"Légy bátor és erős!" - Józs 1:1-9

„Légy bátor és erős!” – avagy: Az Úr Igéje

Józs 1:1-9

¹ És lőn Mózesnek, az Úr szolgájának halála után, szólott az Úr Józsuénak, a Nún fiának, Mózes szolgájának, mondván: ² Mózes, az én szolgám meghalt; most azért kelj fel, menj át ezen a Jordánon, te és mind ez a nép arra a földre, amelyet én adok nékik, az Izráel fiainak. ³ Minden helyet, amelyet talpatok érint, néktek adtam, amiképpen szólottam Mózesnek. ⁴ A pusztától és a Libánontól fogva a nagy folyóvízig, az Eufrátes folyóvízig, a Khitteusoknak egész földje és a nagy tengerig napnyugat felé lesz a ti határotok.

⁵ Meg nem áll senki előtted életednek minden idejében; amiképpen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled.

⁶ Légy bátor és erős, mert te teszed majd e népet annak a földnek örökösévé, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak, hogy nékik adom azt.

⁷ Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, amiben jársz! ⁸ El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te útjaidon és akkor boldogulsz.

⁹ Avagy nem parancsoltam-e meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz.

n A Józsué könyve, együtt a Bírák, Sámuel és Királyok könyveivel a korai próféták közé vannak sorolva a héber Bibliában. Ez azt jelenti, hogy ezek nemcsak történeti könyvek, hanem prófétai látással leírt történetek, ahol az Isten nézőpontja érvényesül. Nemcsak információkat közölnek, hanem olyan prófétai üzeneteket, amelyek befolyásolni és formálni akarnak bennünket.

n Józsué könyve Mózes halálával kezdődik, és Józsué halálával végződik. E két haláleset között zajlanak a könyv eseményei. Itt Isten ígéretei^ vannak megismételve, amit az a felelősség követ, amely Józsué vállán volt, és vele együtt a miénken is, ami az isteni ígéretek birtokbavételét illeti.

I. A megígért föld - 1-4. v.

¹ És lőn Mózesnek, az Úr szolgájának halála után, szólott az Úr Józsuának, a Nún fiának, Mózes szolgájának, mondván: ² Mózes, az én szolgám meghalt; most azért kelj fel, menj át ezen a Jordánon, te és mind ez a nép arra a földre, amelyet én adok nékik, az Izráel fiainak. ³ Minden helyet, amelyet talpatok érint, néktek adtam, amiképpen szólottam Mózesnek. ⁴ A pusztától és a Libánontól fogva a nagy folyóvízig, az Eufrátes folyóvízig, a Khitteusoknak egész földje és a nagy tengerig napnyugat felé lesz a ti határotok.

n Látnunk kell Mózes nagyságát az előbbi könyvekben: Ő maradt egyedül a szövetség képviselője a 2Móz 32-34-be lévő aranyborjúzás után. Ő volt az egyetlen közvetítő Isten és a nép között. De a Mózesek is meghalnak, amikor egy tajtékzó folyó még elválaszt a megígért földtől. Ám nem kell sírni felettébb. Inkább kelj fel! Indulj!

n Az ígéret tartalma éppen az, hogy „minden helyet, amelyet talpatok érint néktek adtam, amint megmondtam Mózesnek, a pusztától és a Libánontól fogva, a nagy folyóvízig, az Eufrátes folyóvízig, Khitteusok egész földje, a Nagy tengertől, napnyugat felől lesz a ti határotok.” (Ugyanígy: 11:24-ben). Ez egy földrajzi leírása az országnak. Javasolom, hogy mindenki keresse meg otthon a térképen a Nagy pusztát, a Szin pusztáját, vagy Párán pusztáját, az Arabát, aztán a Nagytengert (ez a Földközi tenger), a Libanont, a Nagy folyóvizet, az Eufrátest. Ígéret szerint addig terjedt a határuk. Az ország hasonló leírását megtaláljuk Ábrahámnál (1Móz 12:6-7. 13:14-15. 15:7. 18-21. 17:8. 24:7), és Mózes ötödik könyvében (5Móz 11:7-8). Ezt az országot kell birtokba venniük.

n Ezt a földet csak Dávid idejében birtokolta így Izráel népe. Miután Dávid legyőzte az Ammonitákat, és velük behódoltak a szíriaiak (Arám) is (Lásd: 2Sám 10:19kk).

n De az ígéretnek feltételei vannak! Ha Isten népe nem él Isten törvénye szerint, akkor a föld kiokádja új lakosait, ahogyan most kiokádja a kánaániakat. Jeremiásnak parancsolja Isten: „Állj az Úr házának ajtajába. Akik bemennek azokon a kapukon, és állj oda és kiáltsad nekik: Ne bízzatok hazug beszédekbe, hogy az Úr temploma, az Úr temploma ez, mert csak ha megjobbítjátok a ti útjaitokat, akkor lakozom veletek ezen a helyen.” (Jer 7:3). Mivel a kánaáni életstílus meghódította Izráelt és Júdát, bekövetkezett az asszír és a babiloni fogság. Akik a kánaániak életvitelét folytatja, a kánaániak sorsára jutnak.

II. A megígért támogatás – 5. 9. v.

⁵ Meg nem áll senki előtted életednek minden Idejében; amiképpen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled... ⁹ Avagy nem parancsoltam-e meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz.

n Van egy másik ígéret is, amelyet az Úr Józsuának ígért (5. v.). Az Úr biztosította Józsuét arról, hogy ahogy Mózest támogatta, úgy fogja támogatni őt is. Ugyanezt az ígéretet kapta Mózes is,"amikor az Úr elhívta őt Hóreb hegyén. „Én veled leszek!” Ezzel az ígérettel vezette ki Isten népét Egyiptomból, és ezzel az ígérettel vezetheti be Józsué Isten népét Kánaánba.

n De ez az ígéret is feltételes. Nem gondolhatja senki, hogy ez érvényes marad, bárhogyan élünk! „Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, amitek van; mert O mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled; Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem.” (Zsid 13:5-6). Ez a gyülekezet tagjainak szól. Akkor érvényes, ha Istenhez méltó életet élünk. Nem járhatunk Istennel, ha a bűn útját választjuk! isten azokkal vállal közösséget, akik szentül élnek, miképpen Ő is szent.

n „Velünk az Isten!” – ez azt jelenti, hogy (1) nincs ellenünk, (2) nem vagyunk egyedül, és (3) nem élhetünk akármilyen életet.

n Ide tartozik a világos követelmény Isten kijelentett Igéjének megtartására: „Vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, a miben jársz! El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te útjaidon és akkor boldogulsz.” (7-8. v.)

v  Ez a gondolat visszhangzik az első zsoltárban is. „Boldog ember az... aki az Úr törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. Olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa... Minden munkájában jó szerencsés lesz.” (Zsolt 1:3).

III. A kettős bíztatás: „Légy bátor és erős!” – 6-9. v.

⁶ Légy bátor és erős, mert te teszed majd e népet annak a földnek örökösévé, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak, hogy nékik adom azt. ⁷ Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, a miben jársz! ⁸ El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te útjaidon és akkor boldogulsz. ⁹ Avagy nem parancsoltam-e meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz.

n Az a Józsué, aki Isten népét az ígéret Földjére bevezette, nem volt bátortalan és gyenge ember, de a nagy feladat előtt megtorpant ő is. Eddig könnyű volt, mert vele volt Mózes, Istennek hatalmas embere, aki a tanácsokat, rendelkezéseket adta és vezette a harcokat. De Mózes már nincs többé, meghalt. Józsué maradt a fáradt, elgyötört néppel, hogy birtokba vegye az Úr által nékik ígért országot, hogy meghódítsa atyái földjét.

