„Jöjjön el a Te országod!”

„Jöjjön el a Te országod!”

Mt 6:10a

Az Úrtól tanult imádság tanulmányozása során a második kéréshez érkeztünk, mely szorosan kapcsolódik az előzőhöz és a következőhöz. Az első három kéréscsoportban, a Te-kérésekben, ahogyan valaki után mi is neveztük, Isten áll a központban, az Ő neve, országa és akarata. Isten országa összekapcsolja tehát az előbbit az utóbbival, mivel Isten országa ott jön el, ahol az Ő akarata megvalósul. Ha pedig megvalósul az Ő akarata, és eljön az Ő országa, ezáltal megszentelődik az Ő neve. Egyik kérés sem valósulhat meg a három közül úgy, hogy a többi kettő ne teljesülne.
Két-három nyilvánvaló igazságra esetleg látszólagos ellentmondásra szeretnék rámutatni e második kérés alapján: először arra, hogy Isten országának, királyságának eljövetelét kérjük, miközben tudjuk, hogy Ő már most Király, a Királyok Királya és Uraknak Ura. Tudjuk tehát, hogy országa elkezdődött - mégis azt kérjük, hogy jöjjön el. Másodszor, tisztáznunk kell ennek a kérésnek jelentését, tudnunk kell, hogy mire vonatkozik: szó szerinti vagy lelki értelemben kell eljönnie az Ő országának? Végül, azt is tudomásul kell vennünk, hogy országának eljövetele az én uralmam végét jelenti.

I.
„Jöjjön el a Te országod!” Teljes határozottsággal kijelenthetjük, hogy Isten uralkodik, mégis azt kérjük, hogy jöjjön el az Ő országa. Ebben nincs ellentmondás. Ugyanis, attól kezdve, mikortól betört e világba a bűn, Isten uralmát megrontotta a gonosz. Valamikor Éden kertjében Isten tökéletes harmóniában uralkodott, de ezt a harmóniát megrontotta a bűn, az ördög, és így uralmának csupán töredékét láthatjuk körülöttünk. A teremtett világ Isten dicsőségét hirdeti, de sajnos a teremtettségben is megromlott Isten uralma, mivel a bűneset a teremtett világra is kihatott. Környezetünk azóta is folytonosan romlik. Valahogy úgy történt ez, mint az Úr Jézus példázatában, ahol éjjel eljött az ellenség és bevetette a búzaföldet konkollyal. Együtt növekszik a jó vetés a gonosz vetéssel, az aratásig. Most a tudatlanság, a tisztátalanság, a lázadás, a hitetlenség sötétsége uralkodik ebben a világban, vagyis épp az ellenkezője annak, amit Isten országának nevezhetnénk.
Valami történt azonban a történelem folyamán. Azért jött az Embernek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa, hogy helyreállítsa Isten uralmát. Jézus Krisztussal elkezdődött el az az ország, az az uralom, amit ebben a kérésben kérünk. Minek alapján mondhatjuk ezt? Annak alapján, hogy már az Ószövetségből tudjuk, hogy Isten országa örökké fennálló ország. (Zsolt 145,13) Jézus pedig ezzel kezdte nyilvános szolgálatát az emberek között: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban, mert elközelített hozzátok az Istennek országa!” (Mk 1,15) A farizeusoknak, akik azzal vádolták, hogy Belzebúb által, az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket, azt válaszolta, hogy ez ellentmond önmagának, hiszen ha az ördögök fejedelme saját uralma ellen harcol, nem állhat fenn az Ő országa! „Ha pedig Isten ujja által űzöm ki az ördögöket - mondta -, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.” (Lk 11,20) Igenis, már eljött. Jézussal elkezdődött, itt van.
János evangéliumában Pilátus előtt az Úr Jézus megpróbálja megmagyarázni azt, hogy az Ő országa nem e világból való. „Ha e világból való volna az én országom - mondja -, az én szolgáim vitézkednének, vagyis harcolnának hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.” (Jn 19,36) Nem volt tévedés az, amit Pilátus három nyelven is megírt Jézus feje fölé a keresztfára: a zsidók királya. (Jn 19,19-22) Ő valóban király. Nemcsak a zsidóké, hanem mindazoké akik Isten országához tartoznak.
Tanítványainak azt mondta, hogy „az Isten országa nem szemmel láthatóan jön el. Sem azt nem mondják: íme itt, vagy íme amott van, mert íme az Isten országa ti bennetek van. (Lk 17,20-21) Míg közöttük járt, addig Isten országa közöttük volt. Mikortól eltávozott, attól kezdve bennünk van. „Isten megszabadított bennünket a sötétség hatalmától, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába” - mondja Pál apostol. (Kol 1,16). „Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szentlélek által való öröm.” (Róm 14,17)
Ha viszont mindezt összehasonlítjuk azzal, ami körülöttünk van, egészen más képet kapunk. Igazság - nincs. Békesség - az sincs. Szentlélek által való öröm helyett csak a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűsége van. Isten országa jóllehet elkezdődött némelyek szívében, még nem jött el teljes egészében erre a világra. Bátran imádkozhatjuk tehát: „Jöjjön el a Te országod!” Ugyanis amíg némelyek életében ez valósággá vált, addig mások még mindig a gonosz hatalma alatt vannak. Ha számunkra már elkezdődött, akkor e kérés alatt azt értjük, hogy ennek az országnak ki kell teljesednie, meg kell hódítania másokat is. Ha pedig még számodra nem érkezett el Isten országa, akkor itt az idő, hogy e második kérést a Miatyánkból komolyan vedd és önmagadra értelmezd!

