Az Istennel való közösség jelei - 1Jn 1:5-2:1

Az Istennel való közösség jelei

1Jn 1:5-2:1

⁵ És ez az az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség.  ⁶ Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekedjük.  ⁷ Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

3Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk. ⁹ Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.

¹⁰ Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő Igéje nincsen mi bennünk. ^2:1 Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.

n János apostol, aki egy volt a 12 közül, életének vége fele írja ezt a levelet. Talán még a Jelenések könyve is hamarább íródott, mint ez a levél. A tanítványok közül már csak ő maradt életben csupán. A hagyomány szerint csak János apostol halt meg természetes halállal, a többiek mind mártírhalált haltak. János tehát, így öregen, visszaemlékszik arra, amikor még fiatal volt és az Úr Jézus követésébe állott. Hallgatta Jézus tanításait, látta Jézus csodáit, ott volt vele a megdicsőülés hegyén, keblére hajthatta fejét az utolsó vacsorán. Aztán ott volt, amikor Péterrel együtt megvizsgálták a nyitott sírt, majd találkozott a feltámadott Úrral, amikor megjelent a 11-nek, és majd, amikor újra megjelent, mikor Tamás is ott volt. János ott volt a Tibériás tengerénél, és elsőként ismerte fel az Urat, aki a parton várta őket kész ebéddel. Többször találkozott tehát az Úrral feltámadása után, és közösségben volt Vele.

n Az Úr azt a kegyelmet is megadta neki, hogy meglássa azt a helyet, amelyet Isten készített az övéinek. János tehát megírhatta nemcsak az evangéliumot, hanem a Jelenések könyvét is.

n Ezt a levelet is azzal kezdi, hogy joga van a tanúskodáshoz, mert ő csak azokat mondja el, amiket látott, amiket hallott, és amiket a kezeivel megérintett. Az élet igéjéről beszél, arról az üzenetről, amelyet megtapasztalt. Nem másodkézből kapott üzenetek ezek, nem kétséges, és bizonytalan állítások, amelyeket nem lehet elfogadni, elhinni, hanem igaz bizonyságtételek egy szemtanú és fültanú részéről. Ő úgy beszél, mint akinek joga van a tanúskodásra. Ugyanúgy, ahogyan az ószövetségi próféták, akik arra hivatkoztak, amikor az Úr kijelentését továbbadták, hogy részt vettek az Úr tanácsában, hallották, látták Isten igéjét (lásd: Ézs 1:1. Ám 1:1. Mik 1:1. Hab 1:1).

n János apostol, amikor az evangéliumban leírja, hogyan indult el Jézust követni, elmondja, hogy akkor, amikor az Úrtól azt kérdezték, hogy „Mester, hol lakol?” és Ő azt válaszolta: „Jöjjetek, és lássátok meg”, akkor körülbelül tíz óra volt (Jn 1:39). Sok mindent elfelejtett már, de azt, hogy mikor lett Jézus tanítványa, azt öregen is óra-pontossággal meg tudta mondani! Azért, mert ez mély nyomot hagyott az életében, ezt nem lehetett elfelejteni. Ez ugyanígy van velünk is: ha valaki meghallotta Jézus Krisztus hívását és elindult Őt követni, az megváltoztatja az életét, az egy életre szóló, felejthetetlen esemény lesz. Ezt szeretném, ha történne ma este azokkal, akiknek még nem volt ilyen átformáló találkozásuk Jézussal!

n Ma esti fő gondolatunk az, hogy közösségbe, közösségre vagyunk elhívva. Isten elhívott szent közösségre az Atyával, az Ő Fiával, Jézus Krisztussal és a Szentlélekkel. Ahogyan közeledünk a Szentháromság Istenhez, úgy jutunk közelebb egymáshoz is. Ha elindultunk Jézust követni, ha átéltük az Ő csodáit, megtapasztaltuk az Ő közelségét, az Ő jelenlétébe kerültünk, bele születtünk az Ő családjába, része lettünk a vele való közösségnek, az Ő népéhez tartozunk, országának polgárai lettünk - akkor mi is mondhatjuk, ahogyan János mondja: „közösségünk van Vele” (6. v.).

n János apostol feltételes módban mondja ezt: „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele”, és ezt a feltételes kijelentést megismétli még kétszer: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk” (8. v.), és végül „Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk” (10. v.). De azt is elmondja, hogy ezek a feltételes kijelentések bizonyos körülmények között igaz kijelentéseknek bizonyulnak, valósággá válnak.

n Most csak az első kijelentéssel foglalkozunk, amely arról szól, hogy közösségre vagyunk elhívva. Először, figyeljük meg, hogy van valami, amit tudnunk kell – (5. v.) – „ez az az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség”. Másodszor, van valami, amit el kell kerülnünk – (6. v.) – „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekedjük.” Harmadszor, van valami, amit tennünk kell – (7a. v.) – „Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással”, és végül van valami, amiben részesülünk – (7b. v.) – „Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”

n A négy kijelentés közül a második és a harmadik ugyanazt mondja, csak az egyik negatív megfogalmazásban, a másik pedig pozitív megfogalmazásban: (1) „ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekedjük”, és persze, így nem lehetünk közösségben sem vele, sem egymással. (2) „Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással”, és közösségünk van Vele is.

I. Valami, amit tudnunk kell – 5. v.

n Kezdjük azzal, hogy van valami, amit tudnunk kell – (5. v.), ez pedig „az az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség”. Mindenkinek tudnia kell, hogy Isten a világosságot képviseli, teljesen elkülönült a sötétségtől. Benne nincs semmi sötétség. Ő a „Világosságok Atyja” (Jak 1:17), és „hozzáférhetetlen világosságban lakozik” (1Tim 6:16).

v  De mit jelent ez? A világosság és sötétség kifejezéseket nem fizikai értelemben kell érteni, hanem lelki értelemben. A sötétség a bűn világát jelenti, a gonosz birodalmát, a világosság pedig Isten tisztaságát és szentségét. Ez tehát két életstílust, életirányt mutat, kétféle állapotot jelez. Az egyik, a sötétség, amely a bűnben élők és a gonosz lelkek állapotát írja le, a másik a világosság, az Istenhez tért és bűntől megtisztult embereket mutatja.

n „Az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség.” E bűnös és sötét világba Jézus Krisztussal érkezett meg a világosság, mivel Ő maga a Világosság.

v  János ezt mondja: „⁴ Őbenne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága; ⁵ És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. ⁶ Volt egy Istentől küldött ember, kinek neve János. ⁷ Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen őáltala. ⁸ Nem ő volt a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról. ⁹ Az igazi világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert.” (Jn 1:4-9)

v  Arról, hogy Jézus hozta el a világosságot, maga az Úr Jézus is bizonyságot tett. Ezt olvashatjuk Jn 12:_35-36-ban: „³⁵ Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. ³⁶ Míg a világosságotok megvan, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.”

v  Azonban az Úr Jézus hallgatói közül nem mindenki szívlelte meg ezeket a szavakat, mert Nikodémusnak ezt mondta: „¹⁹ Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak voltak.” (Jn 3:19)

n Az Ige tehát testté lett, hogy világosságunk legyen. Ez a világosság teljes változást hoz annak életében, aki fogadja ezt a világosságot. Sőt, ő maga is világosság lesz mások számára! És így alkalmas lesz arra, hogy közösségben legyen Istennel.

v  A Hegyi Beszédben az Úr Jézus kijelentette az övéiről, hogy „¹⁴Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. ¹⁵ Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.  ¹⁶ Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:14-16)

n Az Istennel való közösség, és az egymással való közösség össze van kapcsolva. Egymással csak úgy lehetünk élő közösségben, ha előzőleg Istennel már közösségben vagyunk. De hogyan lehetünk közösségben Istennel? Úgy, ha a világosságban járunk. Ez a feltétele az Istennel való közösségnek: „⁶ Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekedjük. ⁷ Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”

n Mivel Isten világosság és nincsen benne semmi sötétség, ezért az Isten Igéje is világosságot terjeszt. Erre jól teszitek, ha figyelmeztek, mondja Péter apostol „mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben.” (2Pt 1:19)

