2017. június 26., hétfő

Mire késztet a feltámadásba vetett hit? - 1Kor 15:29-34

Mire késztet a feltámadásba vetett hit?
1Kor 15:29-34

29 Különben mit cselekszenek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, ha halottak teljességgel nem támadnak fel? Miért is keresztelkednek meg a halottakért? 30 Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden pillanatban? 31 Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. 32 Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból, ha a halottak fel nem támadnak? Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk! 33 Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok. 34 Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítésetekre mondom.

Az Újszövetség leghosszabb tanítása a feltámadásról az 1Kor 15-ben található. Itt Pál apostol nem új dolgokat ír, hanem csak „eszükbe juttatja az evangéliumot”, azt az evangéliumot, amelyhez a feltámadásról szóló üzenet is hozzátartozik. Az evangéliumban benne van, hogy Krisztus meghalt az Írások szerint, eltemettetett, és a harmadik napon feltámadt az Írások szerint. Ennek az igazságnak az elfogadásával nem is volt Korinthusban semmi probléma. Azonban a mi feltámadásunkat (és az övékét) már nem fogadták el.
Pál apostol érvelése több síkon mozog. Elmondja, hogy ha nincs halottak feltámadása (ahogyan a korinthusiak képzelték), akkor Krisztus sem támadt fel! Akkor hiábavaló a prédikálásunk, nincs evangélium! A hitünk is hiábavaló, és mindazok, akik eddig hittek, hiába hittek! Sőt, hazugoknak találtatunk, mert olyat prédikáltunk, ami nem igaz! A legrosszabb az, hogy még a bűneitekben vagytok, nincs megváltás, el fogtok kárhozni! És minden embernél a legnyomorultabbak azok, akik csak ebben az életben reménykednek a Krisztusban! Mikor ide érkezik, diadalmasan kiált fel az apostol: Ámde Krisztus feltámadott a halálból, mint az elhunytak zsengéje!
Érthető, hogy a hívők legnagyobb reménysége a feltámadás, mivel ez összetartozik az örök életbe vetett hittel. Ha nincs feltámadás, akkor nincs örökélet. Mivel hiszünk az örökéletben, hiszünk a feltámadásban is. Ez ennyire összetartozik. Ez a hit pedig motivál, késztet, buzdít, lelkesít bennünket az üdvösségre (megtérésre), a szolgálatra és a szentségre. Ezek nagyon gyakorlati dolgok. Minden hitelvnek, így a feltámadásba vetett hitnek is, csak akkor van haszna, ha a gyakorlatban is megnyilvánul. Az elméleti hit nem ér semmit. A teológiai alapvetés után Pál apostol mindig rátért leveleiben a gyakorlatra. Így cselekszik a feltámadásról szóló tanításában is.