II.
Próbáljuk megvilágítani ennek a kérésnek az értelmét, is Isten országának jelentését, hiszen tudnunk kell, hogy mire vonatkozik.
Sokan hivatkoznak ennél a kérésnél a Jelenések könyve 20. részére, ahol a milléniumról van szó. Arról, hogy a Sátán megkötöztetik ezer esztendőre egy lánccal, és a föld népei nem lehetnek többé elhitetve a Sátán által, ezer évig. Arról is szó van ebben a részben, hogy akik megtagadták a Sátán imádását az üldöztetések alatt, azok uralkodni fognak Jézussal ezer évig, amikor a törvényt és a rendet maga az Úr tartja fenn, az övéit használva a világ adminisztrálására. Akik hitetlenül haltak meg, azok nem vesznek részt e milléniumban, de akik részt vesznek, azokon nincs hatalma a második halálnak. A millénium után a Sátán visszakapja az addig korlátozott hatalmát még egy időre. Ez az országlás nem örökkön örökké tartana, csupán ezer évig. A Bibliának ez egyetlen részében talált információ fontos, de ne tulajdonítsunk neki nagyobb figyelmet, mint amennyit megérdemel. A kérdés a körül forog, hogy mindezt szó szerint kell-e értelmezni, van nem?
A válasz nem könnyű, és minkét vélemény mögé igéket sorakoztathatnánk fel. A legjobb válasz az, amit Jézus mondott tanítványainak, amikor ugyanezt megkérdezték: „Uram, avagy nem ez időben állítod-e helyre az országot Izraelnek? Monda nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket és alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyeztetett. (ApCs 1,6-7)
Hinnünk kell azoknak a próféciáknak, amelyek örökkévaló országról és örökkévaló országlásról beszélnek. (Zsolt 145,13. Ézs 34,10. Dán 7,18) Hinnünk kell annak az ígéretnek, hogy Isten új eget és új földet fog teremteni, és a régiek elmúlnak (Ézs 65,17. 66,22. 2Pt 3,13) Hasonlóképpen, hinnünk kell az Úr Jézus szavainak, Aki az utolsó időkről szóló beszédeiben eljövetelét mindig az utolsó ítélettel kötötte egybe, anélkül, hogy a lehetőségét is meghagyta volna ezer éves béke-ország közbeiktatásának (Mt 24, Mk 13, Lk 21). Jézus Krisztus nem tanította a milléniumot. Ezt bizonyítja a tálentumokról és a tíz szűzról szóló példázata (Mt 25,1-30), a konkolyról és a tengerbe vetett hálóról szóló tanítása (Mt 13,24-43, 47-52), valamint a gírák példázata (Mt 19,11-27), ahol az ítélet közvetlenül követi a király vagy a vőlegény érkezését, vagyis Isten országát, amely örökkön örökké tart.
Ahhoz, hogy szó szerinti ezer éves országról beszéljünk, a kétrészes feltámadás elméletét kellene elfogadnunk. Tudnunk kell, hogy feltámadásnak említi az Úr Jézus azt is, amikor azok akik az Ő szavát hallják élnek, vagyis általmennek a halálból az életre, újjászületnek. Ugyanott azt is említi, hogy a koporsókban lévők is feltámadnak, az élet- vagy a kárhozat feltámadására, egyszerre, az utolsó napon (Jn 5,28-30). Az elragadtatás is nyilvános lesz, mindenki által észrevehetően és váratlan történik majd. Az Ő örökkévaló országa nem titkos uralom lesz, mivel mindenki hallani fogja: „Gyertek Atyámnak áldottai, örököljétek az országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta” (Mt 25,34).
Tudomásul kell vennünk azt is, hogy Istennek kedves gyermekei közül sokan a szó szerinti milléniumot hiszik és tanítják. Ők komolyan gondolják a Sátán megkötöztetését, az Új Jeruzsálem, egy 1500 négyzetmérföld alapterületű lakható város alászállását Izrael földjére az égből, és az ezer évig tartó szó szerinti országot, Jézus Krisztussal. Azonban, amíg azok ragaszkodását a Bibliához értékeljük, az evangéliumért végzett buzgó munkájukat is, mi úgy gondoljuk, hogy az ezer évnek nem tulajdoníthatunk szó szerinti jelentést. A Jelenések könyvében ez a kép lelki ábrázolása egy átfogó tervnek. Az ezer évnek az lehet a jelentése, hogy hosszú időnek kell eltelnie Krisztus születésétől az ő második visszajöveteléig, amíg a Gyülekezet e földön van. Az ígéretek alapján a hívőknek adatott az ítélettétel és az uralkodás már most, mivel az Aki bennük lakozik nagyobb, mint a Sátán (Róm 8,11. 1Jn 4,4).
Mindezeket elmondva, hadd mondhassak még néhány tanácsot is. Ne gúnyold ki mások véleményét csak azért mert azok nem egyeznek a tieddel. Lehet, hogy ők is komolyan veszik a Bibliát. Ne kapcsold össze a véleményezőt a véleményével, és ne kövesd vakon legkedveltebb teológusodat sem, mivel ő is tévedhet. Ne engedd, hogy Jézus második visszajöveteléről és uralkodásáról alkotott véleményed keresztyén életed sarokkövévé váljon. Nem ez a legfontosabb tétel ami üdvösségünket illeti.
Az Úrtól tanult imádságban tehát nem egy fizikai országlást kérünk erre a földre. Isten országa akkor valósul meg valakinek életében, amikor Jézus Krisztust Urává fogadja, amikor Királlyá koronázza a maga számára. Ekkor benne elkezdődik Isten országa. Általment a sötétség birodalmából Isten szerelmes Fiának országába. Ezzel megszenteltetik az Ő neve és megvalósul az Ő akarata, mint a mennyben, úgy a őbenne is a földön. Azt pedig, hogy a jövőben, az Ő eljövetele után Isten mit tartogat az övéi számára, azt nem tárta fel számunkra teljesen. Tudjuk, hogy Vele fogunk uralkodni is. Hogy mikor jön el, azt nem tudja senki. (Mt 24,36). Mint ahogy a világ kezdetéről rengeteg megválaszolatlan kérdésünk van, éppúgy a világ végéről sem tudhatunk mindent. De tudjuk, hogy az Ő eljövetele uralmának győzelmét, tökéletes megvalósulását tartogatja, hiszen Isten országát fogjuk örökölni megdicsőült testtel, romolhatatlanságban. (1Kor 15,50) Már most királyokká és papokká tett minket, az Ő Istenének és Atyjának (Jel 1,10). Bárcsak eljönne az az ország! Jövel Uram Jézus! (Jel 22,20)