II. Valami, amit elkerülni, és valami, amit tenni kell – 6-7a. v.

n A következőkben viszont János arról beszél, hogy van valami, amit el kell kerülnünk, azt, hogy „a sötétségben járjunk”, és van valami, amit tennünk kell, azt, hogy „a világosságban járjunk, amint ő maga a világosságban van”. Ezekből következik aztán, hogy „közösségünk van egymással”, és persze, Istennel. Erre a közösségre vagyunk elhívva. Szeretném most ezt az elkerülni és cselekedni való dolgot egyszerre megvizsgálni.

n Miközben Isten végzi az Ő megvilágosító munkáját, ezzel egy időben lelkünk ellensége is végzi az ő homályosító, sötétítő munkáját. Az ördög sötétségben kíván tartani, Isten pedig meg akar világosítani.

v  Pál apostol ezt mondja 2Kor 43-4-ben: „³ Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek: ⁴ Akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képe.”

n Egy másik helyen arról beszél, hogy lepel borul azok arcára, akik nem fogadják a világosságot (2Kor 3:14-16).

v  Idézi ő is Ézs 6-ot, ahol Ézsaiásnak azt mondja az Úr, hogy „Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek; ¹⁰ Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon.” (Ézs 6:9-10) A próféta azt kérdezi, hogy „Meddig lészen az, Uram?”, azt remélve, hogy nem tart örökké.

v  Nem is tartott: eljött a Világ világossága, Aki megvilágosít minden embert, aki Őt befogadja. Erről is jövendölt Ézsaiás: „De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van; először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját és a pogányok határát. ² A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük!” (Ézs 9:1-2)

v  Ugyanígy szólt erről Zakariás pap: „meglátogatott minket a naptámadat a magasságból, ⁷⁹ Hogy megjelenjék azoknak, akik a sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek; hogy igazgassa a mi lábainkat a békességnek útjára!” (Lk 1:78-79)

v  Simeon is kijelentette: „Látták az én szemeim a te üdvösségedet, ³¹ amelyet készítettél minden népeknek szeme láttára; ³² világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére.” (Lk 2:30-32)

v  Maga az Úr Jézus is bizonyságot tett erről: „⁴⁶ Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, a ki én bennem hisz.” (Jn 12:46) és „Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (Jn 8:12)

n A közösség feltétele a világosságban való járás. Ez egész világ a sötétségben vesztegel (1Jn 5:19). Senki sem járhat a világosságban, ha még nem hagyta ott a sötétséget! Amikor valaki megvilágosodik, hirtelen meglátja önmagát, úgy ahogy van, és felragyog számára a kegyelem. Kezdi érteni Isten igéjét és megvilágosodik számára az üdvösség útja. Ezt a megvilágosodást nevezi a Szentírás megtérésnek. Olyan ez, mint egy álomból való ébredés.

n Pál így írja ezt Timótheusnak, hogy „ha talán adna az ellenszegülőknek az Isten megtérést az igazság megismerésére, ²⁶ és felocsudnának az ördög tőréből, foglyokká tétetvén az Úr szolgája által az Isten akaratára.” (2Ti 2:25-26) Ez a felocsúdás, felébredés – ez a megtérés! A tékozló fiúról is azt olvashatjuk, hogy „magához tért”, észhez tért, magába szállt, amikor megtért (Lk 15:17). Akkor kezdett el világosságban járni, amikor elindult hazafelé.

n De ha a sötétségben járunk, és mégis azt mondjuk, hogy közösségünk van Vele, akkor hazudunk – mondja az apostol, nem mondunk igazat, és nem cselekedjük az igazságot. Ám „ha a világosságban járunk, mint Ő maga a világosságban van, közösségben vagyunk egymással, és Jézus Krisztussal, mert Jézus Krisztusnak vére megtisztít minket minden bűntől.” (7. v.)

v  Az Úr Jézus vére megtisztít, szabaddá tesz, feloldoz, eltörli a bűnt, megigazít, és visszaállítja a kapcsolatot Isten és ember között. Így lehetünk közösségben vele, és bátran mondhatjuk, hogy közösségünk van Istennel.

n Vizsgáljuk meg magunkat, hogy csakugyan így van-e ez? Vagyis, a világosságban járunk-e? A sötétségben, az éjjel idején aludni szoktak. De ugyanígy történik a lelkileg sötétségben élő emberekkel is: alusznak!

v  Az alvó ember álmában mindent másképpen lát, szépnek, gyönyörűnek, különlegesnek, vagy éppen rémségesnek, miközben nem is tudja, hogy álmodik! Azt hiszi, hogy amit lát, az valóság. Álomvilágban él.

v  Nincs szeme meglátni, nincs füle meghallani a valóságot. Nincs időérzéke sem, nem tudja, hogy eljött az ideje a felébredésnek, és ha nem ébred fel, akkor emiatt talán elkésik valahonnan.

v  Alvó állapota használhatatlanná teszi, sőt, másokat is akadályoz, útban van! Miatta halkan kell beszélni, mert, ő alszik…

v  Az álmosság és ásítás ragályos: az álmos ember álomba merít másokat is, és alvó állapotukban olyat tesznek, amit ébren nem tennének: félre beszélnek, horkolnak. Az alvó emberek cselekedeteit szégyen még emlegetni is!

v  Ezért van az, hogy az ördög, elaltatja, elringatja az embert: aludj csak, mert amíg alszol, a sötétségben vagy, és nem lehetsz közösségben Istennel és testvéreiddel. Az ilyen állapotból kell felserkenni!

n Róm 13:11-14-ben Pál apostol arról beszél, hogy eljött az ideje a felébredésnek az alvásból: „Tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. ¹² Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit.”(Róm 13:11-12)

v  „Ideje már, hogy felserkenjünk!” Riadókészültség van! Nincs vesztegetni való idő! Emlékszem, amikor katona voltam, ha riadót fújtak, öt perc alatt kint kellett legyünk a gyülekező helyen, felöltözve, minden gomb begombolva, a kopka bekapcsolva, a hátizsákkal a hátunkon, készen. Ilyen sürgős a felébredés a lelki álomból! 

n Vannak e körülötted lelkileg alvó emberek, akikkel emiatt nem lehetsz közösségben? Az ilyenek nem foghatják fel Isten Lelkének dolgait, mert azok bolondságok az ő szemeik előtt, mivel azok lelkiképpen ítéltetnek meg – ő pedig testiek, sötétségben élők!

n Hogyan ébredhetnek fel? Hogyan juthatnak világosságra? Pál apostol egy másik helyen ezt írja: „¹¹ Ne legyen közösségetek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább feddjétek meg azokat; ¹² Mert amelyeket azok titokban cselekszenek, éktelen dolog csak mondani is. ¹³ Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jönnek; mert minden, ami napvilágra jön, világosság. ¹⁴ Annakokáért mondja: Serkenj föl, aki alszol és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus.” (Ef 5:11-14)

n Az Ige ébreszt fel minket, amikor néven szólít, és akik felébredtek, azok felébreszthetnek másokat. Akik pedig világosságban járnak, azok közösségben lehetnek Istennel és egymással.

III. Valami, amiben részesülünk – 7b. v.

n Végül van még valami, amiben részesülünk: „Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (7b. v.)

n A bűnből való megtisztulás éppúgy a következménye a világosságban való járásnak, mint az egymással és Istennel való közösség. Később azt mondja az apostol: „⁸ Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk. ⁹ Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1:8-9) A bűn megvallása ugyanaz, mint a világosságban való járás.

v  A felébredt ember elhagyja bűneit: már nem tesz olyan dolgokat, amit alvó állapotában, sötét állapotában tett. Krisztus „megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába.” (Kol 1:13) „Voltatok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok.” (Ef 5:8)

v  A világosságban járó embert a szeretet jellemzi: „⁹ Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát, az még mindig a sötétségben van. ¹⁰ Aki szereti az ő atyjafiát, a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való. ¹¹ Aki pedig gyűlöli az ő atyjafiát, a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja hová megy, mert a sötétség megvakította az ő szemeit.” (1Jn 2:9-11)

n A világosságban járó emberek nem olyan emberek, akik soha nem botlanak meg, nem esnek el, akikben nincs semmi bűn, hanem olyan emberek, akiknek Isten megbocsátott, akiket megigazított, megszabadított, akiknek nagyon komoly elhatározásuk van arra, hogy a világosságban járjanak. A világosság emberei nem akarnak a sötétségben élni, nem akarják a bűnt folytatni! Megvallják bűneiket, és elhagyják azokat: a világosságban járnak.

n Pál apostol így írja: „¹³ Mint nappal, ékesen járjunk, nem dobzódásokban (dorbézolásban) és részegségekben, nem bujálkodásokban és feslettségekben (kicsapongásban), nem versengésben (viszálykodásban) és irigységben: ¹⁴ Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.” (Róm 13:13-14)

n Az Úr Jézus azt mondja János evangéliuma 13. részében, hogy aki megfürdött, annak nincs egyébre szüksége, minthogy a lábait megmossák, különben egészen tiszta. Még Péter apostolnak is szüksége volt, hogy az Úr megmossa a lábait – de ezt nekünk most inkább jelképesen kell értenünk: a fürdés az, amikor valaki Jézus vérében megtisztul a bűneitől, amikor megtér. Akik pedig megtisztultak, megfürödtek, a Jézus vére által megmosdattattak, azoknak azért még szükségük van az ún. „lábmosásra”, a rendszeres bűnvallásra és naponkénti bocsánatra.

n A megvilágosodott ember újra és újra megvizsgálja magukat az Úr Igéjének fényében, megnézni magát a szabadság tökéletes tükrében, és vágyik világosságban járni. Ha a világosságban járunk, a Jézus Krisztus vére megtisztít minket minden bűntől. Ő az engesztelő áldozat a mi bűneinkért.

v  A Korintusi első levélben Pál apostol azt mondja: „⁹ Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák (bujálkodók, kéjencek), se férfiszeplősítők (fajtalanok, férfiakkal paráználkodó férfiak), ¹⁰ Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát. ¹¹ Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk lelke által.” (1Kor 6:9-11)

n Ilyenek voltatok, de!... megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézus vérében és a mi Istenünk lelke által. Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Így lehet közösségünk egymással, mivel Jézus vére eltörölte bűneinket. Ha vétkezünk, van Szószólónk, Közbenjárónk az Atyánál, Aki megváltott minket, megszabadított minket, aki magáénak vall, Akivel mi közösségben lehetünk.

A nyelveken szólás ajándéka – 1Kor 14:20-33

A nyelveken szólás ajándéka

1Kor 14:20-33

<  A lelki ajándékok leírásánál mindenütt megtaláljuk azt a szerkezetet, hogy az apostol előbb Krisztus gyülekezetének egységéről (1Kor 12,1-13. Róm 12,1-5. Ef 4:1-6), majd sokféleségéről (1Kor 12:14-31. Róm 12,6-8. Ef 4:7-12), végül az érettségéről, nagykorúságáról beszél (1Kor 13,1-13. Róm 12,9-21. Ef 4:13-16).

<  Nem mindenki beszélt nyelveken, de mindenki ugyanazzal a Lélekkel kereszteltetett meg. „Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.” (1Kor 12:13). Nincs felszólítás a Lélekkel való keresztségre, de van felszólítás a Lélekkel való beteljesedésre. „És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van; hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel.” (1Kor 12:13).

<  A szentlélekkeresztség bizonyítéka nem a nyelveken szólás, hanem a Lélek bizonyságtétele: „Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.  ¹⁵ Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!  ¹⁶ Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.” (Róm 8:14-16).

I. Alapvető megjegyzések a nyelvek nemeiről

<  A „nyelvek nemei” valóságos nyelvek voltak.

v  Ugyanaz a kifejezés van használva: „glossza”. „10 Példa mutatja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen.  11 Hogyha azért nem tudom a szónak értelmét, a beszélőnek idegen leszek, és a beszélő is idegen előttem.” - 1Kor 14:10-11. Világos, hogy ezeknek a nyelveknek értelmük van.

n  A nyelveken szóló tudta, mit beszél.

v  Hogy mások nem értették, az meglehet. De a nyelveken szóló nemcsak hangokat adott ki, hanem beszélt, összefüggő, logikus beszéddel.

v  De akkor mit jelent, hogy „lélekben beszélt titkos dolgokat”?

v  A titkos dolgok, nem senki által nem érthető dolgok lehettek, hanem azok a titkok, amelyek a kinyilatkoztatás folyamatában addig rejtve voltak, de később az Úr kijelentette.

