Dániel az igaz emberek között

Borzási Pál: Dániel az igaz emberek között

“Majd így szólt hozzám az Úr igéje: Emberfia! Ha egy ország vétkezik ellenem, hűtlenséget követ el, én pedig kinyújtom a kezemet ellene, eltöröm a kenyér botját, és éhínséget bocsátok rá, hogy kiirtsak belõle embert és állatot, akkor még ha ott volna is ez a három férfi, Noé, Dániel és Jób, ők is csak magukat menthetnék meg igazságukkal - így szól az én Uram, az Úr.” (Ezékiel 14:12-14)

Ezzel az igével kapcsolatban felmerült az a kérdés, hogy ha Ezékiel az első deportációban került Babilóniába, Dániellel együtt, hogyan sorolhatta fiatal társát az ismert „etalon-személyek” (Nóé és Jób) mellé? A kornológiai és teológiai kérdések a magyarországi és erdélyi (TELEK) lelkipásztorok körében merült fel, és az alábbiakban Borzási Pál részletes magyarázatát közlöm.

A KRONOLÓGIAI PROBLÉMÁRÓL

Bár nem lehetünk benne holtbiztosak, szerintem megkérdőjelezhető az a látás, miszerint Ezékiel Dániellel együtt, az első deportációban lett volna elhurcolva. Sőt, az is kérdés, hogy az “első” és a “második” deportáció alatt vajon nem inkább a második és a harmadik elhurcolástm kell-e érteni?

Ugyanis

(1) - az első fogságra vitel 605-ben volt (2Krón 36,6), amikor Dánielt és más nemes származású zsidót elhurcoltak (Dán 1,1-3.6).

(2) - a második elhurcolás 597-ben volt, amikor Ezékiel vitetett el Joákin királlyal és legalább tízezer más zsidóval együtt (2Kir 24,10-16; Ez 1,1-3).

(3) - a harmadik deportáció 587 (586?) körül történt kb. tíz évvel később a templom teljes kifosztása és lerombolása után (2Kir 25,1-21).

Amennyiben ez így van, akkor Dániel megelőzte Ezékielt a fogságra hurcoltak között. Ez azzal járhatott, hogy mire Ezékiel Babilonba került, az ifjú Dániel már a király udvarában volt és Isten gondviselése folytán sikeresen vizsgázott az általa felállított zöldség-evő próbán, hogy ne egyen a király “fertőző” ételéből és borából (Dániel 1). Szerintem Dániel ekkorára az ő igaz élete által már jó hírnévre tehetett szert (a zsidók körében is), amiről Ezékiel pap is értesülhetett amint megérkezett Babilóniába.

Megjegyzendő még, hogy a mi igénkhez - Ezékiel 14-hez - a legközelebbi (előbbi) időponti utalás Ezékiel 8,1-ben található, ami valószínűleg Kr.e. 592-re utal. Ha pedig minden kronológiai sorrendben történik, feltételezhető, hogy amikor a zsidó vének/férfiak meglátogatták Ezékielt (Ez 14,1), az később történhetett a könyvében eddig legutoljára említett dátumnál, 592-nél (amire Ez 8,1 utal). Ekkorára Dániel még inkább ismertté válhatott Ezékiel számára a a királyi udvarban megélt igazságos életvitele által. Ezékiel itt nem utal Dániel azon megtapasztalásaira, amiket ő később élt át és jegyzett fel könyvében (Dán 1-6). Csak azt mondja Dánielről, hogy igaz ember - Nóéval és Jóbbal együtt.

Elmondhatjuk, hogy:

Mind a három férfi igaz volt: Noé (1Mózes 6,9), Jób (Jób 1,1) és Dániel is, akinek igaz volta a sorok közt olvasható (Dániel 1,8). Mind a három férfimegszabadult: Noé az özönvíz elől, Jób a betegségből, Dániel a szégyentől (Dániel 1,14-15) és később a haláltól (Dn 2,12.18 és Dn 6). Mind a három férfi megszabadított másokat: Noé a családját az özönvíztől, Jób a három nyomorult vigasztalóját Isten haragjától (Jób 42,7-9), és Dániel először a három társát és a többi babiloni bölcseket (!) a halálbüntetéstől (Dániel 2,18-19.24). Ezékiel azonban itt kétli, hogy a három igaz férfi most ugyanezt megtehetné (azaz, hogy másokat is megszabadíthatnak igazságukkal).