III.
Mindezek után, tudomásul kell vennünk azt is, hogy Isten országának eljövetele a mi uralmunk végét jelenti. E második kérés még inkább önmagunk ellen irányul, mint az Ő nevének megszentelése. „Jöjjön el a Te országod!” - ezzel valójában azt kérjük, hogy ne az én uralmam, ne az én basáskodásom érvényesüljön, hanem Isten korlátlan uralma, Isten királysága valósuljon meg, jöjjön el az Ő királysága személyes életemben!
Nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy mindenütt saját birodalmunkat építsük. Például a családban kérdés lehet, hogy ki uralkodik. Szülő és gyermek között is sokszor vita tárgyát képezi... Társadalmi és politikai síkon is ez a baj: mindenki a saját birodalmát építi, saját hírnevét keresi, saját akaratát kívánja megvalósítani. Ez imádság azonban épp az ellenkezőjére tanít. Ezekkel a szavakkal mintha azt mondanánk: „Uram, lemondok minden jogomról, és átadom az uralmat Neked. Ne az enyém legyen az utolsó szó, hanem a Tied. Ne az énem uralkodjék, hanem Te uralkodj bennem. „Jöjjön el a Te országod!”
Ezt nem lehet megvalósítani egy jobb politikával, vagy a gazdaság fellendítésével. Nem elég a jó nevelés és a kultúrált viselkedés. Ide Isten Lelkére van szükség, Aki az igazság, a békesség és az igazi öröm forrása. A hamis teokráciák és államvallások ezt próbálták helyettesíteni, eredménytelenül. Isten országának karikatúrái voltak csupán. Istentől kell kérnünk ezt, a mi Atyánktól, mivel egyedül Ő hozhatja el számunkra. Ő kell legyen „minden mindenekben.” (1Kor 15,28) „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak és íme újjá lett minden.” (2Kor 5,17) Tedd fel azt a kérdést önvizsgálattal, amit Pilátus kérdezett Jézustól: király vagy-e hát Te csakugyan? (Jn 19,37) Kapitulálnod kell! Add át az uralmat! Az övé kell legyen az ország, a hatalom és a dicsőség!

