Tűzpróba Isten Igéjéért - Dán 3:13-18

Tűzpróba Isten Igéjéért

Dán 3:13-18

¹³ Akkor Nabukodonozor nagy haraggal és felgerjedéssel meghagyta, hogy hozzák elő Sidrákot, Misákot és Abednégót; erre elhozták a férfiakat a király elé.  ¹⁴ Szólott Nabukodonozor, és azt monda nekik: Sidrák, Misák és Abednégó! Szántszándékból nem tisztelitek az én istenemet és nem imádjátok az arany állóképet, a melyet felállíttattam?  ¹⁵ Ha tehát készek vagytok: mihelyt halljátok a kürtnek, sípnak, citerának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát, boruljatok le és imádjátok az állóképet, a melyet én csináltattam. De ha nem imádjátok, tüstént bevettettek az égő, tüzes kemencébe; és kicsoda az az Isten, aki kiszabadíthat titeket az én kezemből?  ¹⁶ Feleltek Sidrák, Misák és Abednégó, és azt mondták a királynak: Ó, Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked.  ¹⁷ Íme, a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, ó, király, kiszabadít minket.  ¹⁸ De ha nem tenné is, legyen tudtodra, ó, király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, a melyet felállíttattál, nem imádjuk!

n A három zsidó ifjú történetét talán gyermekkorunk óta ismerjük, mégis jó lesz, ha felelevenítjük az eseményeket.

n Nabukodonozor olyan diktátor volt, aki ellen nem mert szólni senki. Ha csak egyik ujját mozdította is, seregek indultak a harcba, ha másik ujját mozdította, fejek hulltak a porba.

n Dicsőségét igazolandó, szobrot állíttatott magának, 30 méter magas és 3 méter széles volt. Azonban a diktátorok nem érik be ennyivel. Nemcsak valami eszméletlenül nagyot építenek, aminek egyébként semmi haszna nincs, hanem azt imádni is kell.

n Összegyűjtötte a népet. Kivezényelt egy hatalmas zenekart. Ünnepet szentelt a szobor felavatására. Aki nem borul le, azt az izzó tüzes kemencébe vetik – hangzott a fenyegetés. A Nabukodonozorok és az izzó kemencék mindig összetartoznak.

n Persze, a parancsra mindenki térdet hajtott. Azaz mégsem mindenki: három fej kimagaslott a leborultak tengeréből. Ők tudták a király parancsát, de tudták azt is, hogy Isten törvénybe adta: „ne csinálj magadnak faragott képet” és „ne imádd és ne tiszteld azokat”... Nekik fontosabb volt Isten törvénye, mint a királyé. Sőt, nekik fontosabb Isten igéje, mint az életük. Tudták, hogy Istenük hatalmasabb a királynál, meg tudná őket szabadítani, de ha nem teszi, akkor sem hajtanak térdet.

n Nabukodonozor elváltozott arccal követelte őket magához. Ilyen még nem fordult elő a praxisában, hogy valaki ne hajoljon meg, ha ő parancsolja. Bedobják őket a hétszerte jobban kifűtött kemencébe, megkötözve, ruhástól!

n A király úgy véli, hogy az ilyen lázadást csírájában kell elfojtani. Példásan kell megbüntetni őket, nehogy valakinek eszébe jusson követni példájukat.

n De amikor benézett a kemencébe utánuk, majd hanyatt esett a látványtól! Azok ott sétáltak a tűz közepében! Számolt: egy, kettő, három, négy... Akárhogyan számolta, négyen vannak, és a negyedik olyan, mint Isten Fia! Kihozatta őket, nagy méltóságra emelte őket, és Istenük tiszteletéről is rendeletet adott.

n Mire taníthat minket ez az igaz történet?