v  A „titok” az igében világosan meg van határozva, hogy mire vonatkozik: Róm 16:25-27 – „25 Annak pedig, a ki titeket megerősíthet az én evangyéliomom és a Jézus Krisztus hirdetése szerint, ama titoknak kijelentése folytán, mely örök időtől fogva el volt hallgatva,  26 Most pedig megjelentetett a prófétai írások által, az örök Isten parancsolata szerint, a hitben való engedelmesség végett minden pogányoknak tudomására adatván,  27 Az egyedül bölcs Istennek a Jézus Krisztus által dicsőség mindörökké. Ámen.”

v  Ef 3:2-6 – „2 Ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nékem adott a ti érdeketekben;  3 Hogy tudniillik kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, a szerint, a mint az elébb megírtam röviden,  4 Melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felől;  5 A mely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, a hogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által:  6 Hogy tudniillik a pogányok örökös társak és egyugyanazon test tagjai és részesei az ô ígéretének a Krisztus Jézusban az evangélium által.”

v  Kol 1:25-27 – „25 Amelynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága szerint, a melyet nékem adott ti rátok nézve, hogy betöltsem az Isten Igéjét,  26 Tudniillik ama titkot, mely el volt rejtve ősidők óta és nemzetségek óta, most pedig megjelentetett az Ő szentjeinek,  27 Akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége.”

v  A „titok” tehát (1) az evangélium dicsőségére vonatkozik, (2) a pogányok bevételére, (3) ami a korábbi időszakban rejtve volt. (4) de most kinyilatkoztatta az Úr (5) és a prófétai iratokban fel lettek jegyezve.

v  Nem rejtjeles üzenetről van szó, hanem számunkra nyílt titokról, amit mi sohasem tudhattunk volna meg, ha Isten nem jelenti ki.

n  Aki nyelveken szólt „önmagát építette” – mivel csak ő értette, hogy mit beszél. A prófétáló „a gyülekezetet építi” (1Kor 14:4), de a nyelveken szóló is építhette a gyülekezetet, ha beszédjét lefordították, hogy mások számára is érthető legyen. „Nagyobb a próféta, mint a nyelveken szóló, kivévén, ha megmagyarázza, hogy a gyülekezet épüljön.” (1Kor 14:5) Ami érthetetlen, az sohasem épít!

v  „Az értelmem gyümölcstelen” kifejezés a gyülekezetre vonatkozik, hogy a hallgatók nem nyertek semmit a nyelveken szóló gondolataiból. Míg maga a nyelveken szóló „önmagát építette”, addig a gyülekezet számára a nyelveken szólás nem gyümölcsözött.

n  A magyarázat („hermeneüó”) fordítást jelentett. Lásd: Lk 24:27 – „És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik ô felőle megírattak.” Jn 1:38. 42 – „Rabbi, (a mi megmagyarázva azt teszi: Mester)”. ApCsel 9:36 – „Joppéban pedig vala egy nőtanítvány, névszerint Tábitha, mely megmagyarázva Dorkásnak, azaz zergének mondatik”.

v  De akkor mire utal, hogy „imádkozzon, hogy megmagyarázza” kijelentés? Arra, hogy a részletes és megfelelő ismertetésre nem alkalmas bárki.

v  A nyelveken szólás az 1Kor 14:16-19 alapján a nyelveken való éneklést említi, olyan himnuszt, mint a Fil 2:5-11, vagy 1Tim 3:16.

n  Ha nincs fordítás, akkor a nyelveken szólásnak nincs helye a gyülekezetben! (1Kor 14:28).

Ø   Vannak dolgok, amelyek Korinthusban megtörténtek, de a gyülekezeteinkből hiányoznak: vérfertőzés, bálványoknak áldozott hús, részegség az Úrvacsoránál (1Kor 5. 6. 8. 10. 11.)

n  Meghatározás: A „nyelveken szólás” Isten kegyelmi ajándéka, amikor a Szentlélek által valakit képessé tesz egy ismeretlen (idegen) nyelven való beszédre, amelyet adott esetben egy jelenlévő, aki ismeri azt a nyelvet, vagy akit az Úr erre külön képessé tesz, világosan le tud fordítani.

