A bálványáldozati hús kérdése - 1Kor 8:1-13

A bálványáldozati hús kérdése

1Kor 8:1-13

¹ A bálványáldozatok felől pedig tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismeretünk. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. ² Ha pedig valaki azt hiszi, hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, amint ismernie kell. ³ Hanem ha valaki az Istent szereti, az ismertetik ő tőle.

⁴ Tehát a bálványáldozati hús evése felől tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy. ⁵ Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, aminthogy van sok isten és sok úr; ⁶ Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is ő általa.

⁷ De nem mindenkiben van meg ez az ismeret; sőt némelyek a bálvány felől való lelkiismeretük szerint mind mai napig, mint bálványáldozatot eszik, és az ő lelkiismeretük, mivelhogy erőtlen, megfertőztetik. ⁸ Pedig az eledel nem tesz minket kedvesekké Isten előtt: mert ha eszünk is, nem leszünk gazdagabbak; ha nem eszünk is, nem leszünk szegényebbek.

⁹ De meglássátok, hogy ez a ti szabadságtok valamiképpen botránkozásukra ne legyen az erőtleneknek. ¹⁰ Mert ha valaki meglát téged, akinek ismereted van, hogy a bálványtemplomnál vendégeskedsz, annak lelkiismerete, mivelhogy erőtlen, nem arra indíttatik-e, hogy megegye a bálványáldozatot? ¹¹ És a te ismereted miatt elkárhozik a te erőtlen atyádfia, a kiért Krisztus meghalt. ¹² Így aztán, mikor az atyafiak ellen vétkeztek és az ő erőtlen lelkiismeretüket megsértitek, a Krisztus ellen vétkeztek. ¹³ Annak okáért, ha eledel botránkoztatja meg az én atyámfiát, inkább soha sem eszem húst, hogy az én atyámfiát meg ne botránkoztassam.

n Az újszövetségi gyülekezetek számára már nincs érvényben az ószövetségi állatok osztályozása.

n Az első zsinat Jeruzsálemben nem követelte meg a pogányoktól, hogy tegyenek különbséget tiszta és tisztátalan állatok húsa között.

v Ezért például, a sertéshús is fogyasztható tehát. Akik ezt másképp tanítják, tévtanítók: „A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén. Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben. Akik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, akik megismerték az igazságot. Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek igéje és könyörgés által.” (1Tim 4:1-5)

n Ennek ellenére, vannak, akik nemcsak vallási, hanem egészségi okokból nem esznek sertéshúst, vagy semmilyen húst.

v Ők bizonyára arra gondolnak, hogy a sertéshús több toxint tartalmaz, mint más állatok húsa, és főleg nyersen súlyos betegségek hordozója lehet (trichinellózis).

v Manapság a boltban vásárolt más húsok is károsak lehetnek, mert gyakran olyan állatoktól származnak, amelyeket génmódosított tápon neveltek és mindenféle káros adalékokkal tartósítottak.

n Korinthusban viszont némelyek úgy viselkedtek, mintha szándékosan akarták volna mérgezni magukat a bálványáldozati hússal! No, nem testileg, hanem lelkileg. Ez az oka annak, hogy a 8. részben az apostol egy új kérdést tárgyal, mégpedig a bálványáldozati hús evésének kérdését.

n A megtért korinthusi hívőknek voltak olyan meg nem tért családtagjaik, rokonaik, akik meghívták őket lakomáikra. Ezeken a lakomákon bálványoknak felajánlott húst szolgáltak fel. (Egyébként, a mészárszékben csak is ilyen húst árultak.)

v A meghívás elutasítása és az ilyen lakomákon való részvétel megtagadása könnyen szakításhoz vezethetett a rokonokkal és családtagokkal. A keresztyének és pogá­nyok között így egyre mélyült a szakadék.

v A személyes vallásos meggyőződést nem lehetett titokban tartani: ha valaki megtért, annak előbb utóbb vállalnia kellett azt a nyilvánosság előtt. A bálványáldozati lakomák többé-kevésbé nyilvánosak voltak és könnyen meg lehetett állapítani, hogy azokon ki vesz részt, és a résztvevők mit nem fogyasztanak.

n A bálványáldozati hús evésének kérdése tehát élesen napirendre került Korinthusban. Kérdést intéztek Pálhoz, egy levélben. Három küldöttet menesztettek Pál apostolhoz, akik átadták azt a levelet, amelyben a kérdések voltak. A 16:17-ben ezt írja az apostol: „Örvendezek pedig a Stefanás, Fortunátus és Akhaikus eljövetelének; mert a bennetek való fogyatkozást ezek betöltötték.” Hogy milyen kérdések voltak, azokra a válaszok utalnak például a 8. 12. és 16. rész elején.

n Hogyan kell viselkedniük a hívőknek ilyen esetben? Figyelembe kell-e venniük az Ószövetség tiltását (5Móz 13), és a mintegy három évvel korábban megtartott jeruzsálemi zsinat határozatát (ApCsel 15:29), vagy elfogyaszthatják az ilyen eledelt éppúgy, mint nem keresztyén társaik?

n Vizsgáljuk meg először a gnosztikusok válaszát erre a kérdésre, majd a keresztyének isten-ismeretét, és végül azt a botránkozás nélküli magatartást, amit Pál apostol ajánl.

