2011. február 12., szombat

A gyógyulásról

Ézsaiás próféta kijelentését (Ézs 53:4) Máté evangélista szokása szerint alkalmazza az Úr Jézusra, amikor „az est beálltával vittek hozzá sok ördöngöst, és egy szóval kiűzte a tisztátalan lelkeket, és meggyógyított minden beteget”. Erre Máté azt mondja, hogy ez azért történt így, „hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket.” (Mt 8,16-17). Amikor ezeket az igéket olvassuk, általában mindannyian egyetértünk abban, hogy a megváltásban benne van a teljes gyógyulás, a teljes helyreállás is: Isten a testünkre is gondolt, amikor megváltott minket Jézus Krisztusban. A kérdés csupán az (és itt oszlanak meg a vélemények), hogy ez a testi helyreállítás mikor történik: itt ezen a földön, vagy az új égen és új földön, ahol majd Isten „eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21:4). Más szóval: e romlandó testben történik a megváltásban biztosított teljes helyreállítás, vagy akkor, amikor e romlandó test romolhatatlant fog ölteni magára? „Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.” (1Kor 15:53)

Súlyos félreértés összemosni a bűnből és lelki halálból való megváltást a betegségből és testi halálból való megváltással, arra hivatkozva, hogy Jézus ugyanúgy elhordozta betegségeinket, mint a bűneinket, mert meg van írva, hogy „az Ő sebeivel gyógyultatok meg” (1Pt 2:24. Ézs 53:5). A félreértés abban van, ha azt gondoljuk, hogy a gyógyulást ugyanúgy átvehetjük Istentől, ahogyan átvesszük bűneink bocsánatát. Azt mondják: „csak meg kell vallani, hogy meggyógyultál, és már nincs is betegség! Az, amit az orvos mond, az tévedés. Különben is, nem az orvosnak kell hinni, hanem a Bibliának. Valld meg, hogy meggyógyultál, és ne kételkedj!”

A bűn az Isten parancsainak az áthágása, Isten erkölcsi normáinak semmibevétele. A betegség azonban nem erkölcsi kategória. A bűn zsoldja a halál, de a betegségnek nincs átka, esetleg az lehet maga az átok. A bűnnek van büntetése, de a betegségnek nincs büntetése, esetleg az lehet maga a büntetés. Ha nem így lenne, akkor vagy a bűnnek nincs erkölcsi jelentősége, vagy a betegségnek van.

A posztmodern és New Age filozófia hozta magával azt, hogy némelyek azt hiszik, hogy a hívő soha nem lehet beteg. Úgy gondolják, hogy ha a hívő beteg – mert az orvosi diagnózis ezt mutatja –, az akkor sem úgy van, az csak a Sátán hazugsága! Azt mondják, hogy ha mégis elhiszi, hogy beteg, akkor ezzel csakugyan beteggé teszi magát! Az ilyen felfogás figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az Úr szolgái közül többen voltak betegek (Fil 2:27. 2Kor 12:7-8. 2Tim 4:20. Jób 2:7-10). Nem értik, hogy a betegséget és a halált ezen a földön nem lehet úgy kezelni, mint a bűnt. Sőt, e téves felfogás oda vezet egy idő után, hogy a betegnek nem könyörület jár, hanem vád: nincs elég hited! „Azért nem gyógyultál még meg, mert nem hiszel igazán! Jézus már meggyógyított, de a hitetlenséged megakadályoz abban, hogy a gyógyulás a tied legyen!” Ismerős ez a szólam? Egymás terheinek hordozása helyett titkolózás kezdődik, nehogy fény derüljön az állítólagos „hitetlenségre”. Rejtegetni kell a problémákat, ne tudják meg hogy „hitetlen” vagy... Még az is meglehet, hogy a kívánt gyógyulás elmaradása miatt kételkedni kezdesz a bűnbocsánatban is, hiszen ha a megváltásban benne van a gyógyulás ugyanúgy, mint a bűnbocsánat is, és azt tapasztalod, hogy hited ellenére a gyógyulás elmaradt - akkor jogos lehet a kételkedés, hogy a bűnbocsánatod mennyire valóságos?

