Isten segítsége - Józs 23:1-16

Isten segítsége

Józs 23:1-16

¹ Történt pedig sok nappal azután, hogy nyugodalmat adott az Úr Izráelnek minden ő körülötte lévő ellenségeitől: megvénhedett Józsué és megidősödött. ² Előhívta ekkor Józsué az egész Izráelt, annak véneit, fejeit, bíráit és felügyelőit, és azt mondta nékik: Én megvénhedtem és megidősödtem. ³ Magatok is láttatok mindent, amit az Úr, a ti Istenetek mind eme népekkel cselekedett ti előttetek; mivelhogy maga az Úr, a ti Istenetek harcolt érettetek. ⁴ Íme, elosztottam néktek sors által a fennmaradt népeket örökségül a ti nemzetségeitek szerint, a Jordántól kezdve, és mindazokat a népeket, amelyeket kipusztítottam, és a nagy tengert is napnyugat felől. ⁵ Az Úr pedig, a ti Istenetek kiűzi őket a ti orcátok elől, és kiűzi őket ti előletek, hogy örököseivé legyetek az ő földjüknek, amint megmondta nektek az Úr, a ti Istenetek. ⁶ Legyetek azért igen erősek, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mind azt, ami meg van írva a Mózes törvényének könyvében; hogy el ne távozzatok attól se jobb kézre, se balkézre; ⁷ Hogy össze ne elegyedjetek ezekkel a népekkel, azokkal, amelyek fennmaradtak közöttetek; isteneiknek nevét ki se ejtsétek, azokra ne esküdjetek, se ne szolgáljatok nékik, se előttük meg ne hajoljatok; ⁸ Hanem ragaszkodjatok az Úrhoz, a ti Istenetekhez, a miképpen e mai napig cselekedtetek! ⁹ Ezért űzött ki az Úr előletek nagy és erős népeket: ami pedig titeket illet, senki meg nem állhatott ellenetekben mind e napig. ¹⁰ Egy férfiú közületek elűz ezret, mert az Úr, a ti Istenetek az, aki harcol érettetek, amiképpen megmondta néktek. ¹¹ Azért igen vigyázzatok magatokra, hogy szeressétek az Urat, a ti Isteneteket! ¹² Mert ha elfordulván elfordultok [tőle] és ragaszkodtok e népek maradékaihoz, a melyek itt maradtak ti közöttetek; és sógorságot köttök ő velük és összeelegyedtek velük és ők veletek: ¹³ Bizonnyal megtudjátok majd, hogy az Úr, a ti Istenetek ki nem űzi többé e népeket ti előletek; sőt inkább lesznek ti néktek tőrré és hurokká, oldalaitokban ostorrá, szemeitekben pedig tövisekké, míglen kivesztek erről a jó földről, a melyet az Úr, a ti Istenetek adott ti néktek. ¹⁴ Én pedig íme, megyek már a minden földinek útján: Tudjátok meg azért teljes szívetek és teljes lelketek szerint, hogy egy szó sem esett el mind ama jó szóból, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott felőletek. Minden betelt rajtatok, egy szó sem esett el azokból! ¹⁵ De amiképpen betelt rajtatok mind az a jó szó, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott felőletek: akképpen teljesíti majd rajtatok mind a gonosz szót [is] az Úr, míglen kipusztít titeket e jó földről, amelyet az Úr, a ti Istenetek adott ti néktek. ¹⁶ Ha általhágjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségét, amelyet parancsolt néktek, és elmentek és szolgáltok idegen isteneknek, és meghajoltok azok előtt: akkor felgerjed ellenetek az Úrnak haragja, és hamar kivesztek e jó földről, a melyet ő adott néktek.

n Józsué könyvének vége fele közeledve, az utolsó három rész egy-egy összegyülekezést tár elénk, vagy a Szent sátornál, vagy a vének, vezetők, bírák, fejedelmek összegyűjtését, akik előtt most Józsué tartja a beszédet, vagy a következő részben Sikemben, ahol az egész népet összegyűjti.

n Ezúttal a 23. részben az Izráel vénei, fejei, bírái és felügyelői vannak összegyűjtve, akik előtt Józsué utolsó beszédét tartja, elébük tárja végrendeletét, testamentumát, parancsolatokat ad, felszólít, rendelkezik, és azzal kezdi, hogy „én megvénhedtem és megidősödtem”.

n Nem könnyű szavak ezek, vannak, akik ki se tudják mondani. De bölcs dolog belátni, még Józsuénak is, hogy most már nem fiatal. Nem olyan, mint volt régen: a napok, az évek elteltek.

n Úgy kezdődik a rész, hogy „történt pedig sok nappal azután, hogy nyugodalmat adott az Úr Izráelnek minden ő körülötte lévő ellenségeitől”… Az országot elfoglalták, az örökséget kiosztották, a Jordánon túli törzseket hazaküldték. S most következett, hogy Józsué kimondja ezeket a szavakat.

n Nem kívánatos szavak, de tudomásul kell vennie, hogy az idő eltelt felette, le kell tennie, át kell adnia másnak a stafétát. Küldetése befejezéséhez közeledik, megbízatása hamarosan lejár, és „elmegy minden földinek útján”, ahogy ő mondja.

n Előzőleg a 21. rész végén azt olvassuk, hogy ⁴⁴ Nyugodalmat is adott nekik az Úr mindenfelől, szintén úgy, amint megesküdött az ő atyáiknak. És senki nem állott meg ellenükben valamennyi ellenségeik közül; minden ellenségüket kezükbe adta az Úr. ⁴⁵ Nem esett el csak egy szó is mind ama jó szóból, amelyet szólott az Úr az Izráel házának. Mindaz betelt.

n Ez az igerész pedig így kezdődik: „sok nappal azután, hogy nyugodalmat adott az Úr Izráelnek”, előhívta Józsué a főembereket. Isten segítségéről beszél, amelyet kaptak, amelyben örvendeztek, amelyért hálásak lehettek, mert anélkül nem kaphatták volna meg ezt a földet.

n Ám ez a segítség nem egyoldalú cselekedete Istennek, hanem elvárja hogy Izráel népe hasonlóképpen viszonyuljon Hozzá. Ehhez hasonló hűséggel, hasonló engedelmességgel, odaszánással legyen az Úr szolgálatában.

n Szó van itt később arról, hogy mit fog tenni Isten, ha megfogadják szavát, és mit fog tenni, ha engedetlenek lesznek.

n „Ti láttátok az Úr tetteit, mit cselekedett az Isten veletek.” Egy olyan nemzedékhez szól, akik átélték Isten csodáit. Lehet, hogy némelyek gyermekkorukban átmentek a Veres-tengeren is, ettek a mannából, ittak a kőszikla vizéből, látták a fürjeket jönni, vagy meggyógyultak amikor tüzes kígyók marták meg őket és feltekintettek a rézkígyóra amit Mózes felemelt… Hallották a Mózes beszédeit a Moáb mezőségén, most pedig bejöttek az országba. Átélték a csodákat, amelyeket Isten a győzelmek sorozatában adott nekik. „Ti láttátok”, megtapasztaltátok az Isten tetteit.

n Mi az, ami következik?

I. A kiöregedett nemzedék átadja helyét az újnak

n Na mi lesz az újjal? Nem elég, ha a ti atyáitok hűségesek voltak az Úrhoz, milyen nehéz átadni a következő nemzedéknek, hogy az is hűséges legyen az Úrhoz. Mi lesz azzal a nemzedékkel akik nem látták az Úr tetteit a pusztában, nem látták a Jordánt kettéválni és így tovább. Van ennek alkalmazása a mi gyülekezeteinkben is, mert beszélni lehetne azokról a csodákról, különleges dolgokról, Isten kegyelméről, ahogyan kiöntötte reánk, annak idején a 60-as évek idején, 40 évvel ezelőtt, megtapasztalták, átélték. Lehetne arról beszélni. De mi lesz azzal a nemzedékkel, akik nem éltek át ilyet, nem látták az Úr tetteit. Hát erre nézve itt van egy igevers a Bírák könyve 2. részében, a 7 vers azt mondja: ⁷ És a nép az Urat szolgálta Józsuénak egész életében, és a véneknek minden napjaiban, a kik hosszú ideig éltek Józsué után, a kik látták az Úrnak minden dolgait, melyeket cselekedett vala Izráellel. De a 10 vers azt mondja: ¹⁰ És az az egész nemzetség gyűjteték az ő atyáihoz, és támadott más nemzetség ő utánok, a mely nem ismerte sem az Urat, sem az ő cselekedeteit, melyeket cselekedett Izráellel. ¹¹ És gonoszul cselekedtek az Izráel fiai az Úrnak szemei előtt, mert a Baáloknak szolgáltak.

n Mennyire fontos továbbadni az Igét. Mondani kell, vagy hallják, vagy nem hallják. Élni kell, bizonyságot tenni róla, ez a mi feladatunk. Nem adhatunk hitet. Azt Isten adja. Nem adhatunk megtérést, azt a Szentlélek munkálja. De a bizonyságtételt elmondani, de az Igét hirdetni reggel is, este is, ha úton vagy, vagy ha otthon vagy, ez a szülők feladata. Áhítatot tartani együtt a gyermekekkel, imádkozni mikor útnak indulunk, imádkozni mikor megérkezünk. Ez a mi feladatunk. És Józsué mielőtt elmenne minden földinek útján, még egyszer elkívánja mondani amit el kell mondania. A szívükre köti mindezeket a dolgokat. A 78. zsoltárban, Aszáf azt mondja, hogy ² Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi időből. ³ A miket hallottunk és tudunk; és a miket atyáink beszéltek nékünk, ⁴ Nem titkoljuk el azokat az ő fiaiktól; a jövő nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit, a melyeket cselekedett. ⁵ Mert bizonyságot állított Jákóbban, és törvényt rendelt Izráelben; a melyek felől megparancsolta atyáinknak, hogy megtanítsák azokra fiaikat; ⁶ Hogy megtudja [azokat] a jövő nemzedék, a fiak, a kik születnek; és felkeljenek és hirdessék [azokat] fiaiknak; ⁷ Hogy Istenbe vessék reménységüket és el ne felejtkezzenek Isten dolgairól, hanem az ő parancsolatait megtartsák. Igen, ezt teszi Józsué, és ez a mi feladatunk is, Józsué példáját követve.

II. Isten segítségének feltételei

n A 6. verstől elmondja Izráel megöregedett vezére, hogy Isten segítségének feltételei vannak. Ezután is szükség van reá, de ez feltételhez van kötve. Az engedelmességhez. Az engedelmesség mércéje az Ige, amit Isten parancsolt. Legyetek azért igen erősek, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mind azt, a mi meg van írva a Mózes törvényének könyvében; hogy el ne távozzatok attól se jobbkézre, se balkézre; Szinte vízhangoznak azok az igék, amiket az első részben az Úr mondott Józsuénak. Mit mondott? El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, gondolkozzál arról éjjel és nappal, mert akkor leszel jó szerencsés és akkor boldogulsz. És most Józsué mielőtt továbbmenne, ugyanezt adja tovább. Ne távozzék el az Úr törvényének könyve tőletek, se jobbkézre se balra ne térjetek el tőle, ekkor fogtok boldogulni, így lesztek jó szerencsések. Szükség van a segítségre még ezután is.

n Tréfás történet, amely arról szól, hogy mászott fölfelé a sziklán, a meredek oldalon a cigány és közben imádkozott, nem tudta hogy hogyan mennyen fel, olyan nehéz volt fölfelé menni. De a zivataros borús időben mindig villámlott egyet, és akkor látta hogy hova teheti a következő lépésben a lábát, hol léphet tovább. Itt egy lépés, ott egy lépést, közben imádkozott, az Úr adott még egy villámlást, lépett megint tovább. S amikor már nem messze volt, még két-három lépésnyire, azt találta mondani: Na köszönöm Istenem, innen már magam is feljutok. S akkor visszaesett. Mert hát nem mondhatjuk, még ha odáig eljutottak míg Józsuéék eljutottak, hogy na most már mindenünk megvan, most már nincs szükség többet Isten segítségére. De igen szükség van. És ahhoz hogy Isten segítségét élvezhessék, fontos, hogy Józsué elmondja ugyanazt a feltételt, amit neki mondott az Úr amikor kezdte a szolgálatát. Az Úr törvényének könyve, legyetek igen erősek és bátrak, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mindazt ami megvan írva.

n Nem kíván Isten kevesebbet a gyülekezet tagjaitól ezen a téren, mint amennyit kíván az Isten az úgynevezett teljes idejű szolgáitól. Mert a hívő életben mindannyian teljes idejű szolgák vagyunk. Nemcsak hat órát, vagy nyolc órát vagyunk hívők egy nap, hanem teljes idejű szolgái vagyunk az Úrnak és elvárja, hogy teljes időnkkel engedelmeskedjünk neki. De a fő parancsolat a 7. és a 8. versben van, ahol a Kánaánitákról beszél. ⁷ Hogy össze ne elegyedjetek ezekkel a népekkel, azokkal, a melyek fenmaradtak közöttetek; isteneiknek nevét ki se ejtsétek, azokra ne esküdjetek, se ne szolgáljatok nékik, se előttük meg ne hajoljatok; ⁸ Hanem ragaszkodjatok az Úrhoz, a ti Istenetekhez, a miképpen e mai napig cselekedtetek! Ez a szó hogy „ragaszkodjatok”, ugyanaz a kifejezés amit 1 Mózes 2:18-ban olvasunk, hogy a feleség ragaszkodik az ő férjéhez, és a férj ragaszkodik az ő feleségéhez. És az Isten kiválasztotta Izráel népét hogy az Ő menyasszonya legyen, a gyülekezetet, hogy az Ő menyasszonya legyen. Ragaszkodjatok az Úrhoz, szól az egyik parancs. Tovább azt mondja: szeressétek az Urat! Konkrétan ez azzal nyilvánul meg, hogy ne elegyedjetek össze a körülöttetek levő népekkel. Én kihívtalak benneteket onnan, hogy minden nép közül legyetek az enyéim, ne szabjátok magatokat e világhoz, változzatok el a ti elméiteknek megújulása által, mondja Pál apostol – ugyanez a gondolat van itt is. Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől, mondja Péter Pünkösdnapján – ugyanaz van itt is. A világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel, és aki a világ barátja akar lenni, Isten ellenségévé lesz, mondja az apostol.

n Más volt a világ abban az időben. Kánaániták, bálványimádás, pogány szertartások és gyakorlatok, amelyek miatt Isten eltörölte őket, kiűzte őket. És azt mondja Izráelnek: ti ne kövessétek a példájukat ha nem akartok az ő csapdájukba esni és abban az ítéletben részesülni. Ne elegyedjetek össze, ne keveredjetek össze, én kihívtalak titeket magamnak. Fontos üzenet ez ma is. A világ az világ. Nem csak abban az időben, ma is. Itt Európában vagy Amerikában, vagy Ázsiában, de világon, Északon az eszkimók között, vagy Délen az afrikai törzsek között, bárhova megyünk. Isten az Ő népét kihívta a világból, hogy legyen papok birodalma és szent nép. Kiválasztotta őket.

n Na most, mi az amelyre az Úr minket elhívott és mi az amit a világ cselekszik és nekünk megtiltott? Ne elegyedjetek össze, ne keveredjetek össze, ne tanuljátok el, a bálványaik nevét ki se ejtsétek, mondja Józsué. Ez a kísértés fennmaradt hosszú ideig, a babiloni fogságig. Mindvégig kísértette őket a bálványtisztelet. És grafikai módon írja le: lesznek tőrré, csapdává, ostorrá, tövissé a szemetekbe. Szenvedni fognak miatta, és újabb és újabb büntetések fognak jönni miatta. Hallom éppen, hogy amikor megy a busz a reggel a városba, viszi az iskolásokat, hát itt a varsolci dombon nem megy a rádió, sistereg. Csak egy-egy kanyarba jön be egy kicsit, és utána megint bejön. És mi hallatszik reggel korán? Horoszkóp, skorpió, vízöntő, halak, ikrek, stb., mintha csakugyan számítana hogy ki melyik hónapban születik, az meghatározta a fátumát, a sorsát. Dehogy határozta! Legfeljebb annyit határozott meg, hogy az egyik öregebb a másik fiatalabb. Üzlet és ámítás az egész. De van már ennél veszedelmesebb ámítás: babonaság, varázslás, ördöngösség, gonoszság, ami a világban van. És a kicsit aki megengedi, utána jön a nagyobb. És hatással van az egyik, hatással van a másik.

n Kérdeztem a múltkor a fiatalokat, hogy félnek-e a 13-as számtól? Hát félnek-e visszafordulni a kapuból ha valamit otthon felejtettek? Hát valaki azt mondta, hogy szinte minden reggel vissza kell fordulni, mert valamit ottfelejt. Nem félünk! Mi rossz lenne abban? De vannak akik babonások, mert az ördög megtéveszti az embereket. A kánaániták gyakorlata szivárog be Izráel népe közé is. És azt mondja Józsué: Ne elegyedjetek össze! Ki se ejtsétek az ő bálványainak nevét, legyetek szentek az Úr számára. Ez a feltétele Isten további segítségéért. Átélték Isten tetteit, most pedig vegyék figyelembe azt amit Isten mondott nekik és engedelmeskedjenek az Ő szavának.

III. Az engedetlenség veszélyei

n A továbbiakban, 12., 14. verstől a veszélyekről is szó van. Hogyha nem engedelmeskednek, akkor mi lesz? Lényegében ez benne van a szövetségkötésben. A Sínai hegynél elhangzott, hogy ha engedelmeskednek áldást örökölnek, hogyha nem engedelmeskednek ítéletet kapnak. Ugyanezt elmondta Mózes a Moáb mezőségén, ugyanezt mondja Izráel az Ebál és a Garizim hegyén az áldást és az átkot, és az egész nép kellett mondja hogy Ámen. És most elmondja Józsué, és ha megnézzük ezt a 23. részt, negatívan fejezi be. (Biztos nem olvasta a Homiletika könyvemet, hogy a prédikációt nem illik negatívan befejezni...)

n De mi van negatív ebben, amit itt olvasunk? Hiszen nem ez az első eset amikor a Biblia negatívan beszél. Mikor a 95. zsoltár felszólít az Isten dicséretére ¹ Jöjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; víiadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának! ² Menjünk elébe hálaadással; vigadozzunk néki zengedezésekkel. stb., azzal fejezi be: ¹⁰ Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én utamat! ¹¹ A kiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére. Pont. Ezzel fejeződik be a 95. zsoltár, negatívan. Megesküdött az Isten, hogy nem mennek be nyugalma helyére és nem mentek be. Kivéve Józsué és Káleb. Hatszázezer fegyverfogható ember elhullott a pusztában, és az ő feleségeik. Az egész nemzedék takaríthatott az ő atyáikhoz. Fiaikat állította helyükbe az Úr. Most pedig a fiaiknak mondja Józsué: Engedelmeskedjetek az Úrnak, mert ha nem teszitek, ugyanabban az ítéletben lesz részetek. Mert Isten hűséges Isten, és nem csak a kegyelmét mutatja meg hűségben, hanem az igazságát is megmutatja hűségben. Önmagát meg nem tagadhatja, az engedetlenséget megfogja büntetni. Akkor is ha ti engedetlenkedtek, nemcsak a kánaániták.

n De ez a felhívás nekünk is szól. Isten nem csak a kegyelemben hűséges. Olvassuk csak a Római levél 11. részéből, mit mond Pál apostol. ¹⁸ Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. ¹⁹ Azt mondod azért: Kitörettek [az] ágak, hogy én oltassam be. ²⁰ Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; ²¹ Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez. ²² Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt a kik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol. ²³ Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket. Mert Isten hűséges Isten és önmagát meg nem tagadhatja.

n Hát ezzel a kemény beszéddel és negatív felszólítással Isten felakarja őket rázni, mint ahogy minket is felakar rázni. És alkalmunk van újra azt mondani, amit Izráel népe mondott a következő részben. Mi az Úrnak szolgálunk és az Ő szavára hallgatunk. Őt fogjuk követni, nem csak Józsué és az ő háza népe hanem mi is. És ezt a szövetséget újra meg újra megújítani, nem hiábavaló dolog. Újra meg újra emlékeztetni magunkat feladatunkra és arra, hogy nekünk az Urat kell követni és engedelmeskedni az Ő szavának. Az Úr segítsen erre minket, Ámen.

Beteljesült ígéret - Józs 21:43-22:6

Beteljesült ígéret

Józs 21:43-22:6

Ez a Józsué könyvének összefoglalása:

43 – az Úr megadta – amint megesküdött

44 – Nyugodalmat is adott – amint megesküdött

Senki sem állhatott meg előttük – minden ellenségét kezükbe adta az Isten.

45 – Nem esett el egy jó szó sem – minden betelt!

I. Beteljesült ígéret – annak ellenére, hogy az ígéret régi volt

n Ábrahámnak adatott – 1Móz 15:13-16.

n Eltelt több mint 400 év.

II. Beteljesült ígéret – annak ellenére, hogy engedetlenek és hitetlenek voltak

n Kádes Barnea: lázadás. Ítélet.

n Józs 5:6

III. Beteljesült ígéret – annak ellenére, hogy lehetetlennek tűnt

n Erősített városok voltrak.

n Vasszekeresek.

n Óriások.

IV. Beteljesült ígéret – annak ellenére, hogy a két és fél törzs már megkapta örökségét

n Az emoreusok földjén: Hesbon és Básán királya, Szihon és Óg.

n A Jordánon túl, Mózes idejében.

n Most hazamehetnek, leszerelnek. Isten ígéretei igazak és ámenek. 

Versenypályán - 1Kor 9:24-27

Versenypályán

1Kor 9:24-27

²⁴ Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. ²⁵ Mindaz pedig a ki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. ²⁶ Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos: ²⁷ Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.

n „Maraton” – Kr.e. 490-ben, Dárius, perzsa király megtámadta Athént. Az athéniak viszont végigfutottak a síkságon, és meglepetésszerűen támadták meg a perzsa sereget, nemcsak elölről, hanem oldalról is. A perzsa sereg futni kezdett a hajókhoz. A győzelem hírét megkellett vinni az athéniaknak, hogy készüljenek fel a tengeri csatára. Milthiadész vezér legjobb futárát küldte a hírrel, Fédippiadészt, aki 42 km-t végigfutva megérkezett, és megérkezésekor csak egy szót tudott kiáltani: győzelem! (Niké!) Szigorú fegyelmezés és edzés nélkül ezt nem lehet megtenni...

v  Korinthusban voltak az isztmoszi játékok (ezeknél csal az olimpiai játékok voltak nagyobbak)... fenyőkoszorúért vagy pálmakoszorúért.

n „Nem tudjátok-e?” – a szokásos kérdést teszi fel Pál, amelyre igenlő feleletet vár reá. Ezzel lényegében azt mondja: ti nagyon jól tudjátok, amiről most beszélek, nem ismeretlen dologról írok.

v  Mit? Azt, hogy „akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak, de egy veszi el a jutalmat.” Korinthusban jól ismerték a versenyeket. Épp ahogyan a mai ember is számon tartja a nagy labdarúgó mérkőzéseket és egyéb sportjátékokat.

n A formák és játék-nemek évszázadokon át nagy alakuláson mentek át, de lényegére nézve az apostol által használt hasonlat a jelenkorban is ugyanúgy alkalmazható. Bizonyára nem testi versenyfutásra, vagy ökölvívásra, hanem szellemi téren folyó tevékenységre, a hívő életre utal az apostol.

n Ezt három szakaszban fogjuk megvizsgálni: a küzdelmet, a fegyelmet és a győzelmet.

I. A küzdelem – 24. v.

²⁴ Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek.

n „Versenypálya” rajzolódik az apostol szeme elé, amit görögül „stádionnak” neveztek. A versenypálya, a stadion, vagy a teniszpálya, a röplabdapálya, a küzdőtér, alapjában véve a testgyakorlás céljára készített építmény. Korinthusban a versenypályán, a stádiumban folytak a különféle versenyek. De ott tartották a nagy gyűléseket és cirkuszi játékokat is.

n Ebben a hasonlatban olyan versenyzőkről van szó, akik szaladnak, futnak, hogy elnyerjék a győzelmet. A sport-élet izgalma, a szurkolók drukkolása, a verseny érdekessége benne lüktet ebben a képben. Futnak az emberek, ki-ki a maga küzdő terén, mely ebben az esetben lehet szellemi küzdőtér éppúgy, mint testi.

v  A korinthusi versenyzők „mindnyájan” futnak „de egy veszi el a jutalmat”. Nem kettő, nem több, hanem csak „egy”. Sok ép és erőteljes versenyző szalad, akik kiváló teljesítményt nyújthatnak ugyan, de csak egy részesülhet az elsőség pályadíjában.

n A „jutalom” az elsőnek kijáró győzelmi ajándék. A sánták, a vakok és más testi fogyatékosságúak ki voltak zárva a versenyből – mivel esélytelenek voltak. De a szellemi küzdőtéren senki sincs kizárva! Akik csak elindultak Krisztust követni, mindnyájan a futók/küzdők közé tartoznak. A keresztyének – a betegek is éppúgy, mint az egészségesek – Isten stadionjában küzdenek.

n Ha a sportemberek vágyakoznak a győzelemre, mennyivel inkább vágyakozniuk kell a hívőknek! Ez itt parancsként hangzik: „úgy fussatok, hogy elvegyétek” a győzelmi díjat. A versenyzők még nem befutott emberek: sem Pál apostol (Fil 3:12), se mások. Nincs keresztyén „perfekcionizmus”, keresztyén befejezettség, hanem csak célegyenest haladó futás a „felülről való elhívás jutalmára” (Fil 3:14). A hívő élet egy küzdelem.

v  Nem futhat igazán, aki szem elől téveszti a célt.

v  Az sem futhat igazán, aki unottan, cammogva, kedvetlenül halad a pályán.

v  Szintén rosszul fut, aki szabálytalanul akar célt érni, például meg akarja kímélni magát a fáradtságtól, vagy tisztességtelen eszközökhöz nyúl (doppingol). A gyalogfutó nem vehet igénybe lovat, gépkocsit, mert neki magának kell teljesítenie a feladatot.  A szabálytalanul versenyző hivatkozik arra, hogy van, aki el se indult, meg se próbálta. Ő legalább megpróbálta. Ez nem lehet elfogadható érv.

v  Nem úgy kell próbálni célba érni, hogy megpróbálok kirúgni másokat.

v  Úgy sem lehet célba érni, ha terheket cipelsz. Vagy ha közben egyébbel (is) foglalkozol.

v  És főképp, nem lehet célba érni, ha idő előtt abbahagyod.

n Itt Jézus igazi tanítványairól van szó, akik életében óhatatlanul harcokra kerül sor. A hívő élet egy küzdelem. Három ellenség ellen folyik a küzdelem: az ördög ellen, a világ ellen és saját testünk bűnös vágyai ellen.

n De ki Jézus tanítványa? Nem az, aki csak néz Őutána. Nem tanítványa az, aki vágyakozik Őutána. Nem tanítványa az, aki csak gondolkozik az Ő tanításán. Jézus tanítványa az, aki követi Őt mindenben.

n Aki Jézust követi, az ellenségének tekinti az ördögöt, a világot (az Isten nélküli szellemiségű világot), és a saját testét a maga kísértéseivel, lustaságával, önzésével, hitetlenségével, és bűnös vágyaival.

