Igazságra éhezők és szomjazók

Igazságra éhezők és szomjazók

Máté 5:6

Egy igevers áll előttünk, amit talán már sokszor hallottunk és kívülről is tudunk. „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” A nyolc boldogmondás közül ez a negyedik. Szeretném, ha Isten feltárná számunkra ez ige mélységeit, hogy megértsük belőle a lényeget, mindazt, amit az Úr mondani akar.
Vajon beletartozunk-e mi ebbe a csoportba: akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot? Láttunk már éhes embereket. Mi is voltunk talán olyan állapotban, hogy kívántunk bár egy darab kenyeret, és inni rá egy pohár vizet... Gondolom hallottuk azt az esetet, mikor a szegény ember bekopogott valahova és azt mondta: „Kérem adjanak egy pohár vizet, mert olyan éhes vagyok, hogy azt sem tudom hol alszom az éjjel”...
Éhezőkről és szomjazókról van szó, de nem olyanokról, akik egy darab kenyérre vagy egy pohár vízre éheznek és szomjúhoznak. Az éhezők és szomjazó egy bizonyos kategóriájáról beszél Jézus, akiknek ez az ígéret szól. A többi igék is egy bizonyos csoportról beszélnek: a sírók, a szelídek, a tiszta szívűek, a lelki szegények az emberek egy bizonyos csoportját jelölik, akiknek ez ígéret szól. Ez esetben azokról beszél az Úr, akik nemcsak egyszerűen szomjasak és éhesek, hanem akik az igazság után éheznek és szomjúhoznak.
Talán volt már, amikor énekelhetted volna azt az éneket, hogy „ne kutassad szenvedésem, ne kérdezd, hogy mi bajom, Istenemhez vágyik lelkem, Ő utána szomjazom”. Vagy, a 42. zsoltár szerint Dáviddal együtt mondhattuk volna: „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem Tehozzád, óh Isten!”
Ágoston azt mondta: „Nyugtalan az ember szíve mindaddig, míg Tebenned meg nem nyugszik.” Éhes, szomjas, üres, tartalmatlan, valami után vágyik, kívánkozik, és mindaddig nincs beteljesedve míg Istentől meg nem kapja.
Erről a belső éhségről és szomjúságról szeretnék szólni.

I.
Ennek az állapotnak mindenekelőtt feltételei vannak: csak az élő emberek éheznek és szomjúhoznak. Az éhség és a szomjúság az életnek a jele. Ha a gyermek megszületett és sír - mert éhes - az jó. Azért kívánja az ételt, mert él. Lelki értelemben is, csak az élők szomjúhozzák és éhezik az igazságot, azok akik lelkileg élnek, vagy élni vágynak.
Az éhséget és szomjúságot az idézi elő, hogy nem juthatott táplálékhoz. Egy nagy ürességet érez magában az éhes ember. Valami lényeges hiányzik a testéből és az életéből, és azt kívánja, az kell neki. Ezt nem tudja kielégíteni semmi más.
Hiába adunk pénzt az éhes embernek, neki kenyér kell. Hiába kínálunk házat és ágyat annak, aki szomjas. Neki nem az kell! Hiába adunk könyvet a kezébe, mikor éhes! Neki eledel kell... Lelki éhes és szomjas embernek pedig igazság kell. Aki az igazságot éhezi és szomjúhozza, azt csakis az igazság fogja kielégíteni.
Az ilyen éhség, ilyen szomjúság fájdalommal jár, és nagy étvággyal is. Az éhes ember nem teszi félre az eledelt, hogy „hozzál valami jobbat”, nem válogat, nem várakozik vele, nem utasítja el. A igazságot éhezők és szomjazók alig várják, hogy igényük kielégítve legyen, és nagy étvággyal látnak hozzá.
Az éhes ember nagy áldozat meghozatalára képes, csakhogy jóllakhasson. Minden gazdagságát kész odaadni az ember, ha az éhhalállal küzd. De ha magunkat nézzük, vágyunk-e, éhezünk-e, szomjazunk-e az igazság után ennyire? Itt nem testi éhezőkről van szó, hanem az igazság után éhezőkről és szomjazókról.

