Az énekkar 100 éves jubileuma

2014. szeptember 7-én ünnepeljük a Szilágyperecseni Magyar Baptista Gyülekezet Énekkarának Centenáriumát.

Különleges jubileumi ünnepségen szeretnénk megemlékezni az Úr kegyelméről, amely végigkísérte énekkarunkat az utóbbi száz évben.

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt!

Gyere el, és ünnepelj velünk - 2014. szeptember 7-én, a szilágyperecseni magyar baptista imaházban!

Az ünnepély délelőtt 9:00 órakor kezdődik, délután pedig 16:00 órakor. Közreműködnek a szilágyperecseni énekkar 65 tagja, együtt az aktív és a már nem aktív karmesterekkel és Bokor Barnabás meghívott karnaggyal.

Mindenkit szeretettel várunk!

Megjelenik az erdélyi magyar baptista ének-zenemisszió története is (1867-1914), együtt a szilágyperecseni magyar baptista gyülekezet énekkarának történetével (1914-2014).

 

 

Kiadásra kerül egy énekes füzet, "Hadd zengjen énekünk!" címmel, amely énekkarok és ifjúsági énekkarok számára tartalmaz 20 új éneket – zongora, orgona, illetve gitárkísérettel.

 

A jubileum himnusza a "Hadd zengjen énekünk" c. karének, amelynek szövege a 18. Zsoltár 1-20 versére épül (2Sám 22:1-20). 

 

Küzdjetek a tiszta evangéliumért! - Júd 1-3

Küzdjetek a tiszta evangéliumért!

Júd 1-3

(Először elhangzott 2000. augusztus 13-án Nagyváradon, a Magyar Baptisták II. Világtalálkozóján)

A Magyar Baptisták 2. Világtalálkozójának mottója az efézusi levél 4. részének 5. verse: „Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség”. Számomra az a feladat jutott, hogy a középső megállapításról szólhassak, vagyis arról, hogy „egy a hit”.

Általános gyakorlattá vált számunkra az, hogy a helytelenül lefordított szavak esetében néha szó szerinti fordítást alkalmazunk, de még abban az esetben is amikor meghagyjuk az elterjedten használt rossz fordítást, akkor is azt értjük alatta, ami a Biblia eredeti szövegében nyilvánvaló. Így például, tudjuk, hogy az „ekklészia” nem egyházat, hanem gyülekezetet jelent. Előszeretettel használjuk tehát a gyülekezet szót, vagy az eredeti eklézsia kifejezést, de ha egyházat vagy anyaszentegyházat mondunk is, tudjuk, hogy az eredeti görög szóban nincs benne sem az anya, sem az egy, sem a ház, hanem az egyszerűen gyülekezetet jelent. Így használjuk a keresztség szót is, tudva azt, hogy az bemerítést, alámerítést, baptizálást jelent, és ezt értünk alatta akkor is, ha keresztséget mondunk.

Ezen szükséges tisztázó szavak után tehát engedjétek meg, hogy a közös hit szószólója legyek. Mondanivalóm lényege Isten igéjének alapján az, hogy a közös hit személyes hit, amelyért küzdeni, tusakodni kell. Itt ki kell mondanom olyan dolgokat is, amelyek sérthetnek némelyeket. Tudjuk, hogy az igazság sérti azokat, akik eltértek tőle, mégis, amikor a személyes hit közös hitté válik, akkor arról világosan és határozottan kell beszélnem, még akkor is, ha ezzel bántom azokat, akik eltértek tőle. Végül látnunk kell, hogy a közös hit, amiről beszélünk, az az üdvözítő hit, amely egyszer s mindenkorra adatott a szenteknek.

I. A személyes hit

Kezdjem tehát mindenekelőtt azzal, hogy az üdvözítő hit személyes hit.

Nem minden hit üdvözít, hanem csak az az egy, amely adatott a szenteknek. Minden embernek pedig az a hite, amit személyesen hisz, és az a vallása amit személyesen vall, nem pedig az, amit örökölt, vagy amiben felnevelték. Azért szükséges ezt így kijelenteni, mert nagyon sok esetben ez a kettő élesen különbözik. Az üdvözítő hit személyes hit.

Isten igéje mondja azt, hogy az üdvösség hit által van: „Higgy az Úr  Jézus Krisztusban és üdvözülsz, mind te mind a te házad népe!”, „Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”. „Nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az, minden hívőnek üdvösségére”. Az üdvözítő hit személyes hit, mivel nem hihetsz a másik nevében csak a magad nevében. Kívánom, hogy mindannyiunknak üdvözítő, személyes hitünk legyen!

A hitvallomásunk egyrészt azt mondja, hogy a hit ismeret, egy értelmi kérdés, amely által igaznak tartjuk Isten kijelentéseit, másrészt pedig a hit erős bizalom Istenben, vagyis egy érzelmi kérdés is.

Kissé részletezve kijelenthetjük azt, hogy mi hisszük, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, hisszük, hogy Szent Lélektől fogantatott, szűztől született, hisszük, hogy szó szerint feltámadt és mindenki által látható módon visszajön az ég felhőiben. Hisszük, hogy a Biblia Isten tévedhetetlen és igaz igéje, hisszük, hogy az evangélium minden embernek szól, mert Jézus Krisztus meghalt mindenkiért. „Ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a miénkért, hanem az egész világért is” (1Jn 2,2), Ő „minden ember Megtartója, kiváltképpen a hívőknek” (1Tim 4,10). Amikor visszajön, akkor ítélni fog eleveneket és holtakat (2Kor 5,10).

Közben azt is hisszük, hogy az üdvösséghez abszolút fontos az újjászületés: „Ha valaki nem születik újjá víztől és Lélektől, nem láthatja az Isten országát.” (Jn 3,5) Ezek szerint a gyülekezet tagjai csak azok lehetnek, akik bűneiket megvallották, megtértek, Jézus Krisztust befogadták és újjászülettek. Ilyenképpen hiszünk egy egyetemes anyaszentegyházat, Krisztus gyülekezetét, ami a szentek közössége. A gyülekezet Isten megváltottjainak, Isten gyermekeinek a közössége. Ebbe a személyes hit alapján lehet felvenni valakit, és a közös hit alapján a tagok felelősen vállalják egymással a közösséget, és gyakorolják a gyülekezeti fegyelmet is, ha szükséges.

