Az igaz ember hite által él - Hab 2:1-4

Az igaz ember hite által él

Hab 2:1-4

¹ Őrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám, és mit feleljek én panaszom dolgában.

² És felele nékem az Úr, és mondá: Írd fel e látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen.

³ Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet, és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jönni, nem marad el!

⁴ Íme, felfuvalkodott, nem igaz őbenne az ő lelke; az igaz pedig az ő hite által él.

n Elhatározás kérdése, hogy hitben vagy látásban fogunk-e járni?

I. A kijelentés átvétele – 1. v. – „őrhelyemre állok”

1 Őrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám, és mit feleljek én panaszom dolgában.

n Bízd az Úrra a gondjaidat! Nem csak imádkozz, hanem hagyd ott, bízd rá!

v  Nem egy fizikai őrhelyre kell gondolni, hanem egy belső, szívbeli készülődésre, egy lelki vigyázásra, egy lelki állapotra.

n Várj választ Istentől! Ez különbözhet attól, amit szeretnél, de az lesz jó, amit Isten szól.  

v  A hívő ember kötelessége, hogy üzenetet nyerjen Istentől – 1. v.

n Mennyei üzenet nélkül az ember nem tudhatja, merre tart, mi célból él. Mert a bűn miatt elhomályosodott a mi lelkünk, érzéketlenek lettünk a bűn miatt Isten szavára, a vele való közösségre. Ezért jött az Úr Jézus, hogy ezt a nagy szakadékot áthidalja áldozathalálával. „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek!” De hogyan hallhatja meg az ember ezt a hangot? Csak akkor, ha őrhelyére áll és megáll a bástyán és figyel, mit szól hozzá Isten.

II. A kijelentés továbbadása – 2-3. v. – „írd fel e látomást”

² És felele nékem az Úr, és mondá: Írd fel e látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen.

³ Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet, és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jönni, nem marad el!

n A hit jutalmat nyer.

v  A hívő ember kötelessége, hogy üzenetet továbbítson Istentől – 2. v.

v  Adjunk hálát azért, hogy szavát megörökíttette a Bibliában.

n A jó hírt, amit mi is kaptunk, tovább kell adni. Gal 1:10 „hogy kijelentse az Ő Fiát én bennem, hogy hirdessem őt a pogányok között: azonnal nem tanácskoztam testtel és vérrel.”

v  Mi a prófécia? – Isten kijelentése az embernek. – 2Pt 1:19-21 – „És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben; ²⁰ Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. ²¹ Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.

v  Jövendő kijelentése.

v  A prófécia beteljesedése.

III. A kijelentés tartalma – 4. v. – „az igaz ember hitből él”

n A tény, hogy ez az ige 4x van megörökítve a Szentírásban, elég bizonyíték arra, hogy nagyon fontos igazságot akar közölni velünk: itt, Róm 1:17, Gal 3:11, és Zsid 10:38.

n Emiatt sokszor kell erről prédikálni: Fil 3:11 – „Ugyanazokat írni néktek én nem restellem, tinéktek pedig bátorságos.”

n A Bibliában két fajta életről olvasunk. Élni látás szerint, és élni hitből. Az igaz ember mindkettőt megkóstolta. Volt idő, amikor az igaz ember, látás szerint élt és járt, de most, miután látta, hogy e világ ábrázata elmúlik, hogy rabja a bűneinek, bűnbánat, megtérés után, megkapta a hit ajándékát, és most már hitben jár. És ez a hívő ember egyik élet mottója: az igaz ember hitből él.

n De miért mondja ezt Habakuk?

n Voltak olyan nehéz körülmények, amikbe a hívő zsidók kerülhettek, de még ilyen nehéz időkben is, az igaz ember hitből él.

n Mert az Istenben vetett hitük lesz az igazi, valódi támasz az életükben.

n Az igaz ember hitből él akkor, amikor a vallás hanyatlik, a lelki élet sorvad az emberek között. Amikor az emberek egyre kevesebbet állnak az őrhelyükre, kihal az imádkozás a személyes és közösségi életünkből, olyankor a hívő ember hitből él. Olyankor a hívő ember, ha senki más nem teszi is, de ő vigyázz és keresi Istent, és imádkozik és sóhajt.

n Habakukkal együtt mondja: Hab 3:2 – „Uram, hallám, amit hirdettél, és megrettenék! Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat, évek közepette jelentsd meg azt! Haragban emlékezzél meg kegyelmességről!”

n Az igaz ember hite által él, ami azt jelenti, hogy ez a magatartás ellentétes a felfuvalkodott, büszke magatartással.

v  A hívő ember egy alázatos ember. Nincs benne büszkeség és nem felfuvalkodott. Szent Ágostontól mikor kérdezték, hogy ő mit tenne a keresztyén hitvallomás első gyakorlati alkalmazásai közé, azt mondta: alázat, alázat, és alázat.

v  Nem létezik olyan, hogy büszke hívő. A hívő ember olyan, mint a legkisebb virág, amelyik elsőnek jelenik meg tavasszal, és engedi, hogy a nap sugarai rá ragyogjanak, de még így is ott áll csendben és jó illatot árasztva a nagyobb virágok között. Jak 4:6 – Isten a kevélyeknek ellene áll, de az alázatosoknak kegyelmet ad.

v  A hívő ember egy igaz ember. Az igaz ember pedig hitből él. Hívőnek lenni és igaznak lenni, egy és ugyanazt jelenti. A hívő igaz saját magával szemben, igaz másokkal szemben, és igaz Istennel szemben is.

v  A hívő ember egy bizalomteljes ember. Nem gyanakvó. Ő hitből él. Hogy milyen ez a hit, azt a Zsid 11 leírja pontosan: „a hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régebbiek.”

n Ebből a meghatározásból, négy dolgot figyelünk meg a keresztyén hit jellemvonásai közül.

v  Azok a dolgok, amik felé a hitünk tekint, azok láthatatlanok. A nem látott dolgokról való meggyőződés. Mert nem azokra nézünk, amik láthatóak, hanem amik láthatatlanok. Hozzunk olyan döntést az év elején, hogy nem a láthatókért fogunk küzdeni, hanem a láthatatlan lelki kincsekért. Mert csak akkor hívhatjuk magunkat hívőknek, ha ezt tesszük.

v  Azok a dolgok, amik felé a hitünk tekint, azok nagyon remélt dolgok. A reménylett dolgok valósága. Ha láthatatlan, akkor reméljük, hogy egy napon látható lesz. Hisszük ezt? Reméljük ezt igazán? Hogy egy nap a szentek társaságában leszünk, az áldott Úr Jézus jelenlétében, az örökkévaló és szerető Atya jelenlétében. Reméljük ezt igazán? Ezt a reménységet táplálni kell magunkban!

v  Hitünk a láthatatlan dolgokat láthatóvá teheti már itt ezen a földön. Igaz életet a hívő ember csak úgy élhet, ha hit által magunkévá tesszük a láthatatlan, lelki áldásokat. Hit által élhet az ember egy igaz életet.

n Ezért mondja Habakkuk, hogy az igaz ember hitből él. Látnia kell azt, aki láthatatlan!

Visszaadni az Úrnak - 1Móz 22:1-2. 1Sám 1:26-28

Visszaadni az Úrnak

1Móz 22:1-2. 1Sám 1:26-28

És történt ezeknek utána, az Isten megkísértette Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felelt: Ímhol vagyok. ² És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égőáldozatul a hegyek közül egyen, amelyet mondok néked.

²⁶ Ő pedig monda: Ó, Uram! Él a te lelked, Uram, hogy én vagyok az az asszony, aki itt állott melletted, és könyörgött az Úrnak. ²⁷ Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, a melyet tőle kértem. ²⁸ Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az Úrnak legyen szentelve! És imádkoztak ott az Úrhoz.

n Abban az időben, a gyermekeket három évesen választották el. Ennyi ideje lehetett Annának tanítani őt. De ennyi elég is volt! Amikor eljött az esztendőnkénti áldozás idejének, ő nem megy fel férjével, mert a gyermek még nem volt elválasztva. De ígéretet tett, ahogy a gyermek el lesz választva, felmegy az Úr elé, és bemutatja őt az Úrnak, és visszaadja őt az Úrnak, hogy az Úr előtt maradjon, és szolgáljon Neki mindörökké. Ígéretét be is tartotta. Szavatartó volt. Tartsuk be ígéreteinket, amit az Úrnak teszünk!        

n Férje nem akadályozta meg Annát ebben a döntésben. Együtt döntötték ezt el!

n A gyermek bemutatásakor mi is hálát adunk az Úrnak, hogy megajándékozott e gyermekkel, de ugyanakkor, ezzel kimutatjátok, hogy visszaadjátok őt az Úrnak.

n Visszaadni egy gyermeket az Úrnak, nem kis dolog. Miért is tennénk ezt?

n Van úgy, hogy azért, mert megterhelődik a szülő a gyermek miatt, és kívánná, hogy bárcsak az Úr visszavenné, amit adott… Talán sok szülővel előfordul, hogy néha azt szeretné tenni a gyermekével, mint valamilyen vásárolt termékkel, amit az üzletből hazahozott: amikor otthon kibontotta, nem az volt benne, amit elképzelt! Ugyanígy, van olyan szülő, aki visszavinné Isten üzletébe a gyermeket: itt a gyermek, kérem vissza a pénzemet!...

n De nem ilyen visszaadásról van szó. Gondolom, ti nem is gondoltatok ilyenre.

n Hanna a harmadik gyermek a családban… Három leány: ez az igazi! (Tapasztalatból beszélek!)

n Egy fiatal házaspár a harmadik gyermekük születésekor azt mondták: amikor megházasodtunk, volt három elméletünk is arra nézve, hogyan kell nevelnünk a gyermeket. Most van 3 gyermekünk, és nem maradt egy elméletünk se!

n Ugyanez a házaspár mesélte, hogy az egyik kisfia jött az édesanyához, és megkérdezte: anyu, mit szeretnél kapni születésnapodra? Mire az édesanya: szeretnék három szófogadó gyermeket látni! - Mire a kisfiú: de akkor már hatan leszünk!

n Bemutatjuk a gyermeket az Úrnak = visszaadjuk Neki.

n Ezzel elismerjük, hogy

v a gyermek Isten ajándéka. Mindenekelőtt Istenhez tartozik.

v Istennek terve van a gyermeketekre nézve. Az a jó terv!

v Együttmunkálkodók vagytok az Istennel a gyermeketek nevelésében.

n Hozzátok gyermeketeket az oltárra, mint Ábrahám tette!

n József és Mária felhozták gyermeküket bemutatni az Úrnak (Lk 2:22).

n Ábrahámnak nehéz lehetett gyermekét visszaadni az Úrnak (1Móz 22:1-13).

v szerette, egyetlenje volt, csodagyermek volt.

v feltette fiat a farakás tetejére, odakötözte, felemelte a kezét, hogy levágja… Nagyon nehéz lehetett. Hááát, nem tudom, hogy én megtettem volna-e ezt… még akkor se, ha Isten kéri…

n De egyébként mégis meg kell tennem! Ti is meg kell tegyétek!

n Ez a legjobb, amit gyermeketekkel tehettek: visszaadni az Úrnak.

n Ha Ábrahám nem tette volna meg, az ígéreteket nem kaphatta volna meg. Ismeretlen maradt volna.

n De mert Ábrahám engedelmeskedett, Izsákot visszakapta (kölcsön), Izsák gazdag lett, Krisztus ősapja lett, és áldást jelentett sokmillió embernek.

n El lehet játszani Isten tervét a gyermek számára!

n Mit jelent visszaadni gyermeketeket az Úrnak?

I. Ez szeretetetek bizonyítéka

n Kifejezitek, hogy Istent még gyermeketeknél is jobban szeretitek.

v Mt 10:37-38 – „Aki inkább szereti atyját és anyját, hogy nem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogy nem engemet, nem méltó én hozzám; És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.”

n Isten most és itt azt mondja nektek: hozd ide nekem a gyermeked, tedd az oltárra, és hagyd ott!

n Az Urat jobban kell szeressétek, mint ezt a gyermeket! Igaz-e ez? Gyermekeink a legféltettebb, legértékesebb tulajdona a szülőnek, de soha nem szabad engedni, hogy a gyermek átvegye Isten helyét. Ti azt kell mondjátok: szeretlek gyermekem, annyira, hogy a legjobbat akarom neked. Ha ez azt jelenti, hogy visszaadlak Istennek, legyen, ha azt, hogy meg kell néha fenyítselek, vesszőzzelek, legyen, bármit, ami javadra válik, én meg kell tegyek!

II. Ez a tulajdonjog tisztázása

n Kié a gyermek?

n Visszaadva Istennek kijelented, hogy a gyermek Isten ajándéka, és nem hozzád tartozik, hanem Istenhez, aki kölcsönadta neked. Isten azt tehet vele, amit akar. Az övé.

v Zsolt 127:3 – „Íme, az Úrnak öröksége: a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom.”

n Vigyázz, hogyan kezeled Isten tulajdonát!

n Isten nem az államot hatalmazta fel a gyermek nevelésére. Nem a napköziket, óvodákat és iskolákat hatalmazta fel a gyermekek nevelésére, hanem az apukákat és anyukákat!

n Amikor visszaadod gyermekedet,

III. Ezzel elkötelezed magad, hogy Isten akarata szerint fogod felnevelni.

v Ef 6:4 – „Ti is atyák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint.”

n A gyermekbemutatás nemcsak egy szertartás, hanem egy elkötelezés Isten útjai iránt: tanítani, nevelni, példát adni, imaházba hozni, szeretni, imádkozni, otthont teremteni számára, eltávoztatva a világiasságot. A szertartás semmit sem ér, ha nem kötelezed el magad Isten mellett!

v Józs 24:14-15 – „Azért hát féljétek az Urat, és szolgáljatok néki tökéletességgel és hűséggel; és hányjátok el az isteneket, akiknek szolgáltak a ti atyáitok túl a folyóvízen és Egyiptomban, és szolgáljatok az Úrnak. Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok; akár azokat az isteneket, akiknek a ti atyáitok szolgáltak, a míg túl voltak a folyóvízen, akár az Emoreusok isteneit, akiknek földjén lakoztok: én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.”

IV. Ezzel igényt formálhatsz Isten ígéreteire (és tervére)

n Izsák így örökölte az ígéreteket.

v 1Móz 22:15-18 – „És kiáltott az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égből. És monda: Én magamra esküszöm, azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedted, és nem kedveztél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ô ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.”

v Péld 22:6 – „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól.”

n Ezt jelenti tehát a gyermeket visszaadni, bemutatni Istennek: szeretni Istent, vallani, hogy a gyermek Istené, elkötelezettség a gyermek Istenfélelemre való nevelése mellett és az engedelmességre. Ezekért fogunk imádkozni!

Hadd zengjen énekünk!

Hadd zengjen énekünk!

- énekel a szilágyperecseni baptista énekkar.

„Szabadíts meg!” - Mt 6,13/b

„Szabadíts meg!”

Mt 6:13/b

Az Úrtól tanult imádság utolsó kérése két részből áll. Az első része a kísértéseinkkel foglalkozott, a második része kiegészíti és tovább viszi az előbbi témát, és a gonosztól való szabadulást kéri. „Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.” A két kérés ellentétbe van állítva. Az első még a bűnbeesés előtt hangzik, de a másik már utána. Az első a gonosz munkájának körülményeitől kér felmentést, annak lehetőségét akarja elvágni, míg a második már a gonosz hatalma alól vágyik a szabadulásra, a bűn rabságától kíván megmenekülni.

Külön kell tehát vennünk a „szabadíts meg a gonosztól” kérést, mivel ez egy lépéssel többet kér, mint a „ne vígy minket kísértésbe.” Most azt az induktív módszert kívánom követni, amit épp a Miatyánk utolsó kérésével kapcsolatban ajánlanak egyik homiletikai tankönyvben.

Az első kérdés, amit fel kell tennünk, az, hogy szükségünk van-e szabadításra? Továbbá, tudnunk kell, hogy részesültek-e szabadulásban valakik a múltban vagy a jelenben? Végül, azt is tudnunk kell, hogy most hogyan szabadulhatunk meg a gonosztól?

I.

Kezdjük tehát azzal a kérdéssel, hogy szükségünk van-e szabadításra? Kell-e nekünk imádkoznunk egyáltalán ez utolsó kérést a Miatyánkból, vagy kihagyhatjuk azt? Komolyan gondoltad-e már legalább egyszer ezt az imádságot, és benne ezt a kérést? „Szabadíts meg a gonosztól!” - nem tűnik ez divatjamúlt, ósdi kifejezésnek? Csakugyan úgy hiszed, hogy a gonosz hatalmat vett rajtad, és szabadulnod kell?

Mintha az lenne látható sokak életéből akik ezt az imádságot mondják, hogy kérik a szabadítást, de nem kívánják azt most, azonnal vagy teljesen. „Szabadíts meg, de ne olyan nagyon, ne olyan kimondottan, vagy úgy, ahogy én gondoltam és főleg akkor, amikor én erre kész leszek...” Ez az, amit érezni lehet sokak imádságából, amikor az Úrtól tanult imádság utolsó kérését mondják.

Mire is gondolunk akkor, amikor a gonoszt említjük? Talán a betegségre, a szenvedésre, a félelemre, a teherviselésre, mások rosszindulatára vagy egyébre, amelyektől szabadulni szeretnénk? Vagy a népszerűtlenségtől, a nehézségektől, a harcoktól, esetleg fegyelemtől akarunk szabadulni? Van-e valaki, aki most ezt a kérést mondva, nem látja maga előtt annak valódi jelentését, azt a nagy szükséget, amiért ezt kérni kell? Ha körülnézünk, mindenütt láthatjuk az emberi gyengeséget és nyomorúságot. Láthatjuk a gonosz elterjedését. Még nem is számoltuk össze az összes terheket, az összes panaszokat, az összes jajokat, hogy annak értemében kérjük: szabadíts meg a gonosztól.

Kell-e nekünk szabadítás? A Bibliában több, mint 400-szor van említve a szabadulás szó. Van-e valami, amiből szeretnél szabadulni most? A harmadik világ nyomorultjai ez alatt azt értik, hogy a politikai és gazdasági rabságból kell szabadulniuk. Valahogy úgy, mint ahogy Izrael népe megszabadult Egyiptomból.

Van-e szükség szabadulásra, olyan szabadulásra, amilyenről az Úr Jézus beszél?

Kérdezd meg az összetört szíveket a romba dőlt otthonokból. Kérdezd meg a kocsmákban azokat, akik összetört álmaikat mámorba temetik. Kérdezd meg a kórházakban fekvő összetört testeket. Van-e valakinek szüksége szabadításra? Kérdezd meg a börtönökben élőket: kell-e szabadítás a gonosztól? Kérdezheted a munkahelyeden, a piacon, az iskolában. Kérdezheted a sokezer magyar alkoholistát. Kell-e valakinek szabadítás? Kérdezd meg a rohanókat, aztán azt a több, mint száz magyart, akik öngyilkosságot kíséreltek meg az elmúlt héten. Ők saját kezük által akartak megszabadulni. Kérdezd meg azokat, akiket eltemetett az élet, a családi gondok, a bajok, a terhek tengere. Azokat is, akik már nem is tudnak érthető hangon beszélni, csak feltekintenek az égre és suttogják: ó Isten, ó Isten, ó Isten... Kell-e valakinek szabadítás? Nézz szét: Lásd a pénz szerelmét, amely minden rossznak gyökere! Lásd az elvilágiasodás mindent elárasztó hullámát! Lásd ez az élvezet-őrült társadalmat! Mikor mindezt felmérted, azután kérdezd meg: van-e itt valakinek szüksége szabadítása? Azt hiszem azonnal rájössz arra, hogy ez nem kérdés. A szükség általános. A válasz egyértelmű: igen, sürgősen szükségünk van szabadításra. Szabadítás nélkül menthetetlenül elveszünk. Jézus Krisztus tehát nem hiába tanította tanítványait így imádkozni: „szabadíts meg a gonosztól”.

II.

A második kérdés az kell legyen, hogy részesült-e valaki szabadításban a mi időnkben? Vagy csak Gedeonék, Dánielék, Józsefék és mások szabadultak meg a bibliai időkből? Ma már nem szabadul meg senki?

Vannak, akik szabadító szemináriumokra invitálnak, ahol egy kevés hozzájárulással garantálják a szabadítást a démonoktól. Ma már szinte az őrültségig fokozódik az összpontosítás a démonokra, a megszállottságra, a horoszkópokra, az okkult dolgokra. Olyan is van, ahol az álmosság ördögét, a balkezesség ördögét, a kényelem és lustaság ördögét próbálják kiűzni. Démont látnak minden bokor mögött, ott is, ahol nincsenek bokrok. Sokan olyasmitől akarnak szabadulni, amit rosszindulattal sem lehet gonosznak nevezni. Nagyon sokan csupán kuriózumnak, valamilyen exotikumként fogják fel a szabadítást. De ilyen szabadításra nincs szükség.

Ez arra az emberre emlékeztet, aki anti-elefánt sípot hordozott a nyakában. Azt hajtogatta, hogy az a kicsi piros fütyölő igazi elefánt-biztos fütyölő. Megőriz attól, hogy az elefántok eltapossanak. Belefújt, hogy mindenki hallja. Némelyek az árára voltak kíváncsiak, mások csodálták. És voltak, akik megjegyezték, hogy ezer kilométer körzetben nem található egyetlen elefánt sem. Erre az volt a válasz, hogy íme, az anti-elefánt síp nagyon hatásosan működik.

„Szabadíts meg minket” - de milyen gonosztól?

Ifjak néha arról tesznek bizonyságot, hogy Isten megszabadította őket az italtól, a kábítószertől, az erkölcstelenségtől, az öngyilkosságtól vagy valamilyen más káros ördögi körből, a gonosztól. Mások arról tettek bizonyságot, hogy Isten megszabadította őket egy betegségből, akkor amikor az orvosok már lemondtak róla. Autó szerencsétlenségből, szélvihar pusztításaiból, a háború borzalmaiból vagy a fogságból is sokan megszabadultak. Olyanok is vannak, akik megszabadultak az üres vallásoskodástól, a pénz szerelmétől, a depressziótól, a képmutatástól, a csalás és hazugság dzsungeléből.

„Szabadíts meg!” De mindentől? Azonnal? Láttál-e már valakit, aki segített volna a bábnak, hogy megszabaduljon belőle a pillangó, mielőtt eljött volna annak az ideje? Megszabadítható-e a tojásból kibújó kiscsibe időnap előtt? Vagy a gyermek a négykézláb mászástól. Helyes-e ha megakarunk szabadulni minden mocsoktól - mosdás nélkül? Minden adósságtól - fegyelem nélkül? Minden veszélytől és csalódástól - tanulás nélkül? Minden betegségtől orvosság nélkül? Hallottál-e valakiről, aki megszabadult volna a haláltól, legalább néhány ezer évre?

Nyilvánvaló, hogy a szabadulás csak a gonoszra vonatkozik. Ne is próbálj másféle szabadulást kérni, mivel Jézus nem arra tanít.

A gonosztól való szabadulásnak hosszú története van. Nemcsak a felvilágosodásról, a reformációról, a forradalmakról kell beszélnünk, hanem arról a szabadulásról is, amit egyéneknek adott Isten. „Ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság.” Isten lelke által sokan megszabadultak a gonosztól. Tisztátalan múltjuk, vádoló lelkiismeretük, szennyes szívük, rablánc alatt sorvadó életük egyszerre szabad lett és tiszta. Ő ma is teljes, azonnali és rendkívüli szabadítást képes nyújtani. Meg tud szabadítni, úgy, ahogy Bartimeus megszabadult vakságától. Ahogyan a három zsidó ifjú megszabadult Babilonban. Ahogyan Eszter idejében megszabadultak a halálra ítéltek, ahogy megszabadult Ezékiás betegségéből, Naámán leprájától, Jónás a hal gyomrából, és Elizeus Szennakherib seregétől. Ahogyan a tékozló fiú megszabadult, vagy az öldöklő Saulus, a megszállott Mária Magdolna, és sokan mások. Van szabadulás!

III.

Most már csak az kérdezném, hogy van-e valaki, aki komolyan gondolja ez utolsó kérést a Miatyánkból? Van-e valaki, aki meg akar szabadulni? Nem akármilyen hatalomtól, hanem a gonosztól.

Nem mondhatod minden tettedre, hogy az ördög késztetett reá, de ha úgy történt is, lett volna hatalmad ellenállni mielőtt leigázott volna. „Álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.” (1Pt ) „A bűn az ajtó előtt leselkedik, de te uralkodjál rajta!” (1Móz 4, ) Nem álltál ellene, nem uralkodtál rajta, ezért most szabadításért kell könyörögnöd. Bátran kérheted ezt, hiszen maga Jézus biztat rá: „Ti azért így imádkozzatok: ...szabadíts meg a gonosztól!” Isten szabad népet akar magának. Jézus neve épp Szabadítót jelent: Ő azért jött, hogy megszabadítsa népét bűnéből. A prófécia szerint, melyet az Úr első prédikációjában idézett, azért jött, hogy „megszabadítsa a foglyokat... hogy szabadon bocsássa a megkínzottakat”. (Ézs 60,1-2.  Lk 4,18-19)

A történelem bizonyítja, hogy Isten meg tud szabadítani a gonosztól. Körülötted sokan bizonyságot tehetnek erről, mert átélték ezt. A Biblia mondja: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50,15) „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” (Róm 10,13) Kérheted tehát, Atyám, szabadíts meg a gonosztól! Az irigységtől, a szeretetlenségtől, a megbocsátani nem tudó lelkülettől, a közömbösségtől, a makacsságtól, büszkeségtől, önzéstől, ital-, dohány-, vagy egyéb szenvedélytől. A gonosztól.

