április 2., csütörtök

Az Úr Jézus kijelentései a görögöknek - Jn 12:20-33


Az Úr Jézus kijelentései a görögöknek
Jn 12:20-33

<  20 Néhány görög is volt azok között, a kik felmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen: 21 Ezek azért a galileai Bethsaidából való Filephez mentek, és kérték őt, azt mondván: Uram, látni akarjuk a Jézust. 22 Elment Filep és szólott Andrásnak, és viszont András és Filep szólott Jézusnak.
v  Istenfélő görögök, akik talán ismerve, hogy Jézus élete veszélyben van, tanítói állást ajánltak volna neki, hogy megmentsék a zsidók haragjától.

I. „Eljött az óra” – 23. 27-30. v.
<  23 „Jézus pedig felelt nékik, mondván: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek Fia.”
27 Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától. De azért jutottam ez órára. 28 Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jött azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem. 29 A sokaság azért, a mely ott állt és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgött: mások mondának: Angyal szólt néki. 30 Felelt Jézus és azt monda: Nem én érettem lett e szó, hanem ti érettetek.
<  Jézus mindig tudta, mikor minek van az ideje.
v  Gal 4:4-5 – „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.”
v  ● Jn 2:4. ● 4:21-23. ● 5:25. ● 7:6. 30. 8:20. ● 9:4. (12:23. 31) ● 13:1. ● 17:1. ● 19:30 - Elvégeztetett!

II. „Ha a földbe esett gabonamag” – 24-25. v.
<  24 Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem. 25 Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét, e világon, örök életre tartja meg azt.
<  A Jézus kereszthalálának gyümölcsei vagyunk.
v  Hasonlítunk Hozzá (a mag a fajtának másolata)
v  A befektetett munkának az eredménye (Ézs 5)
v  Rendeltetésünk a teljes odaszánás (aki megtartja az ő életét…)
v  Megsokszorozódhatunk (benne van a mag természetében)

III. „Aki nékem szolgál” – 26. v.
<  Szolgák vagyunk. Isten szolgái
v Mint Mózes, 4Móz 12. Józs 1.
v Mint Illés, 1Kir 18
v Mint Pál és Silás (Timótheus)
v Mint Júdás (Júd 1)

IV. „Most van a világ kárhoztatása” – 31-33. v.
<  31 Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme: 32 És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok. 33 Ezt pedig azért mondta, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia.”
<  Az Úr Jézus kijelentette halálát a görögöknek (is).


Nincsenek megjegyzések: