Három húsvéti küldetés - Mt 28:1-20

Három húsvéti küldetés

Mt 28:1-20

n  Ha öt állítás közül az egyik hamis, hogyan állapíthatod meg? Nem könnyű.

n  Néha a hazugság nagyon hasonlít az igazsághoz, és fordítva, az igazságot sokat hazugságnak veszik, és nem fogadják el.

n  A húsvéti történet is ilyen.

n  A négy evangélista más és másképp számol be a húsvéti eseményektől.

n  Jézus testét sírba helyezték. Arimáthiai József és Nikodémus hoztak „mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot. Vevék azért a Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, a mint a zsidóknál szokás temetni.” - Jn 19:39-40. De az asszonyok is készítettek fűszerszámokat, még péntek este, és Vasárnap reggel igyekeztek vele a sírhoz, hogy Jézus testét bebalzsamozzák.

v  Odaérve megtudták, hogy földrengés volt.

v  Egy angyal, fehér ruhában, elhengerítette a követ, és ráült arra.

v  A római katonák elájultak a félelemtől.

n  Három küldetésről olvasunk: az angyalokéról, a katonákéról és a tanítványokéról.

I. Az angyalok küldetése

n  De két dolog közös mindegyik evangéliumban: asszonyok találkoztak először a nyitott sírral és a feltámadott Jézussal, és mindegyik evangélium beszámol arról, hogy angyalok várták a sírhoz jövő asszonyokat: ők adták át az örömhírt. Mit mondtak?

n  (1). Ne féljetek!

v  Az angyalok általában ezzel kezdték, mindig. Az Úr Jézus születésekor: „Ne félj Mária…” „Ne fél magadhoz venni Máriát…” „Ne féljetek, íme, hirdetek néktek nagy örömet!” A feltámadáskor is.

v  Ma is ezt üzeni. Kell-e nekünk ez az üzenet?

n   (2). Feltámadott!

v  Azoknak kellett ezt mondani, akik szemükkel látták meghalni a kereszten! Látták átszúrt oldalát!

v  Feltámadt! A testének templomáról beszélt, amikor azt mondta, hogy „rontsátok le…”

v  Igazat mondott. Akkor a többi is igaz, amit mondott.

n  (3). Nincsen itt!

v  Jézus nem volt a sírban. A ruhák ott voltak… A fejére tett keszkenő ott volt...

v  Némelyeknek ez nem elég. Például, Tamásnak: „amíg nem teszem ujjaimat a szegek helyébe…” Bizonyítékokra várnak.

II. A katonák küldetése

n  Az igazsággal párhuzamosan a hazugságot is terjesztik.

v  Vannak, akik csakis ezzel vannak elfoglalva.

n  Azt suttogják:

v  Ez a történet nem igaz. Ne higgy benne!

v  Valaki kitalálta.

v  Valaki félre akar vezetni.

v  Halott emberek nem támadnak fel.

v  Isten nem bocsát meg bűnöket.

v  Nyomorult bűnös vagy, nem érdemled meg Isten szeretetét, (mellesleg: ez igaz.)

n  Állj ellene a hazugságnak! Isten szeret. Akik tudják az igazságot, mondják el azoknak, akik nem tudják. Az evangélium ma is hirdetve volt.  

n  Máté evangéliuma számol be arról, hogy a feltámadás reggelén a katonák elmentek és jelentették a történteket: bementek a városba, és megjelentették a főpapoknak, hogy mi történt.

n  Egybegyülekezve a vénekkel együtt, tanácsot tartottak, és sok pénzt adtak a vitézeknek.

v  A katonák az életükkel játszottak, a római törvény szerint! Tudjuk például a Cselekedetek könyvéből, hogy Heródes kivégeztette azokat, akik őrködtek Péter fölött ApCsel 12-ben, miután Péter kiszabadult. Ezért akart öngyilkosságot elkövetni a Filippi börtönőr is, mert ha a foglyok megszöktek, ahogyan ő gondolta, akkor őt úgy is kivégzik… Azzal lehetett leállítni, hogy Pál kikiáltott, hogy „mindnyájan itt vagyunk”!

v  Az őrök jelentették, hogy nincs meg a Jézus teste: angyal szállott le, elhengerítette a lepecsételt követ, és az őrséget álló leestek, mint a holtak.

v  Ugyanis, még szombat előtt a papi fejedelmek felkeresték Pilátust, és arra kérték, hogy őriztesse a sírt, mert Jézus előre megmondta, hogy a harmadik napon fel fog támadni. Ez szerintük nyilvánvalóan nem volt lehetséges, de ellophatják halott testét a tanítványai, és azzal elhíresztelhetik, hogy feltámadott. Pilátusnak azonban elege volt már belőlük, elkergette őket, és röviden annyit mond, hogy van nektek őrségetek, őrizzétek, amint akarjátok. Kurtán-furcsán lerázta őket magáról.

v  Erre a főemberek elmentek, lepecsételték a követ, és az őrséggel őriztették éjjel és nappal. Bizonyosak akartak lenni, hogy sem be, sem ki nem jöhet senki.

n  De harmadnap reggelén mégis azzal a hírrel jöttek az őrök, hogy Jézus feltámadt! Nos ezt kellett valahogy eltussolni: megvesztegették az őröket, azt híresztelve, hogy a tanítványai lopták el a Jézus testét. Sok pénzt adtak nekik, hogy ezt a hazugságot híreszteljék. Ez majdnem úgy hangzik, mint egy XXI. századi történet…

n  Miért volt szükség a megvesztegetésre? Azért mert a sír üres volt. Ezt nem tagadhatta senki! Az őrök sem tagadhatták, a főpapok sem, mert ha csakugyan nem támadt volna fel Jézus, ők bármikor megmutathatták volna eltemetett testét!

v  Nem a tanítványok találták ki az üres sírt. A papok találták ki, hogy ellopták Jézus testét, hogy megmagyarázzák az üres sírt. Mert az üres sír nyilvánvaló volt.

v  A főpapok igyekeztek a bőrüket menteni azzal, hogy megpróbáltak elhíresztelni egy hazugságot.

v  Aki nem hiszi az Úr Jézus feltámadását, nem hiszi az igazságot, az ilyen módszerhez folyamodik, és ehhez ilyen megvesztegetésre van szükség. A pénz sokszor elhallgattatja az igazságot.

n  Ó. mennyi hazugság van! Mennyi pénz pazarolnak hazugságokra! Vegyük számba a főbb hazugságokat.

v  Van, aki azt írta, hogy az Úr Jézus nem is halt meg, hanem a hideg sírban magához tért ájulásából, onnan kijött, és ezért üres a sír. De nem is halt meg igazán! Igen ám, de keresztről hallható volt a halálkiáltása, ezt pedig nem lehet színlelni! A lábszárait éppen azért nem törték meg, mert már halott volt. Hogy mégis biztosak legyenek benne, dárdával átszúrták az oldalát, a szívét. János ennek szemtanúja volt, és leírta, hogy vér és víz folyt ki belőle, ami a halál beálltát bizonyítja.

v  Az Iszlámvallás azt mondja, hogy nem Jézust feszítették meg, hanem volt Jézusnak egy ikertestvére, így könnyű volt azt mondania Jézusnak, hogy feltámadt a halálból, hiszen nem is ő halt meg! Erre csak azt válaszolhatjuk, hogy az Úr Jézus születése, élete, csodái kizárják, hogy ikertestvére lehetett volna. Hát még a halála és a feltámadása! Kajafást, Pilátust, Heródest, a tanítványokat nem lehetett megtéveszteni.

v  Mások azt mondják, hogy Jézus valóban meghalt, de nem támadt fel, mert a tanítványok képzelődtek. Elképzelték, hogy ő a feltámadás és az élet, és oda képzelték a feltámadását is, mert annyira szerették, hogy napokig hallucináltak, látomásaik voltak. De hogyan történhetett meg, hogy ketten ugyanazt hallucinálták, sőt, egy alkalommal több mint ötszázan egyszerre? Már az első napon megjelent többször, Mária Magdolnának, az asszonyoknak, Péternek, az emmausi tanítványoknak, a többi tanítványoknak, hol itt, hol ott… Ezek mind hallucináltak, negyven napon át, aztán egyszerre hirtelen megszűnt minden képzelődés?

v  Érkezzünk vissza ehhez a hazugsághoz, amit a zsidó főemberek híreszteltettek az őrökkel, hogy ellopták a tanítványok. Hajlandók lettek volna ezek a tanítványok vállalni a mártírhalált, ha csakugyan ők lopták volna el a Jézus testét? Ó, nem! Megvesztegetésre volt szükség, mert el akarták takarni az igazságot. És sok pénz. Mint ahogy ma is történik ilyesmi, amikor az igazság elhallgattatását akarják.

n  A megvesztegetés eszköze: a pénz volt. Sok pénz. Pénzért sok gonoszságot elkövettek már.

v  Az ApCsel-ben Pált azért hívatta magához Félix helytartó, mert remélte, hogy pénzt adnak neki. De mivel nem adtak, ezért Pált nem bocsátotta szabadon.

v  Júdás Jézust is pénzért adta el, harminc ezüstért. Utána megbánta tettét, szétszórta a harminc ezüstöt a templomban, ahonnan összeszedték, de nem merték a templomi szent pénzek közé tenni, mivel az vérnek ára volt: megvették rajta Akeldamát. 

v  Józsefet is pénzért adták el a testvérei.

n  Lehet, hogy ezekre azt mondjuk, hogy ez Júda bűne, az meg a Júdás bűne… De mi hogyan állunk ezzel a pénz dologgal?

v  Minden rossznak gyökere a pénz szerelme, mondja Pál apostol (1Tim 6:6).

n  A megvesztegetés nem érte el célját. Az igazság előbb vagy utóbb úgyis kiderül, hiába próbálják eltitkolni, meghamisítani.

III. A tanítványok küldetése

n  Menjetek! – Ez először az asszonyoknak szólt.

v  Igaz, hogy önigazultsággal nem lehet örömhírt vinni. De a másik gyűlölésével, ítélgetésével sem! A rosszindulat, a rágalmazás, az önzés – nem segíti küldetésünk teljesítését. Nem tulajdoníthatod el Isten ítéletét és nem ülhetsz a bírói székbe önigazult módon!

v  Húsz évszázada ez a gyülekezet feladata: elmondani, hogy Jézus él. Van remény! Van bűnbocsánat és megigazulás.

n  Parancs. Mit tartalmaz a misszióparancs? „Tegyetek tanítvánnyá!”

v  Ez felszólító módban van.

v  Nem: baptistákká (katolikusokká, adventistákká, reformátusokká...)

n  Erre van szükség.

v  Nemcsak a nevünk kell megváltozzon, hanem a szívünk is! Nem a külső, hanem a belső!

n  Tanítvánnyá kell lenni! Mit jelent tanítványnak lenni?

v  A tanítvány követi Jézust.

v  A tanítvány tanul a Mestertől.

v  A tanítvány engedelmeskedik a Mesternek.

n  „Elmenvén”

v  Jézus terve, hogy emberekre bízta az evangéliumot

v  Hol vannak az evangélisták? Te is az kell legyél!

v  Nem: ’Hívjátok be őket!” hanem „Menjetek el!”

n  „Megkeresztelvén”

v  Kiket? – akik tanítványok lettek

v  Hogyan? - βαπτιζω

n  „Tanítván”

v  Nem filozófiát, hanem amit az Úr tanított.

v  Ő a Mester.

n  Az Övé minden hatalom, és velünk van.

v  Egy katolikus szemináriumban a dékán kiosztotta az egyik diáknak, hogy készítsen egy prédikációt a kápolnai alkalomra. Az még sohasem prédikált. Egész éjjel nyugtalanul készült. Reggel odaállott a szószékre és azt mondta: „Tudjátok, mit fogok mondani?” Azt mondták: Nem. Erre azt válaszolta: „Én sem tudom.” A gyülekezet szabad.

v  A dékán nem örült az esetnek. Azt mondta, adok egy újabb esélyt, holnap. Jó lesz, ha felkészülsz és prédikálsz! Megpróbált készülni újra, de nem ment. Reggel, a szószéken azt kérdezte: „Tudjátok, mit fogok mondani?” Azt mondták: „Tudjuk!” Erre azt felelte, hogy ha tudjátok, akkor nekem nem kell mondanom. A gyülekezet szabad.

v  A dékán megharagudott. Azt mondta, ha nem fogsz prédikálni, ki kell dobjalak. Még kapsz egy újabb esélyt, holnapra. De másnap se jött a prédikáció. Azt kérdezte: „Tudjátok, mit fogok mondani?” Ezúttal némelyek azt mondták: „igen”, mások, hogy „nem”. Erre a fiatalember azt felelte: akik tudják, mondják el azoknak, akik nem tudják. Menjetek békével!

v  A dékán átölelte és azt mondta: ezúttal sikerült elmondani az üzenetet: akik tudják, mondják el azoknak, akik nem tudják.

n  Ma az evangélium hirdetve volt általad. 

Péter helyreállítása - Jn 21:15-23

Péter helyreállítása

Jn 21:15-23

n  Ezzel e kérdéssel nemcsak Péter kellett szembesüljön.

v Többször kérdezte, mivel Péter felületesen válaszolt.

v A görög nyelvben látunk egy kis különbséget a kérdések és a válaszok között: 1.  ἀγαπᾷς με. . . φιλῶ σε. . . 2. ἀγαπᾷς με. . . φιλῶ σε. . .  3. φιλεῖς με. . . φιλῶ σε.

n  Három éves felkészülés után következett az apostolság ideje.

v Mielőtt az elkezdődne, meg kell állni ennél a határkőnél…

n  Szeretsz-e engem? Jobban szeretsz-e engem ezeknél?

v Nem: Héber és Görög? Éneklés? Vannak-e terveid? Barátaid? – A legnagyobb kérdést kérdezte.

n  Jobban, mint ki? Mindennél jobban. Ő van-e az első helyen?

v Nem túlzás ilyet kérni? – 2Móz 6:4-5. Mk 12:30. 1Kor 13.

I. A kérdés: Szeretsz-e engem?

Ez arra utalt, hogy jobban szereti-e mint a többi tanítványok?

n Emlékezz, mit hittél magadról…

v Fogadkoztál! „Péter pedig felelvén, monda néki: Ha mindnyájan megbotránkoznak is te benned, én soha meg nem botránkozom.” - (Mt 26:33). „Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöcre, mind halálra menni!” - (Lk 22:33).

n  Te akkor a többiekre gondoltál.

v A Zebedeus testvérekre… Filepre és Bertalanra. Tamásra és Mátéra, a vámszedőre. A másik Jakabra és Taddeusra… „Ezeknél…”  a nagyravágyóknál… a közömbösöknél… a kételkedőknél… Mind megbízhatatlanok. De én? Én a halálra is kész vagyok menni Érted!

n  Mindannyian csődöt mondtak, de különösképpen Péter.

v Ott volt az első csodálatos halfogásnál (Lk 5). A kenyerek megsokasításánál (Jn 6). Vallást tett Jézusról (Jn 6:66-71)

v Az égő szén… a tűz… emlékeztette nagycsütörtök éjszakájára… arra a tűzre.  Jn 18:18

n Valaki azt mondta, hogy sok hívő számára nagy veszedelmet jelent, hogy megpróbálnak egyfajta, „fékezett habzású” hívő életet élni: félig Krisztussal, félig a bűnnel. Ebből mindig kudarc lesz.

n Péter rajongott az Úr Jézusért. Soha nem gondolta volna, hogy valamikor meg fogja tagadni Őt.

n Ám a szíve nem volt az Úr Jézusé. Rajongott érte, de nem szerette őt teljes szívéből.

n Amikor Kajafás udvarán egy szolgálóleány azt mondta, hogy „te is a názáreti Jézushoz tartozol”, nem tudta azt mondani, hogy „így van”. Pedig, lehet, hogy semmi baja nem lett volna. Hazudott. Félt. Letagadta Jézust. Azután még esküdözni is kezdett, mert az egyszerű szót meg kellett erősítenie…

n Most a Feltámadott Jézus kérdezi: szeretsz-e engem?

n Először azt kérdezi Pétertől: jobban szeretsz-e engem, mint a többiek.

n Péter nem azt mondja, hogy jobban szeretlek, hanem csak azt, hogy tudod, hogy szeretlek.

n Mivel háromszor tagadta meg, háromszor kell kimondania az igent: Igen, te mindent tudsz, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!

III. Az utalás: Kövess engem!

Ez a halálára utalt.

¹⁹ „Ezt pedig azért mondta, hogy jelentse, milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. És ezt mondván, szóla néki: Kövess engem!”

n  Halál… üldözés…

v Péter kíváncsiskodik. Olyasmibe avatkozik, amit Isten nem bízott reá. – „Te kövess engem!”

v 1Pt 4:15 – „Mert senki se szenvedjen közületek, mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztévő, vagy mint más dolgába avatkozó.”

n  Koncentrálj saját elhívásodra. Mi közöd a mások elhívásához? Ne másokkal foglalkozz!

v Ne fáradj bele a Krisztuskövetésbe!

v Ne a szenzáció után futkoss!

n  Semmi sem fontosabb, mint részt venni Isten munkájából, az Ő népe, nyája között.

n  A Genezáret tó partján hívta őt az Úr, hogy „Kövess engem, és emberhalász leszel.” Akkor Péter otthagyott mindent és követte Őt. Három évig ott volt mellette: hallhatta tanításait, láthatta csodáit.

n  De Jézus szenvedésével, halálával nem értett egyet. Ki is fakadt egy alkalommal: Uram, nem eshetik az meg veled! Neki nem kellett olyan Messiás, akit keresztre lehet feszíteni. Nem kellett olyan Pásztor, aki az életét adja a juhokért. Tiltakozott a kereszt ellen.

n  Követte Őt, de nem követte mindenhova. Csodálta Jézust, de nem szerette. Ezért lett belőle tagadó.

n Ha Jézus megszidja Pétert a többiek előtt, nyilvánosan megszégyeníti, kielemzi magatartását, esetleg kiközösíti egyszer s mindenkorra a tanítványok közül – mindezt elképzelhetőnek tarthatta. Ha fejére olvassa a bűneit, vagy ha szóra sem méltatja őt, rá sem néz… az, hogy szeretettel van és egy szóval sem említi az árulást, a jövőről beszél – és a szeretetéről kérdezi, ez újra sírásra kényszerítette…

n Megértette, hogy félig nem lehet Jézust követni. Az mindig Krisztustagadásba vezet. Házasságot sem lehet fél szívvel kezdeni. Abból hamar baj lesz.

n A bűnről nem leszokni kell, hanem szakítani vele. Ezt pedig csak akkor tudod megtenni, ha teljes szívből szereted Jézust.

II. A felszólítás: Legeltesd az én juhaimat!

Ez a foglalkozására utalt (halászlás, munka, siker, pénz – el kell hagynod!)

n  Ez a mindennapi kenyeret jelentette.

v A pénz. Megélhetés: a halászásból meg lehet élni. De prédikálásból?...

n  De az Úr Jézus a lelki munkát ajánlotta neki! „Mától fogva embereket fogsz!”

v A lelkiek fontosabbak. Ez jelenti az igazi áldást!

v Péter válasza visszafogott: nem henceg. Most nem dicsekszik.

v Uram, te tudod… Őszinte volt. „Csődöt mondtam. Nem sikerült. Te tudod…”

n  Nem szeretheted egyszerre jobban a munkádat is (egyházadat, Bibliádat, szolgálatodat), Istent is.

n  Az Úr megáldotta. Bocsánatot kapott. Helyreállt a kapcsolat Jézussal.

n Lukács leírja, hogy amikor Jézust kihallgatták, majd átvitték Kajafás udvarán, egy pillanatra találkozott a tekintetük. Ez összetörte Pétert: kiment és keservesen sírt.

n Amikor vacsora közben az Úr bejelentette, hogy holnap mindnyájan elhagytok engem, akkor Péter felháborodott. Mit képzelsz te rólam, Uram?! Lehet, hogy a többiektől kitelik, de én soha. Az életemet kész vagyok odaadni érted!

n Bizonyára mindezt őszintén gondolta, de e mögött nem szeretet volt, hanem rajongás. A rajongás pedig alább hagy akkor, amikor áldozatot kell hozni. Péter nem volt hajlandó áldozatot hozni Jézusért.

n A tagadás éjjelén lett világossá számára, mennyire gyáva is ő. Nincs benne szeretet Jézus iránt, mert nem vállal érte semmit. Mos újra megbízatást kap Jézustól. Vállald el: Legeltesd az én juhaimat!

n De azt az éjjelen megértette azt is, hogy kicsoda Jézus. És kezdte megérteni a keresztet is.

Befejezés:

n Mit jelent Jézust szeretni? A Jn 14-ből megértjük, hogy engedelmességet, kijelentést, közösséget jelent. „Aki ismeri és megtartja az én parancsaimat, az szeret engem. Azt szeretni fogja az én Atyám is, én is szeretni fogom, és kijelentem magamat annak. Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet. Azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, elmegyünk hozzá és szállást készítünk magunknak nála. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igémet.”  (Jn 14:21. 23-24)

n „Megtartja az én parancsolataimat!”

n „Kijelentem magam annak.”

„Szállást készítünk nála magunknak.”

Jób hitvallása – Jób 19:25-26

„Tudom, hogy az én Megváltóm él!” – Jób hitvallása

Jób 19:25-26

²⁵ Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára (^Vulgata a végső napon) az én porom felett (^MBT a por fölött) megáll. ²⁶ És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül (^MBT testemben) látom meg az Istent.

n Jób úgy beszél itt, mint egy újszövetségi hívő.

n Jób könyvéről vannak, akik azt mondják: unalmas könyv, nem történik benne semmi. Ugyanis, a cselekménye az első két fejezetre és az utolsó rész második felére korlátozódik.

v  Közben pedig 40 részen át vég nélkül bölcselkednek Jób barátai... Ki nem fogynak a szóból: oktatják, feddik, pedig tulajdonképpen vigasztalni jöttek, és bátorítani szeretnék. De még csak követni sem lehet, hogy ki kinek mit mond… Nehéz megérteni a Jób könyvét.

I. Jób hitvallásának háttere

n A formáját tekintve ez a könyv egy dráma formájában előadott tanító költemény. Költemény, mert az első két és az utolsó fejezetet kivéve a héber versforma szerint írták, és drámai formában előadott költemény, mert párbeszéd formájában hangzik el a sok tanítás. Az ókori bölcsesség-irodalomnak egy gyöngyszeme ez, amelyben az akkori filozófia és teológia tükröződik. És Isten kritikája erről a felfogásról.

n Mi volt a lényege ennek a filozófiának és teológiának? Az, hogy Isten az igazat megáldja, és a gonoszt megbünteti.

v  Jób igaz ember volt, istenfélő, vallásos – ezért Isten megáldotta. Majd hirtelen elkezdődtek a csapások Jób életében: világos, hogy valami gonoszságot követhetett el! Hiszen „Isten az igazat megáldja, a gonoszt megbünteti”. Jób ezt tagadja. Barátai azt mondják: Jób nem látja, vagy nem akarja beismerni, de biztosan ott lapul valami nagy gonoszság, amelynek következménye ez a sok csapás!

n A barátok megjátszodják a nagy okosat, mintha mindent tudnának… Nem kérdezik sem Jóbot, sem Istent, csak kijelentik vádjaikat… Pedig nekünk néha vigasztalnunk kellene egymást! Mindenki vigasztalásra szorul!

n Jób barátai tehát elkezdik védeni Istent, és vádolni Jóbot. Vádjaikat nem feltételezésként, hanem tényként kezelik. Ebből a tényként emlegetett vádból vonják le a következtetéseiket, és rengeteget beszélnek, miközben újra vádolnak. Nem idegen ez mitőlünk se…

v  Sokszor mi is ugyanúgy nekiesünk egymásnak, mint Jób barátai ennek a szerencsétlen szenvedő embernek. Feltételezzük, hogy nem hisz igazán. Feltételezzük, hogy nem szereti az Urat igazán. Feltételezzük, hogy önmagának szolgál, nem az Istennek. És a feltételezéseket mindjárt tényként kezeljük… Pedig, fogalmunk sincs, mit él át a másik! Jób is azt mondja: Lennének ti az én helyemben, majd akkor nem így beszélnétek!

v  Isten óv minket mindenféle ítélkezéstől. Főképp az elhamarkodott és nagyképű ítélkezéstől.

n Közben Jób sem érti, hogy miért történt, ami történt, csakhogy ő Istenhez fordul és Őt kérdezi!  Jób Istentől fogadta el a maga nehéz helyzetét és sok szenvedését. „Ha a jót elvettük, a rosszat nem vennénk-e el? Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!” Kegyetlenül fáj neki lelkileg is, testileg is, és egyáltalán nem érti, hogy Isten miért tette vele ezt. Végtelenül szenved.

v  Jób keserűen kifakad: „Elfárasztottatok a beszéddel.” Mert erre jók vagyunk! Ilyen megtörténik néha még a szószékről is!

n Meghallgatja barátait, de mivel látja, hogy nem mondanak igazat, és ez nem segít rajta, ő Istenhez fellebbez. „Én a Mindenhatóval akarok beszélni, Isten előtt akarok védekezni.” (Jób 13:3). Szóval, Jób is lázad, de nem Isten ellen. Lázad a sorsa ellen, lázad az értelmetlenség ellen, szenvedése nem elfordítja, hanem odafordítja Istenhez.

n Át kell élnie főképp azt, ami a szenvedések között talán a legnehezebb: egészen egyedül maradt. Nem érti meg a felesége és nem számíthat rá, mint lelki támaszra sem. Nem élnek a gyermekei. Nincs, akinek kipanaszolhatná magát. A barátai, mintha ellenségei lennének, úgy vonulnak fel ellene. Egyedül Isten marad neki. „Csak Istennél nyugszik meg a lelkem…” (Zsolt 62:2)

v  Sokan átélték ám ezt már! Pál apostol a börtönből írja: Démás elhagyott, a jelenvaló világhoz ragaszkodott, - elment Tesszalonikába. Kreszcensz Galáciába, Titus Dalmáciába… Trofimust Miklátusban hagytam betegen… Szóval, Pál ott marad egyedül, de Jézussal!

v  És az Úr Jézus is átélte, mit jelent végzetesen egyedül maradni: de nem hagyott engem az Atya egyedül! – olvassuk a János evangéliumában. De végül a kereszten mégis teljesen egyedül maradt – ahogyan szóltunk erről a múlt héten.

n Jób a megtapasztalásai ellenére hisz Istenben. Nem a megtapasztalt, hanem az elhitt Istenhez fordul. Ahhoz az Istenhez fellebbez, aki őt jól ismeri és felette áll ennek az egésznek. Ő pontosan tudja: melyik eseménynek hol a helye, mikor kell bekövetkeznie, hogyan függnek össze egymással. És főképp, hogy az egésznek mi a célja.

v  Az is tudja pontosan, hogy meddig szabad terhelni Jóbot. Ő senkit sem próbál feljebb, minthogy elszenvedhetnénk. Sőt a próbával együtt a kimenekedést is megadja, hogy elszenvedhessük (1Kor 10:13).

n Miközben szánalomért eseng barátai részéről, ereje egyre fogy, hangja egyre gyengül, és azt kéri, hogy szánják meg a barátai, legyen elég nekik, hogy az Úr sújtotta őt, és ne üldözzék tovább. Magányosságában, elhagyatottságában Jób az embertársi szánalomra apellál. Ha Isten ellene fordult, akkor legalább a barátai szánják meg… Mert egy szenvedő ember láttán nem az istenkérdés­sel kell foglalkozni, ok és okozat kérdésével, nem filozofálgatni kell, hanem szeretni és vigasztalni kell. Jób együttérzésre, együtt-szenvedésre szólítja fel barátait (szünpátia).

v  Bildád azzal fenyegette, hogy még az emléke is elvész a földről. Ezzel akkoriban közismert „kegyes” szólam ismétlése volt (vö. pl. Zsolt 34:17), ezzel ellentétben Jób azt kéri, bárcsak megörökítenék szavait: könyvbe írással és kősziklába véséssel. A könyv, íme, megíratott! A szenvedő Jób til­takozik az ellen, hogy ügye a feledés ho­mályába merüljön. Még a gondolata is borzalmas annak, hogy nem vagyok fontos, elfelejtenek, senkit sem érdekel, ami velem történt, a gyötrelmeim, a szenvedésem…

II. Jób hitvallásának tartalma

n Szenvedésére azonban nem ez hoz megoldást. Még ha segít is valamit, ha tudja, hogy nem merül a feledés homályába az, amit átélt, ez nem old meg mindent.

v  – Jób egy magasabb reménységet fejez ki, ami a vigasztalására szolgál: van Megváltója, aki végül megáll a pora felett, még akkor is, ha meg kell halnia, és földi élete befejeződik.

n A 25. versnek minden szava hangsúlyos. Ellentétes kötőszóval kezdődik: „de én...” (va'aní), „mert én”. Jób itt olyat mond, ami a tapasztalatokkal és a vágyakkal is szemben áll.

v  „Mert én tudom…” Ez a tudás több mint amilyet a bölcsek ismernek. Ezt nem kutatás, tanulás, tapasztalat által szerezte Jób, nem örökölte, hanem egy belső meggyő­ződés, amely a tapasztalat és események ellenére igaz marad. Jób olyasmit tud, amit bölcselkedő barátai nem tudnak.

n „Tudom, hogy az én Megváltóm él!” A Megváltó (gó’él) jelentette:

v  (1) aki visszaszerezte az elszegényedett rokon családi birtokát (pl. 3Móz 25:25-27),

v  (2) aki a gonoszul megölt, ártatlan rokonért igazságot szolgáltatott (4Móz 35:19; 5Móz 19:6),

v  (3) Istent, aki Izráel fiait kiszabadította az egyiptomi rabszolgaságból (2Móz 6:6; 15:13; Zsolt 74:2; 77:16; 78:35; 106:10; Ézs 63:9), és

v  (4) aki szabadulást ígért és szerzett a szám­űzetésben élőknek (Ézs 41:14; 43:14; 44:6. 24; 47:4; 48:17; 49:7. 26; 54:5).

n Jób elmondja, hogy Istené az utolsó szó. Az emberek ítélete eltörpül az Isten ítélete mellett. A Jób Istene maga a Megváltó, aki felveszi a Jób ügyét.

n Most úgy tűnik, hogy még Isten is el­hagyta, és ellene fordult. De a látszattal szemben Jób ragaszkodik ahhoz, hogy Isten a Megváltó. Nem „egy” megváltó, hanem „az én Megváltóm” (gó’alí)!

v  Az ézsaiási szövegekben is mindenütt birtokos sze­mélyraggal szerepel a szó: megváltód, megváltónk, megváltótok. Jób nem is akar tud­ni más Istenről, csak arról, aki az ő Megváltója.

n Az ÓSz-ben ritka az Isten létezésének kijelentése: ők természetesnek vették, hogy Isten van, Isten él. Jóbnak viszont ez nagyon fontos: az én megváltóm „él”. Jób nem a múltban él: az ő Megváltója nemcsak a régmúlt időkben tudott csodákat tenni. Jób nemcsak azt tudja, amit Isten régen tett az ő népével és a szenvedőkkel. Neki az élő Istennel van dolga, benne reménykedik. Ezé a Megváltóé az utolsó szó.

n A „legvégül” (vö’aharón = a végső napon - Vulgata) azt jelenti, hogy a döntő szót a Jób esetében az ő Megváltója fogja ki­mondani.