Van személyes hitünknek egy néhány jellemvonása, amelyek különösképpen jellemzőek reánk, baptistákra. Ilyen a hitvalló, felnőtt keresztség, amelyet Jézus Krisztus parancsolt. Isten igéje mondja: „Aki hiszen és megkeresztelkedik, vagyis bemerítkezik, üdvözül.” Kornélius bemerítkezett, a filippi börtönőr bemerítkezett, az első megtértek pünkösd napján megkeresztelkedtek. „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg” – parancsolta nekik Péter apostol, és több mint háromezren engedelmeskedtek ennek a parancsnak. Az a hit az igazi hit, amely megtérést eredményez. Amely csak elméleti hit marad, az nem sokat ér. Az igazi hit megtérést, az élet megváltozását eredményezi. Ha a te hited nem hozott ilyen változást, akkor az nem igazi hit, nem üdvözítő hit. Márpedig könnyen meglehet, hogy az értelmeddel felfogod, talán még érzelmeid is reagálnak rá, de cselekedeteiben nem látható az, amit hiszel. Jakab apostol szerint az ilyen hit halott önmagában. A Magyar Baptisták 2. Világtalálkozójának második napján a Kulturális Örökség Minisztériuma részéről küldött üzenetben is idézve volt Jakab apostolnak megállapítása: „amiképpen halott a test lélek nélkül, halott a hit is cselekedetek nélkül”.

Ha megkapod az ebédedet, és valaki azt mondja, hogy az meg van mérgezve, és te ezt elhiszed, de mégis elfogyasztod azt, hadd kérdezzem meg, milyen hit az? Ha valaki azt mondja, hogy az a vonat, amelyen utazol nem abba az irányba megy, amerre utazni szeretnél, és te ezt el is hiszed, de nem szállsz át a másik vonatra, kérdezem: milyen hit ez? Jakab apostol is megkérdezi, ha hitednek cselekedetei nincsenek, vajon megtarthat-e téged az ilyen hit? Semmiképpen nem. Az a hit egyenlő a nullával. Az a hit halott. Mi azonban nem olyan hitben élünk, amelynek nincsenek cselekedetei, hanem hitünkre építjük az életünket és a jövőnket. Üdvözítő hitünk van, amely mindennapi cselekedeteinkben is megnyilvánul. „Az igaz az ő hite által él”-, mi is. A Jézus Krisztusba vetett személyes hitünkre építjük rá tetteinket, kapcsolatainkat, gondolkodásunkat, eljárásunkat, felfogásunkat, döntéseinket. Ez az a hit, amelyről Júdás apostol azt mondja, hogy egyszer a szenteknek adatott.

Az üdvözítő személyes hitből csak egy létezik. Egy a hit! Ez adatott egyszer a szenteknek. Más üdvözítő hit nem létezik.

Nemrégen együtt utaztam egy fiatallal, aki dicsekedett vallásával és hitével. Azt mondta, hogy egy időben foglalkozott a kérdéssel, hogy más hitre térjen, de nagyon hálás azért, hogy abban a hitben született - ahogyan ő mondta, abban nevelkedett, és hogy abban maradt meg. Megkérdeztem, hogy miért? Azt válaszolta, hogy azért, mert az ő vallása igazán nem kér tőle semmit. Erre azt válaszoltam, hogy azt csakugyan nem nehéz megtartani. De mit ér az a hit, ami nem kötelez téged semmire? Ha nem tudnál válaszolni erre a kérdésre, akkor válaszolok én: az a hit, ami nem kötelez téged semmire, az nem ér semmit. De nekünk nem ilyen hitünk van. A mi hitünk arra kötelez, arra tanít minket hogy mértékletesen igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon.

II. A közös hit

Folytatom, mert a közös hitről kell beszélnem.

A személyes hit úgy lesz közös hit, hogy ha felismerem hogy az én hitem azonos a te hiteddel. Ebben az esetben mi ketten közösséget vállalunk, hitközösségben kezdünk élni. Ez a közösség a közös hit alapján tehát a felismerés és a csatlakozás folytán valósulhat meg. Nem a nevünk köt össze, nem a földi származásunk vagy a hagyományunk, hanem a hitünk. A közös hit eredményezi a közösséget.

Pünkösd napján, akik felismerték bűneiket, akik megtértek és megkeresztelkedtek, azok csatlakoztak is Péterhez és ahhoz a százhúsz főnyi sokasághoz, akik hittek Jézus Krisztusban. Attól kezdve, közös hitük alapján gyakorolták is magukat a közösségben (ApCsel 2,42). Ilyen közösséget eredményez a mi közös hitünk is. Egy helyi gyülekezetben, a gyülekezetek szövetségében vagy a világszövetségben sok ezren vagyunk közösségben. Azért lehetünk közösségben, mert közös a hitünk. Mi testvérek vagyunk az Úrban, nemcsak kollégák, szaktársak, elvtársak, rokonok vagy haverok. Testvéreknek mondjuk egymást, és nemcsak így mondjuk, hanem így is gondoljuk. A hit alapján vállalunk közösséget egymással, vagy a hit alapján nem vállalhatunk közösséget, abban az esetben, ha nem közös a hitünk.

Ugyanis a hit alapján történő közösség egyúttal a hit alapján történő elhatárolódást is eredményez. Nem lehetünk hitetlenekkel felemás igában. Igazságnak és hamisságnak, világosságnak és sötétségnek nem lehet közössége egymással. A hívőnek nem lehet köze, vagyis közössége a hitetlennel.

Ez az igazság főleg akkor válik nyilvánvalóvá, amikor az úrvacsorai szent jegyekhez járulunk. Amikor az Úr Jézus megtört testének és kiontott vérének csodája elé állunk, újra meg újra rádöbbenünk arra, hogy ez az, ami eggyé tesz minket: mindnyájan egy kenyérből részesedünk, Hozzá tartozunk. Ugyanakkor az is meglátszik itt, hogy vannak, akikkel nem lehetünk közösségben és velük nem is járulhatunk együtt az Úr asztalához. Ez egyesít, és ez választ is el egymástól: egyesít azokkal, akikkel közös a hitünk, és elválaszt azoktól, akikkel nem közös a hitünk. Ha Krisztusnak tagjai vagyunk, akkor egymásnak is tagjai vagyunk, és ezt a közösséget önkéntesen vállaljuk a közös hit alapján. Azok vagyunk közösségben egymással, akik hitünkért áldozatot is vállalunk, ha szükséges.

III. „Küzdjetek a hitért!”

Nos, most érkeztünk ahhoz, amiről Jakab apostol beszél. Miről beszél? Arról, hogy szeretett volna a közös üdvösség felől írni, minden igyekezettel. (Ha ez megtörtént volna, lenne talán még egy olyan levelünk a Bibliában, mint a római levél, ami a közös üdvösségről, a közös hitről szól, rendszerezett, bizonyított és alkalmazott módon.) De Júdás apostol azt mondja, hogy nem tudta ezt megtenni, mivel intést kell továbbítania. Mi volt ez az intés? Az, hogy „küzdjetek a hitért, amely egyszer és mindenkorra a szenteknek adatott!”

Küzdjetek ezért a hitért!

Megfigyeltétek-e azt, hogy a Jelenések könyvében, amikor az Úr Jézus a hét kisázsiai gyülekezethez küldi táviratait, akkor két gyülekezet felé is kemény figyelmeztetésnek adott hangot, mert azok megtűrték magatok között a tévtanítókat?

Pál apostol is figyelmezteti az efézusi gyülekezet véneit, hogy viseljenek gondot magukra és az egész nyájra, amelyben Isten őket vigyázókká tette, mert tudja azt, hogy távozása után jönnek közéjük gonosz farkasok, akik nem kedveznek a nyájnak, sőt, közülük is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják (ApCsel 20,28-31).

A galáciai gyülekezetnek azt írja, hogy csodálkozik, hogy olyan hamar más hitre, más evangéliumra tértek, holott nincs más, csak egy van -, és ha mennyből való angyal jönne is, hogy mást hirdessen, átok legyen, mert más evangélium nincs. (Gal 1,6) Egy a hit!

A korinthusi gyülekezetnek írt levélben Pál apostol azt mondja: „Félek… hogy a ti gondolataitok eltántorodnak a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől.  Mert ha valaki odamegy hozzátok, és más Jézust hirdet, nem akit mi hirdettünk, vagy más lelket fogadtok be, nem akit kaptatok, vagy más evangéliumot, nem amelyet elfogadtatok, azt szépen eltűritek.” (2Kor 11,3-4)

A Tituszhoz írt levélben a nagy apostol azt a tanácsot adja szolgatársának, hogy „az eretnek embert egy vagy két intés után kerüld, tudván, hogy az ilyen romlott, és vétkezik, önmaga is kárhoztatván magát. (Tit 3,10-11)

János apostol pedig a házról-házra járó tévtanítókat illetően azt mondja, hogy „Ha valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a házatokba, és ne köszöntsétek.” (2Jn 10) Ebben az esetben a köszöntés többet jelentett, mint egy-két szavas üdvözlést: közösségről és meghitt társalgásról van szó. Az üzenet tehát az, hogy ne legyetek velük közösségben! A közösség alapja a közös hit, ha pedig nem közös a hitünk, akkor nem lehet közösségünk egymással! Egy a hit! Küzdjetek a hitért, amely egyszer adatott a szenteknek!

Mindezek a figyelmeztetések azt mutatják, hogy sajnos, a hitet el lehet veszíteni, hit dolgában hajótörést lehet szenvedni (1Tim 1,19), „az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva” saját erősségünkből ki lehet esni (2Pt 3,17).  Mi azonban most elhatározhatjuk, hogy megtartjuk a kapott hitet mocsoktalanul és szentül. Elhatározhatjuk azt, hogy mindhalálig kitartunk amellett, amit az ige alapján hittünk és vallottunk. Nem térünk el tőle, mellé állunk, és küzdeni fogunk érte! Határozzuk ezt el! Ehhez Isten erejét is kérnünk kell, mivel egyedül Isten az, aki minket megtarthat a hitben. Tanulmányozva minden nap Isten igéjét, gondolkozva arról éjjel és nappal, gyönyörködve abban, mint aki nagy nyereséget talált. A hitben így megerősödve arra is képesek leszünk, hogy küzdjünk, harcoljuk azért a hitért, amely egyszer a szenteknek adatott. Ámen.

Istenítélet a Kármel-hegyen - 1Kir 18:20-40

Istenítélet a Kármel-hegyen

1Kir 18:20-40

²⁰ És elküldte Akháb mind az egész Izráel fiaihoz, és egybegyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyre. ²¹ És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt néki a nép csak egy szót sem.

²² Akkor monda Illés a népnek: Én maradtam meg csak egyedül az Úr prófétái közül; míg a Baál prófétái négyszázötvenen vannak; ²³ Adjatok azért nékünk két tulkot, és [ők] válasszák magoknak az egyik tulkot, a melyet vagdaljanak darabokra, és rakják a fákra; de tüzet ne tegyenek alája; én pedig a másikat készítem el, amelyet a fákra rakok, de tüzet én sem teszek alája. ²⁴ Akkor hívjátok segítségül a ti isteneteknek nevét, és én is segítségül hívom az Úrnak nevét; és amely isten tűz által felel, az az Isten. És felelvén az egész sokaság, monda: Jó lesz! ²⁵ És monda Illés a Baál prófétáinak: Válasszátok el magatoknak az egyik tulkot, és készítsétek el ti először; mert ti többen [vagytok,] és hívjátok segítségül a ti isteneteknek nevét, de tüzet ne tegyetek alája. ²⁶ És vették a tulkot, amelyet nékik adott, és azt elkészítették, és segítségül hívták a Baálnak nevét reggeltől fogva délig, mondván: Baál! hallgass meg minket! De nem jött szó, sem felelet. És ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek. ²⁷ Mikor pedig már dél lett, elkezdte őket gúnyolni Illés, azt mondván: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán aluszik, és felserken. ²⁸ És [elkezdtek] hangosan kiabálni és az ő szokásuk szerint késekkel és borotvákkal metélték magokat, míg csak ki nem csordult a vérük. ²⁹ Mikor pedig a dél elmúlt, prófétálni [kezdtek] egész az esteli áldozatig; de akkor sem lett se szó, se felelet, se meghallgattatás. ³⁰ Akkor monda Illés az egész sokaságnak: Jöjjetek én hozzám. És hozzá ment az egész sokaság, és megépítette az Úr oltárát, amely leromboltatott volt. ³¹ És vett Illés tizenkét követ, a Jákób fiai nemzetségeinek száma szerint, akiknek az Isten azt mondotta volt: Izráel legyen a te neved; ³² És oltárt épített a kövekből az Úr nevében, és egy árkot húzott az oltár körül, a melybe két véka vetni való mag férne. ³³ És oda készítette a fát, és felvagdalta a tulkot, és felrakta azt a fára; ³⁴ És monda: Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égőáldozatra és a fára. Monda ismét: Tegyétek ezt még egyszer! És másodszor is azt tették. Monda mégis: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is azt művelték; ³⁵ Úgy, hogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az árok is tele lett vízzel. ³⁶ És amikor eljött az esteli áldozás ideje, oda lépett Illés próféta, és monda: Ó, Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az Isten az Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem. ³⁷ Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívüket! ³⁸ Akkor alászállt az Úr tüze, és megemésztette az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, amely az árokban volt. ³⁹ Mikor ezt látta az egész sokaság, arcra borult, és azt mondta: Az Úr az Isten! az Úr az Isten!

⁴⁰ És azt mondta Illés nékik: Fogjátok meg a Baál prófétáit; senki el ne szaladjon közülük! És megfogták őket, és alávitte őket Illés a Kison patakja mellé, és megölte ott őket.

Omri után fia, Akháb került a trónra. Már apja is „gonoszul cselekedett az Úr szemei előtt, és gonoszságával meghaladta mind az őelőtte valókat”. (1Kir 16:25) Nevéhez fűződik Samária, a főváros megalapítása. Ahkáb apja nyomdokaiban járt, és feleségül vette Etbaál leányát, Jézabelt, a főniciai Szidonból, amely a baáltisztelet központjának számított. Így sikerült aprját is túlhaladnia a gonoszságában: „jobban haragra indította Akháb az Urat, Izráel Istenét, mint az Izráel valamennyi királya, a kik ő előtte voltak” (1Kir 16:33).

Az előbbi részben Illés, akinek neve azt jelenti, hogy „az én Istenem az Úr”, szembeszállt Akhábbal és szárazságot prófétált, ami három és fél évig tartott. A szárazság a baálkultusz szívét célozta meg, mivel Baált a termékenység és eső istenének tartották. Ezzel együtt Akháb irányvonalára is csapást mért.

A három és féléves szárazság után Illés az Isten parancsából a Kármel hegyre gyűjtötte össze a Baál és Astarót prófétáit a néppel együtt. (Később nem olvasunk többé Astarót négyszáz prófétájáról, csak a Baáléról.) A Kármel hegy tetején a királlyal az élen nagyon sokan összegyűltek: ott tartott nyilvános istenítéletet Illés. Odaállott elébük és bátran azt kérdezte: „Meddig sántikáltok kétfelé?”

Bátorság kellett ehhez, mert tudta, hogy a bálványimádók többségben vannak. Ha kudarcot vall, bizonyára a fejével játszik! De van ilyen időszak, amikor le kell leplezni a képmutatást. A „ne szólj szám, nem fáj fejem” közmondás nem megoldás, és nem is jellemzi az Illéseket. Ők bátran vállalják a szembesítést a bűnnel, főképp, ha Isten ezt kéri tőlük. Meg vannak győződve arról, hogy a Baál társasága fog csődbe jutni, és mindenestől vereségre van ítélve. És biztosan tudja, hogy az Úr győzni fog.

I. Az igazi Isten felismerése (20-21)

²⁰ És elküldte Akháb mind az egész Izráel fiaihoz, és egybegyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyre. ²¹ És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt néki a nép csak egy szót sem.

A Baál tisztelete vonzotta az izráelitákat: ez volt a „királyi” vallás, az államilag finanszírozott vallás, ennek voltak hagyományai. Gyakorlatiasnak vélték, mert úgy vélték, hogy Baál, eső és a vihar istene, termékennyé teszi a földet és az embert, és az érzékiségre is kívánatosan hatott, mivel kultikus prostituáltak álltak a Baál-szentély szolgálatában.

Szükséges volt tehát felismerni, hogy ki az igazi Isten: a Baál, vagy az Úr. Nem az a lényeg, hogy ki mennyire tudja megvédeni bálványimádását, hanem az, hogy igazi-e az az isten, akit imádni kell? Ebben az igeszakaszban tehát ez a fő kérdés: „Ha az Úr az Isten, kövessétek Őt” (21. v.); „Amely isten tűz által felel, az az Isten” (24. v.); „hogy te vagy az Isten Izráelben, ismerjék meg e mai napon. Te az Úr vagy az Isten, te fordítod vissza az ő szívüket” (36. v.). Aztán a nép leborult és azt kiáltotta, hogy „Az Úr az Isten, az Úr az Isten!” (39. v.)

Ahhoz, hogy erre a kérdésre mindenki megérthesse a helyes választ, Isten kénytelen (néha) extrém eszközökhöz folyamodni. A hosszú szárazság után újra esőt szándékszik küldeni Izráel földjére. De előbb radikális leszámolásra van szükség Baállal! Baált hitelteleníteni kell, nyilvánosan, világosan, egyértelműen, véglegesen, nehogy azt gondolja valaki, hogy az esőt mégis csak Baál adta.

„Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt.” (21. v.) Ez nem csupán akadémiai kérdés. A teológia tanítványsághoz vezet, amit hiszel, azt követned kell! A felismerés elkötelezettséget eredményez. Illés nem engedi meg, hogy Izráel népe részt vegyen ezen az istenítéleten csak úgy közömbösen, hogy a végén kimondják, hogy „Na, végre, tudjuk, hogy ki az igazi Isten!”, és onnan elsétáljanak szántani, vetni, halászni, ki hova akar, futballmeccset nézni, vagy kártyázni… No, nem! Ha az Úr az Isten, akkor kövessétek Őt! Ő nem egy eszme, hanem a Király, akinek engedelmeskedned kell! Egy bálványt oda tehetsz, ahova akarsz, és bármikor hátat fordíthatsz neki. A bálvánnyal megteheted, hogy csak akkor fordulsz hozzá, amikor bajban vagy. Éppen ez a különbség Isten és a bálványok között. A bálványra rázárhatod az ajtót, és nem fogja számon kérni, hogy hol jártál. De az igazi Isten nem ilyen, Vele nem lehet játszadozni. Ha felismerted Őt, akkor követned kell! Másképp a felismerés nem a megmentésedet eredményezi, hanem az ítéletedet. Az lesz a veszted: „Tudtad, gonosz szolga!” (Lk 19:22) Tehát értelmetlen dolog azt mondani, hogy valakinek Jézus a Megváltója, de nem az Ura. Nem lehet senkinek Megváltója, ha nem engedelmeskedik, mint Urának.

II. Az igazi Isten egyedisége (19-39)

Az ige több szempontból világítja meg Isten tulajdonságait.

Ő az az Isten, aki számára nincsenek földrajzi akadályok (v. 19-20). Kármelt nem ok nélkül választotta Illés erre a szembesítésre. (Kármel a Földközi-tenger partján, Haifa mellett, egy 535 m magas mészkő hegygerinc, 17-18 km hosszan vonul dél-kelet felé.) Kr. e. már a második évezredben egyiptomi iratok szent helyként emlegették, III. Salmanasszár, asszír király feljegyzéseiben (Kr. e. 841) pedig Baál hegyének van nevezve. A Kármel hegyén Baál élvezhette a hazai pálya előnyeit. Ha a lerombolt oltárú Jáhve (30. v.) itt győzi le Baált, akkor ez még világosabbá teszi tehetetlenségét és az Úr egyedüli istenségét.

Isten számára a létszám nem jelent akadályt (v. 22. 25.) Baál prófétái 450-en vannak, (Asera prófétái pedig 400-an), míg Illés egyes-egyedül. Bíztatja őket, hogy induljanak elsőként, mert ők sokan vannak (v. 25). De hát, a számbeli fölény Istennél nem akadály. A valóságot nem a népszerűség, a létszám, a divat határozza meg. Az igazság akkor is igazság, ha senki sem képviseli, vagy csak egyedül Illés. „Az Úr előtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást” (1Sám 14:6).

Isten számára a buzgóságot nem decibelben és mozgalmasságban mérik (v. 26-29. 36-38.) A Baál tisztelői nagyon hangoskodtak és mozgolódtak (v. 26). Nagy buzgóságot tanúsítottak: egész estig ugrándoztak, kiáltoztak, vagdalták magukat, révületbe estek az oltár körül… „Ott sántikáltak az oltár körül, a melyet készítettek” (26. v.) Korábban a kétfelé sántikálás a határozatlanságot jelentette, itt pedig a hatékonyságtalanságot. Hiábavaló sántikálás volt ez! De nem mondhatjuk, hogy félvállról vették feladatukat! Csakhogy nem mindegy, hogy kiért buzgólkodunk! Az Úr Jézus a hegyi beszédben említi, hogy az utolsó napon lesznek, akik azt mondják: „Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben?” (Mt 7:22) És ezekről az Úr vallást tesz: „Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” Azok bizonyára buzgó emberek voltak, a maguk módján. Talán televízióban is prédikáltak, és szenzációs műsorokat tartottak, mint a Baál prófétái. Illésnek nem volt ilyesmire szüksége. Illés gúnyolódott velük (v. 27), ugyanis a pogány felfogás szerint az istenek emberi tevékenységeket folytatnak… Innen van, hogy „elmélkedik”, „félrement” (- a WC-re!), „úton van” (és nem vitte a mobiltelefonját), vagy „alszik”. Micsoda irónia! A bálványimádás csakugyan nevetséges. Baállal szemben az Úrról az van megírva: „Nem szunnyad el a te őriződ, íme, nem szunnyad, és nem alszik az Izráelnek őrizője!” (Zsolt 121:3-4) Nem volt „se szó, se felelet, se meghallgattatás” – v. 29.

Illés egyszerű imájára viszont „leszállott az Úr tüze” – v. 38. Illés is buzgó, de nem kapkod, nem próbál erőszakoskodni az Úrral. A mi Istenünknek nincs szüksége ilyen modern, „evangélikál” baálizmusra! Nem a mi sürgölődésünk miatt fog meghallgatni. Mt 6:7-9 szerint a pogányok sokbeszédűek, másként imádkoznak! A mi imánk legyen rövid, egyszerű és átfogó (Mt 6:9b-13). Imádságod tartalmazzon inkább teológiát, nem pedig pszichológiát (v. 36-37)!

Isten számára a fogyatékosság sem jelent akadályt (v. 32-35). Emberileg úgy tűnik, hogy Illés a vízzel lehetetlenné tette Isten győzelmét. Négy veder víz, háromszor ismételve – az izráeliek tudták, hogy a vizes dolgok nem gyúlnak meg!… (Voltak források a hegyen, és a Földközi-tenger sem volt távol.) Illés meg volt győződve, hogy az Úr tüzet fog adni. A nép pedig meg fogja érteni, hogy a vizes áldozat meggyúl és elég, akkor arra nem lesz más magyarázat, minthogy azt Isten cselekedte. „Avagy az Úrnak lehetetlen-e valami?” (1Móz 18:14)

III. Az igazi Isten gondviselése (30-38)

³⁰ Akkor monda Illés az egész sokaságnak: Jöjjetek én hozzám. És hozzá ment az egész sokaság, és megépítette az Úr oltárát, a mely leromboltatott volt. ³¹ És vőn Illés tizenkét követ, a Jákób fiai nemzetségeinek száma szerint, a kiknek az Isten azt mondotta volt: Izráel legyen a te neved; ³² És oltárt épített a kövekből az Úr nevében, és egy árkot húzott az oltár körül, a melybe két véka vetni való mag férne. ³³ És oda készítette a fát, és felvagdalta a tulkot, és felrakta azt a fára; ³⁴ És monda: Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égőáldozatra és a fára. Monda ismét: Tegyétek ezt még egyszer! És másodszor is azt tevék. Monda még is: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is azt művelték; ³⁵ Úgy, hogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az árok is tele lett vízzel. ³⁶ És a mikor eljött az esteli áldozás ideje, oda lépett Illés próféta, és monda: Ó, Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az Isten az Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem. ³⁷ Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívüket! ³⁸ Akkor alászállt az Úr tüze, és megemésztette az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, a mely az árokban volt. ³⁹ Mikor ezt látta az egész sokaság, arcra borult, és monda: Az Úr az Isten! az Úr az Isten!

Illés nemcsak ítél, hanem evangélizál is! Itt nemcsak büntetés történik, hanem meghívás is az Istennel való szövetségbe! Illés újra megépítette a lerontott oltárt: 12 kőből építette, vagyis nem vette tudomásul az ország kettészakadását (v. 31. 2Móz 24:4. Józs 4:1-10). Az északi országrész létének sajátos elítélése ez. Az oltárt az Úr nevében építette (32. v.), majd imádkozott. Rövid, konkrét, hittel és meggyőződéssel teljes imát mondott. Imádságában nem önmagát sajnáltatta, sem nem a maga dicsőségét kereste, hanem inkább az Istenét. Három dolgot kér: hogy a nép megtudja „hogy te vagy az Isten az Izráelben”, „hogy én a te szolgád vagyok”, és „hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem”.

Bárcsak megépülnének a lerombolt oltárok: a személyes csendesség oltárai, családi oltárok, a gyülekezeti imaórák romló oltárai, a nemzetünk hitéletének oltára!

Tűz szállott alá, mint az első áldozatkor (3Móz 9:24), vagy Dávid idejében (1Krón 21:26), vagy Salamonnál (2Krón 7:1). A tűz alászállása azt jelentette, hogy Isten elfogadta Illés áldozatát! Mutatta, hogy van visszafelé vezető út Izráelnek, van lehetőség a helyreállásra! Ez a helyreállás az oltáron keresztül lehetséges. Az áldozat miatt van kegyelem, feloldozás, engesztelés.

Talán szebb lett volna befejezni a 39. igeverssel, ahol a nép leborul és kiáltja, hogy „az Úr az Isten, az Úr az Isten”. Ámde itt van a 40. igevers is, amely a Baál prófétáinak ítéletéről szól. Isten az ítélet Istene is (Ézs 30:18). Illés Istene ma is ugyanaz: kegyelmet kínál, de ítélni is fog. „Mert nekünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.” (2Kor 5:10)

Kicsoda az Isten embere? - 1Kir 17:1-16

Kicsoda az Isten embere?

1Kir 17:1-16

 ¹ És szóla Thesbites Illés, a Gileád lakói közül, Akhábnak: Él az Úr, az Izráel Istene, aki előtt állok, hogy ez esztendőkben sem harmat, sem eső nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint.

 ² És lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, mondván:  ³ Menj el innét, és menj napkelet felé, és rejtezzél el a Kérith patakja mellett, mely a Jordán felé folyik.  ⁴ És a patakból lesz néked italod; a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak téged ott. ⁵ Elméne azért, és az Úrnak beszéde szerint cselekedék; és elméne és leüle a Kérith patakja mellett, amely a Jordán felé folyik.  ⁶ És a hollók hoztak néki kenyeret és húst reggel és este, és a patakból ivott.

⁷ És lőn néhány nap mulva, hogy kiszáradt a patak; mert nem volt eső a földre. ⁸ És lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, mondván: ⁹ Kelj fel, és menj el Sareptába, a mely Sídonhoz tartozik, és légy ott; ímé megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.

¹⁰ És felkelvén, elméne Sareptába, és mikor a város kapujához érkezett, íme, egy özvegyasszony volt ott, a ki fát szedegetett, és megszólítván azt, monda néki: Hozz, kérlek, egy kevés vizet nékem valami edényben, hogy igyam. ¹¹ De mikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és monda néki: Hozz, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben. ¹² Az pedig monda: Él az Úr, a te Istened, hogy nincs semmi sült kenyerem, csak egy marok lisztecském van a vékában, és egy kevés olajom a korsóban, és most egy kis fát szedegetek, és haza megyek, és megkészítem azt magamnak és az én fiamnak, hogy megegyük és azután meghaljunk. ¹³ Monda pedig néki Illés: Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint; de mindazáltal nékem süss abból először egy kis pogácsát, és hozd ide; magadnak és a te fiadnak pedig azután süss; ¹⁴ Mert azt mondja az Úr, Izráel Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kevesül addig, míg az Úr esőt ád a földnek színére. ¹⁵ És elméne, és az Illés beszéde szerint cselekedék, és evék mind ő, mind amaz, mind annak háznépe, naponként. ¹⁶ A vékabeli liszt nem fogyott el, sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesült meg, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés által.

<  Többféle megközelítésünk lehet az Igéhez, de most összpontosítsunk inkább csak az Isten emberére, Illésre.

v Illés példát ad nekünk engedelmességből, bizalomból, bátorságból. Így kell szolgálnunk az Urat.

I. Aki engedelmes Isten szavának (Engedelmessége)

<  A főtéma Isten szava: csak az Illés, vagyis az Úr szava szerint lesz eső vagy harmat.

v Az Úr szava irányítja Illést (2-4 v.), amelynek Illés szó nélkül engedelmeskedik (5. v.). Később ugyanaz a szó továbbküldi (8.-9. v.), majd biztosítja az özvegyet (14. v.). Az özvegy felismeri: az Úr szava igazság (24. v.).

v Ez az, amihez az Isten emberének szabnia kell magát. Főképp neki. Az ige kell legyen a mérce.

<  Miért kellett Illésnek elrejtenie magát?

v Sokan úgy vélik, hogy nyilvánvaló, hogy miért: halálra keresték (18:4.,10.). De ez csak a részleges igazság, és nem biztos, hogy az elsődleges. Amikor újra megmutatja magát Akhábnak, nem úgy tűnik, mintha élete veszélyben forognak.

v Illés egy lelki vezető. Szellemi fejedelem. Isten igéjének a hordozója, képviselője. Ha ő eltűnik, az többet jelent, mintha Azáriás tűnne el. Ez maga az ítélet része: egyrészt a szárazság, másrészt az ige hiánya. Nincs próféta, nincs ige.

<  Az Istentől jött ige hiánya egy rettenetes ítélet:

v 1Sám 28:6., 15.: „És megkérdezte Saul az Urat, de az Úr nem felelt néki sem álomlátás, sem az Urim, sem a próféták által.”

v Zsolt. 74:9: „Jeleinket nem látjuk, próféta nincs többé, és nincs közöttünk aki tudná: meddig tart ez?”

v Ám. 8:11: „Íme, napok jönnek, azt mondja az úr Isten, és éhséget bocsátok a földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után!”

v A poszt-gutenbergi korszakban talán nem így tapasztaljuk, de mégis megtörténhet. (Walter Kaiser egy keleti tengerparti egyetemen tanult, amikor a Róm. 1-5. sziporkázó magyarázatát hallotta egy professzortól, akiről kiderült, hogy nem hitt benne egyáltalán...)

<  Fontos, hogy a lelkipásztorok az ige által és az ige vezetése alatt éljenek.

v Az Isten embere képviselője az igének, akár kegyelmet, akár ítéletet közvetít - az ige jelenléte vagy megvonása által. (Lásd Elizeus elhívását.)

<  Velünk is megtörténhet, hogy valamilyen ok miatt az Úr megvonja tőlünk az igét: annak ellenére, hogy a prédikálást folytatjuk... Csak az már nem az Úr igéje lesz! (2 Krón. 18.)

II. Akiről Isten visel gondot (Gondviselése)

<  „Menj el innét, és menj napkelet felé, és rejtezzél el a Kérith patakja mellett, mely a Jordán felé folyik.” – 3. v.

v Nem egy folyó mellé, hanem egy patak mellé küldte az Úr Illést! Egy folyó bőséges vizet szolgáltatna, de egy patak bármikor kiszáradhat, és ki is száradt. Ez azt tanítja nekünk, hogy Isten nem akar minket luxus körülmények közé helyezni. E jelenvaló világ ideiglenes lakhely: a világ bősége elfogyhat, értékelése megszűnhet. Nem folyó mellé helyez minket Isten, hanem csak patak mellé, hogy vágyjunk és sóvárogjunk az örökkévaló után. A patak folyhat ma, és elapadhat holnapra.

<  Épp ezért, nem a patakban kell bízni, hanem Istenben. Ne vegye át a víz az Isten helyét, az ajándék az Ajándékozó helyét. Ne tévesszük szem elől igazi célunkat! Egyedül Isten az, aki nem változik, akiben bízni lehet akkor is, ha a patak kiszáradt. Ha a hollók nem hozzák többé a pecsenyét és a cipót, akkor majd gondoskodni fog az Úr egy Baál-tisztelő sareptai özvegy által, aki megismeri az Úr hatalmát, miután engedelmeskedni tud az Ő parancsának: „nékem süss abból először” (1Kir 17:13) „Keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” (Mt 6:33). A gondviselés az engedelmesség folyamán adatik.

v Isten gyermekei e világ egyik országában sem kívánnak örökké ott lakni, mert még a saját országunkban is annyi a bűn, a korrupció és törvénytelenség, a részegség, az erkölcstelenség, és a kapzsiság, hogy egy jobb ország után vágyakoznak, mint Ábrahám (Zsid 11:10). Sok szívfájdalmat okoz a háború, a nélkülözés, a betegség és a halál, és mindez arra jó, hogy idegen maradjon számunkra ez a hely, ahol csak „jövevények és idegenek” vagyunk (1Pt 2:11). Szülőföldünkön is külföldieknek érezzük magunkat, mivel a mi országunk az az ország, ahol nincs többé könny, fájdalom, vérontás, nélkülözés, betegség, gyógyszer vagy műtét, nincs csalódás és elválás, nincsenek balesetek és temetők, gyász és börtön, részegség és erkölcstelenség, adó és tartozás, javítóintézet és rendőrség, mivel mindezek elmúlnak. Mi a láthatatlanokra nézünk, amelyek örökkévalók. „Megmutatta nékem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály… És semmi elátkozott nem lesz többé.” (Jel 22:1. 3.) Addig is, hála Istennek azokért a patakokért és özvegyekért, akikben gondviselése megmutatkozik!

<  A szárazság rettenetes volt: de Illésnek nem volt gondja vele. A „hollók” táplálták.

v Dehát a hollók nem hozni, hanem vinni szokták a húst! Ne törődj vele, ez nem a te dolgod, hanem Istené. Hidd el, hogy a hollók hozni fogják!

v Dehát a hollók tisztátalan állatok! (3 Móz. 11:15. 5 Móz. 14:14.) - már ami az izráeli menüt illeti. Ne törődj vele, fogadd el, és ne kérdezősködj semmit a lelkiismeret miatt... Süssed a húst, pirítsad a kenyeret, és lakj jól!

<  A hollók kitartanak, de a patak feladja... Sebaj, egy sareptai özvegy majd folytatja. A módszer változik, a gondviselés marad.

v Innen ered a gond: úgy véljük, hogy ez egy az egyben alkalmazható reánk: mi is hívők vagyunk, mint Illés. Mi is az Úr emberei vagyunk, mint Illés. Úgyhogy az Úr rólunk is hasonlóképpen gondot fog viselni! Na, ha nem is ugyanúgy (a hollók által hozott hús magas koleszterin szintje miatt), valami hasonló módon...  Lásd: Mt 6:25-34. és Lk 12:22-34.

<  Van, aki nem találja ebben Isten ígéretét a gondviselésre. Nem baj, ott van más helyen, és az Illés esetét pedig vehetjük illusztrációnak!

v Azonban tudnunk kell, hogy Illésen kívül volt még az Úrnak 7000 embere, akik együtt szenvedték a szárazságot és éhséget a többi Baál-csókolgató, hitehagyott izráelitával!

v De miért visel az Úr gondot Illésről? Azért, mert Illést életben kellett tartani. Szükség volt még rá. De az Urat akkor is szolgálni kell, ha az életben sosem látsz húshozó hollókat!!

v Addig halhatatlanok vagyunk, amíg a munkánkat el nem végezzük. Némelyek többet is szeretnének, de az általában nem vezet jóra. (Lásd pl. Ezékiás és Manasse). Mikor a munkánk véget ért, Isten hazahív betegség, baleset vagy éhhalál által. Hogy a halál hogyan érkezik, mindegy, ha felismered, hogy ez is Isten eszköze! A halálnak nincs fullánkja. • Félsz-e a méhektől? Csak a fullánkjától!

<  Sokan több apologetikát és teológiát ismerünk, mint a sareptai özvegy, mégis nehezen fogadjuk el, hogy hinni azt jelenti, hogy mindenestől rábízzuk magunkat az Úrra, aki gondot visel.

III. Akinek a főcélja a misszió (Missziója)

<  A sareptai özvegy még megbízhatatlanabb, mint a hollók. Az „özvegy” és a „gondoskodás” általában ellentétes fogalmak voltak.

v Egy özvegy a szegénységgel és szükséggel kapcsolatos. Abban az időben az özvegyek nem jártak esti líceumba és nem kaptak számítógépképzést, hogy a szomszédos kórházban munkahelyet kapjanak. Az özvegység zsákutca volt.

<  De ki vagyok én, hogy megmondjam Istennek, milyen eszközöket használjon? Isten útjai gyakran meghökkentők és szokatlanok.

<  Ki ez az özvegy? Sareptai, Szidon mellett. (12 km Szidóntól, 20 km Tírustól, 120 km Samáriától). Etbaál hazája, Baálfalván, Pogánytelkén...

v De íme, egy Baál követője bízni fog az Úr szavában! Ő is átéli Isten gondviselését! Habár csak a címét ismerjük, a nevét nem, csatlakozik a megváltottak seregéhez: Melkisédek, Jetró, Ruth, Maámán és Ebed Melek csapatához. (Misszió!)

v A pogányoknak is adatott a megtérés az életre! (ApCel. 11:18.)

<  Sareptába menni azt jelenti, hogy Izráelt elhagyni: ez is ítélet Izráelen. De egyúttal a kegyelem kiterjesztése is a pogányok felé. Megelőlegezi ez az ApCsel könyvét. (Ítélet, ahonnan elmész, - áldás, ahová mész.)

v „Illyés idejében sok özvegyasszony volt Izráelben, mikor az ég három esztendeig és hat hónapig be volt zárva, úgy hogy az egész tartományban nagy éhség volt; mégis azok közül senkihez nem küldetett Illyés, hanem csak Szidónnak Sareptájába az özvegyasszonyhoz.” (Lk. 4:25-26.)

<  A sareptai megtérő párhuzama Mt. 15:21-28 és Mk. 7:27-30-ban a szíro-főníciai asszony, aki a farizeusokkal ellentétben hisz Jézusban.

Befejezés:

<  Az Isten embere az imádság és a hit embere.

v Robert Bruce megreggelizett (egy tojást), de éhesnek érezte még magát, és kért még egy tojást, azonban azonnal gyengeség fogta el. Bibliát kért, de nem tudta már olvasni. Azt kérte, hogy nyissák ki Róm 8:38-39-nél, hogy rátehesse az ujját. Rátette, és azt mondta: megreggeliztem, és este az én Megváltómmal fogok vacsorázni. Isten veletek, gyermekeim! Ezzel meghalt, ujjával a Róm 8:38-39-en.

Értékeljük helyesen a szolgálatot! - 2Kor 10:1-18

Az apostoli tekintély védelmében

(Értékeljük helyesen a szolgálatot!)

2Kor 10:1-18

■       Ahogyan a 8-9 rész a megtértekre alkalmazza Pál védelmét (apológiáját), ugyanúgy a 10-13 rész alkalmazza ugyanazt a megtéretlenekre, akik még lázadnak Pál apostoli tekintélye ellen.

v  Van egy kronológiai előrehaladás a 2Kor-ban: az 1-7 részek a múltban történt eseményekre utalnak, a 8-9 rész a jelenben történő közös gyűjtés befejezéséről szólnak, míg a 10-13 részek Pálnak a jövőbeni látogatását készítik elő.

I. Az apostoli tekintélyért való harc – 1-6. v.

■       Pál apostol bejelenti a harmadik látogatását, amikor Isten ítélete fogja sújtani az ellenszegülőket.

v  Arra kéri őket, „a Krisztus szelídségére és engedelmességére”, hogy ne kelljen bátornak lennie, ha majd megérkezik.

v Ellenfelei „úgy gondolkodtak felőlük, mintha test szerint élnének”, mivel nem rendelkeztek ajánló levelekkel, extázissal, csodatevéssel és retorikai/értelmezői képességekkel…

v Manapság a reputációt másképpen mérik (pl. a szenvedés nem jelenti, hogy nincs tekintélyed).

v Manapság a hirdetett Ige és a megélt élet összhangja adja a tekintélyt. (De vannak, akik másképp gondolják.) - „Ha beteg vagy: nincs hited.” „Ha nincsenek csodák: nincs veled a Szentlélek…”

■       Az apostol elleni vád egyrészt az, hogy „szemtől szemben ugyan alázatos, de távolról bátor”.

v Természetesen, ezt ironikusan jegyzi meg az apostol az 1. versben… Az igazság az, hogy alázatos volt második látogatásakor, és bátor, amikor írta azt a kemény levelet… (1:13. 2:3-4. 9. 7:8. 12)

■       Az az alázat a Krisztus alázata volt, amelyre nézve most kéri őket!

v Nem mond ítéletet azonnal. De ha megérkezik, akkor ki kell mondania! Addig viszont felszólítja őket, hogy térjenek meg.

■       Nem világ szerint és nem test szerint harcol (mivel nem válaszol haraggal), hanem más fegyvereket használ.

v Pál fegyvere az evangélium sokféle hirdetése, a Szentlélek erejében.

v Ez lerontja az „erősségeket”: okoskodások, magaslatot Isten ismerete ellen (önbizalom, öndicsőítés), foglyul ejti az ellenkező gondolatokat.

v Számára nem a retorikai fordulatok jelentik a lényeget, hanem a tartalom.

■       A baj az, hogy ellenfelei egy „másféle” evangéliumot hirdetnek! Más a tartalom!

v Hamis evangéliumot bármilyen pátosszal adnak elő, akkor is hamis!

v Ezért, Pál arra is készen áll, hogy megbüntessen minden engedetlenséget, ahogyan nyilvánvalóvá válik, hogy kik azok, akik egyáltalán nem karnak megtérni.

II. Az apostoli tekintély fontossága – 7-11. v.

■       Nézzétek, mi van a szemetek előtt! (A szem előtt valókra néztek?)

■       Pál legitimitása össze van kapcsolva az evangélium legitimitásával. Pál elvetése az evangélium elvetését jelenti (amit hirdetett).

v Aki Pál apostoli tekintélyét kétségbe vonja, azzal kétségbe vonja Pál hívőségét is! A kettő össze van kapcsolva, mert amikor ő megtért, akkor kapta az elhívást is.

■       Apostoli hatalmával viszont nem élt vissza: nem a megrontásukra használta azt, hanem az építésükre.

v Ezért nem vall szégyent, mert nem fog úgy tűnni, minta csak ijesztgetne a leveleivel, mivel igenis, ítéletet hirdet, amikor majd megérkezik. Addig viszont kéri, hogy térjenek jobb belátásra.

III. Az apostoli tekintély igazolása, alapja – 12-18. v.

■       Mi igazolja azt, hogy Pálnak van igazi apostoli tekintélye? Ellenfelei egyáltalán apostoloknak nevezhetők-e? (11:1-12:13)

v Meg kell pontosan állapítani azokat a feltételeket, amelyek alapján valaki apostolnak nevezhető, hogy nyilvánvalóvá legyen, hogy a Pál „dicsekvése” (igénye) nem jogtalan.

■       - Azok „magukat ajánlják” és „magukhoz hasonlítják magukat” – 12. v., de így „nem okosan cselekszenek”.

v  Ezért nem hasonlítgatja magát azokhoz.

v Jer 9:23-24 – az Úrban dicsekedni – „Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével, az erős se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával; Hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr.”

■       - Pál nem mértéktelenül dicsekszik, hanem a szerint a mérce szerint, amelyet Isten adott. Melyik ez a mérce?

v - Korinthusba is eljutott

v - nem a mások munkájával dicsekszik, a késszel, hanem a korinthusi gyülekezet születésével.

v - az Úrban dicsekszik, vagyis azzal, amit az Úr végzett általa. Ez az egyetlen igazi alap a dicsekvésre. Ellenfelei a mások munkájával dicsekszenek (i.e. a Páléval).

v - nem ajánlólevelekkel igazolja magát, nincs azokra szüksége… (2Kor 3:1 – „Elkezdjük-e ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek? 2 A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember.”)

■       Az Isten ajánlására van szükség. Ha valaki azért dicsekszik apostolságával, mert képességei vannak, megtapasztalásai és retorikai abilitása, az egyszerűen nem jelent semmit ebben a kérdésben.

v  Az ajánlásnak Istentől kell jönnie! „Mert nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem a kit az Úr ajánl.”

■       Az apostol nem mehet tovább az evangélium terjesztésével nyugat felé, míg itt keleten nem szilárdult meg a munkája. De tervezi, „hogy rajtatok túl is hirdessük az evangéliumot”…