I. Érdemes komolyan venni Isten Igéjét

n Először is arra, hogy érdemes komolyan venni Isten igéjét!

n Igaz, hogy ez nem népszerű, sokszor még teológiai körökben sem. Mégis megéri komolyan venni az Igét! Isten örül, ha ilyeneket lát.

n Nem is az a nagy gond, hogy nem tudjuk, mit parancsolt Isten… Tudjuk. De akarjuk-e azt komolyan venni? Vagy megelégszünk azzal, hogy „szépen mondta, jól mondta…”, de kifogásokat keresünk, hogy ne engedelmeskedjünk Istennek.

n Már az első részben azzal kell szembenézniük ezeknek a fiataloknak, hogy vagy alkalmazkodnak a hivatalos „vonal”-hoz (és ezzel besimulnak a tájba), vagy kiállnak Isten Igéje mellett (és ennek komoly következményei lesznek). Ők az utóbbit választották.

n Már akkor gondolhatták volna, hogy nem lehet külön menüt kérni. De nekik Isten Igéje mindennél többet ért, és azt komolyan akarták venni. Meghúzták a vonalat: vallásos identitásukról nem hajlandók lemondani.

n Erre van ma is szükség: Isten Igéjének világos hirdetésére. Nem politikára! Nem gazdasági magyarázatokra! Nem szenzációkra és nemzeti érdekekre! Eljött az ideje, hogy komolyan vegyük Isten Igéjét, főképp a szószéken, és azután a padokban (a hallgatókban).

n Persze, akik az Igét komolyan akarják venni, azoknak előbb-utóbb bajuk származhat belőle. A bárányok a farkasok között mindig veszélynek vannak kitéve. De számíthatsz arra, hogyha az Úrért kerültél bajba, akkor Ő ott lesz veled. Sohasem maradsz egyedül. Ez így történt Eszterrel, Péterrel, Pállal, és Isten sok-sok szolgájával, akik komolyan vették az Ő Igéjét.

II. Isten a testvéri közösséget áldja meg

n Másodszor, Isten gyermekeit a testvéri közösségben áldja meg.  

n Nem tudom, megfigyeltétek-e, hogy ezek a fiatalok sosincsenek egyedül?

n Az első részben négyen vannak, akik elhatározzák, hogy nem fertőzik meg magukat a király ételével.

n A második részben a király álmot lát, és nem emlékszik rá, de szeretné tudni annak értelmét. Éppúgy, mint a babiloni varázslók, csillagjósok és bölcsek, Dániel sem tudta, mit álmodott a király. De ment a barátaihoz: imádkozzatok és böjtöljetek velem, hogy Isten jelentse ki a király álmát.

n Egy testvéri közösség többet ér, mint Babilon összes bölcsei, varázslói és csillagjósai együttvéve. Oly jó és gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak... Oda küld áldást az Úr!

n Milyen jó a testvéri közösség! Ott kijelenti magát az Úr. Ott felmagasztaltatik az Ő neve. Dániel bátran hirdeti: van Isten az égben, aki a titkokat megjelenti...

n Testvéri közösség úgy lehetséges, ha elhatárolódunk a világtól. Ha a világ kincsinél inkább vállaljuk az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét: elszakadás a világtól, csatlakozás Isten népéhez.

n Mózes. Mikeás (Jósafát).

III. Hitünk megvallása kötelesség

n Végül, Isten neve az által magasztaltatik fel népe között, ha készek vagyunk megvallani hitünket minden körülmények között, ott, ahová Isten állított bennünket.

n „Ti vagytok a világ világossága: gyertyát nem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék.” (Mt 5:14-15) Ilyen hitvalló hívőkre van szükség, mint ez a három zsidó ifjú, akik nem félnek senkitől, csak Istentől. Nem hencegnek, nem dicsekszenek, de megvallják hitüket akkor is, amikor nyilvánvaló volt, hogy az életükbe kerül. Ők tudták, kiben hittek. Te tudod-e, kiben hiszel?

n Vallást tenni a hitünkről nemcsak itt az imaházban lehet és kell, hanem a hétköznapokban is… Ilyen hitvalló volt Jób. Dávid is. Dániel is.

n Itt, e nyomorúság kemencéjében Jézus Krisztus ott van veled a problémáid tüzében, hogy megszabadítson téged. Akiknek az élet Krisztus, azok be vannak biztosítva: nekik még a halál sem árthat.