Jó tudni, hogy ami a héber szöveget illeti, Ezékiel nem Dániel-t, hanem Dánel-t ír. Egyesek ebből arra következtetnek, hogy Ezékiel nem a kortársára utal (a bibliai Dánielre), hanem egy másik ókori Dánel (vagy Dán'el) királyra, akit egy ugariti-kánaáni irodalom hősként említ, kb. Kr.e. 1500-1200 körül (afféle korabeli “Mátyás király” vagy “Arthur király” módjára). Bár Dánel igazságosan uralkodott, mégsem tudta megvédeni az övéit az un. Anát istennő dühétől. Most azonban, mondja Ezékiel, ha Dánel uralkodó Isten előtt állna, akkor a saját lelkét megmentené (mint Nóé és Jób), de másét nem.

Személyesen nem gondolom, hogy nekünk ilyen (pogány mítosz) magyarázathoz kell folyamodnunk. A bibliai könyvek szerzői alkalomadtán egymástól eltérő módon neveznek meg személyeket (pl. egyesek Azária királyt Uzziásnak nevezik, vö. 2Kir 15,1 és 1Krón 26,1, stb.). Ehhez hasonlóan, Ezékiel is elírhatta Dániel-t Dánel-re. De végső soron ez persze titok. Én személyesen mégsem gondolom, hogy a bibliai írók ilyen pogány emberek (Dánel) és szeszélyes bálványistennők (Anát) példájával illusztrálnák mondanivalójukat. Ezért tehát maradok a “mi” bibliai Dánielünk mellett.

Ha a bibliai Dániel az első elhurcolás alatt jutott Babilonba, akkor ő azok között volt, akik legtöbbet raboskodtak (ellentétben azokkal, akik csak később hurcoltattak el a második és harmadik fogságra vitelkor).

Kérdés az, hogy vajon hány évesen vitték el Dánielt fogságba? És hány évesen vették fel őt a királyi akadémiára, a babiloni főiskolára? Ha hamar kiszemelték, s ha kb. három évet tanult a királyi udvarban, akkor az ő államférfi-szolgálata már Kr.e. 601 körül elkezdődhetett. Tudjuk, hogy Dániel ott volt a király udvarában Círus király első esztendejéig (Dániel 1,21), ami 537 körül lehetett. Azt is tudjuk, hogy Dánielnek még a Círus király harmadik esztendejében is voltak látomásai (Dániel 10,1), két-három évvel a szabadulás után. Ha tehát Dániel 16-17 éves volt (?) amikor elhurcolták, akkor Círus király harmadik esztendejében ő kb. 85, max. 90 éves lehetett (nem zárva ki a 100-at sem, persze).

AMI PEDIG MÁR NEM KRONOLÓGIAI KÉRDÉS:

(1) - Úgy tudva, hogy Dániel hamarabb, Ezékiel pedig később hurcoltatott fogságba (és még később kapva elhívást és azt követően sorozatos látomásokat), szerintem lehetséges, hogy mire Ezékiel Babilonba került és néhány évvel később látomásokat kapott, addigra Dániel már nem csak a babiloni három éves főiskolát járta ki, hanem ilyen “etalon-személyként” vált ismertté, mégpedig relatív fiatalon. Dániel és társai - a zsoltáros szavaival élve - “nagyokká” nőttek ifjú korukban - úgy testileg, mint értelmileg és lelkileg (Zsolt 144,12). Az, hogy valaki fiatalon, azaz 20-30 évesen, ilyen jó hírnévre és egyedi bölcsességre tegyen szert, nem egyedülálló a Bibliában.
(a). - Ott van pl. József, akiről azt olvassuk, hogy (fiatalon) a fáraó “vénjeit is bölcsességre taníthatta” miután Egyiptom miniszterelnöke lett (Zsolt 105,22).
(b). - Bárki legyen is a 119. zsoltár szerzője, valószínű, hogy fiatalon írhatta, mert ezt mondja magáról: “Előrelátóbb vagyok, mint az öreg emberek” (Zsolt. 119,100).
(c). - Ott van Elihu is, aki azt mondja magáról, hogy “Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek” (Jób 32,6). Mégis amikor Isten megszólalt, nem az ifjú Elihura, hanem Jób másik három idős társára haragszik meg, mivel azok nem szóltak Isten felől igazán (Jób 42,7). Vajon azt jelenti ez, hogy amit az ifjú Elihu mondott, azt Isten elfogadta? Szerintem igen és ezért nem volt szükség a helyesbítésre. Ha ez így van, akkor nem csak az lehetséges, hogy valaki fiatalon úgy szólaljon meg, hogy az időseket is megtisztelje a saját beszédének végsőkig való halogatásával (milyen nehéz ez egy fiatalnak!!!), hanem az is, hogy amikor megszólal, akkor azt még Jóbnak vagy Istennek sem kell korrigálnia. Pedig nem akármilyen témáról volt szó, hanem a szenvedés titkáról...