I.
A feltámadásba vetett hit mindenekelőtt az üdvösségre késztet minket. Az üdvösség utáni vágy ott él mindenki szívében. Isten szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta” (Préd 3:11). Ezt nem lehet belőlünk kitörölni. Minden ember vágyik az örökéletre. Tudja, hogy van. Nem a haláltól fél, hanem attól, ami azután következik. Ki ne szeretne üdvözülni? Azonban Pál apostol azt mondja, hogyha nincs halottak feltámadása, akkor nem érdemes prédikálni az üdvösséget! „Ez által üdvözültök is, ha megtartjátok...” (2. v.) A feltámadásba vetett hit és az üdvösség összetartozik!
A 29. vers a Bibliának egyik legnehezebb verse... „Mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük?” Nincs feljegyezés arra nézve, hogy az első gyülekezetben megkeresztelkedtek volna némelyek a halottakért (ahogyan a mormonok teszik). De akkor mi ennek az igeversnek az értelme? A nehézség a görög „hüper” viszonyszó miatt van, birtokos esettel, amelynek több jelentése lehetséges: a halottak fölött, a halottakon, a halottak javára, a halottak érdekében, a halottak nevében, a halottak helyett, a halottakért, a halottak miatt, stb. Főképp ez utóbbi, „a halottak miatt” értelmezhető úgy, hogy összhangba hozható az Újszövetség tanításával.
Miről is lehet szó? Arról, hogy a keresztség gyakran az üdvösség szinonimájaként volt használva. Az első keresztyének számára a keresztség annyira hozzátartozott az üdvösséghez, hogy a keresztség alatt magát az üdvösséget értették. „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül.” (Mk 16:16) Persze, nem a keresztség üdvözít, ez csak annak a jele, de áttételesen magát az üdvösséget lehet érteni alatta.
Abban az időben már elkezdődött a keresztyének üldözése. Különböző hamis vádakkal illették őket: hogy emberhúst esznek, vért isznak, tönkre teszik a társadalmat és a családokat, hogy felgyújtották Rómát, stb. Az Úr követői vállalták a szenvedést, vállalták a halált. Némelyeket égő fáklyaként égettek el, másokat vadállatok elé dobtak vagy keresztre feszítettek. Mikor azok halálát szemlélték, sokakat megérintett a hívőknek az örökéletbe vetett reménysége, és ezt látva ők is hitre jutottak. Vagyis, a halottak miatt, a halálba menők miatt keresztelkedtek meg. A feltámadásba vetett hit késztette őket az üdvösségre.
Mivel van halottak feltámadása, érdemes hinni, érdemes megtérni. Egyébként mi haszna lenne annak, hogy a halottak miatt, vagy akárki miatt, valaki megkeresztelkedjen? Semmi haszna nem lenne! Nem lenne érdemes kitartani, az Úr dolgában buzgólkodni és az apostol sem mondhatná, hogy „munkánk nem hiábavaló az Úrban” (58. v.).
A halállal nem ér minden véget! Lesz feltámadás! „Mikor Krisztus, a mi életünk megjelen, akkor majd ti is vele együtt megjelentek dicsőségben.” (Kol 3:4)

II.
A feltámadásba vetett hit a szolgálatra is késztet minket, amit Pál apostol önmagával próbál szemléltetni. Azt mondja, hogy ha nem lenne halottak feltámadása, akkor nem lenne értelme annak, hogy annyit gyötörje magát, annyit szenvedjen... Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden pillanatban? Naponként halál révén állok…” (30-31a. v.) Ha nincs feltámadás, akkor ez értelmetlen... Értelmetlen lenne a mi szenvedésünk is: miért is mennénk misszióba, miért osztogatnánk meghívókat, miért hívogatnánk Krisztushoz? „Mi a hasznom abból, ha a halottak fel nem támadnak? Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!” (32. v.)
Az apostol nem túloz, amikor azt állítja, hogy veszélyezteti magát minden pillanatban! Se akkor, amikor arra utal, hogy naponta a halállal kell szembenéznie. Máshol így sorolja: Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk; mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben. Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben.” (2Kor 4:8-11) Ehhez hozzáolvashatjuk még, hogy mennyi mindenben ajánlja magát az apostol (2Kor 6:4-10), mennyit szenvedett az Úrért (2Kor 11:24-28), és mi az, amit a Krisztusért kárba veszni hagyott (Fil 3:7-11), hogy „valami módon eljuthatna a halottak feltámadására”. A feltámadás reménysége késztette őt arra, hogy ilyen áldozatkészen szolgáljon az Úrnak. Efézusban fenevadakkal viaskodott. Némelyek úgy vélik, hogy átvitt értelemben kell ezt érteni: Demeterre és ötvös társaira, a hagyomány azonban azt tarja, hogy őt az efézusi arénában valóságos vadállatok elé dobták! Az Úr viszont onnan is kiszabadította.
Nos, tudva, hogy lesz feltámadás, késztet-e ez téged arra, hogy vállald a Krisztus keresztjét? Késztet-e nagyobb odaadásra, buzgóbb szolgálatra?

III.
Végül, a feltámadásba vetett hit szent életre késztet minket. A korinthusi gyülekezet nem akarta tudomásul venni, hogy Isten szent. Voltak, akik a gyülekezetben „nem ismerték az Istent”. Aludtak lelkileg. (Ezeknek kellett mondani, hogy „serkenjetek fel!” „ébredjetek fel!”.) Valóban, ha nincs feltámadás, akkor a szentség is értelmét veszti: sem célja, sem értelme nincs az életnek. Hogyan is lenne, ha a halállal mindennek vége? De azt gondolni, hogy csak ennyi az élet, az nagy tévelygés! Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.”
Mivel van feltámadás, ez arra késztet minket, hogy megtisztítsuk magunkat, amiképpen Ő is tiszta (1Jn 3:3). Mivel várjuk ama boldog reménységet, ezért mértékletesen, igazán és szentül élünk a jelenvaló világon (Tit 2:11-13). Isten „kiváltképpen való népet” tisztít magának, és azt akarja, hogy a feltámadás erejét ismerjük meg már itt a földön.

Ne ámítsanak el bennünket korunk divatos eszméi! Jusson eszünkbe az evangélium, amely a feltámadás üzenete. Legyünk minden embernél boldogabbak, látva a láthatatlanokat, amelyek örökkévalók, és szolgálva az Úrnak hűséggel, mindhalálig! A boldog feltámadás reménysége alatt. 

Tanuljunk az építőktől! - Neh 3:1-12

Tanuljunk az építőktől!
Neh 3:1-12
1 És fölkele Eliásib, a főpap és atyjafiai, a papok és építették a juhok kapuját; ők szentelték meg azt és állították fel annak ajtait; építették pedig a kőfalat a Meáh toronyig, amelyet megszenteltek, s azután Hanánel tornyáig; 2 És ő mellette építettek a Jerikóbeliek, ezek mellett pedig épített Zakkur az Imri fia; 3 A halaknak kapuját pedig építették a Hasszenáa fiai, ők gerendázták be azt és állították fel annak ajtait, kapcsait és závárait; 4 Mellettük javítgatta a kőfalat Merémóth, Uriásnak, a Hakkós fiának fia, mellette pedig javítgatott Mesullám, Berekiásnak, a Mesézabéel fiának a fia, és ő mellette javítgatott Sádók, Baána fia. 5 Ezek mellett javítgattak a Tékoabeliek, akiknek előkelői azonban nem hajtották nyakukat az ő Urok munkájának jármába. 6 Az ó-város kapuját pedig javítgatták Jójada, a Pászéah fia és Mesullám, a Beszódia fia; ők gerendázták be azt és állították fel annak ajtait, kapcsait és závárait; 7 És mellettük javítgatott a Gibeonból való Melátia és a Meronothból való Jádón, Gibeonnak és Mispának lakosai, a folyóvízen túl való helytartónak hivatala helyéig; 8 Mellettük javítgatott Uzziel, Harhajának fia az ötvösökkel, és ő mellette javítgatott Hanánia, a kenet-készítők egyike, és megerősítették Jeruzsálemet mind a széles kőfalig; 9 Mellettük javítgatott Refája, Húr fia, aki a Jeruzsálemhez tartozó tartomány felének fejedelme volt; 10 Mellette javítgatott Jedája, Harumáf fia, és pedig a maga háza ellenébe, és mellette javítgatott Hattus, Hasabneja fia. 11 A kőfal másik darabját javítgatta Malkija, Hárim fia és Hassub, a Pahath-Moáb fia, és a kemencéknek tornyát. 12 És mellettük javítgatott Sallum, Hallóhés fia, aki fejedelme volt a Jeruzsálemhez tartozó tartomány másik felének, ő és az ő leányai.

I. Kik építettek?
1 – a főpap és atyjafiai, a papok
2 – jerikóbeliek
5 – tékoabeliek – de az előkelők NEM
7 – gibeonból való
8 – öntvösökkel, kenetkészítőkkel
9 – Jeruzsálemhez tartozó tartomány felének fejedelme
12 - aki fejedelme volt a Jeruzsálemhez tartozó tartomány másik felének,
12 - és az ő leányai
A papok vannak először említve.
A nők is részt vettek. A kormányzők is. Fiatalok is.
4. v. – Merémóth, Uriásnak, a Hakkós fiának fia… Lásd: Ezsd 8:33 – Aki a babilonból hozott kincseket átvette.
Malkija, Hárim fia – Lásd: Ezsd 10:31 – Aki Ezsdrás házasságtisztításának alávetette magát.