I. A bálványáldozati lakomák gnosztikus megoldása – 1-3. v.

n Korinthusban voltak, akik valahogy így vélekedtek: „Az a kérdés, hogy részt vegyünk-e a bálványáldo­zati lakomákon, semmifé­le fejtörést nem okozhat, mert mi mindnyájan birtokában vagyunk annak a gnózisnak, (magasabb rendű ismeretnek – 1. v.), melynek következtében tudjuk, hogy a kozmoszban semmiféle bálvány nincs, csak az egy igaz Isten létezik. Így a lakomákon való esetleges részvétel a hívőknek nem okozhat kárt…” Szerintük a bálványáldozati hús éppolyan hús volt, mint a többi, és az áldozati szertartás sem jelentett semmit, mivel bálványok nem léteznek.

n Pál apostol odasorolja magát is azok közé, akiknek „ismeretük” van: „mindnyájunknak van ismeretünk” (1. v.).

v De megállapítja, hogy ez az ismeret kárt okozhat, ha nincs szeretet! „Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít.”

v Aki tetszeleg tudásában, az még nem értette meg, mi a helyes ismeret, mert gőgje, büszkesége rombolja, nem pedig építi a környezetét.

v Csak a szeretet az, ami épít. A szeretettel társuló ismeret építő, de szeretet nélkül egyáltalán nem az.

n Embertársaink szeretete egyenes következménye annak, hogy ismerjük-e az Istent, és ismer-e minket az Isten. „Ha valaki az Istent szereti, az ismertetik őtőle” (3. v.). „A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség.” (Péld 9:10)

n A gnosztikusok ismeretével szembekerül a szeretet felsőbb- és elsőbbrendűsége. A szeretet adja a kulcsot minden magasabb ismeret zárjához.

n Aki szeret, az Isten hatáskörébe kerül. „Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.” (1Jn 4:8).

n Ugyanilyen érvelést használ később, amikor a lelki ajándékokról tanít: szeretet nélkül még a lelki ajándékok sem töltik be küldetésüket. A szeretet mindennél többet ér, mindennél többet tehet és mindennél többet tart.

II. A keresztyének ismerete: a Szentháromság Isten – 4-6. v.

n Mi az, amit ismerhetünk Istenről?

n Minden hívő vágyik Isten megismerésére. De Pál tudja, hogy az Isten ismerete csakis kinyilatkoztatás útján lehetséges.

v A gnosztikusok azonban úgy vélték, hogy spekulatív kíváncsiskodással, vagy agnosztikus racionalizmussal juthatnak mélyebb ismeretre. Ezt a felfogást cáfolja meg Pál: „Ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, aminthogy van sok isten és sok úr; mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is ő általa.”

n Ebben utal a Tízparancsolat első és második parancsára, de kihallatszik belőle a zsidók hitvallása is: „Halljad Izráel! Az Úr, a mi Is­tenünk, Ő az Úr egyedül!” (5Móz 6:4)

n A zsidó és keresztyén monoteizmus Istennek a történelem folyamán megnyilvánuló direkt kinyilatkoztatásából ered. Van sok isten és sok úr, de senki sincs olyan, mint az Isten.

n A kinyilatkoztatott Isten személyét úgy említi, mint Atya és Jézus Krisztus. Vagyis, a Szentháromság Istenből megemlíti az Atyát és a Fiút. Ez Jézus Krisztus istenségét mutatja.

III. Lehajlás a testvérekhez – 7-13. v.

n Előbb az apostol azt említette, amiben egyetért a korinthusiakkal. Most következik az, amiben nem ért egyet.

n A bálványáldozati hús evésénél nemcsak vallási-kultikus indokok jönnek számításba, hanem a testvéreinkre és azok lelkiismeretére való hatások is.

v Ezt a kérdést a 10. részben bővebben is kifejti: „¹⁴ Azért, szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást. ¹⁵ Mint okosokhoz szólok, ítéljétek meg ti, amit mondok. ¹⁶ A hálaadásnak pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? ¹⁷ Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk. ¹⁸ Tekintsétek meg a test szerint való Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, avagy nincsenek-e közösségben az oltárral? ¹⁹ Mit mondok tehát? Hogy a bálvány valami? Vagy, hogy a bálványáldozat valami? ²⁰ Sőt, hogy amit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek; nem akarom pedig, hogy ti az ördögökkel legyetek közösségben. ²¹ Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei.” (1Kor 10:14-20)

n Korábban már írt a hívők szabadságáról (1Kor 6:12), most azt újra megismétli: „²³ Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de nem minden épít.” (1Kor 10:23).

n Majd ennek az alapelvnek az alkalmazását is újra megfogalmazza: „²⁴ Senki ne keresse, ami az övé, hanem ki-ki azt, ami a másé. ²⁵ Mindent, amit a mészárszékben árulnak, megegyetek, semmit sem tudakozódván a lelkiismeret miatt. ²⁶ Mert az Úré a föld és annak teljessége. ²⁷ Ha pedig valaki meghív titeket a hitetlenek közül és el akartok menni mindent, amit elétek hoznak, megegyétek, semmit sem tudakozódván a lelkiismeret miatt. ²⁸ De ha valaki ezt mondja néktek: Ez bálványáldozati hús, ne egyétek meg a miatt, aki megjelentette, és a lelkiismeretért; mert az Úré a föld és annak teljessége.” (1Kor 10:24-28)

n Végül pedig összefoglalja: „³¹ Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekedtek, mindent az Isten dicsőségére műveljetek. ³² Meg ne botránkoztassátok se a zsidókat, se a görögöket, se az Isten gyülekezetét.” (1Kor 10:31-32)

v Ami az ismeretet illeti, megállapítja, hogy az nincs mindenkinél egyenlő szinten: „Nem mindenkiben van meg ez az ismeret.” (7. v.) Szót emel azok érdekében, akiknek ismerete hiányos. Majd nagy szeretettel és értékeléssel megköveteli azoktól, akiknek ismeretük van, hogy alkalmazkodjanak azokhoz, akiknek nincs: nem a felvilágosult, büszke gnosztikusok szabják a mércét, hanem azok, akik ismeretben hiányosak ugyan, de lélekben éppúgy Krisztus tulajdonai. Figyelembe kell venni embertársainkat (Gal 6:2. Róm 12:9-10).

n Attól függően, hogy milyen hatással vagyunk másokra, egy bizonyos viselkedés lehet elfogadható egyik helyen és megengedhetetlen egy másik helyen. Maradjon tiszta a lelkiismereted minden esetben! (Róm 14:23)

n „Az eledel nem tesz minket kedvesekké Isten előtt” (8. v.). „Az eledel nem változtat Istenhez való viszonyunkon.” Vagyis, azok, akik úgy gondolják, hogy a bálványáldozati hús megevése lelki szabadságukat és érettségüket bizonyítja, nagyon is tévednek.

n A vertikális kapcsolat (Istennel) nem független az horizontális való kapcsolattól (embertársainkkal). „Mert ha valaki meglát téged, akinek ismereted van, hogy a bálványtemplomnál vendégeskedsz, annak lelkiismerete, mivelhogy erőtlen, nem arra indíttatik-e, hogy megegye a bálványáldozatot? És a te ismereted miatt elkárhozik a te erőtlen atyádfia, a kiért Krisztus meghalt.” (10-11. v.)

n A testvéri közösség a Krisztus teste. Nem függetleníthetem magam a Krisztus testétől, és nem gondolhatom magamról, hogy különb vagyok másoknál. Mihelyt egyetlen csillag kilép a Teremtő által rendelt pályájáról, azonnal ütközések katasztrófái fenyegetnek. Így az én szabadságom károsíthatja, rombolhatja, akadályozhatja testvéremet, ami bűn.

n Pál apostol annyira komolyan veszi ezt a kérdést, hogy kész lemondani a hús evéséről egész életére, ha az botránkozására lenne testvéreinek. Azért, mert a Krisztus testét, a gyülekezetet nem az ismeret, hanem a szeretet tartja össze.

n A szeretet miatt nem teszünk olyat, ami hitelteleníti bizonyságtételünket.

n Van, ahol karácsonykor nem állítanak karácsonyfát. Mások nem festenek tojást húsvétkor.

n A hívők nem járnak kocsmába, és nem vesznek részt olyan lakomákon, ahol világi zene bömböl, alkoholt fogyasztanak vagy táncolnak. Nem nézünk megbotránkoztató filmeket. Nem öltözünk kirívó, botránkoztató ruhába. „Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek!” (1Thessz 5:22)

n Mindezt nem azért, mintha nem lenne rá szabadságunk, hanem azért, mert szabadságunk van nem tenni ilyet, nem élni többé a bűnben.

Nyerd el az örökséget! - Józs 14:1-15

Nyerd el az örökséget!

Józs 14:1-15

¹ Ezek pedig azok, amiket örökségül vettek el Izráel fiai a Kanaán földén, amiket örökségül adott nékik Eleázár, a pap, Józsué, a Nun fia és az atyai fejedelmek, akik voltak Izráel fiainak nemzetségei felett; ² Sorsvetés által való örökségükül, (amint megparancsolta az Úr Mózes által) a kilenc nemzetségnek és a félnemzetségnek: ³ Mert két nemzetségnek és fél nemzetségnek a Jordánon túl adott Mózes örökséget, a Lévitáknak pedig nem adott örökséget ő közöttük. ⁴ Mert a József fiai két nemzetség voltak: Manassé és Efraim; a Lévitáknak pedig nem adtak osztályrészt a földből, hanem csak városokat lakásul és az azokhoz való legelőket barmaik és marháik számára. ⁵ Amint megparancsolta az Úr Mózesnek, úgy cselekedtek az Izráel fiai, és úgy osztották fel a földet.

⁶ Hozzámentek pedig Józsuéhoz Júdának fiai Gilgálba és monda néki a Kenizeus Káleb, Jefunné fia: Te tudod azt a dolgot, amelyet beszélt az Úr Mózesnek, az Isten emberének én felőlem és te felőled Kádes-Barneában. ⁷ Negyven esztendős voltam én, mikor elküldött engem Mózes az Úrnak szolgája Kádes-Barneából, hogy kikémleljem a földet, és úgy hoztam néki hírt, amint az én szívemben volt. ⁸ Atyámfiai pedig, akik feljöttek velem, elrémítették a népnek szívét, de én tökéletesen követtem az Urat, az én Istenemet. ⁹ És megesküdött Mózes azon a napon, mondván: Bizony a föld, amelyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mind örökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat, az én Istenemet. ¹⁰ Most pedig, íme, megtartott engem az Úr életben, amint szólott; most negyvenöt esztendeje, amióta szólott az Úr e dologról Mózesnek, ami alatt Izráel a pusztában bolyongott; és most íme, nyolcvanöt esztendős vagyok! ¹¹ Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harcoláshoz és járásra-kelésre. ¹² Most azért add nékem ezt a hegyet, amelyről szólt az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy Anákok vannak ott, és nagy, erősített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, amint megmondta az Úr. ¹³ És megáldotta őt Józsué, és odaadta Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül. ¹⁴ Azért lett Hebron a Kenizeus Kálebé, a Jefunné fiáé, örökségül mind e mai napig, amiért hogy tökéletesen követte az Urat, Izráelnek Istenét. ¹⁵ A Hebron neve pedig annak előtte Kirjáth-Arba volt; aki a legnagyobb ember volt az Anákok között. A föld pedig megnyugodott a harctól.

n Káleb hiteles, követésre méltó példát adott minden hívő embernek. Története a hit hatalmáról beszél, pedig ez csupán egy kicsiny részlete annak a hosszabb elbeszélésnek, amely Kánaán elfoglalásáról és felosztásáról szól. Ez az elbeszélés a 14. résszel kezdődik és a 17. részig tart: a 14. részben egy pozitív-, a 17. rész végén pedig egy negatív példa mutatja be a hitet. A két történet Kálebről és a József fiairól, egy egységes elbeszélést határol be, melynek fő mondanivalója az Isten iránti bizalom, és az, hogy annak milyen következményei vannak.

n Hitetlenebb bibliakutatók úgy vélik, hogy Józsué könyvét valamikor Jósiás király idejében írták, és végleges formáját csak a fogságból való hazatérés után nyerte el. Szerintük a Józsué könyvében csupán kitalált történetek vannak, amelyek sohasem történtek meg... De erre határozottan rácáfol a Káleb története a 14. részben, és a József fiainak kérése a 17. rész végén, amelyet olyan részletességgel közöl az ige, hogy azt csak egy szem és fültanú írhatta le.

n Tudjuk a Bírák könyvéből, hogy Józsué halála után Izráel népe megalkudott az ellenséggel és hitetlenül elfordult az Úrtól: nem űzte ki a Kannaneust és nem vállalta a harcot a teljes győzelemig. Ennek az oka a hitetlenség és a félelem volt. A 17. rész végén például Józsué a József fiaival, Manasse és Efraim leszármazottaival beszél. Amikor Jákób lement Egyiptomba, megáldotta Mannasét és Efraimot, de úgy, hogy kezeit keresztbe téve a kisebbiket, Efraimot helyezte Manassé elé, jelezve ezzel azt, hogy Efraim nagyobb néppé növekszik, mint Manasse. Manasse akkora örökséget kapott, hogy fele a Jordánon túl volt, a másik fele a Jordánon innen. Az Efraim fiai azonban, jóllehet sokan voltak, nem lakott ilyen nagy kiterjedésű területen. Miért? Nem volt hely? De igen, csakhogy azért harcolniuk kellett volna. Örökségük egy részét hegyek és völgyek, erdők borították, ahol fegyveres kananeusok és óriások tanyáztak. Dicsekedni tudtak harci kedvükről és képességükről, mint ahogyan Gedeonnal és Jeftével is vitáztak, de lényegében még a saját harcaikat sem vállalták, hogy megharcolják! Józsué rövidre zárta a velük való beszélgetést: „Szólott pedig Józsué a József házának, Efraimnak és Manassénak, mondván: Sok nép vagy te és nagy erőd van néked, nem lesz néked csak egy sors szerint való részed, mert hegyed lesz néked. Ha erdő az, úgy irtsd ki azt, és annak szélei is a tieid észnek, mert kiűzöd a kananeust, noha vas szekere van neki, s noha erős az.” (Józs 17:17-18)

n Ebből a sötét háttérből, amelyet József fiainak félénksége és hitetlensége mutat, felragyog a Káleb hite és bátorsága, amelyről a 14. részben olvashatunk. Íme, a kenizeus Káleb nyolcvanöt éves korában kész menni Hebron ellen a harcba, az óriások és a vasszekerek ellen, miközben a soknépű Efraim nem vállalta a kihívást, mivel félt az óriásoktól és a vasszekerektől!

