„18 Jól gondoljátok hát
meg e naptól fogva az elmúltakat is! A kilencedik hónap huszonnegyedik
napjától, attól a naptól fogva, a melyen letétetett az Úr hajlékának alapja.
Jól meggondoljátok!
19 Van-é még mag a
csűrben? És bizony, a szőlő, a füge, a gránátalma és az olajfa sem termett! E
naptól fogva megáldalak.”
■A háttérben egy lelki harc folyt. A kolosséi
gyülekezet tagjai pogányokból lettek hívők. Pogánynak nevezték azt, aki nem
volt zsidó. Hányan vannak itt, akiknek ereiben zsidó vér folyik? - Tehát, mi is pogányok vagyunk.
■A pogányokat a zsidók megvetették. Kutyáknak
nevezték őket. Nem ehettek együtt velük, nem dolgozhattak együtt velük. Ha
vásároltak tőlük valamit, azt meg kellett most, hogy tiszta legyen.
■Ez a mentalitás a gyülekezetre is kiterjedt.
Nehezen fogadták el, hogy a pogányok is üdvözülhetnek.
■Lásd: Kornélius - ApCsel 10-11. A zsidók úgy vélték, hogy a pogányokat előbb körül
kell metélni, mielőtt bemerítkezhetnének. Nem lehetnek keresztyének, Istentől
elfogadottak, megváltottak, ha előbb nem lettek zsidók.
■Isten azonban másképp látta. Ezért, Kornéliusnál
is rövidre zárta a folyamatot. Mikor látták, hogy ugyanúgy kapták a Szentlélek
ajándékát, mint ők is kezdetben – elfogadták őket testvéreiknek. „Ki tilthatja el tőlük a vizet…?”
I. A
titok tartalma – 26-29. v.
26 Tudniillik ama titkot, mely el volt rejtve ősidők óta és
nemzetségek óta, most pedig megjelentetett az Ő szentjeinek, 27
Akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme
titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus ti
köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége: 28 Akit mi
prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert
minden bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a
Krisztus Jézusban; 29 Amire igyekezem is, tusakodván az Ő ereje
szerint, mely én bennem hatalmasan munkálkodik.
■Ef 3:3a. 5-6. – „3 Hogy tudniillik kijelentés útján ismertette meg velem a
titkot… 5 Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek
fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a
Lélek által: 6 Hogy tudniillik a pogányok örökös társak és
egyugyanazon test tagjai és részesei az Ő ígéretének a Krisztus Jézusban az
evangélium által.”
■Kol 1:25b-27 – „25 …hogy betöltsem az Isten Igéjét… 26
Tudniillik ama titkot, mely el volt rejtve ősidők óta és nemzetségek óta, most
pedig megjelentetett az Ő szentjeinek, 27 Akikkel az Isten meg
akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok
dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus ti köztetek van, a
dicsőségnek ama reménysége.”
■Róm
16:25-27 – MBT „25 Akinek van hatalma arra, hogy
megerősítsen titeket az én evangéliumom és a Jézus Krisztusról szóló üzenet
szerint – ama titok kinyilatkoztatása folytán, amely örök időkön át kimondatlan
maradt, 26 de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése
szerint a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a
hit engedelmességére.”
■Gal
4:24-26. 28. – „24 Ezek mást példáznak: mert azok az asszonyok a két
szövetség; az egyik a Sinai hegyről való, szolgaságra szölő, ez Hágár; 25
Mert Hágár a Sinai hegy Arábiában, hasonlatos pedig a mostani Jeruzsálemhez,
nevezetesen fiaival együtt szolgál. 26 De a magasságos Jeruzsálem
szabad, ez mindnyájunknak anyja. 28 Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint,
ígéretnek gyermekei vagyunk.”
vAz Úr Jézus is beszélt a mennyek országának titkairól. Mt 13:10-11.
vTitok:
a zsidók ideiglenes megkeményedése. Róm
11:25 – „Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot,
hogy magatokat el ne higgyétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak
részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegy.”
