Isten titkainak sáfárai - 1Kor 4:1-5

Isten titkainak sáfárai

1Kor 4:1-5

Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait.  ² A mi pedig egyébiránt a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassék.  ³ Rám nézve pedig igen csekély dolog, hogy ti tőletek ítéltessem meg, vagy emberi ítéletnaptól; sőt magam sem ítélem meg magamat.  ⁴ Mert semmit sem tudok magamra, de nem ebben vagyok megigazulva; aki ugyanis engem megítél, az Úr az.  ⁵ Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentől lesz a dicsérete.

n Jézus váltsághalála nemcsak bűnbocsánatot eredményezett, hanem azt is, hogy szolgálatába állított bennünket. Lehetségessé vált az üdvösség, de lehetségessé vált a neki való szolgálat is – ingyen kegyelemből.

n Aktív résztvevői vagyunk az evangélium ügyének, a hit szép harcának.

n Úgy kell tekintsük földi életünket, mint szolgálatot Krisztus háztartásában. Kiadta a munkát, de visszatér, és számon kéri szolgáit… (Lk 12. Mt 25:14-30)

n Figyeljük meg, hogy mit jelent a sáfárság, mi az, amit a sáfároktól megkövetelnek, és mi ennek a haszna.

I. A sáfárság jelentése

n A sáfárság egy régi, elfelejtett, divatját múlt kifejezés.

n A szóval együtt a sáfárság gyakorlata is kiment a divatból.

n Pedig jó lenne ráébredni, hogy mindnyájan sáfársággal vagyunk megbízva.

v  „Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.” – 1Pt 4:20.

v  „Ami pedig a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassék.” – 1Kor 4:2.

n A „sáfár” olyan szolgát jelent, akit az ura megbízott azzal, hogy őrködjék vagyona felett, kezelje azt. Nem a sáfár az úr, hanem csak háziszolga, aki urának javaival gazdálkodik.

n A sáfárság azt jelenti, hogy minden anyagi és szellemi vagyonom kizárólag az élő Isten tulajdona. Az övé az idő, a nemzet, a család, a pénzem, a házam, a testem, a lelkem, a szabadidőm, az ügyességem, minden képességem, az Ő tulajdona a gyermekem és az házastársam.

v  Olyan az életem, mint egy nagy háztartás. Egyéni, családi, és köznapi vagy hivatalos szobáiban egyetlen bútordarab sem az enyém, maga a lakás sem öröklakás, nem én vagyok a tulajdonos. Isten az úr. Én csak gondviselője vagyok az Ő tulajdonának.

n Ez épp az ellenkezője annak, ahogyan sokan élik az életüket. Nagy a kísértés az elbizakodásra és az úrhatnámságra. Pedig csak sáfárok vagyunk.

n Olyan dicsőséget és elismerést tekint magától érthetőnek, ami valóban nem őt illetné meg, hanem az Istent, akitől a megbízatást és képességeit kapta.

n Néha elhiszi az ember, hogy joga van a pénzével és idejével úgy gazdálkodni, ahogyan akar!

v  Az Istennel is hajlandó perbe szállni, ha elvesz tőlünk valakit vagy valamit, akit annyira magunkénak tartottunk, hogy úgy véltük, még Istennek sem lehet semmi köze hozzá.

n A sáfárság tudatának hiánya abban is meglátszik, hogy ha adunk is valamit az Istennek, időt, szolgálatot, pénzt, úgy véljük, hogy valami jótéteményt gyakoroltunk, áldozatot hoztunk.

n A sáfár tudja, hogy az Úrnak megvan a jogcíme arra, hogy bármit kérjen tőle. Minden, amivel rendelkezik, csak bizományban van nála. Istent illeti meg a gyümölcs és a tulajdonjog.

n A sáfárnak kötelessége elismerni, hogy minden, amije van, az Isten

II. A sáfárság követelménye

n „Ami pedig a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassék.”

n Ez tehát egy bizalmi állás. Nem szívesen bízzuk vagyonunkat másra, sem megőrzésre, sem a vele való gazdálkodásra. Esetleg akkor kelthet bizalmat, ha valakit többször kipróbáltunk, és megmutatkozott a hűsége.

n Ilyenek vagyunk mi emberek. De Isten előre megbízik mindenkiben. Minden emberre rábíz valamennyit örökkévaló drága értékei közül. Az egyiknek művészi tehetséget ad, a másiknak különleges értelmet, a harmadiknak sok szabadidőt, a negyediknek nagy örökséget. Ránk bízza ezeket, anélkül, hogy kiérdemeltük volna. Felfogadja a sáfárokat, és magukra hagyja, hogy sáfárkodjanak a rájuk bízottakkal.

v  Mivel a Gazdánk távol van, sokan úgy viselkednek, mintha nem is térne vissza. Pedig visszatér! Számon kéri még a szavaidat is, hát még a vagyonodat és a családodat!

n Vannak tékozló és hűtlen sáfárok, akik nem érdemlik meg a Gazda bizalmát. Amit a Gazda megkövetel a sáfároktól az, hogy hűek legyenek.

n Ki a hűtlen sáfár? Mit jelent hűnek lenni házastársadhoz, gyülekezetedhez, népedhez?

n Nem az a hű, aki nem követ el hibát, hiszen csak az nem követ el hibát, aki semmit sem tesz.

v  Az a hűtlen sáfár, aki semmit sem tesz.

v  Az is hűtlen, aki tékozol.

v  Az is hűtlen, aki túlfeszíti magát és összeroppan.

n Nem egyenlőképpen részesültünk a javakból: ki kevesebbet, ki többet kapott. Mindenkinek arról kell számot adnia, amit kapott. Isten nem kéri azt, amid nincs

n Légy hű sáfár ott, ahová állított az Isten, sáfárkodj teljes erődből azzal, amit kaptál, tedd azt, amit tudsz, de azt teljes szívvel és teljes lélekkel!

III. A sáfárság haszna

n A sáfárságból mindig haszna van a másik embernek is: „úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak”.

n Nem elvárásaink kell legyenek másoktól, hanem készség a szolgálatra egymás felé.

v  Vannak terméketlen jólelkek, semmi rosszat sem lehetne rájuk mondani, csak az a baj, hogy jót sem. Elásták a rájuk bízott talentumot. Az egy talentumos ember nem lopott, hanem tétlenkedett. Nem tett semmit!

n A sáfárság nemcsak őrizetet jelent, hanem a javak kezelését, forgatását és hasznosítását.

n Nem úgy kell sáfárkodnod, hogy csak te magad látod hasznát, más senki. Teher, vagy áldás vagy a gyülekezet számára?

n Hánynak segítettél felszárítani a könnyeit, csillapítani az éhségét? Hányat vezettél oda Krisztushoz?

n Sáfárkodj úgy az időddel, hogy maradjon szerda esténként egy óra a lelked számára is!

n Megjön majd a sáfárok Ura és számot vet velük. Lesz ítélet!

n Az Úr nem a talentumokat jutalmazza, hanem a hűséget. Jól van, jó és hű szolgám! Többre bízlak ezután: Józsué… Dávid…

A Szentlélek temploma - 1Kor 3:16-17. 6:19-20

A Szentlélek temploma

1Kor 3:16-17. 6:19-20

n A Szentlélek temploma az, ahol Isten jelen van:

v  Ott kijelentés van, ott áldozat van, ott áldás van. Ott Isten jelenléte megszenteli a helyet és a személyt.

I. A templom tulajdonjoga Istené (A Templom tulajdonosa)

n Mindenekelőtt az Övé, a teremtés jogán: ő teremtette.

n Másodszor az Övé, a megváltás jogán: Ő váltotta meg (6:20).

v  „Úgy számoljatok magatokkal, mint akik meghaltatok a bűnnek és éltek Istennek” - Róm 6:11.

v  Mint Istennek szolgái: Pál és Silás – Lásd: Róm 1:1, Tit 1:1, Fil 1:1, Flm 1:1, Illés: 1Kir 18:36.

n Az erőd, tehetséged, időd, házad, pénzed, kapcsolataid, családod… minden az Úré!

v  Lásd: „Szüret az ananászligetben” – (Homiletika, 59-67 old.)

II. A templom dísze a szentség (A Templom szentsége)

n Mivel Isten csakis szent helyen van jelen, ezért szent életre van szükség

v  Ő nem lakik együtt a bűnnel!

v  Nem „köztünk” van (pusztai vándorlás), még csak nem is „velünk” (karácsony), hanem „bennünk”!

n A szentséget tehát az ő jelenléte követeli meg.

v  „E hely nem egyéb, hanem Istennek háza”… 1Móz 28:16-17. Ne legyen „egyéb” hanem templom! (Egyéb lehet: szónokterem, kultúrház, divatház, stb…)

n A Szent Sátor Isten számára el volt különítve.

v  Míg a többi sátorban azt tehettek, amit akartak, a Szent Sátorba nem akkor mentek be, amikor akartak! Az „szent” (= félretett) sátor volt.

v  Ott más edények voltak, más személyzet – minden szent volt = félretett és tiszta. „Lesztek nékem papok birodalma és szent nép!” – 2Móz 19:6

n „Hiszünk egy egyetemes anyaszentegyházban, amely a szentek egyessége/közössége”

v  „Legyen szent és feddhetetlen” – Ef 5:26-27.

v  Fil 2:15-16. Isten lelke a „szentség Lelke” – Róm 1:4.

III. A templom Isten dicsőségének hordozója (A Templom dicsősége)

n A templom Istent kell magasztalja. Ott minden Isten dicsőségére van.

v  Lásd: Ézsaiás 6. Lásd: Salamon temploma – 1Kir 8:10-11.

v  Mit jelent a dicsőség? Elismerést, csodálatot, hódolatot, szeretetet, alárendeltséget, engedelmességet, magasztalást, dicsőítést…

n A templomot betölti az Isten dicsősége, és a templom ezt a dicsőséget tükrözi.

v  Ez volt Dávid vágya, imádságai (zsoltárai) végén: Zsolt 72:19.

v  Erre van szükség, mert „mindenki szűkölködik Isten dicsősége nélkül” – Róm 3:23.

n De Jézus Krisztus Isten dicsőségének visszatükröződése – Zsid 1:3.

v  A Szentlélek a dicsőség Lelke – 1Pt 4:14.

v  Nem mi vagyunk dicsőségesek, hanem csak a dicsőség hordozói. „Szenteltessék meg” – mint ahogyan a tükörrel oda hordozhatjuk a nap fényét, ahová akarjuk. Nem a tükör a fény forrása: az csak visszatükrözi.

v  Jézus az ő diadalszekerében hordoz minket. Mert „Krisztus jó illatja vagyunk” – 2Kor 2:14-15.

IV. A templomban szolgálatok vannak (A Templom rendeltetése)

n Mindenkor rendelkezésére kell álljunk Istennek, ha testünk a Szentlélek temploma. Készen kell lenni a szolgálatra.

v  Nem öncélú az életünk: Istennek szolgálunk.

v  Isten szabja meg szolgálatunk mibenlétét és helyét.

v  A szolgálat áldozatba kerül.

n „Légy kész a munkára, kérlek, ne várj másra!”

Építésünk kiértékelése - 1Kor 3:9-15

Építésünk kiértékelése

1Kor 3:9-15

(Lásd még esetleg EZT a bejegyzést és videót.)

n  2Kor 3-ban ez a harmadik szemléltetése a gyülekezetnek: a gyülekezet olyan, mint egy épület. Isten épülete: ő építi, az ő embereivel, az ő terve szerint.

n Ez viszont alkalmazható az egyénre is. Itt a gyülekezet a templom, a 6. részben a testünk a Szentlélek temploma.

v Az első mondat az előbbi versekhez kapcsolódik – a második mondat a következő igékhez kapcsolódik.