II.
De épp ez az, amit másodsorban szeretnék kiemelni: milyen igazság után?
Éhezni és szomjúhozni az igazságot nem azt jelenti, hogy egy olyan igazság birtokába szeretnék jutni, amit nem ismerek. Nem arról van szó, hogy valami titokban van, és napfényt szeretnék deríteni rá. Derüljön már ki egyszer s mindenkorra az igazság! Hadd állhassak bosszút! Legyen igazság! Igazságtételre vágyom! No, nem erről van szó. Ez inkább bosszúszomj és vérszomj, mind az igazság éhezése és szomjúsága! Amiről Jézus beszél az egy olyan vágy, amikor valaki vágyik igazzá válni, megigazulni bűnös állapotából.
Van amikor egy bűnös ember oda érkezik, hogy megtudja azt, hogy „igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát...” (1Kor 6,9), és felkiált: jaj, én épp ezek közé tartozom! Nem örökölhetem Isten országát! De ugyanakkor vágyik Isten igazsága után, hogy Isten Őt megigazítsa, igazzá tegye. Az ilyen ember éhezi és szomjúhozza az igazságot.
A római levél 5. részében ezt olvassuk: „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által.” Ez az, amit Isten felkínál minden embernek, aki az igazság után éhezik és szomjúhozik. Az Úr Jézus mondja: „... azok megelégíttetnek”. Azoknak van lehetőségük az éhségük és szomjúságuk kielégítésére. Megigazulnak, megelégíttetnek, megkapják azt, ami után éheznek és szomjúhoznak. Ez az, amit nem elégíthet ki semmi más!
Ha bűnösnek érzi az ember magát, akár 10 évet is ülhet a börtönben - még mindig bűnösnek fogja érezni magát. Nem tudja magát igazzá tenni, nem tudja lemosni magáról a bűnt. Képtelen reá. Vágyódik az igazság után: ó, bárcsak tiszta lehetne még egyszer! Akkor lenne boldog, ha valaki lemosná róla a bűnének szennyét, pecsétjét és új életet kezdhetne, igaz életet! Bűne, mint Dávid mondja, szüntelen előtte forog. Egyedül van, nem tud szabadulni, de látja tisztátalanságát, bűnét, igazságtalanságát. Ez persze, nagy lelki fájdalommal jár, szomjúsággal, éhséggel jár... Ezekről az emberekről beszél Jézus.

III.
Figyeljük meg, harmadszor, hogy az Úr Jézus erre azt mondja, hogy ezek megelégíttetnek. Itt van az ígéret vagy a következmény. Az éhség és a szomjúság „következménye”. Akik ezt kívánják, azok megelégíttetnek. Megvan a lehetőség. „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel.” Jézus Krisztus azt mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”.
Jézus Krisztus a teljes igazság, aki megigazíthat, aki maga az igazság. Ő nem írt könyvet, hogy azt mondja: „Amit leírtam, abban van az igazság.” Sokat prédikált - de nem mondta, hogy a prédikációiban van az igazság. Azt mondta: „Én vagyok az igazság!”
Az Úr Jézusnak legalább hét ilyen kijelentése van, amelyek görög nyelven maradtak fenn számunkra. Olyan kijelentések, mint amit az Úr mondott Mózesnek és aztán Izráel népének a pusztában, amikor azt mondta: „Én vagyok az Úr!” Mikor az Úr Jézus azt mondta a farizeusoknak: „mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok”, egy olyan kifejezést használt - arám nyelven - amit a zsidók szerint csak Isten használhatott az Ószövetségben. Különben, Őt ezért ítélték el: „egyenlővé tette magát az Istennel!” Azt merte kijelenteni, hogy „én vagyok”! Igen, Jézus isteni hatalommal azt mondja most nekünk: „Én vagyok az igazság”.
Nem a „fél-igazság”, hanem a teljes igazság, a teljes valóság. Minden amire egy szomjas léleknek, embernek szüksége van.
Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek! Bocsánatot nyerhetnek Jézus Krisztusban! Ő az, aki eltörli a bűnt, megigazítja a bűnös embert, és megszenteli azt. Tökéletesen helyreállítja és megelégíti. „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék” mondja az Úr. Vagy ahogy Ézsaiás könyvének 55. részében olvashatjuk: „Ó mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre; ti is, akiknek nincs pénzetek, jöjjetek, vegyetek pénz nélkül és ingyen bort és tejet. Miért adnátok pénzt azért, ami meg nem elégíthet? Gyűjtött kincseket azért, ami nem kenyér” - ami az éhséget nem csillapítja. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek!
Gyakran énekeljük, hogy: „teljesen elég, elég nékem Jézus vére!” Ezt elénekelni nagyon könnyű. De látszik-e az életünkben, hogy nekünk elég Jézus? Megnyertük Őt, semmi sem kell több. Ő elég.
És egyáltalán éhezünk-e mi? Szomjúhozunk-e mi az igazságosság után? Vagy úgy gondoljuk, hogy nekünk így jó, ahogy van? Minden jól van. Ez nem az életnek a jele. Az életnek a jele az éhség és a szomjúság. A vágy, a sírás, a fájdalom, a kívánság az igazságosság után.
„Nem szégyellem a Krisztus evangéliumát - mondja Pál apostol - mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére. Mert Isten igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe.” Isten igazsága adatik mindazoknak, akik éhezik azt, szomjúhozzák azt, és Hozzá jönnek, hogy megelégedjenek, hogy mindenük legyen. Azért jönnek, hogy elég legyen nékik Jézus. Mert Ő azért jött, hogy életünk legyen és bővelkedjünk.

Kolossé 2:7 sorozat tankönyvek Kárpátaljának

Kárpátaljára lenne szükséges a BEE 2:7 sorozatára...

Sajnos, már sehol sem kapható - régóta nem nyomtattak belőle.

Ha van a tulajdonodban, esetleg a gyülekezetedben olyan elfekvő Kolossé 2:7 sorozat tankönyv, amelyet odaadhatnál a kárpátaljai testvéreknek tanulásra, megkérlek, hogy szólj!

Ha kisebb tanulmányfüzet formájában kapható, az is megfelel. Főképp az első füzet hiányzik.

Köszönöm!

Boldogok, akik sírnak

Boldogok, akik sírnak!

Máté 5:4

E második boldogmondás megtalálható úgy a Máté, mint a Lukács evangéliumában: „boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak”, valamint: „boldogok ti, kik most sírtok, mert nevetni fogtok”. E két feljegyzés között nincs ellentmondás, mert akár a sokasághoz intézett kijelentésként, akár a tanítványoknak mondott üzenetként értelmezzük, a lényeg ugyanaz. Még az sem jelent ellentétet, hogy Máté a hegyen mondott prédikációként írja le, míg Lukács szerint a síkságon elhangzott tanításként rögzíti, ugyanis egy fennsíkon elhangzó beszéd egyaránt lehet sík földön is és mégis hegyen.
Számunkra azért mindegyik boldogmondás magyarázatra szorul. Emberi ésszel nehezen értjük, hogyan lehet valaki boldog, aki éppen sír? A sírás szerintünk nem egyeztethető össze a boldogsággal. Mi általában úgy gondoljuk, hogy az az igazán boldog, akinek nincs oka sírni… Ha sírni kellakkor ez kizárja a boldogságot! Mert hát, hogyan is lehetnének boldogok azok, akik sírnak?
Mindnyájan boldogságra vágyunk. Ha így van, akkor meg kell értenünk és alkalmaznunk kell az Úr Jézus ezen szavait, amely a boldogság receptjét közli velünk. A boldogsághoz vezető nyolc lépcső ez. Mindegyik lépésnél boldog lehetsz, ha így teszel. E második lépcső arról szól, hogy boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.
Mivel Isten igéjéből nyilvánvaló az, hogy kétféle sírás van, előbb vizsgáljuk meg, melyik az a sírás, ami nem boldogít, majd azt, hogy melyik az a sírás, amely boldogít, és végül vegyük figyelembe a boldogító sírás akadályait is.

I.
Sírás, és az ezzel együtt járó szomorúság, kesergés, bánat, kétféle van. Az egyik sírás, amely a leggyakoribb, az a sírás, amely nem tesz boldoggá senkit, sőt, ellenkezőleg, boldogtalanná tesz. Pál apostol így említi ezt a második korinthusi levélben: „az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez” (2Kor 7:10). Van tehát kétféle szomorúság: egy Isten szerint való, és egy világ szerint való.
Milyen a világ szerint való szomorúság, amely nem okoz boldogságot?
Ez az a szomorúság, amikor valaki azért keseredik el, mert valamilyen bántalom, veszteség, sikertelenség, kudarc érte, ami miatt megsértődik, haragszik, nagy keserűség gyűl fel benne, és nem tud egyebet tenni, mint keserűségében sír és egyre csak sír. De csak azért sír, mert nem kapja meg azt, ami szeretne, amit betervezett! Valami nem úgy sikerült, ahogyan számította, nem azt várta, ami történt, és emiatt kiömlik belőle a felgyűlt fájdalom egy nagy zokogásban és sírásban. Ez a világ szerint való szomorúság.
A világ szerinti sírást akár ördögi sírásnak is nevezhetnénk. Ugyanis, ami halált szerez, az csak ördögi sírás lehet. Ott van például a Júdás esete, akiről azt olvassuk, hogy visszament a papokhoz és azt mondta, hogy megbánta, hogy ártatlan vért árult el. Akár meg is állapíthatjuk, hogy Júdás csakugyan megbánta azt amit tett. Bizonyosan kesergett és sírt is miatta! De az egy kétségbeesett sírás lehetett, egy olyan embernek a sírása, aki nem tudta kihez forduljon, nem látott kiutat, és csak annyit tudott mondani, hogy „bánom, bánom!” De bánata nem oda vezette, ahol a vigasztalást adják, ahol bocsánatot nyerhetett volna. Bűne miatt volt szomorúság a szívében, de az nem Isten szerint való szomorúság volt.
Saul királyról is azt olvashatjuk, hogy miután Sámuel meggyőzte őt bűne felől, azt mondta, hogy megbánta. Elkezdett szomorkodni. „Akkor monda Saul Sámuelnek: vétkeztem, mert megszegtem az Úrnak szavát és a te beszédedet. De mivel féltem a néptől, azért hallgattam szavukra. Most azért bocsásd meg az én vétkemet, térj vissza velem, hogy könyörögjek az Úrnak” (1Sám 15:24-25). Azonban Sámuel átlátott a szitán és látta, hogy a Saul szomorúsága nem igazi szomorúság, hanem csak amiatti képmutatásból mondja ezt, hogy ne kelljen megszégyenülnie a nép előtt. Világ szerinti szomorúság volt az, amely végül a halálát okozta.
Vannak emberek, akik így, képmutatásból nagyon jól tudnak sírni. Láthatunk embereket, akik törölgetik a szemüket, pedig könny nem jött ki rajta. Ők csak mutatják azt, hogy sírnak. Az Úr Jézus elítélte a farizeusokat, akik elváltoztatták arcukat, hogy az emberek böjtölésük miatti szomorúságukat lássák. Valójában azonban csak képmutatás és színjátszás volt az egész! Világ szerint való szomorúság volt az, amely nem boldogít senkit.
Olyat is láthatunk, ahol erőltetik a sírást. Az ilyen még a gyermekeknél is visszatetsző, hát még a felnőtteknél! Az ilyen embernek a sírása a gonoszságának a palástja, ürességének, tartalmatlanságának a rejtegetése. Képmutatás az is a javából. Spurgeon, a híres londoni prédikátor akkor említette ezt, amikor az életre szóló megtéréssel szembe állította a sokféle hamis és érvénytelen megtérést. Ezek között említi azt is, amikor valaki zokogva sír, de nem igazi bűnbánattal. Pedig a képmutató sírás nem lehet boldogító sírás! Ez is világ szerint való szomorúság.
Hadd említsem még meg a nem boldogító sírosok között azt, amikor valaki hiába fog sírni a bűnei felett a pokolban. Az Úr Jézus azt mondta, hogy ott lesz sírás és fogcsikorgatás! Sírás, amely őszinte bűnbánatból is fakadhat, de mindhiába: ott már túl késő lesz megbánni a bűnt. Csak a marcangoló lelkiismeret, az önvád, a keserűség, az elszalasztott alkalmak, a megtérésre kínálkozó lehetőségek elmulasztása okozza majd a sírást, amely boldogság helyett további keserűséget és fájdalmat idéz majd elő.

II.
De lássuk ezek után azt a sírást, amely boldoggá tesz. Tudjuk, hogy van ilyen sírás, mert az Úr Jézus azt mondja, hogy „boldogok vagytok ti, akik sírtok”. A boldogító sírás kétféle lehet: amikor önmagam miatt sírok, vagy amikor valaki másért sírok. E boldogmondás ilyenképpen kapcsolódik az előbbi és utóbbi mondáshoz. Ha önmagam miatt sírok, akkor azért vagyok boldog, mert én vagyok a lelki szegény, aki felett sírni kell. Ha pedig mások felett sírok, azért vagyok boldog, mert olyankor irgalmas vagyok, és az irgalmasok boldogok. De e kétféle boldogító sírásnak sorrendje van. Csak akkor boldogít a mások felett való sírásom, ha a saját bűneimet már elsirattam. Ha azonban magam felett még nem tudok sírni igazán, akkor a gyermekeim, hozzátartozóim, rokonaim, ismerőseim, munkatársaim gonoszsága vagy hitetlensége miatti sírásom nem tehet engem boldoggá. Azért nem, mert én magam is siralmas állapotban vagyok!
Magammal kell tehát kezdenem, utána sírhatok másokért is. Mindenekelőtt akkor leszek boldog, ha már magam felett sírhattam. A megtérés, a bűnbánat könnyeit kell előbb hullatnom, és bűneim terhét Isten elé kell vinnem, hogy Ő könyörüljön rajtam. Amikor meglátom hiányosságaimat, hálátlanságomat, lázadásomat, közömbösségemet, elveszett voltomat, akkor ez engem odakényszerít a kereszt alá, ahol nem tudok egyebet tenni, mint szívemben megkeseredni, és Jézus engesztelő áldozatát elfogadni. Ekkor rájövök arra, hogy énmiattam kellett Jézusnak meghalnia! Íme az Isten Báránya, aki az én bűneimért jött, hogy azokat elvegye! Ekkor átélhetem a szabadulást, amiért Jézus jött erre a földre! Ekkor a bánatom örömre fordul, a szomorúságomat boldogság váltja fel, és átélem azt, hogy boldogok, akik így sírnak, mert ők megvigasztaltatnak!
Ez történt pünkösd napján több mint háromezer emberrel, akik hallgatták Péter prédikációját: előbb szívükben megkeseredtek, aztán örömest vették az ő beszédjét és megkeresztelkedtek mindnyájan. A sírásukat öröm váltotta fel.
Nincs igazi megtérés bűnbánat nélkül. A bűnbánatban pedig, ahogyan a szó is mondja, benne van a bánat, a sírás. Csak ezek lesznek boldogok. A megtérést követően Isten országa igazság, békesség és Szentlélek által való örömből áll. Az ilyenek örülhetnek az Úrban mindenkor. Azért boldogok, akik sírnak, mert Istentől nyernek vigasztalást. Ha azonban az örömet nem előzte meg a sírás, nem volt őszinte bűnbánat, akkor hiába a halleluja, az ujjongás… Az Írás azt mondja, hogy „jobb a siralmas házhoz menni, mert az arc szomorúsága által jobbá lesz a szív” (Préd 7:2). Ott ahol sírnak magába száll az ember és elgondolkozik. Boldogok, akik sírni tudnak önmaguk felett, bűneik felett, elrontott életük felett, téves döntéseik felett, megkeményedett szívük miatt! Ezeknek Jézus Krisztusban fel van kínálva a feloldozás, a vigasztalás, az öröm.
Ezért szól hozzánk most a felhívás Jóel második részéből, hogy „de még most is így szól az Úr: térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert könyörülő és irgalmas Ő, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű és bánkódik a gonosz miatt. Fújjatok kürtöt a Sionon; szenteljetek böjtöt, hirdessetek gyűlést! Gyűjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet; hívjátok egybe a véneket, gyűjtsétek össze a kisdedeket és a csecsszopókat; menjen ki a vőlegény az ő ágyasházából és a menyasszony is az ő szobájából. A tornác és az oltár között sírjanak a papok, az Úr szolgái és mondják: Légy kegyelmes, Uram, a te népedhez és ne bocsásd szidalomra a te örökségedet” (Jóel 2:12-17). Íme, még a papoktól is azt várja el az Úr, hogy sírjanak. Nemcsak azt, hogy prédikáljanak, szép szavakkal, érthetően, világosan, hanem azt, hogy sírjanak! Először önmagukért, hogy utána sírhassanak másokért is.
Több helyen olvashatjuk Isten igéjéből azt, hogy az Úr szolgái sírtak mások felett. Például Jeremiás, aki látta saját népének romlását, és azt mondta: „bárcsak éjjel, nappal sirathatnám az én népem leányainak megöltjeit” (Jer 9:1). Pál apostol azt mondta, hogy szüntelen való a szívének fájdalma népe miatt, akik nem akartak megtérni (Róm 9:2). A 119. zsoltárban a zsoltáros is erről tesz bizonyságot: „víznek folyásai erednek az én szemeimből azok miatt, akik nem tartják meg a te törvényedet” (Zsolt 119:136). Egyrészt tehát önmagunkért sírunk, utána pedig másokért, akik még nem tértek meg. A 137. zsoltárban előbb a Babilon vizeinél levők sírása van említve, de azután az a kívánság is, hogy az Úr bárcsak visszahozná a foglyaikat, mint patakokat a déli földön. Sírni önmagunk bűnei felett, aztán sírni másokért! Ez az a két sírás, amelyre nézve érvényes e boldogmondás ígérete.
Jézus is ezt tette: virágvasárnapján megállt az Olajfák hegyén, látta a várost és sírva fakadt! Körülötte ott volt a hozsannázó tömeg, az Istent dicsérő gyermekek sokasága, és Ő mégis sírt! Azért sírt, mert azok nem akartak megkeseredni, nem ismerték fel meglátogatásuk idejét.
Lincoln elnök azt mondta annak idején, hogy „nagyon sajnálom azt az embert, akinek nem fáj, amikor embertársát ostorozzák”. Jaj nekünk, ha nem érdekel a mások sorsa! Jaj nekünk, ha nem tudunk sírni a mások romlásán! Az Ige sírásra szólít fel: önmagad felett és mások felett. Ha ezt megteszed, boldog lehetsz. Térj meg az Úrhoz kesergéssel is és sírással is! Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak!

III.
Miért nem tudják ezt sokan megtenni? Azért, mert a boldogító sírásnak akadályai vannak. A szent dolgok iránt érzéketlenné válhat a szív. A sok szenvedést, nyomorúságot látva már nem dobban meg a szív, nem tud sírva fakadni. Továbbá, nem tudunk sírni, ha szeretjük a bűnt. Ha szereted a bűnödet, akkor nem sírsz felette, hanem kimagyarázod, eltitkolod, dédelgeted és folytatod… Nem tudod odavinni a kereszt alá, sírva.
Másokat a félelem akadályoz meg a sírásban. Mit mondanak majd mások? Mi lesz a szomszédjaim, ismerőseim, gyermekeim véleménye, ha engem sírni látnak? Vannak, akik félnek a sírástól, mert keményeknek akarnak látszani, hajlíthatatlannak, olyanoknak, mint akiket nem lehet betörni, és ezért egy könnycseppet sem hullatnak.
Mások könnyelműségük miatt nem sírnak, halogatják bűneik rendezését, azt gondolva, hogy Isten úgyis megbocsát. Az ilyen önámítás megcsal, mert meggátol a sírásban.
Ámós próféta azt mondja: „jaj azoknak, akik gondtalanul, élnek a Sionon, akik elbizakodnak Samaria hegyén; akik a népek elejének elei, és akikhez jő az Izráelnek háza! Akik a veszedelem napját messze gondoljátok, és az erőszaknak széket emeltek; akik elefántcsont pamlagon hevernek, és az ő nyoszolyáikban lenyújtózkodnak, és a nyáj legjavából és a kihizlalt borjakból lakmároznak. Akik hárfa mellett dalolgatnak, és azt hiszik, hogy hangszereik a Dávidéi. Akik a bort serlegekkel isszák, és szín-olajjal kenegetőznek, és nem búsulnak a József romlásán.” (Ám 6:1-6) Ez utolsó mondatot mintegy összegezésként, következtetésként összefoglalja az előbbieket: ezek az emberek nem búsulnak József romlásán, nem tudnak sírni.
Ó, boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Olyan vigasztalásban részesülnek, amely egyedül Jézus Krisztustól jön. Sírás utáni vigasztalás ez, olyan vigasztalás, amely már itt a földön adatik az ilyen síróknak. Már itt a tied lehet a békesség és az öröm. „Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd. Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő kévéit emelve” (Zsolt 126:5-6). Kívánom ezt a boldogító, örömöt hozó sírást minden embernek. Ámen!

Imaheti Program - 2010

Testvéreim,

gondoltam hasznos lesz, ha közzé teszem a 2010-es imaheti programot, amit a román testvérekkel együtt január első hetében használni fogunk az Imahéten. Legyen rajta Isten áldása!

A 2010-ES ÉV IMAHETI TÉMÁJA

LEGYÜNK ISTENNEK TETSZŐK!

Január 3, vasárnap. AZ ISTENNEK TETSZŐ IMÁDAT
Igehelyek: Jn 4,21-24; Ézs 6,1-7; Jel 5,6-14.

A Biblia ihleti a valódi imádatot, és nem a megtéretlen emberek szokásai vagy kedvtelései. Mostanság az imádat sok világi irányzata és modellje negatívan befolyásolja a gyülekezetben sorra kerülő imádatot.
Az angyalok és az üdvözült szentek példája, amiként azt az Írás elmondja, feltárja az Istennek tetsző imádat példáját és tartalmát. Hivatásunk hála- és kérő imát mondani az Írás tanításának fényében.

Hálaadás:
– megköszönjük Istennek az Írás kijelentését az imádatról;
– megköszönjük Istennek a Szentlélek vezetését az Írás megértésében;
– megköszönjük Istennek az összes valódi imádót.

Kérés:
– imádkozunk minden baptista gyülekezetért, hogy őrizze meg a kegyességet és a tiszteletadást az imádatban;
– imádkozunk minden fiatalért és minden szolgáló együttesért, hogy Istent ige szerint imádják;
– imádkozunk a szellemi különbségtevő képességért, hogy megkülönböztethessük a szent dolgokat a világiaktól.


Január 4, hétfő. AZ ISTENNEK TETSZŐ ÚT
Igehelyek: Mt 7,13-29; Júd 17-25; 1Kor 11,1.

A megváltottak útját Isten jelölte ki, és a „keskeny út” nevet viseli. A testi ember mindig kívánta szélesíteni és kedve szerint módosítani az Úr útját. Napjainkban szükség van az üdvösség keskeny útjának újra felfedezésére.
Mondjunk hála- és kérő imát az Ige fényében!

Hálaadás:
– az üdvösség útjáról szóló tiszta tanításáért az Írásokban;
– Isten példás embereiért, akik ezen az úton jártak;
– minden prédikátorért, tanítóért és szülőért, aki a fiatalokat hitben arra tanítja, hogy kövessék az Úr útját.

Kérés:
– imádkozunk, hogy a gyülekezetek maradjanak állhatatosan a keskeny úton és ne fogadják el a világ széles útját;
– imádkozunk minden lelki vezetőért, hogy hirdesse a keskeny utat és maradjon azon;
– imádkozunk szellemi különbségtevő képességért, hadd tudjuk megkülönböztetni a jelenben a keskeny utat a szélestől.

Január 5, kedd. ISTENNEK TETSZŐ HIT
Igehelyek: 1Tim 1,1-5, 18-19; 2Tim 1,1-5; Jak 2,14-23.

Az Úr Jézusba vetett valódi hit a Szentírásra épül, és tiszta szívben őrzik. A képmutató hit lezülleszti a lelkiismeretet, és a bemocskolt lelkiismeretű emberek meg fogják tagadni a hitet. A valódi hit a szenteknek adatott egyszer s mindenkorra, és azt úgy kell megőrizni, ahogy Urunk és Megváltónk adta.
Mondjunk hála- és kérő imát az Ige fényében!

Hálaadás:
– a Szentlélek által ihletett és Isten kegyelme által máig megőrzött Szentírásért;
– Jézus Krisztusért, aki hitünk Fejedelme és Bevégzője (Zsid 12, 1-2)
– minden elődünkért, aki romlatlanul őrizte meg a bibliai hitet.

Kérés:
– imádkozunk minden lelki szolgálattevőért, hogy őrizzék meg a képmutatás nélküli hitet és a tiszta lelkiismeretet;
– imádkozunk, hogy Isten oltalmazza meg gyülekezeteinket a hamis tanítóktól, akik beszédben és cselekedetben elhajolnak az Írás szavától;
– imádkozunk a hívőkért, hogy hitük jó cselekedetekkel társuljon;
– imádkozunk, hogy ez év ünnepein és evangelizálásain sok ember jusson valódi hitre.

Január 6, szerda. AZ ISTENNEK TETSZŐ ADAKOZÁS
Igehelyek: Zsid 13,12-16; 2Kor 8,1-7; 9,5-7; Mal 3,8-12.

Az emberi természet önző mind az emberekkel, mind az Istennel való kapcsolatában. Nekünk jobban tetszik kapni, mint másoknak adni. A megváltott ember új természetű, ami adakozásban is megnyilvánul. Isten gyermekeinek emberszerető jelleme jobban kidomborul a gazdasági krízis idején.
Mondjunk hála- és kérő imát az Ige fényében!

Hálaadás:
- megköszönjük Istennek az Ő kimondhatatlanul nagy ajándékát: Jézus Krisztust, a mi Urunkat és Üdvözítőnket;
- megköszönjük Istennek a mindennapi kenyeret;
- megköszönjük Istennek azok adakozását, akik fenntartják az evangélium terjesztését.

Kérés:
- imádkozunk azok megtéréséért, akiket nem érdekel az evangélium terjesztése;
- szellemi világosságért imádkozunk a tízed kérdésében;
- imádkozunk azok megáldásáért, akik örömmel adnak anyagi javaikból.


Január 7, csütörtök. ISTENNEK TETSZŐ BESZÉD
Igehelyek: Ef 4,29-31; 5, 4; Kol 4,6; Jak 3,1-18; 1Pt 4,10-11.

Szavaink építhetik vagy rombolhatják a körülöttünk levők életét. Szánk lehet Isten vagy az ördög szolgálatában. Az emberek naponta több tízezer szót mondanak ki. Azokból hány tetszik Istennek?
Mondjunk hála- és kérő imát az Ige fényében!

Hálaadás:
- Isten Igéjének szabad hozzáférhetőségéért;
- az Ige munkájáért az ember értelmében és szívében (Zsid 4,12-13);
- a szellemi beszédű emberekért.

Kérés:
- imádkozunk Isten bocsánatáért minden haszontalan szóért, amit a családban, a gyülekezetben és a társadalomban mondtunk;
- imádkozunk, hogy Isten adjon erőt beszédünk ellenőrzésére;
- imádkozunk azokért, akik a gyülekezetben beszélnek, hogy csak Isten szavát szólják.

Január 8, péntek. ISTENNEK TETSZŐ KAPCSOLATOK
Igehelyek: Zsolt 1; Mt 5,43-48; 6,9-15; Róm 12,9-21; 1Kor 5,9-13; 2Kor 6,14-18.