n A pusztai vándorlás sok viszontagsággal járt. De amikor megérkeztek az ígéret Földjének határához, ott még több harc és veszedelem várt rájuk. Az ország, amelyet meg kellett hódítaniuk, sok és erős ellenséggel volt tele! Óriásokkal! Nagy küzdelmek elé néztek. Ezért az egyébként bátor és erős Józsuét is bátorítani kellett.

n Ilyen tétovázva áll a hívő, élet küszöbén a Krisztus követésében elinduló fiatal. A megtérés nem az út végét jelenti, hanem a kezdetét. Az újév is J egy ismeretlen útnak a kezdete. Józsué és a honfoglalás kezdetén állt, amikor az Ur azzal bíztatta, hogy legyen bátor és erős.

n Háromszor ismétli az Úr: „Légy bátor és erős!”

v  Elmondja, hogy miért: azért, mert nagy feladat vár rá: „Légy bátor és erős, mert te teszed majd e népet annak a földnek örökösévé, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak, hogy nékik adom azt.” (6. v.)

v  Majd azt is közli, hogyan lehet erős: úgy, hogy megtartja az Úr Igéjét: „Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, a miben jársz! El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te útjaidon és akkor boldogulsz.” (7-8. v.)

Végül arról is szól, hogy kiben található az az erő, amire szüksége van: az Úrban, aki vele lesz: „Avagy nem parancsoltam-e meg néked, légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr...”

Timótheus és Epafroditus: partnerek az Úr szolgálatában - Fil 2,19-30

Timótheus és Epafroditus: 
Pál apostol partnerei az Úr szolgálatában 
- Fil 2:19-30.

Az előadás szövege ITT olvasható.

"Történt pedig azokban a napokban..." - Lk 2:1-20

"Történt pedig azokban a napokban" - Lk 2:1-20

Angyali híradás Jézus születéséről - Lk 1:26-38

Angyali híradás Jézus születéséről - Lk 1:26-38

A királyi menyegző - Mt 22:1-14

A királyi menyegző

Mt 22:1-14

¹ És megszólalván Jézus, ismét példázatokban beszélt nékik, mondván: ² Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki az ő fiának menyegzőt szerzett. ³ És elküldte szolgáit, hogy meghívják azokat, akik a menyegzőre hivatalosak voltak; de nem akartak eljönni. ⁴ Ismét küldött más szolgákat, mondván: Mondjátok meg a hivatalosoknak: Íme, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hizlalt állataim levágva vannak, és kész minden; gyertek el a menyegzőre!

⁵ De azok nem törődvén vele, elmentek, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe; ⁶ A többiek pedig megfogván az ő szolgáit, bántalmazták és megölték őket. ⁷ Meghallván pedig ezt a király, megharagudott, és elküldve hadait, azokat a gyilkosokat elvesztette, és azoknak városait fölégette.

⁸ Akkor monda az ő szolgáinak: A menyegző ugyan készen van, de a hivatalosok nem voltak méltók. ⁹ Menjetek azért a keresztutakra, és akiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe. ¹⁰ És kimenvén azok a szolgák az utakra, begyűjtötték mind, akiket csak találtak, jókat és gonoszokat egyaránt. És megtelt a menyegző vendégekkel.

¹¹ Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, látott ott egy embert, akinek nem volt menyegzői ruhája. ¹² És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgatott. ¹³ Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lesz sírás és fogcsikorgatás. ¹⁴ Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.

A királyi menyegző példázata Máté evangéliumában nagyon hasonlít ahhoz, ami Lukács 14-ben található, de vannak, akik a különbségekre hívják fel a figyelmet: itt nemcsak egy nagy vacsoráról van szó, hanem egy menyegzőről, amelyet a király készít a fiának. Máténál a király nemcsak megharagszik, hanem elküldte hadait, elvesztette azokat a gyilkosokat, és felégette azoknak városait. A korábban elmondott, gonosz szőlőművesekről szóló példázat is arról szól, hogy megölték az örököst, és a kiküldött szolgákat megfogták, bántalmazták és megölték. Meglehet, az Úr kétszer is elmondta ugyanazt a tanítást, két különböző hallgatóságnak.

Az Isten országa, vagyis a hívő élet, olyan, mint egy menyegző: tele van örömmel és áldással. Az Isten országa a király fiának személye körül forog: ő az esemény hordozója. Isten az, aki cselekszik, Ő készíti a királyi lakomát, Ő az, aki meghív erre a vacsorára. A vacsora mindig közösségvállalást jelent. Ez a példázat újra azoknak és azokról szólt, akik visszautasították az Isten országát.

I. Meghívás a királyi vacsorára – 1-4. v.

Előbb a vacsora elkészítéséről van szó (1-2. v.), majd a meghívással megbízott szolgák kiküldéséről (3-4. v.). Istenünket az jellemzi, hogy Ő ad: vendégségbe hív. Meg akarja ajándékozni azokat, akik meghívását elfogadják.

A meghívó üzenet nem úgy szól, hogy „neked jönnöd kell”. Nem kategorikus imperatívuszról van szó, nem kötelességről vagy törvényről, hanem kegyelmi ajánlatról. Isten nem követel, nem feltételeket szab, hanem ad. Drága kincset, ajándékot, ünnepet kínál, lakomára hív, közösségre önmagával és egymással. A Király azt akarja, hogy az Ő szabad vendégei legyünk. Külön csoda, hogy meghívást intéz felénk. Örömujjongással kellene fogadnunk a jó hírt: „minden készen van!” Az Isten országára, a megváltásunkra nézve Isten mindent elkészített. „Elvégeztetett!” (Jn 19:30) „Most van az üdvösség napja!” (2Kor 6:2). A megváltás munkája az Isten munkája, amihez nekünk nincs semmilyen hozzájárulásunk.

Isten meghívja az embert, hogy vegyenek részt az általa készített üdvösségből. Megbízta szolgáit arra, hogy értesítsék a meghívottakat: jöjjenek el a vacsorára. Ez a meghívó mindenkinek szól, de először az Ő kiválasztott népét hívta. Sajnos, elutasításukkal ők kizárták magukat Isten országából. Mindenekelőtt a próféták voltak azok, akik Keresztelő Jánosig a meghívást tolmácsolták, majd pünkösdtől kezdve az apostolok és az Úr követői. „Reánk bízta a békéltetésnek Igéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.” (2Kor 5:19-20) Az Isten országába hívunk, kérlelünk mindenkit, miként a király nagykövetei. A példázat elején szereplő szolgák (δοῦλος) később a szolgálattevő (διάκονος) megnevezést kapták.

II. A meghívás elutasítása – 3. 5-7. v.

„De nem akartak eljönni” (3. v.). A meghívottak megalázóan visszautasították a meghívás örömhírét. Ha ez túlságosan igénybe vette volna őket, vagy túl sokat követelt volna tőlük, még meg lehetne érteni, de itt nem ilyesmiről volt szó, hanem egy ünnepi meghívásról! Olyan ez, mintha valakinek valami nagyon jót szándékoztál volna tenni, és az hidegen elutasított volna. Épp ez a fájdalmas az elutasításban, hogy azzal a királyt vetették meg, utasították el. „Azok nem törődvén vele, elmentek, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe…” (5. v.)

Persze, a szántóföld megművelése és a kereskedés lebonyolítása nem bűn önmagában. A bűn az volt, hogy az fontosabb lett a király meghívásánál. Joggal tesszük fel e kérdést: muszáj volt azokat az ökröket aznap kipróbálni? Ha éppen most házasodtál, nem az lenne a természetes, ha feleségeddel együtt eleget tennél a meghívásnak? Mennyire érthetetlen kifogások ezek! Arra késztetnek, hogy megvizsgáljuk magunkat, hogy van-e olyan terület az életünkben, amit nem szívesen áldoznánk fel Isten országáért?

Mert semmi rosszat nem tesznek ugyan azok az emberek, akik közül az egyik dolgozni megy, a másik üzletel: ki-ki végzi a maga munkáját. Mind szorgalmas, becsületes, kötelességtudó emberek. De magatartásuk mégis elárulja, hogy ők a király ellenségei. Arról is olvasunk, hogy megverték, sőt megölték a király szolgáit! Ezeknek a „becsületes” embereknek gyilkos indulat van a szívükben!