Persze, hisszük, hogy Jézus ma is gyógyíthat, csodálatos módon. Sok olyan esetet lehetne felsorolni, ahol az orvosok már nem segíthettek, de az Úr segített és gyógyulást adott. Neki erre hatalma van. Ezt nem hinni csakugyan hitetlenség. De különbség van abban, hogy a gyógyulás neked automatikusan jár, a megváltás jogán, vagy a gyógyulás egy csodálatos ajándéka Istennek (orvosi/gyógyszeres segítséggel vagy anélkül). A gyógyulást nem minden hívő tapasztalhatja meg: vannak, akik hitük és imádságuk ellenére mégis betegek maradnak, mert Isten tervében ez így van benne. Istennek a betegséggel is terve van. Jn 9 szerint a betegségnek nem is az okát kell keresni, hanem a célját! (Jn 9:1-5)

Egy csodálatos gyógyulás az eljövendő teljes helyreállításnak lehet az előíze. Isten néha abban a kegyelemben részesíti gyermekeit, hogy megmutatja nekik, milyen is lesz odaát. Ez történhet valamilyen kijelentés formájában, de történhet imameghallgatás formájában is, amikor hatalmával meggyógyít egy beteget. Jakab apostol arra bíztat, hogy a betegekért imádkozzunk. Ezt tenni kell, rendszeresebben, mint amennyire tesszük! Minden beteget és betegséget lehet és kell Isten elé vinni imádságban. A gyógyulásért imádkozni kell, még akkor is, ha kéznél van az orvos és a gyógyszer. Azonban készek kell legyünk kimondani azt is, hogy: „legyen meg a Te akaratod”. Ezt így tanultuk Jézustól. Sem az Úr Jézus, sem az apostolok nem mondtak olyat, hogy a gyógyulást bármikor automatikusan átvehetjük az Úrtól, ha hitünk van, a megváltás révén. Ellenkezőleg!

Valahol ezeket a megjegyzéseket olvastam erről a témáról: (1) Az Isten nélküli hit is gyógyíthat (mert pszichikai erőt kölcsönöz, ha valaki hisz az orvosokban, gyógyszerekben, kezelésben), de tudni kell, hogy a gyógyulást akkor is Isten adja, ha nem hisznek Benne. (2) Az Istenbe vetett hit sem gyógyít mindig (lásd Pál apostol esetét – 2Kor 12:7-9). És ilyenkor nem erőszakoskodni kell, több imatársat keresni, sírni vagy jobban hinni a gyógyulásban, hanem elfogadni Isten akaratát. (3) Nem a hit gyógyít, hanem Isten! Ezért van az, hogy Jézus úgy is gyógyított, hogy valaki hitre jusson, akinek betegségében még nem volt hite. (4) Az Úr Jézus nem gyógyított meg minden beteget, lásd Jn 5:1-17. (5) Az Úr akkor gyógyított, amikor az emberi tudomány már véget ért: a gutaütött, sánta, vak, leprás, stb. esetében. Nem arról van szó, hogy egy fog-, derék vagy fejfájásból nem tudna meggyógyítani... Megtudna. De félek, hogy sokan fáradság, munka, pénz és szenvedés nélkül szeretnének testi/lelki előnyökhöz jutni, mert ugye, hinni kényelmesebb, mint elmenni az orvoshoz vagy antibiotikumokat vásárolni. De tudni kell, hogy Isten nem üzletel! (6) Istent nem érdemes kényszeríteni. Persze, mondhatnánk, hogy nem is lehet. Ő nem azért van, hogy minket kiszolgáljon kényünk-kedvünk szerint. Nekünk kell alkalmazkodnunk az Ő akaratához, nem pedig fordítva! (7) Végül pedig, nem a gyógyulásban kell hinni, hanem az Úr Jézusban. Igyekezz belesimulni az Ő akaratába, és megnyugodni abban, mert ez válik javadra, még akkor is, ha az nem a gyógyulásodat, hanem a Vele való találkozásodat jelenti majd.

2011. február 4., péntek

Nem álltak ki a keresztényüldözés ellen

Az EU külügyminiszterei nem álltak ki a keresztényüldözés ellen

Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Tanácsa (COMECE) kedden kiadott sajtónyilatkozatában csalódását fejezte ki, amiért az Európai Unió huszonhét külügyminisztere nem tudott megegyezni abban, hogy elítélik a vallási alapon való üldözést.

Érthetetlennek tartják a késlekedést, a bizonytalanságot, hiszen a keresztények és más kisebbségek elleni kegyetlen támadásoknak ártatlan életek esnek áldozatul az egész világon. A nyilatkozatban külön megemlítik: a miniszterek abban nem tudtak megegyezni, hogy a vallásüldözés áldozatai között külön hivatkozzanak-e a keresztényekre.