Az emberek, földi természetüknek engedve, kapcsolataikat feszülté, ellenségessé, vagy önzővé teszik. A megváltott ember pedig Isten igéje szerint szeretettel és bölcsen viszonyul a többi emberhez. A hívő vágyja a bűnös megmentését, de nem társul bűneivel. A hívő közösséget keres a kegyes emberekkel.
Mondjunk hála- és kérő imát az Ige fényében!

Hálaadás:
- az Írásnak az embertársainkkal való kapcsolatainkra vonatkozó világosságáért;
- az Úr Jézus példájáért;
- az Isten embereinek jó bizonyságáért.

Kérés:
- imádkozunk megtérésért a nem biblikus kapcsolatokat illetően;
- imádkozunk azokért a hívőkért, akiket kísért a világba való házasodás;
- imádkozunk a családi, gyülekezeti és társadalmi kóros kapcsolatok bibliai helyreállításáért;
- imádkozunk a testvéri közösség megerősödéséért a gyülekezetben.

Január 9, szombat. ISTENNEK TETSZŐ SZOLGÁLAT
Igehelyek: Mt 28,16-20; Jn 17,4; ApCsel 1,8; 8,1-4; Róm 12,3-8. 16; Kol 3,17. 23-25.

Isten hívja minden gyermekét, hogy szánja oda magát a szolgálatra a gyülekezetben mind mások építésére, mind az elveszettek megmentésére. Isten dicsőítésének vágya kell késztessen minden szolgálati formára. Földi természetünk törekszik saját dicsőségünkért szolgálni.
Mondjunk hála- és kérő imát az Ige fényében!

Hálaadás:
- az Úr Jézus példájáért, aki az Atyát dicsőítette szolgálatával;
- az önmegtagadó szolgálatról szóló igei tanításért;
- a tiszta és őszinte szolgálattevőkért, akik
- Isten dicsőségéért dolgoznak.

Kérés:
- imádkozunk a szolgálatban tanúsított büszkeség bűnének megbocsátásáért;
- imádkozunk az evangélium ügyével szembeni közömbösség bűnéért;
- imádkozunk, hogy Isten állítsa elő a szolgálattevők új nemzedékeit az evangélium mezején.

Január 10, vasárnap. ISTENNEK TETSZŐ VÉG
Igehelyek: Lk 23,35-47; ApCsel 7,55-60; Fil 1,20-30; 2Tim 4,7-8; Zsid 13,7; 4Móz 23,10; Zsolt 116,15; Jel 14,13.

Isten dicsőségére voltunk teremtve és megváltva. Életünk végének különleges jelentősége van Isten tervében. A kívánatos vég Isten dicsőségét szolgálja és a gyülekezet bátorítására szolgál.
Mondjunk hála- és kérő imát az Ige fényében az életünk végével kapcsolatosan!

Hálaadás:
- a hívő élő reménységéért a hálál utáni élettel kapcsolatban;
- az Úr Jézus példájáért a halál órájában;
- a vértanuk és az Isten embereinek példájáért, akiknek dicsőséges végük volt a világ és a bűn fölötti győzelemben.

Kérés:
- imádkozunk a betegek hitre és megtérésre jutásáért, hadd tapasztalják meg Isten kegyelmét itt és az örökkévalóságban;
- imádkozunk minden szenvedőért, hogy hite megerősödjék és Istent dicsőítse;
- imádkozunk mindazokért, akiket korunkban hitükért üldöznek, hogy mindvégig kitartsanak;
- imádkozunk Isten minden gyermekéért, hogy mind halálig hűségesek maradjanak, és sikeresen fejezzék be futásukat Isten dicsőségére.

Összeállította: Dr. Paul Negruţ, lelkipásztor, oktatási alelnök, Baptista Unió.
Fordította: Dr. Vass Gergely, lelkipásztor

After Christmas - Karácsony után

Just a little taste from the events of the past days...
Egy kis ízelítő, hogy mik is történtek az elmúlt napokban...
Our Church at Christmas - A Gyülekezetünk karácsonykor:

The Church building last night - Az Imaházunk, a múlt este:

As usual, the Carols were sung first at the pastor's house - Ahogy szokás, a kántálást a lelkipásztor házánál kezdték:

Our Mandoline Orchestra was also singing at Christmas - Karácsony első napján a Pengetős Zenekar is szolgált:



The Young People came to sing in Ipp also - A fiatalok eljöttek Ippon is énekelni.

The Church and singers in Ipp - A gyülekezet és az énekesek, Ippon:


A song was acommpanied even with a Violin - Még hegedűvel is kísérték az egyik éneket: