Az Úr testének megbecsülése - 1Kor 11:26-30

Az Úr testének megbecsülése

1Kor 11:26-30

„Valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend. Azért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van tiköztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.”

n Jézus Krisztus csak két ünnepet rendelt a gyülekezet számára: a keresztséget és az Úrvacsorát. Ezek foglalják össze a keresztyénség tanítását.

n Az Úr asztala meg van terítve, vendégségre hív bennünket az Úr. Ez nem egy közönséges istentisztelet, hanem ünnepi istentisztelet: az Úrvacsora a legünnepibb istentisztelet. Mennyei Gazdánk vár bennünket vendégül az Ő asztalához.

n Jézus nem gyermekek számára szerezte az Úrvacsorát, hanem felnőttek számára. Mint ahogyan a bemerítést, a keresztséget is. A gyermek nem tudja megvizsgálni önmagát, nem tudja megbecsülni az Úr testét. Ugyanúgy, megtérni, hinni sem tud, hogy keresztségben részesülhetne.

n Alig egy hónapja, hogy Úrvacsorához járultunk. Miért van erre szükség megint? Nem járatjuk le e szent alkalmaknak az ünnepélyességét azzal, hogy ilyen gyakorivá tesszük a benne való részesedést? Úgyis olyan ritkán tudunk igazán komoly lelki átérzéssel járulni hozzá! Aztán itt van Pál apostol intelme, hogy „Próbálja meg azért az ember magát, ... Mert a ki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának” (28-29. v.). Ez szinte visszariaszt, és azt az érzést támasztja bennünk, hogy sokkal alaposabb lelki előkészület kellene, mint amilyennel mi most itt vagyunk!

n Az Úrvacsora azért szükséges, mert az Úr Jézus testét ételhez, a vérét pedig italhoz hasonlította. Az étel és ital alapvetően szükséges fizikai életünk fenntartásához. Krisztus teste és vére még szükségesebb a lelki életünk fenntartásához: „Ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.” (Jn 6:53) De az étel és az ital csak azok számára érték, akik éhesek és szomjasak. Csak az fogja igazán értékelni Krisztust, aki lelkileg szomjas. „Aki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék!” (Jn 7:37)

n Az ételnek és az italnak a szervezetbe kell kerülnie ahhoz, hogy táplálhasson. Be kell fogadnunk Krisztust a szívünkbe ahhoz, hogy táplálék lehessen a számunkra. Üres külsőség, vallásosság nem elég. Hit által élnie kell Krisztusnak a szívünkben, mert ha nem, akkor nem használ, hanem árt.

n Étel és ital szükséges minden egyes napon. Mert ha nem, elgyengül, elsorvadunk és meghalunk. Naponta közösségben kell lenni Krisztussal, ha élni akarunk lelkileg.

n Tartsunk most egy lelkigondozói órát, és vizsgáljuk meg magunkat, lehetünk-e Urunk szent asztalának a vendégei?

n Úgy az úrvacsorával való élésnek, mint az attól való tartózkodásnak komoly következményei lehetnek. Lehet jó és rossz következménye, ha helyesen élünk vele, és rossz következménye, ha helytelenül. A rossz következmény az, hogy „aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.” Megdöbbentő, hogy éppen az úrvacsora, ami a legáldottabb erőforrás lehetne, az lelkileg legyengíti, beteggé teszi, és halálos álomba merítheti a méltatlan vendéget.

n Tegyük fel a kérdést: erősek, egészségesek vagyunk-e, vagy erőtlenek, betegek, és alvók?

n Vizsgáljunk meg három kijelentést az igéből: egy súlyos figyelmeztetést, hogy lehet méltatlanul járulni az úrvacsorához, egy komoly felszólítást, hogy vizsgáljuk meg magunkat, és egy veszélyes kilátást, hogy ítéletet ehetünk és ihatunk magunknak, ha nem becsüljük meg az Úr testét.

I. A súlyos figyelmeztetés – lehet méltatlanul járulni az úrvacsorához

n Itt van e súlyos figyelmeztetés: „Aki méltatlanul eszi e kenyeret vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen!” Ez sok embert elijeszt az úrvacsorától. A hívő ember így gondolkodik: persze hogy méltatlan vagyok! Nem tudok nyugodt lelkiismerettel leülni Jézus mellé!

n Azonban figyeljük meg jól ezt a szót, hogy „méltatlanul”. Nem az van itt, hogy „méltatlan”, hanem az hogy „méltatlanul”! A kettő között van egy kis különbség.

n A méltatlan azt jelenti, hogy valaki nem méltó, nincs joga hozzá.

n A méltatlanul azt jelenti: valaki nem méltó módon viseli magát. Nem a személye a méltatlan, hanem a viselkedése, az Úr testéhez és véréhez való viszonyulása.

n Mert a személyünk mindnyájunknak méltatlan: méltatlanok vagyunk arra a nagy megtiszteltetésre, hogy az Úr vendégei lehessünk. Ez nem kétséges. Méltatlan bűnösök vagyunk mindannyian.

n Aki úgy akar az Úrvacsorához járulni, hogy előbb valamelyest méltóvá akar lenni, és ha nem lehet, akkor inkább nem úrvacsorázik, nehogy vétkezzem az Úr teste és vére ellen – az nem jól cselekszik. Mindazok, akiket az Úr megtisztelt az Ő asztalánál, méltatlanok voltak.

n Próbálja meg magát: nem azt jelenti, hogy na, most megpróbálom, tudnék-e méltó lenni…

n Megpróbálok egy hétig vagy néhány napig az úrvacsora előtt nem elkövetni valami bűnt… megpróbálok tisztán, Isten akarata szerint élni, és ha ez valamelyest sikerül, akkor méltó leszek… ha pedig nem sikerül, akkor méltatlan vagyok.