Mi Atyánk - Mt 6:9a

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben!”

Mt 6:9a

Az Úri imádságot, közismerten a „Miatyánkot”, talán a tanítványok imádságának kellene inkább neveznünk, mint az Úri imádságnak. De pontosabb, ha az Úrtól tanult imádságnak nevezzük.
Nos, ezt az imádságot a tanítványok kérésére mondta Jézus, és azzal a paranccsal vezette be, hogy „ti azért így imádkozzatok”. Ez nem azt jelentette, hogy ezeket a szavakat kell állandóan mondogatni imádság közben. Itt a lényeg nem a szavakon, hanem a közölt alapelveken van. Nem azt mondja tehát, hogy „ti azért ezt imádkozzátok”, - nyílván ezt is -, de főképpen nem ezt, hanem e szerint, ennek megfelelően, így.
Az Úr Jézus szavai mindig nagyon mélyek. Olyanok, mint Istennek szavai, hiszen Ő maga Isten. Ilyen mély és csodálatos az Úrtól tanult imádság minden szava. Ha megnyílik előttünk ez imádság hét nagy kérése, akkor rájövünk arra, hogy ez olyan, mint a megnyílt ég, melyben Isten dicsőségét, kegyelmét, jóságát láthatjuk. Benne van Isten kinyilatkoztatása.
Azzal a bevezető mondattal kell kezdenünk, amellyel az imádság kezdődik: „Mi Atyánk...” E megszólítás nem egy megszokott stílus következménye, mint ahogyan a leveleket szoktuk kezdeni, hanem Isten lényének, természetének a bemutatása. Továbbá, az ima elmondja Isten célját ezzel a világgal és az emberiséggel: azt akarja, hogy gyermekei legyünk, és Ő Atyánk legyen. Már a bevezető megszólítás darabokra töri az összes téves felfogásokat, téves teológiákat Istenről.
A hét kérés közül az első három az Istennel való kapcsolatunkra vonatkozik, a többi négy pedig önmagunkra. Hasonlít a tízparancsolat két kőtáblájához, amelyen az első négy parancs az Istennel való kapcsolatra, a többi hat pedig az emberek egymás közötti kapcsolatára vonatkozott. A megszólítás után következnek a Te-kérések: „szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod mint a mennyben, úgy a földön is”, majd következnek a Mi-kérések: a mi kenyerünk, a mi bűneink, a mi kísértéseink és a mi szabadulásunk. Dicsőítéssel fejeződik be, melyben Istent magasztaljuk.
Sajnos, Luther Mártonnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy a Mi Atyánk a legnagyobb mártír, mert sokan veszik ajkukra, de annak kéréseit nem mind gondolják komolyan. Mert ha kimondom, hogy „szenteltessék meg a Te neved”, de nem az a fő célom, hogy az Ő neve megszenteltessék, vagy „legyen meg a Te akaratod”, de mindenekelőtt az én akaratomat akarom kivitelezni, vagy „jöjjön el a Te országod”, de nem az Ő országa és igazsága az első számomra, akkor tévesen mondom a Miatyánkot. Továbbá, milyen dolog az, ha például a gyermek iskolába menet, abban egyezkedne iskolatársával, hogy elmehetne-e hozzájuk ebédre, ha otthon nem adnának neki? Vajon mit gondolna a szülő, ha ilyet hallana? Egyáltalán, honnan veszi azt, hogy egy ilyen kérdést osztálytársával kellene megbeszélni? De hát nem ugyanez történik akkor, amikor a mindennapi kenyeret nem Istentől kérjük és várjuk? Honnan veszi az ember, hogy holnap nem számíthat kenyérre attól, Aki egy életen át táplálta, akit történetesen még Atyjának is nevez ebben az imádságban?
Az Úrtól tanult imádság megtanít az ima helyes értékelésére is. Az imádság nem egy olyan dolog, amihez akkor kell folyamodni, mikor már más eszközünk nincs. Az imádság nem a tehetetlen ember menedéke. Nem is arról van szó, hogy valami olyasmi után vágyunk, amit nem érhetünk el. Az Úrtól tanult imádságban nyilvánvaló, hogy kéréseink valós tényekre épülnek. Nem a levegőbe beszélünk, nem is a magunk vigasztalására mondjuk ezeket a szavakat, hanem a gyermek beszél Atyjával.
Az Úrtól tanult imádság egy minta, Arra tanít, hogy az imádság a fiak kiváltsága, a gyermekek joga. Nincs mindenkinek joga mondani a Miatyánkot. Már a bevezető mondat megállítja azokat, akik nem tartoznak Isten családjához.
„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben” - ebben a kérésben először azt láthatjuk meg, hogy Isten Atya, másodszor pedig azt, hogy Ő a mi Atyánk, végül pedig azt, hogy a mi Atyánk a mennyekben van.