A jó dolgok gyakran akadályai a legjobbnak. „Félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért.” (Zsid 12:1). Sajnos, a kifogások sorolása ma is annyira jellemző a meghívottakra: száz okot is fel tudnak sorolni, hogy miért nem teszik az Urat az első helyre. Pedig Isten nem a második helyet akarja elfoglalni az életükben, hanem az elsőt! Sokféle kifogásuk gyökere végül is ebben van: „Nem akartak elmenni...” Kínálhatott a király, amit akart, nekik mindig fontosabb dolguk akadt az Isten országánál!

Abban az időben a menyegzőre szóló meghívás másképp zajlott, mint manapság: kétszer is kimentek a megbízottak, hogy értesítsék a meghívottakat: először egy általános meghívással, másodszor pedig, mikorra a vacsora elkészült, egy konkrét, pontos időre szóló meghívással. Ha az első meghívást elfogadták, akkor lehetett tudni, hogy hány vendégre számíthatnak a vacsorán, és nekifogtak a sütéshez, főzéshez. Óriási sértés volt a meghívást visszautasítani a vacsora napján! Márpedig itt épp erről olvasunk: „De azok nem törődvén vele, elmentek, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe; a többiek pedig megfogván az ő szolgáit, bántalmazták és megölték őket.” (5-6. v.) Lukács evangéliuma még részletesebben közli a kifogásokat: „Mindnyájan egyenlőképpen kezdték magukat mentegetni. Az első azt mondta neki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam; kérlek téged, ments ki engem! És másik monda: Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem! A másik pedig monda: Feleséget vettem, és azért nem mehetek.” (Lk 14:18-20)

A rangsorolás az, ami fontos: mit részesítenek előnyben? Emberileg érthető, hogy ezeknek az embereknek megvoltak a terveik arra a napra. Mikor megérkezett a király meghívása, dönteniük kellett, hogy melyiket részesítsék előnyben. Mi számukra fontosabb? Az-e, amit korábban elgondoltak, vagy az, amit Isten országáért tehettek? Az, amit ők szerezhetnének, vagy az, amit Isten adhat?

III. A méltatlan hivatalosak pótlása – 8-10. v.

Izráel népéről szólva megállapíthatjuk, hogy magatartásukkal elutasították Isten meghívását: már a Sinai hegy lábainál aranyborjút készítettek: „Szóla pedig az Úr Mózesnek: Eredj, menj alá; mert megromlott a te néped, a melyet kihoztál Egyiptom földéből.” (2Móz 32:7) A királykérés is Isten uralmának elutasítását jelentette: „És monda az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, amit mondanak néked, mert nem téged utáltak meg, hanem engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük.” (1Sám 8:7) Jeroboám azzal nyerte meg Izráelt a bálványimádásnak, hogy „Sok néktek Jeruzsálembe felmennetek: Ímhol vannak a te isteneid, ó, Izráel, akik téged kihoztak Egyiptomnak földéből.” (1Kir 12:28) Isten kiküldött szolgáinak elutasítása miatt következett be a babiloni fogság (2Krón 36:16). Végül, a Messiást is elutasították!

Mivel Izráel népe, a meghívottak nem voltak méltók, a király a lakomát a pogányoknak ajánlotta fel (lásd: ApCsel 13:46). Isten kiküldte szolgáit az útkereszteződésekre, vagyis a pogányokhoz: hívjatok be mindenkit! Boldog-boldogtalan bejöhet! A király szeretete alapján mindenki hivatalos. Ez nem vicc, hanem maga a király üzeni, hogy bárki jöhet, feltétel nélkül. „Akiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe!” (11. v.) „Amint vagyok, sok bűn alatt, / De mert hallám hívó szavad, / S mert értem áldozád magad, / Fogadj el, Jézusom!” (Hith. 30) Jöhet a samáriai asszony, öt válás után. Jöhet a fővámszedő, gazdag Zákeus. Jöhet a halálraítélt lator is. Velük együtt jöhetsz te is, és jöhettem én is. Nincs feltétel. Szabadon, bárki, mindenki jöhet.