II. Hogyan építettek?
Házuk ellenében – 28. 29. 30. 23.
Vigyázva és pítkezve („Vigyázzatok és imádkozzatok!”)
Lelkesen, buzgósággal.
Felelősség átruházásával – 3:17-18.


2017. június 24., szombat

Éljünk Isten akarata szerint! - 1Pt 4:1-11

Éljünk Isten akarata szerint!
1Pt 4:1-11 (1-2)

1 Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki testileg szenved, megszűnik a bűntől; 2 Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt. 3 Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban.
4 Ami miatt csodálkoznak, hogy nem futtok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba az áradatába, szitkozódván. 5 Akik számot adnak majd annak, aki készen van megítélni élőket és holtakat. 6 Mert azért hirdettetett az evangélium a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben.
7 A vége pedig mindennek közel van. Annak okáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok. 8 Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétkez elfedez. 9 Legyetek egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül. 10 Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai; 11 Ha valaki szól, mintegy Isten Igéit szólja; ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad: hogy mindenben Isten dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.

n Tudjuk-e valóban úgy tekinteni, szemlélni a földi életünket, mint aktív szolgálatot Jézus uralma alatt?
n Olyan az életem, mint egy nagy háztartás, sok különbözőszobával; egyikben egyéni életem csendes idejét töltöm, a másik szobában a családi életemet élem le, a harmadik szoba azt a munkateret jelenti, amit a világban gépek vagy íróasztalok, vagy betegágyak mellett, iskolapadokban vagy katedrán végzek, - de ebben a nagy háztartásban, mely az életemet jelképezi, egyetlen bútordarab sem az enyém. Az egyes szobák, amelyeknek falai között az életem lefolyik, nem egy öröklakásnak egyes helyiségei, a háznak nem én vagyok a tulajdonosa, - a háziúr Jézus Krisztus, én pedig megbízottja, gondviselője vagyok az Ő vagyonának. A kegyelem éppen az, hogy érdemtelenül is gondviselővé tett a maga javai felett. Senkinél sem tudakolja előbb, megérdemli-e ezt a bizalmi állást, - mindenkinek előlegezi a bizalmat, nagy isteni háztartásába fölfogadja és engedi, hogy kezelje, gondozza azt. Mindnyájan tehát ilyen bizalmi emberei vagyunk Jézusnak. Úgy nevezi ezt a Biblia, hogy sáfárok vagyunk, a munkánkat pedig sáfárságnak vagy sáfárkodásnak mondja.
n Amit Tőle kaptunk, merjünk vele és belőle élni kint a világ pénzváltó asztalai között.
n Ezért mondja az apostol, hogy ki-ki amint kegyelmi ajándékokat kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak. A Krisztusnak való szolgálat ismertetőjegye az, hogy abból mindig haszna van a másik embernek.
n *- Olvastam egyszer egy buddhista szentről, aki miután teleszívta magát a különbözőtudományokkal, befalaztatta magát és éveken keresztül ott élt elzárva a világtól. Azon a kis lyukon át, amelyen beadták neki az ételt, boldogan hirdette, hogy szeret minden embert, gonoszt és jót, tudóst és tudatlant. Nem ártott soha senkinek egyetlen szóval sem, - de nem is tett jót soha senkivel. Ma is vannak ilyen terméketlen jó lelkek, semmi rosszat nem lehetne rájuk mondani, csak az a baj, hogy semmi jót sem. Ilyen volt az a példázatbeli egy tálentumos ember is. Egészen modern betegsége volt néki: antiszociális magatartás.
n Minden szolgálatom akkor lesz Krisztusnak való szolgálat, ha abból haszna van a másik embernek. Az egytalentumos embernek nem az volt a bűne, hogy lopott, nem, hiszen megőrizte, amit kapott, épségben, - hanem, hogy nem hasznosította azt, amije volt.
n Pedig az Úr nem a tálentumot jutalmazza, hanem azt a hűséget! A számonkérésnél nem a tálentum számít, hanem az, hogy ki mit tett vele? Ezért mondja Pál, hogy „ami pedig egyébiránt a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenben hűnek találtassanak!”
n Hűségről és hűtlenségről csak ott lehet beszélni, ahol személyes viszony áll fenn. Csak személyes kapcsolatban lehet hű vagy hűtlen az ember. A hűség közvetlen kitartás az Úr és útmutatásai mellett, akit szolgálunk.
n Nem tudjuk, mikor lesz itt az a pillanat, amikor „megjön a szolgáknak ura és számot vet velünk”.
n Mit szólna az Úr, ha belenézne most a pénztárkönyvünkbe, ha számon kérné a kimondott szavainkat, a két kezünk munkáját, a napoknak a 24 óráját?

I. A kicsapongás vége – 1-3. v.
1 Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki testileg szenved, megszűnik a bűntől; 2 Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt. 3 Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban.
„Aki testileg szenved, megszűnik a bűntől” (1. v.) – nem a vétkezés szűnik meg, hanem a bűn terhétől, ami a lelkét nyomta. Krisztus szenvedésével, halálával eltörölte a bűnt, a hívő „megszűnik”, „megnyugszik”, vagyis megszabadul a bűntől.
„a testben hátralévő időt” – Isten akarata szerint élni!
Elég volt addig, „életünk elfolyt idejében”: - „a pogányok akaratát cselekedtük, - járván feslettségekben, - kívánságokban, - részegségekben, - dobzódásokban, - ivásokban és - undok bálványimádásokban”

II. A különleges tisztaság – 4-6. v.
4 Ami miatt csodálkoznak, hogy nem futtok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba az áradatába, szitkozódván. 5 Akik számot adnak majd annak, aki készen van megítélni élőket és holtakat. 6 Mert azért hirdettetett az evangélium a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben.
- Csodálkoznak… hogy nem futtok velük… a kicsapongás áradatába… szitkozódva…
Számot adnak majd!
Hirdettetett az evangélium a holtaknak. Kiknek? (1) A 3:19-ben lévő tömlöcben lévő lelkeknek (angyaloknak). (2) Krisztus alászállott, és „evangélium” a paradicsomban lévő ÓSz-i lelkeknek hirdettetett, szabadulást. (3) A Nóé idejében élőknek hirdettetett (Nóé által), akik most már halottak. (4) Nincs kapcsolat a 3:19-20-al: a bűneikben halottaknak hirdettetett az evangélium.
Emberekről van szó, mert a bukott angyalok sorsa már meg van pecsételve – 2Pt 2:4. Jud 6. Egyébként is, az angyalok sehol nincsenek „halottaknak” nevezve.
Zsid 9:27 kizárja a megtérés lehetőségét a halál után.
„Mert azért hirdettetett” – vagyis az ítélet közelségére való tekintettel. Nóé idejében.

Az, hogy „szálla alá poklokra”, ilyen nincs megírva így a Bibliában. Ezt csak az Apostoli hitvallás mondja (Hiszekegy).
A Bibliában ez van megírva:
1Pt 3:18-20 – „Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint; amelyben elmenvén, a tömlöcben lévő lelkeknek is prédikált, amelyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka készítésekor...”
Hozzá kell olvasni még:
1Pt 4:6 – „Mert azért hirdettetett az evangélium a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben.”
Meglehet, hogy a két igevers között nincs közvetlen kapcsolat, de az is lehet, hogy egy dolgoról van szó. Miről? Arról, hogy hirdettetett az evangélium a holtaknak. Lehetséges értelmezés:
1. - angyaloknak, akik a „börtönben” voltak
;
2. - az ÓSz-i lelkeknek, akiknek szabadulást hirdetett (mert addig börtönben voltak)
;
3. - a Nóé idejében élőknek (Nóé által), akik Jézus idejében halottak voltak.
4. - a bűneikben halottaknak.
Vegyük figyelembe:
- Biztosan emberekről van szó, mert a bukott angyalok sorsa már meg van pecsételve – 2Pt 2:4. Jud 6. Az angyalok sehol nincsenek „halottaknak” nevezve. Így az 1. elesik.
- A Zsid 9:27 kizárja a megtérés lehetőségét a halál után. Ezzel a 4. is elesik.
- Marad a 2. és a 3. Az biztos, hogy Nóé hirdette az ítélet közelségét, a maga idejében. De itt Jézusról van szó, nem Nóéról. Habár, Nóébón is beszélhetett a Krisztus lelke…
Inkább a 2. értelmezést tartom fontosnak, mivel az ÓSz-i hívők is csak Jézus váltságáldozata által üdvözülhettek. A Jézus áldozatának visszafele ható érvényességét kellett kihirdetni a holtak hazájában (Seolban, Hádészben, pokolban?).
Erre utalhat az Ef 4:8-10 – „Ez okáért mondja az Írás: Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire? Aki leszállott, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.)”
Következésképp, arról lehet szó, hogy Jézus halála után győszelmet hirdetett az ÓSz-i szenteknek, a halál birodalmában, akik addig „tömlöcben” voltak, és „foglyokat vitt fogva”, amikor mennybe ment. Kihirdette győzelmét, áldozatának visszafele hatását, nemcsak Nóéig, hanem egészen Ádámig.

III. A mértékletes és józan viselkedés – 7-11. v.
7 A vége pedig mindennek közel van. Annak okáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok. 8 Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez. 9 Legyetek egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül. 10 Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai; 11 Ha valaki szól, mintegy Isten Igéit szólja; ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad: hogy mindenben Isten dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.
 „A vége pedig mindennek közel van.” A vég, amiről a 2Pt 3-ban beszél. Ez azt jelenti, hogy pünkösd után nem történik többé semmilyen üdvfontosságú esemény Jézus visszajöveteléig. Ez az utolsó idő, a vég ideje.
Legyetek: mértékletesek és józanok, hajlandók az egymás iránti szeretetre; vendégszeretők, zúgolódás nélkül.
10 Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai;
11 Ha valaki szól, mintegy Isten Igéit szólja;
ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad:
hogy mindenben Isten dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen
Ebben benne vannak a lelki ajándékok mind. 1Kor 12, Róm 12, Ef 4. – apostol, próféta, evangélista, pásztor, tanító, bölcsesség beszéde, kijelentés, hit, gyógyítás, csodatévő erők, prófétálás, lelkek megítélése, nyelvek nemei, nyelvek magyarázata, szolgálat, bátorítás (intés), adakozás, vezetés, segítés, adminisztráció, cölibátus (1Kor 7:7).

Gyakoroljuk a türelmet a szenvedések között! - 1Pt 3:13-22. 4:12-19

Gyakoroljuk a türelmet a szenvedések között!
1Pt 3:13-22. 4:12-19 (4:14)


13. És kicsoda az, aki bántalmaz titeket, ha a jónak követői lesztek? 14. De ha szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok, azoktól való félelemből pedig ne féljetek, se zavarba ne essetek; 15. Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel: 16. Jó lelkiismeretetek lévén; hogy a miben rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, megszégyenüljenek akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó élteteket. 17. Mert jobb ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogynem gonoszt cselekedve.
18 Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint; 19 Amelyben elmenvén, a tömlöcben lévő lelkeknek is prédikált, 20 Amelyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka készítésekor, amelyben kevés, azaz nyolc lélek tartatott meg víz által: 21 Ami minket is megtart most képmás gyanánt, mint keresztség, ami nem a test szennyének lemosása, hanem jó lelkiismeret keresése Isten iránt, a Jézus Krisztus feltámadása által; 22 Aki Istennek jobbján van, felmenvén a mennybe; a kinek alávettettek az angyalok, hatalmasságok és erők.

4:12-19 - 12 Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; 13 Sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek. 14 Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, amit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt.
15 Mert senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztévő, vagy mint más dolgába avatkozó: 16 Ha pedig mint keresztyén szenved, ne szégyellje, sőt dicsőítse azért az Istent. 17 Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának? 18 És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös? 19 Annak okáért, akik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják néki lelküket, mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.

n Péter apostol a szenvedések között élő keresztyének helyes magatartását részletezi.
n De „akik kegyesen akarnak élni, üldöztetni fognak!” – 2Tim 3:12
n Mit jelent hívő életet élni az ellenségeinkkel való kapcsolatunkban?

I. Az ellenséges környezet
n Erre a témára, (az ellenségeinkkel való viszonyunkra) újra és újra visszatér az apostol.
v Gonoszul bántak velük,
v szidalommal illették őket,
v különböző bántalmazásban részesültek,
v szenvedtek az igazságért,
v rágalmazták őket, mint gonosztevőket,
v gyalázták az ő Krisztusban való életüket.
v Szóval: mindenféle emberi intrika,
v rosszindulat,
v sértés,
v szenvedés,
v meg nem értés,
v gáncsoskodás vette körül őket.
n Sokat kellett szenvedniük környezetüktől.
v Nem testi szenvedésről van szó, amit egy betegség vagy gyász okoz, hanem olyanról, amit az emberek okoznak egymásnak, amikor nehézzé, fájdalmassá, kibírhatatlanná teszik a másik ember az életét, mégpedig
v rágalmazással,
v a pletykával,
v gyanúsítással,
v a durva szavakkal,
v veszekedéssel és
v szidalmazással.
n Azokat nevezhetjük ellenségeinknek, akik ellenünk vannak, akik sértik az érzelmeinket, és akik szenvedést okoznak nekünk.
n Bizonyára számunkra sem ismeretlen az ilyen fajta szenvedés. Talán minden más szenvedést könnyebben eltűr az ember, mint azt, amit az emberi rosszindulat okoz.
v Bomlasztó erők ezek, amelyek tönkre teszik a kapcsolatokat.
n Az ellenségtől mindenki szabadulni akar. De az ilyen helyzetben is a Krisztus evangéliumához méltó módon kell viselnünk magunkat! Az ellenségeitekkel szemben is!

II. Helytelen viszonyulás ellenségeinkhez
n Három helytelen viszonyulásunk lehet az ellenségeink felé: a megkeményedés, a bosszúállás és a tőlük való félelem.
n A megkeményedés
v Nem evangéliumhoz méltó magatartás például az, ha megkeményedünk velük szemben. Ridegen, fagyosan bezárulni valaki előtt, aki méltatlanná vált a bizalmunkra. De ez nem evangéliumhoz méltó viselkedés.
v Az előbbi versekben az apostol azt mondja: „Végezetre mindnyájan legyetek egyértelműek, rokonérzelműek, atyafiszeretők, irgalmasak, kegyesek” (8. v.). Csupa olyan dolgot mond az apostol, ami a keménységnek az ellentéte!
v Szükség van a részvétre, az irgalmasságra, az alázatosságra. Gondolj arra, hogy olyan Istenben bízol, Aki részvéttel, irgalommal van irántad, pedig hányszor okoztál Neki fájdalmat! Mi lenne belőled, ha Ő is megkeményítené a szívét irántad?
v Emlékezzél, mit mondott Jézus: „Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket!” (Mt 6:15)
v Mi lesz veled, ha Isten nem bocsátja meg a vétkeidet? Ez maga a kárhozat!
n A bosszúállás
v Az sem evangéliumhoz méltó magatartás, ha föllázad bennünk az önérzet, és azt mondjuk: de ezt már nem tűrhetem szó nélkül! Visszaadom neki! De Isten Igéje az ellenkezőjét mondja: „Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek, Mert a ki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot!”. (9-10. v.)
v Gonosszal fizetni gonoszért, szidalommal a szidalomért: ez az ököljog rendszere, a dzsungel törvénye!
v Idézhetjük a Róm 12:19-21-et: – 19 Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.  20 Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjúhozik, adj innia; mert ha ezt műveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére.  21 Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.”
v Hol van megírva: „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!” (Sehol. Ez Közmondás, ez nem Ige!)
v Ha arcul ütnek… ez Ige.
v Ha egy mérföldútra kényszerítenek… ez Ige.
v Boldogok vagytok, ha üldöznek és háborgatnak… ez Ige.
v Az apostol arra is gondol, hogy nem mindig érnek a bántalmazások ok nélkül. Nem vagyunk ártatlanok, tökéletesek…
v Ösztönszerűen mindenképp térdre akarjuk kényszeríteni az ellenséget! Pedig azzal nem szabadulunk meg tőle, ha legyőzzük, azzal csak növeljük benne az ellenséges indulatot! A perek újabb pereket szülnek! A háború termeli az ellenséget! A szócsata is.
v „Mert a ki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot!” (10. v.)
n A félelem
v „De ha szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok, azoktól való félelemből pedig ne féljetek, se zavarba ne essetek.” – 14. v.

III. Helyes viszonyulás ellenségeinkhez
n Jót cselekedve
v Az előbbi részben olvashattuk, hogy a szenvedés is lehet kedves dolog Isten előtt:
v 20 Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök? de ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél.”
v Ha Istenről való meggyőződésünkért történik.
v Ha méltatlanul történik.
v Ha jót cselekedve, de mégis tűrve a szenvedést – ez kedves dolog Isten előtt.
n Áldást mondva
v „Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek!”. (9. v.)
v Áldást mondani annyit jelent, mint jót mondani! Gondolj most azokra, akikre panaszkodni szoktál. Azt mondja Isten: mondj áldást rájuk! Mondj valami jót róluk!
v Egyetlen lehetséges mód van megszabadulni az ellenségedtől: barátokká változtatni őket szereteteddel. Akire áldást tudsz mondani, annak ellensége nem lehetsz.
v A te részedről megszűnik az ellenséges viszony.
n Keresve a békességet
v „Forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót; keresse a békességet, és kövesse azt.” (11. v.)
v Ne azt várd, hogy ő változzon meg, hanem te viszonyulj hozzá másként: békességet kereső módon. Ez az új, Krisztusi mérce.
v Talán panaszkodsz valakire, de te megtettél-e minden tőled telhetőt a békességért?
v Vagy a másik oldalon keresed a hibát?!
v Nem te tetted-e ellenségeddé azt, aki most bánt téged? Nem azt adja-e vissza neked, amit tőled kapott?
v Kérdést tesz föl: „És kicsoda az, aki bántalmaz titeket, ha a jónak követői lesztek?” (13. v.) Ha fáj, ha bántanak, ha érzed, amikor sértenek, fölháborodsz, amikor gonoszsággal illetnek – ezt csak az ó-emberünk érzékenysége miatt van.
n Krisztust megszentelve – 15. v.
v  „Az Úr Istent („Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben” – Újfordítás) pedig szenteljétek meg a ti szívetekben”. (15. v.)
v Más szóval: képtelenek vagytok nem fizetni gonosszal a gonoszért, áldást mondani, békességet keresni – hacsak maga Jézus le nem szereli bennünk az indulatokat, és meg nem tölt a saját indulatával! „Az Úr Jézust szenteljétek meg a ti szívetekben” = Hagyjátok, hogy az Ő szentsége, az Ő Szent Lelke cselekedje mindezt bennetek.
n Feleletre készen –15. v.
v „Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel.” – 15. v.
v Azoknak, kik számon kérnek
v A bennünk lévő reménységről
v Szelídséggel és félelemmel
n Ne rémüljetek meg, örüljetek, boldogok vagytok… ne szégyellje… 4:12-19

Befejezés
n Fontos, hogy mindebben jó lelkiismeretünk legyen. – 16-17. v.
v Róm 2:14-15 –14 Mert mikor a pogányok, akiknek törvényük nincsen, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényük nem lévén, önmaguknak törvényük:  15 Mint akik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívükbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ő lelkiismeretük és gondolataik, amelyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik,)”
v Tit 1:15 – „15 Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett azoknak mind elméjük, mind lelkiismeretük.”
v 1Ti 4:1-2 –1 A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén.  2 Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben.”
v Zsid 10:22 – “22 Járuljunk hozzá (nagy Főpapunkhoz) igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől.”
v  16. Jó lelkiismeretetek lévén; hogy amiben rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, megszégyenüljenek akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó élteteket. 17. Mert jobb ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogynem gonoszt cselekedve.