I.
Isten tehát úgy van bemutatva, mint Atya.
Egyik értelmezés szerint az „Abbá” olyan megszólítást jelent, ahogy mi az édesapám, kedvesapám kifejezést használjuk, vagy az apu, apuci közvetlen, kedves megszólítást. Újabb magyarázatok azonban azt mutatják, hogy az „Abbá” nem héber, hanem arám kifejezés, és egyszerűen apát, édesapát, atyát jelent.
Mi Atyánk. Isten Atya! Vagyis, nem egy fogalom, hanem egy személy. Ő nemcsak a végső ok, valamilyen transzcendentális szuperhatalom ami előidézte a világmindenséget. Ő nem egy személytelen valaki, Ő az Atya, a mi Atyánk. Ő egy Személy.
Mi van ebben? Egyrészt mindenképpen benne van a bizalom, a közvetlenség, a szoros kapcsolat aközött aki imádkozik, és aközött, akihez imádkozik. Lehet bizalommal és bátorsággal járulni Isten színe elé, mint ahogy a gyermek jön az apjához. De másrészt, a megszólító mondatot folytatva, abban, hogy „aki vagy a mennyekben vagy” benne van a tisztelet is, a hódolat is. Mivel a mi Istenünk nagy és rettenetes Isten, aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik, a bizalomnak és közvetlenségnek együtt kell járnia a tisztelttel és hódolattal. Ezért, az amikor némelyek az „Uram, Uram” meggondolatlan használatával bizalmaskodnak Istennel, vagy a Jézus nevét hézagpótlóként használják, ezzel nemhogy megtisztelnék az Ő nevét, hanem gyalázzák azt. Legalábbis tiszteletlenül és értelmetlenül veszik az ajkukra. A harmadik parancsolat erre is vonatkozik: „Isten nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül azt, aki az Ő nevét hiába felveszi”. (2Móz 20,7) Még imádságban sem! De ez nem zárja ki a bizalmat, hiszen Ő a mi Atyánk.
Az is lényeges, hogy az Úrtól tanult imádság nem velünk, hanem Istennel kezdődik. Az Úr Jézus nem azt mondja először, hogy nekünk mire lenne szükségünk, melyek azok amiket Istennél hamar-hamar meg kell rendelni a magunk számára... Bármennyire szükségünk van bűnbocsánatra, mindennapi kenyérre, szabadulásra, oltalomra a kísértések között, annál sokkal fontosabb Isten! Istennel kezdődik, Istennel végződik a Miatyánk. Minden imádságnak Isten kell legyen a központja, a lényege. Akik Őt imádják, azok lélekben - vagyis a szívben is, nemcsak szavakban, - és igazságban - vagyis tettekben is, nemcsak üres szavakban kell imádniuk Őt. Őt, Aki a Mindenható és Örökkévaló Isten, de Aki a mi Atyánk.