Az efézusi János-tanítványok - ApCsel 19:1-12

Az efézusi János-tanítványok

ApCsel 19:1-12

n Átmeneti időszak ez. Az ApCsel-ben történelem van, nem tanítás.

n Átmenet a zsinagógából a gyülekezetbe, a törvényből a kegyelembe, az ÓSz-ből az ÚSz-be, a zsidóktól a pogányokhoz.

n Ne álljunk meg Húsvét és Pünkösd között, mint az efézusi János-tanítványok!

I. A kathekézis – 1-7. v.

n 1. Kérdés: A Szentlélek keresztségről.

v  A Szentlélek az újjászületés bizonyítéka.

v  Róm 8:9. 16. 1Jn 5:9-13.

v  A Szentlélek hit által adatik. Ef 1:13-14.

v  Mt 3:11. Lk 3:16. Jn 1:32-33.

v  Jézus Krisztus keresztel Szentlélekkel és tűzzel.

n 2. Kérdés a vízkeresztségről.

v  Van olyan, hogy a keresztség nem érvényes, és meg kell ismételni.

v  Prédikáció után voltak megtérők. János bemerítette őket a megtérés keresztségére.

v  De nem értek el Krisztusig! Be kellett merítkezzenek a Jézus nevére!

II. Az elszakadás – 8-10. v.

n Kapták a Szentlélek ajándékát.

n Hittek, mint: az egyiptomi kivonulás

n De nem hitt mindenki. Sajnos. Jn 12:37. 39. 42.

v  Isten nem kéri a hitetlenekkel való együttnyomorgást a gyülekezetben!

v  „Égni!”

n „Szakasszátok el magatokat!”

v  Róm 12:1-2.

v  2Kor 6:14-18.

n Így kap nagyobb teret az evangélium.

v  Az ördög eltörölni akarja a határokat.

v  Van-e különbség közted és a világ között?

III. Az igazolás – 11-12. v.

n Isten igazolja az Ő szolgáit.

v  „Nem közönséges csodákat” cselekedett Isten.

n Ez más, mint Filippiben, Béreában, Thesszalonkában, Athénben…

v  Volt ellentámadás is. Az ördög kudarcot vallott. Demeter.

Befejezés:

n „Visszautasítod, avagy elfogadod… (Hith. 392/3)

Teljetek be Szentlélekkel! - Ef 5:15-21

Teljetek be Szentlélekkel!

Ef 5:15-21

n A különböző vallási mozgalmak hatására bizonytalanság alakult ki a Szentlélekkel kapcsolatos kérdésekben. Például, van, aki Szentlélekkeresztséget egy második áldásként értelmezi, amit a nyelveken szólás hitelesítene, esetleg egy leeséses önkívület, vagy ehhez hasonló megtapasztalás...

n Az igét kevéssé ismerő emberek elbizonytalanodnak abban, hogy van-e bennük Szentlélek.

n Mások alacsonyabb rendű hívőknek tekintik azokat, akiknek nem volt rajongó megnyilvánulásokkal együtt járó ún. Szentlélek-élményük.

n A karizmatikus hatások miatt több gyülekezetben szakadás támadt, ahol újjászületett emberek kerültek szembe egymással. Az egységet munkáló és teremtő Szentlélek helyett valamilyen versengések támadtak a gyülekezetben, mint Korinthusban (1Kor 1:11-13; 3:1-3).

n Az egyik oka ennek az állapotnak az, hogy van, ahol a gyülekezet nem tükrözi azt az élő, erőteljes kapcsolatot, ami a Szentlélekkel teljes élet jegye. Az első szeretet elhagyása, a missziói tűz hiánya, az erőtlen bizonyságtételek, öröm nélküli istentiszteletek és az elhatalmasodó önelégültség egyre hangosabban kiált a Szentlélek-élmény után.

n De hiányzik a Szentlélekről szóló alapos tanítás is! Felkészületlenül érte a gyülekezeteket a közösségi gyakorlattól és hitvallástól eltérő, új tanítások, mert irtóztak beszélni mindarról, ami a Szentlélek munkájával kapcsolatos. Pedig a Szentlélek-keresztségről szó van az Újszövetségben, és nem hagyhatjuk ki az igehirdetéseinkből.