(2) - Úgy tudva, hogy Dániel még a Círus király harmadik esztendejéig is ott volt Babilonban (Dániel 10,1) és ilyen korban még mindig vesz élő igéket az Úrtól, elmondhatjuk, hogy beteljesült benne a zsoltáros szava: “Az igaz virágzik, mint a pálmafa, növekedik, mint cédrus a Libánonon... Még a vén korban is gyümölcsöznek; kövérek és zöldellők lesznek” (Zsolt 92,13.15). Valószínű, hogy ha ezt imádkozta, akkor az Úr meghallgatta: “Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendőnek a te hagy tetteidet” (Zsolt 71,18). “Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz” (Jób 17,8). Vö. Péld 4,18; Ézs 40,29-31; 46,4; Jer 17,8. Erőről erőre jutott – nem a Sionon, hanem az ellenség földjén!

Ige szerint tehát lehetséges fiatalon is bölcsnek lenni, és idősen is életerősnek maradni. Tapasztalat szerint én nem mondhatom, hogy ezt elértem volna - sem egyiket, sem másikat... De az Úr zömében a világ bolondjait választotta ki inkább, és csak kevés bölcset test szerint (1Kor 1,26-27).

Továbbá, amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős! (2Kor 10,9-10).

Ez a kegyelem!

Youth Camp - in Harghita

We almost finished the camping sessions (the music camp will end next week), and here I would like to make a little report about our latest youth camp, in Hargita.

We had a wonderful week, though now were much less participants than in other years. We were a little bit more than 30 people – but this didn’t affected the quality of our camping! At this time our group was responsible to organize the whole week. The main theme was: “On the way of sanctification”.

The secretary of the Youth Association was the chief leader:

The teaching was provided by different speakers -:)


Brother Ernő Veress was with us during the whole week. In the “Barnabas House” (part of the Hargita Camp facilities) disabled people had their own camping during this time as well. Brother Ernő with his wife, Anna, were involved in that too.

Other speakers were invited to speak - Zsolt Novák, a missionary in Gheorgheni, who came from Hungary to serve the Lord there:

Imre László, an IMB missionary in Ukraine visited us also and had a testimony:

The young people had their own testimonies each night. This is the testimony of Salomé Simon (who was quite a little girl when we moved to Tagu Mures in 1999!):

The singing was led by Debrenti Balázs (piano), Borzási Péter (guitar), Ferenczi Mari (Bass guitar), and the singers: Gyulai Gabitza, Tábita and Mírjám. The singing was great! This group really worked hard to lead our singing for the glory of God. Here are their pictures - Debrenti Balázs:

Borzási Péter:

Ferenczi Mari:

Gyulai Gabitza:

Borzási Tábita:

and Borzási Mírjám:

The group of singers, who led our worship:

The basic hymn of our camp was: “Lord, continue the good work in me, You, who started, finish it, what you planned for my life!”

Friday we had a trip to a hill, called “Csofronka”. We walked about five hours! Oh, I didn’t do this for a long time! And I am not going to repeat is soon...

On the way we met real sheeps and lambs:

We knew that it will be steep!

On the top the group had their lunch, and then walking the same route again.