II.
Menjünk tovább. Mi Atyánk: tehát Ő a miénk.
Ez nagy melegséget kölcsönöz ennek a mondatnak, egész közel hozza hozzánk azt aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik.
Figyeljük meg, itt nem egyes számról van szó, hanem többes számról. Nem én Atyám, hanem mi Atyánk. Nem az én Istenemről beszélünk, hanem a mi Istenünkről. Továbbá, nem beszélhetünk külön a magyarok vagy románok Istenéről sem, mivel csakis egy Isten van, Akit gyermekei Atyának szólítanak. A családtagok, minden nyelvből és ágazatból „mi Atyánk”-nak szólítják Őt. Ez tehát azt hozza magával, hogy a másik ember, legyen bármilyen nemzetiségű, bármilyen színű, ő az én testvérem! Mert ha Istent Atyának szólítja az egyik is a másik is, akkor ők testvérek kell legyenek. Másképpen a kettő közül az egyik, vagy mindkettő hazudik, nem mond igazat.
A második világháború alatt egy francia ember ahogy kiszabadult a német fogságból hazafelé menekült, és éjszakára egy magánház ablakához ért, ahol épp lefekvéshez készülődött egy német család. Végignézte, ahogy elmondták az Úrtól tanult imádságot, majd bezörgetett, kérve, hogy adjanak szállást egy testvérnek. Azonban a házigazda a balta után nyúlt az ágy alá, mondva, hogy „te nem vagy a testvérünk”! De hát én is azt az imát szoktam mondani, amit ti mondtatok az imént! Ha Ő a mi Atyánk, akkor mi testvérek vagyunk! Igen, ez az, amit olyan nehezen ért meg az ember: valahol baj van, ha Isten a mi Atyánk, de nem vagyunk testvérek... Haragudni és Miatyánkot mondani együtt nem lehet. Ha imádkozni tudsz atyádfiáért akkor mindjárt minden neheztelés eltűnik a szívből.
Az imádság nem a harag fenntartására, vagy épp átok mondására való. Valaki az ige szavaival próbált rosszat kívánni felebarátjának, idézve Pál apostol szavait: „az ércműves Sándor sok bajt szerzett nekem, fizessen meg az Úr neki cselekedete szerint”. (2Tim 4,14) Azonnal hozzátettem: „De csak jóval!” Már nehogy átok hangozzék valaki felé, miközben a szeretet parancsát prédikáljuk! Ha Atyának szólítod Istent, nem kívánhatsz rosszat testvéredre, hiszen Ő is annak az Atyának gyermeke! „Mi Atyánk” - erre mindjárt felmelegedik a szíved, bármilyen bőrű, nemű vagy nemzetiségű legyen a másik. Ez azt mondja el, hogy „Isten nem személyválogató, hanem minden nemzetben kedves Őelőtte aki Őt féli és igazságot cselekszik.” (ApCsel 11,34-35)
A tékozló fiú történetében is azt mutatja be Jézus, hogy Isten olyan, mint egy apa. Olyan apa, aki hazavárja tékozló fiát. Messziről észrevette és elébe szaladt. Nyakába borult. Megölelte, új ruhát adott reá, felsaruzta, örültek, mert az ő fia hazajött, elveszett és megtaláltatott, meghalt és feltámadott. Aznban jött a másik testvér. Míg az egyik tékozlónak elébe szaladt, a másiknak utána megy. Az után, aki azt mondja, hogy „ez a te fiad, aki paráznákkal étette föl e te vagyonodat”... Az apa csendben helyreigazítja, hogy „ez nemcsak az én fiam, hanem a te testvéred”. Ugye, van egy kis különbség?
Ha tiszta szívvel kimondhatod az Úrtól tanult imádság kezdő mondatát, akkor mi testvérek vagyunk. Nem sajátíthatod ki magadnak Istent. A te Istened a másiknak Istene is. Ő a mi Atyánk, ezért semmi sem választhat el Tőle és egymástól.