n Pünkösd előtt az emberek nem kaphatták a Szentlélek ajándékát automatikusan. Az Úr Jézus az élő víz folyamait a benne hívőknek ígérte. „Ezt pedig a Lélekről mondta, amelyet veendők voltak az őbenne hívők: mert még nem volt Szentlélek; mivelhogy Jézus még nem dicsőíttetett meg.” (Jn 7:38-39) Még a tanítványokban sem lakozott a Szentlélek úgy, ahogyan azt Pünkösdkor átélték. Az Úr Jézus az „igazság ama Lelkét” ígérte nekik, „akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.” (Jn 14:17) Vagyis, Velük volt, de Pünkösd után bennük maradt!

n Mielőtt a Szentlélekkel való beteljesedésről beszélnénk, előbb szólnunk kell a Szentlélek keresztségről.

I. A Szentlélek keresztség

¹⁵ Meglássátok annak okáért, hogy mi módon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek:

¹⁶ Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.

¹⁷ Annak okáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akarata.

n Az Ige arra bíztat, hogy értsük meg mi az Isten akarata. Ehhez hozzátartozik az is, hogy megértsük a Szentlélek ajándékával, keresztségével és beteljesedésével kapcsolatos tanítást.

n A Szentlélek-keresztség meg volt ígérve még Keresztelő János idejében (Mt 3:11; Mk 1:7-8; Lk 3:16; Jn 1:33; ApCsel 1:4-5 és 11:15-17), de annak beteljesedése, megvalósulása után sohasem mondja az ige Szentlélek-keresztségnek!

n Ehelyett, a következő kifejezéseket használja:

v megteltek Szentlélekkel (ApCsel 2:4. 9:17),

v kaptak, vettek Szentlelket (ApCsel 8:17; 10:47),

v leszállott a Szentlélek (ApCsel 10:44; 19:6),

v kitöltetett a Szentlélek (ApCsel 10:45),

v adta nekik a Szentlelket (ApCsel 15:8).

n Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek-keresztség ígérete pünkösdre, a Szentlélek kitöltetésének egyszeri, meg nem ismétlődő, üdvtörténeti eseményére vonatkozik! Amikor ez az ígéret megvalósult, Pünkösd után már nem Szentlélek-keresztségnek van nevezve, hanem a Szentlélek vételének, annak, amikor a Szentlélek lakozást vesz bennük.

n Ha mégis használjuk a Szentlélek-keresztség kifejezést, azt csakis ebben az értelemben tehetjük: azt az eseményt jelöli, amikor valaki hit és megtérése folytán újjászületik, és a Szentlélek ajándékának részese lesz.

n Sehol nincs parancsolva, hogy keressük a Szentélek-keresztséget. A tanítványoknak az volt parancsolva, hogy „várják be az Atyának ígéretét” (ApCsel 1:4). Pünkösd volt az ő Szentlélek-keresztségük. Csak a Szentlélekkel való beteljesedés van parancsolva.

n Ma pedig az érvényes, hogy minden igazi hívőben ott lakik a Szentlélek. Itt a Szentlélek teljes személyéről beszélünk, nemcsak egy kicsi részéről: nem kaphatsz kis-Szentlelket, míg mások nagy-Szentlelket vesznek! Te a Lélek tejességét nem fogadhatod be, mivel te csak ember vagy, de beteljesedhetsz Vele.

n Pünkösd után a Szentlélek-keresztség tehát bemerülés a Krisztus-testébe (1Kor 12:13).

v Ez pedig egyenlő az újjászületéssel (Jn 3:5),

v a Szentlélek vételével (ApCsel 11:15-16),

v a Szentlélek által való megpecsételéssel (Ef 1:13).

n A fiúság Lelke nélkül nem lehetünk Isten gyermekei, nem lehetünk az Úréi (Róm 8:9. 15).

n Annak ellenére, hogy a Szentlélek kitöltésének egyes alkalmait (pünkösdkor – ApCsel 2:4, Kornélius házánál – ApCsel 10:45-46, és Efézusban – ApCsel 19:6) a nyelveken szólás jele kísérte, nem kell azt gondolnunk, hogy a Szentlélek vételének vagy a Szentlélekkel való beteljesedésnek mindig ilyen különleges jel-szerepe van.

n Pál apostol a nyelveken szólást a lelki ajándékok utolsó helyére sorolta (1Kor 12:10 és 28), és kimondja, hogy mindnyájan bemerültünk ugyan a Krisztus testébe, de nem mindnyájan szólunk nyelveken (1Kor 12:30).

n Nyilvánvaló tehát, hogy a nyelveken szólás nem ismertetőjele a Szentlélek-keresztségnek.