n Egyrészt tehát ott van Káleb, a hit, az odaszánás, a bátorság, vállalkozás és kezdeményezés pozitív példája, másrészt pedig ott van Efraim, a hitetlenség, a félelem, a megalkuvás és tétovázás negatív példája. Egyik megnyeri a hegyet, a másik pedig nem. Egyiknek az Úr kiterjeszti örökségét, míg a másik szűkölködik, mivel nem mert elindulni, hogy megharcolja az Úr harcait.

n Nekünk is meg kell harcolnunk a hitnek szép harcát. Ahhoz, hogy Isten ígéretei a mieink legyenek, nekünk is tennivalónk van. Kövessük Káleb példáját! Miről beszél nekünk ez a példa? Mindenekelőtt a teljes odaszánásról, aztán az igazi hitről és végül az ezekből fakadó engedelmes kezdeményezésről.  

I. Káleb fiatalkori odaszánása

n A teljes odaszánást abban látjuk, ahogyan Káleb a múltban követte az Urat. A 7. és 8. versben az öreg hithős felidézi a múlt eseményeit, és többször említi azt, hogy ő már annak idején, fiatal korában, „tökéletesen” követte az Urat. Vagyis, teljesen odaszánta magát az Úrnak. A többi kémek azt hajtogatták, hogy erős az a nép, amely azt a földet lakja, a városok is erősítve vannak, és óriások lakják… „Káleb csendesítette a Mózes ellen háborgó népet, és azt mondta: Bátran felmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a földet, mert kétség nélkül megbírunk azzal!”

n De a többiek rossz hírét vitték annak a földnek, amelyet megkémleltek. Azt mondták: „Az a föld, amelyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, olyan föld, amely megemészti az ő lakóit, az egész nép is, amelyet láttunk azon, szálas emberekből áll. És láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anáknak fiait, és olyanok voltunk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok voltunk.” (4Móz 13,26-34) Az ilyen híradásra Józsué és Káleb megszaggatták ruháikat és megpróbálták csendesíteni a népet. Ne féljetek, mert velünk van az Úr! Nekik csak Baáljuk meg Aserájuk van! De bennünket a nagy és rettenetes Isten támogat! Kétség nélkül megbírunk velük! „Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre és nekünk adja azt… Ne lázongjatok az Úr ellen se ne féljetek annak a földnek népétől, mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér!” (4Móz 14:8-9)

n De sajnos, nem hittek Józsuénak és Kálebnek. Ezért negyven évig vándoroltak a pusztában, amíg elemésztett a hadakozó férfiak egész népsége. Hitetlenségük miatt meghatlak a pusztában! Csak az időközben felnövő nemzedék jutott be Kánaánba, plusz Józsué és Káleb. Káleb már 85 esztendős volt, de a hite, az még mindig fiatal! Azt mondta: Lássam csak, hol vannak azok az Anákok? Hebronban? Vas szekerekkel furikáznak? No, nem baj, add nékem ezt a hegyet, Józsué! Ha velem lesz az Úr, akkor kiűzöm őket, és ez lesz az én örökségem! Fiatalon is, öregen is, odaszánta magát az Úr szolgálatára.

n Ilyen teljes odaszánást kér mitőlünk is az Úr. Az első és legnagyobb parancsolat az, hogy szeressed az Urat teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből! (Mk 12:30) Ahol Isten teljes odaszánást kér, ott nem elég, ha fél szívvel, fél erővel szolgálod Őt. Mondjunk igazat, amikor azt énekeljük, hogy „Jézusért élek egészen, Néki, íme, átadom, minden vágyam, szóm és tettem, éjjelem és nappalom!” Szánd oda magad, kötelezd el magad az Úrnak teljesen, mint Káleb!

n Az, amitől a többiek féltek, ami miatt inukba szállott minden bátorságuk, pontosan az volt az, amit vállalt Káleb nyolcvanöt évesen. Azt mondta, hogy sem én, sem az Úr nem változtunk az utóbbi négy évtized alatt! Add nékem ezt a hegyet! Megyek, és elfoglalom Hebront! Íme, így beszél az, aki tökéletesen követi az Urat, aki hisz Istenben!