I. Mire építünk? – az alap

n  Jézus Krisztus az alap egyedül (2:1-2)

v  Lásd: Ézs 28:16 – „Íme, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, aki benne hisz, az nem fut!”

Ø próbakő

Ø drágakő

Ø szegletkő

v  ApCsel 4:11-12 – „Ez ama kő, melyet ti építők megvetettetek, mely lett a szegeletnek fejévé. Nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.”

Ø A keresztyénség kizárólagos jellegű.

v  Ef 2:20-22 – „Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban; Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által.”

v  1Pt 2:5-6 – „Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. Azért van meg az Írásban: Íme, szegletkövet teszek Sionban, amely kiválasztott, becses; és aki hisz abban, meg nem szégyenül.”

v  Az alapkő tehát nem Pál, Péter, vagy Apollós, nem más híres prédikátorok, különleges módszerek vagy hitelvek. A fundamentum: Jézus.

v  Nem lehet „felfedezni egy nagy igazságot”, mert nincs olyan igazság a Bibliában, amit ezután fedeznének fel. Minden, ami új, az tévtanítás! (* disszertációk)

n  Üzenetünk: a keresztről való beszéd: 1:14. 2:1-4.

II. Mit építünk? – az épület

n  Építenek a gyülekezet szolgái, és építenek a tagok is. Mindannyian építünk.

v  Építést jelent a lelkigondozás: intés, buzdítás, feddés, erősítés.

v  Építést jelent a szószéki szolgálat: igehirdetés, teológiai tanítás.

v  Építést jelent a szeretetmunka.

v  Építést jelent a hívő élet: az igehallgatás, az éneklés, az imádkozás, az adakozás, a felvigyázás, a látogatás, stb.

n  aranyat, ezüstöt, drágakövet

n  fát, szénát (füvet), szalmát (pozdorját)

v  Kérdés, hogy a tanítás, a prédikáció, a munka: jó vagy rossz építés? Esetleg keverve van?

Ø  Az igazságot veszélyezteti a fél-igazság és a hamisság.

Ø  Az egyenes utat veszélyezteti a görbe.

Ø  A tanítást veszélyezteti a tévedés.

n  Rombolni is lehet: beszéddel, viselkedéssel, világi kapcsolatokkal

III. Miért építünk? – az építés próbája

n  Úgy tűnik, hogy nem az üdvösségünkről van szó, hanem a megjutalmazásról. Akinek munkája megég, az is megmenekül „mintegy tűzön keresztül”, de nem veheti át munkájának jutalmát. Kárt vall.

n  Építésünket a tűz próbálja meg: az ítéletnap tűzben jelenik meg

v  Az ítélet tűzben jön el, nem vízben. (Nem lesz több özönvíz.)

Ø  Ez nem a purgatóriumról szóló tanítás.

v  „Ő maga megmenekül, de úgy, mint tűzön keresztül” Mit jelent ez?

Ø  = „hajszálon múlott”

Ø  = „alig menekült meg” – vagyis, nagy része elégett (IV. fokú égési sebekkel…)

Ráháb bizonyságtétele - Józs 2:1-24

Ráháb bizonyságtétele

Józs 2:1-24

(Lásd még esetleg EZT a videót is.)

<  Ráháb története fontos lehet, mivel az 1. rész története a 3. részben folytatódik. Ez beékelés. Ennek oka van. Isten kegyelméről beszél, amely megmentett egy parázna asszonyt a haláltól.

<  Háza a kőfalon (kőfalban) volt, amely nagyon széles és magas volt.

I. A bizonyságtétel központisága – 8-13.

<  Ezt mutatja a szerkezet (khiazmatikus)

v  Elindulás Józsuétól – Megérkezés/Kérdés – Bizonyságtétel – Szabadulás/Kérdés – Megérkezés Józsuéhoz.