II. A Szentlélekkel való beteljesedés

n A beteljesedés Szentlélekkel azoknak szóló parancs, akiknek bizonyosságuk van újjászületésük felől és bűnbocsánatot kaptak Istentől. Ezekben a Szentlélek már bennük van, de az ige arra szólítja fel őket, hogy teljesedjenek be Szentlélekkel (Ef 5:18).

v Ugyanis, nem mindegy, hogy megszomorodva (Ef 4:30), visszavonulva lakozik bennünk a Szentlélek, vagy pedig irányító, mindent átható ereje hívő életünknek.

n Akik valóban újjászülettek, azok átélhették az első szeretet idején a Szentlélekkel való beteljesedést. De szolgálatunk és küzdelmeink során szükség lehet új feltöltődésre.

v Ilyen ismétlődő beteljesedés történt Péternél (ApCsel 2:4; 4:8, 31)

v és Pálnál is (ApCsel 9:17; 13:9).

v István Szentlélekkel teljes ember volt (ApCsel 6:5).

n De egyik sem bírta a Lélek teljességét, mivel a Szentlélek nagyobb, mint amennyit mi befogad-hatunk. Egy palack az óceánban megtelhet az óceán vizével, azt kívül és belül teljesen birtokába veszi az óceán vize, de ő nem fogadhatja be a teljes óceánt, mivel egyszerűen nem fér bele...

n A Szentélek-keresztségnem egyéneknek ígért ajándék, hanem Pünkösdkor teljesedett be, amikor betöltötte azt a mintegy 120 főnyi sokaságot, akik össze voltak gyűlve abban a felházban.

v Amikor a Szentélek-keresztséghez hasonló eseményről olvasunk, mindig egy csoport hívőről olvasunk, nem pedig egyénekről. Pünkösd megismétlődését nem kérhetjük, mert az egy egyszeri esemény volt, mint az Úr Jézus születése, vagy kereszthalála és feltámadása. De kérhetjük a beteljesedést Szentlélekkel!

n Nem az apostolok mondták magukról, hogy Szentlélekkel teljesek, hanem mások látták ezt meg rajtuk.

n A Szentlélek-keresztség egy befejezett esemény a hívő élet kezdetén, a Szentlélekkel való betelés szükség szerint megismétlődik.

n „Vettél-e Szentlelket?” (Ef 19:2) – ez mindig az első kérdés. Ha a válaszod pozitív, akkor halljad a következő parancsot: „Teljesedjetek be Szentlélekkel!” (Ef 5:18).

v Életed hasonlítható egy palotához, sok-sok szobával. A Szentlélek adatott, és lakozást vesz a házban. Sohasem kaphatsz többet belőle, mert Ő egész teljességével benne lakik. Azonban elzárhatsz szobákat előle, és zárva tarthatsz szekrényeket és fiókokat, amelyeket nem engedsz át ellenőrzésének. Meg ne részegedjetek bortól (= ne engedd át hatásának magadat), hanem engedd át magad a Szentlélek hatásának: teljesedj be Szentlélekkel! (Ef 5:18)

III. A Lélek szerinti élet

¹⁸ És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van; hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel,

¹⁹ Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak,

²⁰ Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának.

²¹ Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében.

n A Szentlélekkel való beteljesedés feltétele:

v Az őszinte vágy: az apostolok tíz napig türelmesen várták az ígéret megvalósulását.

v Lelki éhség, hiányérzet, elégedetlenség kell jellemezzen, a jelenlegi száraz, élettelen hívő élet miatt!

v Mély szomorúság és bűnbánat amiatt, hogy a szívünk nincs csordultig tele az Úr Jézus bizonyságtételével.

n A Szentlélekkel való beteljesedés első következménye a készség a bizonyságtételre, ahogyan ez az apostolokkal történt.

n Ennek folyamatossága, tartóssága pedig az Úr iránti állandó engedelmességünktől függ.

n A korinthusi érthetetlen nyelven való szólás – ami ellenkezője a jeruzsálemi érthető nyelven való szólásnak – egyáltalán nem jele a Szentlélekkel való beteljesedésnek!

v Az alázat, a lélekmentés égető vágya, a győzelem a kísértések felett, az őszinte bűnvallás és bűnrendezés Isten és emberek felé, ezek a feltételei és látható jelei a folytonos beteljesedésnek a Szentlélekkel.

n Az ige szerint a részegség kizárja a Szentlélekkel való beteljesedést. Ne úgy… hanem…

n A következménye pedig

v beszélgetés egymás között zsoltárokban, dicséretekben és lelki énekekben

v énekelve és dicséretet mondva a szívben

v hálákat adva mindenkor mindenekért

v engedelmesség egymásnak (inthetőség).

Apostoli problémamegoldás - ApCsel 6:1-7

Apostoli problémamegoldás

ApCsel 6:1-7

Az első gyülekezetben is voltak bajok. Talán azt mondjuk magunkban, hogy van nekünk bajunk éppen elég, nem kellene az ősgyülekezet bajával is foglalkozni. Azonban, az, ami miatt ez támadt, és ahogyan megoldották, az példa lehet a számunkra. „Amik megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg.”

Az ördög ellentámadása először kívülről jött, üldözéssel. Ma is van ilyen. Közel kétszázezren halnak meg évente csak azért, mert az Úr Jézus követői.

Ha az üldözéssel nem ért célt, az ördög megpróbált belülről támadni, Ananiás és Sabira bűnével. Ez sem ját sikerre.

A harmadik próbálkozása arra vonatkozott, hogy elterelje a figyelmet: foglalkozzanak egyébbel, ne az imádkozással és az igehirdetéssel.

I. A probléma

Morgolódás támadt a keresztyének között.

Az soha nem jó, ha morgolódás támad egy gyülekezetben: sok bajnak lehet az okozója. Megosztja a közösséget.

Mi miatt támadt a morgolódás, zúgolódás? - „A görögül beszélő zsidók morgolódni kezdtek a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban.” (2. v.)

Tudjuk a Bibliából és a Szentíráson kívüli iratokból, hogy a zsidóság hamar szétszóródott. Mindenfele zsinagógák épültek a babiloni fogság után. A Római Birodalomban szétszóródott zsidók vallásukat tekintve, megmaradtak zsidónak, de görögül beszéltek, és átvették a görög kultúrát. Azok, akik otthon maradtak, azok viszont a héber-arám nyelvet beszélték.

A szétszóródottak közül megöregedve, sokan visszatelepültek, mert bizonyos okok miatt minél többen szerettek volna Jeruzsálemben meghalni. Ezek között sok özvegy is volt, akiknek a gyerekeik viszont távol maradt.

Akkor még nem volt nyugdíj, és semmilyen szociális védőháló. Az özvegyek kiszolgáltatottak voltak. Róluk a keresztyén gyülekezet gondoskodott. Sokan eladták vagyonukat, mezejüket, és annak árát szétosztották a szegények között.

Az apostolok tehát azzal voltak elfoglalva, hogy osztogatták a segélyeket. Mivel egyre nőtt a tanítványok száma, és ezzel együtt azok száma, akikről gondoskodni kellett, ez növelte az apostolok munkáját.

Nem volt még tágas imaház. Nem voltak vacsoráló termek. Nem közös étkezések voltak, hanem az ételt házhoz kellett szállítani. Ez időigényes és fáradságos munka volt.

Az apostolok egyre túlterheltebbek lettek. A túlterhelés több hibalehetőséget rejtett magában. Ilyenkor egyre nehezebb minőségi munkát végezni. Bizonyára előfordult, hogy kifelejtettek egy-egy öreg nénit. Vagy nem volt elég idő mosolyogni. Sem annyi idejük nem maradt, hogy annyit beszélgessenek, amennyi idejük lett volna erre az özvegyeknek.

De mindezt nem mondták meg az apostoloknak, hanem elkezdtek morgolódni. Kialakult a „mi” és „ti” csoportosulás. Azt a következtetést vonták le, hogy őket mellőzik a többiekkel szemben.

Az az ördögi folyamat egyre megismétlődik ma is a hívők közösségében. HA sikerül a bizalmat megingatni az elöljárókban, egymásban, akkor elérte célját.

Képzeljük el, hogyan is történtek a dolgok. Az első keresztyén gyülekezetben is voltak érzékenyek, akiket meg lehetett sérteni. Ők azt feltételezték, hogy őket mellőzik, másokkal kivételeznek. Azzal gyanúsították meg az apostolokat, hogy személyválogatók. Minden bizonnyal ennek semmi alapja nem volt: az apostolok örültek, ha győzték az egyre növekvő munkát.

Senki nem mondta meg nekik, nem kérdezte meg: kedves apostolok, miért nem kaptam ma ebédet? Mi ennek az oka? Haragszotok? Erre talán azt a választ kapták volna, hogy jaj, kedves néni, a nagy rohanásban magát kifelejtettem. No, de miért éppen engem? Hogy-hogy nem felejtették ki a szomszédomat… stb.

Az első gyülekezetben hirdették az egyenlőséget nemcsak a nemek között, hanem a nemzetiségek között is. Krisztusban nincs zsidó meg görög – Gal 3:28. Kol 3:11. Jézus lerontotta a közbevetett választófalat és eggyé tette a két nemzetséget, békességet szerezve – Ef 2: 11kk.

II. A probléma oka

Lássuk, mi lehetett az érzékenykedésnek és morgolódásnak.

Az egyik oka volt, hogy a hívőknek is megmarad a régi természetük. Az újjászületés folytán a megromlott, régi, lázadó természetünk nem szűnik meg. Azt „megöldökölni” kell, hogy „megerőtlenüljön” a bűnnek teste… De nem szűnik meg. Továbbra is önző marad, maga körül forog, lázad Isten ellen.

A két természet kibékíthetetlenül hadakozik egymás ellen: „a test hadakozik a lélek ellen, a lélek a test ellen, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok”. Ez a harc megvan minden hívő ember életében.

Sok hívő ember azonban cinkosául szegődik a régi természetének! Védik és mentegetik a régi természetük tulajdonságait. Kifogásokat hoznak, amelyekkel bűneiket mentegetik: rosszul aludtam… felidegesítettek… bárkivel előfordulhat… a lónak is négy lába van, mégis megbotlik…

Ilyenkor kiderül, hogy régi természetének nem ellensége, hanem pártfogoltja lett!

Pedig azt kellene nyilvánvalóvá tenni, hogy ellensége vagyok a régi természetemnek, és hűséges szolgája Jézus Krisztusnak! Régi természetemet nem mentegetem, nem paktálok le vele. Nem szegődöm cinkosául, hanem elítélem! Ez a lelki növekedés egyik feltétele.

A probléma másik gyakori oka pedig az, hogy sokan elvárják a gyülekezetben is, hogy szolgáljanak nekik. És ha nem megfelelő a kiszolgálás, akkor morgolódnak. Meg tudják bírálni, hogy valaki jól szolgál, vagy rosszul, miközben elvárják, hogy őket kiszolgálják.

Pedig az Úr nem arra hívott el, hogy mások szolgálatát elvárjuk, hanem arra, hogy mi szolgáljunk mások felé.

Ezt tanuljuk Jézustól. Ő „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért”. Úgy szolgált, hogy ebben a szolgálatba belehalt! És ma is belepusztul a gőgje, a hiúsága, büszkesége, önzése annak, aki krisztusi lelkülettel szolgál.

Néki növekednie kell, nekem meg egyre kisebbé lennem.