II. Káleb rendíthetetlen hite Istenben

n A második dolog, amit Kálebnél világosan láthatunk az ő igazi, élő és rendíthetetlen hite Istenben, aki nekik ígérte Kánaánt.

n Amikor valaki odaszánja magát teljesen az Úrnak, ezt azért teszi, mert hiszi, hogy amit Isten megígért, azt valóra is tudja váltani. Káleb hitt Istenben. Ő is látta azokat az embereket, az óriásokat, a vas szekereket, az erősített városokat, csak az volt a különbség, hogy Ő látta Istent is. Nem azt mondta, hogy nincsenek óriások, hanem azt mondta, hogy az Úrral kétség nélkül győzelmet fognak aratni felettük. Hitt! Be is jutott Kánaánba és Hebront is elfoglalta, míg a többiek sajnos nem jutottak be hitetlenségük miatt.

n Annak idején Kálebet hite miatt kiközösítették, és megbélyegezték. Van ez így ma is. Ma is így bélyegzik meg a hívőket a munkahelyen, a társadalom egyes szféráiban, azokat, akik nem hajlandók részt venni a korrupció és erkölcstelenség egyre növekvő áradatában. Azokat, akik szembe úsznak az árral. Lehet, hogy neked is lesznek hasonló élményeid, ha megmaradsz az Úr mellett teljes odaszánással. De nem baj! Gondolj arra, hogy hatszázezer fegyverforgató hitetlen ember elhullott a pusztában, miközben a hívő Káleb bejutott Kánaánba és legyőzte Anák fiait is, mert hitt!

n Példa ez azoknak, akik meg akarták hagyni a kananeust: Káleb azt üzeni, a megalkuvóknak, hogy merjetek bízni az Úrban! Akár Jezréel völgyében, akár az Efraim hegyén, akár a sík földön, akár Béth-Seánba és annak mezővárosaiban bízzál az Úrban! „Vesd a te kenyeredet a víz színére, mert sok nap múlva megtalálod azt!” (Préd 11:1) Isten kész neked adni azt a földet, amelyet neked ígért, csak vállald a harcot! „Miképpen holt a test lélek nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül!” (Jak 2:26) Nem az a kérdés, hogy kicsi vagy nagy hited van, hanem az, hogy igazi hited van-e, vagy hamis! A „mustármagnyi hit”-nek nem a mennyisége számít, hanem a milyensége! Csak az élő hit előbb-utóbb naggyá fog nőni!

n Káleb nem az érzelmeire épített, hanem Isten ígéreteire: újra meg újra felemlegette, hogy arról van szó, amiről szólott az Úr azon a napon (6.10, 12. vers). A hit Isten igéjébe kapaszkodik, az élő hitnek ez az alapja. A múltbéli megtapasztalásai adják számára a reményt a jövőre.

n Az, hogy feltételes módban mondja, hogy „hátha megsegít az Úr”, ez nem a bizonytalanságát vagy hitetlenséget mutatja, hanem egyszerűen helyet ad Isten akaratának. Nem próbál követelőzni, hogy „Uram te megígérted, neked ezt meg kell tenned, a te ígéreteid igenek és ámenek…”, hanem rábízza magát is és a győzelmet is az Úrra. Magyarán szólva ez azt jelenti, hogy én hiszek és vállalkozom a harcra, de mégsem a győzelemben hiszek, hanem az Úrban! Ha Isten velem lesz, akkor biztos, hogy kiűzöm a kananeust, úgyhogy, most máris indulok a harcba! Add nékem ezt a hegyet! Az ilyen hitet szereti Isten, és meg is jutalmazza!

III. Káleb engedelmes kezdeményezése

n Végül, megfigyelhetjük Kálebnek a teljes odaszánás és igazi hit által történt engedelmes kezdeményezését is.

n Káleb helyet adott az Úr akaratának és nem próbálta ráerőszakolni Istenre a saját akaratát. A hit olyan vállalkozást jelent, amely az Úrra bízza az eredményt.

n Hallottam egy cipő gyárosról, aki kiküldte egyik piackutatóját egy meleg égövű országba, hogy mérje fel, mennyi cipőt lehetne ott eladni. Az illető alighogy megérkezett, máris visszatáviratozott, hogy küldjenek pénzt, vehesse meg a visszatérő jegyet, mivel ott nincs semmi jövője a cipők eladásának, mert mindenki mezítláb jár. Persze, azonnal pénzt küldtek neki, és ő hazautazott. Nemsokára a cipőgyáros újabb piackutatót menesztett abba az országba, aki alighogy megérkezett, azonnal táviratozott, hogy kérem, gyorsan küldjék az összes raktáron levő cipőt, mert óriási a piac: egyelőre mindenki mezítláb jár!

n Íme, kétféleképpen lehet nézni még a cipőpiacot is, hát még az Anákokat!