Ha már átélted ezt a szabadítást, amit Isten adhat, akkor hálát adhatsz érte. Ha pedig most kel kérned, mert rájöttél, hogy a gonosz halamat vett rajtad, akkor bátran tedd rá ujjadat arra a bűnre, valld meg Isten előtt rabságodat, és kérd tiszta szívből: „Szabadíts meg a gonosztól!” Megtapasztalhatod, hogy Isten csakugyan meg tud szabadítani.

„Ne vígy minket kísértésbe!” - Mt 6:13a (1Kor 10:1-13)

„Ne vígy minket kísértésbe!”

Mt 6:13a (1Kor 10:1-13)

n Ebben a kérésben említett kísértés, görögül „peiraszmosz” nemcsak azt a csábítást jelenti, amely a Sátán részéről jön, mellyel hitünket akarja gyengíteni és bűnre késztet, hanem azt a kísértést is jelenti pozitív értelemben, amellyel Isten próbára teszi hitünket, hogy abból megerősödve, nagyobb odaszánással, kitartással, hűséggel kerüljünk ki. A szónak ez a két jelentése sokszor összefonódik. Ha a Sátán csábít, ezt Isten felhasználhatja hitünk erősítésére, és ha Isten megpróbálja hitünket, ezt az ördög használhatja fel arra, hogy bűnre késztessen. Ha a bűn csábításának ellenállunk, megerősödünk hitünkben, ha pedig a hitpróbában elesünk, a bűn vesz hatalmat rajtunk.

n Isten megkísértette Ábrahám hitét, majd Izrael népét is próbára tette, megkísértette a pusztában, hogy megtudja, mi van szívükben. A kísértés célja minkét esetben az volt, hogy valami jó, valami áldott és hasznos dolog váljék belőle. Így tesznek manapság különböző prototípusokkal: mielőtt megkezdenék sorozatgyártásukat, próbára teszik őket, vagyis „megkísértik” őket. Nemrégen hallhattuk például arról, hogy az Opel Astra gépkocsi gyártója több százezer példánynál kifizette és újraszerelte a biztonsági övet, mivel az nem állta ki a próbát. Senki sem hajlandó utazni olyan repülőgéppel, amelyet előzőleg nem próbáltak ki. A hidak terhelését nemcsak kiszámítják, hanem elkészültük után ki is próbálják. Mi lenne, ha a hitünket Isten soha nem kísértené meg? A kísértés hitelesíti annak valódiságát.

n Jakab apostol azt mondja, hogy teljes örömnek kell tartanunk azt, amikor különféle kísértésekbe esünk (Jak 1:2). Megmagyarázza azt is, hogy nem a Sátán részéről jövő kísértésekre gondol, hanem azokra a kísértésekre, amelyek kitartást szereznek és állhatatosakká tesznek minket. A próba után aztán elnyerjük az igazság koronáját is.

n Az Úrtól tanult imádság amikor a hatodik kéréshez érkezik, hogy „ne vígy minket kísértésbe”, akkor nemcsak pozitív oldalát látja a kísértésnek, hanem azt is, hogy a próba idején a Sátán is nagyobb erővel támad. Nekünk pedig fel kell öltöznünk Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassunk annak a kísértésnek, amely a gonosz részéről jön. A Kísértő meg nem szűnik vádolni az Isten választottjait. Először kísért, aztán vádol is, ha elbuktál a kísértésben.

n Ez a kérés mindenekelőtt rávilágít a Sátán valóságára, de ugyanakkor azt is elismeri, hogy nem a Sátán hanem Isten az Ura mindeneknek, az apró dolgoknak is, és Tőle oltalmat és segítséget kérhetünk a kísértések idején. Továbbá, ebben a kérésben elismerjük azt is, hogy szentségre vágyunk, és ehhez a szentséghez Isten erejére van szükségünk. Mi azt szeretnénk, ha megállhatnánk és kitarthatnánk a kísértések alatt, tiszták maradnánk akkor is, ha mindenünnen szenny vesz körül.

I. Ez rávilágít a Sátán hatalmának valóságára

n Kezdjük először azzal, hogy ez a kérés rávilágít arra, hogy a Sátán hatalma valóság. Mégis, vannak, akik nemcsak Isten létezését tagadják, hanem a gonosz hatalmát is. De hitetlenségük nem óvja meg őket attól, hogy a gonosz uralma alatt legyenek, az ő rabságában. Mások tudják, hogy a bűn rabjai lettek, de nem ismerik a szabadulás útját.

n Egyik székelyföldi faluban, egy megtermett ember bekopogott egy hívő családhoz pénzt kérni, pedig már alig állt a lábán, olyan részeg volt. A házigazdának a fülébe súgták, hogy a részeg kéregető szülei valamikor istenfélő, megtért életet éltek. No, csak ennyi kellett a hívő gazdának, azonnal elővette a Bibliát, és elkezdett prédikálni. Az igét hallva, a látogató elkezdte a sírást, és azt mondta: „Ha maga leveszi rólam ezt az átkot, az ital rabságát, adok magának százezer lejt!” Ez akkor nagy összeg volt, több, mint egy új gépkocsi ára. A hívő ember így válaszolt: „Nézze, én nem tudom levenni magáról, de azt meg tudom mondani, ki vette le rólam. Egyedül Jézus Krisztus tud megszabadítani!” Leültek mindketten a Biblia mellé, hogy az evangélium szavait olvassák.

n Igen, a Sátán hatalma akkor is reális, ha nem hisznek benne. Egy ideig még uralkodni tudnak a kísértések felett, de azután teljesen leigázza, rabbá teszi áldozatát. Kainnak az Úr azt mondta: „A bűn az ajtó előtt leselkedik és reád van vágyódása, de te uralkodjál rajta!” (1Móz 4:7) Ez azt jelentette, hogy még lehetőség lett volna nemet mondani a bűnnek: akkor, a kísértés alatt, a gonosz csábítása idején. Ha viszont nem tette meg, azután már nem teheti meg többé saját erejéből. A lejtő olyan nagy, hogy megállni nem lehet. A Sátán hatalma nagy. Csupán Isten szabadíthat meg. Az, Akit itt arra kérünk, hogy „ne vígy minket kísértésbe”.

n Nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy észrevegyük azt, hogy az ördög mennyire hatalmába vette ezt a világot. Az erkölcsi élet romlottsága, a harag és gyűlölet elterjedése, a politikai és társadalmi élet fertőzöttsége mind a Sátán hatalmát mutatja. Ott van a templomban is, hogy gondolataidat elterelje, tekintetedet irányítsa, szándékaidat, indulataidat befolyásolja, érzelmeket keltsen. A Sátán hatalmasabb, mint te vagy.

n Ez az igazság megmutatkozott már az Éden kertben, az első emberpárnál. Látták, hogy jó az a fa az eledelre, kedves a szemnek és kívánatos az a fa a bölcsességért (1Móz 3:6), és a gonosz becsapta őket. János apostol említi azt, hogy a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kérkedése a világból van. (1Jn 2:16) Ezt a világot pedig egyelőre a gonosz hálózta be. Felkelti érdeklődésedet a bűn iránt, az öltözet, a magatartás, a beszéd, a viselkedés, a szándék, a test különböző kívánsága, kísértése iránt. Anélkül, hogy ezt sokat részletezném, mindenekelőtt az válik nyilvánvalóvá ebből a kérésből, hogy a Gonosz hatalma valóság.

II. Ezzel elismerjük, hogy Isten az Ura mindeneknek

n De ezzel a kéréssel másodszor azt is elismerjük, hogy nem a Sátán, hanem Isten az Ura mindeneknek, az apró dolgoknak is, a kísértéseknek is. Ő irányítja az Univerzumot, a Kozmoszt, Ő tartja tenyerén ezt a világot, elhozza a tavaszt, kirügyezteti és virágba borítja a fákat, zöldre festi a mezőt. Ő irányítja az időjárást is, ezért lehet Hozzá imádkozni az esőért, vagy az esőzés leállásáért. Ő parancsolni tud a hollóknak, hogy etessék prófétáját. Parancsolni tud egy nagy halnak, hogy engedetlen prófétáját szállítsa vissza a partra. Ő parancsolt tikkasztó keleti szelet, és féregszúrást az árnyékot tartó növénynek Jónás idejében.

n A tanítványok azt kérdezték: kicsoda ez, hogy a tenger és a szél engednek neki? (Mk 4:41) Megértették, hogy Ő Istennek fia, aki a tengernek is, a szélnek is parancsol. Ő Úr a Sátán felett is. Ezt nemcsak onnan tudjuk, hogy hatalommal parancsolt a tisztátalan lelkeknek, és azoknak engedelmeskedni kellett, hanem az Ószövetségből is, Jób könyvéből. Jób könyve elején, mintegy kicsi ablakon, az ige betekintést enged a láthatatlan világba. Ott arról van szó, hogy a Sátán engedélyt kap Istentől arra, hogy Jób minden vagyonát és fiait elvegye, őt magát pedig betegséggel sújtsa. De ennél többet nem tehetett, mivel Isten nem engedte meg! Csak addig mehetett el, ameddig Isten engedélyt adott számára.

n Isten úr a Sátán hatalma felett is. „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön” - mondta az Úr Jézus. (Mt 28:18) Még a Sátán és a pokol felett is Neki van hatalma. „Pokol, hol a te diadalmad, halál, hol a te fullánkod?” (1Kor 15:55) Ezért mondja az ige, hogy a kísértések amelyek eddig értek benneteket, nem haladták meg az emberi erőt, az Isten pedig hűséges és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni. (1Kor 10:13)

n Az efézusi levélben Pál apostol parancsképpen mondja, hogy „Legyetek erősek az Úrban, és az Ő hatalmas erejében. Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.” (Ef 6:10-11) Miért? Azért, mert a Sátán egy rettenetes valóságával az Isten hatalmas ereje segíthet. Van remény a győzelemre! Ezért kérjük a Miatyánkban: „Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!” Álljatok hát elő felövezve magatokat, sisakot, mellvértet, sarut, a kardot, a pajzsot felvenni, és mint akik mindig harcban állnak, készen lenni a hit nemes harcára. A Sátán nem alszik. Mi sem aludhatunk: riadókészültségben kell lennünk, mint akik tudjuk, hogy harctéren vagyunk. Isten hatalma által felettébb győztesek leszünk, mert nem nagyobb a szükség, mint a segítő.

III. Ezzel elismerjük, hogy szentségre vágyunk

n Harmadszor, ezzel a kéréssel elismerjük azt, hogy szentségre, tisztaságra vágyunk és erre Isten ereje szükséges. Mintha azt mondanánk Istennek: „Uram, sok a támadás, és a Sátán hatalma nagy. De a Te hatalmad még nagyobb! Én mértékletesen, igazán és szentül szeretnék élni e jelenvaló világon! (Tit 2:12) Ez az én legfőbb vágyam, légy segítségül nékem!”. Ez egybecseng Isten akaratával: nem kérünk olyat, aminek Isten ne örülne. Ez volt Isten terve Izraellel is amikor azt mondta: „lesztek nékem papok birodalma és szent nép.” (2Móz 19:6) „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (3Móz 19:2) Most mi magunk kérhetjük azt, ami Isten akaratával megegyezik.

n Tudjuk azt, hogy a szentség is Isten ajándéka, a megszentelődés folyamata is Isten munkája. Isten hatalma őriz bennünket az üdvösségre, amely készen van. (1Pt 1:5) A tisztaság iránti vágyunkat Neki kell feltárnunk, mivel a mi erőnk kevés ahhoz, hogy megmaradjunk tisztáknak. De rajtunk is van felelősség. Akarnunk kell a tisztaságot, ragaszkodnunk kell a mi Urunkhoz.

n „Ne vígy minket kísértésbe!” - Ez mintha azt mutatná, hogy legnagyobb félelmünk a bűn. Az egyetlen negatív kérés, az egyetlen „ne” ebben az imádságban a bűnnek szól. De vajon igaz-e ez? Csakugyan nemet akarunk mondani? Csakugyan meg akarunk állni a kísértések között?  Amennyire kéred a mindennapi kenyeret és bocsánatot, úgy kívánod mindennap azt is, hogy oltalmazzon meg a kísértésekben? Ugyanis ebben a kérésben nem azt kérjük, hogy semmilyen kísértés ne érjen minket, mivel ez lehetetlen. Nem is lenne jó, ha életünk mentes lenne mindenféle kísértés vagy próba alól. Isten kitartókká, állhatatosakká akar formálni minket, és ennek megvalósításához szükséges hitünk megpróbálása, szükséges a kísértés. (Jak 1:3)

n Valójában tehát ez a kérés bővebben azt jelenti: „Uram, tudod, hogy mire vagyok hajlamos, de én nem szeretnék bűnös hajlamaim miatt bűnbe esni. Te tudod, hogy anyagias vagyok, kérlek segíts, hogy ne jussak olyan állapotba ahol anyagiasságom bűnre vinne. Te tudod, hogy heves természetem van, kérlek ne vígy olyan helyzetbe, ahol emiatt bűnbe esnék”. Nyilvánvaló az, hogy ezzel a kéréssel is önmagunk ellen imádkozunk. Mindennél fontosabb, hogy becsületesen járjunk el Istennel szemben. Ezzel a kéréssel elismerjük, hogy lelkünk sorsa fontosabb minden egyébnél. Ezért azt kérem, hogy az Úr csak olyan kísértéseket engedjen meg, amelyekben nem esem el, amelyeket kibírok.

n Kérhetjük tehát az Urat arra, hogy ne engedjen olyan körülmények közé, ahol nem állhatjuk ki a próbát. Ahol gyávaságunk miatt megtagadnánk Őt. Vagy érzékiségünk miatt elcsábítana a gonosz. Hozhatjuk hevességünket, indulatosságunkat, haragvó természetünket, gondolatainkat, érzéseinket, tetteinket, mindent Isten elé, és azok értelmében kérhetjük: „Mi Atyánk, ne vígy minket kísértésbe!”

n Ezt mindennap kérnünk kell, mivel támadás mindennap éri lelki életünket Segítségre is mindennap szükségünk van. Atyánkról van szó: melyik szülő az, aki nem oltalmazná gyermekét ha tudná, hogy az bajban van? Vannak próbák, kísértések, amelyek hozzátartoznak életünkhöz. Isten megengedi a Jóboknak, a feddhetetlen, igaz, istenfélő és bűngyűlölő embereknek is a kísértést, a próbát. Azért, mert mint szenteket akar maga elé állítani azon a napon, olyanokat, akiken nincs semmi folt.