Mondhatták: öregek vagyunk, kiszolgáltatottak és betegek... De biztosan nem volt mindegyik mozgásképtelen, munkaképtelen és ágyban fekvő beteg! Voltak azok között olyanok, aki bírták még magukat. Segíthettek volna. Felajánlhatták volna, hogy elviszik egy-két házhoz az ételt. Esetleg, az egész utcában…

Amikor Pál apostol a gyülekezetet egy egészséges testhez hasonlítja, amelynek sok tagja van. Mindegyik tagnak a maga helyén megbízatása van. Így kell működnie egy gyülekezetnek. Csak az a tag nem szolgál, amely beteg, vagy halott!

Egy lelkipásztor írja le egy emlékezésében, hogy évekkel ezelőtt egy újév reggelén hirtelen nagy pelyhekben, sűrűn kezdett hullni a hó. Rövid idő alatt több centis hó esett. Az egész ház népe talpra szökött, és lapáttal, seprűvel igyekeztek eltakarítani a járdákat, hogy mire a gyülekezet jön, megközelíthessék a templomot. Az elsők között érkezett egy kedves idős néni. Tudták róla, milyen beteg. De az volt az első kérdése: van-e még egy seprű, mert néhány métert ő is el tudna seperni… Kapott egyet és egy-két métert ő is elsepert. Nem sokkal utána jött két elegáns hölgy. Azt mondta egyik a másiknak: mégis csak borzasztó, hogy nem takarítják el idejében a havat! Nem gondolva azzal, hogy a havat csak azután lehet eltakarítani, miután lehullott. Ez jól szemlélteti a kétféle lelkületet. Az egyik, mint élő tag, megpróbál hozzájárulni annak működéséhez. A másik morgolódik, hogy nem megfelelő a kiszolgálás.

Elvárod-e, hogy kiszolgáljanak? Élvezed-e a gyülekezet előnyeit, anélkül, hogy hozzájárulnál?

III. Az alapelv, amellyel a problémát megoldották

Az apostolokat sértegették, de nem sértődtek meg. Nem hagyták abba a szolgálatot. Nyilvánosságra hozták a morgolódást, és megpróbálták megoldani a problémát.

Hogyan? Először is kimondták, hogy „Nem helyes…” Ha van, valami, ami nem helyes, akkor azt fel kell ismerni, és ki kell mondani, hogy „nem helyes”. Nem struccpolitikát folytattak, nem kicsinyelték le a bajt, nem magyarázták ki magukat, nem a személyekkel foglalkoztak, hanem azzal, ami nem volt helyes. Mi volt az?

„Hogy mi az Isten Igéjét elhagyjuk, és asztalok körül szolgáljunk.” Vagyis: fel kell ismerni a sorrendet! A szeretetszolgálat nem az elsőrendű szolgálata a gyülekezetnek. Legalábbis, az apostolok szolgálatában nem ennek kell lennie az elsőbbrendűnek.

Egy európai nemzetközi missziós konferencián vettem részt, ahol már második napja arról folyt a vita, hogyan segíthetünk a szegényeken, az élelmezésen, a betegek gyógyításán, a vízellátáson, az árvákon és az öregeken. Azt mondtam, ez nem jól van így. Ezek másodrendű dolgok, és az evangélium hirdetésének vannak alárendelve. A missziótársaságok (és a gyülekezetek) elsődleges feladata az imádkozás és az igehirdetés! Az emberek megtérése és a gyülekezetek plántálása! Ennek érdekében kell végezni a szeretetszolgálatot, nem pedig öncélúan. Öncélúan az állam is tud gondoskodni az árvákról és az öregekről, a szegényekről és a vízellátásról – de az igehirdetés és az Isten országának terjesztése nem az államra van bízva! Figyelembe kell venni a sorrendet! Másképp, nekünk is ki kell mondanunk, hogy „nem helyes”!

Mindezt felismerve, megállapították, hogy több munkatársra van szükség. Növelni kell a munkatársak számát. Ez a megoldás.

Nem önjelölteket állította szolgálatba, hanem az alapelvek szerint a gyülekezet választotta meg őket: „kiknek jó bizonyságuk van, kik Szentlélekkel és bölcsességgel teljesek”.

Kérjük az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába!

„És az Isten Igéje növekedett; és sokasodott nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben; és a papok közül is nagy sokan követék a hitet.”