v  „Legvégül” a Megváltója „a por fölött megáll”, vagyis Jób még a halállal is dacol. Túléli a saját halálát!  (A „por” csakis a Jób porát jelentheti Ezért nincs nagy különbség a Károli és MBT fordítása között).

n Jób a ha­lál ellenére is, a halálon túl is tud megoldást! Persze, ez ellentmond annak, hogy az ÓSz nem ismeri a feltámadásba vetett hitet. De ismeri! Beszél róla Dániel (Dán 12:2). Tud róla Ábrahámban (Zsid 11:17-19), és Dávid (Zsolt 16). Jób is erről beszél.

n Jób nem csupán abban reménykedik, hogy ha neki meg is kell hal­nia, mégis igazságot szolgáltatnak neki, lesz Megváltója, hanem abban is, hogy ő ezt személyesen meg fogja látni!

v  Nem csupán „szellemi” értelemben, csak a „lelke”, a teste nélkül, hanem testestől-lelkestől ott lesz majd, amikor a Megváltója megáll a por fölött. Nem érvényes tehát az az érvelés, hogy a zsidóság csak később, a Kr. e. II. században jutott el a fel­támadás gondolatára. Jób kijelenti: lehet, hogy meg kell halnom, de a halálom után is személyesen fogom meglátni, ami azután következik.

n A Megváltót azért várja Jób, hogy nyilvánvaló legyen: Is­ten vele van, és nem ellene. Ez az, amit Jób „tud”, ami felől meg van győződve.

III. Jób hitvallásának újszövetségi üzenete

n Kicsoda ez a Megváltó?

n Az ember­megváltók cserbenhagyták Jóbot is. Jób tudja, hogy az igazi Megváltó maga Isten.

v  Az a Megváltó, aki közbenjár. 

v  A Megváltó, aki helyettesíti.

v  Aki kifizeti érte a váltságdíjat.

v  A Megváltó, aki végül megszabadítja.

n Nyilvánvaló az ÚSz fényében, hogy Jób prófétikusan Jézus Krisztusról beszél: Aki a bűn és a szenvedés kötelékeiből valóban megszabadított.

n Úgy tekint a Megváltóra, mint Aki segít a szenvedésben és nyomorúságban lévőkön, az elhagyatottakon és elnyomottakon. Ki fogja váltani életét még a halálból is!

v  Ilyet mi is csak hit által mondhatunk: „Tudom, hogy az én Megváltóm él!” „Nem cselekedetekből, hogy senki se kérkedjék.” (Ef 2:9)

n Honnan tudom, hogy az én Megváltóm él?

v  Kijelentette nekem Igéjében, és biztosít róla Szentlelke által. Ő él, mert a Biblia mondja, és Ő él a szívemben.

n Aki megváltja bűneiből, a törvény átkától, az ítéletből, a Sátántól, a hatalmasságoktól és erőktől, a haláltól, a pokoltól, az örök kárhozattól! Mégpedig úgy, hogy váltságdíjat fizet érte! Ez a Jób hitvallása, - és a miénk is.

n Jób bizalma nem a testében van. A teste romlik, tele van sebekkel, nagy fájdalmai vannak. Nemsokára meghal, és semmivé lesz. A halál perce közeleg. Férgek rágják majd meg, és por lesz belőle. De teste nélkül (is) meglátja az Istent! Új testben! Új szemeket kap, új testet ölt, és megláthatja Istent! Ez a szenvedő test egy ideiglenes lakhely. Sátorház. De a lélek biztonságban van. Az ő Megváltója él!

v  „Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-e? Amint megvan írva, hogy: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek, mint vágó juhokat. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk Az által, a ki minket szeretett. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban” (Róm 8:35-39)

  

A hit hangjai 35.

1. A mennybe’ fenn a trónusnál,

A Krisztus értem közbenjár.

Nagy Főpap, égi kezesem,

Örökre biztos védelmem.

Markába véste nevemet,

Szívébe írta, nem feled.

Örökre Ő lesz pártfogóm,

Elnémul minden vádolóm.

Elnémul minden vádolóm.

2. Mikor a Sátán megkísért,

És vádol megbánt bűnökért,

Jézusra nézek, áldom Őt,

A bűneimből megmentőt.

Ő halt meg minden vétkemért,

A bűntelen a bűnösért.

Isten, a Bíró fölmentett,

Krisztusra nézve engedett.

Krisztusra nézve engedett.

3. Íme, a Bárány – Ő van ott!

Feltámadt és üdvöt hozott!

Ő mondta: Megváltód vagyok.

Nem vonja vissza, mit adott.

A Bárány vére volt az ár,

Őnála többé nincs halál.

Krisztusban üdvöm készen vár,

Ott fenn, az Isten trónjánál.

Ott fenn, az Isten trónjánál.