n Lássuk csak, hogyan állunk mi ezekkel az Anákokkal! Vannak, akik félnek, és azt mondják: jaj, nehogy ki ejtse valaki a nevüket! Ne emlegessétek a bevenni való városokat, a parlagon hagyott missziómezőket! Mi nem megyünk irtani az erdőt, sem széttörni a vasszekereket! Mi félünk! Csak azt akarjuk, hogy hagyjanak békén! Nagyon jól megvagyunk mi magunkban… Persze, nekünk is jól fogna, de csak úgy, ha nem kellene vállalni, építeni semmit, ha nem kell megharcolni semmit! Ha nincs kockázat!

n Ezzel ellentétben, ott vannak a Káleb lelkületűek, akik azt mondják: add nékem ezt a hegyet! Hallottam, hogy Anákok, meg erősített városok vannak ott! Hallottam, hogy még sok föld maradt elfoglalni való: városok gyülekezetek nélkül, sok település, amely nem lett meghódítva Istennek! Ha nem megy senki, hát akkor vállalom én! Velem lesz az Úr! Győztesen fogok hazatérni! Add nékem ezt a hegyet! Ami az egyik szívbe a félelmet oltja, az a Káleb lelkületűek szívébe a bátorságot adja. Ha az Anákokról van szó, egyiknek remeg a lába, a másiknak meg emelkedik az adrenalin szintje. Te melyikhez tartozol?

n A Bírák könyvének elején arról olvashatunk, hogy Manasse sem űzte ki, Zebulon sem űzte ki, Nafthali sem űzte ki az ellenséget... Itt van Káleb, aki egy személyben példát ad ezeknek a nemzetségeknek hitből és vállalkozásból: hogyan kell legyőzni az óriásokat. De példát ad nekünk is. Ki lehet űzni az ellenséget! Győztes lehetsz a lelki harcban! Csak vállalkoznod kell, kezdeményezned kell, és hinned kell, hogy Isten ígéretei igazak.

Tűzpróba Isten Igéjéért - Dán 3:13-18

Tűzpróba Isten Igéjéért

Dán 3:13-18

¹³ Akkor Nabukodonozor nagy haraggal és felgerjedéssel meghagyta, hogy hozzák elő Sidrákot, Misákot és Abednégót; erre elhozták a férfiakat a király elé.  ¹⁴ Szólott Nabukodonozor, és azt monda nekik: Sidrák, Misák és Abednégó! Szántszándékból nem tisztelitek az én istenemet és nem imádjátok az arany állóképet, a melyet felállíttattam?  ¹⁵ Ha tehát készek vagytok: mihelyt halljátok a kürtnek, sípnak, citerának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát, boruljatok le és imádjátok az állóképet, a melyet én csináltattam. De ha nem imádjátok, tüstént bevettettek az égő, tüzes kemencébe; és kicsoda az az Isten, aki kiszabadíthat titeket az én kezemből?  ¹⁶ Feleltek Sidrák, Misák és Abednégó, és azt mondták a királynak: Ó, Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked.  ¹⁷ Íme, a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, ó, király, kiszabadít minket.  ¹⁸ De ha nem tenné is, legyen tudtodra, ó, király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, a melyet felállíttattál, nem imádjuk!

n A három zsidó ifjú történetét talán gyermekkorunk óta ismerjük, mégis jó lesz, ha felelevenítjük az eseményeket.

n Nabukodonozor olyan diktátor volt, aki ellen nem mert szólni senki. Ha csak egyik ujját mozdította is, seregek indultak a harcba, ha másik ujját mozdította, fejek hulltak a porba.

n Dicsőségét igazolandó, szobrot állíttatott magának, 30 méter magas és 3 méter széles volt. Azonban a diktátorok nem érik be ennyivel. Nemcsak valami eszméletlenül nagyot építenek, aminek egyébként semmi haszna nincs, hanem azt imádni is kell.

n Összegyűjtötte a népet. Kivezényelt egy hatalmas zenekart. Ünnepet szentelt a szobor felavatására. Aki nem borul le, azt az izzó tüzes kemencébe vetik – hangzott a fenyegetés. A Nabukodonozorok és az izzó kemencék mindig összetartoznak.

n Persze, a parancsra mindenki térdet hajtott. Azaz mégsem mindenki: három fej kimagaslott a leborultak tengeréből. Ők tudták a király parancsát, de tudták azt is, hogy Isten törvénybe adta: „ne csinálj magadnak faragott képet” és „ne imádd és ne tiszteld azokat”... Nekik fontosabb volt Isten törvénye, mint a királyé. Sőt, nekik fontosabb Isten igéje, mint az életük. Tudták, hogy Istenük hatalmasabb a királynál, meg tudná őket szabadítani, de ha nem teszi, akkor sem hajtanak térdet.

n Nabukodonozor elváltozott arccal követelte őket magához. Ilyen még nem fordult elő a praxisában, hogy valaki ne hajoljon meg, ha ő parancsolja. Bedobják őket a hétszerte jobban kifűtött kemencébe, megkötözve, ruhástól!

n A király úgy véli, hogy az ilyen lázadást csírájában kell elfojtani. Példásan kell megbüntetni őket, nehogy valakinek eszébe jusson követni példájukat.

n De amikor benézett a kemencébe utánuk, majd hanyatt esett a látványtól! Azok ott sétáltak a tűz közepében! Számolt: egy, kettő, három, négy... Akárhogyan számolta, négyen vannak, és a negyedik olyan, mint Isten Fia! Kihozatta őket, nagy méltóságra emelte őket, és Istenük tiszteletéről is rendeletet adott.

n Mire taníthat minket ez az igaz történet?