II. A fegyelem – 25. 27. v.

²⁵ Mindaz pedig a ki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. ... ²⁷ Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.

n „Mindenki pedig, aki versenyez, mindenben magatürtőztető” (25. v.). Mai sportkifejezéssel élve, a versenyzőknek alá kell vetniük magukat az edzési szabályoknak, hogy szervezetük megfeleljen a kívánalmaknak. Kivételek nincsenek. „Mindenkit” köteleznek az általános érvényű előírások. Nem történhetik meg, hogy a versenyző rendetlen életmódot folytasson. Hogyan nézne ki az a versenyző, aki ittasan indul a küzdelemre? Keresztyénnek lenni, csak úgy lehet, ha vállaljuk a pályafutás szabályait mindenben.

n „Azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig, hogy romolhatatlant”. A „koszorú” (sztefánosz) az, amit az előző vers „jutalomnak” nevez. A sportvilágban ez lehet pénz, érem, oklevél, kupa, vagy ezekhez hasonló. Itt a „koszorú” fejezi ki a jutalmat. Korinthusban a győztesek egy életre fel voltak mentve minden adó alól, és a katonáskodástól. Ingyenes oktatásban volt részük az egyetemen.

v  A sportolók „romlandó” koszorú elnyerésére törekszenek. Csak egy veheti el a koszorút, s ez a koszorú is romlandó. Nem biztosít állandó értéket. A győzelmi fény gyorsan eltűnik. A megkoszorúzott, „kisportolt” test összeaszik, betegség támadja meg, az öregség és a halál. Ezzel szemben a hívők koszorúja „romolhatatlan”. Ezt a koszorút nem emberek adják, és emberek nem is vehetik el. Az idő vasfoga nem kezdheti ki. Nem veszhet el. Ezt a koszorút Isten ajándékozza hívő gyermekeinek.

n A „romolhatatlan” „koszorú” az örök életre utal. Nem ebben a világban kapják a hívők, hanem az eljövendőben. Ez életben gyakran töviskoszorút kapnak Isten fiai és leányai, mint Jézus is, de a célba érkezéskor romolhatatlan győzelmi koszorút, romolhatatlan életet.

n „Sőt megsanyargatom testemet és szolgává teszem” (27. v.). A „megsanyargatom” kifejezés (hipopiádzó) szó szerint ezt jelenti: valakinek a szeme alá ütök, arcába vágok, kékre-zöldre verem.

n Konkrétan mit jelentett ez a megsanyargatás Pál apostol esetében?

v  Amikor nem fogadta el a gyülekezetek anyagi támogatását, hanem saját kezével kereste meg mindennapi kenyerét – megsanyargatta testét.

v  Amikor lemondott bizonyos eledelek fogyasztásáról, hogy senkit meg ne botránkoztasson – megsanyargatta testét.

v  Amikor keresztyén szabadságában a kényelmetlent, a nehezet választotta, akkor megsanyargatja testét.

n Itt nem a testi ösztönökről, nem lázadozó testiségről, az érzékiségről van szó – de a lelki küzdelemben ezt is mind meg kell tagadni.

n A keresztyén embernek szabadságában áll, hogy testét kímélje, és a keresztyén szabadság keretei közötti kényelméről gondoskodjék. Mindez szabad. Azonban a versenypályán való futás arra készteti, hogy szolgaságra kényszerítse testét, lemondásokban részesítse, bármennyire is kényelmetlenek és kellemetlenek azok.

v  Aki megházasodik és a test jogának eleget tesz, nem vétkezik. Aki a bálványáldozati hússal táplálkozik, nem vétkezik. Aki a gyülekezetek anyagi támogatását igénybe veszi, nem vétkezik. Ha azonban a romolhatatlan koszorú elnyerése megkívánja a lemondást, az alkalmazkodást, a „szolgává tevést”, akkor ezektől sem riadhat vissza Krisztus gyermeke.

n Nincs általános szabály arról, hogy kinek-kinek milyen értelemben kell szolgává tennie a testét: a Szentlélek vezetése alatt hitben, szabadon döntheted el, hogy számodra mit jelent a test „megsanyargatása és szolgává tétele”.

n Miért? „Nehogy valamiképpen méltatlanná legyek, miután másoknak prédikáltam”. (27. v.) A „méltatlan” a versenyekben arra vonatkozott, akit nem minősítettek, mert kiesett. Akit megvizsgáltak és híjával találtatott.

v  Az aszkézis fogalma nem rokonszenves a mai ember előtt, mert rögtön azok a középkori aszkéták jutnak az eszünkbe, akik a leglehetetlenebb módon igyekeztek elnyomorítani magukban minden egészséges életösztönt. Fölösleges kínzásokkal gyötörték magukat, ruhájuk alatt olyan szőrövet, sőt vasszegekkel kivert övet viseltek, ami állandó fájdalmat okozott a testüknek, és állítólag arra szolgált, hogy elnyomja a feltörő vágyakat, ösztönöket, hogy a lélek jobban ellen tudjon állni a kísértésnek...

n Az élet természetes örömeinek a megtagadása olyan aszkézis, ami egészségtelen, fölösleges, és Istennek sem tetsző önsanyargatás. Nincs rá semmi szükség!

n Pál nem ilyen magatűrtetésről beszél. Nemcsak a hitéletben, hanem az élet minden olyan területén, ahol az ember el akar érni valamit, szükség van önmegtagadásra. A lelki küzdelem is sok lemondással, magatűrtetéssel, megszorítással, önfegyelemmel jár.

n Nem önös cél érdekében teszi ezt Pál, hanem azért, hogy „míg másoknak prédikál, maga valami módon méltatlanná, alkalmatlanná, hasznavehetetlenné ne legyen!”

v  Ne mondd azt, hogy ez csak az igehirdetőkre vonatkozik! Minden hívő prédikál az életével, házasságával, családjával.

n A modern ember veszedelme, hogy elszolgaiasodik, teljesen rabjává válik mindenféle apró szokásoknak, érzelmeknek, szenvedélyeknek, dolgoknak, tárgyaknak.

n Eluralkodnak rajta ilyen dolgok, mint az ital, vagy a mozi/filmek, vagy a regény, vagy a televízió, vagy az autó, vagy a sport, vagy a kényelem, vagy a szórakozás, vagy a gyógyszer, vagy a betegségtl való félelem, vagy az Internet. Bármi! Eladja a függetlenségét, a lelki szabadságát egy dolognak, egy érzelemnek, egy vágynak.

v  Minden energiája annak a valaminek a szolgálatába kerül. Rabszolgává lesz.

n Nos, mindenki maga tudja, ha ugyan tudja, hogy mi az az ő életében, ami megkötözi. Ott van a helye a magatürtetésnek, a lemondásnak, annak, hogy megsanyargassa testét és szolgává tegya. Akinek célja az, hogy bizonyságtévő legyen az élete. 

v  Nem mintha mi magunk ezáltal szentebbekké és jobbakká válnánk, mint más ember, hanem azért, hogy a szolgálatunkat jobban betölthessük! Vagy csak addig tart az egész keresztyénségünk, amíg semmibe sem kerül? Akkor annyit is ér! Lemondás nélkül nincs hívő élet!

n Van még egy bálvány, ami manapság sok embert rabságban tart, ez pedig a tempó. Sokszor nekünk szabják meg a tempót. A következményei pedig közismertek: kimerültség, idegösszeroppanás, szívtrombózis, túlhajszoltság... Hogyan lehet ezt a zsarnokot kordában tartani? Csak úgy, hogy Isten uralma alá rendeljük. Ha önfegyelmet gyakorolunk.

n Csak áldozatok árán lehet ezt a harcot eredményesen megvívni. Aki félti magát, vereségre van ítélve.

v  De aki Krisztus tanítványa, az nem félti magát, hanem másokat, az igazságot, az evangélium ügyét félti, és el tudja mondani alázatosan, hogy „Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezzem az én futásomat, (küldetésemet) örömmel. Azt a szolgálatot, amit vettem az én Uram Jézus Krisztustól.” Jézus így mondta: „Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát.”

III. A győzelem – 26. v.

²⁶ Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos.

n „Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra” (26. v.). Pál apostol versenypályán tudja magát. És tudja, hogy győzni fog.

n Pál más helyen azt írja, hogy „a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos.” (1Tim 4:8)

n A sportolás nem gonosz dolog önmagában, sőt, adott esetben még hasznos is lehet. Azonban ennek profi változatában rengeteg lelki veszély leselkedik a hívő emberre.

n Bűn-őrült világunk egyik bálványa lett a sport, amely a hívőt is megalkuvással kísérti. Az a tömeg-őrület, ami a futballt, kosárlabdát, röplabdát, kézilabdát, teniszt és ezekhez hasonlót kíséri, nagy hiábavalóság és a világ megtévesztése. Az ezekbe fektetett pénz, idő, energia és érzelmek értéke az örökkévalóság szempontjából semmit sem jelent, mert semmi közük sincs a hívő élethez.

n Mielőtt a romolhatatlan győzelmi koszorúról szólnék, szögezzünk le egy néhány alapelvet a földi sportolásról.

v  A környezet hatással van reánk: „Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok” (1Kor 15:33).

v  Mivel a sport sokak vallásává, istenévé vált, ami a viselkedésben, érzékiségben, nyelvezetben, elkötelezettségben, pénzéhességben és a hősök istenítésében nyilvánul meg, ezért elítélendő. „Azért, szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást” (1Kor 10:14). „Dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak” (Ézs 42:8).

v  A sport az alázat ellenkezőjét tanítja, mert erénynek tartja a büszkeséget. „Utálatos az Úrnak minden, aki elméjében felfuvalkodott, kezemet adom rá, hogy nem marad büntetlen.” (Péld 16:5) „Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.” (1Pt 5:5. Jak 4:6)

v  A sport önző, irigy és kárörvendő lelkületet táplál. „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul.” (Kol 3:5)

v  A sportrendezvények gyakran ellentétesek a kegyes élettel és az Úr napjának megszentelésével. „Ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket.” (Ef 5:11)

n Adjunk hálát azokért a sportolókért, akik mindezek ellenére hívők és erkölcsösek maradtak, még akkor is, ha számukra ez sokféle hátránnyal és veszteséggel járt. „Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk.” (Zsid 10:24)

n Pál apostol nem úgy ajánlgatja másoknak a futást, mintha ő csak külső szemlélőként nézné a sokak küzdelmét. Ő maga is beállott küzdelembe. Futása azonban nem akármilyen futás, viaskodása nem akármilyen viaskodás. Ő a biztos győzelem tudatában fut, „mint nem bizonytalanra”. Bizonytalanra akkor futna, ha célba érése kétséges volna, ha útközben valaki vagy valami feltartóztathatná, ha a cél ismeretlen vagy elérhetetlen volna. Mindezeknek azonban épp ellenkezője igaz!

v  Egy másik hasonlattal éve, azt írja: „úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos”. Itt a viaskodás ökölvívást jelent, aki a levegőbe üt, eredménytelenül küzd, ha nem találja el az ellenfelet. Pál számára nincs ilyen eredménytelenség. A hit küzdelme eredményes küzdelem.

n A küzdő nincs megkímélve a minden erőt igénybe vevő fáradtságtól. Kemény harcot kell folytatnia, akárcsak az ökölvívóknak a maguk helyén. Igaz, hogy ez nem üres vagdalózás, hanem lépésről lépésre való győzelem, a bűn, a Sátán, a hitetlenség felett, de a küzdelem kötelező.

n Pironkodásra ad okot a Jn 12:26. Hát hogy jöhet ahhoz az ember, a kis nyomorult féreg, hogy az Atya megbecsülje őt?

v  De tudhatjuk, hogy nem önmagunkért becsül meg, hanem egyedül Jézusért. Nem a teljesítményeinket jutalmazza a mennyben, hanem Jézus teljesítményét, amit érettünk elvégzett a Golgotán.

n Jézus is vállalta ezt a küzdelmet, mert mindig támadták: támadta saját népe, az akkori egyház vezetői, a politikai hatalom, a Sátán. És Ő vállalta a harcot. Küzdött egészen utolsó csepp véréig, és győzelmet aratott. Az Ő győzelme a miénk is.

v  Az küzdő hívő ember bizonyos lehet a győzelemben. A győzelmet nem nekünk kell kiharcolnunk, mert Jézus már kivívta. Ez a győzelem hit által a miénk. Harcolunk, mert az formál, tisztít minket, növeli a hitünket, egymás bajtársaivá válunk és tanulunk a Fővezérre figyelni, Benne bízni. De nem a mi harcainktól függ a győzelem.

n Ezért van az, hogy mi nem bizonytalanra futunk, nem a levegőbe öklözünk. Nem úgy indították el: fuss, ameddig bírod, aztán lehet, hogy valami van az út végén... Ott cél van, ott Krisztus vár, aki már végigfutotta ezt a versenypályát. Lehet, hogy szúr az oldalunk, elcsüggedünk, elkeseredünk, magunkra maradunk, csalódunk, megsebesülünk, de újra Őreá nézhetünk, aki mindvégig állhatatos volt, és minket is kitartásra bátorít.

Az Úr testének megbecsülése - 1Kor 11:26-30

Az Úr testének megbecsülése

1Kor 11:26-30

„Valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend. Azért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van tiköztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.”

n Jézus Krisztus csak két ünnepet rendelt a gyülekezet számára: a keresztséget és az Úrvacsorát. Ezek foglalják össze a keresztyénség tanítását.

n Az Úr asztala meg van terítve, vendégségre hív bennünket az Úr. Ez nem egy közönséges istentisztelet, hanem ünnepi istentisztelet: az Úrvacsora a legünnepibb istentisztelet. Mennyei Gazdánk vár bennünket vendégül az Ő asztalához.

n Jézus nem gyermekek számára szerezte az Úrvacsorát, hanem felnőttek számára. Mint ahogyan a bemerítést, a keresztséget is. A gyermek nem tudja megvizsgálni önmagát, nem tudja megbecsülni az Úr testét. Ugyanúgy, megtérni, hinni sem tud, hogy keresztségben részesülhetne.

n Alig egy hónapja, hogy Úrvacsorához járultunk. Miért van erre szükség megint? Nem járatjuk le e szent alkalmaknak az ünnepélyességét azzal, hogy ilyen gyakorivá tesszük a benne való részesedést? Úgyis olyan ritkán tudunk igazán komoly lelki átérzéssel járulni hozzá! Aztán itt van Pál apostol intelme, hogy „Próbálja meg azért az ember magát, ... Mert a ki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának” (28-29. v.). Ez szinte visszariaszt, és azt az érzést támasztja bennünk, hogy sokkal alaposabb lelki előkészület kellene, mint amilyennel mi most itt vagyunk!

n Az Úrvacsora azért szükséges, mert az Úr Jézus testét ételhez, a vérét pedig italhoz hasonlította. Az étel és ital alapvetően szükséges fizikai életünk fenntartásához. Krisztus teste és vére még szükségesebb a lelki életünk fenntartásához: „Ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.” (Jn 6:53) De az étel és az ital csak azok számára érték, akik éhesek és szomjasak. Csak az fogja igazán értékelni Krisztust, aki lelkileg szomjas. „Aki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék!” (Jn 7:37)

n Az ételnek és az italnak a szervezetbe kell kerülnie ahhoz, hogy táplálhasson. Be kell fogadnunk Krisztust a szívünkbe ahhoz, hogy táplálék lehessen a számunkra. Üres külsőség, vallásosság nem elég. Hit által élnie kell Krisztusnak a szívünkben, mert ha nem, akkor nem használ, hanem árt.

n Étel és ital szükséges minden egyes napon. Mert ha nem, elgyengül, elsorvadunk és meghalunk. Naponta közösségben kell lenni Krisztussal, ha élni akarunk lelkileg.

n Tartsunk most egy lelkigondozói órát, és vizsgáljuk meg magunkat, lehetünk-e Urunk szent asztalának a vendégei?

n Úgy az úrvacsorával való élésnek, mint az attól való tartózkodásnak komoly következményei lehetnek. Lehet jó és rossz következménye, ha helyesen élünk vele, és rossz következménye, ha helytelenül. A rossz következmény az, hogy „aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.” Megdöbbentő, hogy éppen az úrvacsora, ami a legáldottabb erőforrás lehetne, az lelkileg legyengíti, beteggé teszi, és halálos álomba merítheti a méltatlan vendéget.

n Tegyük fel a kérdést: erősek, egészségesek vagyunk-e, vagy erőtlenek, betegek, és alvók?

n Vizsgáljunk meg három kijelentést az igéből: egy súlyos figyelmeztetést, hogy lehet méltatlanul járulni az úrvacsorához, egy komoly felszólítást, hogy vizsgáljuk meg magunkat, és egy veszélyes kilátást, hogy ítéletet ehetünk és ihatunk magunknak, ha nem becsüljük meg az Úr testét.

I. A súlyos figyelmeztetés – lehet méltatlanul járulni az úrvacsorához

n Itt van e súlyos figyelmeztetés: „Aki méltatlanul eszi e kenyeret vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen!” Ez sok embert elijeszt az úrvacsorától. A hívő ember így gondolkodik: persze hogy méltatlan vagyok! Nem tudok nyugodt lelkiismerettel leülni Jézus mellé!

n Azonban figyeljük meg jól ezt a szót, hogy „méltatlanul”. Nem az van itt, hogy „méltatlan”, hanem az hogy „méltatlanul”! A kettő között van egy kis különbség.

n A méltatlan azt jelenti, hogy valaki nem méltó, nincs joga hozzá.

n A méltatlanul azt jelenti: valaki nem méltó módon viseli magát. Nem a személye a méltatlan, hanem a viselkedése, az Úr testéhez és véréhez való viszonyulása.

n Mert a személyünk mindnyájunknak méltatlan: méltatlanok vagyunk arra a nagy megtiszteltetésre, hogy az Úr vendégei lehessünk. Ez nem kétséges. Méltatlan bűnösök vagyunk mindannyian.

n Aki úgy akar az Úrvacsorához járulni, hogy előbb valamelyest méltóvá akar lenni, és ha nem lehet, akkor inkább nem úrvacsorázik, nehogy vétkezzem az Úr teste és vére ellen – az nem jól cselekszik. Mindazok, akiket az Úr megtisztelt az Ő asztalánál, méltatlanok voltak.

n Próbálja meg magát: nem azt jelenti, hogy na, most megpróbálom, tudnék-e méltó lenni…

n Megpróbálok egy hétig vagy néhány napig az úrvacsora előtt nem elkövetni valami bűnt… megpróbálok tisztán, Isten akarata szerint élni, és ha ez valamelyest sikerül, akkor méltó leszek… ha pedig nem sikerül, akkor méltatlan vagyok.

II. A komoly felszólítás: „Próbája meg az ember magát!”

n A dokimádzó az ötvös alapos, részletes vizsgálatát is jelenti. Így kell megvizsgálnunk magunkat: nemesfémek vagyunk-e? Valódi-e a keresztyénségünk vagy nem? Krisztusiak vagyunk, vagy nem? Nehogy ítéletet együnk és igyunk magunknak!

n Az aranyon általában rajta van az ötvös jegye, hogy az valódi arany. „Mert ha mi ítélnénk magunkat, nem ítéltetnénk el.” (1Kor 11:31)

n Tudnunk kell viszont, hogy az önvizsgálat nem egyenlő az önemésztéssel. Magamtól nem tudok jó lenni. „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” – mondta az Úr Jézus.

n Nem az a kérdés, hogy én milyen jónak vagy rossznak látom magam, hanem az, hogy hogyan lát engem Isten, az Igén keresztül. Engedjük, hogy az Ige mondjon véleményt rólunk: „Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” (Zsid 4:12)

n „Próbálja meg azért az ember magát!” (1Kor 11:28) Ez nem csak egy jó tanács (ha akarja a hívő ember, teheti, ha nem, akkor nem), hanem világos parancs! Az, aki vállalja, hogy az Úr asztalához járul, annak azt is vállalnia kell, hogy kötelező módon önvizsgálatot tart!

n Darabokra szedjük a szívünket, mint egy órásmester az órákat, és megvizsgáljuk annak minden zugát, hogy lássuk, nem bújt-e meg valahol valamilyen hiba, nem kopott-e meg valamelyik fogaskerék, nem romlott-e meg valamelyik kapcsolat. Átvizsgáljuk az Istennel, a feleségünkkel, a gyermekeinkkel, a szomszédjainkkal, az ismerőseinkkel való kapcsolatunkat. Sokan félnek ettől! Ezt nem szívesen végzi az ember szíve! Mások életét és szívét sokkal könnyebb megvizsgálni, mint a magunkét. Mások hibáit sokkal hamarabb észrevesszük, mint a mieinket.

n Tartsunk önvizsgálatot! Hogyan és miért járulunk mi ma az Úr asztalához?

n A lelki betegségeknek több oka lehet. Sok a lelki közömbösség és probléma. Vajon nem az úrvacsorához való méltatlan járulás következménye ez?

n Mit jelent, a „próbálja meg az ember magát” kifejezés?

n Látom-e bűnnel fertőzött mivoltomat? Ide csak bűnösök járulhatnak. Ennek az asztalnak csak bűnösök lehetnek a vendégei! Mint ahogyan az orvoshoz sem azért megy valaki, mert egészséges, hanem azért, mert valami fáj, valami nincs rendben. Az Úr asztalához való járulással nem azt nyilvánítjuk ki, hogy lám, milyen tökéletes vagyok én, hanem ellenkezőleg: lám, milyen messze vagyok még a tökéletességtől!

n A kenyérben és borban maga Jézus kezd beszélni hozzánk: Nézd, milyen rettenetes a büntetése annak a bűnnek, ami benned van: az én testem töretett meg miatta! Az én vérem ontatott ki miatta! A büntetés nagysága mutatja a bűneink nagyságát!

n Az önmagad megpróbálása során kijelentheted: Igen, Uram, én nyomorult bűnös vagyok, aki miatt és helyett elszenvedned kellett a borzalmas kereszthalált. Ilyen lelkülettel jöhetsz: minél méltatlanabbnak érzed rá magad, annál méltóbb vagy rá.

n Elfogadtad-e azt a megváltó kegyelmet, amit Jézus kínál? Az úrvacsora segít megérteni, hogy csak Jézus által van életünk, üdvösségünk. Ő nyújtja feléd a kenyeret és bort, és azt mondja: Vegyed, egyed, ez az én testem! Igyad, ez az én vérem! Ez a kenyér és bor igaz, hogy valóságos kenyér és bor, de nem közönséges kenyér és bor: mint ahogy egy százeurós bankjegy is valóságos papír, de nem közönséges papír. Annak valahol, az Európai Központi Bank pincéjében arany-fedezete van, és száz eurónyi aranyat ér! Az úrvacsorai kenyérnek és bornak is van fedezete: Jézusnak a Golgotán megtört teste és kiontott vére!

n Van-e benned készség a hálára mindezért? Mi a szándékod ezután? Kész vagy-e leszámolni mindazokkal a bűnökkel, amiket Isten megmutatott benned és megbocsátott neked Jézus érdeméért? Az a hála, amiről itt szó van, nemcsak egy bizonyos lelki érzés, hanem tettekben megmutatkozó magatartás! Mégpedig Isten akaratához igazodó élet.

n „Próbálja meg azért az ember magát” azt jelenti, hogy hajlandó vagy-e a testvéri kapcsolatnak a vállalására és megvalósítására? Kész vagy-e úgy tekinteni a sokakra, mint akikért Krisztus éppen úgy megtörte a testét és ontotta a vérét, mint érted? Hajlandó vagy-e szeretni a Krisztusban testvéredet?

n Jól gondold meg, nincs-e valaki, aki miatt ítéletté válnék számodra a kegyelem királyi lakomája?

n Nem vagy-e igazságtalan a valakiről mondott ítéletedben?

n Nem bántottál-e meg valakit akár csak gondolatban is?

n Nem sértetted-e meg a becsületét valakinek azzal, hogy hitelt adtál a róla keringő, rosszindulatú rágalmaknak?

n Nem gyanúsítottál-e valakit? Olyan könnyen tudunk fájdalmat okozni a másiknak, és olyan nehezen tudjuk elviselni, ha minket ér valami sérelem!

n „Ha a te ajándékodat az oltárra viszed - mondja Jézus, és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat!” (Mt 5:23-24)

n Próbáld meg magad, tudod-e mondani, hogy Szívből örülök, testvér, hogy te is itt vagy! Testvérek vagyunk! Te is kereszthez jöttél, mint én. Az Úrnak vendégei vagyunk az Ő asztalánál.

n Ez nem azt jelenti ez, hogy aki úrvacsorát vett, most már nem vétkezik, nem esik többé bűnbe. Más dolog bűnbe esni, és más dolog a bűnben megmaradni. De a bűnben maradni azt jelenti, hogy jól érzi magát benne az ember, megalkuszik vele, nem küzd ellene, megtűri magában… Annyira megszokja, hogy nem is akar szabadulni tőle.

n Ez az, amikor valaki méltatlanul eszi azt a kenyeret és issza azt a bort!

n Nos, itt van az Úr az Ő asztalánál, itt az alkalom, hogy amikor felállunk és kinyújtjuk kezünket Krisztus megtört testének és kiontott vérének jelképei után, bizonyosak legyünk a felől, hogy Jézus valóban a mi szabadító Istenünk!

n A Krisztus testében a Lélek gyümölcsét teremjük. „A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések, Irigységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, a miképpen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.” (Gal 5:19-20)

n Nyílván, hogy gyilkosságok, dobzódások szerencsére nincsenek közöttünk. De a felsoroltak közül egyik sincs? Mondjuk harag? Mondjuk ellenségeskedés? Egy kis patvarkodás, veszekedés? Az apostol ezeket egy szintre helyezi a bálványimádással és a gyilkossággal!

n „Próbálja meg azért magát az ember!” - mondta Pál apostol.

n A vizsgálat után a megtisztulásra is szükség van.

n „Vessetek magatoknak igazságra; arassatok kegyelem szerint! Szántsatok magatoknak új szántást; mert ideje keresnetek az Urat, mígnem eljő, hogy igazság esőjét adjon néktek.” (Hós 10:12)

n „Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.” (Jóel 2:12-13)

III. Veszélyes kilátás - „Nem becsüli meg az Úrnak testét”

n Mit jelent ez? Jelentheti az Úr Golgotán megtört testét, vagyis az ő áldozatát. Másodszor, jelentheti az írott Igét. Végül jelentheti az Egyházat, mint a Krisztus testét.

n Becsüljük meg a Golgotán megtört testet!

n Belegondolunk-e igazán, hogy mi történt ott a Golgotán? Krisztus vállalta, hogy bűnné legyen értünk. Ami Isten szemében gyűlöletes, megvetett, kárhoztatásra méltó! Ő, aki előtt szent angyalok seregei borultak le, akkor aljas, káromkodó csőcselék kezeitől lett kiontva a vére. Gondoljunk bele a korbács valóságába, a sebek valóságába, a szegek, a kárhoztatás, a teljes elhagyatottság valóságába!

n Becsüljük meg az írott Igét!

n A Biblia sokszor tiltott könyv volt. Tűzzel-vassal irtották az igazságot, nehogy valakinek a kezébe kerüljön. Sokan életük kockáztatásával, hihetetlen nehézségek között terjesztették, fordították a Szentírást. A börtön, a kínzás, a halál ott lebegett a fejük fölött. Most pedig a Biblia most itt van a kezünkben. Bárki, bármikor olvashatja.

n Jézus azt mondta: „A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.” (Jn 6:63) És ezt is: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.” (Jn 6:54-55)

n Becsüljük meg a Gyülekezetet!

n Nem kell jobban szeretnünk a gyülekezetet, mint Krisztust, de a gyülekezetet iránti szeretetünk jelentheti a Krisztus testének megbecsülését. Az becsüli meg a Krisztus testét, aki a gyülekezetben önzetlen szeretettel szolgál mások felé.

n Befejezés:

n „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Ez egy bánatos emlékezés: a megfeszített Krisztusra nem nézhetsz száraz szemekkel! „Reá tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után.” Mikor Rá nézel, bűnbánatra kell indulnia a szívednek!

n De ugyanakkor egy örömteli emlékezés is. Az úrvacsora szereztetésére egy nagy vacsorázó házat bérelt az Úr, nem egy városszéli kis szobácskát. Kimondottan főúri vacsora készült ott. Nagy, fényes gyertyatartók állhattak az asztalon, mint ünnepi étkezésekkor.

n Tudod-e így látni az úrvacsorát, mint egy örvendező, győzelmi, ünnepi lakomát, ami megerősít téged Krisztus győzelmében? Nem fáradtan, egykedvűen, leverten ünneplünk, hanem a győzelem tudatában. Az Övé vagyok, Vele vacsorálok, és Ő énvelem. Hozzá tartozom!

n Jó alkalom ez arra, hogy hirdessük az Úr halálát. Egy olyan halál, aminél nem volt szégyenteljesebb, fájdalmasabb, borzasztóbb. Soha nem halt meg ember úgy, mint Krisztus.

n Az úrvacsora a mennyország záloga. „Mondom pedig néktek, hogy: mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, a mikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában.” (Mt 26:29)

n Az Úrvacsora az Úr eljövetelének záloga. Addig kell gyakorolnunk, amíg el nem jön újra az Úr! Az úrvacsoránál egyszerre két irányba tekintünk: visszafelé, a golgotai győzelemre, és előrefelé, a Krisztus dicsőséges visszajövetelére. Akkor válik majd a golgotai győzelem teljessé és végérvényessé.