A group photo on the top:

For Sunday I came home (I had to take part in two weddings, and then deliver the Lord’s supper Sunday morning.) The group had a mission trip to Odorheiu Secuiesc in the afternoon. Sándor Kelemen (from Bistrita!) was preaching.

The pictures were taken mostly by Zsolt Józsa:

Some couples were together more than usual… :)
(missing photo...)
The group photo:

Magam szívét elemezve

Ma hazajöttem a Hargitáról, ahol a fiatalokkal vagyunk együtt. Tegnap öt órát gyalogoltunk a Pongrác tetőről a Csofronkáig és vissza. Majd egy félórát a jéghideg vízben álltunk, amíg a Békási szoros patakjában fényképet készítettünk az ifjúsági találkozó bannerje számára... Jó az Úr! De még folytatni kell az imádkozást a táborozókért, hogy ne csak ilyen élményekkel jöjjünk haza! Örülök, hogy vannak, akik teszik ezt, sőt, böjtölnek is érte! Vasárnap este visszautazom. Kedden van a befejező.

A blogom profiljában annak idején megfogalmaztam, miként is képzelem el ennek az internetes eszköznek (a blognak) a célját és működését. Nagy részben ez így is történt: számtalan testvér és testvérnő kezdett el imádkozni azokért a gyülekezetekért, munkákért, emberekért, akik közé az Úr szolgálatba állított. Ezzel együtt értem és családomért is komoly imatársakat kaptam, akik folyton szívükön viselik sorsunkat és a gyülekezeteink sorsát, mert valamilyen mértékben az életünk összefonódott azon gyülekezetek sorsával, ahol szolgálunk. A blog csupán szélesebb platformot, lehetőséget biztosított arra, hogy a közbenjárás érdekében pontosabb, gyorsabb és hatékonyabb tájékoztatást nyújthassak. Ezt fogom tenni ezután is, megosztva magamat és Isten Igéjét, gondolataimat és látásaimat azokkal, akiket ez érdekel.

Azt mindig is tudtam, hogy nem mindenki olvassa imádsággal az általam leírtakat, és nem mindenki örül, ha örömöm van és sír, ha én sírok... Rosszindulatú emberek mindig is voltak, és vannak. És ezek közül csak nagyon kevés szólal meg a kommentek ablakában, „Névtelen” palástban! Amikor valaki mégis megszólal, ott mindjárt érezhető, hogy véleménye milyen lélekből fakad. Az ilyen hozzászólásokra csak akkor kívánok reagálni, ha az írón vagy az olvasókon valamit segíthetek. Nyílván sok támadási felületet lehet találni, és mindig jobb, ha nem mentegetem magam, mert bizonyára nem is kell. Sok mindent másképp tennék, ha újra tehetném, azonban nem a tévedéseim és mulasztásaim határozták meg az életemet és a szolgálatomat. A lényeges kérdésekben ma is ugyanúgy tennék, ahogyan akkor régen tettem, és a nagy döntésekből eddig nem kellett megbánnom egyet sem. Az Úr kegyelmesen megőrzött a tévedésektől, ami az igazán fontos dolgokat illeti. Volt azonban, hogy azokat a döntéseket az utolsó pillanatban hoztam meg, mindaddig erősen állva az ellenkező véleményem mellett... Van, aki ezt gyengeségnek tekinti (hogy nem maradtam meg téves véleményem mellett, noha annyit hangoztattam, úton, útfélen). A kegyelem csodálatos útjai voltak azok, amikor makacs természetem ellenére megtudtam adni magam. És az ilyen lépéseket sohasem bántam meg.

Néhány személyről tudom, hogy nem tartoznak azok közé, akik kedvelnek. Ennek ellenére néha imádkozom értük és megpróbálom szeretni őket. Azt kívánom, hogy az Úr áldja meg őket, és szabadítsa meg minden ellenségeskedéstől. Nem kívánok hordozni senki felé semmilyen neheztelést. Amennyiben rajtam áll, keresem a békességet ellenségeimmel is, ahogyan erre az Ige tanít. Sajnos, megtörténik, hogy az igazság képviselése és alkalmazása folytán megsértődnek azok, akik az igazságtól elhajoltak. A szeretet nincs mindig szeretettel viszonozva, és vannak, akik csak önmagukra gondolnak. Nekem Isten teljes akaratát kell hirdetnem és megélnem, családommal együtt. És Isten teljes akaratát csak lépésről-lépésre jelenti ki. Most például mondhatom, hogy itt, Perecsenben van a helyem, és úgy végzem a szolgálatom, mintha ez még hosszú időre így lenne - de csak azért, mert nem láthatom a következő kanyart. És hogy mi van azután. Meg hogy egyáltalán, van-e kanyar. Ezért csak relatív megállapításokat tehetek, amelyek itt és most igazak, de holnap lehet mást kell mondanom.