I. Érdemes komolyan venni Isten Igéjét

n Először is arra, hogy érdemes komolyan venni Isten igéjét!

n Igaz, hogy ez nem népszerű, sokszor még teológiai körökben sem. Mégis megéri komolyan venni az Igét! Isten örül, ha ilyeneket lát.

n Nem is az a nagy gond, hogy nem tudjuk, mit parancsolt Isten… Tudjuk. De akarjuk-e azt komolyan venni? Vagy megelégszünk azzal, hogy „szépen mondta, jól mondta…”, de kifogásokat keresünk, hogy ne engedelmeskedjünk Istennek.

n Már az első részben azzal kell szembenézniük ezeknek a fiataloknak, hogy vagy alkalmazkodnak a hivatalos „vonal”-hoz (és ezzel besimulnak a tájba), vagy kiállnak Isten Igéje mellett (és ennek komoly következményei lesznek). Ők az utóbbit választották.

n Már akkor gondolhatták volna, hogy nem lehet külön menüt kérni. De nekik Isten Igéje mindennél többet ért, és azt komolyan akarták venni. Meghúzták a vonalat: vallásos identitásukról nem hajlandók lemondani.

n Erre van ma is szükség: Isten Igéjének világos hirdetésére. Nem politikára! Nem gazdasági magyarázatokra! Nem szenzációkra és nemzeti érdekekre! Eljött az ideje, hogy komolyan vegyük Isten Igéjét, főképp a szószéken, és azután a padokban (a hallgatókban).

n Persze, akik az Igét komolyan akarják venni, azoknak előbb-utóbb bajuk származhat belőle. A bárányok a farkasok között mindig veszélynek vannak kitéve. De számíthatsz arra, hogyha az Úrért kerültél bajba, akkor Ő ott lesz veled. Sohasem maradsz egyedül. Ez így történt Eszterrel, Péterrel, Pállal, és Isten sok-sok szolgájával, akik komolyan vették az Ő Igéjét.

II. Isten a testvéri közösséget áldja meg

n Másodszor, Isten gyermekeit a testvéri közösségben áldja meg.  

n Nem tudom, megfigyeltétek-e, hogy ezek a fiatalok sosincsenek egyedül?

n Az első részben négyen vannak, akik elhatározzák, hogy nem fertőzik meg magukat a király ételével.

n A második részben a király álmot lát, és nem emlékszik rá, de szeretné tudni annak értelmét. Éppúgy, mint a babiloni varázslók, csillagjósok és bölcsek, Dániel sem tudta, mit álmodott a király. De ment a barátaihoz: imádkozzatok és böjtöljetek velem, hogy Isten jelentse ki a király álmát.

n Egy testvéri közösség többet ér, mint Babilon összes bölcsei, varázslói és csillagjósai együttvéve. Oly jó és gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak... Oda küld áldást az Úr!

n Milyen jó a testvéri közösség! Ott kijelenti magát az Úr. Ott felmagasztaltatik az Ő neve. Dániel bátran hirdeti: van Isten az égben, aki a titkokat megjelenti...

n Testvéri közösség úgy lehetséges, ha elhatárolódunk a világtól. Ha a világ kincsinél inkább vállaljuk az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét: elszakadás a világtól, csatlakozás Isten népéhez.

n Mózes. Mikeás (Jósafát).

III. Hitünk megvallása kötelesség

n Végül, Isten neve az által magasztaltatik fel népe között, ha készek vagyunk megvallani hitünket minden körülmények között, ott, ahová Isten állított bennünket.

n „Ti vagytok a világ világossága: gyertyát nem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék.” (Mt 5:14-15) Ilyen hitvalló hívőkre van szükség, mint ez a három zsidó ifjú, akik nem félnek senkitől, csak Istentől. Nem hencegnek, nem dicsekszenek, de megvallják hitüket akkor is, amikor nyilvánvaló volt, hogy az életükbe kerül. Ők tudták, kiben hittek. Te tudod-e, kiben hiszel?

n Vallást tenni a hitünkről nemcsak itt az imaházban lehet és kell, hanem a hétköznapokban is… Ilyen hitvalló volt Jób. Dávid is. Dániel is.

n Itt, e nyomorúság kemencéjében Jézus Krisztus ott van veled a problémáid tüzében, hogy megszabadítson téged. Akiknek az élet Krisztus, azok be vannak biztosítva: nekik még a halál sem árthat.