II. A zavart okozó „öntudatlan beszéd”

<  Mindez érvényes arra nyelveken szólásra, amely először Pünkösdkor megnyilvánult, majd Kornélius házában és az efézusi János tanítványoknál.

<  De a manapság divatos „nyelveken szólás” különbözik ettől: nem érthető beszéd és nem lehet lefordítani sem, mivel nincs jelentése... Ezért, mi nem is nevezzük „nyelveken szólásnak” hanem csak „öntudatlan beszédnek”. Nincs kétféle nyelveken szólás!

<  De több helyen Pál apostol mintha mégis erről az öntudatlan beszédről szólna!

v  Az öntudatlan beszéd mellőzi az értelmet, és megfelel a 14. versnek: „Mert ha nyelvvel könyörgök, a lelkem könyörög, de értelmem gyümölcstelen.” (1Kor 14:14).

v  Feltehetően magához Istenhez szól, nem az emberekhez, mert amit mond, az az emberek számára érthetetlen. Erről szól a 2. vers: „Mert a ki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat.” (1Kor 14:2)

v  Az öntudatlan beszéd az egyén saját épülésére szolgál: „A ki nyelveken szól, magát építi; de a ki prófétál, a gyülekezetet építi.” (1Kor 14:4).  

<  Akkor tehát kétféle nyelveken szólásról van szó? Vagy talán egy igaziról és egy hamisról lenne szó? Ez túl meredek megállapítás lenne! Mindkettő igazi, csak az egyik nem nyelveken szólás, hanem öntudatlan beszéd.

v  A nyelveken szólás valódi nyelv, amelynek üzenete, szótára, nyelvtana, szerkezete van, amelynek „magyarázata”, „fordítása” lehetséges és ellenőrizhető.

v  Ezzel ellentétben, az öntudatlan beszéd nem rendelkezik a „nyelv” ismertető jegyeivel, így lefordítani sem lehet. Az esetleges magyarázat-vállalkozásokat ellenőrizni sem lehet, és nincs semmi garancia arra, hogy helyes lenne. Az öntudatlan beszéd mindennapos volt a görög misztériumvallásokban, és ma is fellelhető pogány kultuszokban és kultúrákban. (Ugyanúgy, mint az extázis / önkívület is.) Ezért nem nevezhető a Szentlélek ajándékának, hiszen pogányok is megtanulhatják...

v  Ez utóbbinak nincs helye a gyülekezetben. De ha valaki a belső szobájában imádkozik, és ez alatt öntudatlanul is beszél, mialatt átéli Isten jelenlétét, közelségét – ez nem tiltani való dolog. Hiszen azt szeretnénk, hogy az emberek közel kerüljenek Istenhez és ne távolodjanak tőle! Az Úrral való kapcsolatunkban pedig több minden van, amit nem tudunk megmagyarázni, és titok marad.

III. A nyelveken szólás célja

<  Fel kell tennünk a kérdést, hogy mi volt ennek az ajándéknak a célja? Miért adta Isten? Hogyan használt ez az első hívőknek?

<  Meghatározás: A nyelveken szólás célja az volt, hogy meggyőzze a hitetlen zsidókat, hogy az üdvösség a más nyelvűeknek, a pogányoknak is adatott.

v  Ez látható a pünkösdi eseményekből.

v  Látható a kornéliusi eseményekben.

v  Látható Pál apostol letartóztatásakor. ApCsel 23:21-22 - „21 És monda nékem: Eredj el, mert én téged messze küldelek a pogányok közé.  22 Hallgatják vala pedig őt e szóig; de most felemelték szavukat, mondván: Töröld el a földszínéről az ilyent, mert nem illik néki élni.”

<  Képzeljük el: valakiket meg kellett győzni, hogy nemcsak a zsidóké a hit és a megtérés az életre. Ekkor megszólalt valaki épp azon az idegen nyelven, amelyben épp kételkedett...

v  A nyelveken szólás és öntudatlan beszéd között onnan lehet tudni a különbséget, hogy az egyiket meg lehetett érteni és le lehetett fordítani! Amelyiket nem lehetett, azt a gyülekezeti istentiszteletről Pál kitiltotta.

<  Amikor ma nyelveken szólásról beszélünk, fel kell tegyük a kérdést, hogy létezik-e ma? Nem az öntudatlan beszéd, hanem a lefordítható nyelveken szólás! Habár a kettő között a különbséget nem tudja megállapítani az, aki nem érti... (Akkor meg mindenképpen hallgatnia kell...) Létezik? Hallottatok valakit egy olyan nyelven beszélni a gyülekezetben, amit sohasem tanult, és egy másikat, aki fordította, pedig ő sem tanulta? Nem. Ilyen ma már nem létezik.

v  Nem azt mondtam, hogy nem létezhet – mivel Isten bármit megtehet. Csupán megállapítottam, hogy általában ez az istentiszteleteinken nem így van. Ahol mégis arra hivatkoznak, hogy ez megvan, legtöbbször bebizonyítható, hogy az nem az igazi nyelveken szólás, hanem csak öntudatlan beszéd, mivel nem lehet lefordítni. Azért „legtöbbször”, mert nem áll módunkban minden esetet megvizsgálni – és az Urat nem korlátozhatjuk, hogy ha célja van vele, akkor ezt újra megismételje.

v  Akkor megszűnt? De hát erről a Biblia nem beszél!

<  Próbáljuk ezt megvilágítani egy bibliai példával. Izráel népe 40 évig vándorolt a pusztában. Ez idő alatt lábuk nem dagadt meg, ruhájuk nem szakadt el – és volt elég vizük a kősziklából, hullott elég manna az égből, minden nap. Egészen, amíg bejutottak Kánaánba, és ettek a föld gyümölcséből És akkor megszűnt a manna... „És másnaptól kezdve, hogy ettek a föld terméséből, megszűnt a manna, és nem volt többé mannájuk az Izráel fiainak; hanem Kanaán földjének gyümölcséből ettek abban az esztendőben.” – Józs 5:12.

<  Pedig Isten nem figyelmeztette őket előre, hogy ez meg fog szűnni!

<  Pedig Istennek hatalma lett volna hullatni mannát az égből azután is!

<  De nem teszi meg – mert nincs reá szükség többé. Tessék dolgozni, vetni és aratni, és lesz eledel. Manna – az nem lesz többé! Ugyanígy a nyelveken szólás is. Tessék megtanulni angolul, németül, románul, stb. És legyen elég az Ige, hogy minden ember üdvözülhet.

<  Hitelvet pedig csak úgy állítunk fel, ha Jézus tanította, az első gyülekezet gyakorolta, és az apostoli levelekben több helyen meg van említve. A nyelveken szólás nem ilyen.

IV. Befejezés: Mindenek ékesen és jó rendben legyenek!

<  Ez érvényes volt a prófétálásra nézve is: ha egy ott ülőnek kijelentést adott az Úr, akkor az elsőnek hallgatnia kellett! „Mert Isten nem a zűrzavarnak (összevisszaságnak), hanem a békességnek Istene. Mint ahogyan ez a szentek valamennyi gyülekezetében történik.”- Kor 14:33. Erre a nyelveken szólásra is ugyanígy vonatkozott, hogy csak kettő vagy három, rendre, nem egyszerre, és egy pedig magyarázza. Másképp hallgasson.

<  A jó rendű és ékes istentisztelet nem zűrzavaros, érthetetlen, ellenőrizhetetlen. Ahogyan a húrokat fel kell hangolni ahhoz, hogy építő zengést adhassanak, ugyanúgy, a gyülekezetben nem lehet bizonytalan zengés, vagyis érthetetlen beszéd.

<  A jó rendű és ékes istentiszteletben az értelmet használni kell, nem pedig kikapcsolni. A mai öntudatlan, érthetetlen beszédekre mégsem azt mondjuk, hogy az ördögtől vannak... Ez általában nem így van. Egyszerűen pszichológiai eset, az igazi ajándéknak emberi (pszichikai) változata. 

<  A jó rendű és ékes istentisztelet nem önző („önmagát építi”), hanem Istent magasztaló, Istent tisztelő. Ezért istentisztelet. Különben nem lenne istentisztelet, hanem valamilyen ön-tisztelet.