III.
Még egy szót arról, hogy Ő a mennyekben van.
Ezt újra arra utal, hogy a mi Atyánk nem a mi kenyeres pajtásunk, hanem Ő a Mindenható Isten, aki a mennyekben van. Közvetlenségünk és bizalmunk ezért tisztelettel kell párosuljon. Ő a mennyekben van, aki mindent megtehet, aki mindent tud, aki nagyobb, mint az ember, aki tökéletes. Mivel a mennyekben van, nincs helyhez kötve, ott lehet mindenütt. Imádkozni nemcsak a templomban lehet, hanem bárhol és bármikor, mivel a mi Atyánk a mennyekben van. A mi Atyánk, Jézus szavai szerint, Aki a mennyekben van, titkon néz, de megfizet majd nyíltan. Menj be a te belső szobádba, és imádkozz titkon. A mi Atyánk, Aki a mennyekben van, hallja azt és tudja. Ő nincs helyhez kötve, Ő mindent megtehet. Ő nem egy eszköz, akit felhasználhatsz kényed-kedved szerint. Ő a mennyekben van.
Testvéreim! Semmi sem egyesíthet bennünket úgy, mint az Úrtól tanult imádság. Némelyeket pártok egyesítenek, vagy vezéregyéniségek. Másokat a nemzeti érzés, vagy közös érdekek, közös célok. Igazán akkor lehetünk egyek, ha Isten gyermekei vagyunk, ha Ő a mi Atyánk. Ez akkor törtéhet meg, ha újjászületünk, ha beleszületünk Isten családjába. Isten országát csak az Ő gyermekei fogják örökölni: azok, akik Atyának szólíthatták Őt. Legyen tehát a Miatyánk bevezető mondata hiteles minden imádkozó ajkán. Ámen.

Csendes éj - Vox Nova

He came

Aki felelős a karácsonyi dologért

Egy asszony karácsonyi vásárlását próbálta lebonyolítani az utolsó pillanatban, egy zsúfolt bevásárlóközpontban. Belefáradt, hogy mindenütt tömeggel kellett harcoljon, mindig sorba kellett állnia. Belefáradt a sok keresgélésbe, ahogy a hosszú pocok között próbált rátalálni valamilyen ajándékra, ami már napokkal ezelőtt kifogyott.Keze tele volt megrakott szatyrokkal, amikor kinyílt a liftajtó. A lift is tele volt. A bentlévők morcosan próbáltak neki kis helyet szorítani, hogy beszálljon szatyraival.
Ahogy az ajtó csukódott, hangosan kifakadt: „Bárki is a felelős ezért az egész karácsonyi dologért, le kellene tartóztatni, felakasztani, vagy lelőni!”
Néhányan bólogattak mellé, egyetértésül.
Aztán, valahonnan a lift hátuljából megszólalt egy hang: „Ne aggódjon. Már régen keresztre feszítették!”

A woman was doing her last-minute Christmas shopping at a crowded mall. She was tired of fighting the crowds. She was tired of standing in lines. She was tired of fighting her way down long aisles looking for a gift that had sold out days before.
Her arms were full of bulky packages when an elevator door opened. It was full. The occupants of the elevator grudgingly tightened ranks to allow a small space for her and her load.
As the doors closed, she blurted out, "Whoever is responsible for this whole Christmas thing ought to be arrested, strung up, and shot!"
A few others nodded theirs heads or grunted in agreement.
Then, from somewhere in the back of the elevator, came a single voice that said: "Don't worry. They already crucified him."
                                                                                (sermonseedbed)