II. A komoly felszólítás: „Próbája meg az ember magát!”

n A dokimádzó az ötvös alapos, részletes vizsgálatát is jelenti. Így kell megvizsgálnunk magunkat: nemesfémek vagyunk-e? Valódi-e a keresztyénségünk vagy nem? Krisztusiak vagyunk, vagy nem? Nehogy ítéletet együnk és igyunk magunknak!

n Az aranyon általában rajta van az ötvös jegye, hogy az valódi arany. „Mert ha mi ítélnénk magunkat, nem ítéltetnénk el.” (1Kor 11:31)

n Tudnunk kell viszont, hogy az önvizsgálat nem egyenlő az önemésztéssel. Magamtól nem tudok jó lenni. „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” – mondta az Úr Jézus.

n Nem az a kérdés, hogy én milyen jónak vagy rossznak látom magam, hanem az, hogy hogyan lát engem Isten, az Igén keresztül. Engedjük, hogy az Ige mondjon véleményt rólunk: „Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” (Zsid 4:12)

n „Próbálja meg azért az ember magát!” (1Kor 11:28) Ez nem csak egy jó tanács (ha akarja a hívő ember, teheti, ha nem, akkor nem), hanem világos parancs! Az, aki vállalja, hogy az Úr asztalához járul, annak azt is vállalnia kell, hogy kötelező módon önvizsgálatot tart!

n Darabokra szedjük a szívünket, mint egy órásmester az órákat, és megvizsgáljuk annak minden zugát, hogy lássuk, nem bújt-e meg valahol valamilyen hiba, nem kopott-e meg valamelyik fogaskerék, nem romlott-e meg valamelyik kapcsolat. Átvizsgáljuk az Istennel, a feleségünkkel, a gyermekeinkkel, a szomszédjainkkal, az ismerőseinkkel való kapcsolatunkat. Sokan félnek ettől! Ezt nem szívesen végzi az ember szíve! Mások életét és szívét sokkal könnyebb megvizsgálni, mint a magunkét. Mások hibáit sokkal hamarabb észrevesszük, mint a mieinket.

n Tartsunk önvizsgálatot! Hogyan és miért járulunk mi ma az Úr asztalához?

n A lelki betegségeknek több oka lehet. Sok a lelki közömbösség és probléma. Vajon nem az úrvacsorához való méltatlan járulás következménye ez?

n Mit jelent, a „próbálja meg az ember magát” kifejezés?

n Látom-e bűnnel fertőzött mivoltomat? Ide csak bűnösök járulhatnak. Ennek az asztalnak csak bűnösök lehetnek a vendégei! Mint ahogyan az orvoshoz sem azért megy valaki, mert egészséges, hanem azért, mert valami fáj, valami nincs rendben. Az Úr asztalához való járulással nem azt nyilvánítjuk ki, hogy lám, milyen tökéletes vagyok én, hanem ellenkezőleg: lám, milyen messze vagyok még a tökéletességtől!

n A kenyérben és borban maga Jézus kezd beszélni hozzánk: Nézd, milyen rettenetes a büntetése annak a bűnnek, ami benned van: az én testem töretett meg miatta! Az én vérem ontatott ki miatta! A büntetés nagysága mutatja a bűneink nagyságát!

n Az önmagad megpróbálása során kijelentheted: Igen, Uram, én nyomorult bűnös vagyok, aki miatt és helyett elszenvedned kellett a borzalmas kereszthalált. Ilyen lelkülettel jöhetsz: minél méltatlanabbnak érzed rá magad, annál méltóbb vagy rá.

n Elfogadtad-e azt a megváltó kegyelmet, amit Jézus kínál? Az úrvacsora segít megérteni, hogy csak Jézus által van életünk, üdvösségünk. Ő nyújtja feléd a kenyeret és bort, és azt mondja: Vegyed, egyed, ez az én testem! Igyad, ez az én vérem! Ez a kenyér és bor igaz, hogy valóságos kenyér és bor, de nem közönséges kenyér és bor: mint ahogy egy százeurós bankjegy is valóságos papír, de nem közönséges papír. Annak valahol, az Európai Központi Bank pincéjében arany-fedezete van, és száz eurónyi aranyat ér! Az úrvacsorai kenyérnek és bornak is van fedezete: Jézusnak a Golgotán megtört teste és kiontott vére!

n Van-e benned készség a hálára mindezért? Mi a szándékod ezután? Kész vagy-e leszámolni mindazokkal a bűnökkel, amiket Isten megmutatott benned és megbocsátott neked Jézus érdeméért? Az a hála, amiről itt szó van, nemcsak egy bizonyos lelki érzés, hanem tettekben megmutatkozó magatartás! Mégpedig Isten akaratához igazodó élet.

n „Próbálja meg azért az ember magát” azt jelenti, hogy hajlandó vagy-e a testvéri kapcsolatnak a vállalására és megvalósítására? Kész vagy-e úgy tekinteni a sokakra, mint akikért Krisztus éppen úgy megtörte a testét és ontotta a vérét, mint érted? Hajlandó vagy-e szeretni a Krisztusban testvéredet?

n Jól gondold meg, nincs-e valaki, aki miatt ítéletté válnék számodra a kegyelem királyi lakomája?

n Nem vagy-e igazságtalan a valakiről mondott ítéletedben?

n Nem bántottál-e meg valakit akár csak gondolatban is?

n Nem sértetted-e meg a becsületét valakinek azzal, hogy hitelt adtál a róla keringő, rosszindulatú rágalmaknak?

n Nem gyanúsítottál-e valakit? Olyan könnyen tudunk fájdalmat okozni a másiknak, és olyan nehezen tudjuk elviselni, ha minket ér valami sérelem!

n „Ha a te ajándékodat az oltárra viszed - mondja Jézus, és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat!” (Mt 5:23-24)

n Próbáld meg magad, tudod-e mondani, hogy Szívből örülök, testvér, hogy te is itt vagy! Testvérek vagyunk! Te is kereszthez jöttél, mint én. Az Úrnak vendégei vagyunk az Ő asztalánál.

n Ez nem azt jelenti ez, hogy aki úrvacsorát vett, most már nem vétkezik, nem esik többé bűnbe. Más dolog bűnbe esni, és más dolog a bűnben megmaradni. De a bűnben maradni azt jelenti, hogy jól érzi magát benne az ember, megalkuszik vele, nem küzd ellene, megtűri magában… Annyira megszokja, hogy nem is akar szabadulni tőle.

n Ez az, amikor valaki méltatlanul eszi azt a kenyeret és issza azt a bort!

n Nos, itt van az Úr az Ő asztalánál, itt az alkalom, hogy amikor felállunk és kinyújtjuk kezünket Krisztus megtört testének és kiontott vérének jelképei után, bizonyosak legyünk a felől, hogy Jézus valóban a mi szabadító Istenünk!

n A Krisztus testében a Lélek gyümölcsét teremjük. „A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések, Irigységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, a miképpen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.” (Gal 5:19-20)

n Nyílván, hogy gyilkosságok, dobzódások szerencsére nincsenek közöttünk. De a felsoroltak közül egyik sincs? Mondjuk harag? Mondjuk ellenségeskedés? Egy kis patvarkodás, veszekedés? Az apostol ezeket egy szintre helyezi a bálványimádással és a gyilkossággal!

n „Próbálja meg azért magát az ember!” - mondta Pál apostol.

n A vizsgálat után a megtisztulásra is szükség van.

n „Vessetek magatoknak igazságra; arassatok kegyelem szerint! Szántsatok magatoknak új szántást; mert ideje keresnetek az Urat, mígnem eljő, hogy igazság esőjét adjon néktek.” (Hós 10:12)

n „Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.” (Jóel 2:12-13)

III. Veszélyes kilátás - „Nem becsüli meg az Úrnak testét”

n Mit jelent ez? Jelentheti az Úr Golgotán megtört testét, vagyis az ő áldozatát. Másodszor, jelentheti az írott Igét. Végül jelentheti az Egyházat, mint a Krisztus testét.

n Becsüljük meg a Golgotán megtört testet!

n Belegondolunk-e igazán, hogy mi történt ott a Golgotán? Krisztus vállalta, hogy bűnné legyen értünk. Ami Isten szemében gyűlöletes, megvetett, kárhoztatásra méltó! Ő, aki előtt szent angyalok seregei borultak le, akkor aljas, káromkodó csőcselék kezeitől lett kiontva a vére. Gondoljunk bele a korbács valóságába, a sebek valóságába, a szegek, a kárhoztatás, a teljes elhagyatottság valóságába!

n Becsüljük meg az írott Igét!

n A Biblia sokszor tiltott könyv volt. Tűzzel-vassal irtották az igazságot, nehogy valakinek a kezébe kerüljön. Sokan életük kockáztatásával, hihetetlen nehézségek között terjesztették, fordították a Szentírást. A börtön, a kínzás, a halál ott lebegett a fejük fölött. Most pedig a Biblia most itt van a kezünkben. Bárki, bármikor olvashatja.

n Jézus azt mondta: „A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.” (Jn 6:63) És ezt is: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.” (Jn 6:54-55)

n Becsüljük meg a Gyülekezetet!

n Nem kell jobban szeretnünk a gyülekezetet, mint Krisztust, de a gyülekezetet iránti szeretetünk jelentheti a Krisztus testének megbecsülését. Az becsüli meg a Krisztus testét, aki a gyülekezetben önzetlen szeretettel szolgál mások felé.

n Befejezés:

n „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Ez egy bánatos emlékezés: a megfeszített Krisztusra nem nézhetsz száraz szemekkel! „Reá tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után.” Mikor Rá nézel, bűnbánatra kell indulnia a szívednek!

n De ugyanakkor egy örömteli emlékezés is. Az úrvacsora szereztetésére egy nagy vacsorázó házat bérelt az Úr, nem egy városszéli kis szobácskát. Kimondottan főúri vacsora készült ott. Nagy, fényes gyertyatartók állhattak az asztalon, mint ünnepi étkezésekkor.

n Tudod-e így látni az úrvacsorát, mint egy örvendező, győzelmi, ünnepi lakomát, ami megerősít téged Krisztus győzelmében? Nem fáradtan, egykedvűen, leverten ünneplünk, hanem a győzelem tudatában. Az Övé vagyok, Vele vacsorálok, és Ő énvelem. Hozzá tartozom!

n Jó alkalom ez arra, hogy hirdessük az Úr halálát. Egy olyan halál, aminél nem volt szégyenteljesebb, fájdalmasabb, borzasztóbb. Soha nem halt meg ember úgy, mint Krisztus.

n Az úrvacsora a mennyország záloga. „Mondom pedig néktek, hogy: mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, a mikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában.” (Mt 26:29)

n Az Úrvacsora az Úr eljövetelének záloga. Addig kell gyakorolnunk, amíg el nem jön újra az Úr! Az úrvacsoránál egyszerre két irányba tekintünk: visszafelé, a golgotai győzelemre, és előrefelé, a Krisztus dicsőséges visszajövetelére. Akkor válik majd a golgotai győzelem teljessé és végérvényessé.

Pál apostoli szolgálatának igazolása - 1Kor 9:1-23

Pál apostoli szolgálatának igazolása

1Kor 9:1-23

¹ Nem vagyok-e apostol? Nem vagyok-e szabad? Nem láttam-e Jézus Krisztust, a mi Urunkat? Nem az én munkám vagytok-e ti az Úrban? ² Ha egyebeknek nem vagyok apostoluk, de bizony néktek az vagyok, mert az én apostolságomnak pecsétje az Úrban ti vagytok. ³ Ez az én védelmem azok ellenében, akik vádolnak engem. ⁴ Nincsen-e arra jogunk, hogy együnk és igyunk? ⁵ Nincsen-e arra jogunk, hogy keresztyén feleségünket magunkkal hordozzunk, mint a többi apostolok is és az Úrnak atyjafiai és Kéfás? ⁶ Avagy csak nekem és Barnabásnak nincs-e jogunk, hogy ne dolgozzunk?

⁷ Kicsoda katonáskodik valaha a maga zsoldján? Kicsoda plántál szőlőt, és nem eszik annak gyümölcséből? Vagy kicsoda legeltet nyájat, és nem eszik a nyájnak tejéből? ⁸ Vajon emberi módon beszélem-e ezeket? Vagy nem ezeket mondja-e a törvény is? ⁹ Mert a Mózes törvényében meg van írva: Ne kösd fel a nyomtató ökörnek száját. Avagy az ökrökre van-e az Istennek gondja? ¹⁰ Avagy ne m érettünk mondja-e általában? Mert mi érettünk íratott meg, hogy aki szánt, reménység alatt kell szántania, és aki csépel, az ő reménységében részesnek lennie reménység alatt. ¹¹ Ha mi néktek a lelkieket vetettük, nagy dolog-e, ha mi a testi javaitokat aratjuk? ¹² Ha egyebek részesülnek a ti javaitokban, mért nem inkább mi? De mi nem éltünk e szabadsággal; hanem mindent eltűrünk, hogy valami akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé. ¹³ Nem tudjátok-e, hogy akik a szent dolgokban munkálkodnak, a szent helyből élnek, és akik az oltár körül forgolódnak, az oltárral együtt veszik el részüket? ¹⁴ Ekképpen rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek.

¹⁵ De én ezek közül eggyel sem éltem. Nem azért írtam azonban ezeket, hogy velem is így történjék, mert jobb nékem meghalnom, hogysem valaki hiábavalóvá tegye az én dicsekedésemet. ¹⁶ Mert ha az evangéliumot hirdetem, nem dicsekedhetem, mert szükség kényszerít engem. Jaj ugyanis nékem, ha az evangéliumot nem hirdetem. ¹⁷ Mert ha akaratom szerint művelem ezt, jutalmam van; ha pedig akaratom nélkül, sáfársággal bízattam meg. ¹⁸ Micsoda tehát az én jutalmam? Hogy prédikálásommal ingyen valóvá tegyem a Krisztus evangéliumát, hogy ne használjam ki ama szabadságomat az evangélium hirdetésénél.

¹⁹ Mert én, noha mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mindenkinek szolgájává tettem, hogy a többséget megnyerjem. ²⁰ És a zsidóknak zsidóvá lettem, hogy zsidókat nyerjek meg; a törvény alatt valóknak törvény alatt valóvá, hogy a törvény alatt valókat megnyerjem; ²¹ A törvény nélkül valóknak törvénynélkülivé, noha nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvényében való, hogy törvény nélkül valókat nyerjek meg. ²² Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy az erőtleneket megnyerjem. Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket. ²³ Ezt pedig az evangéliumért művelem, hogy részestárs legyek abban.

A 9. rész kapcsolódik az előbbihez abban, hogy itt is a testvéri lehajlás témájáról van szó. A testvérek üdvössége fontosabb, mint a személyes önmegvalósulás. Pál nem bocsátkozik okfejtésekbe, csupán szemléltet. Még­pedig a maga életével. Rákényszerítették erre a kritikusai.

Több olyan dologról szól, amelyekről joggal el­mondhatta volna, hogy ezek magánügyek. A testvéri le­hajlás nevében, legintimebb rész­letekbe menően, hozza saját életének dolgait. A lelki munka a nyilvánosság előtt folyik. Szokták mondani, hogy a parókia falai üvegből vannak, vagyis, mindenki mindent lát. Ez azt is jelenti, hogy a lelki szolgálattevőnek nem lehetnek titkai. Jobb, ha mindent nyíltan az érdeklődők tudomására hozza.

I. Az eltartási jog, ami az evangélium hirdetőjét megilleti – 1-6. v.

„Nem vagyok szabad?” Ha valaki, akkor Pál osz­tozott az „Isten fiainak” szabadságában (Gal 4:1-7). Tehetett volna úgy, hogy nem törődik semmit azzal, hogy mit gondoltak róla.

„Nem vagyok apos­tol?” Ez azt jelenti, hogy mint apostol különleges előnyökkel dicsekedhetett volna. Kitűnik, hogy az apostol finom társalkodó viszony­ban van a korinthusiakkal, és hallja a titkos ellenvetéseket, fenntartásokat, az elhallgatott vitakérdése­ket, és azokra válaszol. A korinthusiak ugyan­is így gondolták: „Na, ugyan szép apostol ez a kézműves, alkalmi munkás, akinek az egyháztól nincs fizeté­se!… Bezzeg, mennyivel különbek a mi teológiai tanító­ink, akiket a korinthusi gyülekezet tart el, nem is említve a többi apostolokat, vagy éppen Kéfást! Az itteni vezetők látomásokban és természetfeletti élmények dolgában is gazdagab­bak, mint Pál!

„Nem láttam Jézust, a mi Urunkat?” Pál birtokában volt annak az alapvető apostoli előfeltételnek, ami az apostoli kvalifikációnál elengedhetetlen.

Mátyás választásánál ezt volt feltétel: „Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, akik velünk együtt jártak minden időben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt, a János keresztségétől kezdve mind a napig, melyen fölvitetett tőlünk, azok közül egy az ő feltámadásának bizonysága legyen mivelünk egyetemben.” (ApCsel 1:21-22) Pál látta az Urat, ott Damaszkusz közelében, ami megváltoztatta az életét. Ugyanakkor az Úr apostoli megbízatást adott neki.

„Ha másoknak nem vagyok apostol...” Ezek a „mások” valószínű azok a judaizáló zsidókeresztyének, akik a gyülekezetet eltéríteni igyekeztek Páltól. Az Úr Jézus Krisz­tus apostoli eszköze nem mindig talál elismerésre az egész keresztyénség körében. De a ko­rinthusiak akarva-akaratlanul legitimálták Pál apostolságát. „Mivel magyarázhatnátok meg a korinthusi gyülekezet létének csodáját, ha nem Pál apostoli küldetésével? A korinthusi gyülekezet léte hangosabban beszél, mint az ellenkezők érvei.”

A következő ellenérv az lehetett, hogy fizetés nélkül végezte a szolgálatát. Nem adta Pál az evangéliumot túlságosan olcsón? Óriási missziói sikereivel túllicitálta a többi apostolokat együttvéve.

„Nincsen-e arra jogunk, hogy együnk és igyunk?” – mármint a gyülekezet költségére. Az apos­tol ellátása csak kicsiny ellenszolgáltatása lett volna annak, ami az evangélium nyújtásáért járt. Ez a 6. versből kitűnik:

„Avagy csak nekem és Barnabásnak nincs-e jogunk, hogy ne dolgozzunk?” Ugyanis, a többi apostolok számára általánosan elfogadott gyakorlat volt, hogy teljes eltartásban részesültek. Pál apostol szerint ez az eltartás egy érinthe­tetlen apostoli jog: szent joga mindazoknak, akik minden idejüket és erejüket az evangélium szolgálatára fordítják.

Ehhez hozzá tartozott volna az is, hogy keresztyén feleségüket magukkal vigyék, aki bizonyára növelte az eltartás költségeit. Mindezzel joggal feltételezhetjük, hogy a korinthusi gyülekezet messzemenő ismeretekkel rendelkeztek a többi keresztyének viszonyairól.

A korinthusi hívők jól tudták, hogy „más” apostolok, közöttük az Úr Jézus vezetői tisztségben lévő testvérei, valamint Kéfás, a legfőbb vezető, nemcsak a maguk eltartását és útiköltségeik fedezését igényelték a gyülekezettől, hanem a feleségükét is! Kiérthető tehát az az alapelv, hogy a gyülekezet és az evangélium szolgája joggal várhatja el, hogy szolgálatáért a gyülekezet nemcsak őt, hanem fe­leségét, esetleg gyermekeit is eltartsa.

Az apostolok Jézus szolgálata idején elhagyták ugyan feleségüket, de utána újra összejöttek, és a misszió utakat együtt járták (Mt 19:29). Egyik sem tért vissza többé korábbi földi hivatásához.

II. A lelki munkások fizetésének alapja – 7-14. v.

Pál apostol nem konkurenciát akart a többi apostollal, amikor lemondott arról, hogy őt az egyház tartsa el. Csupán saját élete példáján kívánta megmutatni a Krisztus lehajlását. Nem elvenni akart, ha­nem adni, felragyogtatva azt, hogy Krisztus milyen sokat adott. Saját maga esetét kivételnek tartja, és támogatja azt, hogy „akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek”. A lelki munkások fizetésének ilyen védelmét csakis az mondhatta el, aki ettől teljesen szabad volt.

Mél­tán hasonlítja össze a Krisztus ilyen szolgálatát más munkásokéval, akik vállalják szolgálatuk sokféle kockázatát. A hivatás egyben megélhetést jelent a zsoldosoknak, a szőlőmunkásoknak és a pászto­roknak. Az apostol is zsoldos, szőlőmunkás és pásztor, sőt még ezeknél is több! Úgyhogy, munkájának díjazása nem kellene, hogy probléma legyen.

A következőkben a mózesi törvény autoritására támaszkodik. Igei utasítást talál az 5Móz 25:4-ben, az állatokra vonatkozó törvények között. Finom, szent humorral, ezt a lelki munkásokat védő törvénnyé emeli. Amint a nyomta­tó ökör szájára nem tehető szájkosár, akként nem tart­ható vissza a lelki munkás járandósága sem, akiknek Krisztus szolgálata a kenyerük. Ilyen értelemben vehető, hogy ez „érettünk íratott meg”. Az ökör, mint szántó és nyomtató, „re­ménység alatt” végezte a munkát, a jászolra való tekintettel. E nélkül nem húzta volna az ekét. Ugyanúgy érvényes mind­ez a messze magasabb rendű szántók és aratók munkára.

Bizonyára Korinthusban is voltak olyan tanítók és pásztorok, akiket munkájuk végzéséért a gyülekezet eltartott. Pál azonban nem élt ezzel a joggal. Nem gyávaságból, hanem azért, hogy tehermentesítse a gyülekezetet és ezt eszközül használhassa az emberek megnyerésére.

Hogy mennyire szabálytalanul járt el, azt az izraeli papok életrendjével is magyarázza. Pál is a „a szentély pap­jának” tartja magát (Róm 15:16): „Akik a szent dolgokban munkálkodnak, a szent helyből élnek, és akik az oltár körül forgolódnak, az oltárral együtt veszik el részüket” (13. v.). A papoknak joguk volt a szent helyről élni. De Pál nem élt ezzel a jogával, és saját kézi munkájával kereste meg a kenyerét, amit missziói taktikaként alkalmaz. Közben jóvátételre buzdítja a korinthusiaknak e téren történt mulasztásait, mozgósítva a gyülekezet adakozó készségét (a 16. részben, majd a 2Kor 8-9-ben). De ekkor sem a maga javára gyűjt, hanem a jeruzsálemi gyülekezet megsegítésére, épp annak a gyülekezetnek, amelyik nem palástolta a vele szembeni gyanak­vását. Ebben mutatkozik meg Pál igazi va­lója.

III. Szolgálat a dicsőség és jutalom fényében – 15-18. v.

A 15-18. versekben Pál leleplezi ilyenszerű szolgálatának további okait. Előbb azt említette, hogy mindezt azért teszi, „hogy a többséget megnyerje”, vagyis, hogy „lehetőleg sokakat megnyerjen” (19. v.). Úgy tekint az általa Krisztushoz vezetett hívőkre, mint dicsekedésének, vagyis dicsőségének tárgyaira: „ti vagytok az én di­csőségem” (2Kor 1:14. 9:3. 11:10.) „Hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.” (Fil 2:16). „Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.” (1Thessz 2:19). Ez a dicsőség azonban, melyre Pál vágyik, és ami lelkesíti, merőben más, mint amire földi dicsvágyók igyekeznek. Azonos azzal a dicsőséggel, mellyel Isten ruházza fel azokat, akiket akar.

Az üdvtörténeti dicskoszorúért küzd Pál, amelyet Krisztus fog átadni neki, miután megharcolja a nemes harcot és elvégzi futását. Erre utalva mondja, hogy „jobb nékem meghalnom, hogysem valaki hiábavalóvá tegye az én dicsekedésemet/dicsőségemet” (15. v.).  

Miért? Azért, mert a damaszkuszi úton egy üldözőből lett apostol. „Szükség kényszerit en­gem” (16. v.), mondja. Mikor kegyelemben részesült, arra „ítéltetett”, hogy apostol legyen. Ez egy szenvedéssel teljes szolgálat volt. Krisztus győzött élete felett és „mindig diadalmenetben hordozta” őt (2Kor 2:14). Nem kell azt gondolnunk, hogy szolgálatát nem önkéntesen vállalta, hanem azt, hogy az önkéntesség mellett ilyen erős volt az elhívás tudata. Elhívásának tudatában mondott le arról, hogy a gyülekezet eltartottja legyen.

De nem ölt a szolgálat így önző jelleget? Azért kell végezni a lelki munkát, mert lesz jutalmazás? Vár a dicsőség? Nem inkább önmagáért kell azt tenni?

A jó cselekvés lelki értelemben értelmét veszti, ha azt nem az Úrért tesszük. Jézus nélkül semmit sem cselekedhetünk, vagyis semmi jót, amit az örökkévalóság szempontjából értékelni lehetne. Isten „megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint: azoknak, akik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel.” (Róm 2:6-7) Így tehát, minden áldozat, amit önként az Úrért hozunk, azt a célt is szolgálja, hogy részesüljünk abban a dicsőségben, amellyel Isten az Ő szolgáit jutalmazza majd. „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Lelkétől.” (2Kor 3:18).

IV. Alkalmazkodás/lemondás a lelki szolgálatban - 19-22. v.

Az utolsó szakaszban újra felmerül az az 1. vers vezérszólama „szabad vagyok!” Ám döntő jelentőségű az a tény, ahogyan ez a szabadás megnyilvánul. Úgy, hogy szabadásgjogairól is lemond, és azok szolgá­jává lesz, akiket Istenhez akar vezérelni. Ezt csak úgy teheti meg, ha Jézus Krisztus példáját követve, megüresíti magát szabadság-jogaitól, és alkalmazkodik hallgatói helyzetéhez. A Fil 2:5-öt így lehetne Pálra alkalmazni: „Noha a szabadság formájában voltam, szabad mindenektől, nem tekintem zsákmánynak azt, hogy Isten országának szaba­dosa vagyok, hanem önmagam megüresítve, szolgai formát vettem fel: mindenki számára mindenné lettem, hogy min­den módon megtartsak némelyeket.”

Miként Krisztus, híddá válik azok felé, akiket el akar érni az evangéliummal. Nem a távolságot, a különbségeket hangoztatja, hanem a sze­retet hídját építi. Így tett Isten szeretete is.

Ennek érdekében kijelentette, hogy „a zsidóknak zsidóvá lett”. Ez azt jelentette, hogy amikor a zsidók felé szolgált, akkor a mózesi törvény szerint járt el: körülmetélte Timótheust (ApCsel 16:3), és alávetette magát a ceremóniáknak (ApCsel 18:18. 21:24). Jézus Dávid Fiának nevezte Róm 1:3), és felértékelte a Sinai-szövetséget és Israel kultikus istentiszteletét (Róm 9:4). De nem volt a júdaizmus megszállottja, mint megtérése előtt. Minden módon szerette volna megmenteni őket (Róm 9:1-5).

A „törvény nél­kül valók” felé is közeledett, de bizonnyal nem úgy, mint a zsidók felé. Nem lehetett mindenben hasonló hozzájuk. Kerülte mindazt, ami a „szentségtelennel”, profánnal, bűnnel és bálványimádással kapcsolatos volt. De belépett a görög világba, felhasználva azok kifejezéseit és világnézetét.

A lelki munkásoknak alkalmazkodniuk kell azokhoz, akik felé szolgálni akar. Így lett David Brainard indiánná az indiánok számára, William Carey in­diaivá az indiaiak számára, David Livingstone afrikaivá az afrikaiak számára. Miért? „…Hogy minden módon megtartsak némelyeket.” Mindeneket nem tarthatott meg. A meghozott áldozat és az evangelizáció legjobb esetben is csak elenyésző kisebbséget szerez Krisztus gyülekezetének. Azok a kevesek fogják örökölni Isten országát. Nagy eredmény, ha legalább „né­melyek” részesülnek a kegyelemben mi általunk, mert így mi is „részestársai” lehetünk az evangéliumnak.

A bálványáldozati hús kérdése - 1Kor 8:1-13

A bálványáldozati hús kérdése

1Kor 8:1-13

¹ A bálványáldozatok felől pedig tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismeretünk. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. ² Ha pedig valaki azt hiszi, hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, amint ismernie kell. ³ Hanem ha valaki az Istent szereti, az ismertetik ő tőle.

⁴ Tehát a bálványáldozati hús evése felől tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy. ⁵ Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, aminthogy van sok isten és sok úr; ⁶ Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is ő általa.

⁷ De nem mindenkiben van meg ez az ismeret; sőt némelyek a bálvány felől való lelkiismeretük szerint mind mai napig, mint bálványáldozatot eszik, és az ő lelkiismeretük, mivelhogy erőtlen, megfertőztetik. ⁸ Pedig az eledel nem tesz minket kedvesekké Isten előtt: mert ha eszünk is, nem leszünk gazdagabbak; ha nem eszünk is, nem leszünk szegényebbek.

⁹ De meglássátok, hogy ez a ti szabadságtok valamiképpen botránkozásukra ne legyen az erőtleneknek. ¹⁰ Mert ha valaki meglát téged, akinek ismereted van, hogy a bálványtemplomnál vendégeskedsz, annak lelkiismerete, mivelhogy erőtlen, nem arra indíttatik-e, hogy megegye a bálványáldozatot? ¹¹ És a te ismereted miatt elkárhozik a te erőtlen atyádfia, a kiért Krisztus meghalt. ¹² Így aztán, mikor az atyafiak ellen vétkeztek és az ő erőtlen lelkiismeretüket megsértitek, a Krisztus ellen vétkeztek. ¹³ Annak okáért, ha eledel botránkoztatja meg az én atyámfiát, inkább soha sem eszem húst, hogy az én atyámfiát meg ne botránkoztassam.

n Az újszövetségi gyülekezetek számára már nincs érvényben az ószövetségi állatok osztályozása.

n Az első zsinat Jeruzsálemben nem követelte meg a pogányoktól, hogy tegyenek különbséget tiszta és tisztátalan állatok húsa között.

v Ezért például, a sertéshús is fogyasztható tehát. Akik ezt másképp tanítják, tévtanítók: „A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén. Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben. Akik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, akik megismerték az igazságot. Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek igéje és könyörgés által.” (1Tim 4:1-5)

n Ennek ellenére, vannak, akik nemcsak vallási, hanem egészségi okokból nem esznek sertéshúst, vagy semmilyen húst.

v Ők bizonyára arra gondolnak, hogy a sertéshús több toxint tartalmaz, mint más állatok húsa, és főleg nyersen súlyos betegségek hordozója lehet (trichinellózis).

v Manapság a boltban vásárolt más húsok is károsak lehetnek, mert gyakran olyan állatoktól származnak, amelyeket génmódosított tápon neveltek és mindenféle káros adalékokkal tartósítottak.

n Korinthusban viszont némelyek úgy viselkedtek, mintha szándékosan akarták volna mérgezni magukat a bálványáldozati hússal! No, nem testileg, hanem lelkileg. Ez az oka annak, hogy a 8. részben az apostol egy új kérdést tárgyal, mégpedig a bálványáldozati hús evésének kérdését.

n A megtért korinthusi hívőknek voltak olyan meg nem tért családtagjaik, rokonaik, akik meghívták őket lakomáikra. Ezeken a lakomákon bálványoknak felajánlott húst szolgáltak fel. (Egyébként, a mészárszékben csak is ilyen húst árultak.)

v A meghívás elutasítása és az ilyen lakomákon való részvétel megtagadása könnyen szakításhoz vezethetett a rokonokkal és családtagokkal. A keresztyének és pogá­nyok között így egyre mélyült a szakadék.

v A személyes vallásos meggyőződést nem lehetett titokban tartani: ha valaki megtért, annak előbb utóbb vállalnia kellett azt a nyilvánosság előtt. A bálványáldozati lakomák többé-kevésbé nyilvánosak voltak és könnyen meg lehetett állapítani, hogy azokon ki vesz részt, és a résztvevők mit nem fogyasztanak.

n A bálványáldozati hús evésének kérdése tehát élesen napirendre került Korinthusban. Kérdést intéztek Pálhoz, egy levélben. Három küldöttet menesztettek Pál apostolhoz, akik átadták azt a levelet, amelyben a kérdések voltak. A 16:17-ben ezt írja az apostol: „Örvendezek pedig a Stefanás, Fortunátus és Akhaikus eljövetelének; mert a bennetek való fogyatkozást ezek betöltötték.” Hogy milyen kérdések voltak, azokra a válaszok utalnak például a 8. 12. és 16. rész elején.

n Hogyan kell viselkedniük a hívőknek ilyen esetben? Figyelembe kell-e venniük az Ószövetség tiltását (5Móz 13), és a mintegy három évvel korábban megtartott jeruzsálemi zsinat határozatát (ApCsel 15:29), vagy elfogyaszthatják az ilyen eledelt éppúgy, mint nem keresztyén társaik?

n Vizsgáljuk meg először a gnosztikusok válaszát erre a kérdésre, majd a keresztyének isten-ismeretét, és végül azt a botránkozás nélküli magatartást, amit Pál apostol ajánl.

I. A bálványáldozati lakomák gnosztikus megoldása – 1-3. v.

n Korinthusban voltak, akik valahogy így vélekedtek: „Az a kérdés, hogy részt vegyünk-e a bálványáldo­zati lakomákon, semmifé­le fejtörést nem okozhat, mert mi mindnyájan birtokában vagyunk annak a gnózisnak, (magasabb rendű ismeretnek – 1. v.), melynek következtében tudjuk, hogy a kozmoszban semmiféle bálvány nincs, csak az egy igaz Isten létezik. Így a lakomákon való esetleges részvétel a hívőknek nem okozhat kárt…” Szerintük a bálványáldozati hús éppolyan hús volt, mint a többi, és az áldozati szertartás sem jelentett semmit, mivel bálványok nem léteznek.

n Pál apostol odasorolja magát is azok közé, akiknek „ismeretük” van: „mindnyájunknak van ismeretünk” (1. v.).

v De megállapítja, hogy ez az ismeret kárt okozhat, ha nincs szeretet! „Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít.”

v Aki tetszeleg tudásában, az még nem értette meg, mi a helyes ismeret, mert gőgje, büszkesége rombolja, nem pedig építi a környezetét.

v Csak a szeretet az, ami épít. A szeretettel társuló ismeret építő, de szeretet nélkül egyáltalán nem az.

n Embertársaink szeretete egyenes következménye annak, hogy ismerjük-e az Istent, és ismer-e minket az Isten. „Ha valaki az Istent szereti, az ismertetik őtőle” (3. v.). „A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség.” (Péld 9:10)

n A gnosztikusok ismeretével szembekerül a szeretet felsőbb- és elsőbbrendűsége. A szeretet adja a kulcsot minden magasabb ismeret zárjához.

n Aki szeret, az Isten hatáskörébe kerül. „Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.” (1Jn 4:8).

n Ugyanilyen érvelést használ később, amikor a lelki ajándékokról tanít: szeretet nélkül még a lelki ajándékok sem töltik be küldetésüket. A szeretet mindennél többet ér, mindennél többet tehet és mindennél többet tart.