1994-ben, amikor a Teológiánkat indítottuk, hat éve voltam már lelkipásztor, de még mindig túl fiatal és tapasztalatlan. Vágytam tanulni, éreztem szükségét, de a lehetőségekben korlátolt voltam. Korábban egy évet tanultunk a zilahi missziós háznál, amit sajnos nem lehetett akkreditáltatni. A zilahi MABS tanulmányok miatt félbehagytam a gyulafehérvári missziót! Akkor főképp a Teológia jövője állt a szemem előtt, de később más okok is a továbbtanulásra késztettek. Azt nem tehettem meg, hogy a lelkipásztori munkát részben vagy egészen félbehagyjam a tanulmányaim miatt. Erre sohasem kaptam szabadságot. Örülök, hogy elöljáróim akkori tanácsát elfogadtam, és nem iratkoztam be olyan iskolába, amely akkor elérhető lett volna számomra (Kolozsváron). Még ma is több felkészülésre lenne szükségem ahhoz, hogy munkámat jobban végezhessem. De nagyobb "fákat" már nem próbálok kivágni, mert az élet rövid.

Mivel az idő rövidre van szabva, tegyük szorgosan, ami megtehető!

A tücsök és a hangya - tanmese, magyarázattal

La Fontaine tanmeséjének magyarországosított és székelyföldiesített változata terjeng a világhálón. A kézzelfogható "tanulság" mellé azonban van egy-két további tudnivaló, amit hívő embereknek jó lesz figyelembe venni. Lássuk előbb a tanmesét:

Tanmese: A tücsök és a hangya

Egy nagy rét kellős közepén éldegélt a tücsök és szomszédja, a hangya. A hangya szorgalmasan dolgozott, hisz tudta jól, hogy munkájának gyümölcsét élvezheti majd szabadidejében. A tücsök? Ő ugyan nem! Táncolt, dalolt, mulatozott. Aztán, egyszer csak beköszöntött az ínséges idő. A hangyának megvolt mindene, hiszen megteremtette létbiztonságát. A tücsök, hogy ne kopjon fel kicsiny álla, a hangyák vezetőihez fordult segítségért.

Ők szemügyre is vették a tücsök nyomorát, és úgy döntöttek, hátrányos helyzetűnek nyilvánítják tücsök komát. Tücsök koma megörült, örömében be is rúgott a kocsmában a kapott segítség egy részéből, majd a többit a játékgépbe dobálta. Gyermekei otthon várták az élelmet, meleg ruhát, egyikük éhen is halt.

Tücsök koma ismét a hangyákhoz ment, ismét kapott segítséget. Nem ám szépen megköszönte, toppantott egy nagyot. Kikérte magának az alamizsnát. Hiszen ő is teljes jogú tagja a rét közösségének, ezért neki több jár! És mivel hátrányos helyzetű, gyermekei sem lehetnek másak: - „Tessék szépen kiszámolni, mennyi is jár nekem, és gyermekeimnek!” - rendelkezett.

A hangyák sóhajtottak egy nagyot. Igyekeztek intelligensen kezelni a helyzetet, így hát megadták a tücsöknek, amit kért. Tücsök koma úton hazafelé ismét jól berúgott, majd másnap reggel magához térvén elgondolkodott, hogyan tehetne szert még több segítségre: - „Hohó! Saját magamat nem sokszorozhatom meg... no de gyermekeimet...!” - rikkantotta.