A király így pótolta a méltatlan meghívottakat. A menyegzői vacsora nem marad néptelen. Ha a hivatalosak megtagadták tiszteletüket tenni ezen a menyegzői vacsorán, Isten a semmikért küldött (1Kor 1:26-30). A királyi ünnepség nem esett kútba, Isten mindenképp végrehajtja az Ő tervét. A pogányok felé való misszió mindig is benne volt Isten tervében, de csak azután lett nyilvánvaló, miután a „hivatalosak” nem voltak méltók. Isten főképp a pogányokkal töltötte meg a menyegzői termet.

IV. A menyegző vendégei – a méltatlan vendég – 11-14. v.

Isten mindenkit hív. Csak azok zárják ki magukat, akik meghívását elutasítják. „Boldogok azok, a kik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És monda nékem: Ezek az Istennek igaz beszédei.” (Jel 19:9).

Aztán a király megtekinti a vendégeket, szemlét tart. Talál ott valakit, akinek nem volt menyegzői ruhája: azt nemcsak kitessékelték, hanem súlyos ítélettel sújtották. Hirtelen olyan érzésünk támad, mintha Isten igazságtalanul bánt volna vele, aki egyébként véletlenszerűen cseppent bele a nagy ünnepségbe… Hogyan kell ezt érteni?

Úgy, hogy a királyi meghívást elfogadhatjuk, ahogy vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy maradhatunk olyanoknak, amilyenek voltunk! Az ünnepi ruha nélkül senki sem maradhat a király asztalánál. A bűnbocsánat fehér ruhája és a megszentelt élet fehér ruhája kötelező. Senki sem élhet tovább azokban a bűnökben, amelyeket Isten megbocsátott! „Akik meghaltunk a bűnnek, mi módon élnénk még abban?” (Róm 6:2) „Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk.!” (Gal 5:25)

A menyegzői ruhát állítólag a király biztosította. Egy Mari-ból származó levél (amit Zimri Lim-be írtak, Lâ’um-nak) beszél azokról a vendégekről, akiket Hammurabi király udvarába hívtak, akiket szertartási öltözékkel láttak el, mielőtt a király színe elé kerültek volna. A ruha felkínálása régi szokás volt Izráelben (lásd: 1Móz 45:22. Bír 14:12).

Ádámnak szégyenruhája volt. Dávidra egy kényszerruhát próbáltak ráadni. Jákób álruhában (képmutatással) lopta el az áldást. Milyen ruhában próbálasz megjelenni Isten előtt?

Isten fehér ruhákat kínál: „Azután láttam, és íme, egy nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt álltak, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak.” (Jel 7:9). „Akkor felelt egy a Vének közül, és monda nékem: Ezek, akik a fehér ruhákba vannak öltözve, kik és honnét jöttek? És mondék néki: Uram, te tudod. És monda nékem: Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.” (Jel 7:13-14). Isten előtt csak azzal a ruhával jelenhetünk meg, amit Ő adott nekünk! (Ézs 61:10). A tékozló fiú hazajöhetett rongyos ruhájában, úgy ahogyan volt, de nem maradhatott abban! (Lk 15:22). Az Isten által kínált ruhát nemcsak elfogadni kell, hanem fel is kell öltözni. „Öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.” (Róm 13:14).

A menyegzői ruha nélküli ember sorsa ugyanaz, mint azoké, akik elutasították a meghívást. A meghívásra adott válasz kötelez! A király maga vizsgálja a vendégeket. A képmutatókat hamar felfedezi. A meghívás mindenkinek szól, de kevesen vannak, akik elfogadják, és felkészülten érkeznek Isten színe elé. A felhívás minden hívőnek szól: „Végy tőlem… fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen!” (Jel 3:18)