<  Mutatja a 7. vers befejezetlensége

v  a szent író félbehagyja a történetet... Pedig mi szeretnénk tudni, hogyan fognak kiszabadulni? Csak 1 5. versben oldódik fel a feszültség...

v  Ezzel azt mondja: van itt valami, ami sokkal fontosabb annál, mint hogy ezek hogyan fognak kiszabadulni!

v  8-13 – a lényeg!

<  Még azzal sem foglalkozik, hogy helyes dolog volt-e Ráhábtól, hogy hazudott?...

v  Ne Ráháb hazugságánál álljunk meg, hanem igazságánál – mert valami nagyon igazat mond!

v  Mintha a feleség konyhaművészetének gyakorlati bemutatásakor a férj csak a hűtőszekrény tetején levő port látná... Így szem elől téveszti a lényeget! Az ÚSz nem esik ebbe a hibába, mert egyre csak Ráháb hitéről tesz említést: Zsid 11:31. Jak 2:25.

II. A bizonyságtétel tartalma

<  v. 10 – Az Úr hatalma

v  mit tett az Úr, amikor kiszárította a Nádas tenger vizét, mikor kihozott Egyiptomból, mikor az Emoreusok két királyát – Szihont és Ógot – megöltétek!

v  A hit hallásból van. Valamennyi ismeret, adat, bizonyság szükséges – annak meghallása. 

<  v. 11 – Az Úr fensége

v  A ti Istenetek az Isten fenn az égben és lenn a földön! – Ugyanez a következtetése Izráelnek: 5Móz 4:39.

v  De gondoljuk meg: ezt egy pogány utcanő mondta!

<  v. 12-13 – Az Úr irgalma

v  Mindez Isten irgalmának a kereséséhez vezeti Ráhábot.

v  Meg akar menekülni az ítélettől. Nagyon helyes. Nagy szüksége van rá!

III. A bizonyságtétel megbátorítása – v. 24.

<  Isten ígérete önmagában érvényes. De Izráel most már érezte is, hogy Isten nekik adta a földet! Mert néha érezni kell...

v Mindannyiunknak szükségünk van újabb megbizonyosodásra. ● Keresztelő Jánosnak is kellett: Mt 11:2-6. ● Aszáfnak is – Zsolt 73. ● Mózesnek – 2Móz 5:22-6:9. ● Illés. ● Márta és Mária – Lázár sírjánál.

v Sátán csak bonyolítja ezt a helyzetet: ● „Láttad az én szolgámat, Jóbot?...” – szegény Jób! Fogalma sem volt arról, hogy mi történik vele... Még a végén sincs megmondva neki! Sőt, mi sem tudjuk...

<  Senki sem volt jobban elhagyatva, mint ● Jézus! Senkinek sem volt nagyobb szüksége az újabb megbizonyosodásra!

<  Még a legsötétebb órában is hinni kell és engedelmeskedni kell! Jézus a példa: „Atyám, a Te kezeidbe teszem le az én lelkemet!”

v Ha van megbizonyosodás, akkor az kegyelem. Ráháb bizonyságtétele kegyelemről szól.

<  „Jézusban bízz, üdvre más út nem visz, szelíd hangjának engedj, boldog lesz életed!”

Befejezés:

<  Ráháb megmenekülése, Isten kegyelmét mutatja.  Józs 6:22-25.

<  A történet nélküle is kerek lenne: az 1. részból egyenesen a 3. részbe... És a 6:22-25-öt ki is hagyhatták volna... De Ráháb, a „zonah” (parázna), megmenekült! Ez Isten kegyelme. Lásd: Mt 1:5.

<  Ilyenek kerülnek be a gyülekezetbe: bűnösök. Kegyelemből. A gyülekezet nemcsak a tiszteletreméltó, „tiszta középosztály” számára van, mint ahogy a kórház nemcsak az orvosok és ápolók, röntgengépek számára van... Kegyelmet talált bűnösök vannak itt!

<  Vizsgálja meg azért az ember magát...