Így hát féktelen és felelőtlen szaporodásba kezdett, hiszen gyermekeinek sanyarú sorsa jó érvnek bizonyult, valahányszor visszament a hangyákhoz. A hangyák megadóan bólintottak, ismét segítettek, ám néhányan közülük elégedetlenkedtek a kialakult helyzettel:
- „Miért adunk a tücsöknek? Miért nem teremti elő magának, ha szüksége van rá?”
Erre a tücsök agresszívan visszavágott:
- „Mit mondtál? Tücsöknek neveztél??? Az én nevem ízeltlábú hegedűvirtuóz! Jó, ha megjegyzed, barátom!” - mondta fenyegetően, majd útjára indult.

Napokig forrongott magában. „Még hogy tücsök..., teremtsem elő... nem tudják ezek, ki vagyok én!!!” Ezzel útnak indult, megkereste fajtársait. – „Össze kell fognunk, meg kell védenünk magunkat ellenségeinkkel szemben!” duruzsolta társai fülébe.

Így is lett. Megegyeztek, ki lesz közülük a szószóló. Neki nincs más dolga, csak fülelni. Ha azt meri mondani valaki, hogy tücsök, rá kell vágnia, hogy rasszista és kirekesztő. Taktikájuk bevált. A buta hangyák nem akartak rasszistának tűnni, így mind több és több segítséget nyújtottak. Közben dolgoztak keményen, hogy a saját számláikat is be tudják fizetni. Fel is tűnt ez a tücsköknek. Úgy gondolták, nem szép dolog a hangyától, hogy csak magára gondol, amikor pluszműszakot vállal. Valahogy ezt is el kéne venni tőle...

Így hát elkapták a hangyát az éjszakás műszakból hazafelé, kifosztották, és jól elverték. A hangya, a törvények szerint a rét rendfenntartóihoz fordult:
- „Segítsenek, kirabolt egy csapat tücsök!” A rendfenntartók csak csóválták a fejüket:
- „Honnan tudod, hogy tücskök voltak? Annak vallották magukat?”

A hangya inkább legyintett, és hazament. Napokig emlegette barátainak, hogy csúnyán elbántak vele a tücskök. A barátok csak bólogattak, hiszen velük is ugyanez történt. A rémhír gyorsan terjedt a rablókedvű tücskökről, míg az éppen mulatozó tücskök fülébe nem jutott:
- „Miiii? Már megint tücsköznek? Tanítsuk móresre őket!”

Ezzel elindult egy soha nem látott erőszakhullám a réten. A tücskök raboltak, fosztogattak, vagy puszta kedvtelésből verték félholtra a hangyákat. Erről nem is szólhatott a fáma, mert a tücskök szószólója résen volt, valahányszor felröppent egy kósza hír, ő habzó szájjal üvöltötte „RASSZISTAAAA!”

A hangyák mindenféle dologgal próbálkoztak. Megalapították a hangyagárdát, de ezt még saját fajtársaik is lehurrogták. Fegyveresen egy hangya sem merte megvédeni magát, hiszen egy tücskökkel teli börtönben nem sok jó várt volna rá. A tücskök (hm, elnézést ízeltlábú hegedűvirtuózok) senkit sem kíméltek. Öreget, fiatalt, nőt, gyereket egyaránt megtámadtak, szemrebbenés nélkül. Még egy köztiszteletben álló hangyatanárt is meggyilkoltak sok más hangyával együtt. A hangyák csak tűrtek, dolgoztak, hiszen a rét komoly gazdasági válságba sodródott.

Közben a tücskök csak szaporodtak, egyre több volt az éhes száj. A hangyák etették őket, míg a kis éhes szájakból kifejlett tücsökbűnözők nem cseperedtek. A hangyák egyre demoralizáltabban élték hétköznapjaikat. A tücskök egyre többen lettek. Végül az egész rét fölött átvették az irányítást. Elszennyezték a rétet, feléltek minden tartalékot, büntetlenül kaszabolták le az utolsó hangyát is.

Minden La Fontaine mesének van tanulsága. Ennek is. Nem mondjuk ki. Nem vagyunk rasszisták.

U.I. a nyolc éven aluli magyarországi lakosság fele(!!!) tücsök!