II. A keresztyének ismerete: a Szentháromság Isten – 4-6. v.

n Mi az, amit ismerhetünk Istenről?

n Minden hívő vágyik Isten megismerésére. De Pál tudja, hogy az Isten ismerete csakis kinyilatkoztatás útján lehetséges.

v A gnosztikusok azonban úgy vélték, hogy spekulatív kíváncsiskodással, vagy agnosztikus racionalizmussal juthatnak mélyebb ismeretre. Ezt a felfogást cáfolja meg Pál: „Ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, aminthogy van sok isten és sok úr; mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is ő általa.”

n Ebben utal a Tízparancsolat első és második parancsára, de kihallatszik belőle a zsidók hitvallása is: „Halljad Izráel! Az Úr, a mi Is­tenünk, Ő az Úr egyedül!” (5Móz 6:4)

n A zsidó és keresztyén monoteizmus Istennek a történelem folyamán megnyilvánuló direkt kinyilatkoztatásából ered. Van sok isten és sok úr, de senki sincs olyan, mint az Isten.

n A kinyilatkoztatott Isten személyét úgy említi, mint Atya és Jézus Krisztus. Vagyis, a Szentháromság Istenből megemlíti az Atyát és a Fiút. Ez Jézus Krisztus istenségét mutatja.

III. Lehajlás a testvérekhez – 7-13. v.

n Előbb az apostol azt említette, amiben egyetért a korinthusiakkal. Most következik az, amiben nem ért egyet.

n A bálványáldozati hús evésénél nemcsak vallási-kultikus indokok jönnek számításba, hanem a testvéreinkre és azok lelkiismeretére való hatások is.

v Ezt a kérdést a 10. részben bővebben is kifejti: „¹⁴ Azért, szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást. ¹⁵ Mint okosokhoz szólok, ítéljétek meg ti, amit mondok. ¹⁶ A hálaadásnak pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? ¹⁷ Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk. ¹⁸ Tekintsétek meg a test szerint való Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, avagy nincsenek-e közösségben az oltárral? ¹⁹ Mit mondok tehát? Hogy a bálvány valami? Vagy, hogy a bálványáldozat valami? ²⁰ Sőt, hogy amit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek; nem akarom pedig, hogy ti az ördögökkel legyetek közösségben. ²¹ Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei.” (1Kor 10:14-20)

n Korábban már írt a hívők szabadságáról (1Kor 6:12), most azt újra megismétli: „²³ Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de nem minden épít.” (1Kor 10:23).

n Majd ennek az alapelvnek az alkalmazását is újra megfogalmazza: „²⁴ Senki ne keresse, ami az övé, hanem ki-ki azt, ami a másé. ²⁵ Mindent, amit a mészárszékben árulnak, megegyetek, semmit sem tudakozódván a lelkiismeret miatt. ²⁶ Mert az Úré a föld és annak teljessége. ²⁷ Ha pedig valaki meghív titeket a hitetlenek közül és el akartok menni mindent, amit elétek hoznak, megegyétek, semmit sem tudakozódván a lelkiismeret miatt. ²⁸ De ha valaki ezt mondja néktek: Ez bálványáldozati hús, ne egyétek meg a miatt, aki megjelentette, és a lelkiismeretért; mert az Úré a föld és annak teljessége.” (1Kor 10:24-28)

n Végül pedig összefoglalja: „³¹ Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekedtek, mindent az Isten dicsőségére műveljetek. ³² Meg ne botránkoztassátok se a zsidókat, se a görögöket, se az Isten gyülekezetét.” (1Kor 10:31-32)

v Ami az ismeretet illeti, megállapítja, hogy az nincs mindenkinél egyenlő szinten: „Nem mindenkiben van meg ez az ismeret.” (7. v.) Szót emel azok érdekében, akiknek ismerete hiányos. Majd nagy szeretettel és értékeléssel megköveteli azoktól, akiknek ismeretük van, hogy alkalmazkodjanak azokhoz, akiknek nincs: nem a felvilágosult, büszke gnosztikusok szabják a mércét, hanem azok, akik ismeretben hiányosak ugyan, de lélekben éppúgy Krisztus tulajdonai. Figyelembe kell venni embertársainkat (Gal 6:2. Róm 12:9-10).

n Attól függően, hogy milyen hatással vagyunk másokra, egy bizonyos viselkedés lehet elfogadható egyik helyen és megengedhetetlen egy másik helyen. Maradjon tiszta a lelkiismereted minden esetben! (Róm 14:23)

n „Az eledel nem tesz minket kedvesekké Isten előtt” (8. v.). „Az eledel nem változtat Istenhez való viszonyunkon.” Vagyis, azok, akik úgy gondolják, hogy a bálványáldozati hús megevése lelki szabadságukat és érettségüket bizonyítja, nagyon is tévednek.

n A vertikális kapcsolat (Istennel) nem független az horizontális való kapcsolattól (embertársainkkal). „Mert ha valaki meglát téged, akinek ismereted van, hogy a bálványtemplomnál vendégeskedsz, annak lelkiismerete, mivelhogy erőtlen, nem arra indíttatik-e, hogy megegye a bálványáldozatot? És a te ismereted miatt elkárhozik a te erőtlen atyádfia, a kiért Krisztus meghalt.” (10-11. v.)

n A testvéri közösség a Krisztus teste. Nem függetleníthetem magam a Krisztus testétől, és nem gondolhatom magamról, hogy különb vagyok másoknál. Mihelyt egyetlen csillag kilép a Teremtő által rendelt pályájáról, azonnal ütközések katasztrófái fenyegetnek. Így az én szabadságom károsíthatja, rombolhatja, akadályozhatja testvéremet, ami bűn.

n Pál apostol annyira komolyan veszi ezt a kérdést, hogy kész lemondani a hús evéséről egész életére, ha az botránkozására lenne testvéreinek. Azért, mert a Krisztus testét, a gyülekezetet nem az ismeret, hanem a szeretet tartja össze.

n A szeretet miatt nem teszünk olyat, ami hitelteleníti bizonyságtételünket.

n Van, ahol karácsonykor nem állítanak karácsonyfát. Mások nem festenek tojást húsvétkor.

n A hívők nem járnak kocsmába, és nem vesznek részt olyan lakomákon, ahol világi zene bömböl, alkoholt fogyasztanak vagy táncolnak. Nem nézünk megbotránkoztató filmeket. Nem öltözünk kirívó, botránkoztató ruhába. „Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek!” (1Thessz 5:22)

n Mindezt nem azért, mintha nem lenne rá szabadságunk, hanem azért, mert szabadságunk van nem tenni ilyet, nem élni többé a bűnben.