A COMECE megdöbbenten fogadta hírt, hiszen az iraki és egyiptomi támadások után Európa tisztában van a közel-keleti keresztények nehéz helyzetével. Ráadásul nem elszigetelt esetekről van szó, az elmúlt évek statisztikai adatai egyértelműen bizonyítják, hogy a támadások főként keresztények ellen irányulnak. Azért sem értik a döntést, mert január 20-án az Európai Parlament, január 27-én pedig az Európa Tanács is kiállt a keresztényüldözés elítélése mellett és a kiadott dokumentumokban egyértelműen elítélte az erőszakot.

Hangsúlyozzák, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájában és más dokumentumaiban is egyértelműen szerepel az alapvető jogok és a vallásszabadság védelmének fontossága. Ezért a COMECE azt kéri, hogy az EU váltsa politikai döntésekre általános alapelveit - tájékoztat a Zenit hírügynökség.

2011. 02. 03. 10:59
Magyar Kurír
(tzs)

2011. január 24., hétfő

Weekly Schedule

Yesterday we had the vote of confidence for all the people in the church who minister with the Word. It was a peaceful and useful meeting. We are going to have elections for leadership next Sunday.

This week we will have the Conference for Teaching and Preaching, on Thursday, Friday and Saturday. Gareth Crossley will be our main speaker.

Friday the pastors will have their nomination meeting here, so we will be together all day. Dorin Hnatiuc will have a lecture in Romanian, in the evening.

Next week I am going to preach each night in different places.

Monday: Marghita Hungarian Baptist Church
Tuesday: Executive and Council Meeting in Oradea
Wednesday: Crasna Hungarian Baptist Church
Thursday: Kiskapus Hungarian Baptist Church
Friday: Erked Hungarian Baptist Church
Saturday: Kémer Hungarian Baptist Church
Sunday: (Pericei and) Hadadnádasd Hungarian Baptist Church
The preching schedule will be very similar until the end of March.

Thank you for your prayers!

2011. január 21., péntek

Szentlélekkeresztség és beteljesedés Szentlélekkel

Szentlélekkeresztség és beteljesedés Szentlélekkel

„És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van; hanem teljesedjetek be Szentlélekkel!” – (Ef 5:18)

A különböző vallási mozgalmak hatására bizonytalanság alakult ki a Szentlélekkel kapcsolatos kérdésekben. Például, van, aki a Szentlélekkeresztséget egy második áldásként értelmezi, amit a nyelveken szólás hitelesítene, esetleg egy leeséses önkívület, vagy ehhez hasonló megtapasztalás... Az igét kevéssé ismerő emberek elbizonytalanodnak abban, hogy van-e bennük Szentlélek. Mások alacsonyabb rendű hívőknek tekintik azokat, akiknek nem volt rajongó megnyilvánulásokkal együtt járó ún. Szentlélek-élményük. A karizmatikus hatások miatt több gyülekezetben szakadás támadt, ahol újjászületett emberek kerültek szembe egymással. Az egységet munkáló és teremtő Szentlélek helyett versengések támadtak a gyülekezetben, mint Korinthusban (1Kor 1:11-13; 3:1-3).

Az egyik oka ennek az állapotnak az, hogy van, ahol a gyülekezet nem tükrözi azt az élő, erőteljes kapcsolatot, ami a Szentlélekkel teljes élet jegye. Az első szeretet elhagyása, a missziói tűz hiánya, az erőtlen bizonyságtételek, öröm nélküli istentiszteletek és az elhatalmasodó önelégültség egyre hangosabban kiált a Szentlélek-élmény után.

De hiányzik a Szentlélekről szóló alapos tanítás is! Felkészületlenül érték a gyülekezeteket a közösségi gyakorlattól és hitvallástól eltérő, új tanítások, mert irtóztak beszélni mindarról, ami a Szentlélek munkájával kapcsolatos. Pedig a Szentlélek-keresztségről szó van az Újszövetségben, és nem hagyhatjuk ki az igehirdetéseinkből!

Pünkösd előtt az emberek nem kaphatták a Szentlélek ajándékát automatikusan. Az Úr Jézus az élő víz folyamait a benne hívőknek ígérte. „Ezt pedig a Lélekről mondta, amelyet veendők voltak az őbenne hívők: mert még nem volt Szentlélek; mivelhogy Jézus még nem dicsőíttetett meg.” (Jn 7:38-39) Még a tanítványokban sem lakozott a Szentlélek úgy, ahogyan azt Pünkösdkor átélték. Az Úr Jézus az „igazság ama Lelkét” ígérte nekik, „akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.” (Jn 14:17) Vagyis, Velük volt, de Pünkösd után bennük maradt!

Először, figyeljük meg, hogy a megígért Szentlélek-keresztséget (Mt 3:11; Mk 1:7-8; Lk 3:16; Jn 1:33; ApCsel 1:4-5 és 11:15-17) a megvalósulás után sohasem mondja az ige Szentlélek-keresztségnek. Ehelyett, a következő kifejezéseket használja: megteltek Szentlélekkel (ApCsel 2:4. 9:17), kaptak, vettek Szentlelket (ApCsel 8:17; 10:47), leszállott rájuk a Szentlélek (ApCsel 10:44; 19:6), kitöltetett a Szentlélek (ApCsel 10:45), adta nekik a Szentlelket (ApCsel 15:8). Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek-keresztség ígérete pünkösdre, a Szentlélek kitöltetésének egyszeri, meg nem ismétlődő, üdvtörténeti eseményére vonatkozik. Amikor ez az ígéret megvalósult, Pünkösd után már nem Szentlélek-keresztségnek van nevezve, hanem a Szentlélek vételének, annak, amikor a Szentlélek lakozást vesz bennük.

Ha mégis használjuk a Szentlélek-keresztség kifejezést, azt csakis ebben az értelemben tehetjük: azt az eseményt jelöli, amikor valaki hite és megtérése folytán újjászületik, és a Szentlélek ajándékának részese lesz. Sehol nincs parancsolva, hogy keressük a Szentélek-keresztséget. A tanítványoknak az volt parancsolva, hogy „várják be az Atyának ígéretét” (ApCsel 1:4). Pünkösd volt az ő Szentlélek-keresztségük.

Ma pedig az érvényes, hogy minden igazi hívőben ott lakik a Szentlélek. Itt a Szentlélek teljes személyéről beszélünk, nemcsak egy kicsi részéről: nem kaphatsz kis-Szentlelket, míg mások nagy-Szentlelket vesznek! Te a Lélek tejességét nem fogadhatod be, mivel te csak ember vagy, de beteljesedhetsz Vele. Pünkösd után a Szentlélek-keresztség tehát bemerülés a Krisztus-testébe (1Kor 12:13). Ez pedig egyenlő az újjászületéssel (Jn 3:5), a Szentlélek vételével (ApCsel 11:15-16), a Szentlélek által való megpecsételéssel (Ef 1:13). A fiúság Lelke nélkül nem lehetünk Isten gyermekei, nem lehetünk az Úréi (Róm 8:9. 15).

Annak ellenére, hogy a Szentlélek kitöltésének egyes alkalmait (pünkösdkor - ApCsel 2:4, Kornélius házánál - ApCsel 10:45-46, és Efézusban - ApCsel 19:6) a nyelveken szólás jele kísérte, nem kell azt gondolnunk, hogy ennek mindig ilyen különleges jel-szerepe van. Pál apostol a nyelveken szólást a lelki ajándékok utolsó helyére sorolta (1Kor 12:10 és 28), és kimondja, hogy mindnyájan bemerültünk ugyan a Krisztus testébe, de nem mindnyájan szólunk nyelveken (1Kor 12:30). Nyilvánvaló tehát, hogy a nyelveken szólás nem ismertetőjele a Szentlélek-keresztségnek.

A beteljesedés Szentlélekkel azoknak szóló parancs, akiknek bizonyosságuk van újjászületésük felől és bűnbocsánatot kaptak Istentől. Ezekben a Szentlélek már bennük van, de az ige arra szólítja fel őket, hogy teljesedjenek be Szentlélekkel (Ef 5:18). Ugyanis, nem mindegy, hogy megszomorodva (Ef 4:30), visszavonulva lakozik bennünk a Szentlélek, vagy pedig irányító, mindent átható ereje hívő életünknek.

Akik valóban újjászülettek, azok átélhették az első szeretet idején a Szentlélekkel való beteljesedést. De szolgálatunk és küzdelmeink során szükség lehet új feltöltődésre. Ilyen ismétlődő beteljesedés történt Péternél (ApCsel 2:4; 4:8, 31) és Pálnál is (ApCsel 9:17; 13:9). István Szentlélekkel teljes ember volt (ApCsel 6:5), de nem bírta a Lélek teljességét, mivel a Szentlélek nagyobb, mint amennyit mi befogadhatunk. Egy palack az óceánban megtelhet az óceán vizével, azt kívül és belül teljesen birtokába veszi az óceán vize, de ő nem fogadhatja be a teljes óceánt, mivel egyszerűen nem férhet bele...

A Szentlélek-keresztség nem kiváltságos egyéneknek ígért ajándék, hanem Pünkösdkor beteljesedett ígéret, amikor betöltötte azt a mintegy 120 főnyi sokaságot, akik össze voltak gyűlve a felházban. Amikor a Szentélek-keresztséghez hasonló eseményről olvasunk, mindig egy csoport hívőről olvasunk, nem pedig egyénekről. Pünkösd megismétlődését nem kérhetjük, mert az egy egyszeri esemény volt, mint az Úr Jézus születése, vagy kereszthalála. De kérhetjük a beteljesedést Szentlélekkel! Ha életünket egy házhoz hasonlítjuk, amit betöltött a Szentlélek, akkor a beteljesedés azt jelenti, hogy minden szoba irányítása és ellenőrzése alatt van. Nem elzárhatsz el előle szekrényeket és fiókokat sem! Semmi sem marad ki az Ő hatása alól.

A Szentlélekkel való beteljesedés feltétele az őszinte vágy: az apostolok tíz napig türelmesen várták az ígéret megvalósulását. Lelki éhség, hiányérzet, elégedetlenség kell jellemezzen, a jelenlegi száraz, élettelen hívő élet miatt! Mély szomorúság és bűnbánat amiatt, hogy a szívünk nincs csordultig tele az Úr Jézus bizonyságtételével. Ugyanis, a Szentlélekkel való beteljesedés első követelménye a készség a bizonyságtételre, ahogyan ez az apostolokkal történt. Ennek folyamatossága, tartóssága pedig az Úr iránti állandó engedelmességünktől függ. A korinthusi érthetetlen nyelven való szólás - ami ellenkezője a jeruzsálemi érthető nyelven való szólásnak – egyáltalán nem jele a Szentlélekkel való beteljesedésnek! Az alázat, a lélekmentés égető vágya, a győzelem a kísértések felett, az őszinte bűnvallás és bűnrendezés Isten és emberek felé, a folytonos beteljesedés feltételei.

Nem az apostolok mondták magukról, hogy Szentlélekkel teljesek, hanem mások látták ezt meg rajtuk. A Szentlélek-keresztség egy befejezett esemény a hívő élet kezdetén, a Szentlélekkel való betelés szükség szerint megismétlődik.

„Vettél-e Szentlelket?” – ez mindig az első kérdés. Ha a válaszod pozitív, akkor halljad a következő parancsot: „Teljesedjetek be Szentlélekkel!” (Ef 5:18).

"Meg ne részegedjetek bortól" – ne engedd át hatásának magadat, "hanem engedd át magad a Szentlélek hatásának, teljesedj be Szentlélekkel"! (Ef 5:18)

2011. január 17., hétfő

Szolgálattevők (Regionális) Konferenciája

Regionális konferencia Szolgálattevőknek

Regionális konferenciát szervezünk a szolgálattevők számára, január 27-28-29-én, Szilágyperecsenben.

Minden este 5 órától kezdődnek majd az előadások. Az első előadás (vagy fórumbeszélgetés) után rövid kávészünet lesz, majd egy újabb előadás következik minden este, a szívvel-lélekkel végzett igehirdeséről (Preaching with Passion). Meghívott előadó: Gareth Crossley, Angliából. Gareth előadása tehát este 7 órától kezdődik, a kávészünet után. Előtte, 5 órától közelebbi előadótól hallhatunk majd tanítást, egyet magyarul, egyet románul (Dorin Hnatiuc - Emanuel Egyetem), szombaton pedig fórumbeszélgetés lesz.

Úgy gondoltuk, könnyebb megoldani a konferenciát, ha csak délután/este lesznek az előadások, étkezések nélkül. Igaz, hogy így inkább csak azok vesznek részt, akik este haza tudnak menni, de legalább nem kell részvételi díjat fizetni... (Azonban a közös gyűjtésre számíthatunk minden este).

Ha valaki messzébbről érkezik, és szállást- illetve étkezést kér, azt is megtudjuk oldani. Kérem, hogy az ilyenek nálam jelentkezzenek.

Minden szolgálattevőt szeretettel várunk!