vTitok:
az elváltozás – 1Kor 15:51 – „Íme,
titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan
elváltozunk.”
vTitok:
a házasság – Ef 5:32– „Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az
egyházról szólok.”
vA
kegyesség titka – 1Tim 3:16 – „És
minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben,
megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok
közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe.”
vA
törvényszegés titkos bűne – 2Thessz 2:7
– „Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy
annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia.”
vJel 10:7 – „Hanem a hetedik angyal
szavának napjaiban, mikor trombitálni kezd, akkor elvégeztetik az Istennek
titka, a mint megmondotta az Ő szolgáinak a prófétáknak.”
■28 Akit mi prédikálunk, intvén minden embert, és
tanítván minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert
tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban;
II. A
titok közlése, kinyilatkoztatása – 19-23a. v.
19 Mert tetszett az Atyának, hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség; 20
És hogy Őáltala békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az Ő
keresztjének vére által; Ő általa mindent, ami csak van, akár a földön, akár a
mennyekben. 21 Titeket is, kik hajdan elidegenültek és ellenségek
valátok gonosz cselekedetekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis
megbékéltetett 22 Az Ő emberi testében a halál által, hogy mint
szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állasson titeket Ő maga elé: 23
Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az
evangéliom reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden
teremtménynek az ég alatt;
<Ez az ÓSz-ben rejtve volt. Ez azt jelenti, hogy
a próféták nem értették – de prófétáltak felőle.
v1Pt
1:10-12 – „A mely idvesség felől
tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, akik az irántatok való kegyelem felől
jövendöltek: 11 Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időőre jelenté
azt ki a Krisztusnak ő bennök levő Lelke, aki eleve bizonyságot tett a Krisztus
szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről.”
vÉzs 11:10 – „És lesz ama napon, hogy Isai
gyökeréhez, aki a népek zászlója lészen, eljönnek a pogányok, és az ő
nyugodalma dicsőség lészen.”
vÉzs 42:6-7 – „6 Én, az Úr,
hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé
teszlek, pogányoknak világosságává. 7 Hogy megnyisd a vakoknak
szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben
ülőket.”
vÉzs 49:6 – „6 Így szól: Kevés
az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetségeinek megépítésére és Izráel
megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak, hogy
üdvöm a föld végéig terjedjen!”
vÉzs
56:8-9 – „8 Így szól az Úr Isten, a ki összegyűjti
Izráel elszéledt fiait: Még gyűjtök ő hozzá, az ő egybegyűjtötteihez! 9
Mezőnek minden vadai! jertek el enni, erdőnek minden vadai!”
vÉzs 60:13-14– „13 A Libánon ékessége hozzád jő, ciprus,
platán, sudár cédrus, mind együtt szenthelyemnek megékesítésére, hogy lábaim
helyét megdicsőítsem. 14 És meghajolva hozzád mennek a téged
nyomorgatók fiai, és leborulnak lábad talpainál minden megutálóid, és neveznek
téged az Úr városának, Izráel Szentje Sionának.”
vLásd még: Zsolt
117.
■A kijelentésnek progresszív jellege van.
■A pogányok nem Izráel engedetlensége miatt üdvözülnek,
hanem az ő üdvösségük mindig is benne volt Isten tervében. De nem értették ezt,
mert csak most lett kinyilatkoztatva.
v A zsidók nem jól értették a próféciákat: ezért
feszítették meg Krisztust. Nem úgy kell értelmezni a próféciákat, ahogyan a
zsidók tették! Akkor hogyan kell érteni? Úgy, ahogyan a kolosséi levélben, és
ahogyan az Efézus 1-2-3-ban le van írva.
Ez a próféciák megértésének kulcsa.
vSion – a
Gyülekezet.
vÁbrahám
fiai – akik hisznek Jézus Krisztusban.
■Ef 3:4b-6 – „megérthetitek, hogy micsoda az
én értelmem a Krisztus titka felől; 5 Amely egyéb időkben meg nem
ismertettetett az emberek fiaival úgy, a hogy most kijelentetett az Ő szent
apostolainak és prófétáinak a Lélek által: 6 Hogy tudniillik a
pogányok örökös társak és egyugyanazon test tagjai és részesei
az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangélium által.”
III. A
titok szolgálata, sáfársága – 23b-25. v.
„…amelynek lettem én Pál szolgájává. 24
Most örülök a ti érettetek való szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm,
ami híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben az Ő testéért, ami az
egyház; 25 Amelynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága
szerint, amelyet nékem adott ti rátok nézve, hogy betöltsem az Isten Igéjét.”
■Pál apostol, a pogányok apostola, ennek a titoknak lett
a szolgája.
v„Amelynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága
szerint” – 25. v.
■Erről beszél az Efézusi levélben is.
vEf 3:1-3 –„Ezért vagyok én, Pál, a
Krisztusnak foglya ti érettetek a pogányokért; 2 Ha ugyan
hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nékem adott a ti
érdeketekben; 3 Hogy tudniillik kijelentés útján ismertette meg
velem a titkot…”
vEf 3:8 – „Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott
ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végéremehetetlen
gazdagságát.”
■Gal
1:11-16 – „11 Tudtotokra adom pedig
atyámfiai, hogy az az evangélium, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; 12
Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus
Krisztus kijelentése által. 13 Mert hallottátok, mint forgolódtam én
egykor a zsidóságban, hogy én felette igen háborgattam az isten
anyaszentegyházát, és pusztítottam azt. 14 És felülmultam a
zsidóságban nemzetembeli sok kortársamat, szerfelett rajongván atyai
hagyományaimért. 15 De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott
engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által, 16
Hogy kijelentse az Ő Fiát én bennem, hogy hirdessem Őt a pogányok között:
azonnal nem tanácskoztam testtel és vérrel.”
12 Senki a te ifjúságodat meg ne
vesse; hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a
szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.
13 Amíg oda megyek, legyen gondod a
felolvasásra, az intésre és a tanításra.
14 Meg ne vesd a kegyelemnek benned
való ajándékát, a mely adatott néked prófétálás által, a prezsbitérium kezeinek
reád tevésével.
15 Ezekről gondoskodjál, ezeken
légy, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenek előtt.
16 Gondot viselj magadról és a
tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod,
mind a te hallgatóidat.
nPál apostol fiatal munkatársát
bátorítja és tanácsolja.
vLegyen gondod a felolvasásra, intésre, tanításra (13. v.)
vElőrehaladásod legyen nyilvánvaló mindenki előtt – 15. v.
vViselj gondot magadról és a tudományról! – 16. v. Vagyis:
élned kell, amit prédikálsz!
I. „Beszédben”
–
nMt
12:36-37 – „36 De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért a mit beszélnek az emberek,
számot adnak majd az ítélet napján. 37 Mert a te beszédidből
ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak.” “a szívnek
teljességéből szól a száj” – Mt 12:34.
vZsolt 19:14 (15) – “Legyenek kedvedre valók szájam mondásai, és az én szívem
gondolatai előtted legyenek, ó, Uram, kősziklám és megváltóm.”
vKol 4:6 – “6 A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett;
hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.”
vPéld
16:24 – „Lépes méz a kedves beszéd: édes a
léleknek és gyógyulás a testnek.” (MBT)
vPréd
10:12 – „A bölcs embert kedvessé teszik
saját szavai, az ostobát pedig saját szája teszi tönkre.” (MBT)
II. „Magaviseletben” –
nNem(csak) beszédben áll
az Istennek országa! – 1Kor 4:20.
Nem igaz, hogy: „csak a belső számít…” Összhangban kell legyen a szó és a
magaviselet.
nViselkedj úgy, mint Isten
megváltott gyermeke.
v1Sám 16:7 – „Mert az Úr nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme
előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.”
vHogyan
változhat meg a viselkedésed? – Ef 4:22-24
– „22 Hogy levetkezzétek ama régi élet
szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánsága miatt; 23
Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, 24 És
felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és
valóságos szentségben.”
III. „Szeretetben” –
nA szeretetnek hatalma
van: ez a leghatalmasabb erő. Ha van szeretet, együtt tudsz élni a
legkülönbözőbb emberrel is!
nSzeretni nem csak szép szó. A
szeretet nem csak sajnálat. A szeretet szolgál, az önzés kiszolgáltat. A
szeretet ad, a legdrágábbat adja, az önzés követel. Az önző szeretetnek le
vannak törve a karjai, minta miloi Vénusznak. Az igazi szeretet érez, van
szíve; sohasem mondja, hogy „nem számit”.
vEz
igazi szeretet tolmácsolására, széthintésére, becsempészésére, sugárzására
hivatott a hívő ember. Légy példa a szeretetben! A Jézus Krisztus szeretete
kitöltetett azok szívébe és túlcsordult.Isten megmutatta hozzánk való szeretetét Jézus Krisztusban; csak az nem
látja, aki vak, csak az nem érzi, akinek kőszíve van. A Golgotán áll a szeretet
Kolosszusa, a Szeretet Piramisa. „Úgy szerette Isten...”
vA
szeretet összeköti a távolságokat. Lerontja a társadalmi osztályok falait.
Áthidalja az ellenségek érveit, kibékíti a feleket. Egyesíti a szemben álló
pártokat. Megbocsátja és elfelejti a múltat. Tud engedelmeskedni. Félreteszi a
kifogásokat.Oda tudja adni az utolsó
falatot.Megtanít héberül ragozni a
személyes névmásokat: első személy: ő; második személy: te; harmadik személy:
én.
v1Jn 4:20-21 – „20 Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és
gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit
lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát? 21 Az a
parancsolatunk is van őtőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga
atyjafiát is.”
IV. „Lélekben” –
nTudom, hogy ez hiányzik a
MBT fordításból, de én nem fogom kihagyni.
nLélekben, vagyis a
Szentlélek erejében. De nemcsak erről van szó.
nLélekben = lelkesedésben.
Ez az, ami sokszor hiányzik belőlünk.
nHit által üdvözülünk. De
a hitben növekedni lehet, megerősödni, bővelkedni.
nA görög szó hűséget (is)
jelent. Hűnek, lojálisnak lenni Jézushoz és gyülekezetéhez!
nBármilyen legyen a
körülmény: Timótheusnak hűségesnek kell maradnia. De áruld el Jézust! Ne tagadd
meg Uradat! Maradj hűséges hozzá.
nNem hiányozhat az
istentiszteletről: Isten szereti az ilyeneket
VI. „Tisztaságban” –
nÉlj erkölcsösen és
tisztán, igaz és őszinte életet! Gyakorold magad a szentségben!
nNem bűntelen – de feddhetetlen, szeplőtelen életet!
vZsolt 24:3-4 – „3 Kicsoda megy fel az Úr hegyére? És kicsoda áll meg az ő szent helyén? 4
Az ártatlan kezű és tiszta szívű, aki nem adja lelkét hiábavalóságra, és nem
esküszik meg csalárdságra.”
vRóm 14:7 – „7 Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem
hal önmagának: 8 Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak
halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.”
nSok minden megfertőzhet: az, amit nézel, az, amit hallgatsz, és
az, amit mondasz. Sőt, a társaság is, amelyben részt veszel: „Jó erkölcsöt
megrontanak gonosz társaságok.” 1Kor 15:33.
-
A BLOG is egyféle szószék: itt is megoszthatom Isten igéjét és magamat olvasóimmal. De nemcsak gondolatok közlése ez, hanem kapcsolatteremtés: ezért, időnként jó, ha visszajelzel! Azokat kívánom közel engedni magamhoz, akik az Úr ügyét és szolgáit szívükön hordják. A blogban vállalt nyíltság feltételezhetően megelőzi majd a gyanakvásokat...
Prédikáljon tehát nemcsak a szavam, hanem az életem, a házasságom és a családom is! „Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé!” (1Kor 11:1)