Eddig az idézet. Most pedig lássuk a kifelejtett tényeket:

1. A "tücsöknek" nevezett ízeltlábú éppolyan "hangya", mint a hangyának nevezett ízeltlábú. Lehet különbözik a bőrük színe, de nincs közöttük faji alá- vagy fölérendeltség, és mindegyik a folyó innenső oldalán lakik a réten. Saját erejükből nem képesek átjutni a folyó túloldalára.

2. Láttunk már becsületes és őszinte „tücsköt”, mint részeges és felelőtlen „hangyát” is. Egyik is, másik is képes hasznos tagja lenni a társadalomnak, vagy, ellenkező esetben, haszontalan. Áldott életű, hasznos "hangya" csakis úgy lehet valaki, ha felismeri, hogy kik a testvérei. A felsőbbrendűségi beképzeltség már korábban is nagy károkat okozott. Állítólag mindekettő a túlsó partra igyekszik, de nem mindegyik veszi ezt komolyan. Nem mindenki hiszi, hogy van túlsó part, és hogy erre a rétre ráborul a tél.

3. A valóságban úgy van, hogy nem a származás, hanem az életvitel mutatja meg, hogy valaki „tücsök”, vagy „hangya” ezen a réten. Vannak fehér tücskök, és vannak fekete hangyák, a bőr színe nem jelent semmit! Az, hogy némelyek nem akarnak szaporodni, mások meg igen, nem változtat a helyzeten. Életük végső célja az lenne, hogy erről a rétről átjussanak a túlsó partra - ez jelentené az igazi megoldást.

4. A nevelés és társadalmi befogadás, vagy ezek hiánya nagyban elősegítik, hogy ki milyen életet folytat. Egy kirekesztett vagy fellázadt „hangya” könnyen „tücsökké” válhat, és megfelelő felkarolással a „tücsök” is dolgos „hangyává” válhat. De ha nem látnak túl a közelgő télen, mindegyik élete meg van pecsételve, mivel halálos bűn-betegségben szenvednek! Ilyen helyzetben nem tanácsos kicsinyes kirekesztődésdit játszani!

5. Végső soron mindkettőnek egy a Teremtője, Aki a rét egyik lakójáról sem akar lemondani! Előtte nincs személyválogatás, és a tél-utáni, túlsó-parti boldogságuk érdekében mindegyikért ugyanolyan árat fizetett! Sokféle beszédet beszélnek a réten, mégis mind családhoz tartoznak. És bűn-betegségükből egyedül Ő gyógythatja ki.

6. Érdekükben nemcsak hidat épített a folyón, hanem hírvivőket is küldött, hogy a felkínált lehetőséget vegyék igénybe. Jelenleg a "tücsköknek" nevezett hangyák azok, akik ez hajlandók tömegesen igénybe venni. A "hangyának" nevezett tücskök, vesztükre, nem akarnak hinni benne!

7. Az a feladatunk a nagy missziómezőn, hogy az életet jelentő örömhír eljusson a rét minden tagjához, hogy ha lehet, mindegyik megmeneküljön! "Mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, mint a hogy kell bölcselkedni; hanem józanon bölcselkedjék, a mint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét. Mert amiképpen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van: azonképen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk." (Róm 12:3b-5)

My Family - by the grace of God

This week we visited Targu Mures, the city where I served almost nine beautiful years. I visited Bro. János Tőtős in Sangeorgiu de Padure also.
Johanna is already in Harghita, at the teenager's camp - having serious ministry, day and night... Tábita and Mírjám remained in Targu Mures, to join us on Monday, when we all go to Harghita. We will lead the Youth Camp, when the main teaching will be about the way of holiness. This week I started a new radio program, a weekly 30 minutes in Radio Unison, Zalau. Thank you for praying for these messages broadcasted weekly in Cluj, Sibiu and Zalau!
Let me show you here some pictures about my family. First, let me remember here my dear parents who are already with the Lord. They were simple and steadfast, faithful believers:

We had a couple of special days this Summer, which were spent only with my family members. With Márta, my wife:
With Johanna:
With Tábita:
and with Mírjám:
“…That our daughters may be as pillars, sculptured in palace style…; that there be no breaking in or going out; that there be no outcry in our streets. Happy are the people who are in such a state; happy are the people whose God is the LORD! (Psalm 144:12. 14-15.)